bircahang

2018\06\20

Politika I.

A Politika Arisztotelész válasza Platón államelméleti elképzeléseire. Gyakorlatilag szinte mindenben Platónnal ellentétes következtetésekre jut.

Az alapgondolat: minden közösség valamilyen közjó megvalósítására alakul, mert az emberek mindent számukra jónak látszó cél érdekében tesznek, így a legfőbb jó elérésére az a közösség törekszik, amely a többit mind magában foglalja. Ez pedig a városállam.

A városállamban mindenki szerepe más. Nézzük keletkezésüktől fogva ezeket a dolgokat! Azok kényszerülnek elsősorban társulni, akik egymás nélkül nem tudnak meglenni, pl. a nő és a férfi gyermeknemzés céljából.

Akiben megvan az előrelátás képessége, az természetszerűen vezetésre hivatott, aki pedig csak a parancs testi erővel való teljesítésére képes, az alárendeltségre való, de a kétféle ember érdeke ugyanaz.

A barbároknál az asszony és a szolga között nincs különbség. ennek az az oka, hogy nincs köztük természetszerű vezető, hanem náluk mindenki szolga.

A mindennapi élet szempontjából létrejövő természetes közösség a család, a következő szint a falu, több család, ez már azonban nem a napi szükségletek kielégítésére létezik.

A család természeténél a legidősebb családtag uralma alatt él, s ugyanez van - a közös származása folytán - a faluban is.

A több faluból álló közösség a városállam, amely már eléri a teljes, önmagában való elegendőség szintjét. Létrejöttének célja az élet, fennmaradásának célja azonban a boldog élet.

Így tehát minden városállam a természet szerint létezik, csakúgy, mint az alsóbb fokú közösségek. A városállam természetszerű, mert az ember természeténél fogva állami életre hivatott élőlény. Így természe­tünk­nél fogva törekszünk az ilyen közösségre.

Inkább hivatott az ember állami életre, mint a méh vagy más, csoportban élő állat, mert a beszédre egyedül az ember képes, továbbá az ember az egyetlen, aki képes felfogni a jót és a rosszat, az igazságot és az igazságtalanságot.

Az állam előbbre való a többi közösségnél, mivel az egész szükségszerűen előbbre való, mint a rész, hiszen ha megsemmisítem az egészet, nem marad meg a rész se.

A legkülönb teremtmény minden élőlény közt az ember, de ha eltér az igazságosságtól, akkor a legalávalóbb, mert a legveszedelmesebb az az igazságtalanság, amelyiknek fegyvere van, az emberi ész pedig veszedelmes fegyver.

Az igazságosság az állami életben gyökerezik; mert a jog nem más, mint az állami közösség rendje; márpedig a jog szabja meg az igazságot.

A család kormányzásáénak alapviszonyai:

  • az úr és szolga,
  • a férj és feleség,
  • az apa és gyermekek.

Mi a lényegük és milyeneknek kell lenniük?

Lássuk a kérdést a vagyonszerzés szempontjából!

Mi az úr és a szolga viszonyának alapja? Az úri hatalom valamilyen tudomány? Vagy az úr és a szolga viszonya természetellenes, mely csak a törvényes erőszakon alapszik?

A vagyon szükséges a családfenntartáshoz, nélküle nem lehet boldog élet. Ehhez szükséges élettelen és élő eszközök megléte. Az előbbiek a szerszámok, az utóbbiak a szolgák, ez utóbbiak a legértékesebbek, hiszen nélkülük a szerszámok haszontalanok.

Ahogy különbség van a szerszámok - melyek valaminek az elkészítésére szolgáló eszközök - és a szimpla használati tárgyak - melyek a használaton kívül másra nem szolgálnak - között, úgy van természetes különbség a szolga és az úr között. A szolga nem a maga ura, hanem szerszám, mely által valaki más cselekszik. Ahogy a lélek uralkodik a testen, ez természet rendje szerint való dolog, mely hasznos mindkét félnek. Ahogy a hím és a nőstény viszonya is természettől fogva az, hogy az egyik erősebb, míg a másik gyengébb, így lesznek uralkodó és alárendelt.

A szerző megemlíti, hogy lehetnek olyan szolgák is, akik nem természetes szolgák, hanem csak a hagyomány vagy a törvény tette őket ilyenekké. Pl. amikor háború után a győztes állam a vesztes hadifoglyait eladja szolgákként.

Akinek a legértékesebb teljesítménye a testi munka, az természet szerint szolga. A szabad embernek pedig legértékesebb vonása az állampolgári életre való képesség.

Az úr-szolga viszony azonban nem azonos az uralkodó és az alattvalók egymás közti viszonyával, hiszen ez utóbbi esetben szabad emberek feletti uralom zajlik. A család kormányzása egyeduralmi, az államkormányzás pedig szabad és egyenlő polgároknak a vezetése.

Az úr tudásának szerepe a szolgával szemben nem valamiféle különös, magasztos dolog: csak parancsolni kell. s minden azon múlik, mire képes a szolga. Sok úr nem is vesződik maga ezzel, valakit kinevez erre a célra, hogy több ideje maradjon.

A vagyonszerzés tudománya része a családirányításnak.

A vagyonszerzés egy másik fajtája a pénzkeresés. Míg az előbbi természettől való, az utóbbi inkább bizonyos gyakorlat és ügyesség eredménye.

Ahogy egy cipő használható 2 célra: viselésre és cserére. A csere indokolható, hiszen megesik, hogy egy adott cikkből több van, míg másnak kevesebb. De a kereskedelem csak kiegészítő tevékenység. Családon belül pl. nincs kereskedelem. A cserekereskedés nem pénzkeresés célú, hiszen eredeti célja az, hogy a természet szerinti önfenntartás teljessé váljon.

A pénz úgy jelent meg, hogy a csere egyre bonyolultabb lett, s szükség lett egy eszközre annak lebonyolításához. Itt jelent meg a másik típusú kereskedelem (a nem cserekereskedés), mely immár a körül forgott, ki képes a legnagyobb hasznot elérni a csereműveletek során. Itt már maga a pénzfelhalmozás a cél.

A vagyonszerzés tehát természetes eleme a családirányításnak, míg a pénzkeresés nem az. A családfenntartás - és egyben az államkormányzás - alkotórésze a meglevő anyagi javakat felosztása, de nem a pénzkeresés.

Az emberek éppen azért gyűlölik az uzsoraságot, mert az már csak pénzből szerez pénzt, azaz a pénzt nem arra használja, amire az eredetileg ki lett találva.

Az egyes foglalkozási ágak közül a legnagyobb jártas­sá­got azok követelik, amelyekben a véletlennek legkevesebb szerepe van; a legközönségeseb­bek azok, melyek a testet legjobban elnyűvik; a legalantasabbak azok, melyekben főleg a testi képes­ségre; a legnemtelenebbek pedig azok, melyekben az erényre van legkevésbé szükség.

A apa-fiú viszony és a házastársi viszony más, mindkét esetben ugyanis szabadok kormányzásáról van szó, a feleség kormányzása politikai, a gyerekeké királyi jellegű.

A férfi a nővel szemben mindig meghatározott viszonyban van, nem váltakoznak a szerepek. míg a gyerekeken való szülői hatalom olyan, mint a királyé, mert a szülő a szeretet és az idősebb jogán gyakorolja azt.

A családfői tevékenység inkább foglalkozik az emberekkel, mint az élettelen tárgyak megszerzésével, s inkább az erényes neveléssel, mint a vagyonszerzéssel, s inkább a szabad emberekkel, mint a szolgákkal.

A szolgákat illetőleg felmerülhet, van-e a testi erején kívül más hasznuk is gazdáik számára. Ha van, akkor miért van szolgasorban? Ha meg nincs, akkor miért nevezzük egyáltalán embernek? A megoldás: olyan ez, mint a nők és a gyerekek státusza, valamint az se igaz, hogy minden úr egyforma képességű - szükségszerűen kell lennie erénynek az alárendelt félben is, de mégis ezek mértéke más, mint a természet szerinti urakban. Ahogy a lélekben is van vezető és vezetett rész, minden embertípusban megvan a lélek mindkét része, de különbözőképpen. A szolgának egyáltalában nincs megfontoló képessége, a nőnek korlátozott mértékű van, a gyereknek pedig kifejletlen állapotú.

Minden alávetett embernek más szint szükséges funkciója ellátásához. Pl. a szolgának kevesebb erényre van szüksége, elegendő ha csak mérsékelt és nem lusta jellemű. A jó úr képes ezeket az erényeket felkelteni a szolgában, s nem csupán a parancsolásra számítani.

Mivel minden alávetett ember része egy családnak, s minden család része a városállamnak, így elengedhetetlen, hogy mindenki állami szempontból legyen nevelve. Hiszen a nők a szabad lakosság felét teszik ki, a gyermekek pedig a városállam jövendő tagjai.

Melyik államközösség a legalkalmasabb?

Mi legyen a javak elosztása? Minden közös, senkinek semmi, vagy a kettő keveréke? A senkinek semmi nyilvánvaló képtelenség. Tehát mi a jobb a teljes közösség vagy a részleges?

Platón pl. gyermek-, nő- és vagyonközösséget tartott helyesnek.

A nőközösség azonban nem helyes, mert így a városállamból család lesz, ezzel a városállam megsemmisülne. Az állam tagjai különböző emberek, túlságosan egységes államra való törekvés nem helyes. A család inkább rendelkezik önmagában való elegendőséggel, mint az egyed, s a városállam inkább, mint a család, így tehát ha kialakult a városállamiság igénye, nincs miért visszatérni egy tökéletlenebb szintre.

De ha el is fogadjuk, hogy egy állami közösség számára az a legjobb, ha a lehető leg­egységesebb, abból se következik a teljes közös tulajdonlás és nőközösség elve.

Ami többek tulajdona, azzal mindenki kevésbé törődik, míg ami csak egy valakié, azzal törődik mindenki a legjobban. Ahogy pl. a sok szolga néha rosszabbul végzi a dolgát, mint a kevés. Ha minden polgárnak ezernyi gyermeke van, akkor ezek nem minden egyes polgáréi, hanem mindenki csak annyiad részben fogja magát apának mondani, amennyi része van a városállamban.

Furcsa az is, hogy miután meg­alkotjuk a gyermekközösséget, a szerelmeseknek csupán az együttélést tiltjuk, de nem akadályozzuk magát a szerelmet.

Az embereknél két lénye­ges körülmény van, ami a törődésről és a szeretetről tanúskodik: a tulajdon és a vonzalom, ha mindkettőt megszüntetjük, nem lesz baráti érzés a polgárok között.

De most nézzük meg a vagyonközösséget csak mint önálló lehetőséget! Ha a nyereségben és a munkában nem egyforma a részesedés, sőt nagyon is különböző, szükségképpen viszály támad azok ellen, akik sokat kapnak, de keveset dolgoznak. A közös élet és az emberi életszükségletekben való közösködés mindig nehéz, de különösen az ilyen esetekben: az emberek hajlamosan akár apró-cseprő ügyek miatt is összeveszni.

Előnyösebb a két rendszer keverése: azaz vagyonközösség és magántulajdon is. Nem lesz kölcsönös vádaskodás, sőt jobb lesz az eredmény, mert mindenki a maga tulajdonával foglalkozik, de viszont az erény következtében a vagyon használata olyan lesz, mint jó barátok közös vagyona.

