A múlt hónapban lehetőségem volt pár napon belül utazni a budapesti és a szeredőci metrón.
A nyelvi eltéréseket leszámítva és azt, hogy a szeredőci metró szebb (mert újabb) alig tapasztaltam különbséget.
Ülnek az emberek, ill. állnak, unott pofával, egyesek igyekeznek szórakoztatni magukat (olvasnak, hallgatnak valamit, babrálnak a telefonjukkal), de mindenkin érezhető a kényszer: nem azért utaznak, mert szeretnének valami kedves helyre eljutni, hanem mert kénytelenek elmenni oda, ahol úticéljuk van.
Tapintható a boldogtalanság, az életunottság. Hatalmas elidegenedés mindentől.
Ilyen a létező liberalizmus világa...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.