A kognitív disszonancia speciális esete ez. Alapból a kognitív disszonancia azt jelenti: a cselekedet alapját adó gondolatról az egyén kideríti, hogy az téves, ez pedig belső feszültséget okoz benne. Ezt az ember hajlamos úgy "megoldani", hogy saját magának hazudik: jellemzően tovább ragaszkodik a tévesnek bizonyult gondolathoz, nehogy be kelljen vallania, hogy hülyén cselekedett.

A klasszikus példa: az ember megveszi a drága fogyókúrás tablettát, aztán olvas róla, hogy az egész egy átverés csak, ezért elkezd fogyókúrázni, nehogy az legyen, hogy feleslegesen dobott ki pénzt, hanem inkább lefogy a tablettától függetlenül, magának is hazudva, hogy a tabletta végülis hatott. Persze tényleg "hatott", csak nem úgy, ahogy kellett volna.

Ezt az egészet szívesen alkalmazzák reklámokban, de a piramisjátékok és vallási szekták is csinálják nagy sikerrel. Lásd, beléptem x szektába, mert az az "igazi", majd jönnek az infók, hogy egy csomó baj van a szektával, ezeket azonban mind álhírnek mondom, nehogy az legyen, hogy egyszerűen hülye voltam, hogy beléptem.

Talán a legnevetségesebb eset egy 20-25 évvel ezelőtti magyar reklám volt, mely a vezetékes telefont akarta népszerűsíteni a mobillal szemben. A reklámban egy nő beszél mobilon egy másik nővel, mire az egyik kijelenti "ez a téma nem mobilra való", aztán látjuk őket később, immár boldogan beszélgetve vezetékes telefonon. Próba arra, hogy valamiféle kognitív disszonanciát keltsen. Persze nem hatott, az átlagember megrökönyödött a reklámon, nem lett kognitívan disszonáns: azért ahhoz tényleg nagyon butának kell lenni, hogy valaki elhiggye, valami egészen más minőség a vezetékes és a mobil vonal, s az előbbi valahogy "emberközelibb".

Még egy példa. Kőkemény nacionalista spanyol ismerős, VOX-szavazó, s mellette radikális állatvédő, de a kemény típusból, azaz vegetáriánus. (Én is állatbarát vagyok, de fékezett habzású.) Beszél micsoda kegyetlenségek vannak, pl. a horgászok megsértik a halakat a horoggal, aztán visszadobják őket, micsoda marhaság ez, a horgászok szadisták nyilvánvalóan. Valaki megjegyzi "na és a bikaviadal?". A bikaviadal nagyon spanyol hagyomány. Az ember erre megrázza a fejét, majd azt mondja: "az más". Megkérdeztem volna tőle, az hogyan van, hogy valaki nem eszik marhahúst, mert ellenzi a marha fájdalommentes levágását, de ugyannak az állatnak a kergetését és leszúrását az arénában helyesnek tartja, végül nem szóltam, mert láttam, milyen kellemetlenül érintette a felvetés.

17 éves koromban döntöttem el a kérdést. Utolsó évem volt érettségi előtt, s miden nap gyalog mentem haza az iskolából:

Át a legnagyobb kubai folyón (magyar mértékkel: patak), az Almendaresen. Volt egy 100 éves híd pont utam vonalában. Most rákerestem, s döbbentem látom, teljesen felújították:

Szóval sokat gondolkodtam azon, mi a teendő azzal amit mondani kell a rendszer miatt és amit valójában gondolok.

Erre a szokásos módszer akkor a belemagyarázás volt: azaz én azt mondom valójában, amit akarok, csak esetleg nem bontom ki a teljes igazságot, de alapvetően hű vagyok magamhoz. A szabadság látszata tehát.

Én viszont, különösen a híd környékén járva, arra jutottam, a szabadság látszatát kelteni a lehető legnagyobb rabság. Különösen az nem tetszett, amikor valakik azzal nyugtatták magukat: lám, beleviszek egy kevés saját elemet is a mondanivalóba, azaz végülis a rendszer ellen beszélek. Pedig ezzel még inkább erősítették a rendszert.

Magyar példa két humoristával: Hofi Géza és Sas József. Sas különösen gusztustalan volt azzal, hogy folyamatosan nyalta a rendszer seggét (persze tehetségtelen is volt, de ez más kérdés), megpróbálta a dolgokat kimagyarázni. Hofi meg azzal lett szimpatikus, hogy a tabutémákat egyszerűen elhagyta, ezekkel nem foglalkozott, mert ezekkel csakis rendszerhűen foglalkozhatott volna, míg a nem tabutémákban meg szabad volt. (S most teljesen mindegy, hogy így is a rendszer oszlopa volt.)

Manapság persze a kérdés még erősebb. Mára ugyanis a liberális hatalom elnyomóbbá vált, mint annak idején a kommunista.

Azaz vagy hallgatni, vagy mondani amit "kell", de mindig tudva, hogy kényszerhelyzetben beszélünk ilyenkor. Persze nekem eleve szerencsém volt, sikerült dolgaimat úgy rendezni, hogy szinte sose kerülök kényszerhelyzetbe.

Annak idején egyik első heves vitám jövendő múzsámmal arról volt, hogy szerinte vannak nagy és kis pénzek. Lásd a kubai peso és az USA-dollár "nagy", míg a spanyol peseta és magyar forint "kicsi".

Én ezen nagyot röhögtem, csípőből tagadva az egész naív elméletet.

Aztán gyorsan rádöbbentem, a megfogalmazás talán naív, mégis igaz a mögöttes tartalom.

S tanulmányozni kezdtem a kérdést. Akkoriban numizmata is voltam, így volt elég ismeretem. Ráadásul megvolt a szabványos numizmata katalógus (a Pick-féle, nincs köze a szegedi szalámihoz).

S tényleg: kiderült van valami rejtélyes nemzetkaraktreológia! Minden nép "nagy" egységekkel kezd, azaz nemzeti valutájából 1 egység már jelentős érték, s van váltópénz is, melyet az emberek megbecsülnek. A legnagyobb címlet pedig jellemzően alig 50-100. Aztán az inflációval a népek 2 csoportra oszlanak:

• akiket nem zavar az egységek értékének csökkenése, elfogadják, hogy pénzük "kicsi" lett,
• s akiket nagyon zavar pénzük kicsisége, így nullákat vágnak le a pénznemükből, hogy az ismét "nagy" legyen.

A bolgár leva tipikusan a nullavágós pénznemek egyike. A bolgár ember nem szereti a sok nullát. 1881-ben lett bevezetve, s azóta 3-szor lettek nullák levágva: 1952-ban 2 nulla, 1962-ben 1 nulla, s végül 1999-ben 3 nulla. 1 mai leva = 1 millió legrégebbi leva. Most 1 leva = 200 Forint, de ha nem lett volna a folyamatos nullalevágás, akkor 1 Ft = 5000 leva lenne az árfolyam. Persze teljesen mindegy: az érték ugyanaz lenne, csak a számok különböznek.

A magyar ember viszont szereti a nullákat. A nullák csakis pénznemcserekor vágódnak le. 1927-től jött a pengő, 1 pengő = 12500 korona, a korona legnagyobb címlete előtte az 1 milliós volt. Aztán a pengő tartott 1946-ig, a világ legnagyobb inflációját produkálva a végén (pár éve a zimbabwei dollár majdnem legyőzte a pengő inflációját, de végül csak a második helyet érte el). A legnagyobb forgalomba is kiadott pengő bankjegy a 10²⁰ pengős volt, melyet az egyszerűség kedvéért 100 millió billpengőnek neveztek (egyébként 100 trilliónak kellett volna mondani, ami nehézkes).

Aztán 1 forint a bevezetésekor 400 ezer kvintillió pezsgőt ért, ez volt a hivatalos átváltási árfolyam, bár a gyakorlatban nem volt átváltás. Ugyanis ez a legnagyobb bankjegyből 4 millárd darabnak felelt meg, így senki se váltott át semmit, mert nem volt mit, senkinek se volt ennyi pénze (eleve ennek a súlya 3-4 ezer tonna lett volna). Az én nagyszüleim pl. a padláson tartották "pénzüket", s évekig használták tűzgyújtáshoz, meg a gyerekek játszottak velük.

Azóta növekednek a nullák forintban, s ez senkit se zavar különösebben.

Most már Kubában mindenkinek lehet otthoni internet-hozzáférése, ez 3 éve van így. Baromi lassú. Míg az átlag magyarországi sebesség 200 Mbps felett van, addig ez Kubában 10 Mbps alatt van. S nagyon drága.

A szuperlassú hozzáférés is a havi átlagfizetés negyede (jelenleg a kubai havi átlagbér 40-45 amerikai dollár), egy normál magyarországi szintű hozzáférés pedig több évnyi fizetésbe kerül havonta.

Az átlag kubai mobilnetet használ, az olcsóbb, bár szintén lassú.

A jó hír: ma már szinte semmit se blokkolnak. Ennek leglátványosabb jele a YouTube, ahol megjelent nagyon sok kubai.

Bár származásilag semmi közöm Kubához, de minden ember legfontosabb életszakaszában, a kamaszkorban, ott éltem, így nagyon nagy a kapcsolódásom az országhoz. Egészen pontosan, amikor kimentem, még 12 éves voltam, s amikor távoztam, éppen elmúltam 19. Máig vannak "furcsa" kubai szokásaim, a 3 legjellemzőbb:

• kubai hangerővel szoktam beszélgetni, azaz hangosabban, mint az európai szokás, folyton azt hallom "ne ordíts",
• amikor beszélek valakivel, közelebb állok hozzá, mint az európai szokás, ezen jellemzően a nők szoktak meglepődni, Európában ez a közelség már a csókolózás kezdete,
• a "gyere ide" kézjelet nem európai módon csinálom, azaz nem kiféle tartott tenyérrel intek, hanem fordítva.

Ami a legjobb a kubai YT-bloggerekben, hogy videózzák az országot, így meg tudom nézni ma hogy néznek ki egykori ismert helyeim.

Havannában a XIX. sz. végén és a XX. sz. első felében kiépített új központban az utcahálózat teljesen amerikai mintájú. Ezzel szemben a régi, még a "felfedezés" után, a XVI. században alapított városközpont teljesen spanyol mintájú: azaz kis utcák sűrű hálózata.

Ezzel szemben az amerikai mintájú új rész rendkívül pontosan tervezett, szélesebb utcák, melyek közül csak a legnagyobbak kétirányúak, minden más utca egyirányú. Az utcák neve szám vagy betű (az egyik irányban az egyik, a másikban a másik), így cím alapján a távolság is simán kiszámolható.

Pl. én a 13 és C sarkán laktam, a jövendő múzsám meg a 17 és L sarkán. Így 2 utcányit délnyugatra kellett menni (a számos utcák kettesével voltak. betűsek egyesével), majd 9 sarok északkeleti irányban, összesen 11 saroknyi út. 1 saroknyi az 100 méter, azaz 1,1 km.

A szélesebb utcáknak persze volt saját nevük is a szám/betű mellett, de csakis a kétirányúaknak. Pl. a 9-es utca neve Linea (= Vonal), a linkelt videón ez van, ezen megy végig a kubai blogger a G utcától a 4-es utcáig, északkeletről délnyugatra haladva.

A test-lélek elválasztásának, tágabban az anyag és szellem elkülönítésének problémája persze ősi.

A kérdés emberi, s minden ember átérzi. Nem kell hozzá semmilyen előtanulmány, se műveltség, se intelligencia: mindenki tudja, hogy pl. a saját keze és valamilyen belső érzése, modjuk örömérzete egyformán valóságos, de ezek valóságossága mégis egészen más.

Hiszen alapvetően van egy külső világ, melynek korlátai vannak térben és időben, nem tévedésmentes, viszont ez közös élmény másokkal, pl. megmutathatom a kezemet másoknak, s ők ugyanúgy, legalábbis hasonlóan érzékelik mint én. S van egy belső világ, mely térben és időben korlátlan, tévedésmetes, viszont nem osztható meg senki mással, csak én érzem: lásd, az örömérzetemről tudok mesélni ugyan másnak, de megmutatni nem tudom senkinek, s soha senki se lesz képes megérteni pontosan mit érzek: mindenki csak arra képes eljutni, hogy az az adott örömérzet olyan, mint amit ő szokott hasonló szavakkal leírni, de ennél pontosabb nem lehet az átadás.

Az egyik esetben tehát megmutatom a másiknak az égen a Holdot és azt mondom "ez a Hold", míg a másikban mutatok egy homályos fényképet a Marsról, majd megjegyzem "kb. ilyen a Hold is". Miközben magam számára éppen fordított a pontosság: a belső világomban sose tévedhetek, míg a külsőben ez az alapállapot. Amikor fáj a fogam, az sose lehet téves, nem fájhat a fogam tévesen, de nyilvánvaló, hogy a Föld lapos, minden érzékszervünk szerint az, miközben nem lapos.

A naív igazáságérzet azt mondja ki, a két dolog teljesen más tehát. De ha így van, akkor a magyarázatot kell adni valahogy a kettő nyilvánvaló kölcsönös hatására: számtalan példa van a kettő kölcsönhatására.

Ez a dualista nézet, azaz van szellem és anyag, melyek különbözőek. Viszont a kettő egyeztetése rendkívül nehézkes. Gyakorlatilag egyetlen kielégítő válasz se született arra, hogy mi lehet a megoldás, pedig a filozófiai iskolák és a vallások zöme is dualista.

Vigyázat, itt nem az anyag vagy a szellem elsőbbsége a kérdés, hanem léte. Nyilván a materialista dualista az anyag elsőbbségét vallja, azaz a szellem szerint valamilyen módon az anyag létezésének terméke, míg egy idealista dualista pedig a szellem elsőbbségét vallja, azaz az anyag a szellemi szféra terméke - de abban egyetértenek, hogy ez a 2 terület létrejöttük óta különállóak, a saját jellemzőikkel.

Aki viszont behatóan foglalkozik a témával, az eljut oda: a monista (értsd: nem dualista) elméletek a koherensek. Azaz az anyag és a szellem ugyanaz. Így megszűnik az egyeztetés problémája is.

Alapvetően a kereszténység természetesen dualista, ez a fő irány. Isten az alap, azaz a szellem, majd lett anyag, miután azt Isten megteremtette. Azaz az anyag eredete ugyan a szellem, de a 2 terület önálló immár. A monizmus a kereszténységen belül mindenképpen kisebbségi álláspont, ez leginkább az úgynevezett keresztény miszticizmusra jellemző, mely bár eredetileg keleti-keresztény jelenség, nyugaton is mindig létezett.

A materialista monizmus előtt még nagyobb feladat állt, máig nem tudták megoldani. Hiszen valahogy igazolni kellene, hogy az anyag képes szellemet eredményezni. A fő próbálkozások:

• a szellem csak látszat, egy érzéki tévedés, ugyanaz kb. mint amikor a vízbe lógó egenes tárgyat törtnek látjuk,
• a szellem szimplán az anyag működése, semmi más, egyszerűen ma még a tudomány nem ismeri enek teljes szabályrendszerét, ezért tűnik a szellem rejtélynek,
• az egész az emberi nyelv trükkje csak, egyszerűen egyes anyagi állapotokat szellemnek nevezünk megszokásból,
• a szellem valójában a külvilág számára látható reakció elnevezése, semmi más.

csakhát egyiket se sikerült soha bizonyítani, ráadásul nem győznek meg senkit, mindenki "érzi", hogy ez nem lehet igaz.

Az idealista monizmus problémái tehát kisebbek, egyszerűen Istenre kell hivatkozni, de ott is problémás minden elmélet:

• Isten úgy teremtette a világot, hogy a két szféra hasson egymásra,
• Isten úgy teremtette a világot, hogy legyen két független szféra, ezek egyszerűen párhuzamosan működnek,
• Isten minden egyes pillanatban beavatkozik.

A modern próbálkozások sokkal érdekesebbek, mert a monizmus alapján állnak. A két fő: egy materialista és egy idealista.

A materialista a pánpszichizmus: azaz míg az anyag a struktúra, addig a szellem a belső jelleg, ez minden szinten igaz, a tudat csupán a szellem magas fokú formája - a szellem egyszerűen egy alapvető természeti törvény, mint a tömegvonzás vagy az elektromos töltet.

A másik oldalról Donald D. Hoffman amerikai pszichológus elmélete rendkívül érdekes. Szerinte egyedül szellem létezik, az anyag a szellem felfogásának egy módja. Közérthető példája: az anyag olyan, mint egy ikon egy számítógépes operációs rendszerben: jól érthető leegyszerűsítés, melynek azonban nincs kapcsolata a valósághoz. A cél a szellemet felfogó szellem számára a valóság megértése. Azaz egyedül a szellemet felfogni képes entitások vannak, s minden az ő felfogásuk eszköze. Valójában semmi más nincs a szó szoros értelmében, vagy lehet, hogy van ugyan objektív anyagi valóság, de az semmiképpen se az, amilyennek látjuk.

Mármint a bolgár.

Mágpedig a jövő héten várható ez, 22-én.

Már mondtam, a bolgár alkotmányos rendnek van 3 sajátossága, mely erősíti az instabilitást, ezek mindegyike Magyarországon hiányzik:

• Bármikor megbuktatható a kormány, nem szükséges a helyére újat javasolni. Magyarországon a kettő össze van kapcsolva, azaz nem lehet új kormány megválasztása nélkül megbuktatni a meglévő kormányt. Ezért Bulgáriában gyakori a kormánybuktatás, csak meg kell szervezni a többséget ellene, de ennek a többségnek semmi másban nem kell egyetértnie. Magyarországon meg pont emiatt sose volt kormánybuktatás 1990 óta, azaz formailag volt egy - 2009-ben -, de ez is csak jogilag volt az, akkor valójában a kormánytöbbség leváltotta saját kormányfőjét, majd másikat választott, s ehhez a legkényelmesebb eszköz a formailag kormánybuktatás eszköze volt.
• Amikor Magyarországon egy kormány megbukik bármilyen okból, az hivatalban marad a következő kormány létrejöttéig, míg Bulgáriában ilyen csak akkor van, ha a kormány kitölti teljes mandátumát. Minden más esetben ilyenkor a köztársasági elnök kinevez ügyvivő kormányt, ez az intézmény Magyarországon egyáltalán nem létezik. A bolgár szabályozás következménye viszont az: a kormányt buktató erők számára nem probléma mi lesz siker esetében, hiszen ügyvivő kormány lesz,
• a választási rendszer arányos, azaz a nyertes szinte sose kap erős többséget a parlamentben.

A 240-tagú bolgár parlamentben jelenleg 7 párt van:

• kormánykoalíció: 134 mandátum:
  • PP, a fő kormánypárt: 67 mandátum - saját meghatározásuk szerint ők a "korrupcióellenes" harc vezetői, liberálisok, erősen nyugatpárttiak, magyar párhuzam mondjuk a kései MDF lehet,
  • BSZP, a szocialisták: 26 mandátum - alapvetően szocdemek, balrább vannak a magyar MSZP-től, s társadalmilag konzervatívok, magyar párhuzam: mintha a Párbeszéd lenne, de gender, család, homoszex ügyekben a Fidesz vonalát vinné, vallásilag meg egyenesen KDNP-s szövegeket adnának elő,
  • ITN, a "csalgapárt": 25 mandátum - híres bolgár csalga-zenész pártja, ők is "korrupcióellenesek, enyhe nyugatszkepticizmussal, enyhe nacionalizmussal, magyar párhuzam itt nem hozható fel,
  • DB, egy jobbközép szövetség: 16 mandátum - tipikusan nyugati liberális-konzervatívok, magyar párhuzam ismét az MDF lehetne, annak kései szakaszában;
• ellenzék: 106 mandátum:
  • GERB, a volt kormánypárt, jobbközép: 59 mandátum - ők az ENP tagjai, de a nyugati pártokhoz képest sajátosabbak, mondjuk azt mondanám, valahol félúton vannak a CDU és a Fidesz között,
  • a török-muszlim párt: 34 mandátum - hivatalosan liberálisok, de ennek sok jeletősége nincs,
  • Vazrazsdane (=Újjászületés), nacionalisták, oroszpártiak és vírustagadók: 13 mandátum - magyar párhuzam valahol a Fidesz és a Mi Hazánk között.

Az egész kormánykoalíció tavaly decemberben alakult meg, rendkívül nehezen: pl. a BSZP és a DB egymás hagyományos ellenségei, már történelmi okokból is. Aztán teljesen váratlanul elkezdtek összedolgozni, a vitás kérdéseket egyszerűen félretették, hogy azokkal most nem foglalkoznak inkább a "nagy cél" érdekében.

A kormánykoalíció kinyilvánított fő célja a "korrupciós GERB-modell" eltakarítása. Ennek a nevében jöttek össze.

Idén tavasszal kiderült: a PP, a BSZP, s a DB képesek együttműködni. Még az ukrán kérdést is sikerült megoldani: a BSZP enyhén oroszpárti, emiatt ellenzett minden fegyveres segítséget Ukrajan részére, ezt lenyelte a 2 másik párt, mely ukránpárti álláspontot foglalt el a kérdésben.

Az igazi konfliktus éppenhogy a két "korrupcióellenes" harcos között alakult ki, a PP és az ITN közt számtalan személyes probléma alakult ki. A csúcspont: nem sikerült új elnököt választani a Bolgár Nemzeti Bank élére, mert a 2 erő más jelöltet támogatott.

Most júniusban eljött immár a végleges szakítás. A két fél egymást vádolja korrupcióval. Az ITN vádja még a PP ellen, hogy el akarja árulni a bolgár nemzeti ügyet az Észak-Macedónia feletti vétő kérdésében.

A kormány tehát 109 képviselővel maradt. Most az zajlik, hogy igyekeznek az ITN-től képviselőket "venni". Eddig sikerült 6 képviselőt átcsábítani. Ha sikerül még 6-ot, akkor a jövő szerdai szavazáson a kormány marad. Ha nem, akkor buykik, s szeptember-október tájékán ismét választás lesz. A valószínűbb a bukás.

S ha nem buknának, az is a kormány ellehetlenedését hozná, hiszen ez a képviselővásárlás nem igazán egyeztethető üssze a korrupcióellenes jelszavakkal.

A jövő szerdai szavazást a GERB kezdeményezte, miután észlelték mi a helyzet. Mind a törökök, mind a Vazrazsdane, mind az ITN támogatják a kormány bukását.

A legnagyobb nyertes természetesen a GERB, hiszen most sikerült bizonyítaniuk amit hosszú ideje állítanak: nélkülük nincs stabil kormányzás. Közben az eltelt idő alatt a kormányzat képtelen volt bármilyen korrupciót rábizonyítani a GERB-re.

Bár a párhuzam nem teljes, de kb. mintha a magyar ellenzék megnyerte volna az április választásokat, majd alig pár hónap alatt úgy összevesztek volna egymással, ráadásul nem is politikai ügyekben, hogy végül megbuktatták volna saját magukat.

Megalakult a Perinta Szekta. Íme teljes videóval, itt látható.

Előre szólok: sok sületlenség hangzik el. De íme a főbb marhaságok.

• Amiker ők támadnak, az a szabadság, míg akkor őket támadják az karaktergyilkosság. Azaz a szabadság egyetlen lehetséges megnyilvánulása a velük való egyetértés. Nem viccelek, tényleg ezt mondják.
• Minden rend, sőt a nevelés manipuláció, hipnotizálás, s ez ellen fel kell nyitni a szemünket. A szemfelnyitás fő jele: velük kezdünk egyetérteni. Aki másképp gondolja, az Stockholm-szindrómás.
• A szabad ember köteles másokat is szabaddá tenni, akaratuk ellenére is.
• S végül a legkeresztényellenesebb gondolat: az igaz ember szabad Istennel szemben is.

Még jó, hogy csak 80 ember ment el. Azok se azért, mert szektatagok akarnak lenni, hanem csak fanatikus ballibek. Azért meg kell jegyezni: az átlag fanatikus ballib Iványit is kiröhögi a lelke mélyén, csak az orbánozását tapsolja.

A legújabb ballib félrevezetési módszer az árfolyam és az infláció direkt keverése.

A nemzeti valuta árfolyamának csökkenése és az infláció azonban korántsem ugyanaz.

Amíg egy gazdaság működik és van teljesértékű pénzneme, addig az árfolyam csökkenésének nincs közvetlen hatása az inflációra.

Magyarországon van erős, teljesértékű pénznem: a magyar forint. Magyarországon az árak forintban vannak, az emberek forintban számolnak. Talán az egyetlen kivétel egyes irodaházak bérleti díjai, ahol valóban euróban vannak megadva az árak.

Én éltem országban, ahol a helyzet más volt. A második bolgár hiperinfláció idején - 1996-1997 - Bulgáriában éltem. Az eredmény a teljes bolgár gazdaság valutizációja lett. Az égvilágon mindent - nyilván az állami árakat leszámítva - márkában vagy dollárban számoltak.

A bolgár infláció 1995-ban még "csak" 35 % volt - persze ez is rendkívül magas volt, de a későbbiekhez képest ez nevetségesen alacsony volt -, majd 1996-ban 120 % fölé ment, majd 1997-ben 1100 (ezeregyszáz!) %, ráadásul ez utóbbi az év első 5 hónapjában zajlott le, mert 1997, június 5-én meg lett zabolázva az infláció, a bolgár leva önállóságának megszüntetésével (valutatanács bevezetésével), ami után az infláció szinte nullára esett, 1998-ban már "csak" 18 % volt.

1996 szeptembere és 1997 júniusa között még a piacon illegálisan virágot áruló idős nénik is dollárban beszéltek. Örök élményem 1997 februárjából: találkoztam egy netes ismerősömmel, s leültünk egy pizzériában. A pincér hozott egy étlapot, csak mi voltunk vendégek (az emberek 95+ %-ának egyszerűen ez abszolút luxusnak számított: pizzériában enni), s az étlapon furcsa számok voltak: pl. "hawaii pizza - 0,70", megkérdeztük a pincért, ez mi a fenét jelent, hiszen nem lehetett ez az ár, akkoriban egy USA-dollár 1500 leva körül volt. A pincér meg elmondta: az árak dollárban vannak, s mindig ki van írva a falra mennyi éppen az árfolyam, s fizetéskor átszámolja, meg persze fizethetünk dollárban is, ha nekünk úgy jobb, de csak dollár papírpénzt fogadnak el, érmét nem.

Szóval Bulgáriában az árfolyam rögzített. 1997. június 5. óta ugyanaz, immár 25 éve tehát, nemrég volt az évforduló. 1 német márka 1000 leva folyamatosan azóta, ez 1999 óta 1 új leva (=1000 régi leva). A német márka megszűnése se változtatott az árfolyamon, egyszerűen 2002. január 1. óta 1 euró = 1,95583 leva - ahogy a német márka át lett számítva annak idején.

Jelenti-e a stabil árfolyam az infláció megszűnését? Egyáltalán nem. Ez idő alatt a bolgár infláció 310 % összesítve, miközben a bolgár leva romlása meg 0 %. Ennél jobban semmi se mutatja, m,ennyire nem függ össze az árfolyam és az infláció.

S persze ugyanez fordítva. Az árfolyam romlása sose eredményez ugyanakkora inflációt. Miért? Mert az áruk legnagyobb része belföldi, nem import.

A bolgár leva árfolyama forinthoz képest is drasztikusan esett. A kommunista rendszer végén 1 leva = 13 Ft volt, ma ez 1 leva = 0,20 Ft (nyilván régi levát számítva az összehasoníthatóség érdekében). Ez 65-szeres esés, 6500 %. Miközben az 1989-2022 közti összesített bolgár infláció 559000 %, majdnem 90-szer több.

Több EP-képviselő kérte levélben a magyar miniszterelnököt, hogy ne az ukránok élete árán valósítsa meg saját politikai érdekeit, hanem álljon a történelem jó oldalára, a világ demokratikus országai és a magyar nép mellé.

De mi is a történelem jó oldala?

Valóban a nyugat-európai magállamok érdeke lenne a történelem jó oldala? Mikor ezen államok szövetsége, az Európai Unió arra a mítoszra épül, hogy az egész világnak el kell fogadni az ő értékrendjüket ahhoz, hogy az civilizáltnak minősüljön.

Ezek az értékek:

• a liberális demokrácia: egy olyan rend, melynek alapja az, hogy az állam felett nincs hatalma az embereknek, s az államnak meg nincs hatalma a saját elitje felett, ez egy sose látott, teljesen abszurd rendszer,
• a kapitalizmus: a harácsolás és kizsákmányolás törvényesített rendszere, melyben a felül lévő kevesek bármit megtehetnek a többséggel, s még nem is tartoznak feléjük semmivel,
• az intézményesített szellemtelenség eszméje, mely nem lát távolabb saját orránál.

A világ legnagyobb része számára mindezek negatív értékek, s éppenhogy tartózkodik ezektől.

Persze lehet azt mondani, hogy az erő és a jó ugyanaz, azaz a történelem erős oldala mellé kell állni, mert különben az eltapos minket. Csakhát aki ma erős, az holnap gyenge lehet. Azaz már csak ebből a megfontolásból se érdemes mindig lelkesen kiállni a nap erőse mellett.

Én a magam életében azt érvényesítem, hogy vannak értékeim, melyek függetlenek a pillanatnyi erőviszonyoktól, s ezekhez ragaszkodom. Persze nem eshetek át a ló másik oldalára, azaz nem engedhetem meg magamnak, hogy értékrendemet minden körülmányek között érvényesítsem. Igenis akad helyzet, hogy értékeimet feladom, mert olyan erővel kerülök szembe, mely azonnal eltaposna, ha nem hajtanék fejet előtte. Lehetnék persze mártír, de ezzel semmit se érnék el.

De minden ilyen esetben tudatában vagyok: értékeim megmaradtak, csak azok gyakorlását adtam fel, s csakis erő hatására.

Nyilvén országok szintjén a helyzet bonyolultabb: a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia alapja a hazudozás és egymás átverése, így nem lehet soha őszintének lenni. Továbbá jó helyzetértékelő képesség kell, hogy meg lehessen állapítani, meddig lehet elmenni.

Mindez a magánéletben sokkal egyszerűbb nyilván. De az alapelv mégis ugyanaz: sose szabad többet megadni az erőnek, mint amennyi kényszerűen szükséges.

Ami a konkrét esetet illeti: nem szabad semmiképpen se az EP liberális néppárti kereszténydemokrata héjáinak csapatába beállni és együtt vonyítani velük. Ezek egy zuhanó sóhivatal percemberei csak.

A HVG lassan, de biztosan lesüllyedt a pöcegödör mélyére. Legalábbis ami a törzskommentelői tábort illeti. Ma már az Amerikai Népszava és a Nyugati Fény törzsközönsége is elámulna egyes HVG-s fanatikus kommenteken.

A labdarúgás nem érdekel, az angol-magyar meccset se néztem. Egyedül a téma politikai vonzata izgat.

Az angol szurkolóknak persze köszönet. Azzal, hogy kifütyülték a magyar himnuszt, szabad kezet adtak nekünk. Most már végképp senki se szólhat bele, amikor mi fütyülünk.

Igenám, de a ballib fanatikus kénytelen magyarázatot találni. Az egész kommentelés gyakorlatilag pszichiátriai esetek tömkelege.

A meccs kezdetén a tábor még masszívan drukkol az angoloknak. Mindenki reménykedik, hogy "Zorbán csapata" bukik.

A keménymag a magyar himnusz angol szurkolók általi kifütyülését is üdvözli:

"Na végre, kifütyülték a kis buzinácikat kezdésnek. remélem, kapnak egy ötöst is."

Egyes mérsékeltebbek megjegyzik, a himnusz fütyülése bunkóság, ez nem jobb, mint amikor a "magyar náci gyerekek" kifütyülik a térdelést. De szerencsére megjönnek az ideológiailag képzettebb ballibek, akik ezeken a megtévelyedett bárányokat gyorsan helyreigazítják.

"Egy dolog egy nemes kezdeményezés kifütyülése, más a himnuszé, ami egy nacionalista marhaság eleve."

Sokan helyeselnek:

"Hagyjuk már ezt az idejétmúlt huszadik századi nemzeteskedést, csak háborúk születtek belőle Európában."

Aztán jönnek a magyar gólok. Pánikhangulat uralkodik el a kommentszekcióban. A keménymag igyekszik lelket önteni a ballib kommentelőkbe:

"Szakadékba tart az ország. De ez, a foci kell csak ennek a csőcseléknek."

és

"1 euró = 403 Ft."

A meccs lefújása után aztán elszabadulnak az indulatok:

"Olyan jó lesz ezzel a 4 góllal fizetni a teszkóban az akciós farhátat."

"Az új Aranycsapat, amibe megint egy ország megy tönkre."

"Zseniálisan játszottak a farhátvédek."

"Felesleges közpénzégetés. Dugja fel magának a dagadt gecigány azt, amit erre költetett."

"Egész meccs alatt az angolok domináltak. Az nem ilyen játékölés volt, mint a magyaroké."

Elnézést a focirajongóktól, de szerintem sokkal jobb móka valósidős meccs-kommenteket nézni, mint meccset.

(A kommenteket egyhén szerkesztettem a drámai hatás kedvéért, volt hogy többe egybevontam, vagy egyből kihagytam részeket.)

Mivel időm véges, ráadásul ébrenléti időm kb. 60 %-át kénytelen vagyok munkavégzésre pazarolni, sok dolgot nem követek. Nagyjából 25 magyar médiát követek, ennek fel videó és hang, ez utóbbiak előnye, hogy munka közben is lehet őket hallgatni. De van sok dolog, ami kimarad.

De ilyenkor jönnek képbe olvasóim. Nagyjából van ezer darab stabil törzsolvasóm és még talán 5-ször ennyi időszakos olvasó. Persze ezek egy része azért olvas, mert nem ért velem egyet. De azért van egy rendes hű egyetértő tábor is. Ennek a fő előnye: az ilyenek egy része küld rendszeresen linkeket, hogy "nézd meg ezt", meg "erről mit gondolsz?", s "miért nem írsz erről?".

Persze a legtöbb esetben nem írok ezekről, de igenis akad, hogy megteszem, ha érdemes.

Most is ez történt. D. Tóth Kriszta ultraliberális onlájn nőmagazinját pl. - bevallom - sose olvasom. De most küldtek egy cikket onnan, s erről írni kell.

Kedves "barátunk", Perintfalvi Rita adott interjút a lapnak. Vele máskor is foglalkoztunk már. Persze megdöbbentő, hogy egy ilyen ember oktató lehet egy katolikus egyetemen, de ez csak a nyugat-európai katolicizmus állapotát jelzi. Ez kb. olyan, mintha az állatvédő egyesület tanfolyamot rendezne, s oda meg lenne hívva előadónak egy ember, aki az állatkínzás szépségeit ecsetelné.

Persze gyakorlatilag minden szó marhaság, így csak a fontosat emelném ki. Kiválasztottam a cikkben szereplő három legabszurdabb állítást.

Persze előadja a fő álérvet:

"A Biblia hét helyen beszél a homoszexualitásról, de egyrészt nem a mai, XXI. századi értelemben, másrészt nem ítéli el az azonos neműek szerelmi alapon történő, elköteleződésre épülő viszonyát. (...) A szövegeket úgy kell értelmezni, hogy abban benne legyen a kultúra és a nyelv ismerete is."

Nos, ezen az alapon minden egyes bibliai állítást figyelmen kívül lehet hagyni. Hiszen minden egy adott környezetben, adott időben volt. Mivel most az idő és a hely is más, így minden leírt szöveg ma csak egyfajta érdekesség, de nincs közvetlen jelentősége. A végkövetkeztetés: nincs is semmilyen parancsolat valójában, mely ma is igaz lenne.

"Még egy plusz spirituális terhet is ráhelyeznek az áldozatokra, ami miatt a fiatalok gyűlölni fogják saját magukat, hiszen ezzel megváltozni nem fognak, csupán elfojtják a valódi és egyébként természetes vágyaikat. Az egészséges vallásosság és az egészséges hit egy felszabadító dolog. Jézus tanítása örömhír. Ez a legfontosabb üzenete: öröm az, hogy ha hívő ember vagy, szabadabb ember leszel a hited által, mindennap önazonosabb leszel, mert az az út, ami Jézushoz vezet, az önmagadhoz is vezet, a te valós énedhez. Szerintem a hit pont abból áll, hogy elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, mert tudom, hogy az Isten is úgy szeret, ahogy vagyok.”

Nos, olyan vallás nincs, mely azt állítaná, hogy önmagam feltétlen elfogadása a lényeg, nem létezik.

Ahogy olyan se, mely szeint minden rendben van az emberrel: élje csak ki vágyait, ösztöneit. Persze az igaz, hogy a vágyakit, ösztönök elfojtása káros - csak éppen a kiélésük még károsabb. Vannak ugyanis jó, semleges és rossz vágyak.

Jézus nem a valós énemet akarja megvalósítani, azt magamtól is meg tudom tenni, hanem a bennem rejlő istenit akarja felszínre hozni. Ezért azt mondja: változz meg, hagyj fel a tévtanításokkal.

Minek is kellene vallás ahhoz, hogy valaki azt csinálja amit csak akar, szeresse magát, s fogadja el magát olyannak amilyen? Ez hedonizmus, annak is radikális alakja.

Perinta szerint tehát nem létezik bűn. De ha nincs bűn, akkor minek megváltás? Ha meg nem kell megváltás, akkor eleve minek van Jézus és Biblia? Ez esetben Jézus valami habókos bolond, a Biblia meg egy ókori mesekönyv. Lehet persze ebben hinni, de ez egyes ateisták hite.

A kereszténység korai szakaszában sok vita volt a bűn természete és a megváltás kapcsolatáról. Születtek eretnek állítások is. Talán a legnépszerűbb az volt, hogy Jézus nem megváltó, hanem egyfajta példamutató bölcs rabbi, morális tanító, aki egyszerűen tanácsokat adott az embereknek - mérsékelt ateista körökben ez a tézis nagyon népszerű ma is. De olyan eretnekség sose volt, mely egyenesen tagadta a bűn meglétét.

"A hivatalos katolikus tan azt mondja, hogy a homoszexualitás hajlam és nem bűn. Csak akkor bűn, hogy ha megéled egy kapcsolatban vagy egy szexuális viszonyban. Tehát, ha van egy hajlamod, de nem éled meg, akkor nincs semmi baj. Mindez persze sem pszichológiai, sem spirituális szempontból nem egészséges. (...) Az egyházak kezében lelki hatalom van – ha pedig ezt spirituális bántalmazásra használják, rossz úton járnak. Fontosabb lenne a hívőket arra megtanítani, hogyan szeressék magukat és egymást. Ez kellene, hogy legyen a vallás kulcsa."

Ilyen nézet egyébként létezik, csak nem a kereszténységben. Ez nagyjából a sátánizmus alapgondolata. A modern sátánizmus fő alapelvei:

• az önmegtartóztatás rossz,
• az erkölcs nem más, mint képmutató önámítás,
• amit a kereszténység bűnnek nevez az nem más valójában mint a testi, lelki, érzelmi kielégülés eszköze.

Szóval az a helyzet, hogy tévedtem, amikor Ritát eretneknek neveztem korábban. Eretnek ugyanis az, aki egy vallás része, de annak egyes elemeit félreértelmezi. Rita viszont az alapokat is félreértelmezi, gyakorlatilag nem érti a kereszténység alapjait se (vagy érti, de úgy tesz, mintha nem értené), azaz ő nem eretnek, hanem egyszerűen nem keresztény.

Az igazi haladár most hogy Homokbüszkeség Hónap van, nem tud dönteni, ukrán vagy homokzászlót lengessen, mit tűzzön magára. Mert ha az ukránt választja, akkor áttételesen homofób. Ha meg a szivárványost, akkor meg áttátelesen oroszpárti. Mindkét esetben fasiszta. Nehéz ügy.

Egyszerre se lehet a kettőt, mert akkor az relativizálja mindkettőt. Gúnyt űz a szent jelképekből. Megint fasiszta.

Még jó, hogy a BLM kezdett lecsengeni, mert akkor három jelkép harca zajlana.

A nyugat most már tudja: elbukott ez a terv is. Ahogy 2008-ban nem sikerült megalázni Oroszországot Grúzia felhasználásával, most se ment Ukrajnával.

A nyugat most már kármenteni akar. A francia elnök nyíltan békét akar Oroszországgal, a német vezetés meg folyamatosan szabotálja a fegyverküldést az ukrán kormányzat számára.

Csak hát Grúzia esete könnyű volt, ott nem voltak Oroszországnak területi igényei, nem volt orosz kisebbség, se orosznyelvű grúzok. Könnyű volt megegyezni.

Itt a helyzet nem ilyen. Oroszország lendületben van minden fronton, s nem fog megállni ingyen.

A nyugat immár szívesen elismerné a februári helyzetet, a Krím, valamint Donyeck és Luganszk orosz ellenőrzésű tereületét már átengedné, s megígérné a NATO-tagságból kizárását. Az idő viszont sürget. Ha nincs megállapodás, az év végére Kijevből Nyugat-Kijev és Kelet-Kijev lesz. Az orosz hadsereg egyszerűen el fog fogyni, napi ezer fő elvesztését nem képes kibírni az ukrán haderő, miközben az orosz veszteség ennek a negyede, s korlátlan az utánpótlás. A fegyverek terén még nagyobb az aránytalanság.

Az orosz fél pedig nincs tárgyalási kényszer alatt. Idejük van bőven, az idő nekik dolgozik.

Az ukránok meg napról napra egyre jobban megutálják az őket átverő nyugatot.

A Szent Kereszt és Szivárványzászló gigantikus háborújában megint csatavesztésre áll a utóbbi tábor.

Szóval lesz még Orbán Viktor az EU fő tárgyalója Moszkvában...

Alapvetően nem hiszek a gyors jellem- és véleményváltozásban. Ez csak vallásosság terén szokott igaz lenni, sőt még ott is sokszor hamisnak bizonyul utólag. Talán még valamilyen nagyon érzelmileg töltött esemény is lehet alapja nagyon gyors változásnak. Már mondtam, nagyjából 11 éves koromig a szőke lányokat kedveltem, aztán beleszerettem Szűcs Juditba, s onnantól - máig - a sötéthajú lányokat szeretem.

De amikor nincs erős érzelmi motívum, ritka az igazi és hirtelen változás. A világnézet, a politikai álláspont pedig ilyen: a hirtelen változás jellemzően nem igaz. Én legalábbis nem ismerek senkit, aki hirtelen megváltozott volna, s ez igaz változás lenne.

Az igazi változáshoz gondolkodás kell ugyanis, ehhez pedig idő kell. Mondjuk Orbánéknak 15 év kellett a nyugatpártiságból eljutni a nyugatszkepicizmusig, a liberalizmustól a populizmusig. Az viszont komolytalan volt, amikor az MSZMP hirtelen egy délután alatt 1989-ben kommunistából szocdem lett - valójában egyik sem voltak soha, se korábban nem voltak komcsik, se aztán szocdemek.

Én mindig örülök az igaz pozitív változásnak.

Amikor 2015-2017 között a Coca-Colánál dolgoztam, volt egy érdekes kollégám. A Coca-Cola teljes ügyfélközpontja Kelet-Európára ugyanis Szófiában van. A kolléga bolgár volt és nálam egy nemzedékkel fiatalabb, ezért is szokatlan volt érdeklődése a világ dolgai iránt. Valahogy megtaláltuk egymást, sokszor együtt utaztunk tömegközlekedésen munka után, mindig átlag 20-25 percet beszélgetve.

Gyakorlatilag semmiben sem értettünk együtt. Ő protestáns hívő volt (ez eleve sajátos dolog Bulgáriában), plusz lelkes liberális, szinte már libertariánus. Tuajdonképpen az egyetlen közéleti téma, melyeben hasonló volt a véleményünk a homokos kérdés volt: kálvinista hívőként elítélte a homoklobbit.

A srác a bolgár elithez tartozott származásilag. Vidéki volt, de amikor elment Szófiába egyetemre, nem kellett lakást bérelnie, a szülei vettek neki egy lakást Szófiában. Aztán egyetem után elment Londonba tanulni PhD-képzésre, maga a képzés ingyen ment, ösztöndíja volt, de maga a Londonban élés képessége munka nélkül is már jelzi az anyagi helyzetet.

Valószínűleg az volt neki a legérdekesebb bennem, hogy okosnak tartott, miközben rácsodálkozott, mennyire másképp látom ugyanazt, amit ő. Én meg részemről kedevelem a velem nem egyetértő, de értelmes emberek társaságát.

Aztán 2017 után semmi kapcsolatom nem maradt vele. Csak követtem a Facebookon - nálam a Facebook úgy van beállítva, hogy ki van iktatva a Facebook eredeti algoritmusa, így időrendben minden ismerős aktivitását látom, viszont csak őket, oldalakat és reklámokat nem látok soha.

S hát adta a tipikus liberális értelmiségit. Azon persze sajnálkoztam, amikor buta liberális mémeket osztott meg, ezek közül a legbutább talán az „A szocialistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből.” - Margaret Thatcher nagy mondása, persze teljesen hamis és demagóg, de rendkívül népszerű, Magyarországon is imádják ezt sokan, sajnos a fideszes tábor nagy része is. Ez még a régi Fidesz öröksége: liberális álérvekkel hadakozni a baloldal ellen.

Aztán a haver elhallgatott. Hirtelen semmi jó 3 éven keresztül.

A tavalyi év végén ismét aktív lett. Először azt hittem, ez valami tévedés. De nem, folyamatosan jött a szöveg.

A srác mindent másképp lát már. A londoni PhD, meg a szakmai gyakorlat az amerikai óriáscégnél tényleg hasznos volt. Mint annak idején francia ismerősöm, aklnek 1 év kubai tartózkodás elég volt, hogy lelkes kommunistából meggyőződéses antikommunista legyen.

Egyik múltkori posztján tíz percet röhögtem. Lefordítom:

Hogyan légy progresszív liberális - 12 pont:

- Növessz Trockij-szakállt, kösd kontyba szivárványszínűre festett hajad.

- Fogyassz kizárólag öko-bio-vegán ételeket, pl, kinoát rukkolával.

- Rendszeresen jógázz egy neves zen mesternél.

- Járj munkába elektromos rollerrel.

- Légy csoportvezető egy kólcenterben, miután kinyaltad főnökeid seggét. Légy erre az eredményre rendkívül büszke.

- Használj feleslegesen angol szavakat, pl. "holnap" helyett mondd azt, hogy "tomorrow".

- Tegyél ukrán zászlót a Facebook-profilképedre. Tüntess a meghalt ukrán gyerekekért, a szír és iraki gyerekeket viszont mondd sajnálatos, de elkerülhetetlen járulékos veszteségnek.

- Készíts listád ellenségeidről, s nevezd őket orosz trolloknak. Folyamatosan jelentsd fel őket a Facebookon.

- Ha bárki nem ért egyet veled, mondd azt 5G-összeesküvéshívőnek, laposföldesnek, gyíkember- és chemtrail-hívőnek, fasisztának, kommunistának, s Putyin szentpétervári bérkommentelőjének.

- Üvölts a lehető legtöbbet az oroszok és a kínaiak ellen, ezzel bizonyítod, hogy demokrata vagy.

- Végy részt melegfelvonuláson, akkor is, ha nem vagy meleg.

- Aki nem ért egyet a genderizmussal, az rasszista és náci és szexista. Találj ki legalább egy új gendert!

A pre-MZP-ita blogger HAFR demagóg állításokkal kezdte újra tevékenységét a blog.hu-n. Tavaly még átment a HVG-re, de ott le se szarták HAFR-t, így visszakullogott. Ő az, ki már 10 éve is igazikonzervatív volt, azaz MZP előképe. Persze intellektuálisan HAFR sok lépcsőfokkal MZP felett áll, de ez itt csak azt jelenti: képes értelmesen megfogalmazni ugyanazt a marhaságot.

Azt mondja: "Egy ország gazdagsága azon múlik, hogy a polgárai mennyire gazdagok, pont." - ez még igaz is, de aztán azt mondja "Ez meg azon múlik, hogy mekkora (piaci) érték előállítására képesek, pont." - ami viszont marhaság. Ez ugyanis körkörös érvelés: minál több érték, annál gazdagabb, s minél gazdagabb, annál több érték.

Valójában az érték csak attól függ mik a hatalmi viszonyok. Ha a nemlétező kertemben lenyíratom a füvet áprilisban és júniusban, áprilisban 5000 Ft-ot fizetek ezért, majd júniusban meg 20 ezret, akkor a júniusi fűnyíróm 4-szer akkora értéket állított elő? (Most vonatkoztassunk el az inflációtól a példa kedvéért.) Dehogy, teljesen ugyanazt csinálta, ugyanaz az érték keletkezett.

Vagy másik példa: az IKEA stockholmi és kijevi üzletében a pénztáros keresete 8:1 arányú. Pedig ugyanazt csinálják teljesen. Tényleg 8-szoros értéket állít elő a svéd áruházi pénztáros?

S végül a szerző leghamisabb érve: "Az előállított piaci érték meg döntően azon múlik, hogy mennyire képzettek az állampolgárok, pont." - hát, pont hogy ezen semmi se múlik.

Lehet valaki bármennyire is képzett, ha az adott ország kereseti viszonyai alacsonyak, akkor keresete alacsony lesz. S lehet valaki bármennyire is képzetlen, ha az adott ország kereseti viszonyai magasak, akkor keresete magas lesz. A bangladesi programozó sokszorta kevesebbet keres, mint a norvég takarítónő. Peidg az utóbbihoz csak pár hét gyakorlat kell, az előbbihez meg több év tanulás és sok év gyakorlás.

Az oktatás pedig fontos, de sose lehet fő lépés. Előbb az országot vissza kell ugyanis venni, hogy a gazdasága aztán belföldre termeljen profitot. Hogy aztán legyen megfelelő bérezésre is pénz. Addig az öncélú oktatásfejlesztés csak egy drága hobbi marad, mely még rontja is az ország helyzetét, hiszen a gazdag országoknak termel ingyen szakembereket.

Az az ezer színű világ homoklobbista blog álkérdést vet fel: vajon a homokosság eredete "természetes", azaz biológialag meghatározott, vagy "természetellenes", azaz külső hatás eredménye.

Igen, ez egy népszerű homoklobbista álérv. Azt próbálja sugallni, mintha mindaz, ami természetes, az egyben jó is, míg minden természetellenes pedig rossz. Ezért is igyekszik a homoklobbi a homoszexualitást veleszületettnek, míg a pedofíliát torzulásnak bemutatni.

Én egyébként egyetértek azzal, hogy a homoszexualitás természetes, azaz nem külső hatásra jön létre, hanem az ember eleve így születik. Csakhogy ugyanezt gondolom a pedofíliáról is. Erősen kétlem, hogy valaki normálisnak születne, majd egy adott pillanatban pedofil lesz külső hatás miatt.

Abban hiszek, hogy a szexuális ösztönnek nincs racionális magyarázata, az ember egyszerűen annak születik ami éppen. Talán legjobban a szexuális fétisek terén látható be ez a legjobban.

Mondjuk vegyünk egy elég népszerű fétist, az ápolónőset. Van elég sok férfi, aki szexuálisan izgatónak látja az ápolónőket. Én meg az ellentáborba tartozom, nekem viszont az ápolónőkről az jut eszembe, hogy mindjárt elővesz egy injekciót és a seggembe döfi, így rám mindez pont ellenkezőleg hat: elmúlik minden szexuális vágyam. Bármennyit is magyarázták volna nekem gyerekkoromban, milyen szexisek az ápolónők, nem változott volna álláspontom. Egyszerűen veleszületett módon nem tetszik az ápolónő fétis.

S az ellenpélda. Kora kamaszkoromban megfigyeltem már, mennyire vonzanak a nedves, vizes ruhás lányok. Amikor megeredt az eső a csopaki strandon a 70-es éve közepén, én megbámultam a teljesen felöltözött lányokat, akiknek ruhája vizes lett az eső miatt, míg más korosztályombeliek számára ez érdektelen látvány volt. S megint csak: ez így lett, sose volt másképp. Akinek ez nem tetszik, annak hiába is lenne magyarázni, mennyire szexis ez, mert képtelen így érezni.

De hol a csúsztatás? A természetesség és a jóság között. A szadizmust mindenki rossznak tartja, s mégis: akarattal senki se lesz szadista. Azaz természetes, de rossz.

Természetesen ugyanez a pedofília is: természetes és rossz.

A homoszexuális propaganda se azért káros, mert nem-homokosokat homokossá lesz. Elég kevesen hiszik, hogy a propaganda képes lenni egy ember szexualitását megváltoztatni.

A homoszexuális propaganda kára az, hogy egy nem-normális magatartást normálisnak állít be.

Ráadásul mivel a mai modern liberális narratívában a homokosság egyfajta jópofa, megtapsolandó dolog, sok kamasz annak állítja magát, akkor is, ha nem ez, csak mert ő ezen jópofa közösség része szeretne lenni.

Valójában ez a személyiségfejlődés zavara, s nem az, amit a cikk állít.

Őrület. Olekszandra Koval, az ukrán Kulturális és Információs Minisztériumhoz tartozó Ukrán Könyv Intézet elnöke nyilatkozik az orosz irodalom betiltásáról.

Direkt az eredeti forrást néztem meg. A nő sok marhaságot mond, de a legjobb rész ez, íme az eredeti:

Щодо таких улюблених нашими бібліотекарями і деякими читачами Пушкіна і Достоєвського, то слід сказати, що саме ці двоє авторів заклали підвалини "руского міра" і месіанства. З дитинства наповнюючись цими наративами, люди вважають, що місією російського народу є не займатися своїм життям і своєю країною, а "рятувати" світ всупереч його волі. Це насправді дуже шкідлива література, вона може дійсно впливати на погляди людей. Тому, моя особиста думка, що ці книжки також мають бути вилучені з публічних і шкільних бібліотек. Вони, напевно, мають залишитися в університетських і наукових бібліотеках для вивчення фахівцями коренів зла і тоталітаризму. Думаю, буде ще написано багато наукових роздумів і досліджень, щодо того, як російська класика вплинула на менталітет росіян і як вона опосередковано призвела до такої агресивної позиції і намагання дегуманізації будь-яких інших народів світу, зокрема українського.

Saját fordításom, ami azért nem 100 %-os, mert nem tudok egy szót se ukránul, de más szláv nyelvekből származó ismereteim alapján képes vagyok alapból érteni minden ukrán szöveget 70-80 %-ban, a maradékot meg kitöltöm szlavisztikai ismereteimmel és a józan ésszel:

Ami könyvtárosaink és egyes olvasőink kedvenceit, Puskint és Dosztojevszkijt illeti, azt kell mondani, hogy ez a két szerző fektette le az "orosz világ" és a messianizmus alapjait. Gyermekkoruk óta ezekkel a narratívákkal táplálják az embereket, akik azt hiszik, hogy az orosz nép küldetése nem a saját életükkel és hazájukkal való foglalkozás, hanem a világ "megmentése" annak akarata ellenére. Ez valójában tehát nagyon káros irodalom, mely valóban befolyásolhatja az emberek nézeteit. Ezért személyes véleményem, hogy ezeket a könyveket a nyilvános és iskolai könyvtárakból is el kell távolítani. Az egyetemi és a kutatói könyvtárakban kellene maradniuk, hogy tanulmányozhatók legyenek a gonoszság és a totalitarizmus gyökerei. Azt hiszem, sok tudományos dolgozat és kutatás fog születni arról, hogy az orosz klasszikusok hogyan befolyásolták az oroszok mentalitását, s hogyan vezetett mindez közvetve olyan agresszív álláspontokhoz és dehumanizáló próbálkozásokhoz a világ sok népe - köztük az ukrán - ellen.

A progresszívek eleve marhaságokat hangoztatnak. Jellemzően álbaloldaliak, azaz a kapitalizmus elleni harcot lecserélik mindenféle valóságidegen célra, lásd küzdelem a magukat tölgyfaként meghatározó hímnők önálló vécézésének jogáért, s hasonlók.

De legalább elmebeteg gondolataikat ők maguk eszelik ki drogozós partikon.

A progresszív kelet-európai ehhez képest egy fokozottabb habzású ökörség: ők maguk kitalálni se mernek semmit, nehogy véletlenül eltérjenek a központban, pl. New Yorkban megálmodott kánontól. Így egyszerűen meglesik mi van nyugaton, majd azt másolják agyatlan módon.

Pl. tüntetést szerveznek kelet-európai városokba a négerek hátrányos megkülönböztetése ellen, mert éppen BLM-divat van nyugaton. Az meg nem számít, hogy Kelet-Európában történetesen nincsenek négerek. Aztán "meglepi" van, hogy a tüntire összesen 25 ember megy el, ők is mind a nyugatról pénzelt "civilek" fizetett alkalmazottai.

A Mérce friss cikkét meg lehet könnyezni, annyira vicces.

Harc valamiféle "neoliberális" lakáshelyzet ellen. Amolyan, ahogy "Móricka elképzeli" alapon. A szervezők valami filmben láthatták, hogy zsíros tőkések többezer lakást birtokolnak, a nép meg ezekben él. Aztán "a tulajdonviszonyok osztályalapú és rasszizált története" - a szervezők hozzáálmodtak még valami faji alapú szegregációt is, elfelejtve, hogy nálunk ilyen nem létezi,, dehát nyugaton állítólag van, szóval nálunk is kell, hogy legyen.

Van még "a munkásosztály módszeres kisemmizése és kitelepítése" is, miközben Magyarországon a lakáshelyzet egészen más. A magyar lakáshelyzet az, hogy a lakások 90 %-a a bennük élő tulajdonos egyetlen ingatlana. Továbbá Magyarországon a bérlakás ritka, valójában mindenkinek vagy van saját lakása, vagy ha még nincs, akkor erre törekszik.

Vicces még: "az állami lakások tömeges privatizációja az antikommunizmus nevében" és "a közösségi és szociális lakásállomány leépítése" - teljesen valóságidegen dolgok.

Ez a két pont a magyar álbalos progresszívek mániája egyébként. A múltkor szintén kiválóan mulattam Gulyás Marci Botka-interjúján. Marci kötelezően szembesíti a szegedi polgármestert: miért építette le a "szociális bérlakásokat" a "baloldali" Szeged. Mire Botka teljesen korrekten és türelmesen elmagyarázza mintha elmefogyatékosoknak magyarázna - lásd itt 15:01-től -, hogy a kérdés hülyeség, a valóság nem is ez, hanem eleve kvázitulajdonok lettek privatizálva, s ezek az ingatlanok csak jogilag voltak önkormányzati tulajdon, ténylegesen semmilyen jogosultsága nem volt az önkormányzatnak, azaz nem elherdálás zajlott, hanem a semmi eladása valamiért, egy természetellenes helyzet normalizálása.

Valójában a magyar lakáshelyzet egyetlen valós problémája a bankok túlhatalma az ingatlanzálogoknál. Ezért talán lehetne harcolni. Persze ez a pont egyáltalán nem szerepel az ELMO harci tervei között. Lehet, hogy az ELMO név az "ELMefOgyatékos" szóból van?

Annak idején a Szovjetunióban sok furcsa lépés született a kisebbségi politikában.

Tudni kell, a Szovjetunió mint állam nem Oroszország helyett lett tervezve, hanem világállamként. Ezt jelezte, hogy nem volt hivatalos nyelv, se bármilyen orosz jelkép, a címer a földgömb volt, a zászló teljesen nemzetmentes, a himnusz meg az Internacionálé.

Persze a tényleges helyzet a 30-as évek második felétől más lett: az, hogy a Szovjetunió egy orosz állam. Ezt lassan a jelképek változása is követte, pl. az Internacionálé helyett elfogadott új szovjet himnusz immár utalt Oroszországra. De a kisebbségi politika kialakítása még a kezdeti időszakban indult meg.

A két időszak ellentétei egyszerre szabták meg a kisebbségi politikát. Sokszor bizarr eredményekkel.

Lenin számára a legnagyobb veszélyt az orosz nacionalizmus és az orosz birodalmi gondolat volt, így az alapcél: az orosz súly csökkentése, más "szocialista nemzetek" kialakítása az orosz erő ellensúlyozására.

A tervezet megkülönböztetett alapszinten 3 típusú "nemzetet":

• önálló létre alkalmas nemzetet, ők kaptak tagköztársasági státuszt,
• önálló létre alkalmatlan nemzetet, ők csak megyei szint alatti autonómiát kaptak,
• s a kettő közti szint, a "fejlődő" nemzetek, melyek most még nem, de hamarosan alkalmasak lesznek a "nemzeti" létre, ők a köztes autonóm köztársaság státuszt kaptak, mely a gyakorlatban autonóm megyét jelentett.

A pragmatizmus persze mindig beleszólt az elméletbe:

• az adott nemzetiségnek kellett, hogy legyen kompakt törzsterülete, azaz ha ez nem volt, nem járt magasabb státusz - ezért pl. a zsidók hiába voltak a 7. legnagyobb nemzetiség, csak megyei szint alatti autonómiát kaptak, ez a Zsidó Autonóm Terület, ahová sose költözött a szovjet zsidók 10 %-ánál több,
• az adott nemzetiség törzsterülete nem lehetett teljesen "bezárva" egyetlen tagköztársaság által. ezért pl. a tatárok nem lehettek önálló tagköztársaság, bár ők voltak a 6. legnagyobb szovjet nemzetiség,
• legyen a tagköztársaságban egy többségi nemzetiség, ezért pl. Dagesztán sose lehett tagköztársaság, mert tíznél több nép lakja, s egyik se alkot abszolút többséget,
• tisztán külpolitikai szempontok is voltak időnként: a lengyelek sose kaptak semmilyen szintű autonómiát, a finnek viszont még tagköztársaság is voltak ideiglenesen pár évig.

Ami most érdekes az Szovjet Közép-Ázsia. A kezdeti állapot: két autonóm köztársaság az orosz köztársaságon belül.

1924-ben beindult a tagköztársaságok szervezése itt: először Türkmenisztán és Üzbegisztán, majd Tadzsikisztán, végül (1936-ban) Kazahsztán és Kirgizsztán.

Kazahsztán eredetileg mint az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság lett 1924-ben, s 12 évvel később lett teljesjogú tagköztársasággá emelve. Amíg az orosz köztársaságon belüli autonóm köztársaság státuszuk volt, a terület nagyobb volt, hozzájuk tartozott az Orenburgi megye is.

Ez a megye azonban el lett véve tőlük a tagköztársasági státusz megkapása előtt. Miért? Teljesen pragmatikus félelmekből. Az ok: a Volga-menti türk-muszlim vidék - Baskíria és Tatársztán - ne legyen közvetlenül határos egy szintén türk-muszlim tagköztársasággal. Szóval kommunista eszme ide vagy oda, volt mégis bizalmatlanság az erősen nem-orosz identitásúak irányában,

A keskeny sáv neve Kuvandik-folyosó. Ez Orenburg megye legkeskenyebb része. Egyébként a kazah és a baskír-tatár nacionalizmus mind a mai napig sérelemként éli meg, hogy nincs a két terület között közvetlen határ.

Engem ez Afganisztán északkeleti csücskére emlékeztet. A Wakhan-folyosó, melyet egy brit-orosz megállappdás hozott létre a XIX. sz. végén, hogy se az oroszok ne legyenek közvetlenül határosak a brit Indiával (a mai Pakisztánnal), s a britek az orosz érdekszférába tartozó Horezmmel és Hívával.

Mindenki talán még emlékszik Marina Ovszjannyikova orosz újságíróra, aki 2022. márcis 14-én élő adában az egyik orosz tv-csatornán fellépett egy plakáttal az Ukrajna elleni orosz támadást ellenezve.

Az utótörténet bizarr.

Március 27-én egy orosz bíróság elítélte Ovszjannyikovát, jelképes büntetést kiszabva rá. Áprilisban állást kapott a német Axel Springer SE-től, majd Berlinbe költözött.

Ovszjannyikova azonban nem állt bele a teljes oroszellenes kampányba, csak a háborút ítélte el. Pár hét ujjongás után ezért megritkultak hívei.

Először csak ukrán szervezetek, majd azokkal szimpatizáló más szervezetek is lassan "leleplezték" Ovszjannyikovát, hogy ő valójában a putyini propagandagépezet ravasz munkatársa!

Pl. olyanokat mondott, hogy az átlag orosz nem felelős a háborúért, hogy az orosz és az ukrán baráti népek, meg hogy az őt támadó ukránok valójában akaratlanul Putyint segítik.

Most ott tart az ügy, hogy az ukrán Mirotvorec feltette őt a halállistájára mint háborús bűnöst, igen, ugyanarra a listára, melyen Orbán Viktor is szerepel.

Ez van...

A cím direkt manipulatív, mert a szerző nem a Szikra Mozgalom tagja, hanem a baloldal és a liberalizmus között vergődő egykori blogger (természetesen engem ktiltott a kommentelésből évek óta, dehát ez jó is így). Amolyan tipikus ballibbantka, de mégis az értelmesebb fajtából. Mégis amiról ír, az a leginkább a szikrás minipártra igaz mint utalás.

A szerző korrekten leírja mi is az igazi választóvonal a magyar politikában:

• van egyrészt a rendszerpártiság, ez "a magyar progresszió nagy hagyománya", amit képviselt a 2010 előtti Fidesz, s amit ma is képviselel MZP és más "kiábrándult fideszesek", az MSZP, a DK, a Momentum - ennek lényege a szerző szavaival az a hit, hogy a Nyugatot univerzális érvényű értékközösségnek, egyúttal történelmileg példátlanul sikeres társadalmi-gazdasági-politikai modell, amihez képest Magyarország egy alapvetően a Nyugathoz tartozó, de fejlődésében megrekedt ország, melynek történelmi hivatása a felzárkózás a Nyugathoz,
• s van a rendszerkrtikusság, ezek az eredeti LMP és Jobbik, a 2010 utáni Fidesz, most meg még a Mi Hazánk és a Szikra - ennek lényege a zelőbbi teljes tagasása, azaz nincs Nyugat, s ha van is, az nem értékközösség, az általa kínált társadalmi modell pedig semmiképpen sem a történelem betetőzése, hanem ennek a modellnek a lényege az elnyomás, az egyenlőtlenség, a kizsákmányol - tehát Magyarország jelenlegi helyzete nem egy átmeneti fejlődési fázis, hanem funkcionálisan rögzített szerep, s a progresszió elfogadása így nem más mint önbecsapás, öngyarmatosítás, az ország kizsákmányolásának ideológiai megalapozása.

Mindebből következően, az egyik narratíva szerint a 2010 óta regnáló Orbán-rendszer "árulás, Magyarország történelmi küldetésének szabotálása, egy fontos pillanat elmulasztása, egy talán soha vissza nem térő alkalom elvesztegetése", míg a másik szerint "az ország tényleges helyzetére adott adekvát válasz, a félperifériás helyzetből való menekülés, az ország önrendelkezésének visszaszerzése irányába tett lépéssorozat".

Ez így egy teljesen korrekt elemzés. Persze ezt egyik oldal törzsszavazója se fogadja el, a fideszes törzszavazó szerint az ellenoldal "hazaáruló, idegenszívű", míg az ellenzéki törzszavazó szerint meg a Fidesz működése leírtható a "korrupció, lopás" szavakkal. Miközben mind a kettő marhaság. Az igazi alap az, amit a szerző is leír: két teljesen eltérő világnézet, világértelmezés.

A szerző is gyorsan bekerülhet a "fideszes ügynök" szerepébe ezzel a szövegével, mely elutasítja a szabványos ballib kánont. Ezt érzékelteti is: "Innen adódhatnak azok a zavarbaejtő és dühítő élmények a nagy hagyomány hívei számára, amikor azt látják, hogy Orbán hívei és a progresszív nagy hagyományt elutasító ellenzékiek nagy egyetértésben kritizálják a számukra legszentebb értékeket.". Persze ez a fideszes táborban is előfordul, ellenkező előjellel, bár tény: ott ennek ereje gyengébb.

Az amit én azonban sose értek meg - s ezért is ez a címe írásomban -, hogy milyen mágikus erő készteti a rendszerkritikusokat a rendszerhűekkel való összefogásra. S itt nyilván nem a rendszerhűvé lett Jobbikról és LMP-ről van szó, hanem mondjuk a Szikra mikropártról. Hanem mondjuk a Szikráról.

Az a jó a progresszióban, hogy nem ismer határt, így saját magát teszi nevetségessé. Mert mindent eltúloz, mert mohóan csak teljes kiütéses győzelmet fogad el. Aztán ezzel még saját mérsékelt híveit is elidegeníti.

Nem vagyok focirajongó, azaz az angol-magyar meccset se néztem. Csak utólag értesültem a műbotrányról.

Most már a liberális érvrendszer enyhült, már nem az, hogy aki nem térdel, az rassiszta, hanem az, hogy aki nem tartja tiszteletben más térdelését, az bunkó. Állítólag ez tiszteletlenség más hagyománya iránt.

Teljesen abszurd érv. Itt nem arról van szó, hogy az angol csapatnak van egy hagyománya, melyet ápol, s ezt mások megzavarják. Az angol csapat itt egy politikai akciót ad elő egy olyan helyen, melynek politikamentesnek kellene lennie. Ráadásul ez nem egy angol magánhely, hanem egy közös térben zajló cselekmény. Márpedig politikai akciót lehet ugyan előadni, de tudomásul véve, hogy akkor más is akciózni fog. Lásd, aki nem ért egyet a térdepelés mögötti amerikai néger rassszista BLM mozgalommal. az nemtetszését fejezi ki.

Meg lehet persze abban állapodni, hogy a meccs legyen politikamentes, de ez akkor viszont mindkét félre vonatkozik. Olyan nincs ugyanis, hogy szabad éljenezni a BLM-et, de nem szabad ellenezni. Ez a régi liberális trükk: ha ők mondják, akkor az semlegesség, ha más, akkor részrehajlás.

Ilyen egyszerű ez.

Még egyszerűbben: ti kezdtétek, mi reagálunk. Ha abbahagyjátok a térdelést, mi is abbahagyjuk a fütyülést.

Vidám pillanat: a Klub Rádió sztárújságírója is elszégyelli magát.

Szénási Sándor vendége Zentai Péter "újságíró". Szénási kifogástalan ballib pedigrével rendelkezik, de mégis van a fejében valami kapcsolat a valósággal is.

Ez az adás fantasztikus: Zentai fanatizmusrohama megy az elejétől a végéig, közben Zentai láthatóan feszeng, egyre kellemetlenebbül érzi magát a sok sületlenség miatt. Eleinte még próbálgat közbevetni tényeket is, hátha Zentai észreveszi magát, s közelít kicsit a valósághoz. De nem, nem megy, Zentai nem veszi észre magát, s egyre jobban belelovalja magát. A végén Szénási már a hallgatást választja, hagyja az őrültet, hadd tombolja ki magát.

Annak idején ismertem a zentaik kommunista verzióját. S ők is válogatott barmok voltak. S rajtuk is lehetett röhögni.

Ajánlom minden rosszkedvű olvasónak a belehallgatást, biztosan el fog múlni a rosszkedv.

A magyarságtól szabad és független jómadarak szellemisége olyan, hogy nélkülözhetetlen. Bármilyen alakban is, de mindig jelen vannak.

Sajátos magyar vonás egyébként az öngyűlölet. Persze marginálisan mindenhol van ilyesmi, mondjuk jó példa erre az USA progresszív értelmiségének fehér része, aki a négereknél háromszor hangosabban áll ki a BLM mellett. Különösen vicces típus a progresszív amerikai zsidó értelmiségi, aki magát palesztín kendőbe burkolva éjjel-nappal Izrael ellen harcol.

Mindenhol jelen van tehát, de sehol se olyan hangsúlyos, mint Magyarországon. Talán még Oroszországban létezik ez a jelenség erősebben: ott a nagyvárosi orosz értelmiség egy része az életét tette fel az orosz értékek elleni küzdelemre: annyira elvakultak, hogy még az ország nevét se hajlandók kimondani rendesen, helyette annak gúnynevét mondják Россия (Rosszija) helyett Рашка (Raska).

A jelenséget már a XIX. század végén megmagyarázta Augustin Cochin francia történész. A modernitást egy kicsiny szellemi elit szervezte meg szerinte, utalva ezzel a korabeli felvilágosodási eszmét terjesztő különféle vitaklubokra. Ezek jellemzője, hogy mélyen megvetik a nagy többséget, mely nem hajlandó a "világosságot" befogadni. A kis elit ezért missziójának tartja, hogy felvilágosítsa, "felszabadítsa" az ostoba népet, mely arra is képtelen, hogy saját érdekeit felismerje, akár erőszak is indokolt ezért. Hiszen ez jó erőszak, mely az ostobákat felszabadítja saját maguk alól!

S aztán mi van, ha már minden jogot megkapott a nép, s ezzel mégse él? Mert van általános szavazati jog, szervezkedési jog, vannak felvilágosult pártok. S a nép mégse ezekre szavaz.

A jelenség ismert a mai magyar közéletből: a magyar genetikusan alattvaló, mucsai bunkó, veleszületett fasiszta rasszista.

Szerencsére mindig akadnak éles liberális eszmék, akik még ezen is átlátva megtalálják a baj gyökerét. S most idézek: "A fél XIX. századi magyar irodalom fasiszta hőbörgés, Vörösmarthy Mihály pl. dísztagkönyvet kapott volna az NSDAP-ben a Szózatért." - a szerzőt nem írom meg, mert nem érdemli meg. Akit név szerint kritizálok, azt tisztelek is, mert az ellenségszámba vétel a tisztelet egy fajtája. Ez viszont nem ellenség, hanem nulla. Ezzel a típussal nem a vita vagy a jog eszköze szükséges, hanem a pofánverés és agyagba döngölés.

Én egyébként mégis örülök az ilyeneknek. Minél több marhaságot gágognak, annál kisebb az esélye, hogy ez a típusú emberszabású valaha is hatalmat kap a kezébe ismét.

Megjöttek a vendégek

- Bocs, késtünk.

- Dehogy, pont időben jöttetek.

- Jajj, de aranyos kutya!

- Ne féljetek, nem harap, csak morog, aztán lenyugszik.

- S a kis Burkus hogy megnőtt!

- Helyedre, Rex, ne ugass!

- Nagyon nehéz ajándékot választani kamasz fiúnak, remélem szereted ezt a zenét, Burkus!

- Fú, Burkus, Omega!

- Gyönyörű virág! Igazán nem kellett volna.

- De csinos vagy!

- Á, éppen csak magamra kaptam egy rongyot, hogy ne legyek totál neglizsé.

- Milyen szép lakás!

- Érezzétek magatokat otthon!

- Igyunk az egészségre, mert az a legfontosabb.

- Pistának gyümölcslét önts, mert vezetni fog.

- Mennyei, odaadod a receptjét?

- Tettem bele csillagánizst is, szeretitek ti is, remélem.

- Burkus, ne zabálj ilyen hangosan és ne idétlenkedj!

- Hagyd a gyereket, lakjon csak jól, így lesz erős férfi belőle.

- Ti viszont olyan keveset esztek, hogy meg fogok sértődni.

- Nagyon finom volt, de tele vagyok, odaadhatom a maradékot Rexnek?

- Becsomagolhatok egy keveset a sültből?

- De jó volt látni benneteket.

- Gyertek megint bármikor.

Vendégség volt.

A mérséklet nem minden esetben érték.

Amerikai protestánsoktól ismerem legjobban ezt a jelenséget, mármint azoktól, akik igyekeznek még ragaszkodni a keresztény elvekhez. Amint csökken az aktív egyháztagok száma, ez mindig vészharangot kongat. Amerikában már tisztán túlélési szemszpontból is, mert a hívők adományain kívül gyakorlatilag nem kétezik más anyagi forrás, szóval ha lemegy a hívők száma, a pénz is lemegy, s aztán az állások is megszűnnek. Nem lehet ugyanis mindent önkéntességi alapra tenni, így nem végezhető teljesértékű munka.

Szóval amikor lecsökken a hívők száma, a jellemző reakció a modernizáció. Lásd, ósdiak vagyunk, nem alkalmazkodunk a korhoz, ezért nem jönnek az emberek. Aztán alkalmazkodunk, merészen modernizálunk. Majd még kevesebb ember jön.

Meglepő, pedig nem az. Eddig legalább a hagyományhű kevesek eljöttek, de most már ők se, mert nekik meg nem tetszenek az újítások. A modernséget követelők meg se eddig sem jöttek, s most se fognak, mert nekik a teljes likvidálás lenne csak megfelelő, s minden ami ennél kevesebb, az még mindig maradiság.

Amíg egyes keresztények elfogadják a modernista, liberális, kereszténydemokrata nyelvezetet, annak akarnak megfelelni, addig a kereszténység folyamatos visszavonulásban lesz. Ennek a nyelvezetnek az elfogadásában ugyanis már benne van a vereség.

Lásd mondjuk az abortusz kérdését. Lásd az "én támogatom a nők önrendelkezését, de" típusú mondatok. Nos, ha az abortuszt már belekeverjük a női önrendelkezésbe, akkor ezzel már a kereszténység ellen foglaltunk állást. A keresztény álláspont az, hogy a kettőnek egymáshoz nincs köze.

Mindig jobb a gyakorlatban engedményt tenni, míg az elvekben tett engedmény feltétlen rossz. Az ortodox keresztény teológia különbséget tesz akribea (ἀκρίβεια = pontosság) és oikonomia (οἰκονομία = kezelés) között, az utóbbi azt jelenti a gyakorlatban: eltérünk egy nagyobb jó érdekében egy szabálytól a gyakorlatban.

A konkrét esetben: olyan nem állíthat egy magát kereszténynek tartó hatalom, hogy az abortusz megengedhető, de azt megteheti, hogy elfogadva a nem-keresztény közhangulatot az abortuszt nem helyezi teljes tilalom alá. Mindez ugyanis a kisebb rossz. (Az oikonomia ugyanis mindig rossz, csak kisebb rossz.) A nagyobb rossz az lenne, ha elkezdenénk relativizálni az abortuszt "bűn, de" alapon.