A magántulajdonból eredő hibák ugyanis valójában nem a magántulajdonból erednek, hanem a gonoszságból.

Tehát bizonyos szempontból egységesnek kell lenni a családnak és a városállamnak, de nem mindenestül.

Ezután a szerző részletes kritikával illeti Platón mindkét elképzelését: az Államban és a Törvényekben leírt változatot is. Leírja: mindkettő ismét ugyanazokat a problémákat produkálná, amik meg akar oldani.

Legfontosabb ellenvetése, hogy sokkal inkább az emberek kívánságait kell kiegyenlíteni, mint a vagyonukat, ez viszont még nagyobb képtelenség.

Ezután következik több korabeli állami berendezkedés leírása.

Mi is a városállam? Elsősorban a polgár fogalmát kell meghatározni, mert a városállam a polgárok összessége. Ki a polgár?

A teljes jogú polgár érdekes csak, hiszen valamilyen jogai mindenkinek vannak. A teljes jogú polgár az, aki részt vehet állama bíráskodásában és vezetésében.

A gyakorlatban az polgár, akinek mindkét szülője az. Ez visszavezethető az egyes városállamok alapítóira. Ill, megesik, hogy valamikor később nem polgárokat polgárokká nyilvánítanak. Ez lehet persze jogtalan módon is, de most a kérdés csak a polgárság ténylegessége.

Az alkotmány egy adott állam rendjét határozza meg. Viszont alkotmány van sokféle, míg az emberi erények azonosak, azaz a polgári erények nem azonosak az emberi erényekkel. A legfőbb polgári erény az irányítási és az engedelmességi képesség.
A teljes jogú polgár szűk értelemben olyan személy, aki mentesülve van minden kényszerű munkától, de ez az egyes államformáktól függ: van ahol a polgárság fogalma kiterjedtebb, tehát pl. minden szabad ember beleszámít.

A 3 lehetséges hatalomgyakorlás:

  • egy ember által,
  • kevesek által.
  • minden polgár által.

Mind a 3 lehetőségnek van egy helyes és egy helytelen alakja.

A királyság, az arisztokrácia, s a politeia mind a közjó érdekében létezik. Ezek helytelen alakja a zsarnokság, az oligarchia, s a demokrácia. Mind a 3 helytelen államforma közös sajátossága, hogy nem a közösség érdekében történik a hatalomgyakorlás, hanem valamilyen részérdekek érdekében: a zsarnokság esetében ez az egyeduralkodó saját érdeke, az oligarchia esetében a vagyonosok érdeke, a demokrácia esetében pedig a vagyontalanok érdeke.

Mi az igazságosság alapja? Minden ember rossz bíró a maga ügyében, ezért helytelen, ha bárki saját érdekeit tekinti alapnak az államban. A városállam célja a tökéletesség és az önelegendőség, s az erényes cselekedetek ápolására áll fenn, így nem lehet az igazságos helyzetet részéleteiben vizsgálni. Nem lehet se az az alap kik vannak többen, se az, hogy kik vagyonosabbak, se az, hogy kik erősebbek.

A tömeg uralma a legjobb, mert összességében az összesereglett tömeg az, mely többet ér, mint tagjai külön-külön. Az alkalmatlanabb polgárok is hasznot tudnak hozni, ha együvé tömörülnek az alkalmasabbakkal. Nem jobb, ha szakemberek irányítanak? A nem szakember is képes megítélni egy szakember munkáját (az is tudja, hogy jó-e egy ház, aki nem tud házat építeni), viszont nem helyes, ha a szakember saját dolgát ítéli meg. Márpedig az állam célja a közjó, ezt pedig a köz tudja a legjobban megállapítani.

Lássuk most a királyságot mint államformát!

Többféle formája van, itt 5 típus kerül felsorolásra:

  • a király tisztsége életfogytiglani, de csak legfőbb hadvezérség, azaz csak háborúban teljhatalmú - ez lehet öröklött tisztség vagy választott is, ilyen van pl. Spártában,
  • a király szinte zsarnok, azonban kötik őt törvények és a hagyományok, ez jellemző az ázsiai népekre,
  • választott türannosz, azaz a királyt egész életére vagy időtartamra választják meg, valamilyen feladat elvégzésére, őt a törvények nem kötik,
  • a hőskori időkben a nép beleegyezésével és a hagyományon alapult, jellemzően egy-egy közösség megalapításakor, a király szakrális szerepet is ellátott,
  • a király a teljes uralmat maga gyakorolja.

A két szélső változat az első és az utolsó, a többi köztes változat, így ezeket kell közelebbről megvizsgálni.

A kérdés tehát leegyszerűsíthető arra, hogy jó-e az örökös hadvezéri intézmény és jó-e ha egyetlen emberé a teljes főhatalom?

Az egyeduralom hívei azt mondják, jobb egy kiváló ember uralma, mint a törvények uralma, mivel a törvények általánosak, míg a tennivalók ezeknek sose felelnek meg teljesen. Hiszen a jó orvos se feltétlenül ragaszkodik a szokásos gyógymódhoz, ha az nem segít a betegen.

Az ellenérv viszont az, hogy jobb, ha vannak általános elvek a vezetők előtt, ezzel küszöbölhető a minden emberben meglévő hirtelen hangulat hatása. Ha több ember dönt egy helyett, akkor a több ember együtt kevésbé hajlamos a hibára.

További mi lesz az utódlással? Az erényes egyeduralkodó se lesz képes saját emberi mivoltát felülmúlva nem saját gyerekére hagyni az államot.

A király fegyveres hatalma szükséges, de az a helyes, ha az egész népénél gyengébb.

Nem is természetes, hogy egyetlen ember legyen az egész polgárságnak az ura, mivel a városállam egyenrangúakból tevődik össze, s a természettől fogva egyenlőket szükségképpen ugyanaz a jog illeti meg.

Vezetők szükségesek, de jobb ha ezek a törvény szolgái. Így az istenek és az ész kormányozzák az államot, a törvény ugyanis olyan, mint a gerjedelem nélküli tiszta ész. Ezért hamis az orvosos hasonlat, hiszen az orvosok pénzért gyógyítanak, míg a politikai vezetők sok mindent tesznek valakinek a kárára vagy valakinek a kedvéért. Ha valaki tudná, hogy ellensége lefizette orvosát, hogy az kárt tegyen benne, inkább választaná a szokásos gyógymódot, mint az orvos javallatát. Ugyanez van az államban: amikor az igazságot keressük, akkor tulajdonképpen az elfogulatlant keressük, s a törvény leginkább ilyen.  Továbbá, az erkölcsi törvények az írott törvényeknél is egyetemesebb hatásúak és jelentékenyebb kérdésekre vonatkoznak; így ha lenne is az írott tör­vényeknél megfelelőbb vezető, az se lenne megfelelőbb az erkölcsi törvényeknél.

A következtetés: egyenlőek között se nem célszerű, se nem igazságos, ha egyetlenegy ember uralkodik, se ha ezt törvényekkel teszi, se ha nélkülük.

Nézzük meg mi a királyi, mi az arisztokratikus és mi a köztársasági jellemvonás! Királyságra az a nép alkalmas, melynek természete, hogy egy, a politikai vezetés erényében kiváló nemzetséget hoz létre, arisztokráciára az, mely alá tudja rendelni magát, szabad emberekhez méltóan, azoknak, akik erényük szerint képesek az alkotmányos uralkodásra, köztársaságra pedig az a nép alkalmas, melyben mindenki a törvénynek megfelelően engedelmeskedni és parancsolni egyaránt tud, és a tehetős polgároknak érdemeik szerint juttatja a tisztségeket.

Az a legtökéletesebb államforma, melyet a legkiválóbbak igazgatnak, viszont a legtökéletesebb városállam az, melyben bármely polgárának az erénye kiváló, s világos, hogy ugyanazon módon és ugyanazon körülmények folytán alakul ki az erényes ember minden rendszerben.

Az államtudomány feladata: annak a vizsgálata is, hogy melyik a legtökéletesebb alkotmány, milyen alakban a legmegfelelőbb, melyik népnek milyen alkotmány való, mi az adott körülményekhez képest legjobb berendezkedés.

Ahogy monarchiából van többféle, úgy van ez a demokráciával és az oligarchiával is.

A zsarnokság a lehető legrosszabb államforma a helytelen államformák közül, utána következik az oligarchia, míg a legkisebb rossz a demokrácia.

Hányféle különböző formája van az alkotmánynak, ha ugyan feltesszük, hogy a demokráciának éppúgy, mint az oligarchiának, több változata van? Ezek közül pedig melyik a legjobb? Hiszen vannak népek, melyeknek inkább szükségük van demokráciára, mint oligarchiára, másoknál meg fordítva.

Minden városállam családokból tevődik össze, ezek helyzete eltérő. Szükségképpen annyiféle államformának kell tehát lenni, ahányféle rendszer az alkotórészek jelentősége és különbözősége szerint lehetséges.

Az összes rendszer leegyszerűsíthető 2 típusra: demokráciára és az oligarchiára. Az arisztokráciát sokan az oligarchia egyik fajtájának tartják, a politeiát pedig demok­rácia fajtájának.

A demokrácia, amikor a szabad emberek kezében van a főhatalom, oligarchia pedig, ha a gazdagokéban;

A demokrácia formái:

  • az egyenlőség elve alapján áll, a cél, hogy semmivel se emelkedjen a vagyontalan osztály a vagyonos fölé, s ne gyakoroljon egyik se főhatalmat a másikon, hanem mindkettő hasonló legyen,
  • a vezető tisztségek cenzushoz vannak kötve, ez azonban alacsony, s aki ezt megszerzi, az a kormányzásban részt vehet,
  • minden polgár részt vesz az államügyek intézésében, de a hatalom a törvényé;
  • minden polgár jogosult a vezető tisztségekre, a hatalom azonban itt is a törvényé.
  • a hatalom birtokosa a nép, nem pedig a törvény, más szóval ez az, mikor mindenben a népszavazás dönt, nem pedig a törvény.

A törvényen alapuló demokrácia jobb, mert benne nem támadhat demagóg népvezér, így ott a polgárok legjelesebbjei foglalják el az első helyeket, míg ahol nem a törvény az uralkodó, ott felbukkannak a népvezérek, mindenki a maga feje után megy, ez ugyanolyan zsarnoki uralom, mint a zsarnokság rendje, csak itt a népszavazás játssza a zsarnok parancsának szerepét, a gyakorlatban pedig a népvezérek irányítanak.

Az oligarchia formái:

  • a vezető tisztségek akkora vagyonhoz vannak kötve, hogy a vagyontalanok, bár többségben vannak, azokat nem nyerhetik el, aki azonban a mértéket megüti, az részt vesz az állam kormányzásában,
  • az előzőhöz hasonló, azonban a megüresedett tisztségeket a vezetés jelöli ki,
  • örökletes alapúak a vezető tisztségek,
  • nem a törvény, hanem a vezetők uralkodnak - ez olyan mint a zsarnokság csak a zsarnokok száma több..

Megesik, hogy az elmélet és a gyakorlat eltér egymástól. Pl. a törvény szerinti alkotmány ugyan nem népuralmi, de a megszokás és a gyakorlat folytán a kormányzat mégis demokratikus, vagy a törvény szerinti alkot­mány inkább demokratikus, de a közélet rendje és a hagyomány folytán inkább oligarchikus. Ez többnyire az alkotmányválságok után következik be: nem szoktak hirtelen áttérni egyikről a másikra, hanem megelégszenek azzal, hogy először csak csekély előnyre tegyenek szert az ellenféllel szemben, úgyhogy a régi törvények rendesen érvényben maradnak, csak éppen azok kezébe kerül a hatalom, akik az alkotmányt megváltoztatják.

Amikor a tömeg túlnyomó hatalma folytán mindenkinek joga van a kormányzáshoz, részt vesznek abban és a közügyekkel foglalkoznak a vagyontalan emberek is, mert van hozzá idejük, hiszen fizetést kapnak érte.

Az ókori görög városállamokban a népgyűlésen és bírósági munkában való részvételért az állam napidíjat fizetett.

És a legtöbb ráérő ideje éppen ennek a tömegnek szokott lenni, őket nem akadályozza magánügyeik intézése. A gazdagokat pedig akadályozza, így nem képesek gyakran részt venni a népgyűlésen vagy az esküdtbírósági tárgyalásokon. Így lesz aztán úrrá az államban a törvény helyett a vagyontalan tömeg.

Az arisztokrácia az egyetlen alkotmány, melyben az egyetemes erkölcs és az alkotmányos erkölcs teljesen egybeesnek, azaz a jó polgár egyben jó ember is. Minden más alkotmányos rendben a jó polgárok esetleg nem derék emberek egyetemes erkölcsi szempontból.

Van azonban még két típusú az arisztokratikus berendezkedésnek, ezek az oligarchia felé hajlanak:

  • kiváló jellemű emberek uralkodnak, azonban az állam egyszerre szentel figyelmet a gazdagságra, az erényre és a köznépre, tehát nem az erény a fő szempont,
  • ahol csak az az erényre és a köznépre szentel figyelmet az állam.

A zsarnokságot illetően már szó volt a királyságnál két államtípusról, melyek mintegy átmenetiek a királyság és a zsarnokság között.

A zsarnokság harmadik formája pedig a királyságnak felel meg, azzal az eltéréssel, hogy benne a hatalom felelősség nélkül gyakorlódik, kizárólag az egyeduralkodó javára.

Hátra van a politeia, melynek Platón nem adott külön nevet, szimplán a demokrácia helyes alakjának vélte.

A politeia tulajdonképpen az oligarcha és a demokrácia keveréke.

A két rendszer keverékét, ha közelebb áll az oligarchiához, inkább arisztokráciának nevezik, mert ott a műveltség és nemes származás inkább a vagyonnal jár együtt. Az oligarchiáról pedig azt mondják, hogy inkább az érdemes és becsületes elemekre támaszkodik.

Lehetetlen, hogy jó törvények legyenek abban a városállamban, amelyben nem a legjobbak, hanem a rosszak uralkodnak, ugyanúgy lehetetlen, hogy a legjobbak uralkodjanak ott, ahol nincsenek jó törvények. Márpedig nem lehet törvényes rend ott, ahol a törvények jók, de nem engedelmeskednek nekik.

Ezért a helyes kormányzás egyik formája az, amikor engedelmeskednek a fennálló törvényeknek, másik pedig, amikor még jók is azok a törvények.

Az arisztokrácia fő mértéke az erény, az oligarchiáé a gazdagság, a demokráciáé pedig a szabadság.

Hogyan is lesz a politeia? Ehhez nézzük meg, milyen meghatározó jegyei vannak a demokráciának és az oligarchiának, ezek különbözőségeit kell megállapítanunk, ezekből rakható össze a politeia.

mivel túl hosszú lett, erről a következő részben!

politika filozófia

2018\06\17

Hajléktalan

A hajléktalanság kapcsán kitört egy új ballib műbotrány

Pedig mi is a valóság?

Nem szabadna az utcán élni egy városban: ez káros mint a normál emberek, mind a hajléktalanok számára.

A luxusban élő, a valóságtól elidegenedett ballib elit komolyan elhitte, hogy hajléktalannak lenni valamiféle sajátos kisebbségi lét, megtapsolandó szubkultúra, melyet "támogatni" kell. Pedig nem támogatni kell, hanem megszűntetni.

Ugyanaz a kérdés, mint a ballib elit viszonya a cigányok integrációjához: személyesen csak tv-ben láttak cigányt, a gyerekeik cigánymentes iskolába járnak, de ökölrázva követelik mindazon csúnya mucsaiak szigorú megbüntetését, akik kiveszik gyerekeiket a jelentős cigány arányú iskolákból.

Itt is ez megy: ők maguk sose járnak aluljárókban, de követelik mindenki mástól, hogy tekintse alapvető demokatikus értéknek, hogy emberek részegen hánynak, szarnak és üvöltenek közterületen, életvitelszerű jelleggel.

politika

2018\06\15

Huth-Puzsér

Meghallgattam a nevezetes csatát Puzsér Róbert és a Pesti Srácok - pontosabban Huth Gergely - közt. Mindkét újságírót egyébként kifejezetten kedvelem, okos, művelt, jól író embereknek tartom őket, ami persze nem jelenti azt, hogy egyet is értenék velük mindenben.

Azt kell mondanom, totálisan Puzsért nyerte a vitát, pedig még igaza se volt a legtöbb kérdésben.

Sajnos mindkét vitapartner bőven élt a demagógiával, ami nem segítette elő a vita szintjének magasban tartását. Erre nem térnék ki.

Puzsér módszere röviden: koherens érvelés többnyire téves alapokból kiindulva. Huth módszere röviden: inkoherens érvelés többnyire igaz alapokból kiindulva.

Puzsér természetes előnye hatalmas: ő független ember. (Figyelem: a "független" - szemben a ballib mítoszokkal - nem azt jelenti, hogy valakinek nincs határozott, szubjektív véleménye.)

Huth természetes hátránya ugyanezen ok elletéte: ő fideszes pártember, azaz feladatának érzi annak bizonyítását, hogy a Fidesznek mindig igaza volt és igaza van.

Nem akarnám az egész beszélgetést semmiképpen se részleteiben elemezni, de pár eset tanulságos.

Huth görcsös igyekezete, hogy a Fidesz változásait valamiféle egyenes vonalú, csak a körülmények diktálta változásnak állítsa be egy sor magas labdát ad Puzsérnek, melyeket persze ő meggyőzően le is csap. Mert egyszerűen nem igaz, hogy a Fidesz csak reagált a változó világra. A dolgok megfigyelése csak a durva materialusta szemlélet szerint objektív folyamat, a valóságban ebben a megfigyelő ugyanolyan résztvevő, mint a megfigyelt. Márpedig pl. sehogy se lehet kimagyarázni, hogy a Fidesz viszonya Oroszországhoz ugyanaz ma és 10 éve, mert ez egyszeráen nem ugyanaz. Puzsér koherens: azt mondja, hogy az orosz viszony káros, ezért hibás a Fidesz oroszbarát politikája. Huth viszont egyszerre akar oroszellenes és oroszbarát lenni, ez reménytelen vállalkozás.

A Fidesz konzervatívizmus-mániája a másik gond. Ebben a szóba belelapszkodott a fideszes holdudavar (a mai
"kereszténydemokrácia" is ennek verziója). Mítosz ez, nagyon káros mítosz. Sokszor írtam már erről: nincs semmiféle eredeti, jó klasszikus liberalizmus (mert tulajdonképpen ez az, amiben hisz ez a konzervatívizmus), melyet aztán valakik megrontottak. Egy olyen felállásban mindig a klaszikus liberális értékeket koherensen védő Puzsér fogja megnyerni a csatát, mint Huth, aki nem tudja eldönteni, most van-e baj a klasszikus liberalizmussal vagy nincs. Ugyanez megismétlődik mind a gazdasági témát, mind a kulturális témát illetően.

Tipikus példa a nyugatmánia. Puzsér felteszi az egyébként hamis dichotómiát, hogy lám István a nyugatot választotta kelet helyett. Huth erre megnémul, mert tud mit válaszolni. Gátolja őt az, hogy nyugatpártinak kell lennie, bármit is jelentsen ez. Ugyanez aztán a veresenyt illetően: jó lenne az igazi verseny, de sajnos nincs - hát de akkor minek lenne jó?

Ahol Huth képes megfogni Puzsért az az "oligarcha" téma (persze a szó hibás, Magyarországon oligarchák nincsenek), itt értelmesen elmagyarázza miért népszerű a nemzeti tőkésosztály építésének programja, még ügyesen ki is találja az alkalmas szót: "protekcionizmus". Szinte nyer Huth a "lerohadt az egészségügy" és a "poroszos oktatás" című közhelyekben.

Egy pont azért van, ahol Puzsér totálisan veszít, Ez a 2018-as választások kérdése. Nem képes igazolni, mi módon lett volna képes az 51 %-nyi nem.fideszes szavazó egyesülve elérni a kétharmadot, nem tud választ adni, miért kellene most kivonulnia az ellenzéknek a parlamentből, s arra sincs válasza, mi a drasztikus eltérés a NER és a NER-nélküli Fidesz-kormányzás között.

Mindenesetre ajánlom mindenkinek a beszélgetést, nem egy egyetemi előadás szintje ugyan, de messze nem is bulvár, szóval érdemes időt szánni rá.

politika

2018\06\13

Poétika

Miután kész lettem Platónnal, következik az örök kettes számú gondolkodó, Arisztotelész.

Arisztotelész Platón legfőbb tanítványa volt, jóval fiatalabb volt nála. Amikor Arisztotelész fiatalon elkezdte tanulmányait Platón akadémiáján, Platón már 60 éves volt.

Arisztotelész esetében szeretném leszögezni, hogy - ellentétben Platónnal - nem olvastam el minden művét. Az erősen természettudományos irányultságú műveit nem olvastam, ez sose érdekelt, így ezekről természetesen nem is fogok írni, hiszen mi értelme lenne bemásolni általam nem olvasott művek elemzését máshonnan? Semmi.

Arisztotelész nyelvezete egyszerre nehezebb és könnyebb Platónénál. Könnyebb, mert nincsenek a szövegben rejtett tartalmak, viszont nehezebb, mert itt nincs szépirodalmi nyelvezet.

Az első mű a Poétika.

Az irodalom egyes műfajairól szól a mű.

Minden művészet utánzás, az egyes művészeti ágak között az eltérés alapja, az hogy az utánzásnak:

  • mi a tárgya, azaz minek az utánzása,
  • milyen eszközökkel történik,
  • milyen módon történik.

A szavak művészete lehet próza vagy vers, ezeknek máig nincs összefoglaló elnevezésük. (Ez magyarul persze nem igaz, hiszen van rá az „irodalom” szó, de ógörögül valóban nem létezett ilyen szó. Ahol irodalmat írok, ott az eredetiben "költészet" szerepel, innen a mű címe is.)

Az utánzott emberek lehetnek:

  • kiválók,
  • hitványok,
  • hozzánk hasonlók.

A tragédia kiválóbbakat, a komédia hitványabbakat utánoz.

A szerző ábrázolási módja lehet:

  • az utánzottak szólalnak meg,
  • csak a szerző szólal meg,
  • mindkettő együtt.

Ez a három különbség van meg tehát az utánzásnál.

*

Az irodalom létrejöttének oka van. Az utánzás az ember veleszületett tulajdonsága. Az utánzás útján tanulunk. Még azon dolgok utánzatát is szívesen szemléljük, mely dolgokat önmagukban nem szívesen nézünk. Amikor valaminek az utánzatát látjuk, vagy annak örülünk, hogy az illető dolgot felismerjük, vagy annak, hogy az ismeretlen dolog milyen művészi módon lett feldolgozva.

Természetünktől fogva megvan bennünk az összhang érzéke, így lett a költészetet. A komolyabb költők a kiváló emberek tetteiről írtak, a közönségesebbek pedig a hitványakéról, így lettek a himnuszok, ill. a gúnydalok.

A iambosz versmérték a gúnydalok fő alakja, így ma is iambikus költeményeknek hívjuk a gúnydalokat. A himnuszokból lettek az eposzok. Később a jambikus költeményekből komédiák lettek, míg az eposzokból tragédiák. Kezdetben mindkettő rögtönöző jellegű volt, a tragédiát a dithürambosz énekesei, a komédiát pedig a phallikus dalok előadói fejlesztették ki lassan.

Iambosz - versmérték: egy rövid és egy hosszú szótag (υ –).

Dithürambosz - vallási ének, egyfajta ima az istenekhez

Phallikus dal - a Dionüszosz-kultusz termékenységünnepén előadott ének.

A tragédia lassan érte el mai alakját, megjelent a díszlet, a párbeszéd, csökkent a kar szerepe, nőtt a színészek száma. A párbeszéd megjelenése miatt a iambosz a fő versmérték, mert az beszélhető a legjobban.

A komédiát kezdetben nem vették komolyan, így kialakulásáról kevesebb adat van. Mára eltűnt személyes gúnyolódó jellege, már általános érvényű igénnyel lép fel mondandója.

Az eposz sokban megegyezik a tragédiával, mindkettő komoly tettekről szól, de különböznek versmértékben és terjedelemben. A tragédia ugyanis jellemzően egyetlen nap idejére terjed, míg az eposznak nincs meghatározott időtartama.

A tragédia tehát komoly, befejezett és meghatározott terjedelmű cselekmény utánzása, ritmikus, dallamos, harmonikus nyelvezettel. Benne a szereplők cselekedetei révén, s nem elbeszélés útján történik a cselekmény bemutatása.

A szereplők rendelkeznek bizonyos meghatározott jelleggel jellemüknek és gondolkodásuknak megfelelően; ezen az alapon állapítjuk meg a cselekedetek jellegét is, s a cselekedeteknek okuk van: ez a jellem és a gondolkodásmód.

A történet a cselekmények összekapcsolódása. A jellem a cselekvők jellege, a gondolkodásmód pedig az, ahogy a beszélők gondolataikkal kifejezik magukat.

A tragédiának összesen hat alkotó eleme kell hogy legyen:

  • eszközként: a nyelv, az ének,
  • módként: a díszlet,
  • tárgyként: a történet, a jellemek, a gondolkodásmód.

A legfontosabb a történet, a tettek összekapcsolása, mert a tragédia nem az emberek, hanem a tettek utánzása. Jellemek nyilatkoznak meg a tettek által, s nem fordítva. Cselekmény nélkül nem is létezne tragédia, de jellemek nélkül még lehetne.

A történet legfontosabb tényezői: a fordulat és a felismerés. A fordulat a végbemenő dolgok ellenkezőjükre való átváltozása, valószínűség és/vagy szükségszerűség szerint. A felismerés a tudatlanságból a tudásba való átváltozás.

A következő elem fontossági sorrendben a gondolkodásmód, vagyis a képesség annak kifejezésére, ami lehetséges és a helyzetnek megfelelő. A gondolkodásmód által kimutatják, hogy valami van vagy nincs, vagy általánosságban jelentenek ki valamit.

A jellem az, ami megvilágítja a törekvést, hogy miféle.

Sorrendben a nyelv következik - a szavak által való közlés.

Az ének a kiegészítő elemek legfontosabbika. A díszletezés figyelemfelkeltő, de a legkevésbé tartozik a költészethez.

*

Milyennek kell lennie a történetnek, a cselekmény összekapcsolásának?

Kell kezdet, közép és vég. A közép az, ami más után következik, s ami után is van valami más.

A terjedelmet illetően a megfelelő az, ha a szerencséből szerencsétlenségbe való átfordulás végre tud menni kellő módon.

A történet akkor lesz egységes, ha teljes cselekményt utánoz; a cselekmény részeinek pedig úgy kell összekapcsolódniuk, hogy egyetlen rész kihagyása nyomán szétessen az egész, hiszen ami meglétével vagy hiányával nem befolyásolja a mű értelmét, az felesleges.

Nem szükséges, hogy a történet valós legyen, csak az, hogy az lehetséges legyen. Az irodalom általános elvekre törekszik, akkor is, ha megnevez valós személyeket. A költőnek tehát inkább a történet, mint a versforma mesterének kell lennie.

A tragédia félelmetes és szánalmat keltő események utánzása, az érzelmeket leginkább az váltja ki, ha az események a várakozás ellenére, de egymásból következőleg történnek. Így a csodálatos is jobban hat, mintha magától vagy véletlenül történne, mert a véletlenek közül is azok a legcsodálatosabbak, amelyek mintegy célzatosan következtek be.

Α történet lehet egyszerű és bonyolult. Egyszerű az, ha folyamatos és egységes menetben fordulat vagy fel­is­merés nélkül következik be a változás. Bonyolult pedig az, ha fordulat és/vagy fel­is­merés révén jön létre a változás, itt azonban a cselekmény szerkezetéből kell létrejönnie mindennek, szükségszerűség vagy valószínűség alapján, a szimpla időbeli következés nem elegendő.

A legszebb ha a felismerés egyben fordulat is.

A történet harmadik eleme a szenvedés.

*

A tragédia felosztása:

  • bevezető - a kar bevonulását megelőző jelenet,
  • kibontakozó jelenet - amely két kardal között foglal helyet,
  • befejezés - jelenet, mely után már nincs kardal,
  • kardal - 3 típus lehet: a "bejövetel" a teljes kar első megszólalása, a "mozdulatlanság" a kar többi megszólalása, a "gyászolás" pedig a kar és a színészek közös dala.

*

A tragédiának félelmetes és szánalmat keltő események utánzásának kell lennie. Nem szabad derék embereket úgy bemutatni, amint boldog­ságból szerencsétlenségbe hullnak, mert ez nem félelmetes vagy szánalmat keltő, hanem felháborító. Hitványakat sem szabad úgy bemutatni, amint szerencsétlenségből szerencsés állapotba jutnak, mert ez illik a legkevésbé a tragédiához. Hitványakat sem szabad úgy bemutatni, amint boldogságból szerencsétlen­ségbe hullnak: az ilyen történet emberi érzéseket kelt ugyan, szánalmat és félelmet viszont nem.

Marad tehát a közbülső lehetőség: az olyan ember, aki nem emelkedik ugyan ki erényével és igazságosságával, de nem gonoszsága és hitványsága miatt zuhan szerencséből szerencsétlenségbe, hanem valamilyen hiba következtében.

A félelem és szánalom létrejöhet a dráma látványából, de magából a cselekményből is. Ez utóbbi az előnyösebb, és ez illik a jó költőhöz. Mert látványosság nélkül is úgy kell megalkot­ni a történetet, hogy a hallgatót maguk az események is megrendítsék és szánalomra indítsák.

Mi tűnik félelmetesnek vagy szánalomkeltőnek?

Minden tett vagy barátok, vagy ellenségek, vagy közömbös emberek között történ­ik meg.:

  • ha ellenség tesz valamit ellenséggel, abban nincs semmi szánalomkeltő, sem ha megteszi, sem ha csak akarja megtenni, kivéve magát a szenvedést
  • ugyanez a helyzet egymás iránt közömbös emberek esetében,
  • ha azonban baráti vagy rokoni viszonyokon belül megy végbe a szenvedés, ez szánalmat kelt; ilyen témákat kell keresni.

A tett végbemehet, a következő módokon::

  • a cselekvő személy tudatosan követi el tettét - itt a legrosszabb az, ha valaki tudatosan akar cselekedni, de mégsem cselekszik: ez visszataszító, de nem tragikus, mivel a tragikus szenvedés nincs meg benne,
  • tudatukon kívül követik el a szörnyűséget, s csak később ismerik fel - nincs benne vissza­taszító, s a felismerés megrendítővé válik
  • a tudatlansága miatt valami jóvátehetetlenre készülő ember felismeri a valóságot, még mielőtt cselekednék - a leghatásosabb lehetőség.

*

A jellemekkel kapcsolatban négy dologra kell törekedni:

  • derék legyen, azaz beszéde vagy cselekvése világosan mutasson valamilyen célt, bármilyen legyen az,
  • hőshöz illő legyen,
  • hagyományhűség,
  • következetesség.

A jellemeknél is mindig törekedni kell a szükségszerűségre vagy valószínűségre, úgyhogy az, amit egy bizonyos ember egy bizonyos módon mond vagy cselekszik, szükségszerű vagy valószínű legyen, s egyik dolog a másik után szükségszerűen vagy valószínűen következzen.

*

A felismerésnek öt fajtája van:

  • a leg­ke­vésbé művészi a jelek által történő fel­is­merés,
  • a költő által kitalált jelek alkalmazása; ezek sem művésziek,
  • az emlékezet általi felismerés, amikor valaki lát valamilyen megindító dolgot,
  • a negyedik a következtetés alapján történő felismerés,
  • a legjobb az a felismerés, amely magából a cselekményből, meglepetés bekövet­keztével, a valószínűség alapján jön létre.

*

Először nagyjából kell felvázolnia a történetet, azután kell az egyes szereplőknek nevet adva megalkotni az epizódokat is, hogy szerves alkotórészei legyenek az egésznek..

A drámákban az epizódok rövidre fogottak, az eposz viszont általuk lesz terjedelmessé.

Az egész tragédia egyik része a bonyodalom, a másik a megoldás. A bonyo­dalom­ a fordulatig tartó rész, a megoldás onnan tart a végéig.

A tragédiának négy fajtája van:

  • az első a bonyodalmas, amelynek lényege a fordulat vagy a felismerés;
  • a második a szenvedé­lyes,
  • a harmadik a jellemábrázoló,
  • a negyedik a csodás.

Epikus alkotást nem szabad tragédiának feldol­gozni; az eposzban ugyanis az egész terjedelme által kapják meg az egyes részek a megfelelő nagyságot, a drámákban viszont épp ez távolítana el a céltól.

A karnak mintegy a színészek egyikének szerepét kell betöltenie és együttműködnie a játék egész menetével.

*

A gondolkodásmód körébe tartozik mindaz, amit a beszéd által kell elvégezni: a bizonyítás, a cáfolás, az érzelmek felkeltése, ezenkívül a nagyítás és kicsinyítés is. Mindennek magyarázat nélkül kell kialakulnia a nézőben.

A nyelvi kifejezésmódra vonatkozó dolgok közül az elmélet egyik ága: a kifejezés formái.

A beszédnek egészében ezek a részei: betű, szótag, kötőszó, névelő, névszó, ige, ragozás, mondat.

Itt a szerző részletesen elemzi mindegyiket, ezt azonban kihagynám, mert ez inkább nyelvészeti elemzés, s nem kötődik szorosan a témához. Csak azt vázolom, ami kapcsolódik.

Metafora a szó más jelentésre való áttétele, mégpedig vagy a nemről a fajra, vagy a fajról a nemre, vagy a fajról a fajra.
Analógia - ha a második úgy viszonylik az elsőhöz, mint a negyedik a harmadikhoz.
Mesterségesen képzett szó - amelyet addig senki sem használt, hanem a költő alkotta meg.

A nyelv kiválósága abban nyilvánul meg, hogy világos, de nem közönséges. Akkor a leg­világosabb a kifejezés, ha közönséges szavakból áll, ekkor azonban alacsonyrendűvé válik, viszont emelkedett és választékos lesz a kifejezés, ha a közhasználatú szavakat szokatlanokkal vegyítik. A szokatlan lehet idegenszerű szó, metafora, s általában mindazt értem, ami eltér a közhasználatútól.

De ha valaki csak ilyeneket használna, abból vagy rejtvény szület­ik, vagy barbárság. Ha tehát eltúlozza valaki ezt a módszert, nevetségessé válhat, ebben is mértéket kell tartani. Ha ugyanis a metaforákat, az idegen szavakat és a többi ilyesmit ügyetlenül alkalmazzák, az ugyanazt a hatást váltja ki, mintha szándékosan nevettetési céllal használnák.

Azáltal ugyanis, hogy másképpen hangzik, mint a mindennapi beszéd, a kifejezés szokatlanná lesz, elválik a közönségestől, viszont azáltal, hogy a megszokotthoz kapcsolódik, világos is marad.

Igen fontos az említett formákkal, összetételekkel és szokatlan szavakkal helyesen élni, mégis legfontosabb a metaforák használata, mert csak ezt nem lehet másoktól eltanulni, ez a tehetség jele.

Az eposzban hasonló elvek érvényesülnek, a már elmondottak leszámítva: nagyság és versmérték. A nagyság meghatározásának alapja az áttekinthetőség. Az eposz fő versmértéke a hexaméter.

Hexaméter - hat verslábból álló versforma, az első 4 versláb dakhtilosz (– υ υ) vagy szpondeiosz (– –), az ötödik dakhtilosz, a hatodik szpondeiosz vagy trokhaiosz (– υ).

Az eposzokban és a tragédiákban is alkalmazni kell a csodás elemet. Az eposz azonban jobban elbírja az ésszerűtlenséget, ami a csodálatost leginkább előidézi, hiszen nem lehet látni a cselekvő személyt.

A szövegezésre a szegényesebb részekben kell nagy gondot fordítani, ahol sem a jellemábrázolásnak, sem a gondolatiságnak nincs különösebb szerepe. A túlságosan pompázó szöveg elhomályosítja a jellemábrázolást és a gondolatokat.

A problémákról és megoldásukról, számukról és jellegükről a következő áttekintéssel lehet felvilágosítást nyerni, hogy mik a ábrázolási lehetőségek:

  • valami milyen volt vagy milyen,
  • milyennek mondják vagy látszik, illetve
  • milyennek kell lennie.

Magának a költészetnek kétféle hibája lehet: az egyik saját magából következik, a másik járulékos. Ha ugyanis lehetetlenséget választ utánzása tárgyául, ez a hiba saját maga lénye­géhez tartozik, de ha helyes tárgyválasztás mellett hibát követ el, ez nem tartozik a lényeghez. Lehetet­lenségeket alkotni hiba; de mégis helyeselhető, ha az ábrázolás eléri a maga sajátos célját. Céltudatosan ugyanis akkor alkot a költő, ha a választott módon hatásosabbá teszi az egyik vagy másik részt. Ha azonban ezt a célt jobban vagy ugyanígy elérhette volna a művészetnek megfelelő úton is, semmi nem igazolná a hibát - hiszen, ha lehetséges, egyáltalán nem szabad hibát elkövetni.

A lehetséges kifogások: lehetetlenség, ésszerűtlenség, ártalmasság, ellentmondásosság, a művészet szabályai ellen vétés.

Vajon jobb-e az epikus utánzás, mint a tragikus? A közönségtől függ.

A tragédia látvány nélkül is megteszi a maga hatását, akárcsak az eposz, hiszen olvasás útján is élvezhető.

Az epikusok utánzása kevésbé egységes. Ezt bizonyítja, hogy akármelyik ilyen utánzásból több tragédia is kitelne. Ezek a művek a lehetőségeken belül a legkiválóbbak és viszonylag egységes cselekmények utánzatai.

A tragédia mindenben előnyben van, értékesebb, mivel az eposznál jobban éri el a célját.

politika filozófia

2018\06\12

Vicces bűnértelmezés

A ballib logika szerint vannak örök bűnök.

A Fideszt illetően elhangzik, hogy köpönyegforgatók, mert nem azt mondják most, amit 25 éve, ezzel már sokszor foglalkoztam. De a másik érv, hogy akkor ballib párt volt a Fidesz.

Tény: az SZDSZ és a Fidesz voltak a rendszerváltozás legkárosabb pártjai. Programjuk ez volt: önfeladás, gyarmati modell, rombolás, nyitott társadalom, perverzió.

A Fidesz megváltozott azóta, az SZDSZ meg eltűnt. Jó hír ez.

Persze furcsa, hogy egy ballib bűnnek tekinti azt, ha valaki ballib... mert csak akkor koherens a ballib álláspont, ha ezt így fogadjuk el.

politika

2018\06\11

Rosszabbik

A Jobbik az a párt, mely soha egyetlen pillanatában se tetszett.

Agyatlan zsidózós, soviniszta korszakuk gyomorforgató és idióta volt.

Mintha csak valamiféle ballib receptet teljesítettek volna - egyébként nem így volt, nem hiszem, hogy ezt tették volna, egyszerűen csak önerőből voltak idióták.

Most lassan elértek oda, ahol a kései MDF volt.

A gond csak az, hogy az az MDF ezt legalább koherensen, hitelesen adta elő.

Még e két korszakuk közti átmenet alatt voltak a leginkább normálisak a jobbikosok, kb. az a vonal, amit a Polgár Portál nevű média képvisel manapság.

politika

2018\06\10

Trianon

Trianon 98. évfordulója alkalmából jelent meg egy érdekes cikk a Mandineren.

Bár a szerzővel ellentétben nem vagy tradicionalista legitimista, sokban egyetértek vele. (Tradicionalista vagyok, de nem legitimista, hanem populista.)

Alapvetően a kétféle nemzetkoncepció különbözősége a kulcs: a nyugati (kb. francia) és a keleti (kb. német). A nyugatiban a nemzet a liberális állam mesterséges, jogi, politikai intézménye, a keletiben meg szerves fejlemény, melynek alapja egy már kulturálisan homogén közösség. Másképpen: az egyik politikai közösség, a másik etnikai közösség.

Azt hiszem, nyilvánvaló, hogy a nyugati modell abszurd. Ez éppen az jelzi, hogy még a ténylegesen mesterségesen kialakított politikai nemzetek is etnizálódnak. Erre a legjobb példa az amerikai kontinens államai, ahol bevándorlók hoztak létre új államokat, különösebb saját kulturális identitás nélkül. Látható: a gyakorlatilag azonos háttérű latin-amerikai államok önálló identitást alakítottak ki, ma már etnikai közösségek lettek belőlük. Az USA szintén jó példa: amint kialakult már az amerikai identitás, az újabb bevándorlók immár idegennek számítanak, pedig ennek nem így kellene lennie, ha tényleg ez csak egy tisztán politikai nemzet lenne.

A magyar helyzet abszurditása az volt, hogy a magyar elit, már Kossuthtal az élen egyszerre akart magyar etnikai nemzetet és magyar politikai nemzetet. Erre természetesen semmi reális esély nem létezett.

Hiszen mik a lehetőségek? Kettő van.

Az egyik a német modellt alapul véve a magyar államot etnikailag is magyarrá tenni. Azaz Magyarország nem magyar lakosságát elmagyarosítani. Csakhát ehhez nem volt meg a megfelelő erő.

A másik a francia modell, azaz létrehozni egy legalábbis látszólag nem etnikai alapú nemzetfogalmat. Csakhát ez esetben meg felmerült a kérdést: miért akarnak a magyarok egy új, saját nemzetfogalmat, miért nem akarnak inkább maguk is beletagozódni egy nagyobb, osztrák nemzetfogalomba. Azaz kilógott a lóláb.

Nem volt lehetőség a kérdést megoldani, ezt alá kell húzni. Azt hiszem, Tisza Kálmán ismerte fel a legjobban a helyzetet a magyar elitből: a nemzetiségekkel való kiegyezés nem hozna semmit pozitívet, negatív hatása viszont lehet, míg a nem-kiegyezés pont ugyanezt eredményezi, így a legracionálisabb döntés a nem-kiegyezés. Az idő őt igazolta.

Trükközni egyébként lehet, de ehhez sokkal jobb etnikai arányok kellettek volna. A balkáni államok nemzetiségpolitikáját ez az állandó trükközés jellemezte mindig. Pl. a francia modell hivatalos hangoztatása és a német modell megvalósítása. A bolgár politika mind a mai napig ezt teszi. A bolgár alkotmányjog kifejezetten tiltja az autonómiát, nem beszél kisebbségekről, helyette "etnikai hovatartozásról", kimondja mindenki egyenjjogúságát, s ezzel együtt megállapítja az egyetlen hiavatalos nyelvet (többek között a választási törvény kimondja, csak bolgárul folyttaható választási kampány, s közoktatásban is az egyetlen használható nyelv a bolgár), továbbá kinyilvánítja az ortodoxia hagyományos jellegét. Mindezzel párhuzamosan vannak bolgár hivatalos szervek, a határon túli bolgár kisebbségekkel való törődésre. Azaz egyszer így, egyszer úgy. De ehhez megvan az alapfeltétel: a lakosság 85 %-a ténylegesen bolgár, míg Magyarország ez a szám még a Kiegyezés utáni magyarosítási kampányt követően is csak 55 % volt a magyarok arányát illetően.

politika

2018\06\09

Soros aknamunkája

Jó hír a világ népeinek, hogy a filantlopós gazemberek fogvacogatva rettegnek a népek tengerétől. Ez van, az összeharácsolt milliárdok nem bírnak a nép öklével.

Amikor gonosz alakok elkezdenek halandzsázni, látszólag engedményeket tenni, azt csak azt jelenti: érzik saját gyengeségüket.

A nyugati ember görcsösen ragaszkodik a szabályokhoz, míg a keleti ember szabadságszeretőbb. A liberalizmus előrehaladottabb nyugaton, s az embereket már egyenzubbonyba bújtatta. Ennek ellenére a folyamatok nem a liberalizmus érdekeit szolgálják.

De ez az oka annak, hogy keleten sokkal gyorsabban ismerték fel a liberális rend tarthatatlanságát, mint nyugaton. S a Soros-féle gazembereknek is sokkal kevesebben dőlnek be keleten.

