magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Idegengyűlölet

Az idegengyűlölet létező probléma Magyarországon.

Az átlag magyar képes abszurd módon reagálni az idegen népekre. Vicces, hogy eközben az a mítosz uralkodik az országban, hogy a magyar befogadó nép - ez egyszerűen nem igaz.

De van itt egy politikai vetület. A "jobboldali" idegengyűlölet legalább logikus, ez csak egy eltúlzott védelmi reakció. Ezzel szemben a "baloldali" idegengyűlölet egyszerűen komikus.

A "jobboldali" ugyanis mindenkitől idegenkedik, aki nem magyar, s ezzel vége is a történetnek. Igazi gyűlölet ritkán van, inkább idegenkedés. Igen, van igazi idegengyűlölet is, de nem általános. Amikor Pátyon laktam 1997-2006 között, megkaptam egy akkori önkormányzati képviselőtől, hogy azóta van gond a környéken, hogy olyan fajták, mint én, odaköltöztek. A konkrét eset: a kutyám kiszabadult a kertemből és futott az utcán. Ez volt az a hatalmas gond, amit a "fajtám" okozott. A röhej: az állítólag veszettül idegenellenes MIÉP helyi elnökének - aki a szomszédom volt - viszont semmi baja nem volt velem (jelenleg ő a község polgármestere egyébként).

A "baloldali" esetében viszont vannak tabunépek: a zsidókat és a cigányokat például imádni kell, ill. 2015 óta már a "menekülteket" is. Továbbá vannak ellentabuk is, azaz egyes népeket kifejezetten utálni kell: a románokat, a határontúli magyarokat, ill. most már az oroszokat is.

A facebookon nem szoktam aktív lenni, ritkán szólalok meg, de olvasok időnként kommenteket. S egyre több a ballib kommentelő, aki személyeskedik nemzeti alapon. Ha egy neki nem tetsző véleményt lát, megnézi alaposan a hozzászóló adatait, s ha pl. az esetleg egy székelyföldi hozzászóló, jön is a reakció "te román vagy és nem tudhatod". Érdekes módon, Sorossal szemben sose merül fel, hogy nincs igaza, mert nem Magyarországon lakik, nem furcsa?

Sok országot ismerek, ahol az adott anyanemzetnek külföldön kisebbségei vannak, de Magyarország az egyetlen eset, ahol ezen kisebbségek utálata a helyi baloldal értékrendjének szerves része. Oroszországban sok ember van, aki nem kedveli az idegeneket - pl. kaukázusiakat, közép-ázsiakat, zsidókat -, de hogy valaki utálná pl. a kazahsztáni oroszokat? Vagy a szerbeknél se imádja az átlagember az albánokat, s a horvátok vagy a bosnyákok iránt sincs mindenkiben baráti érzelem, de a boszniai szerbeket illetően ez kizárt. Az átlag bolgár nem szereti se a törököket, se a cigányokat, sőt a muszlim vallású bolgárokat se, de a macedóniai, szerbiai, romániai, moldovai, ukrajnai, stb. bolgárok ellen nincs ember aki így érezne.

A ballibaizmus nem csak magyarországi jelenség, mert ez létezik más kelet-európai országokban is, pl. Lengyelországban is sokáig megvolt ez, de Bulgáriában is jelen van mind a mai napig, de ennyire torz és abszurd alakban csak Magyarországon van meg.

Miért ez a kép? Mert a legvadabb alakban mindez a DK híveinél van jelen, ott valószínűleg benne van az alapokmányban is...

Címkék: politika
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2113537761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.04. 11:26:35

Nincs ellentmondás. a magyar "befogadó"..(azt viszont elfelejti mindenki hogy feltételekkel, tehát a magyar korona szabályait elfogadó nép került a régi korokban is "befogadásra" és lett ezáltal "magyarrá").

az hogy most nem ez a szellemiség, csak annyit jelent hogy szellemileg nem magyarság lakik itt vagy nem azok a főfejek, akik ontják a népre a szellemiséget :)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 12:25:04

@Mia and me:

Az nem befogadás, hogy "jöhetsz, de magyart csinálunk belőled".

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.04. 13:11:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: pedig ugye az ún. integráció ez lenne amit írsz ...
Egyébként a magyarrá változás - minden ellenkező híreszteléssel ellentétben - a magyar politikai nemzethez való hűséget jelentette, amelynek vannak "tót ajkú", "oláh ajkú" polgárai.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 13:33:44

@Deak Tamas:

Csak ez egy nacionalista fantázia. Ahogy ma nincs magyarajkú román, úgy Trianon előtt se létezett románajkú magyar.

Kultúrrendőr 2018.01.04. 14:11:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Pedig pontosan ezt jelenti a befogadás. A magyar nemzet magyarrá fogadja. Ha csupán beköltözik az országba, de nem válik magyarrá, abból csak területvesztés lesz. (lásd: Trianon)

2018.01.04. 14:45:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: dehogynem.
A befogadás azt jelenti, hogy jöhetsz ha tudsz velünk szimbiózisban élni. Ahogy Deák Tamás is írta, attól hogy "magyarosítunk", még a kultúrád, a nyelved megmarad, viszont a törvényeink, szellemiségünk, alapvető élet-szabályaink elfogadása volt mindig is a befogadás feltétele... (megjegyzem, más népeknél is - bár ilyet eléggé a távoli múltban kell keresgetni, manapság csak egyik vagy másik nép irtása volt a divat és nem a mindenkinek kölcsönösen jó elfogadás-befogadás). A hódítás és a befogadás között aza különbség, hogy a hódító odamegy valahová ahol az ott élőkre rákényszeríti magát minden tekintetben, míg a befogadásnál meg a másféle nép akar "bekerülni" valahová, és ezt a valahová-nép bizonyos feltételekkel lehetővé teszi....

