Azt hiszem, itt kezdődött a máig ható magyar konszenzus, melyet még a 2010 utáni Fidesz is csak részben tört le.

"Késett az angol vonat. Érthető, hiszen állami cég."

A kapitalizmus totális fetisizálása, mindennek a makrogazdasági számokon keresztül való nézése, az emberi tényező mély lenézése. Az ami az akkori Amerikában még a neoliberális Reagan-Thatcher számára is túlzásnak tűnt, s kicsi amerikai thinktankokban testesült meg (lásd Ayn Rand féle "objektivista filozófia"), az a magyar technokrácia számára alapigazság volt. Kb. az a szöveg, amit a mai "baloldal" által ájulásig tisztelt Kész Zoltán nevű pszichopataszerű parlamenti képviselő hadovál.

Ami ma egész Kelet-Európában a "baloldal" szent hite, az Magyarországon már a rendszerváltozás előtt a technokrácia alaptétele volt.

Az állami tulajdon mint valamiféle feltétlen rossz. Ha nem lehet, ideológiai okokból, magánosítani, akkor legalább kvázitulajdont kell csinálni, azaz az állami cégek menedzserei rendelkezzenek szabadon cégükkel. Minden szabályt leépíteni, minden központi irányítást a lehető legkisebbre csökkenteni. S azért nincs még meg a teljes siker, mert ideológiai okokból nem lehet minden a szabad piacnak alárendelni.

A rendszerváltozás bizonyította mindennek az abszurditást, az állami cégek zömét ellopták, majd az immár teljesen szabad és jogilag igazi tulajok a legritkább esetben folytattak hatékony gazdálkodást, ehelyett 1-2 év alatt szimplán kilopták a cégek aktíváit, azt aztán személyes fogyasztásra költve. Gyurcsány Ferenc jó példa erre, de - meglepően fog hangozni - ő még a jobbik eset, mert ő tényleg csinált az elsajátított pénzből valamilyen működő vállalkozást, A nagy többség sokkal - aláhúzom a "sokkal" szót - rosszabb volt nála. Személyesen ismerek ilyen embereket. Az életút kb. ez: a cég "megvétele" ingyen - csődbe vitel, vagy jobb esetben áron alul eladás nyugati rablóbefektetőnek (igen, ez volt a jobbik eset) - 10-20 millió dollár készpénzhez jutás - költekezés és pénz betétele nyugati bankba kamatozó betétre. Az állítólagos szakember üzletemberek, akiket elmondásuk szerint csak a csúnya ruszkik gátoltak abban, hogy felvirágoztassák az országot úgy viselkedtek, mint a sikeres rablók, akiket nem kapott el a rendőrség, így visszavonultak élvezni a pénzt, tartózkodva bármilyen gazdasági szereptől.

Meggyőződésem, hogy a XX. század két legnagyobb magyar tragédiája a zsidó holokauszt és a spontán privatizáció. Hozzájuk képest minden más másodrendű esemémy, ide értve a Tanácsköztársaságot, Trianont, s az 56 utáni megtorlásokat is.

S ez a gondolkodás máig fertőzi a magyar közéletet. Ha a "versenyképesség" szót hallom, kibiztosítom a fegyveremet. S ha versenyképességet zászlajukra tűzők jönnének valaha is hatalomra, véres leszámolás lenne indokolható ellenük, beleértve egész családjukat. Hozzájuk képest a hagyományos ballib nyugatnyalás, hatékony országrontás és esztelen lopás a kisebbik rossz. Egy korrupt tolvaj csicska mindig a kisebb rossz egy meggyőződéses emberellenes, hatalomhoz jutott elmebeteghez képest. Nagyon nem szeretem a ballibeket, de két kézzel kampányolnék mellettük, ha az ellenfelük valamilyen "igazi piacpárti" erő ellen.