Közben vicc a magyar parlament. A Párbeszéd nevű fantompárt képviselője, Szabó Tímea eddig nem tűnt olyan ostobának, mint ahogy most bizonyította ezt minden kétséget kizáróan. Azt mondja, csak olyan ember lehessen magyar miniszterelnök, aki sose volt Soros-ösztöndíjas. S nem veszi észre, hogy ezzel saját maga ellen érvel.

politika

2018\06\08

Egy fura cikk

Először azt hittem, ez a cikk egy paródia. De aztán alaposabban megnéztem. Nem az.

Íme rövid válaszaim:

"A liberalizmus fölényét minden más ideológiával szemben az adja, hogy szinte szimbiotikus kapcsolatban áll a kavargó világgal, mintegy ő fejezi ki a világ ösztönös sokféleségét és változóképességét."

A liberalizmus a valóság egyik értelmezése, semmiben nem áll erősebb kapcsolatban vele, mint más értelmezések.

"Szinte mindenkit be akarsz fogadni, aki országodba érkezik? Liberális vagy."

Ezek szerint a nemzetállamban gondolkodó klasszikus angol liberálisok nem voltak liberálisok.

"Világtársadalomban gondolkodsz, holmi nemzetállami múltba nézés helyett? Liberális vagy."

Ezek szerint a premodern szemlélet liberális volt, míg a francia forradalom meg antiliberális.

"Szabadságod fontosabb mindenféle kötöttségnél? Liberális vagy."

A liberalizmus szabadsága egy bizonyos fajta szabadságkoncepció, nem jelent abszolút szabadságot.

"Egyik nap Dél-Dakotában, másnap Monte Carlóban ébrednél? Liberális vagy."

Az utazás kedvelése liberalizmus?

"Egyénnek érzed magad, akit nem foghat vissza közösségi kötelék? Liberális vagy."

Na, ez az első IGAZ állítás.

"Nemileg ezerféle alakban tudod elképzelni az életet? Liberális vagy."

A nem liberálisok egyalakú életben hisznek?

"Kedveled a piacot és utálod az állami gyámkodást? Liberális vagy."

Igen, ez is igaz.

"A könyveket és a kamarazenét kedveled? Liberális vagy. Szereted az első divatot, sőt a divaton túli nonkonformizmust? Liberális vagy. És folytathatnánk a végtelenségig…"

Ökörség,

"A liberális ember a valósággal él együtt és mindig a valóság élén masíroz."

A nem liberális kívül van a valóságon?

"Ő az első pillanatban tudja, mi a haladás, mi a jó, mi a komilfó. A valóság ösztönöse ő, miközben persze a szellem emberének hirdeti magát."

Ez mit jelent?

"Hozzá képest minden egyéb ideológia emberei hátrányban vannak. Miért? Mert, amit gondolnak a világról, az korántsem annyira magától értetődő, mint amit a liberálisok gondolnak. Hanem magyarázatra szorul."

Liberális tévhit. A liberális világmagyarázat semmivel se magától értetődöbb más világmagyarázatoknál.

"Miért is kellene túllépni az egyénen és közösségekbe szerveződni?"

Íme egy önellentmondás: az előbb arról volt szó, hogy nem foghatja vissza az egyént a közösségi kötelék.

"Máris itt egy rendkívül fogós kérdés, amely a valóság ösztönössége helyébe a valóság „tudatosságát” állítja. Azért kellenek közösségek – mondja a konzervatív vagy a szocialista -, mert a világot nem csak egyénekként éljük meg. S amint ezt kimondja, máris vereséget szenvedett, mert valami „nem természeteset”, nem nyilvánvalót, nem könnyedén felismerhetőt mond."

Miért ne lenne nem természetes a közösség?

"Vagy amikor azt mondja: a házasság egy férfi és egy nő között köttetik. Mondja ezt, amikor a valóságban legalábbis közeledünk a felé, hogy a melegség/leszbikusság lassacskán épp oly napi szintű tapasztalat, mint a nemi hagyomány."

S miért lenne jó a bevált társadalmi intézményeket szétzúzni?

"Minden olyasmi, ami a legnyilvánvalóbbhoz képest nehezebben levezethető igazsághoz köti magát, „másodlagos” ideológiának, ez által „természetes vesztesnek” tekinthető. Bonyolult és mesterkélt alkotás a világ ösztönös emészthetőségéhez képest."

A liberalizmus pont ugyanolyan mesterkélt alkotás, mint minden más eszme.

politika

2018\06\07

Hátizsákkal

A hátizsákos utazás egy sajátos hobbi.

Kb. mint az, hogy gyufából megépítjük a Parlament makettjét.

Önmagában persze ártalmatlan hobbi, tegyük hozzá.

Elsősorban unatkozó felsőközéposztálybeli gyerekek csinálják.

Akik beleuntak a gazdagságba, s szeretnének pár hónapot szenvedni, mielőtt hazamennek és elfoglalják jól fizető állásukat egy felhőkarcolóban.

A hobbi csak más dolgokkal keverve válik károssa, pl. ha összekötik drogozással.

Ebben az esetben ugyanis a hátizsákos túlkoros milliomoscsemeték elkezdik zavarni a közúti forgalmat. Komoly balesetveszélyt okozva.

2018\06\05

Olasz példa

Olaszországban megvalósult az most, amire eddig csak Görögországban volt példa: összefogtak a baloldali populisták és a jobboldali populisták.

Olaszoszág sokkal fontosabb eset azonban. Hiszen az EU alapító tagja, s a 4 legerősebb hatalom egyike az EU-n belül. Az ottani változások sokkal erősebben fognak hatni.

Mertkell fűrer sose volt ilyen gyenge, nem beszélve kisöcsijéről, Micronról. Ez jó hír mindenkinek. De eleve e nélkül képtelenség lett volna egy ilyen kormány Rómában.

A lényeg: kisöpörni a liberalizmust az EU-ból, ez mentheti csak meg a szervezetet.

Persze, ez az olasz kormány meg lesz buktatva hónapokon belül, ebben biztos vagyok, de akkor is, a mag el lett vetve. Ahogy sokszor elmondtam, lehetséges a szövetség baloldal és jobboldal között, antiliberális alapon. S ez a jövő.

politika

2018\06\04

Finnország

Finnország félúton van.

Egyrészt hat rá a skandináv kilátástalanság, másrészt az uráli életerő. Olyan szélsőségek, mint ami pl. a liberális terror a szülők ellen, ami jellemző a Norvégiai Köztársaságra, a finneknél nincs meg.

Így zuhan ugyan az ország, de a nép meg-megkapaszkodik a kiálló fagyökerekben közben.

Azaz az esés lassú, s visszafordítható.

Szóval én nem írnám le a tízezer északi tó büszke népét.

politika

2018\06\03

Teniszkarrierem

7 évesen beirattak tenisziskolába. Ez 1974, akkoriban ehhez komoly protekció kellett.

A szüleim hetekig kerestek teniszedzőt. Egy akkori magyar világsztár bajnokhoz is eljutottunk (Taróczy Balázshoz), aki végülis befogadott abba az iskolába, ahol ő is foglalkozott edzői tevékenységgel.

Én végig tiltakoztam, hogy nem akarok teniszezni tanulni. De mivel a másik két alternatíva az úszás és a vívás volt, belenyugodtam: az úszástól féltem, hogy megfulladok, míg a vívástól, hogy átszúrnak, ehhez képest a teniszlabda általi pofánütés tűnt a legkisebb rossznak.

Szóval 1974 októberében megkezdtem heti háromszori tenisztanulmányaimat, már nem emlékszem hol, de valahol Budapest I. kerületében volt egy sporttelep.

Eleinte még illedelmesen átöltöztem, lementem a pályára, ahol külön-külön volt 3 csoport: kisgyerekek, kamaszok, felnőttek. Taróczy a kamaszokat oktatta időnként személyesen is, hozzánk, gyerekekhez csak párt percre jött az első órán, szóval minket valami fékezettebb habzású teniszcsillag oktatott. Azaz csak oktatni próbált, mert hamar kiderült, hogy csoportunk tagjainak fele csak szülői kényszerből van jelen és esze ágában sincs teniszezni. Így csoportunk már a 3. órán spontán módon 2 alcsoportra oszlott: a teniszezni akarók maradtak a pályán, a teniszezni nem akarók meg a pálya melletti padokra ültek le. A 3. héten már be se mentem az öltözőbe, hiszen minek kellene átöltözni teniszruhába a padon üléshez.

Lassan kinőttem magamat a teniszezni nem akarók vezéregyéniségévé, ami nagy teljesítmény volt, lévén én alig 7 éves, míg voltak 9-10 évesek is. Ezt történetek előadásával értem el, részben Hofi Géza számokat adtam elő (Hofi lemezeit több tucatszor hallgattam meg, s sokat fejből tudtam, kedvencem a Majakovszkij-paródiája volt, még ma is emékszem a szöveg kb. negyedére, pedig eltelt 44 év azóta!), részben meg saját szerzeményeket, pl. "amikor a hétvégén a Marson jártam" kezdettel, meg a valósággal semmilyen kapcsolatban nem álló, de igaznak előadott elbeszélésem a városligeti gonosz jósnőről.

itt azt írja, 1975, de biztos vagyok benne, hogy a szám korábbi

Egyes történeteim akkora sikert arattak, hogy a teniszezni akarókból is páran időnként felhagytak a teniszezéssel és átpártoltak a padon ülőkhöz. A kritikus pont a 3. hónapban el is jött. Immár túl kellemetlen lett a tenisziskola vezetőségének, hogy a szülők fizetik a tandíjat, a gyerekek meg nem haladnak, így nagyon diszkréten szóltak apámnak, hogy sajnos nem látnak bennem semmilyen lappangó tehetséget a teniszművészet iránt, így jobb lenne, ha a következő hónapra már nem fizetnének be.

A teljes tenisztanfolyamom alatt összesen kb. 1 órát töltöttem el a pályán, s nagyjából 10-szer próbáltam labdába ütni. Tenisztanulásom teljes eredménytelenségét jelzi, hogy máig nem értem mit jelentenek azok a furcsa számok, amiket mondogatnak a teniszmeccsek alatt a kommentátorok, mint 15:30:40, meg ilyesmi. Most is csak onnan tudom, hogy valaki nyert éppen, hogy taps hallatszik.

Szüleim nem törödtek bele a kudarcba. A következő évben beirattak úszótanfolyamra. Mondanom sem kell, nem tanultam meg úszni a 3-hetes tanfolyam alatt. Úszni tök egyedül tanultam meg 11 éves koromban egy jugoszláviai (ma: horvátországi) nyaralás során.

2018\06\02

Örülnek a gyilkosok

A mélyen ateista ír nép megszavazta önkéntesen az abortuszt.

Várható volt, hiszen pár éve megszavazták az egyneműek álházasságát is, ezzel szétzúzva a család és a házasság intézményét.

A rossz mindig rossz, de rosszabb, ha a csürke önként csinálja.

A mai, teljesen eltorzorzult liberális csürheértékrend már csak ilyen: egyhetes gyász a baleset okán meghalt szurikátáért, de sátáni vigyorral és melldöngetve emberek gyilkolása.

Nyilván van elvi politika és reálpolitika. A reálpolitika fontos, nem mehetünk fejnek a falnak, mégha igazunk is van. De ne hazudjuk akkor ezt elvi politikának, ha lehet.

Ezért utálom pl. a magyar KDNP nevű fantompártot. Magukat elvi alapúnak hazudják, miközben színtiszta reálpolitikát folytatnak. Sose semmit nem tettek a magyarországi ultraliberális abortuszszabályok ellen, csak mert a többség abortuszpárti. Pedig aki elvi alapon politizál, az akkor is kiáll a jó mellett, ha senki más nem ért vele egyet.

De itt csak egy kis párt állított ki magáról elégtelen bizonyítványt. Míg az ír nép esetében még ez a felmentő körülmény sincs. Mocskos gazemberek vagytok, ír csürhe!

 

politika

2018\06\01

Női dolog

A nők nem feltétlenül kurvák, de sok dolgot képtelenek férfi szempontból megérteni, s így bajt okoznak.

A saját feleségemnek volt egy ilyen esete. Az interneten "összefutott" gyerekkori barátjával, aki később a szeretője is volt több mint 30 éve, nagyjából másfél évig voltak együtt, amikor akkor még csak jövendő feleségem 20-21 éves volt. Az ember ilyenkor persze elbeszélget. Az emberke meg lassan elkezdte intím dolgait regélni, hogy most van a második házassága, de milyen rossz, meg milyen igazságtalan a felesége. Feleség meg elkezdett tanácsokat osztogatni. Az emberkéről közben lassan kiiderült, hogy valójában még most is szerelmes a feleségembe, s úgy véli, hogy elszalasztotta őt annak idején, amikor nem ajánlott neki házasságot, így hagyva, hogy feleség megismerkedjen másokkal, majd aztán meg is házasodjon (velem). Feleség meg mondta, hogy ő most is jó barátnak tekinti őt. Amint mesélgette a házasságbéli rémtörténeteit, fele ség is mondta neki, hogy bizony, ha ő élne ilyen rossz házasságban, elválna.

Aztán emberke el is vált. Majd megkereste a feleségemet, s de facto házassági ajánlatot tett neki azon az alapon, hogy már 20 éve házas, s biztos megunta, meg megromlott, stb. Feleség meg azt mondta, hogy nem romlott meg, s semmi kedve elválni tőlem, s őt meg csak barátként tudja elképzelni.

Az emberke meg megsértődött nagyon. Most már úgy lett a történet előadva, hogy a feleségem beszélte őt rá a válásra, s azzal hitegette, hogy majd ő is elvál, s összeházasodnak végre a "régi szerelmesek".

Feleségem meg nem érti mi történt. Szerinte ő sosem adott okot ilyesmire. Amikor elmondtam neki, hogy szerintem a volt szerelmének van igaza, s valószínűleg én is így értelmeztem volna egy régi barátnő szövegét, legyintett és azt mondta "a férfiak idióták".

politika

2018\05\31

Platón - egyéb művek

Összefoglalás a Platón-művekről.

Vannak olyan művek, melyeket a középkorban még Platón műveinek tulajdonítottak, de később a kritika inkább Platón kései követői által írott műveknek azonosított.

Ezek szerintem ugyanolyan fontosak. Miért? Mert bár valószínűleg nem Platón a szerző, a mű szerintem teljesen platóni, a "hamisító" Platón valamely hű tanítványa lehetett, aki abszolút hitelesen adta vissza mestere eszméit.

Platón műveinek felosztása hitelességi szempontból:

Íme azon művek, melyekről nem készítettem külön cikket:

  • Az erkölcsről/erényről (Peri aretész) - a mű gyakorlatilag megismétli a Menón mondanivalóját
  • Epigrammák - 18 rövid epigramma
  • Meghatározások (Horoi) - rövid filozófiai szótár

*

Az ógörög átírása magyarra (az ejtés úgy, ahogy az magyarul ejtendő, tehát pl. a "ph" nem "f", hanem "ph"):

  • alapesetek:
    • α = a vagy á
    • β = b
    • γ = g
    • δ = d
    • ε = e
    • ζ = zd
    • η = é
    • θ = th
    • ι = i vagy í
    • κ = k
    • λ = l
    • μ = m
    • ν = n
    • ξ = x
    • ο = o
    • π = p
    • ρ = r (szó elején: rh)
    • σ = sz
    • τ = t
    • υ = ü vagy ű
    • φ = ph
    • χ = kh
    • ψ = psz
    • ω = ó
    • ῾ = h
  • speciális esetek:
    • ᾳ = ái
    • ει = é
    • ῃ = éi
    • υι = ű
    • ου = u
    • γγ = ng
    • γκ = nk
    • γξ = nx
    • γχ = nkh
    • τζ = zd

politika filozófia

2018\05\30

Démodokosz

A közös vitákról.

Hogyan lehet összegyűlni és vitázni olyasmiről, amiben nem adható helyes tanács? Ha pedig adható is tanács, de nincs meg a hozzávaló szaktudás, akkor is mire fel a gyűlés? Hiszen ha vannak szakemberek, miért kellene nekik nem-szakemberekkel összegyűlni és vitázni? Ha van egy darab hozzáértő ember, már ő elegendő, s semmi szükség tanácskozásra.

Ahogy megszavaztatni is értelmetlen egy nagy gyűlést, hiszen több hozzá nem értő ember se tud többet, mint kevés hozzá nem értő ember. Mintha az emberek száma valahogy szaktudást lenne képes adni! Ha pedig a gyűlés meghallgat egy szakértőt, majd az alapján dönt, akkor meg a szavazás felesleges, hiszen valójában a szakértő szava döntött.

Továbbá még a szakértő kiválasztása is probléma. Honnan tudhatná ugyanis egy nem-szakértő, hogy az, aki szakértőnek mondja magát valóban az-e. Már ennek megítéléséhez is szakértői tudás szükséges.

Esetleg az értelem képes valahogy helyes véleményt formálni a kérdésekrtől? Ez csakis nyilvánvaló kérdésekben lehet igaz, ahol nem szükséges szaktudás.

Ezek után 3 történet leírása következik:

Első. Lehet-e véleményt alkotni két fél vitájában, mindkét fél meghallgatása nélkül? Azt mondják, hogy könnyebb megtalálni az igazságot, azt megkülönböztetni a hazugságtól, ha mindkét fél jelen van. Márészt, a felek nem tudnak egyszerre beszélni, csak egymás után. Kinek fogunk hinni?

Második. Egy ember panaszkodik az ismerősére, hogy az nem adott neki kölcsön pénzt. Valójában a hibás a kölcsönkérő, mert vagy nem tudta ismerősét meggyőzni, vagy annak nem volt lehetősége kölcsönt adni. Aki nem adott kölcsönt, az csak abban hibás, hogy ismerősét nem kezelte tisztelettel.

Harmadik. Kell-e hinni bárkinek? Azt mondják, csak baráratainknak és ismerőseinknek higgyünk, idegeneknek ne. De hát ezek az idegenek is barátai és ismerősei másoknak. Valójában a körülményektől függ, hogy kinek higgyünk és kinek ne.

politika filozófia

2018\05\29

Üdülés

1973-1978 között minden évben Csopakon üdültem a szüleimmel, a külkeres üdülőben (mindkét szülő külkeres lévén), ami kifejezetten amolyan elitüdülőnek számított akkoriban! 

Szóval itt, az elitmenzán voltak ám vicces dolgok. Egyik emlékem, hogy még 50 kilós, rossz étvágyú anyám is mindig éhes maradt vacsora után, s mindig mentünk fokhagymás lángosért vacsora után. Aztán volt, hogy ebédre pl. tökfőzelék volt hússal és KALÁCCSAL - miért kaláccsal, hát mert a reggeli kalács nem fogyott el, maradt belőle, így nem lett volna értelme kenyeret venni a menzára aznap. Érvelés: aki éhes, az megeszi a kalácsot is, aki meg nem éhes, az minek jön ebédelni, miért nem maradt a strandon napozni?

A csúcs a "hidegcsomag" volt. Amikor valaki nem akart menni a menzára, mert pl. elment kirándulni, az igényelhetett hidegcsomagot. Ez azt jelentette, hogy egy darab kis májkrém, 1 darab mackósajt, 1 kis dzsem, s két szelet félig elszáradt kenyér.

Szóval ez elitség csak a szó igencsak tág értelmében volt csak igaz,

A legnagyobb vicc egyébként annak idején a falra kifüggesztett "házirend" volt, kb. 60 ponttal, mely tételesen tiltott szinte mindent, ami az embernek eszébe juthatott volna. Pl. tilos hangosan labdázni az üdülő kertjében, tilos a szobába beengedni bárkit, tilos saját elektromos eszközt a konnektorba dugni, tilos a szobában kártyázni, tilos 22 óra után a vécét használni, stb. (Annak idején egy humorista írt is egy kabarétréfát az üdülői házirendekről.)

politika

2018\05\28

Családalapítás

Biztos háttér kell a családhoz?

Család vagy munka?

Van aki a munkát helyezi teljesen az első helyre, s aztán megbánja, mert mindig arra gondol, hogy "na, még egy kicsit várni kell, s meg lesz az anyagi helyzetem a családhoz", aztán amikor ez összejön MÁR TÚL KÉSŐ. Számtalan ilyen ismerősöm van. Most meg már sajnálják, hogy nem lett családjuk.

Ezen kívül a család és munka nem feltétlenül ellentétes egymással.

Különösen férfiaknál látom, hogy mekkorra csapda, hogy 45 éves korban jutnak el oda, hogy most már szerintük is van elég pénzük családhoz, de most meg már annyira megszokták, hogy nincs, hogy már képtelenek családot alapítani.

Azt mondták annak idején, hogy én felelőtlen vagyok, hogy nulla alappal csináltam családot, de most meg már irigyelnek ugyanazok.

A dolgoknak megvan a maga ideje. Tanulni, kvalifikációt szerezni, új munkát találni idősebben is lehet, de családot fiatalon jobb csinálni.

Aki mostanában 45 éves férfi, az vagy hasonkorú nővel jöhet össze, aki jellemzően már elvált, van gyereke, nem akar többet, vagy már nem is tudna szülni, vagy pedig fiatalabbal, az meg sok esetben veszélyforrás. Ezt végiggondolja, s marad inkább család nélkül.

politika

2018\05\27

A színész

15-20 éve szinte az összes magyar tv-vetélkedőben részt vettem. Nyerni soha sehol nem nyertem egyébként, nincs szerencsém az ilyesmihez.

De volt egy érdekes eset az Áll az alku című műsorból.

A játékos hibás választ adott, kiesett. Ekkor hangmérnök beszól: nem lett rendesen felvéve a hang.

Rendező bejön, szól a kiesett versenyzőnek, hogy most akkor újra veszik a jelenetet, legyen szíves újra a rossz választ megadni, s ha lehet hihetően adja elő a történetet.

Az illető abszolút színészi tehetségnek bizonyul, még az arcmozdulatokat is eljátssza, hogy kezdetben reménykedik, hogy jó válasza, majd arca borús lesz, amikor "kiderül", hogy a válasz hibás volt, s kiesett.

Rendező elő is jött, s átnyújtott egy autós cd-lejátszót a csodás színészi képességért. Szóval így mégis nyert valamit.

politika

2018\05\26

Farsang

Egyszer kénytelen voltam elmenni egy jelmezbálba.

De aztán erre a farsangra nem vettem fel semmilyen jelmezt.

Úgy mentem, ahogy mindig szoktam.

Megkérdezték:

  • Hol a jelmezed?
  • Rajtam van.
  • Minek öltöztél?
  • Szürke átlagembernek.

Többeknek is elmondtam ugyanazt, így végül első díjat nyertem a legjobb jelmez kategóriában.

politika

2018\05\24

Mexikóban

Egy hiteles történetem, melyet hiteles forrásból hallottam.

Apám ismerősével történt ez Mexikóban kb. 50 éve. A Mexikói Egyetemen tartott előadást a magyar reformokról, azaz ez 1968-ban, vagy 1969-ben lehetett.

Rögtön feltűnt neki az első sorban egy sétálóbotos öreg ember, aki figyelmesen hallgatta az előadást és jegyzetelt is. Mivel elég ritka egyetemi előadáson 80-éves emberek jelenléte, hát furdalta is a kiváncsiság, s előadás után odament hozzá érdeklődni, hogy miért van itt.

Az öregember ezt mondta:

  • Bár magam nem vagyok kommunista, nagyon érdekel a kommunista mozgalom története, elmélete, gyakorlata. Végülis személyesen is érintett vagyok a kérdésben, orosz nemzetiségű vagyok, bár már 50 éve emigrációban élek. Engedje meg, hogy bemutatkozzam, nevem Kerenszkij.
  • Ön esetleg rokona annak a bizonyos Kerenszkijnek?

Öregember erre elmosolyodott:

  • Én vagyok az a bizonyos Kerenszkij...

Ezek után persze az előadó másopercekig nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől.

politika

2018\05\24

Hobbi a 70-es évekből

A 80-as évek vége előtt Magyarországon csak valutás boltokban lehetett kapni dobozos italokat. Nem volt se dobozos sör, se dobozos üdítő.

Azokból az italokból se volt, melyek egyébként kaphatóak voltak üveges verzióban.

Így a dobozoknak hatalmas értékük lett, hiszen csak külföldről, esetleg valutás boltból (úgynevezett Konsumex-üzletből) lehetett hozzájuk jutni.

Ami pedig ritka, sőt értékes, abból hobbi alakul ki

Az iskolámban a 70-es években a legmenőbb gyerekek azok voltak, akiknek sok különböző sörösdobozuk volt. Egy osztálytársamnak volt egy ötliteres német sörösdoboza is, persze üres, őt mindenki irigyelte. Egyszer be is hozta, becsomagolva egy párnába nehogy sérüljön a hatalmas érték... csak bámulni engedte, azt nem, hogy bárki kézzel hozzá is érjen...

Amikor elmondtam a nagyobbik fiamnak (1988-ban született) ezt, azt mondta, hogy valószínűleg mi elmebetegek lehettünk, hogy üres pléhdobozokat kincsnek hittünk.

politika

2018\05\24

István a nyugatot választotta

Van ez a közhely arról, hogy már I. István is a nyugatot választotta a kelet helyett. Különösen ma szoktak rá léptek-nyomon  hivatkozni, minden kontextusból kivéve az egész ügyet.

Nem akarom a témát mélyében elemezni, bár érdemes lenne valamikor ezt megtenni, most csak pár gondolat.

Először is: az egész kérdés álkérdés volt a X. sz. végén. A harmadik – azaz a nagy – egyházszakadás 1054-ben volt, amikor István már régóta halott volt. Azaz István és édesapja, Géza idejében a kérdés nem ugyanazt jelentette, mint 1054 után, amikor ez már két külön, egymást kiátkozó egyház közti választást jelentett.

De mit is jelentett akkor a nyugati és a keleti egyházrész közti választás? Egyházilag csupán a szertartásrendet és az enyhén eltérő adminisztrációt. Akkoriban a nyugati egyházrész a latin szertartásrendet jelentette (a mai katolicizmus ma már nem 100 %-ban azonos vele, de ma is 95 %-ban a latin szertartásrendet jelenti), a keleti egyházrész meg a bizánci szertartásrendet  jelentette. A kettő között akkor a fő eltérés a nyelv volt, míg a latin rend kötött volt a latin nyelvhez, addig a bizánci rend akkor 3 nyelvet jelentett: görög, grúz, szláv, s új nyelvek is lehettek. (Ma már a latin rend is lehetséges számtalan nyelven, de ez már  modern fejlemény.)

Felhívom a figyelmet: a közhiedelem ellenére akkor még a cölibátus se volt eltérő jellemző, a nyugaton csak a XI. sz. végén let  bevezetve a minden papra kiterjedő kötelező nőtlenség.

A két egyházrész között a legnagyobb eltérés a hierarchiában volt, míg a latin rend esetében volt egy egyértelmű központ: a  római pápa, addig a bizánci rendben ilyen nem létezett: a konstantinápolyi pátriárka csak első volt az egyenlők között, de hatalma nem terjedt túl saját részegyházán túl. Azaz központosított egyház nyugaton, s nemzeti egyházak szövetsége keleten. De ez csak elmélet. Ugyanis a XI. sz. 70-es évei előtt az elmélet és a gyakorlat erősen eltért: a római pápa hatalma formális volt, a gyakorlatban az egyes országokban a helyi uralkodó nevezte ki a helyi főpapságot, mely neki volt lekötelezve.

Azaz István idejében ez a szempont fel se merülhetett. Ha a keletet választotta volna, lett volna egy formálisan is önálló Magyar  egyház, de a nyugatot választva is neki alárendelt lett a gyakorlatban a magyar egyház, a Rómában székelő pápa hatalma nem  volt több jelképesnél abban a korban. Ezt alátámasztandó emlékeztetnék Istvánék határozott egyházjogi harcára: a Dunántúlon  már jóval a magyarok előtt is létezett egyház, ezek ugyan megszűntek később, de a jogutódlás a későbbi salzburgi érsekségre  száll, így a kereszténység Géza általi felvétele idején jelentkezett is a salzburgi érsek, hogy akkor a megszervezendő új Magyar  egyháznak hozzá kell tartoznia (különösen, hogy a IX. sz. során létezettek pannóniai szláv fejedelemség még egyházjogilag
Salzburghoz tartozott!), mire azonban Géza és István ezt elutasítva, a közvetlenül Rómának alárendelt esztergomi érsekséget  szervezték meg, amit Salzburg kénytelen volt elismerni.

Mit látok esetleg relevánsnak? A nyelvet. Egy bizánci magyar egyház a magyart használta volna egyházi nyelvként, s abban a  korban a magyar jobban kötődhetett az Istvánt ellenző párthoz. Míg a latin nyelv – melyet a lakosság 99 %-a nem értett – nem jelentett veszélyt István hatalmára. Továbbá, a politikai szempont. Szerintem ez lehetett a fő tényező. A nyugati kereszténység fő támasza a korban a Német Birodalom volt, a keleti kereszténység fő támasz pedig a Római Birodalom (népszerű nevén: Bizánc). Mindkét állam éppen felmenő szakaszában volt. A kérdés az lehetett: melyik a nagyobb veszély a magyar független államiságra, hiszen akkor érdemesebb a másikkal szövetkezni. Akkoriban egyértelműen Konstantinápoly volt gazdaságilag az erősebb, s éppen második legnagyobb csúcsát érte el: a X. sz. 80-as éveiben magához csatolta Szerbiát (a tartomány székhelye a mai Vajdaság területén volt), majd Horvátország is bizánci függő állam lett. István uralkodásának második felében Magyarország déli határán mindenhol a Római Birodalom lett a szomszédos állam.

Esetleg kulturált nyugat és elmaradott kelet között választott? Nos, István idejében a nyugat elmaradottabb volt a keletnél, a nyugat ezt a XII. sz. elején kezdi behozni.

Szóval dehogy civilizációs választás, meg nyugat-kelet harca! Szimpla reálpolitika.

politika történelem

2018\05\23

Axiokhosz

Szókratészt egy hang szólította egy útja során. Kliniasz volt az társaival együtt. Kliniasz elmondja, apja, Axiokhosz élete végén van, kéri Szókratészt jöjjön el megvigasztalni őt.

Aksziokhoszt jajveszékelve találja meg. Mi ennek az viselkedésnek az oka, kérdezi őt Szókratész, hová tűnt a múltbéli dicsekvése és az erények fitogtatása? Mint egy harcos, aki kiváló volt a kiképzés során, de elesett magában a csatában. Hiszen eddig azt mondta Axiokhosz, hogy az élet csak egy szakasz, melyen túl kell jutni, most pedig ily nehezen viseli sorsát! Axiokhosz elmondja: most, hogy a pillanat elérkezett, hirtelen eltűnt minden korábbi bölcs gondolata, s csak a rettegés maradt meg benne.
Szókratész szerint ez abszurd érzés, hiszen aki meghal, azzal nem történik más, mint ami születése előtt volt vele: átmegy az egyik állapotból a másikba. Abba kell hagyni ezeket a téves gondolatokat, hiszen a lélek halhatatlan, s a test csak börtöne. A halál csak azt jelenti, hogy a lélek elválik a rossztól, haladva a jó felé.

Axiokhosz viszontválasza: ha Szókratész tényleg ilyen biztosan hisz abban, hogy az élet csak egy betegség, akkor miért folytatja életét és miért csinál bármit is. Szókratész elmondja: amióta mindezt megértette, szinte vágyik a halálra. Hiszen maga az élet az elejétől a végélig teli van szenvedésekkel. A sors a jobb embereket gyorsabban megszabadítja az élettől.

Ezek után Szókratész részletes példákat hoz az élet nehézségeire.

Axiokhosz elmondja, az élet jó dolgait sajnálja. Mire Szókratész válasza: ezek értelmetlen érzések, a rossz dolgok érzése nem mond ellent a jó dolgoktól való megfosztásnak. A megfosztást nem érezhető az által, aki nem létezik. Hogyan lehet olyasmit sajnálni, ami nem ad tudást arról, ami fájdalmat okoz?

Axiokhosz érvelése tehát alaptalan, hiszen ha a halállal megszűnnek érzései, akkor azt se fogja érezni, hogy nincsenek érzései. Viszont lelke nem fog megszűnni, azaz ez képtelenség. Egyik esetben sincs miért gyászolnia.

A halhatatlan lelket az is bizonyítja, amit az emberek tesznek életük során. Hiszen ki tenné meg azokat a nagyszerű dolgokat, pl. államok alapítását és a tudományok művelését, ha a lélek meghalna?. A halállal nem hogy nem veszítjük el a jót, hanem növeljük azt magunkban, sőt olyan gyönyöröket fogunk átélni, melyek a testünk miatt az életünk során fájdalmakkal kevertek.
Akinek az élete gonosz módon telt el, arra örök büntetés vár. Aki viszont igaz módon élt, az boldog lesz mindenképpen.

Axiokhosz végszavai: szégyelli magát korábbi félelméért, már szinte kívánja a halált. Már lenézi az életet, mivel egy jobb hely vár rá. Megbékélt magával, s várja a pillanatot.

politika filozófia