Ekként kell kezelni ha "jön" ha "megy" valaki :).

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 15:09:51

@Kultúrrendőr:

Mi a különös abban, hogy egy magyar elfogad egy másik magyart? Semmi, ez nem befogadás.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 15:12:39

@Mia and me:

Integráció, multikulturalizmus, asszimiláció - ez 3 teljesen külön dolog.

Asszimiláció = jöhet az idegen, ha magyar lesz idővel. Lásd kunok, jászok, stb.

Multikulturalizmus = jöhet és maradhat az ami. Ilyen sose volt Mo-on.

Integráció = jöhet, de részben magyar kell, hogy legyen. Ezt próbálta Kossuth és Deák is, csúfos kudarc lett a vége.

2018.01.04. 15:54:24

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: hát nem tudom, számomra ma is evidens hogy kik és milyenek a jászok, kunok, stb ;-). Pont ez a lényege a befogadásnak, hogy attól még tartja és őrzi a saját jellegzetességeit, csak az országhoz tartozásban "hithű" :). Az asszimiláció az amikor nyomtalanul elkeveredik az egyik nép a másikban. Szerintem nézz szét hány "nemzetiség" van manapság is akik hazára leltek nálunk, és "magyarok", de azért mégse. Jó, mondjuk ne pesten nézz szét ;-).
Az idegen szavak amiket használsz :), nem jelölik pontosan a magyar befogadás lényegét, mert kicsit asszimiláció is, de csak kivülről, kicsit multikulti is, de csak belülről, és kicsit integráció is, de csak szellemiségben.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.04. 16:38:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: abszolút, a dolog nacionalista, hiszen a belga nacionalizmust is a két nép nemzeti öntudata tartja össze (csökkenő erővel ugyan).
Feltételezem, hogy tudod, mi a nacionalista szó jelentése, és nem a ballib értelemben (sovinizmus) használod.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.04. 16:39:45

Jó különbség és példa ugyancsak akár az, hogy a gallego meg a kasztíliai spanyoil nacionalista, a katalán pedig soviniszta, minden jellemzőjével.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.04. 16:43:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: "Multikulturalizmus = jöhet és maradhat az ami. Ilyen sose volt Mo-on." - hogyne lett volna, csak ilyen volt, lásd a svábság története, vagy Új-Barcelona a Bánságban. Részben sem kellett magyarnak lenni, mindig önkéntes volt a dolog. Lásd ezt a híres szlovák költőt :
"Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
[...]
Te rác, te horvát, német, tót, oláhság,
Mit marjátok mindnyájan a magyart?
Török s tatártól mely titeket védett,
Magyar kezekben villogott a kard.
Megosztottuk tivéletek hiven, ha
A jószerencse nékünk jót adott,
S felét átvettük mindig a tehernek,
Mit vállatokra a balsors rakott. "

pontosan ez volt mindig. Ne higgyük már el a saját ellenségeink propagandáját rólunk ...

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.04. 16:52:42

Egy sor amúgy a román alkotmányból, 3 p. 4:

Pe teritoriul statului român nu pot fi strămutate sau colonizate populaţii străine.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 17:01:02

@Mia and me:

Akinek a különcsége kimerül abban, hogy ősei idegenek, de se nyelvileg, se kulturálisan, se szokásaiban nem más, abból lesz egy szép kis regionális identitás, de nem idegen semmilyen nézőpontból.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 17:03:36

@Deak Tamas:

Csakhát ezek a magyaron akkor nem értettek etnikumot, ez olyan volt, mint a "jugoszláv". Amint a "magyar" etnikumot jelentett csak, fordult a kocka, s súlyosan meg is bosszulta magát mindez. Végülis pomnt ez lett Trianon oka: már az ország nagy részén idegenek laktak, akiket hiába akart a hatalom valamiféle "jogi magyarnak" minősíteni, ezt senki se fogadta, valójában még a magyarok se.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2018.01.06. 11:47:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: A jugoszláv abszolút etnikai besorolás volt, az első pillanattól kezdve, minden más nép elszerbesítését elfedendő, és abszolút nem jogi fogalom, mint a gens Hungarica.
Magyarországon a folyamat valóban így volt, csak épp lemaradt a kiindulópont, nevezetesen a cseh pánszláv propaganda és az Oroszország pénzelte román propaganda, ezekről milliónyi írásos dokumentum maradt fenn.
A legjobb példa a németség és a ruszinság története, tehát ahol ilyen propaganda nem volt vagy nem jutott el, elég nézni a németek magatartását a soproni népszavazáson. A ruszinokhoz meg elég az, hogy annyira evidensen a magyar nemzet részének számítottak, hogy 19 áprilisáig komolyan fel sem merül a terület elszakítása, Szabó Oreszt személyében ruszin népbiztos is van, majd csak a hadihelyzet meg a meghülyített Zsatkovics "királysága" alatt szakad le és el el a terület.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása