Magyarországon sok a masszív részeg. Különösen estefelé felszállva budapesti tömegközlekedési eszközre az ember nagy eséllyel érez mindent átjáró alkoholszagot. A tipikus magyar alkoholista ilyenkor a nyugdíjas korú: jellemzően fásult rongyos bácsi és otromba fogatlan néni. Általában a férfi csendes, néz maga elé, csak dülöngél, míg a nő beszél folyamatosan valami teljesen érthetetlen szöveget. De megvannak magukban, nem kötnek bele senkibe.

Bulgáriában a részegség sokkal-sokkal ritkább, nem reprezentatív felmérésem szerint 10-szer ritkább. Miközben az átlag bolgár több alkoholt fogyaszt, mint az átlag magyar!

A magyarázat: egyszerűen más az ivási szokás. A bolgár alkoholista mindig eszik az alkohol mellé. Jellemzően összejönnek a haverok, elővesznek 1 vagy több üveg szölőpálinkát (ez a bolgár alapalkohol), s órákig iszogatnak, közben nagy mennyiségű salátát és kolbászt, sonkát elfogyasztva. Anyagi helyzet függvénye persze, hogy mit esznek, de a legcsóróbbak is esznek, ha másra nincs pénz, hát kígyóuborkát felvágva, ecettel, olajjal, kenyérrel.

Az étel pedig hat, felszívja az alkoholt, így ritka eredmény a tökrészeg ember.

Ezért is lepett meg minap a magyar típusú részeg látványa Szófiában. Felszállt a villamosra, alig bírt felszállni, minha én lennék az, de nekem van erre tisztes okom: a covid-fertőzés mellékhatásaként a lábizmaim legyengültek, a kezemmel be kell segítenem. Ő viszont 30-35 éves erős, sportos srác.

De vissza az emberhez. Szóval felszáll. Dülöngélni kezd, majd leül, de még ülve se képes egyenesen tartani magát.

Aztán a villamos elfordul jobbra, azon a vonalon van jobbra és egyenesen előre menő járat is. Az emberke nyilván előre akart menni.

Mire felugrik, a villamosvezető fülkéjéhez rohan, s üvölteni kezd "nagy hibát vétettél, ez nem a jó irány", majd ezt még elkiáltja 10-szer.

Aztán a következő megállóban leszáll.

Végig gondolva, lehet, hogy végülis igaza volt. Pedig a helyzet első látásra csak humoros. Az önkívületi hatásban lévő ember sajátos mellékhatása azonban, hogy az ember nagy igazságokat képes kimondani. Persze sok marhasággal együtt, de mégis.

A Soros Magyar Hangjának utazó cirkusza, a Kötöttfogás most már annyira unalmas, hogy a főszereplők is lassan elalszanak beszéd közben.

Dévényi, Pörzse, Gulyás adják magukat. Pörzse pár éve még zsidókra akart vadászni a Belvárosban, ezt most kénytelen dupla orbánozással kompenzálni, hátha a nagyurak megbocsátanak neki, s kevéske jövedelemkiegészítést utalnak ki neki nyugdíja mellé. Gulyás kezd lassan Kálmán Olga férfiváltozatává változni. Dévényin meg folyamatosan látszik a mély életundor, szerintem legkésőbb másfél éven belül kitántorog tányért mosogatni a Brit Köztársaságba vagy beáll pornószínésznek az olasz pornóiparágba, ahogy ezt Nagy-Trágár Blanka tette.

Az azért vicces, hogy Csintalan kb. akadémikusnak tűnik ebben a társaságban, pedig ez a helyzet. Persze ő is marhaságokat beszél, de legalább érteni látszik valamit a valóságból.

A celebsztár ezúttal Puzsér. Az egyre inkább a ballib tábor felé tolódó ordító celeb megint elordítja rögeszméjét, mely szerint már I. István király a XI. században letette voksát az Európai Unió, a NATO, s a Szivárvány Zászló mellett, s ez azóta is kötelez minket, van ugyanis egy erről szóló láthatatlan örök égi törvény.

Ilyen egyébként volt már Rákosi alatt is, akkor is ez volt a hivatalos narratíva: hogy Petőfi tudtán kívül marxista volt, Kossuth pedig a devreceni trónfosztással az 1949-es népköztársaság szellemi megalapozója.

Már írtam erről a sorozatról - For All Mankind. Most megy a harmadik évad. Kezd egyre humorosabb lenni az egész.

Most pl. megtudhattuk a következőket, íme az 5 legfontosabb üzenet:
- Minden amerikai a lehető leghevesebben támogatja a szivárványosok ügyét, csak pár idős agyament ellenzi, de ők biztosan csak rejtőzködő homokosok.
- Az oroszok nem értenek az űrkutatáshoz, mindent Amerikából loptak valójában. Rejtély hogyan tudták megelőzni Amerikát...
- Az amerikaiak természetesen a legokosabbak a világon, gyakorlatilag nem létezik probléma, amit ne lennének képesek megoldani 25-30 perc alatt. Csak egy lelkesítő energikus vezető kell, aki összehívja a szakemberek csapatát, majd rájuk parancsol "oldjátok meg!",
- Oroszországban a KGB van hatalmon, még maga a párt főtitkára is retteg tőlük. Aki pedig disszidál Oroszországból, annak otthon maradt családtagjait a KGB meggyilkolja.
- Az amerikai siker receptje: ha ott születtél, légy nem-fehér vagy legalább fehér homokos, de a legjobb, ha bevándorló vagy, aki a zsebében 4 és fél centtel érkezett az országba pár éve, egy szót se tudva angolul.

Egyszerűen Halivúd ma már képtelen nézhetőt alkotni. Akkora a Párt nyomása és a cenzúra, hogy hiába születnek jó ötletek, azokat gyorsan tönke teszi a hatalmas nyomás a liberális diktatúra részéről.

Sokszor megesett már, hogy azzal vádolnak, nem élek az elveim szerint. Mindig hamis a vád, éppenhogy mindig az elveim szerint élek, az utóbbi 15 évben mindenképpen. Amint ugyanis az ember közelebb van a halálhoz, mint a születéshez, elgondolkodik arról, mi az ami igazán fontos.

S itt nem valamiféle zavaros, buta, sírós romantikáról van szó. Sokszor elmondtam, nem azért választom azt, amit választok, mert szenvedni akarok, hanem pont ellenkezőleg: hideg számító önérdekből. A keresztény ugyanis önérdekből cselekszik, csak éppen érdekei magasabb szinten vannak.

Nemrég mesélte valaki, Indiában a hindu többségű részeken az alkoholt nem tiltják egyáltalán, szemben a muszlim területekkel, ahol eleve tilos, viszont az alkoholos italok üvegére ráírják, hogy kb. "gondold át, érdemes-e tönkretenned a családodat és karmádat részegségeddel!". Ez kb. a "fogyaszd mértékkel" nyugati felhívás hindu verziója.

Azaz igyál, ha nagyon akarod, de ha az ital rabja leszel, elrontod földi életeted, s még a karmádat is a követlkező életedre. S ez hat, Indiában az alkoholfogyasztás átlagban a tizede, mint a legtöbb európai országban. S nem szenvednek az emberek, hanem úgy érzik, a mértékletes fogyasztással saját önérdeküket segítik.

2007 óta másodszor teszem meg azt, amit minden liberális értékrend szerint hülyeség lenne meglépni: felmondok biztos munkahelyemen, s új helyre megyek, ahol a fizetésem kisebb lesz.

Jelenlegi helyemen 2 éve vagyok, most szeptember 17-én lesz a 2. évfordulóm, s felmondtam szeptember 1-jén október 31. időponttal. Két okból: egyrészt meguntam amit csinálni kell, másrészt rendkívül terhes a home office totális megszüntetése. Ráadásul minden műszakban irodai munka van immár, ma pl. 23-tól 7-ig dolgozom, ami teljesen abszurd: home office-ban még elviselhető, de irodában tényleg a lehető legnagyobb marhaság.

Új helyemen a mostani bruttó bérem 82 %-át fogom kapni. Nettóban a helyzet jobb: a mostani nettóm 86 %-át fogom kapni. (Kicsit több a fizetésen kívüli juttatás az új helyen.)

Mostani munkámról pedig cikket fogok írni pont 1 évvel kilépésem után, addig el fog avulni minden esetleges belső infó, ha ilyet véletlenül esetleg megosztanék, bár vigyázni fogok, ilyet ne osszak meg. A téma ugyanis kifejezetten érdemes megírásra. De ez nem írja felül a tisztesség szabályait: azaz hülyeség ellenében se nyúlok tisztességtelen eszközökhöz.

A jelenlegi munkahelyemen beütött a back-to-office hisztéria. A high tech Kaliforniában ugyanis megmondták a bölcsek, hogy a neten keresztül dolgozni csúnya, rossz, nem-progresszív dolog, szóval minden proletár menjen szépen az irodába, s pont.

Szóval bementem. Aztán be a büfébe. Ekkor jött a váratlan esemény: az eladónő azt mondta "nem láttam magát 2 éve". Emlékezett rám. Persze könnyű, nálunk az átlag proletár 35 alatti, szóval az öregek kitűnnek a tömegből.

Az egész irodázás persze rendkívül kellemetlen. Meg drága is. Egyetlen előnye van: oda- és visszamenet be lehet merülni a kisemberek világába. Nem vezetek autót, tömegközlekedéssel megyek. Nem ezért nem vezetek autót, hanem azért mert meromlott a látásom, nem vagyok képes az árnyékokat rendesen megkülönböztetni - túl lassan megy be az infó a szemembe, így az agyamba is késik, ami elég rizikós dolog autóvezetésnél. (Nem megyek autóval sehová 1 km-nél messzebb, azt is csak nappal.) Még gyalog is baj, estem már el, mert nem láttam meg időben hol a határ a lépcsőfok és az árnyéka közt. Sajnos kénytelen leszek elmenni szemműtétre, pedig rettegek az ilyesmitől. Annak ellenére rettegek tőle, hogy fájdalommentes. Viszont ha az ember megcsináltatja a műtétet, aztán legkevesebb 10 évre minden rendbe jön.

A két ország közti eltérés e műtétnél is érzékelhető. A jólétibb Magyarországon teljesen ingyenes az egész műtét, csak persze van kb. egyéves várólista. A liberálisabb Bulgáriában nincs várólista, viszont csak az orvosi munka ingyenes, maga az anyag - a szemlencse-pótlék - nem, ennek ára, az alapminőségnél - keményebb lencse - 900 leva (kb. 185 ezer Ft), míg a jobb, lágy lencse 1800 leva körül van. (Az átlag bolgár havi nyugdíj 480 leva egyébként, érdemes a nyugdíjhoz viszonyítani, mert ez a betegség jellemzően öregkori.) Nyilván mindenki az utóbbit javasolja, mert kisebb a kockázat a műtét után, minimális  a veszélye annak, hogy a szem elkezd könnyezni, vörösödni, allergiás reakciót produkálni. Ez az ár egy szemre vonatkozik, azaz tessék kettővel szorozni.

Most hogy meghalt Gorbacsov, érdemes elmagyarázni a sokak által nem értett jelenséget: hogyan lehet valaki ennyire népszerű külföldön és ennyire népszerűtlen belföldön.

A legjobb magyar párhuzam Károlyi Mihály. De még ez is pontatlan, mert a magyar társadalom liberális része számára Károlyi máig hős. 

Vele ellentétben viszont Gorbcsovnak nincsenek hívei Oroszországban. A mai orosz társadalom kb. egyharmadát kitevő kommunisták számára egyértelműen maga a Sátán, mert beférkőzve a rendszer vezetésébe azt szétverte, megszűntette az ország kommunista jellegét, visszállítva a kapitalizmust. Jó esetben számukra Gorbacsov jóakaratú dilettáns volt, rosszabb esetben a nyugat fizetett ügynöke.

Azonban az antikommunista kétharmad számára is ellenség Gorbacsov. Ez a kétharmad 2 nagy és 1 kis részre oszlik. 

A nacionalisták számára Gorbacsov ősi orosz területek elvesztője. A Szovjetunió 15 - sőt 19 - országra bomlása ugyanis ezt is jelenti orosz szemszögből. A közhiedelemmel ellentétben ugyanis a Szovjetunió nem úgy lett, hogy egyesültek korábban létezett országok, hanem Oroszország lett felosztva közigazgatási egységekre, jellemzően olyan határokkal, melyek nem képviselték az orosz érdekeket - ennek persze addig semmi jelentősége nem volt, míg az ország egy volt, de 1992 óta ezek immár országhatárok, melyek miatt 20 millió orosz került külföldre.

Az orosz harmadikutasok - nevezzük így a "sajátos orosz út" híveit - számára Gorbacsov még nagyobb ellenség. Szétvert egy történelmileg kiforrt egységet, majd a maradékot átadta a nyugatnak, ez akkor is fennáll, ha azóta - Putyinnak köszönhetően - ez a kár csökkent.

S még a kisszámú orosz liberális tábor számára se példakép Gorbacsov. Mert egyrészt nekik nem volt elég liberális, másodsorban pedig meggondolatlan reformjai vezették oda, hogy ma minden 10 oroszból átlag 9 a totális káosszal és a szemtelen lopással azonosítja a "liberalizmus" szót.

Személyes emlékem, hogy 17 éves voltam, amikor Gorbacsov lett a főnök. Éppen érettségi előtt voltam egy szovjet iskolában. S akkor még a nyugat se ismerte fel mi fog történni. Anatolij Dobrinyin volt szovjet ENSZ-nagykövet írja az emlékirataiban, hogy sok tárgyalás úgy ment, hogy jöttek a nyugatiak a követeléseikkel, szépem felépítve a tárgyalás tervét, mire Gorbacsov "asztalt borított", eleve többet ajánlott, mint amit a nyugati fél álmodott - először a nyugat azt hitte, itt valami trükközés zajlik, mire rádöbbentek, Gorbacsov tényleg egy idióta. Amint persze erre rájött a nyugat, szépen át is verték Gorbacsovot, de ez egy másik kérdés.

Ami megdöbbentő: Gorbacsov még zuhanása alatt is - az 1991. augusztusi puccskísérlet és decemberi lemondása között -, amikor már alig maradt hatalma, is folyamatosan hitt a nyugatnak, miközben már mindenki látta mi zajlik. Ezt is Dobrinyin írja.

Tulajdonképpen egyetlen valós érdeme: nem lett atomháború a szovjet összeomlás káosza alatt. Amint észlelte, hogy a hatalom kiment a kezéből, gyorsan lemondott, átadva az atomirányítást Jelcinnek, azaz nem konzultálva senkivel, pedig elvileg ez az összes szovjet tagköztársaság kompetenciája lett volna. Persze akkor ezt a nyugat is erősen támogatta, nem akartak 15 vagy 19 atomhatalmat, pont jó volt, hogy csak 1 maradt az 1 helyén. 

Ezért is marhaság a mai ukrán sírás, hogy ők bezzeg lemondtak az atomfegyverzetükről. Valójában sose volt nekik atomfegyverzetük, egy pillanatra se állt az ukrajnai atomfegyverzet a kijevi hatóságok ellenőrzése alatt. S a nagy USA meg szólt is az ukránoknak, hogy igenis írjanak alá mindent ami a "lemondással" kapcsolatos. Így is lett: előbb átvette Jelcin az irányítást az "ukrán" atomfegyverek felett, majd az ukránok ünnepélyesen lemondtak róluk. 

Tegnap írtam Lengyel cikkéről. De van még egy fontos rész benne. Lengyel elvtárs ugyanis azt is írja: "Az elmúlt évtized arról szólt, hogyan bújj ki minden felelősség alól, mondj le a közszabadságokról saját házi szabadságodért, próbálj egyenlőbb lenni az egyenlőknél és ne légy szolidáris senkivel."

Nos, ez éppenhogy a liberalizmus, a liberális átmenet alapgondolata. Mely átmenetnek egyébként maga Lengyel elvtárs is egy nagy nyertese.

Akkor volt az, hogy a "gazdátlan" állami tulajdonnak gyorsan igazi tulajdonost kell keresni, mindegy milyen módon, mert az állam rossz gazda, az ex-kommunista nomenklaturista viszont kiváló szakember. Aki meg olyan helyzetben van, hogy mindehhez nem fér hozzá, azaz az ország 99 %-a? Hát, ők így jártak, meg hát úgyis olyan paradicsom lesz fenti szakembereknek hála, hogy ők is csak nyernek az egészen.

Az az egészben a röhej, hogy ez az a típusú cikk Lengyeltől, amit aztán a ballib törzsközönség hetekig egymásnak küldözget a Facebook-on, lelkendezve valamiféle felső kinyilatkoztatásnak tartva - "de jól megmondta Zorbánnak!". Pedig csak torz elemzés egy hazug és romlott szemüvegen keresztül, melyen a személyes düh is átérződik, hogy 2010 óta nem jönnek a kormányzati megrendelések.

A valóságban éppen az Orbánék titka, hogy szakítottak az ilyen Lengyel és társai féle szakemberkedéssel, s a kisemberek felé fordultak. Az meg, hogy közben óbégatnak a "szakemberek", hogy ezt így nem lehet, csak segíti az Orbán-kormányzat működését.

Lengyel elvtárs rácsodálkozik, ahogy minden ballib megmondóember is évek óta, miért is van az, hogy a kisember jobboldali, míg az elit meg baloldali, persze mindkettő a szó magyar értelmében. Azt írja "az alacsony jövedelmű és képzettségű, vagyon nélküli, vidéki, állam-függő Hunnia szavazói tartják fenn a rendszert szavazataikkal, a magasabb jövedelmű és iskolázottabb, vagyonosabb, államtól kevésbé függő szavazókkal szemben".

Pedig saját mondatában benne van a válasz! Amióta - úgy 6 ezer éve - létezik az állam nevű fogalom, az a dolgok természetes rendje, hogy az emberek nagy többsége államfüggő, hiszen ha nem így lenne, nem vetnék alá magukat az emberek önkéntesen egy sok tekinteben terhes felettes hatalomnak. De alávetik, mert ez az érdekük, az állam ugyanis olyan szolgáltatásokat nyújt, melyek ellensúlyozzák az ezért általa megkövetelt terheket.

Jared Diamond szociológus írja, aki személyesen is éveket élt őskori körülmények közt élő emberek között Pápuában, hogy az a pápuai őslakos, aki egyszer beköltözött a városba, soha onnan nem akar visszamenni az erdőbe. Hiába minden romantikus elképzelés a szabad életről az erdőben. S hiába jelent ez a városi lét jellemzően nyomornegyed szintet, kb. gettót, ami fehérember szempontból egyértelműen amolyan borzalmas nogo-zóna, még ez a csökkentett szintű államiság is hatalmas biztonságot ad az erdei élethez képest.

Az állami létet borzalmas elnyomásként csak az az apró réteg éli meg, mely eleve rendelkezik mindazzal az anyagi forrással, ami szükséges a biztonság megteremtéséhez. Ez pedig mindig minden társadalomban egy törpe kisebbség.

Ezért is abszurd a liberális szólam az erős, államfüggetlen, módos középosztályról. Ez a réteg ugyanis a világ leggazdagabb országaiban is kisebbség. Ahhoz, hogy ez a réteg többség legyen - ez volt a helyzet Nyugat-Európában a 60-as és 70-es években, talán még ma is így van Skandináviában -, az kell, hogy külső forrásból legyen finanszírozva a modell, azaz másoktól kell elvenni a szükséges pénzt hozzá. Látványosan ilyen eset máig pl. a gazdag arab olajállamok, ahol a lakosság zöme jogtalan idegen vendégmunkás, akik működtetik a rendszert.

A magyar "baloldal" természetesen történelmi okokból mindig az elit érdekeit képviselte. Mire fel tehát, hogy meglepetés, hogy csak az elit szavaz a "baloldalra"? Polgári pártra miért szavazzon az, aki nem polgár?

A milliárdosok szabványos hobbija a luxus, mondjuk csináltatnak egy 24-szintes jachtot, azt berendezik elefántcsonttal ívelt aranyozott perzsőszőnyeggel, nyugalmazott topmodelleket vesznek fel takarítószemélyzetnek, majd így utaznak a világ különböző pontjain található ingatlanjaik között. Közben meg intézik a pénzügyeket, hogy a vagyon növekedjen.

Van rosszabb eset. Amikor képtelen a milliárdos elfoglalni magát, így bizarr drogos szexpartikat rendez. Jó esetben csak felnőttek részvételével.

Aztán van egy olyan kategória is, melyben buzog a "tenni akarás". Se a luxus nem vonzza, se a különféle extremitások, ő a jövőnek dolgozik.

Mondjuk tipikus példa erre Soros gazda, aki eldöntötte, Kelet-Európa egyfajta szellemi árnyékvezére lesz, aki utat mutat a régió népeinek a liberális paradicsom felé.

Kicsiben ilyen Ungár Péter is. Túl sok pénze van, s nem elégíti ki semmilyen hétköznapi cél. Ő szeret megvalósíthatatlan extrém célokat kergetni.

Adott ez az LMP nevű izé, mely eredetileg azért alakult, hogy legyen egy rendszerkritikus baloldali - a szó nem-magyar értelmében baloldali - párt, mely egyszerre határolódik el mind a ballibektől, mind a Fidesztől. Ehhez képest mára a párt a ballib tábor oszlopos tagja, kb. 0,1 % a népszerűsége, s csak az különbözteti meg őket Gyurcsányéktól, hogy gyakrabban beszélnek zöldséget.

Kicsit olyan, mint a Jobbik, csak a Jobbik még nagyobbat esett. A Jobbik Gyurcsány ellen alakult, manapság meg a DK fantomszervezeteként működik.

Végülis nem gond, még mindig jobb mintha Ungár bedrogozva tombolna.

A magyar politikai élket egyik sajátos jelensége, hogy a polgári erők baloldaliak. Legalábbis abban a táborban vannak, mely így nevezi magát. Sajátos, mert a nyugati alapséma eredetileg az, hogy a jobboldal a polgári, a baloldal meg a bérből és fizetésből élők képviselete.

Az eddigi legpolgáribb magyar parlamenti képviselő, az erősen elmebeteg-gyanús Kész Zoltán pl. kifejezetten közös ellenzéki képviselő volt, így is híresült el, mert 2015-ben miatta szűnt meg a Fidesz parlamenti kétharmadja: Navrasics EU-biztossá kinevezése miatt választókerületében időközi választásokra volt szükség, s ezt nyerte meg az akkor az eseményre egyesült ballib ellenzék, az ő jelöltjük volt Kész.

Ballibnek lenni skizofrénia, polgárinak lenne pedig gonoszság, szóval számomra persze semmi különös nincs a jelenségben.

Aki persze hisz valamiféle pozitív polgárságban - ez máig a Fidesz fősodra -, azt nyilván zavarja amit most írtam, ez a réteg abban hisz, hogy van klasszikus, pozitív polgárság és van baloldali álpolgárság. Én ezt nem osztom, szerintem a polgári értékrend feltétlen rossz, így nekem semmi bajom azzal, hogy azonosítsam a polgári erőket a ballib erőkkel.

Készéknek azért van egy érdemük: legalább nyíltan kimondják marhaságaikat.

Most nézem a hozzájuk - Készhez és pár neves társához, mint pl. Somogyi Zoltán és Kerék-Bárczy Szabolcs - Polgári Platform nevű izéjének kiáltványát. Szeretek ilyenek olvasni, mert sokat lehet nevetni a bizseregtető hülyeségeken.

А "legyen világbéke" típusú szólamokra nem vesztegetnék időt, lásd "átláthatóság" és "bürokráciamentesség". De a lássuk a legviccesebb rögeszméket:

• ne magolás legyen, hanem kritikus gondolkodásra nevelés - ősi ballib marhaság, a végeredmény: hülyegyerekek "kritikusan" halandzsáznak, mivel lexikai tudás nélkül nincs miről gondolkodni, mondjuk adok egy saját példát: kb. nulla a tudásom kémiából, nagyjából annyit tudok, hogy pár elemnek mi a jele, meg hogy mi a víz és a levegő tartalma, ezen túl hiába "gondolkodom", maximum hülyeségek fognak kijönni a számból,
• teljes tanszabadság - az iskolai korrupció biztos receptje,
• a könnyűdrogok engedélyezése és ezzel párhuzamosan a droghasználat visszaszorítása - a valóságban nincsenek könnyűdrogok,
• "Az állam semmilyen módon ne szóljon bele két, bármilyen nemű ember egymás iránti szeretetébe." - s miért pont két ember? miért akarja a Polgári Platform akadályozni mondjuk 2 férfi és 5 nő szeretetét, vagy egy egész háztömb boldog házasságát?,
• "Magánpénztárakon alapuló tőkefedezeti nyugdíjrendszert az elszegényítő-piramisjáték-alapú felosztó-kirovó rendszertelenség helyett." - azaz állami "piramisjáték" helyett legyen magán piramisjáték,
• s a kedvencem: "Jöhessen vissza az uber és minden hasonló utazásszervező szolgáltatás." - milyen jó is lesz, ha a budapesti taxizás a Kajmán-szigeteken termel hasznot!

Tulajdonképpen ez a DK programja lenne, ha mernék vállalni magukat. E kör kedvence volt MZP is mellesleg, csak ő volt olyan hülye, hogy nyíltan is kikotyogott egyes elemeket.

A fényképészetben pár éve fontos változás következett be.

Eddig, ugye, tiszta helyzet volt, létezett 3 kategória:

• a kis kompakt gépek, elférnek tenyérben is, könnyűek, s ma már kiváló képeket készítenek nem túl extrém körülmények között, tulajdonképpen a mai telefonok is ide sorolhatók,
• a nagy, súlyos, nehéz tükörreflexes gépek, melyekhez sokféle objektív van, itt egy jó objektívvel minden lefényképezhető, olyan is, amit a kompakt gépekkel nem,
• s a kettő közti átmenet, a "híd" (bridge) gépek, itt nem cserélhető az objektív, de sokféle beállítás lehetséges.

A kompakt gépek kb. 50 eurónál kezdődnek, s a legeslegdrágábbak 2500 körül vannak. (Bár nem értem ki az elmebeteg, aki 300-400 eurónál drágább kompaktot vesz.) A bridge az 200 eurónál kezdődik, s kb. ott a felső határ, ahol a kompatoknál.

A tükrös gépeknél az alsó határ 400-500 euró, a felső meg a csillagos ég, a legdrágábbak között van több tízezer eurós ár is. S ez csak maga a test, mert az objektívek között vannak aztán igazi luxus árak.

A világ legdrágább objektíve 2,1 millió euróba kerül, ez a Leica terméke, egy 1600 mm 5.6-os objektív, súlya 70 kg. Összesen 2 darab készült belőle, az egyiket a Leica a saját múzeuma számára csinálta meg, a másikat egy katari hercegnek, akinek a fényképezés a hobbija. A katari herceg egy sport Mercedesszel együtt rendelte meg, ebbe szerelték bele a objektívot - a herceg így esténként ki tud kocsikázni a sivatagba, majd onnan csillagászati fényképeket készíteni. Meg mondjuk arra is alkalmas, hogy pl. kimegy a palotája elé, s onnan fényképezi a szomszéd palota előtti virágon mászó bogarat. Az én lehetőségeim jóval szerényebbek, mint a hercegnek, így én ilyen célra csak egy Tamron 70-300 mm 4-5.6-ost használok, ennek megvétele is sok gondolkodást okozott, mert 250 euró volt. S az én enyém csak 0,6 kg, szóval a kezemmel tartom, nem rendeltem hozzá Mercedest.

Sok ideje elmélkedem ezen. S azt vettem észre magamon, hogy elmegyek helyekre nem magammal víve a szép nagy gépemet. Mert egy nagy táska tele izékkel, nyűgös az egész hurcolászás. Persze hosszú útra azért elcipelem. Viszont a telefonom mindig nálam, csak azzal meg nem lehet bonyolultabb képeket készíteni.

Idén elmentem hosszú útra, s nem vittem már el. Ez volt a jel. Eladtam nemrég. Minek tartogassak olyat, amit nem használok ki?

9 éve jelent meg a negyedik kategória, a tükörnélküli gépek. Először ezek nevetségesek voltak, olyan olcsó kompakt kinézetük volt. Aztán elkezdtek fejlődni, 2-3 éve már mindent tudnak, amit a tükörreflexesek. Az árszint 500-5000 euró.

A nagy előnyük: mivel nincs bennük tükör, sokkal kisebbek. S egy hatalmas plusz: nem kattognak. A tükörreflexesek nagy baja eddig ez volt: nem lehetett őket csendes helyen használni, mert zajt keltett a tükör kattogása. Emiatt ki is tiltottak fényképészeket pl. csendes sporteseményekről, komolyzenei hangversenyekről, mert a fényképezésük zavarta az eseményt. A tükörnélküli gépeknél viszont kívülről észre se lehet venni, hogy éppen fényképez valaki. Jó lenne, ha elterjednének, mert pl. marha idegesítő, hogy mondjuk sajtókonferencián nem hallani mit mond a fontos ember, mert egyszerre 40 újságíró fényképez. Különösen amikor beteszik a gépet sorozatkép üzemmódba, aminek az eredménye, mintha sorozatlövéseket adnának le.

Szóval most átálltam erre. Azt hiszem könnyű kitalálni, hogy én az 500 euróhoz vagy az 5000 euróhoz közeli árú gépet vettem-e. Egy hátrány persze van, azaz kettő: szokni kell a fogást, mert kisebb a gép, így kisebb a fogási felület is, s az elem fele idő alatt lemerül, mint egy tükörreflexesben, szóval a jelszó "hozz magaddal még egy elemet!".

Korábban minden nap olvastam az ultraliberális és magyarellenes Kolozsszaros blogot, de egy ideje abbahagyram, mert kezdett untatni, hogy ugyanazokat a frázisokat ismétleni ugyanaz a 4-5 szerző. Azóta csak hetente nézek be hozzájuk.

Amikor benéztem pár napja, olyan cikket láttam, mely sok vidámságot okozott, íme ezt. Na ez az óvodás szintű ateizmus mintapéldája, melyre a valóságban is elhangzott érvet szoktam említeni, lásd "nincs Isten, baszdmegy, mert nálunk tavaly becsapott a villám a templomtoronyba".

A téma a magyar ateisták népszámlálási felhívása. Ami egyébként akkora butaság, hogy nemrég a Klub Rádióban (!) a műsorvezető - ha jól emlékszem, Szénási, de most ennek nem néztem utána -megsemmisítette a főateista Waldmann Tamást, gyakorlatilag 2 perc alatt annyira zavarba hozta, hogy szegény nyögni se tudott a végén.

A szerző itt fel van háborodva, miért állítja egy KDNP-s politikus, hogy "Ha ugyanis semmilyen hozzánk képest magasabb szintű rendezőelv nincsen, értelmetlenné válnak olyan fogalmak, mint erkölcs, önfeláldozás, jövőkép.", hiszen a fideszesek és KDNP-sek mindannyian korruptak és gerinctelenek. Most ne foglalkozzunk a "bizonyítással", mert először is a gerinctelen és a korrupt nem ugyanaz, másrészt a ballib mesevilágon kívül nem tény ez a korruptság, harmadszor meg, még ha valaki gerinctelen és korrupt is, abból még nem következik, hogy ne lehetne igaza.

A lényeget nézzük: "Erkölcsösnek lennyi annyit tesz, hogy az ember betartja a társadalmi normákat és nem tesz olyat, amivel másokat megsérthet, másoknak kárt okoz." szól az állítás, ami azt jelenti erkölcs=törvénytisztelet, a második része "másokat megsért, kárt okoz másnak" természetesen értelmetlen, hiszen szinte minden sért valakit, azaz káros számára, tehát önmagában a sértés és a károkozás kevés. Ha az erkölcs egyenlő lenne a törvénytisztelettel, akkor nem lenne rá külön szó.

Az erkölcs éppenhogy "magasabb szintű rendezőelv", ami ellen a szerző ennyire tiltakozik. S valóban nem szükséges kereszténység, sőt más szervezett vallás se ehhez, simán lehet ez amolyan materialista típusú - pl. sztoicista - rendezőelv, de rendezőelv mindenképpen kell. Nélküle ugyanis minden megengedett, ami segíti az egyén önérdekét.

Ezt a típusú embert egyébként hitlerezéssel lehet a legjobban zavarba hozni, hiszen ha a törvénytisztelet az erkölcs, akkor a zsidók irtása erkölcsös volt, az ezzel szembeni ellenállás meg gazemberség. Ilyenkor persze jön az, hogy "az más", de miért lenne más?, hát "mert törvény nem mehet szembe alapvető normákkal", Sakk-matt, ezzel az illető kimondta azt önként, ami ellen tiltakozott.

A meterológus műbotrány kapcsán ismét megjelent az ősi ballib érv, mely szerint borzasztó, hogy az ideológia átveszi a tudomány szerepét, mert a XXI. században nem ideológiák kellenek, hanem racionalitás és tudás.

A tézis alapja a liberalizmus egyik legnagyobb hazugsága. E szerint egyrészt vannak a borzalmas szubjektív eszmék mint vallás, de politikai eszmék is, másrészt meg van a tiszta racionalitás, a valóság tiszta és tudományos felfogása.

A liberális üdvtörténet szerint az előbbitől haladunk az utóbbi felé, a progresszió lényege, hogy egyre inkább hátérbe szorul az ideológia, s egyre inkább átveszi a helyét a tudományosság. Lásd, az ősember még azt hitte, a Felhőisten mérges, ezért dörög az ég, így imádkozott hozzá, legyen végre vidám, hogy ne mennydörögjön, ma viszont tudjuk, mindez csupán egy meterológiai jelenség, melynek oka puszta fizika.

Ezt a marxizmus is használta egyébként annak idején, de nem a marxizmus találta ki, a marxisták csak átvették a felvilágosodáskori tézisekből. Persze a marxizmus legalább nem tagadta magáról, hogy ideológia lenne, a marxisták szerint ideológiák harca zajlik, s a marxizmus az elnyomottak ideológiája, egyszerűen csak az elnyomottak képviselik a normalitást, a racionalitást. Lásd, az őskorban kommunizmus volt, majd lassan ez elferdült, így lett osztálytársadalom. (Természetesen őskommunizmus sose létezett, semmi bizonyíték rá, sőt minden éppen arra mutat, mindig volt magántulajdon. Még egyes majomfajtáknál is megfigyelték a magántulajdon nyomait.)

A liberális verzió alattomosabb: e szerint a liberalizmus nem ideológia, hanem maga a racionalitás kisugárzása, amolyan ideológiamentes ideológia. Az ember, e szerint, természetes szűzi állapotban liberális. Persze aki ilyet állít, az valószínűleg még sose látott kisgyerekeket.

De mi is a valós helyzet? Három dolgot kell megjegyezni.

Egyrészt nem létezik tiszta racionalitás, ez alapvető filozófiai képtelenség. A dolgok magukban nem adottak, azokat mindig meghatározza az értelem, márpedig mivel ez történik, mindez mindig szubjektív.

Erre a legjobb példa egy olyan banális dolog, mint a szín. Minden egészséges emberi szem azonosan látja a színeket, erre vannak kutatások. Mégis teljesen kultúrafüggő ki milyen színt "lát".

Vannak őskori szinten élő népek Ausztráliában és Pápuában, melyek összesen 2 színt látnak: feketét és fehéret, s minden sötét és világos színt a fekete, ill. a fehér árnyalatainak fognak fel. Az ellenkező végleten meg vannak nyelvek, ahol 12 alapszín van. A magyarban pl. 10 alapszín van: a magyar sajátossága, hogy a pirost felosztja sötétre és világosra (vörös és piros), miközben a kéket nem osztja fel, ellentétben mondjuk az orosszal, ahol külön szó a sötétkék és a világoskék. S a magyar számára nem alapszín a rózsaszín és a narancssárga se.

A lényeg: racionális alapon nem mondható meg hány szín van, mert lehet bármennyi, teljesen szubjektív ez a kérdés. Egyszerűen nem létezik "tudományos" szín.

Másodsorban. még ha létezne is tiszta racionalitás, abból semmi se következne. Maradva a fentinél: ha lennének is természetesen adott alapszínek, az nem jelentené, hogy az embereknek így kellene őket használniuk. Kb. mint az, hogy a "napkelte" szó se irracionális, pedig tudjuk, a Nap nem kel fel, a Föld fordul el.

Harmadsorban pedig, maga a liberalizmus, még ha el is fogadnánk, hogy az alapja a racionalizmus, akkor is csak a racionalitás egyik lehetséges értelmezése lenne.

Persze a valóságban a liberalizmus egy ideológia, semmi más. S - mint minden más ideológia - szubjektív: axiómákon és bizonyíthatatlan következtetések alapszik.

Ideológiamentes tudomány egyszerűen nem létezik. Sokan ezt könnyedén felismerik a humán tárgyaknál, csak a legelvadultabb liberálisok hisznek pl. olyanban, mint ideológiamentes közgazdaságtan. De valójában a reál tudományok esetében se más a helyzet, ott is ideológikus az alap, ott a "tudományosan" csak az értendő: "megfelel a szubjektíven megállapított alapszabályoknak".

Kuba a legjobb példa a kétféle diszkrimináció eltérésére. A két verzió: a jogalapú és a pénzalapú.

A jogalapú teljesen tiszta helyzet: egyszerűen jogi eszközökkel, hatalmi szóval el van döntve, hogy egyes jogokat kik gyakorolhatnak és kik nem. Aki megpróbálja ezt megsérteni, azt a hatalom legitím erőszakkal szankcionálja.

1994-ig pontosan ez volt a kubai helyzet. Voltak üzletek és más objektumok - szórakozóhelyek, éttermek, szállodák -, ahová nem léphetett be bárki, csak erre jogosultak. Jellemzően a valós ok az idegen pénznem birtoklása volt, de ezt nyilván nem lehetett nyíltan kimondani, így ehelyett egyszerűen minden kubai ki volt tiltva, kivéve egy szűk privelegizált kört, viszont minden idegen turista meg be volt engedve.

Voltak vegyes helyek is, ahová mehettek helyiek és idegenek is, de az utóbbiak elsőbbséget élveztek. Életemben először kubai diszkóba 1986 elején mentem, a későbbi múzsámmal, s pár 25-30 év közti bolgár sráccal. Döbbentem szemléltem: hatalmas a sor, de a minket vezető tapasztalt srác az egész sort megelőzve rögtön az ajtóhoz megy, majd mondja a kidobóembernek "5 személy külföldi", s azonnal bemehettünk.

Itt még olyan abszurditás is volt, hogy a két csoportra más-más szabályok vonatkoztak. Egy példa erre: egyes kubai szórakozóhelyek mániákus ragaszkodása a hosszú ingujjhoz, azaz férfi nem mehetett be rövid ingben vagy pólóban. Nos, ez nem volt érvényes a valutás külföldiekre! A modern kubai népköltészet meg is alkotta erre a "hosszú ingujj vagy dollár!" vicces, de teljesen igaz mondást.

A helyzet eredménye: hiába szerzett pl. egy kubai dollárt, nem tudta elkölteni, előbb keresnie kellett valakit, ami bemehet a valutás boltba és vásárolhat ott. A havannai magyar kereskedelmi kirendeltségen pl. dolgozott összesen 3 kubai, de ezek közül csak 1 - a kirendeltség sofőrje - rendelkezett belépési engedéllyel a diplomata üzletekbe, így a másik 2 személy minden hónapban listát készíttett, majd ez alapján a jogosult személy bevásárolt nekik.

1994-től a kubai vezetés kénytelen volt minden jogi korlátot eltörölni. Nem jött immár a hatalmas támogatás Moszkvából, már a havannai buszközlekedés is leállt benzinhiány miatt, az ország fizetésképtelen lett, közeledett a teljes csőd, szóval már minden lehetséges pénzforrásra szükség lett.

Így tehát bejött immár a nyugaton is szokásos rend: mindenki tehet bármit, ha van rá pénze. Hirtelen minden dollár legális lett, s senkinek se kellett magyarázkodnia honnan jutott hozzá, hanem mehetett a boltba venni amit akar. Az eddig üldözött és elleforradalmárnak minősített feketepiaci csencselő és a luxusprosti hirtelen felemelkedtek a társadalom elitjébe!

Plusz hirtelen jól kezdtek járni azok, akiknek vannak disszidens rokonaik, a kubai állam hirtelen engedélyzte a Western Union működését az országban: a Kuba elleni amerikai embargó ugyanis nem vonatkozik a kubai származású amerikaiakra személyenként havi maximum 300 dollár értékig, s mivel a amerikai bankrendszerről le van választva Kuba 1962 óta, az egyetlen gyors és biztonságos pénzküldési mód a Western Union. (Persze a kubai állam plusz üzletet csinált magának ezzel: minden dolláros utalásra 10 % "forradalmi adót" vetett ki, ez a sajátos "adó" csak 2020-ban lett megszüntetve.)

A sajátos helyzet azonban nem javította a hangulatot, hanem rontotta. Hiszen a kubai lakosság 80 %-a se nem dolgozik külföldiekkel, se nem csencselő, se nem luxusprosti, se nincs külföldi pénzküldő rokona. Viszont immár ők is mind bemehettek az eddig számukra zárt létesítményekbe, csak épp vásárolni voltak képtelenek, hiszen nem rendelkeztek dollárral.

Szóval most már tudták mi az amit nem tudnak megvenni. Pont mint az afrikai gettólakos, aki immár tévét néz, s rádöbben, máshol az emberek 100-szor jobban élnek, mint ő. Amíg nem volt tévéje, csak mindenféle pletykákat hallott, de most már biztos benne, hogy a pletykák igazak. Itt persze az eltérés nem akkora, hiszen Kuba nincs afrikai szinten, de így is jó nagy: már az is elegendő, ha rádöbben a kubai, hogy ha szeretne a lakásába új műszaki cikkeket venni, mondjuk tűzhelyet, hűtőt, tv-t, mikrohullámút, akkor ehhez kb. a következő 20 évnyi fizetésére lesz szüksége, úgy hogy abból semmit se költ másra, míg ugyenez egy átlag kelet-európai országban is maximum 3 havi átlagbérért elérhető, nem beszélve az USA-ról, ahol ez egyhavi bért jelent.

A Castro-kor alatt ez csak passzív elégedetlenséget okozott, azóta - 2021 áprilisa óta a hatalom teljesen átment új kezekbe - az emberek immár nyíltabban is kifejezik magukat. Az utóbbi hónapokban több eset is volt, hogy betörték kövekkel valutás üzletek ablakait.

Az 1994 előtti kubai vicc az akkori helyzetről:

Megy be a tipikus kubai ember a nagy szállodába. Eléáll az őr:

• Elvtárs, ide nem mehetsz be.
• Dehát én itt születtem, kubai vagyok, miért ne mehetnék be?
• Sajnos nem lehet.
• Dehát én a Sierra Maestrában is harcoltam, ott voltam a Disznó-öbölben, tőlem 200 méterre állt Fidel.
• Akkor se lehet, elvtárs.
• Azt hiszem, valami féleértés lehet itt... A Sierra Maestrában én mint őrmester harcoltam Fidelék ellen Batista hadserében, aztán a Disznó-öbölbe a CIA küldött ki, majd elkaptak Fidelék, bebörtönöztek, a következő évben ki lettem cserélve kommunista kémekkel, most meg idén hazalátogatok mint amerikai turista.
• Elnézést, uram, fáradjon be!

Érdekes cikket írt Lakner Zoltán. Lakner ez egyik kedvencem a ballib megmondóemberek között, szoktam követni megnyilatkozásait: ennek oka, hogy szinte sose beszél félre, taktikázik, hanem nyíltan és egyenesen kimondja azt amit hisz. Ő már a megmondóemberek fiatalabb nemzedéke, aki nem ködösít, hanem szépen kimondja az álláspontját. S mivel ez az álláspont minden szemszögből européer, nyugatos, ultraliberális, így kiválóan tükrözi tábora igazi véleményét. Tulajdonképpen az egyet csúsztatás Laknernél, hogy magát baloldalinak mondja, miközben minden megszólalása jobboldali, dehát ez magyar szokás.

Persze mondanom sem kell, hogy jellemzően semmiben se értek vele egyet, de ez, azt hiszem, alapból nyilvánvaló annak, aki kicsit is ismer engem.

Most az Orbán-Csurka viszonyt elemzi. Hogy hogyan is jutott el oda a Fidesz, hogy Csurka ádáz ellenzéséből mára Csurka lett az egyik pozitív hivatkozási pont.

Én már akkor Csurka híve voltam, amikor a Fidesz még messze kerülte őt. Nagyjából 1993-1999 között voltam csurkistának minősíthető. Bár akkor se értettem persze egyet vele mindenben, de abban az időszakban mindenképpen a legélesebben látó magyar közéleti személyiség volt szerintem. Miközben a "baloldal" és a "jobboldal" azon veszekedtek, ki tudja jobban nyalni a nyugat seggét, s ki képes hatékonyabban nyugati rendet építeni az országban, addig Csurka az események mögé látott, észrevette a történelmi távlatokat, s kimondta: eleve minek is kellene a nyugathoz idomulni.

Alapvetően Csurkának mindenben igaza volt, 3 apró, de fontos kérdést leszámítva:

• a zsidókérdés,
• a kommunizmus és a liberalizmus azonosítása,
• s persze maga az egész stílus.

Az első nyilvánvaló. A liberális világrend etnizálása súlyos hiba. S nem csak taktikailag hiba - hogy emiatt jön a nácizás -, hanem tartalmilag is az: ha tényleg a zsidók lennének a baj, miért van ott és akkor is baj, ahol és amikor nem játszanak vezető szerepet. Persze erre azt szokták mondani, ez nem "etnikai zsidó", hanem "civilizációsan zsidó", ami viszont így káros és értelmetlen kifejezés. Kb. mintha a "kommunista" szót az "orosz" szóval helyettesítenénk.

A második hiba alapja egy tény: hogy Magyarországon egy adott időszakban az új liberális elit tényleg nagyrészt a volt kommunista elitből lett. Csakhát ettől még itt nincs azonosság. Éppenhogy ez úgy is magyarázható, hogy a kommunizmus kései szakaszában megbújt a liberalizmus. De a Csurka féle szöveg, hogy Kun Bélából vezeti le az MSZP-t és az SZDSZ-t teljesen komolytalan. Ez súlyosan téves leegyszerűsítés, nem kisebb, mint az ellenoldal antiliberális=náci szövege.

A harmadik meg az, amiatt sose lett a MIÉP nagy párt. Minden rendkívül okos ember gyakori hibája, hogy lenézi környezetét, arról fel se tételezi, hogy esetleg megérti őt, ezért elkezd végletesen leegyszerűsíteni. Én ezt felnött gügyögésnek hívom, annak mintájára amikor a felnőtt kisgyerekül próbál beszélni, miközben a kisgyerek ettől meg van döbbenve, miért tesz ilyet a felnőtt. Mivel én is rendkívül okos ember vagyok, nagyon vigyázok erre, inkább megkockáztatom a félreértést, de nem "gügyögök".

Szerintem még Csurka zsidózásának is ez volt a valódi oka. Azt gondolta, úgyse értik meg miről beszél, ha elmondja rendesen, ehelyett inkább "a zsidókról" beszélt, mert azt mindenki érti.

Annak idején volt egy orosz vicc, hogy a szovjet jogrend teljes mértékben biztosítja a szólásszabadságot, hiszen tényleg bárki bármit szólhat, viszont nem biztosítja a szólás utáni szabadságot.

Manapság pontosan ez a nyugati gyakorlat. Szólhatsz, de ha nem úgy szólsz, ahogy "kell", akkor megnézheted magadat.

A legviccesebb: a szólásszabadság és művészi kifejezés totális hívei ennek tapsolnak. A legújabb: egyes nyugati egyetemeken az orosz diákokat kirúgják, ha nem határolódnak el az orosz politikától.

Az úgy kezdődött, hogy még amikor Kuba spanyol gyarmat volt (1898-ig), már be volt vezetve de facto az USA-dollár mint helyi pénznem. A kubai jegybank kiadott pesót, de mindig csak 100 %-osan dollár alapon. Azaz a kubai peso tulajdonképpen az USA-dollár helyi változata volt csak. (Mint most a boszniai márka vagy a bolgár leva az euróhoz viszonyítva.)

A kubaiak teljesen vegyesen használták a két pénznemet, mivel semmi értelme nem volt ezeket megkülönböztetni. Sőt, kubai érme nem is létezett 1915 előtt, addig az amerikai érméket használták csak.

Kis kitérő itt. 1915-ben úgy lett megtervezve a kubai érmék rendszere, hogy különbözzön az amerikaitól. Míg az USA-ban a centérmék hagyományosan 1, 5, 10, 25, addig Kubában a rendszer 1, 2, 5, 10, 20, 40 lett. Amikor az 50-es évek elején a kubai kormányzat eltervezte a két rendszer egységesítését, azaz Kubában is legyen 20-as helyett 25-ös érme, 40-es helyett meg 50-es, ez ellen hatalmas népi felháborodás tört ki, ezt mindenki az USA előtti meghajolás újabb jeleként értékelte, s népi mozgalom indult a tervezett 25 kubai centavo ellen. Olyan erős lett az ellenkezés, hogy végül Batistáék lemondtak a tervről, s máig maradt a sajátosan kubai 20-as és 40-es érme. Ma már persze az egésznek semmi jelentősége, a havannai buszjegy is immár 2 peso.

1960-ban szűnt meg a kubai peso rögzítése az USA-dollárhoz. Ekkor a szovjet rubelhez lett rögzítve a kubai peso - 1 peso = 0,90 rubel értékben -, de ennek gyakorlati jelentősége nem volt, hiszen megszűnt a kubai peso szabad átválthatósága, azaz rubelre se lehetett váltani. Egyébként az akkori hivatalos árfolyamon 1 USA-dollár 0,90 rubel volt, azaz elméletileg így is maradt a peso=dollár közeli árfolyam, csak ennek immár nem volt gyakorlati hatása. A valóságban a fekete árfolyam már 1 USD = 5 kubai peso lett.

Kubában prezstízskérdés maradt, hogy 1 USD érjen hivatalosan kb. 1 pesót, s ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor a Szovjetúnió előbb felértékelte, majd leértékelte a rubelt. A legutolsó szovjet hivatalos árfolyam az ország megszűnése előtti hónapokban immár 1 USD = 28 rubel volt, de ez nem hatott ki Kubára, pedig elvileg rögzítve volt az árfolyam.

A Szovjetunió vége után akkora válság lett Kubában, hogy ideiglenesen be lett vezetve az USA-dollár mint második hivatalos pénznem, továbbra is fenntartva a hivatalos 1:1 árfolyamot, ami teljesen virtuális volt, hiszen senki se váltott. A feketepiacon egyébként 20-25 pesóba került 1 dollár.

A kubai kormányzat 1994-ben igyekezett politikailag megfelelőbb megoldást találni, az USA-dollár használata meg lett tiltva, helyére - azonos értékben - be lett vezetve a kubai konvertibilis peso, közben pedig a "normál" peso árfolyama 1 konvertibilis peso = 25 normál peso lett. Így továbbra is el lehetett mondani, hogy 1 peso az 1 dollár, csak éppen közben elhallgatva, hogy az eredeti peso le lett értékelve 25-szörösen.

Miközben már mindenhol máshol megszűnt ez a sajátos kommunista kettős valutarendszer, Kubában fennmaradt 2021-ig. Tavaly volt a nagy reform, immár nincs konvertibilis peso tavaly július 1. óta.

A gond az, hogy azóta kiderült: a 25-ös árfolyam se tartható. Megint kialakult a feketepiac, melyen immár 80-150 pesót kezdtek adni 1 dollárért.

Közben ezt segítettte az is, hogy megjelent az MLC nevű számlapénz. 1 MLC = 1 USD. Bármely kubai bankban nyitható MLC-számla, erre szabadon be lehet fizetni konvertibilis valutában. A bank kiad kártyát, aztán ezzel lehet fizetni az MLC-boltokban, melyek 2019 óta léteznek, először csak műszaki cikkeket árultak, ma már mindent, élelmiszert is.

A helyzet ma már az, hogy az MLC-boltokon kívül szinte semmi se kapható.

A nagy hír idén júliusban született. A kubai gazdasági minisztérium rendeletet hozott, melynek értelmében a bankok saját maguk állapíthatják meg az árfolyamot. Mivel persze Kubában minden bank állami, így ez valójában a központi árfolyam megváltoztatását jelenti. Tulajdonképpen a feketepiaci árfolyam lett hivatalosan bevezetve idén augusztustól: 1 USA-dollár immár 120 peso.

Most tehát oda jutott a helyzet, hogy egy átlagos tanári fizetés, ami kb. 5 ezer peso, jelenlegi értéke 42 dollár.

Az árszint pedig amerikai és nyugat-európai. Ezt csak 2 dolog enyhíti: a jegyrendszer, mely egyes alapvető élelmiszereket jutat mindenkinek, nagyjából a havi adag egy hétre elegendő, s az államilag támogatott, gyakorlatilag ingyenes árak: rezsi, tömegközlekedés, oktatás, egészségügy, mozi, színház könyvkiadás, sportesemények, hangversenyek, stb.

A rendszer hívei azt mondják: szegénység ez, de nem nyomor, Afrika nagy részén sokkal rosszabb az életszínvonal. Csak az átlag kubai az USA-t nézi, ahol nagyjábóül két órányi munkabérnek felel meg a kubai havi átlagkereset.

Röviden: Puzsér cikke marhaság.

A modern liberális meghatározása a művészeti szabadságnak: mindent szabad, ami tetszik a liberálisoknak, s persze semmit se szabad, ami nem tetszik nekik, mert ez viszont visszaélés a szabadsággal.

Salman Rushdie természetesen nem a művészi szabadság üldöztetésének áldozata, hanem egy ostoba gyalázkodó provokátor, akinek annyira merész volt, hogy mert a hatalomnak tetsző módon gyalázkodni, mely aztán évekig testőröket rendelt védelmére.

Az igazi merészség nem ez, hanem az, ha az ember kockáztat is valamit.

Rushdie ott hibázott, hogy azt hitte, 35 év múltán elfelejtették neki amit csinált. Tévedett. Ennyi az egész.

Arra azért kiváncsi lennék, mi lenne, ha egy iráni vagy libanoni antiszemita karikaturista nyugaton a művészi szabadságra hivatkozna. Persze ez nem történhetne meg, eleve a művészi szabadság nyugaton nem létezik, hiszen a hatalommal való egyetértés joga nem szabadság.

Nem vagyok az iszlám híve semmilyen tiszten - tulajdonképpek csak az ateizmussal összehasonlítva látok pozitívumot az iszlámban -, azonban a modern liberális iszlamofóbiát szimplán gusztustalannak tartom, különösen ha az direkt sértően gyalákodó.

Maga Rushdie meg lényegtelen alak. Másodrendű író, akit évtizedek óta érdemtelenül sztárol a liberális elit. Értéke nulla.

Rushdie német verzióját, Julius Streichert Nürnbergben 1946-ban felakasztották. Nem azt mondom, hogy ezt érdemelné Rushdie, inkább azt, hogy Streicher se érdemelte ez, pedig ő is pont olyan gusztustalan alak volt, mint Rushdie.

Pihentet-e az üdülés? Engem nem.

Sőt hosszútávon rosszul hat rám, hiszen ráébreszt arra amit eleve tudtam: milyen is lenne egyáltalán nem dolgozni. A válasz: jó lenne.

Figyelem: nem-dolgozás alatt nem azt értem, hogy az ember nem csinál semmit, hanem azt, hogy nem végez semmilyen tevékenységet, melynek egyetlen oka a megélhetési kényszer.

Nálam olyan nincs, hogy nem csinálok semmit. Nyaralni is úgy járok, hogy a kézitáskám csak azért van, hogy legyen hová tenni az informatikai és fényképészeti eszközeimet. Nyaralás alatt is az egyik fő bajom az volt, hogy csak a szálloda recepciójától 10 méterig volt wi-fi, nekem meg az előfizetésem alig napi 200 MB mobil adatforgalmat engedélyez az EU területén kívül (EU-n belül korlátlan). Márpedig napi 20 MB már csak az alap életre elmegy, hogy jelezze a telefon az időjárást, az irányokat, legyen térkép, mert bár van GPS is rajta, az jobban működik, ha van mellé mobil adat is (persze az alaptérképeket előre letöltöttem, még ingyenes adatforgalommal).

Kezdek ismét belefulladni az adatokba. Megrendeltem egy új 4 TB-os külső merevlemezet, augusztusi holtszezonban jó árak vannak. Nyaralás után azzal szembesültem: a meglévő külső merevlemezemen alig 100 GB üres hely maradt minden lementése után.

Ez az "alig 100 GB" humorosan hangzik visszagondolva 1992-re, amikor első pc-m lett, amin 120 MB volt, azaz ennek kicsit kevesebb mint az ezrede, ami akkor ez szép nagy lemeznek tűnt.

Aki majd kutatja 100 év múlva a tevékenységemet, annak nehéz dolga lesz. Kicsit sajnálom is őt. Szóval amikor közelinek érzem majd a halálomat, majd megsemmisítem az adataim feleslegesnek tűnő részét, hogy kevesebb bajlódása legyen a kutatónak. Még így is sok gondja lesz hatalmas netes lábnyomommal.

Egyébként kaptam közben 2 új munkaajánlatot is, de még a mostanibbnál is szarabbak a feltételek. Szóval egyelőre megy ez, ami most van. De közben azért gondolkozom, mert jelenlegi helyemen immár 2 éve vagyok, ami túl sok helyen. Viszont sajnos - ill. a "sajnos" nem jó szó erre - a bérezés átlag feletti, így az ember nehezen hagyja el.

A következtetés tehát: a jó nem mindig jó. Persze van annyi eszem, hogy képes vagyok racionálisan viszonyulni a fentiekhez.

Bár netes csalásokról hosszú évek óta tudok, személyesen ritkán találkozpm ilyesmivel. Persze leszámítva a napi átlag 10-15 lánclevelet mesés örökségekről, hatalmas lottónyereményekről, elutalt milliókról, meg hasonlókról. De ezek nem nekem szólnak személyesen, ezeket elküldik egyszerre több ezer embernek.

Időnként egyébként szoktam válaszolni az ilyeneknek, mert sokszor marha vicces az eredmény. Egyszer hetekig leveleztem egy elefántcsontparti "üzletemberrel", nagyon lassan forgott az agya, s idő kellett, hogy rájöjjön, hogy szórakozok vele.

Néha a kamu honlapokra is rákattintok. A gépem védve van, a Kaspersky fizetős verzióját használom, s jó mulatság kitölteni kamu adatokkal az ilyen adathalász honlapokat. Mindig valós ímélt adok meg viszont, hogy értesülhessek a fejleményekről. Akad ugyanis olyan csaló, aki képes felháborodni, hogy hamis adatokat adtam meg.

A teljesen abszurd neveken és címeken sose döbbennek meg a csalók, de a kamu bankszámlaszűámot és kártyaszámot persze kiszúrják.

Most azonban eljött többször is a személyre szabott csaló.

A nem használt műszaki tárgyakat meg szoktam hirdetni. általában sikeresen.

A legújabb csalási módszer a különböző netes hirdetésekre való válasz. Az ember hirdet valamit, mire jelentkezik a vevő, meg akarja venni a terméket, de nem a szokott módon, azaz utólagos fizetéssel, hanem - valami zavaros okra hivatkozva - szeretne előre fizetni, majd elmondja, hogy a hirdetési honlapnak vagy valamilyen ismert futárcégnek van szállítási-fizetési szolgáltatása, azon keresztül fog fizetni. Ezután, azt mondja, mindjárt intézi is, majd fél óra múlva küld egy linket, egy kamuhonlapra, mely az eredetivel 99 %-ban azonos, ott szerepel az összeg is, meg a kitöltendő bankkártya-adatok (a magyarázat: a kártyára utal a rendszer), majd van egy gomb "összeg megkapása" felirattal.

Ha valaki kitölti az űrlapot a valós adataival, majd megnyomja a gombot, akkor természetesen fizetni fogja a jelölt összeget, nem megkapni azt. (Nálam mondjuk ez se működne, mert kb. 10 ezer Ft felett minden kártyás művelethez kell másodlagos azonosítás is, ami nem lehetséges a telefonom fizikai birtoklása nélkül.) Már hallottam viszont emberről, akit sikeresen átvertek ezzel.

A csalók magyarázata: megkapod az összeget, ezt visszaigazolod, majd küld futárt a termékért.

Egyébként a módszer profi. Ha a link gyökerét beírod egy böngészőbe, azonnal átirányul a valós honlapra. Aki nem ismeri jól a netet és nem ismeri a valódi cég tevékenységét, az akár könnyen meg is lehet zavarni ezzel.

A legújabb trükk: a csaló megadja a saját fényképét is, ezzel további bizalmat generálva. Lásd, Viberen ír, nyitott profillal. Persze nyilván ez nem valós fénykép, valószínűleggel valaki másnak a valódi képe a netről. De elég profi: 30 éves körüli ártatlan lányka, valószínűleg bizalomgerjesztőbb, mintha mondjuk az én képemmel próbálna csalni.

Most a következő módszert alkalmaztam. Vártam 2 napot, majd írtam a "lánynak", hogy megkaptam a pénzt, küldheti a futárt. Döbbent csend, majd pár órával később csak azt válaszolta, hogy "?".

Tegnap este felrobbantották Alekszandr Dugin orosz filozófus és politikus autóját Moszkva agglomerációjában, a városhatártól kb. 15 km-re. A kocsiban a 30 éves lánya ült, Darja, aki szintén politikus, aki azonnal meghalt a helyszínen.

Most mindenesetre nem lennék semmiképpen se Soros fiának helyében. Ugyanis mindenképpen ő az ideális párhuzamos válaszcélpont.

Törökországi nyaralásom során a vallás szerepét is sikerült megfigyelnem.

Az iszlám rendkívül szigorú a nők ruhaviseletét illetően. Az alapszabály: a nőnek csak a keze, lábfeje, arca lehet látható idegen felnőtt férfiak számára.

Természetesen vannak vallási és földrajzi eltérések is. A siíták jellemzően kevésbé szigorúak, mint a szunniták, s a szunni iszlámon belül vannak egészen radikális irányzatok is, ahol pl. az arcot is eltakarják. Etnikailag pedig a kaukázusiak, pakisztániak, indonézek, törökök, négerek, perzsák, közép-ázsiaiak kevésbé szigorúak, mint az arabok.

A törököknél a szunni iszlám hanafi irányzata a legerősebb, az oszmán időkben ez volt a szultánok által is preferált verzió. Itt abszolút nem szokás az arctakarás.

Persze manapság vannak erősődő fundamentalista irányzatok is, egyesek egészen extrém dolgokat hirdetnek. Pár éve találtam egy muszlim radikális honlapon cikket a cicanadrág és a feneket éppen csak takaró tunika ellen, hogy ezek formailag megfelelnek ugyan a Koránnak, de tartalmilag nem, hiszen bár a teljes testet takarják, túlságosan tapadnak, azaz mégis kiemelik a testet, szóval "igaz muszlima" cicanadrág helyett széles nadrágot visel, s tunikája meg leér majdnem a térdéig. A vallási oktató bölcsen meg is jegyzi "vajon hordott volna Amina, a Próféta édesanyja, vagy a lánya Fatima cicanadrágot?".

Ügyelve, hogy csak törökül beszélők alapján ítéljek, kb. ez a tapasztalatom:

• 40 % - nyugati fürdőruha, normál bikini,
• 30 % - burkini,
• 30 % - átmeneti csoport: egyrészes fürdőruha, selyemkendővel a fejen.

A legérdekesebb tapasztalat: a vegyes lánycsoportok. Élmény: 4 barátnő strandol együtt, egy bikinis, kettő burkinás, egy "átmeneti". Láthatóan semmi bajuk nem volt egymással. Nagy a tolerancia.

Kubában egyetlen autópálya sincs. A legnagyobb utak is magyar szóval autóutak, azaz nincs vagy csak részben van fizikailag elválasztva a két irány. Ill. most már épülnek igazi autópályák is, részben készen is vannak, de amikor én ott éltem a 80-as években, még ilyen nem volt.

Kubáról tudni kell, hosszú keskeny ország. Az ország területe kb. mint Magyarországé (15 %-kal nagyobb). Kuba valójában egy szigetcsoport, mely 1500+ szigetből áll, de ezekből 95 % lakatlan, s a fő sziget - melynek neve szintén Kuba - foglalja el az ország területének 96 %-át.

A fő sziget 1250 km hosszú, tehát kicsit több, mint Magyarország és Ausztria együttvéve, viszont a szélessége a legtöbb helyen alig 50-60 km, a legszélesebb központi részen is csak 190 km.

Fentiek következtében az utak iránya nyugat-kelet: a két fő út a sziget középső részén, ill. az északi partvidéken halad. Az északi út Havanna és Matanzas közti szakaszának neve Vía Blanca (Fehér Út), ez még 90-100 éve épült, az állapota is olyan mellesleg. Matanzas azért fontos idegenforgamilag, mert ez a nagyváros van a legközelebb Varadero üdülőhelyhez.

A világkommunizmus bukásáig szinte csak Varadero volt az egyetlen kiemelt kubai üdülőhely. Ma már sok más is van, a kubai rezsim komolyan fejleszti az idegenforgalmat nagyjából 1995 óta, többet között teljesen szűz helyeken is.

Szóval mi is sokszor mentünk Varaderóba. Bár a kubai ember sose jár télen strandra, nagyjából november és március között a kubaiak szerint tél van. A kubai tél azt jelenti: 28 fok helyett a levegő csak 24 fokos, a tengervíz meg ugyanígy: 28 helyett 24 fokos. (Nem tévedés, azonos szokott lenni a levegő és a víz hőfoka.) Sokan egyébként röhögnek a kubaiak télfogalmán, pedig van alapja: télen több a tengeri növény, nagyobb a hullámzás, gyakoribbak az egyes emberre veszélyes vízi állatok, növények, mint tengeri sün, s hasonlók. Szóval nem a hideg a kubai tél veszélye.

Én 6 évet éltem ott, ez alatt a leghidegebb egy január végi napon volt, amikor a hőmérséklet leesett éjszaka 13 fokra. Ezt az átlag kubai úgy reagálta le, mintha földrengés lenne.

A lényeg: érdemes volt télen elővigyázatosan strandolni. A megfázástól persze nem kellett tartani, de a leírt jelenségektől igen.

A kubai tél nagy előnye az is volt, hogy ilyenkor tök üresek voltak a strandok. Hiszen csak külföldiek strandoltak.

Varaderóban ez persze nem volt szempont, oda eleve nem léphettek be kubaiak. E tekintetben Kuba teljesen abszurd ország volt: a saját lakosság ki volt tiltva az idegenforgalmi objektumokból. S nem úgy, ahogy egyes más kelet-európai országokban is, hogy voltak szállodák és szórakozóhelyek, melyek csak nyugati vendégeket fogadtak, hanem a legdurvább módon: még a közelbe se lehetett menni.

Szóval megyünk hazafelé Havanna felé kocsival. Előttünk egy rozoga kubai autó. Majdnem minden kubai autó rozoga, csak egyes kiemelt emberek vehettek szovjet Ladát az államtól, de a kubai nedves éghajlaton azok is gyorsan rozsdás ronccsá változtak. Hirtelen lerobban a kocsi, éppen meg tudunk állni, hogy ne rohanjunk belé. Viszont a mögöttünk haladó szintén diplomata rendszámú kocsi vezetője figyelmetlen, s nem áll meg időben, nem túl nagy sebességgel ugyan, de belénk megy. Szerencsére nem történik sérülés, a kocsin is csak enyhe horzsolás. Gondoltuk: nem történt semmi baj.

Igenám, de a belénk ütköző kocsi vezetője másképp gondolja. Láttam a rendszámát, az első 3 szám jelezte mindig az országot (a magyarok rendszáma pl. mindig 027 számmal kezdődött), s láttam, hogy svájci, ami a gyakorlatban az USA-t jelentette nagy valószínűséggel.

1961-2015 között nem volt diplomáciai viszony Kuba és az USA között. Ami persze nem jelentette a képviselet teljes hiányát. Havannában a svájci követség képviselte az USA-t. Washingtonban meg a csehszlovák követség képviselte Kubát, egészen Csehszlovákia szétesésésig, majd onnantól szintén a svájci követség. A valóságban mindkét képviselet önálló volt, az amerikai képviseleti iroda Havannában pl. nem a svájci követség épületében volt, hanem a volt amerikai követség épületében. De a formális jegyek hiányoztak természetesen: nem lehetett kint az amerikai zászló, helyette a svájci volt kitéve, az amerikai képviseleti iroda vezetője nem vehetett részt az idegen államok képviselőinek rendezett hivatalos eseményeken, s az autók rendszáma is ilyen jel volt.

Viszont a gyakorlatban minden megvolt, a "svájci" irodában pl. működött amerikai vízumkiadás, meg még a testőrség is amerikai tengerészgyalogosokból állt.

Szóval a kocsi vezetője kiugrik, s elkezd iszonyú amerikai kiejtéssel mérgesen spanyolul magyarázni, hogy mi vagyunk a hibásak, mert túl hirtelen álltunk meg, s neki most többezer dolláros kára keletkezett a kocsin, Kubában meg nincs biztosítás, így fizessünk neki. Arra az érvre, hogy azért álltunk meg hirtelen, mert az előttünk menő lerobbant, azt mondta, ez őt nem érdekli, ez a mi bajunk, bele kellett volna rohannunk, de semmiképpen se hirtelen fékezni.

Az amerikaiakra a végletesség volt jellemző ebben, számtalanszor tapasztaltam ezt Kubában, s persze azóta is. Az egyik véglet pont ez az embertelen agresszív lenézés, nagyjából "dögölj meg, szart se érsz úgyse".

Persze nem szabad elfeledkezni a másik végletről se. Nagy élményem 1986 eleje. Pontosabban április vége. Azért emlékszem ennyire pontosan, mert éppen a Líbia elleni amerikai támadás utáni hét volt.

Volt egy kubai zsidó barátnőnk, s az ő jóvoltából ismerkedtünk össze két amerikai zsidó újságíróval, férj és feleség voltak, pár évvel idősebbek akkor nálunk, olyan 25-30 köztiek. Amikor megtudták, hogy kelet-európaiak vagyunk, először örültek ennek, aztán, amint kiderült, hogy nem vagyunk a kommunista rendszer hívei, kissé kezdett lohadni az örömük. Röviden: a pár olyan kőkommunista volt, hogy a korabeli szovjet közéletből is kilógtak volna már túl marxista szövegeikkel. A beszélgetés során kiderült, szerintük a világ minden elképzelhető bajáért az USA a hibás, s a kubai meg a világ legcsodásabb rendszere.

Az eszmecsere akkor szakadt meg, amikor megkérdeztem: biztosak-e benne, hogy ők New Yorkban élve, évente 1 hetet Kubában töltve gazdag privilegizált külföldiként, képesek megítélni a kubai rendszer milyenséget. Erre durcik lettek, valószínűleg az "gazdag privilegizált" minősítést trágár sértésként élték meg.

Állandóan fényképezni azért jó, mert az ember mindig kiszűri a valóságot, így annak egyes elemeit nem veszi észre, csak második nézés során, ez pedig csakis filmezés/fényképezés segítségével lehetséges.

A marmarisi szállodánk recepcióját persze azonnal kiszúrtam.

De a kitett zászlókat az épület bejáratánál csak utólag észleltem:

A legtöbb vendég orosz és ukrán volt. Sajnos nehéz őket megkülönböztetni, mert mindkét csoport oroszul beszél. Talán egyszer hallottam egy ukrán mondatot elhangzani.

Én alapvetően úgy okoskodtam, hogy ahol középkorú nőt látok férfi nélkül, az ukrán, mert a férje nem utazhatott vele a katonaköteleskorúak kiutazási tilalma miatt. Míg ahol nő és férfi együtt nyaral, azok oroszok. Persze tudom, kissé merész ez a módszer, de talán valamennyire közelít a valósághoz.

Az állandó fényképezés fő terhe: aztán napokig tart az anyag feldolgozása. Nekem most a 8 napról összesen 140 GB (giga!) anyag gyűlt össze.

A "piaci fundamentalizmus" kifejezés a "neoliberalizmus" szinonímája, a közös jelentésük, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs.

A "neoliberalizmusról" már sokat írtam, tisztáztam, hogy a valóságban semmi más mint szín liberalizmus, azaz semmi "neo" nincs benne. A szó védői arra szoktak hivatkozni, így különböztetik meg a gazdasági és a kulturális-jogi liberalizmust, ami elég furcsa érv, mert akkor mondjanak "gazdasági liberalizmust", mi az "új", hogy a "neo" szó indokolt legyen?

Persze tudom a valódi okot: a gazdasági liberalizmust ellenző, de legalábbis vele szemben szkeptikus progresszívek így akarják megnyerni a liberálisokat: a narratíva kb. az, hogy volt egykor a jó klasszikus liberalizmus, majd az valahogy "elromlott", s a csúnya Pinochet-Reagan-Thatcher trió jóvoltából megszületett a rossz "neoliberalizmus". Azaz íme szövetkezhetnek a jó liberalizmus hívei a progresszívokkal, hisz közös ellenségük a "neoliberalizmus"!

A "neoliberalizmus" szó azonban kezd eltűnni. A fő ok: zavarja így is a liberálisokat. Voltak próbálkozások a "neokonzervatívizmus" szóval is, de ezt meg senki se érti, ráadásul azt a látszatot kelti, hogy van a rossz neokonzervatívizmus és a jó neoliberalizmus, ami viszont a progresszíveket idegesíti, hiszen nem ez a szándékuk.

Lassan megszületett hát a "piaci fundamentalizmus" kifejezés. Magyarországon Pogátsa Zoltán kezdte népszerűsíteni, ő az éppen zuhanó skandináv modell híve, mára teljesen hátra lett szorítva, ennek fő oka - egyébként dicséretes - gyurcsányfóbiája, de emellett helyét teljesen átvette a nála sokkal jobb amerikai kapcsolatokkal rendelkező Gulyás Márton, akit Soros és az amerikai Demokrata Párt alapítványa finanszíroz, míg Pogátsa mögött egyedül a német Friedrich-Ebert-Stiftung áll, ami azért az előbbiekhez képest másodosztály.

Persze a piaci fundamentalizmus is marhaság. A liberalizmus ugyanis per definitionem piaci fundamentalista, hiszen azt állítja, a szabad piac képes megoldani a társadalom problémáinak szinte minden részét, az állam szerepe csak korlátozott, s csak azokra a részekre kell, ahol a piac nem tud megoldást hozni. Magyarul: nem piacifundamentalista liberalizmus nem létezik, ill. kb. olyan, mint a tőkepárti kommunista, a húsevő vegetáriánus és a homoklobbista keresztény.