magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2015. január 31. 07:07 - maxval bircaman felelős szerkesztő

Nem ezért harcoltunk!

A bolgár kommunista filmművészetnek – különösebb az enyhébb Zsivkov-korban – már része lehetett egyfajta rendszerkritikai hang is. Olyan film, mint a magyar Tanú, nem készült Bulgáriában, illetve készült, de csak a rendszer bukása után mutatták be.

Annak idején, amikor 1988-ban bemutatták Bulgáriában a Tanút, hatalmas botrány lett belőle, pedig csak egy egyetemi filmklubban volt a vetítés, nem normál moziban. S 3 hét után abba is hagyatta az egyetemi vezetés a film vetítését. Hiába hivatkozott az egyetemi Komszomol-bizottság – mely szorgalmazta a film vetítését! – a film végén a Marx-idézetre, mindenki átlátott a szitán, nyilvánvaló volt, hogy a Marx-idézet csak a kötelező „vörös farok” a filmben.

A fiatalabbaknak, aki nem tudják mi a vörös farok. Nos, a vörös farok azt jelentette, hogy pl. az ember a kommunista diktatúra alatt cikket írt, kritikus hangvétellel valamilyen jelenség ellen, majd abba beletesz valahová egy Marx- vagy Lenin-idézetet, hogy így bizonyítsa, a cikk marxista szellemiségben, építő szándékkal kritikus, s nem népellenes, ellenforradalmi módon. Persze minden olvasó tudta, hogy a cikknek ezt a részét nem kell komolyan venni, sőt el se kell olvasni, ez csak a rendszer miatti „farok”.

Szóval, visszatérve a téméra, Todor Zsivkov úgy enyhített a sztálini kor totális kontrollján a művészet felett, hogy megfogalmazta az úgynevezett „két igazság” tézisét. Azaz van egy nagy igazság, ez Marx és Lenin igazsága a kommununizmus elkerülhetetlen győzelméről, ez társadalmunk kétségbevonhatatlan alapja. S van egy kis igazság is, azaz a kommunizmus építése közben előforduló burzsoá maradványjelenségek elleni jogos kritika.

Magyarul ez azt jelentette: a művész nem köteles foglalkozni a „nagy igazsággal”, azaz dicsérni a marxizmust és a rendszert, hanem foglalkozhat a „kis igazsággal” is, tehát kritizálhat szabadon, persze a „szabadon” szót nem abszolút értelemben figyelembe véve természetesen, hiszen voltak mindigis „szent tehenek”.

Ez a zsivkovi tézis hatalmas felemelkedést hozott pl. a filmművészetben. Az addigi boldog traktorista lányról vagy a mosolyogva tervet teljesítő esztergályosról szóló sületlenségek helyett sorra születettek a hivatalos marxista ideológiától tökéletes mentes produkciók, melyek kipellengérezték a rendszer abszurd jelenségeit.

A kicsit merészebb filmek kötelező eleme volt az általam Vörös Farok elvtársnak nevezett karakter, azaz jellemzően egy idős bácsi, aki 1944 előtt már párttag volt, sőt esetleg partizán is volt, ma már egyszerű nyugdíjas, aki a filmben határozottan a kritizált jelenség ellen lép fel és azt mondja „nem ezért harcoltunk!” vagy valami hasonlót. A rendező ezzel biztosította be magát: ő a „nagy igazság” nevében kritizál, nem annak ellenében.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr137122835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsleves 2015.01.31. 08:45:17

Úgy tűnik, hogy tegnap a szokatlanul nem ukránnácimostadó Origo cikkből hiányzott a liberális farok, mert viharos gyorsasággal el is tűnt. Mivel a Google felindexelte, ezért a nyomát még megtalálod a következő kulcsszavakkal:
"500 fegyveres rontott a kijevi védelmi minisztériumba"
Ez nagy rahedli találatot ad ki, rögtön az első maga az origo cikk (lenne ha még ott lenne), a többi többségében erre a cikkre hivatkozik, egysoros "cikkek" Origora mutató linkkel.
Van néhány kivétel, ahol még olvasható maga a kényelmetlen, Charlie Hebdók szemét szúró igazság:
www.pecomp.hu/index.php/kulfold/ukran-orosz-haboru/10372-500-fegyveres-rontott-a-kijevi-vdelmi-minisztriumba
karpatnews.com/index.php/component/content/article/84-shou-biznes/921-500-fegyveres-rontott-a-kijevi-vedelmi-miniszteriumba
Az is látszik a zombilinkekből, hogy Mandiner cikk is volt a témáról, és az is eltűnt.
Úgy látszik kényelmetlen a hír a "demokratáknak", hogy azok az állatok, akiket USA segítséggel összeverbuváltak a szakadárok ellen, még az ukránokat is vegzálják, ha pénz kell nekik:

"A kegyetlenségéről elhíresült Ajdar zászlóalj mintegy félezer dühös fegyverese ostrommal próbálta meg pénteken elfoglalni a védelmi minisztériumot.

A Majdan tavalyi önvédelmi századának tagjaiból verbuválódott sereg azt követően hagyta faképnél a kelet-ukrajnai szakadárokat és vonult be Kijevbe, hogy neszét vették: a védelmi tárcánál az egység szélnek eresztését fontolgatják. A minisztérium épületkomplexuma előtt letáborozva Sztepan Poltorak tárcavezetővel akartak személyesen beszélni, ám miután csupán a miniszter egyik tanácsadója állt szóba velük, megrohamozták a kaput, majd elfoglalták a kapuőrség épületét.

Nem lesz feloszlatás

A legutóbbi hírek szerint Szergej Melnicsuk zászlóalj-parancsnokot végül beengedték a székházba. Azt egyelőre nem tudni, hogy a katonából lett parlamenti képviselő jelenleg kivel és miről tárgyal. Melnicsuk korábban több ízben kijelentette, hogy az egysége körüli viták azután izzottak fel, hogy őt a honatyai teendői a Rádába szólították. Ezért elhatározta, hogy inkább lemond a mandátumáról, és visszamegy a frontra.

A védelmi tárca szerint szó sincs a zászlóalj feloszlatásáról, csupán egy elveszett stempliző miatt új számot és új bélyegzőt fog kapni az egység bázisául szolgáló laktanya. Az ajdarosok porhintésnek nevezik a magyarázatot, és tartós harci állásokat, barikádokat kezdtek kiépíteni a minisztérium előtti utcában, amelyet teljesen lezártak a forgalom elől, és ahol jelentős mennyiségű használt autóabroncsot halmoztak fel.
Raboltak

Az Ajdar zászlóalj az elmúlt hónapokban arról várt hírhedté, hogy fegyveresei pénzszerzési célból több rablótámadást is végrehajtottak az ukrán fővárosban. Többek között nagy értékű személygépkocsikat, sőt üzletembereket raboltak el, hogy váltságdíjat követeljenek. Azok, akiket sikerült kézre keríteni, azt vallották, hogy a parancsnokaik küldték őket Kijevbe utánpótlásért és ellátmányért."

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.01.31. 10:36:13

Számoljátok meg a vadnyulakat! (Преброяване на дивите зайци) - nekem ez egy emlékezetes bolgár filmélményem, véletlenül kapcsoltam oda a TV-t, meg mertem volna esküdni, hogy csehszlovák filmszatíra, csak később néztem utána és derült ki, hogy bolgár.

empoftla 2015.01.31. 21:46:42

Reagálni akartam itt a “vörös farok”-ra, de úgy tűnik Húsleves megírta az egyedül üdvűzítő igazságot…
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása