Gyerekkoromban még a 70-es években a 4. születésnap volt a felöltözködési korhatár a strandokon. Azaz a 4 éves kort betöltött gyerekek már jellemzően fürdőruhában voltak, míg az az alattiak meg meztelenül.

Mindez teljesen természetesnek számított, annyira, hogy aki nem tartotta be, azt megszólták. Mert akkor is akadtak renitensek, akik pl. a 2 éves kislányukra normál női kétrészes fürdőruhát adtak: az ilyenekre a többség azt mondta "kínozzák szegény gyereket".

Aki nem tartotta be a szokást, az is mindig higiéniai okokra hivatkozott, sose esztétikaiakra, lásd "a kislány nemi szervét ne érje közvetlenül a víz", ezek így jellemzően nadrágot adtak a kislányokra, de felsőt ők se.

Aztán amióta eljött - nagyjából 15-20 éve - a pedofil hisztéria, immár hatalmas lett a nyomás. Ma már felelőtlennek számít mindaz a szülő, aki engedi a kisgyerekét meztelenül szaladgálni a strandon. Az indoklás: ezzel veszélynek teszi ki a gyereket az ott rejtőzködő pedofil vadászok számára.

A tények senkit se érdekelnek, hogy pl.:

• a pedofilok aránya átlag 0,1 %, ezek nagyobb része is passzív, szóval egy átlag strandon nagyobb eséllyel találkozunk fecskével, mint pedofillel.
• a pedofilokat jellemzően nem 0-3 évesek érdeklik, hanem 6-12 év körüliek,
• aki pedofil, azt egy fürdőruhás gyerek ugyanúgy felizgat, mint egy meztelen.

A jellemző magyarázat: ma sokkal könnyebb fényképezni, mint 15-20 év. Szinte teljesen rejthető gépek is vannak olcsón, míg korábban mindenki észrevette azt, aki fényképez. Mintha komolyan azt kellene hinni, hogy a pedofil képgyűjtemények onnan származnak, hogy emberek kémkamerákkal járják a strandokat.

Én a magam részéről a legnagyobb bajnak azt látom, hogy ma az számít felelősnek, aki nem lát azonnal szexuális objektumot egy kisgyerekben.

Ez az a kép, melyért 3 napra letiltott a Facebook pár éve, íme a link - azért csak link, mert ha betenném a képet magát, a Google letiltaná ezt a cikket a keresőmotorjából. A képen egyébként én vagyok 1968 tavaszán, kb. 8 hónapos koromban.

A ballibek már megint pofára estek.

Az ostobább ballibek persze csináltak maguknak egy öngólt is. Lásd MZP-t és a Momentumot, akik megpróbáltak a KATA-tüntetéseken politikai tőkét csinálni. Az okosabb ballibek, lásd Gyurcsány, meg se próbált beleállni egy veszett ügybe, így csak a FB-on volt aktív.

Az első ballib pofon: a tüntetők keménymagja utálja a ballibeket. Volt, hogy a megjelent ballibeket elkergették. Csak a Kutyapárt volt tolerálva, de az eleve viccpártnak nevezi magát.

A második pofon: a futárok kezdenek rádöbbenni, a vállalkozásuk valójában munkaviszony, s az egész jogi háttér csak a munkáltatóknak kedvez.

Gyorsan eljött a pillanat, lásd Mérce címlap a múlt héten "Már nem csak a kormányra, a Woltra is dühösek a futárok".

A magyar kapitalizmus egyik különösen torz vonása a kényszervállalkozóság. Lényege: színtiszta alkalmazottakból vállalkozókat faragnak csakis adóoptimalizálási céllal. Én is voltam ilyen: 1997-ben pár hónapig éjjeliőr voltam a Blaha Lujza téren lévő EMKE irodaház recepcióján. Ez amolyan "vagyonőr" munka volt, azzal a pozitívummal, hogy megkövetelték a nyelvtudást is, emiatt az akkori átlaghoz képes jobban fizettek, 280 Ft volt az órabérem, akkoriban egy átlag biztonsági őr 180-220 Ft között keresett, szóval tényleg több volt a piaci átlagnál. Viszont a munka könnyebb volt az átlagosnál, mert egy irodaházban a recepción ülni azért sokkal könnyebb, mint mondjuk egy raktárt őrizni. Ráadásul éjjel, amikor szinte senki se megy se ki, se be.

De a rendszer ott is az volt: mindenki jelentkezzen be egyéni vállalkozónak, majd a munkáltató szerződést kötött vele mintha egy másik céggel szerződne. Pedig az egész teljes egészében alkalmazottiság.

Az igazi egyéni vállalkozó legalább részlegesen önálló. Mondjuk egy szabadúszó újságíró vagy tolmács-fordító, meg bármilyen mesteremeber. A taxiscég taxisa és a futárcég futárja viszont nem az, ők alkalmazottak a valóságban.

Természetesen a futárság segédmunka, nem kell hozzá tudni semmit, azaz szinte mindenki alkalmas rá. S még nyugaton is az a jellemző, hogy a futárokat kőkeményen kizsákmányolják, pl. irreális targetek vannak, s a rendszerhibákat a futárokra terhelik, de ott legalább alkalmazotti státusz van.

A bolgár kapitalizmus máshogy működik. Az alkalmazotti státuszt megkapják a futárok, viszont minimálbérre van mindenki bejelentve. S persze a nyugati trükkök ugyanúgy megvannak, csak itt sokkal kisebb bérrel. A magyar rendszerhez képes a bolgár hátránya még az is, hogy Bulgáriában egyáltalán nem szokás a borravaló, így a futár erre se számíthat.

A nagymester személyesen, Bolgár Gyuri bácsi felvázolta a múlt héten, július 26-i műsorában, hogy mi a migráció helyes megítélése. Kb. 16:00 és 16:30 között hangzott el, de elmondom a lényeget.

Szóval:

• az európai országoknak nem szabad korlátozniuk a migrációt, mert csak,
• ellenben Ausztráliának, Izraelnek, Japánnak van joga korlátoznia a migrációt: Izraelnek azért, mert ellenséges országok veszik körül, Ausztráliának és Japánnak meg azért, mert szigetországok.

Tessék mondani, ez valami vicc?

Egyébként érdemes a műsort 17:20 után is hallgatni, ahol Bolgár-Schiffer csata zajlik. Az se semmi. Bolgárt csak a rutinja választja el attól, hogy ne küldje el Schiffert a kurvaanyjába, mert az már megint nem fogad szót a ballib konszenzusnak.

A mormonok egyik kedvenc ellensége a katolicizmus, mégis szinte teljesen átvették a katolikus hierarchiát, csak azt a katolikus gyakorlatnál is keményebbre csinálták.

A radikális protestánsok, az újprotestánsok, s a marginális vallások jellemzője a guruság. (Azért írtam így, mert egy radikális protestáns vagy egy újprotestáns nagyon felháborodna, ha valaki a mormonokat hozzá sorolná.)

A gurura nagy szükség van, hiszen nélküle az egész szervezet szétesne. Ugyanis az ilyen felekezetek jellemző sztorija:

• valaki rádöbben, hogy Jézus tanítását meghamisították,
• aztán ő maga kijelenti mi az igazi jézusi tanítás (jó esetben erre rájön a Biblia olvasása közben, rosszabb esetben megjelenik neki személyesen Jézus),
• megtörténik tehát az igazi kereszténység visszállítása, jellemzően az alapító saját kora kívánalmaihoz igazítja az igazi kereszténységet, figyelemmel kora tudományos konszenzusára is.
• telnek-múlnak az évek, lassan kiderül: a tények egyre inkább ellentmondanak az "igazi" kereszténységnek, mind a tudományos eredmények, mind a társadalmi viszonyok.

Ilyenkor persze vannak megoldások:

• lassan kihalni, ez a jellemző eredmény,
• ragaszkodni ahhoz, hogy minden ellentmondó adat hülyeség, s zárt, de büszke szektaként működni ezentúl: lásd az amishek módszere ez, nem is kis sikerrel, máig él az USA-ban kb. negyedmillió amish, s a közösség nincs kihalóban,
• összeesküvéselméletekkel magyarázni minden ellentmondást: a jehovisták maximálisan sikeresek ebben, pl. a kedvencem, hogy azért vannak többmillió éves geológiai és antropológiai leletek a tudomány szerint (pedig ilyenek nem lehetnek, hiszen a világ 6000 éves), mert a Sátán csinálta ezeket a hamis leleteket, az igaz hívők megzavarása céljából - a jehovisták ma kb. 10 millióan vannak világszerte, szóval ez nagyon is működik,
• magyarázgatni, hogy az "igen" szó "nem" alakban értelmezendő, a fekete meg fehér - ez szokott a legkevésbé működni - ez a progresszív keresztények kedvenc megoldás, lásd az "a homoszexualitás bűn" valójában azt jelenti "nem szabad gyűlölni a homokosokat".

A legbiztosabb megoldás kézenfekvő: ha egyszer az alapító képes volt megállapítani az igaz tanítást, miért ne hagyományozta volna át e képességét a jövőre is? Bizonyára a visszaállított igaz kereszténység vezetője is hasonló képességekkel rendelkezik! Akkor viszont semmi gond, hiszen a mindenkori vezető majd képes lesz mindig utat mutatni, megmondani mi az éppen igaz tanítás!

Szerintem a XIX. századi katolicizmus is így gondolkodhatott, amikor kitalálta a római pápa tévedhetetlenségét. Persze a katolikus vezetés azért érezte, ennek nagyon guruszaga van, így bekorlátozta a római pápa tévedhetetlenségét: csak hit és erkölcs ügyében, s csak ha a római pápa kifejezetten hivatkozik a tévedhetetlenségére.

Hozzá kell tenni: a katolikusok is mindig érezték, ez a tévedhetetlenség "bűzlik", így 1870-es bevezetése óta összesen 1 azaz egy alkalommal éltek vele, 1950-ben, akkor is egy teljesen elvont teológiai kérdés ügyében, melynek nincs közvetlen kapcsolata a hétköznapi élettel.

Dehát a katolicizmus alapjai erősek, nem is kell folyton frissíteni a tanítást.

Az újalapítású vallások esetében viszont nincs ilyesmi, ott néha pár évtized alatt is elavul minden, szóval kényszer a folyamatos "megújulás".

A mormonizmus a jó példa erre. Mormonizmus alatt a nagy mormon egyházat értve (van még pár kisebb mormon felekezet is).

A mormonok minden elnöke, mindenkori elnöke látnok és próféta, aki Istentől kinyilatkoztatásokat kap.

Az egész prófétaság azonban mára önmaga paródiájává vált. Egyrészt, a mindenkori próféta kiválasztása bürokratikus automatizmusba torkolt. A mormon hit alapítója, Joseph Smith, halála, s azt követő vezetőváltás óta előre lehet tudni ki lesz a következő próféta: mindig a legidősebb - pontosabb a legtöbb ideje a tisztséget betöltő - "apostol".

Iszonyúan bonyolult a mormon hierarchia - egyrészt földrajzi, másrészt központi -, szinte a katolikus szervezetet utánozva, de azt még megtoldva pár szinttel. Nem írnám most le, de a lényeg: a legmagasabb tisztség az apostol, ezekből mindig legalább 13 van, de lehet akár 15 is. Ennek oka a csavaros amerikai észjárás egyébként. Szóval a lényeg: nem minden apostol tagja a Tizenkettők Tanácsának. Maga az egyházelnök is apostol, de ő se tagja, mert ő Jézus modern verziója, s hát Jézus se volt a tizenkettők egyike.

Szóval a mindenkori második leghosszabb idejű apostol lesz az új elnök, s ezzel próféta, a jelenlegi elnök halálakor. Csak akkor nem lesz az, ha előbb hal meg a éppen elnöklőnél.

Az eredmény persze, mint a kései szovjet rendben: félig magatehetetlen, szenilis öregember a mindenkori próféta, aki még a saját nevére se emlékszik tisztán, nemhogy bármiről is prófétálni tudna, ill. valóban prófétai hatalom kell, hogy emlékezzen saját nevére.

Kb. mintha a katolikusoknál az új római pápa mindig a legrégebb óta szolgáló bíboros lenne. Ráadásul a mormonoknál nincs nyugalmazott státusz se.

A másik viszont az, miféle próféta az, aki nem mond semmit közhelyeken kívül, s ha mégis mond valamit, az az éppen meglévő divatnak felel meg? Valahogy furcsa, enyhén szólva.

Évek óra megy Kubában az átállás, a lassú leválás a marxizmusról.

Persze ez ismert Kelet-Európából, ahol az összes állampárt ezt az utat járta be (kivéve a cseh kommunistákat, de ők teljesen ki is kerültek a hatalomból), azaz lassú, de inkább gyorsuló átmenet a marxizmusból a szocdemokráciába, sőt - lásd a magyar és lengyel esetet - egyenesen a liberalizmusba,

Kubában azonban erről szó sincs. A hatalom semmilyen politikai reformokat nem akar, a diktatúra gépezete kőkemény máig, teljesen hézagmentes. Kicsit olyat próbál Kuba, mint amit Kína mentén megvalósított kicsiban Laosz és Vietnám, de mindenképpen szerényebb módon: Kuba nem engedheti meg magának ugyanis a teljes gazdasági nyitást, mint amit Laosz és Vietnám tettek meg, mert ez Kubában mindenképpen politikai változásokhoz vezetne: ha bejöhetne korlátlanul az amerikai tőke, s különösen az amerikai-kubai gazdag réteg elkezdene szabadon befektetne az óhazában, az lassan lerombolná az egész politikai rendszert.

Viszont a marxizmus tévedésnek bizonyult, valahogy le kell szakadni róla.

Nézem a kubai "Népszabadság", azaz a Párt központi lapjának vezércikkét a kubai nemzeti ünnep alkalmából. A "kommunista" szó egyszer szerepel benne, az is csak mint a kubai államfő rangjának megnevezése (ugyanis a kubai elnök egyben a kommunista párt első titkára), de Marx vagy Lenin neve nem szerepel egyszer se benne. Mindez teljesen elképzelhetetlen lett volna 3-4 évtizede, de még 1 évtizeddel ezelőtt is.

A kubai nemzeti ünnep 1959 óta a Fidel Castro és társai mozgalmának első - egyébként sikertelen - akciójának dátuma: 1953. július 26.

Már a vezércikk címe is sokat mond: "Kuba továbbra is antiimperialista és szuverén marad", s szó se arról, hogy "szocialista" maradna.

Maga a cikk persze egy nagy nulla: semmitmondó bürokratikus nyelven írt altatódal. Csak maga a szóválasztás az érdekes, ahogy ezt már megjegyeztem.

Mivel felmerült többször is a római pápa kérdése, leírom, mi az ortodox elvi álláspont.

Nem a mostani római pápa a téma, az ő megítélése katolikus körökben is negatív, hanem általában az a célom: megvilágosítsam miért nem fogadjuk el a katolikus tanítást a római pápáról.

Lássuk mik azok a katolikus tézisek a római pápáról, melyek vitásak:

• az eredet: a katolicizmus szerint Péter kinevezte az apostolok fejévé, s mivel ő volt az első római pápa, ez öröklődik minden további római pápára,
• a római pápai tisztség azonos az Egyházzal: maga az Egyház azok szervezete, akik közösségben állnak a római pápával,
• a római pápa az Egyház abszolút uralkodója, aki teljes, közvetlen és egyetemes hatalommal bír az egész Egyház felett, mivel ő Krisztus helyettese, helyartója, s a hatalmat korlátlanul, szabadon gyakorolja,
• bármilyen más egyházi vezető hatalmas korlátozott, s ez is csakis a római pápa vezetése alatt. gyakorolható,
• a római Pápa, amikor hivatalból szólal meg, akkor tévedhetetlen, amennyiben a hit vagy az erkölcs kérdéseiben nyilévánul meg, ez az isteni kinyilatkoztatással azonos erő,
• az Egyház önmaga is tévedhetetlen, de csak ha ezt a római pápa vezetése alatt gyakorolja.

Ami az eredetet illeti, az ortodoxok természetesen elfogadják, hogy Péter vezetőnek lett kinevezve, hiszen ez feketén-fehéren szerepel a Bibliában, lásd "Te Péter vagy, s én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." (Máté 16:18-19).

A vita itt az, mi is e vezetői tisztség tartalma és hogyan öröklődik az. A tartalmat illetően az ortodox felfogás elutasítja, hogy a vezető azonos lenne az Egyházzal, s szerepe mint valamiféle abszolút uralkodóé lenne. Erre a legfőbb érv megint Máté: "Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is." (Máté 18:18), azaz ugyanazok az szavak, melyeket Péterhez intézett Jézus, csak itt az összes apostolhoz intézve.

Nyilván itt a katolikus értelmezés az, hogy a 2 szöveg egyben értelmezendő, míg az ortodox meg az, hogy az előbbi az utóbbi része. Azaz tisztán bibliai alapon a vita nem eldönthető.

Ami az öröklődést illeti, eleve elvetik az ortodoxok, hogy ilyen lenne: Jézus nem azt mondta, hogy minden római pápa örökli a vezetőséget, hanem csak Péterről beszélt. Eleve azt se fogadja el minden ortodox, hogy Péter lett volna az első római pápa. De ha az is volt, ez nem lehetett Istentől kijelölt vezetőség. Az ortodox álláspont szerint szimplán praktikus szempontok miatt lett a mindenkori egyházvezető a római püspök, ez nem isteni elrendelés volt, hanem emberi döntés.

Erre az indoklás a II. Egyetemes zsinat 3. kánonja, mely - mivel a Birodalom második fővárosa Konstantinápoly lett - Konstantinápoly püspökének státuszát megemelte, aztán tisztán egy külső esemény miatt: "A konstantinápolyi püspököt a római püspök után tiszteletbeli előjog illeti meg, mivel Konstantinápoly az új Róma.".

Ugyanezt kimondta a IV. Egyetemes zsinat 28. kánonja is: "Az Új Róma, azaz Konstantinápoly püspöke a Birodalom felosztása következtében ugyanazokat a kiváltságokat élvezi, mint a Régi Róma püspöke. Ezért a pontoszi, ázsiai és trákiai metropolitákat, valamint a barbár püspököket a konstantinápolyi püspök szenteli fel.". Itt már arra is van utalás, hogy a római püspök nem felettese a konstantinápolyinak.

S ami a legfontosabb: az ortodoxia határozottan elutasítja az abszolút hatalmú vezető elméletét. Az ortodox értelmezés szerint az egyházvezető első az egyenlőek közül, nem a többiek felett álló rang. A bbliai idézet ehhez: "Legeltessétek Isten rátok bízott nyáját. Viseljétek gondját, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból Isten szerint; ne rút nyerészkedésből, hanem buzgóságból; nem uralkodva a választottak fölött, hanem mint a nyájnak példaképei." (1 Péter 5:2-3.) 

Az ortodox értelmezés szerint maga a római püspök se hirdette abszolút hatalmát a IX. sz. előtt.

Ráadásul még később is megesett, hogy a katolicizmus vezető testülete de facto leváltott római pápát, ami abszurd katolikus szemppontból. A nyugati egyházszakadások alatt ez pedig megesett: a bíborosok az érvényesen megválasztott római pápa nélkül hoztak döntéseket.

A tévedhetetlenség kérdése még egyszerűbb, ezt a római pápák se hirdették a XIX. sz. előtt.

Valójában ma már ez az egyetlen komoly akadály a katolicizmus és az ortodoxia újraegyesülése előtt. Minden más teológiai vitás kérdés gyakorlatilag vagy már megoldott vagy megoldható. Ami sehogy se oldható meg az a római pápa szerepének felfogása.

Gyakori gondolat: nyugdíjasnak kellene lenni.

Sajnos ennek semmi realitása, mert még ha sikerülne is hivatalosan elérni a nyugdíjas státuszt, a nyugdíj összege nem fedezne a megélhetést.

Azaz marad a napi átlag 9 óra munka, ami egyébként teljesen elvesztegett idő. S még jó, hogy nem kell irodába járnom, mert akkor napi 11-12 óra elvesztegett idő lenne.

Sokat elmélkedem a téma megoldásán, de egyelőre semmi értelmes nem jutott eszembe.

Ettől teljesen függetlenül: a jövő hónaptól már nem lesz napi minimum 2 új cikk, ennek oka elutazás. Aztán majd meglátom mi lesz, a napi 1 cikk szinte biztos, mert ötletem van rengeteg, az napi 5 cikkre is elég lenne, csak a lejegyzéshez az idő nem biztos, hogy rendelkezésre áll. S augusztus első felében esetleg nem fogok kommentekre válaszolni.

Orbán humoros ember, tudja mivel lehet a ballibeket aktivizálni.

Pl. a "faj" szó használatával. Még jó, hogy létezik onlájn értelmező szótár manapság, így könyedén tudok idézni:

A legősibb trollkodást választotta Orbán, többértelmű szó használatát. Adok rá egy teljesen más példát:

        - A kommunizmusban elnyomták az embereket, jobban, mint nyugaton.

        - Még soha, sehol se volt kommunizmus!

Számtalan ilyen teljesen értelmetlen vitát láttam már. Pedig a megoldás: a két vitázó a "kommunizmus" szót eltérő értelemben használja, az egyik a marxi és általános nyugati értelemben, a másik a lenini és általános szovjet értelemben.

Itt is ez van: "ne keveredjenek a fajok" - automatikus idióta válasz: "minden ember egyetlen fajhoz tartozik". Aztán lehet hetekig vitázni a semmin.

Egyébként szerintem nem minden ember azonos fajú. Amikor még szabad volt a témát kutatni, s nem volt kötelező azt vallani, hogy minden rasszok közti eltérés csakis szociális alapú, a témát komolyan kutatták. S ma is nyilvánvaló mindenki számára, hogy komoly, szociális okokkal nem magyarázható eltérések vannak az egyes fajokban (rasszokban), pl. az alkohol jobban hat a sárgákra, mint a fehérekre, míg a kábítószer meg jobban hat a négerekre, mint a fehérekre. S nem beszélve a fizikai eltérésekről: az impotencia pl. sokkal ritkább a négereknél, mint a fehéreknél. Számtalan betegség esetében vannak ilyen faji jellegzetességek.

A tudomány - amikor még kutathatott - abban egyetértett, hogy a fehér, a sárga, a néger azonos biológiai fajhoz tartoznak, de akadt egy olyan kislétszámú rassz, mely esetében kétségek merültek fel. Ezek a néger rassz egy altípusa, a busmanok/hottentották, akik messziről is teljesen másképp néznek ki, mint akármelyik "normál" néger embertípus.

Sajnos a témát nem kutatják, pedig jó lenne. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, ők egy biológialag önálló faj. Még a beszédszerveik is sajátosak. Mondjuk az Orbán-témához semmi köze, csak úgy eszembe jutott.

Ez most nem egy normál cikk, segítséget kérek. Tudom, van az olvasók között IT-szakember is bőven.

Szóval pár napja nem tudok a Windows 10 rendszerű számítógépről Android eszközre fájlokat másolni! Másolás elindul, aztán megszakad.

További infók:

• igen, próbáltam más kábellel is,
• nem, nincs levédve a telefon, nem használok automatikus zárást,
• igen, van antivírus alkalmazásom, s azt kikapcsolva se megy a másolás,
• az USB-csatlakozó jó, azon pl. simán megy adatforgalom mondjuk egy bedugott flash drive-ra,
• minden drájver friss,
• a Windows 10 legális, s frissítve van mindig.

A legfurcsább: fordított irányban semmi gond, azaz Android eszközről a számítógépre simán lehet másolni. Ugyanazzal a kábellel, ugyanazon az USB-n.

Persze, megoldható a probléma, kiveszem a kártyát a telefonból/tabletből, beleteszem egy közvetlenül bedugható USB-kártyaolvasóba. De ez így nekem sok idővesztés.

Mi lehet a megoldás?

A modern liberális demokrácia, a modern kapitalizmus egyik sajátos jelensége, hogy az igazi hatalom teljesen el van rejtve. Gyakorlatilag nem lehet tudni kik döntenek és mikor, hogyan a fontos kérdésekben.

Mára ez eljutott arra a szintre, hogy a nagy cégek esetében se lehet tudni milyen alapon tesznek így vagy úgy.

A vásárló, az ügyfél teljesen védtelen. A nagy cégek ugyanis direkt egy teljesen átláthatatlan, rejtett rendszert építettek ki, melyben az egyszerő vevő esélye nulla körüli.

2007 óta személyesen is átlátom ezt, mert csupa olyan munkakörben és munkahelyen dolgozom, ahol éppen ez a fő feladatom: az ügyfél meggátlása abban, hogy eljusson a cég vezetőihez. Az ügyfélszolgálat, a kólcenter ugyanis erről szól.

Persze egyszerű ügyekben a kólcenteres munkatárs hasznos lehet, mondjuk elmagyaráz az ügyfélnek valamit, amit az nem tud. De amint egy ügyfélnek olyan gondja akad, amire a céges rend nem ad megoldást, a kör bezárul, s az ügyfél csapdába esik.

A túl sok halivúdi filmet nézett ügyfél ilyenkor elkezd tombolni, abban a hitben, hogy ezzel bosszúságot okoz majd a cégnek, a cég meg majd kinyalja a seggét, nehogy elveszítse. A valóságban legfeljebb egy-egy gyengébb idegzetű alacsony rangú ügyintézőnek okoz pár nehéz percet, de a legtöbb esetben még ez se: az alacsony rangú ügyintézők udvariasan meghallgatják a tombolást, majd kiröhögik a panaszost annak háta mögött.

Számtalan ilyen pillanatot éltem át. S persze bőven akadt olyan esetem is, hogy az ügyfélnek igaza volt, csak persze ezt nem ismerhettem el neki soha. Meg ha el is ismertem volna neki, ezzel sokat nem ért volna, hiszen ezzel csak egy magánszemély együttérzését kapta volna meg, de nem a probléma megoldását.

Egyébként én alapvetően segítőkész kólcenteres voltam mindig. Szinte mindig az ügyfél pártján voltam a cég ellen, amikor nyilvánvalóan a cég volt a hibás, s még akkor is az ügyfélnek igyekeztem segíteni, amikor ezt a céges szabályzat tiltotta. Egy tapasztalt kólcenteres tud ugyanis rugalmas lenni. Pl. az ügyfél bejelent x panaszt, amire a rendszer szerint a megoldás y, viszont világos, hogy ez nem lesz valós megoldás, mert a probléma valójában más, szóval én azt írom a rendszerbe, a bejelentett panasz z volt, amire már engedi a rendszer a valós q megoldást.

Hogy ne beszéljek félre, konkrét eset. Számítógépes nagy multi. A szerencsétlen embernek a merevlemeze meghalóban van. néha megy, néha nem. A hivatalos megoldás a ki- és bekapcsolás, közben pár perc pihentetés, kábelek ellenőrzése, ez tényleg megoldja a problémát kb. pár órára, jó esetben pár napra, aztán kész, teljes halál a végeredmény. Szóval szólok az embernek, ha nincs minden fontos adata lementve, akkor most azonnal van a megfelelő pillanat erre, egyébként meg küldöm neki az új merevlemezt, mivel még garanciás, a rendszerbe meg beírom "bios nem ismeri fel a merevlemezt", amire az esetre az új merevlemez küldése a megoldás.

Egyetlen esetben nem segítettem soha az ügyfelet: ha elkezdett káromkodni meg átkozódni - az ilyeneket szigorúan a szabályok szerint kezeltem, ami oda vezetett, hogy problémájuk nem lett megoldva. Itt az volt az alapelvem: ha komolyan hiszi, hogy halivúdi filmben él, ahol "az ügyfélnek mindig igaza van", akkor takarodjon Halivúdba.

Olyanoktól, akik sose dolgoztak ügyfélszolgálaton hallom "na, bemegyek rájuk borítom az asztalt" meg "felhívom őket, jól megijesztem őket". Mindig elmagyarázom, ennek semmi értelme egy nagy cég esetében. Ez nem egy egyéni vállalkozó villanyszerelő, aki valamit elrontott, ezért elmegyek hozzá és rászólok - itt sose fogsz eljutni olyan szintig, ahol már jelentősége lenne az ügynek. Szóval inkább menj be, válassz ki egy normálisnak tűnő ügyintézőt, mondd el neki normálisan mi a baj, s a végén lehet, hogy meglepődsz, mert megoldást javasol.

A legagresszívebb Halivúd-hívő ügyfél nehéz dolog persze. Ordítva kezdi, hogy "én fizetem a maga fizetését", amire a válaszom mindig hideg és nyugodt "Ön téved, nem Ön fizeti". Ekkor az ember átvált tegezésre és furcsa állati hangokat kezd hallatni. Két verzió van, az egyik a "kiderítem hol vagytok, odamegyek, s mindenkit agyonverek", a másik "az ügyvédem még a szaros kölykötök játékmackóját is lepereli rólatok". Végül "írok még ma a központotoknak, s mindenkit kirúgatok". Ez utóbbi a legjobb, mert ez az jelenti, tényleg semmi nem fog történni, az ilyen központnak küldött panaszokat a központ ugyanis visszaküldi mindig az illetékeseknek, azaz nekünk.

Szeretem a ballib megmondóemberek tombolását. Mulatságos, de egyben építő dolog is.

Az ilyen típusú primitív inkoherenciát persze sose értem.

Lássuk csak! Ezek az emberek ugyanazt a ballib konszenzust képviselik, melyek szerint pl. Horthy - direkt Horthyt választottam, aki egyáltalán nem a kedvenvem - hatalmas bűnt követett el, mikor egy káros szövetségbe lépett be, mármint a tengelyhatalmi koalícióba, majd pedig még nagyobb bűnt követett el, mikor ezt a szövetséget nem árulta el jó időben.

Pedig az akkori helyzet azonos a maival. Horthy azért lett Hitler szövetségese, mert idióta, hanem mert a korabeli geopolitikai helyzet más lehetőséget nem adott. S azért nem lépett ki ebből a szövetségből időben, mert nem volt meg hozzá a megfelelő ereje, miközben folyamatosan tervezte ezt, sőt a végén még meg is próbálta, csak nem jött össze, mert még akkor se volt meg ehhez a szükséges erő.

Akkor az volt a baj a ballib megmondóemberek szerint, hogy Horthy nem lett időben "áruló", most meg az, hogy a magyar vezetés nem áll ki teljes lélekkel a geopolitikai kényszer mellett, hanem megpróbálja biztosítani a jövőt?

Miféle abszurd erkölcs ez?

Eleve mi a helye az erkölcsnek a külpolitikában? Itt az ország érdekeinek képviselete a lényeg, nem valamiféle múló, sose örök szövetségek betartása. A szövetségek arra vannak ugyanis, hogy idő után szétessenek. Minden szövetség szétesik, melynek alapja megszűnik: ez lehet a kényszert adó erő gyengülése vagy a közös érdek eltűnése.

Magyarország euroatlantista elköteleződése teljesen abszurd, semmi közünk az euroatlantista értékrendhez. Azért vagyunk ott, mert rá lettünk kényszerítve, ennyi az egész. S nagyon helyes, hogy a magyar kormányzat készül aktívan az euroatlanti diktátum utáni időkre.

Az euroatlantista hatalom szerencsére folyamatosan gyengül. Még nem elég gyenge ahhoz, hogy nyíltan kilépjünk, de már van olyan gyenge, hogy belülről bomlaszthassuk. S egy nap - a közeli jövőben - eljön a kiugrás ideje is. Amire most - tanulva éppen Horthy 44-es kudarcából - fel kell készülni.

Nekem sokáig nem volt a kedvencem Szíjjártó. Külseje alapján ítéltem meg egyrészt. Másrészt emlékeztem korábbi szereplésére még mint Fidelitasz-vezető, s az nekem sehogy se tetszett. Kiderült azóta: talán a legjobb külügyminisztere Magyarországnak évtizedek óta. S pontosan ezért is szidják őt a ballib megmondók.

A Kádár-kor utolsó harmadában népszerű nyugatnémet turistalátványosság volt a hortobágy csikós só nevű valami. Lényege: legények lovagoltak össze-vissza furcsa ruhákba öltözve, közben szintén furcsa ruhákba öltözött lányok sikítanak. A turista persze örült, hogy milyen szép autentikus népművészetet látott, miközben a népművészetet kicsit is ismerő ember meg halálra röhögte magát.

A műfaj persze mindenhol létezik.

Aztán van egy olyan szint, amikor a giccset nem is maga az adott kultúra csinálja magáról, hanem mások, ez az "ahogy Móricka elképzeli" verzió. Ez jellemzően ultragiccs.

Aztán van a csúcsszint: amikor a giccs annyira népszerű lesz, hogy elkezd tényleg hódítani otthon is.

Az oroszokat sose szokta zavarni az idegenben kialakított orosz-kép, jellemzően röhögnek rajta. A német Dschinghis Khan diszkóegyüttes (egyébként két magyarral a tagok között) orosz tematikájú giccsei eljutottak oda, hogy az egyik nagy orosz tv-csatornán a tavelyelőtti ünnepi szilveszteri műsorra meghívták őket, előadni számaikat ott helyben:

Nekem egyébként a kedvenc Dschinghis Khan feldolgozásom a mongol, egy mongol tehetségkutatóban csinálták meg a mongol verziót. Tudni kell, Dzsingisz kán a legnagyobb mongol nemzeti hős (a név mongolul egyébként Csingisz):

Az orosz humoristák pedig megtalálták a külföldi orosz sztereotípiákat mint humorforrást:

Pár rész, annak aki nem érti (végig amaerikaias akcentussal beszélnek oroszul a színészek, kivéve a legvégét):

• "Nem rossz ez a júliusi időjárás."
• "Barbárok vagyunk, vad és piszkos barbárok. Miért vagyunk ilyenek? Az ipart és a technológiát kellene inkább fejlesztenünk. De akkor viszont nem maradna időnk vodkaivásra!"
• "A kocsi a tiétek? Nem, a banké. A lakás? Az se, jelzálog. Akkor mi a tiétek? A Krím a miénk!"
• "Miért van minden orosz lakásban szőnyeg a falon? Mert alatta van Amerika legyőzésének tervezete."
• "Add ide a Kalasnyikovot! Minek? Lőni fogok a saját lábam alá, hogy felmelegedjek."
• "Te igazi orosz disznó vagy! Köszönöm, elvtárs!"
• "Megyek amúri tigrisre vadászni. Minek, már csak 30 maradt belőlük! Akkor ideje sietni."
• "Egy valamit nem értek. Ha ilyenek vagyunk, miért nem félünk Amerikától? Mert amíg az amerikaiak azt hiszik, hogy tényleg ilyenek vagyunk és így beszélgetünk, addig nincs mitől félnünk." (ez a rész más akcentusmentes)

A 70-es évekbeli szovjet vicc szerint, amikor egy kétszemélyes versenyen az amerikai sportoló legyőzi a szovjet sportolót, a TASSZ így közli a hírt "az amerikai játékos az utolsó előtti helyezést érte el, a mi sportolónk második helyezett lett".

Ez jutott eszembe pár napja a HVG olvasásakor.

Mit is írt volna hasonló, csak fordított esetben ugyanez a lap? Azt, hogy "Az oroszok csapást mértek a zaporizzsjai atomerőműre".

Perintánál láttam - de a Mandiner is átvette -, hogy szivárványlobogó leng büszkén a katolikus templomon.

A perintisták persze lelkendeznek. Nekem azonnal az villant be, hogy vandálok horogkeresztet festenek a zsinagógára. Persze itt rosszabb a helyzet: a horogkeresztet nem a zsidók, hanem azok ellenségei festik a zsinagógára, itt meg nem a keresztények ellenségei, hanem maguk a keresztények teszik ki a szivárványosok keresztényellenes jelképét.

Persze, tudom, ez csak a látszat. A valóságban a 2 eset teljesen azonos: itt is a kereszténység ellenségeinek működése zajlik. Csak ők sunyibbak: magukat keresztényeknek hazudják, míg az antiszemiták legalább őszintén vállalják magukat.

Szeretem a dolgokat megérteni belülről. Mondjuk pl. a liberalizmus egy belülről érthető, koherens tanítás - persze marhaság, mert az alapok tévesek, de ha az alapokat elfogadjuk axiomatikusan, akkor onnan nézve a többi már logikus. Egyébként a kereszténység is ilyen: az alapok nem bizonyíthatóak, de ha ezeket elfogadjuk, a többi már logikus.

Ezt a modern reformkereszténységet, melyet a mi Perintánk is képvisel, azonban képtelen vagyok megérteni. Most az ÉS-ben erről szóló cikk is csak újabb kételyeket, kérdéseket vet fel.

A cikk nyilvánvaló marhaságaival nem foglalkozom, csak a teológiai résszel. Mert pl. nyilvánvaló, hogy egy olyan szekuláris országban mint amilyen Magyarország, a vallás kb. nulla szinten használható fel politikai célokra. Az átlag magyar számára kb. tizedrangú szempont, hogy miről mi a vallás hozzáállása. Ez legjobban ott látható, hogy míg pl. a homokosságot a nagy többség elutasítja, addig az abortuszt a nagy többség meg támogatja - miközben a katolikus és református hozzállás mindkettőhöz negatív, sőt talán az utóbbihoz negatívabb, mint az előbbihez, ami persze indokolt: a homokosság lehet rejtőzkődő, szégyellt, sőt abba is hagyható, míg a már megölt meg nem született gyermek nem támasztható fel.

De mint mondtam, ezt hagyjuk, nézzük az egyháztani részt!

A kritika azt mondja, mekkora baj Isten helyett a császár szolgálata, s az oltár és a trón szövetsége, hiszen így az egyházak "lecsillapítják a kétségbeesetteket, elkerülhetetlen isteni akaratként tüntetik fel a brutális adó- és áremelés következményeit, lebeszélik az embereket az e világi ellenállásról a túlvilági jutalomra mutogatva".

Hát, visszarepültem a 80-as évek első felébe, amikor szovjet középiskolában tanultam, ugyanis ez a szöveg ott ment a történelemoktatás kereteiben. Minden idők legbutább 3 ateista érve között van ez: "a hatalom a vallás segítségével gátolja meg az osztályharcot" (a másik 2: "csalók átverik a buta mucsai fogatlan többséget" és "tudománypótlék").

Szóval a keresztény vallás nem gátolja sehogy se a politikai harcot, ez csak egyes extrém áramlatokra igaz, lásd jehovisták, ahol még a himnusz alatti felállás vagy a zászlónak tisztelgés is tiltott. Sem a hagyományos kereszténység, sem a protestantizmus legnagyobb része nem politikaellenes. Sokkal inkább az ellenkezője igaz: egyes áramlatok túlságosan is átpolitizáltak. Lásd mondjuk a protestantizmus harmadik ágát, a radikális reformációt, ahol egyenesen vallási alapon határozták meg mi a helyes államforma - az 1524-1525-ös nagy német parasztlázadást egyenesen radikális protestáns teológusok vezették, aki a Bibliából vélték levonni a fennálló rend törvénytelenségét.

Amit a hagyományos kereszténység elítél: ha valaki egy adott politikai nézetet a vallással azonosít, lásd "az igazi keresztény kommunista" vagy "az igazi keresztény a monarchia mellett köteles állni". De azt nem ítéli el, ha valaki keresztény és emellett van politikai hite is. Keresztény ember lehet bármilyen politikai eszme híve, lehet kommunista, szocdem, fasiszta, náci, liberális, populista, s még sok más is, s persze lehet apolitikus is. Nyilván keresztény nem fogadhat el egy politikai eszmében se olyan tételt, mely nyíltan szembemegy a kereszténységgel, pl. egy keresztény lehet simán kommunista, de nem fogadhatja el a marxizmus materialista részét, miközben meg az osztályharcot minden további nélkül elfogadhatja.

A perintista kritika szerint a vallás bűnös, mert egyrészt nem politizál, hisz nem szólít fel a hatalom elleni harcra, másrészt politizál, mert támogatja a hatalmat - furcsa álláspont, nem igazán koherens.

Ami pedig a "túlvilági jutalmat" illeti, a jutalom nem a nem-harcért jár: bátran lehet harcolni, vagy ellenezni a harcot, vagy semlegesnek lenni. A túlvilági jutalom egyszerűen a dolgok nagyobb keretbe helyezése: hogy az evilági lét csak része egy nagyobb dolognak. Hogy ez esetleg egyeseket lebeszél a harcról? Biztosan van ilyen, de ez egyéni döntés kérdése. Egy profán példával: megvettem egy nyaralást jó helyre, majd kiderül, a turisztikai cég egy rozzant busszal akar odaszállítani - van aki azt mondja "kibírok pár órát" és van aki inkább panaszt tesz és kártérítést követel az irodától, mindkettő elfogadható magatartás.

Végülis a perintista kritika kb. az: az Egyház miért nem válik valamiféle forradalmi ballib párttá, mely abbahagyja a sok "süketelést" a túlvilágról, s ehelyett inkább segít egy ballib kormányzat hatalomra kerülésében? Nos, semmi gond ezzel a hozzáállással, de ez nem keresztény álláspont.

2008-ban szoktam rá a hangoskönyvekre. Addig marhaságnak tartottam.

Tulajdonképpen előbb az eszköz lett meg, aztán a szokás. 2007-ben kezdtem meg első kólcenteres munkámat, mégpedig a Nokiánál. Korábban azt hittem, a telefon fő célja a telefonálás, én meg utálok telefonálni, így nem érdekeltek a telefonok. Persze volt mobilom már 1996-tól, de azok eleve - mai szemmel - primitív készülékek voltak.

A Nokiánál végzett munka során elég jól megismertem a technikát. Ez egyébként minden kólcenter sajátossága: az ügyfél betelefonál, mert kérdezni akar, abban a hitben, hogy a nagy céggel fog beszélni, hozzáértőkkel. A valóság nagyon más: én még nem hallottam kólcenterről, ahol feltétel lett volna a hozzáértés.

A modell alapvetően az, hogy felvesznek a munkára bárkit, aki tud írni-olvasni-beszélni, majd van egy felkészítő tréning (jó esetben 1 hónap, rosszabb esetben 3 nap), majd az ember megkezdi a munkát. Ha aztán az ember teljesen reménytelen eset, azaz 2-3 hónap alatt se képes megszokni a munkát, akkor kirúgják, s pont. A munka megszokása azt jelenti: megtanulja, hol keresse meg a kérdésekre a választ, meg megjegyzi a választ a leggyakoribb kérdésekre. Valójában a szaktudásnál sokkal fontosabb az ügyfélkezelés tudománya.

Én azért nem voltam teljesen tudatlan telefon témában, mert magam is használtam, de a bonyolultabb telefonfunkciókról csak annyit tudtam, hogy léteznek, de ezen kívül semmit. Viszont voltak kollégák - leginkább kolléganők -, akik tényleg semmit se tudtak az egészről, még a telefonszám bejegyzése a telefon telefonkönyvébe is nagy rejtély volt számukra.

Alapvetően kezdő kólcenterestől ne próbálj kérdezni semmit, mert nem tud semmit, legalább 6 hónap kell, hogy a kólcenteres már többet tudjon, mint egy átlagos tapasztalt ügyfél.

A Nokia egyébként akkor még komoly cég volt. Kitett magáért: 5 hét tréning volt, teljes fizetéssel, s két profi szakember tartotta - egy svájci férfi és egy szlovák nő -, s tényleg mindent elmondtak. Mondjuk az első leckén a "mi a telefon" volt a téma, míg az utolsó meg, hogy "milyen IEEE 802.11 szabványok vannak", ez utóbbit most találtam ki, mert nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmi volt.

Én másfél évet dolgoztam ott, kb. 1 év kellett, hogy rájöjjek, melyik telefon a legjobb. Ebben az is sokat segített, hogy az első félév után jelentkeztem a panasz részlegre, s felvettek - ott aztán hozzájutottam a legszentebb belső infókhoz. A számomra legfontosabb infó az volt, hogy melyik a legjobban működő készülék, mely a legtöbbet adja. Most már mondhatom a titkot - az infó teljesen elavult már -, szóval az N85-ös telefon volt a Nokia messze legjobb terméke. Messze legkevesebb panasz volt rá, s a legritkábban került szervizbe, alig fagyott le, s eleve a legmegbízhatóbb volt. Akkor ez a készülék 600 euró volt, a havi nettó fizetésem meg 750 euró, szóval kicsit drága, de megvettem - kamatmentes 12-havi részletre. Egyébként adtak szolgálati telefont, de azt vissza kellett adni, csak ideiglenesen adták csak ideiglenesen, én meg az ilyesmit nem szeretem.

S azonnal megláttam a legfőbb hasznot: a felesleges utazások közben van mit csinálni, hallgatni dolgokat. A fő akadályt, hogy alig hallani valamit a zajban a gyári fülhallgatón keresztül, gyorsan megoldottam: venni kell normális fejhallgatót.

Így jött képbe a hangoskönyv.

A hangskönyvek nagy baja, hogy kevés van belőle. Ugyanis gazdaságosan nehezen csinálható üzlet. Szóval még a fejlett nyugaton is kb. 1:8 az arány, pedig ott ez még veszélyes is lehet, csúnya büntetést lehet kapni az "illegális" megosztásért, mégis 1 hangoskönyv átlag 8 emberhez jut el. Nyilván Kelet-Európában meg ennek sokszorosa a szám.

A magyar hangoskönyvek legnagyobb része pl. máig nonprofit, azaz a Vakok Szövetsége finanszírozta őket tagjai részére ingyenesen. Persze onnan aztán kimentek torrentre, meg maga a Szövetség is feladta a harcot sok esetben: hivatalosan is ingyenesített.

Nyugaton máig megy a háború az "illegális" megosztás ellen. Teljesen értelmetlenül. Egyszerűen nem jó az üzleti modelljük. Kb. mintha be akarnák tiltani az autózást azon az alapon, hogy elveszi a lovaskocsik munkáját.

A lehető legrosszabb hangoskönyv persze a számítógépes hanggal felolvastatott. Egyszer próbáltam, pár percnél tovább nem bírható.

A jónak mindig örülni kell, bárhol is jelenik meg.

Perinta mára minden ellenzőjét letiltotta a kommenteléstől. Azaz aki kommentel nála, az minimum a híve. Így aztán kellemes meglepetés, amikor immár egyes hívei is ellentmondanak neki.

Mert lehet valaki fanatikus antiorbánista, törzsszavazó ballib, attól még lehet keresztény. S keresztényként szúrja a szemét ez meg az.

Öröm látni, hogy 3 ponton is megszorították Ritát, s teológus létére egyikre se tudott választ adni. Íme a 3 pont kommentár nélkül.

1. Miért nevezi álkeresztényeknek, fundamentalistáknak, képmutatóknak azokat, akik egyszerűen csak mércének tekintik a krisztusi tanítást?

2. Miért nevezi magát katolikusnak, ha nem ért egyet a katolicizmussal?

3. Miért kellene haladni a korral, mikor ezt Jézus se tette?

A csúcs: egyik híve, nyilván ballib törzsszavazó megállapítja: "Egyik véglet a Fidesz, a másik véglet te és Bartus." - Ritának még nem volt ideje moderálnia, szóval ezt sikeresen láttam. A lehető legnagyobb sértés ezekben a körökben az "olyan vagy, mint a Fidesz" megállapítás.

A korai 90-es évek Bulgáriájában kaptam jó leckét mi is a kapitalizmus. Persze, Magyarországon se volt a helyzet alapjaiban más, de a bolgár helyzet még kontrasztosabb volt.

Tolmácsként tevékenykedtem éppen. Ennek az is az előnye, hogy az ember olyat is megtud, amit másképp csak sejthetne. Persze van tolmácsetika, hogy a tolmácsként megszerzett infót nem használjuk fel, ezt mindig be is tartottam, de a hosszú idő utáni és nem önző céllal történő felhasználás nem etikátlan.

Tipikus helyzet. A két újgazdag ember üzletet akar kötni.

Meg a szokásos laza beszélgetés. Szóba került, mennyien szegényedtek el a rendszerváltozás miatt.

Erre azt mondja a bolgár:

• Én nem akartam ezt a rendszerváltoztatást, hittem a kommunizmusban. A többség nem hitt benne, most megkapták amit akartak. Ja, hogy most már nem is tetszik annyira? Hát, gondolkodtak volna jobban. Nem az én bajom. Én akkor is rendszer szabályai szerint játszottam, most is ezt teszem. A többség meg akkor is, most is ostoba birkákból áll. Nem tehetek róla, hogy akkor nem vették észre, hogy jobban élnek, mint valaha addig. Azt hitték, most majd mind gazdagok lesznek. Hát nem lettek, sorry. Az lett, aki átlátta időben az új rendet. Én mint marxista tudtam mi a rend lényege, s képes voltam kihasználni, ők meg ostoba amerikai filmeknek hittek. Ennyi az egész.

A legnagyobb bajom ezzel a szöveggel valójában az volt, hogy igaz volt. Persze amolyan újgazdagos cinikusan előadva, de a mélytartalom megfelelt a valóságnak.

Arra számítok, az év végéig kiderül az ukrajnai frontharc fejleménye.

Amerika bukta már az egészet, kb. ott tartunk mint Vietnámban 1970-ben: Amerika még tartja a fővárost, az ottani bábkormányt és kontrollálja az ország nagyobb részét, de az észak-vietnámiakat már képtelenség megállítani.

Most Oroszország kész megállapodni. Ha Amerika belemegy, akkor maradhat a "dél-vietnámi" kormányzat, semleges katonai státusszal az ország egy részén. Ha nem, akkor ősztől beindul az úthenger, s elsöpör mindent. Immár nem vigyázva, azaz nem óvva a legfontosabb infrastruktúrát.

A vita most Amerikán belül folyik: a galambok meg akarnak állapodni, a héják harcolni akarnak, hiszen amerikai életekbe nem kerül.

A rosszabb kimenet: a héják győzelme. Ennek formája valamilyen hatalmas provokáció lesz, a legkézenfekvőbb a krími híd megtámadása. Amire az orosz fél kénytelen lesz Kijev központjának megsemmisítésével válaszolni, jó esetben atomtöltet nélkül.

Tippelni most nem tudok még.

Egy másik Magyarországot építenének, pedig minek: ez a másik Magyaország már fel volt építve az 1990-2010 közti liberális vészkorszakban.

Ez a másik Magyarország a nyugati nagytőke, Sorosék, a másságkultusz, az idegenszép agymosás, a kisemberek eltiprásának Magyarországa. Éppen ezt szavazza le folyamatosan a nép 2010 óta.

Az egyik Kéri-javaslat "a hetilapok széles körben való terjesztése. A Magyar Hang, a Jelen, az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és a HVG eléréseinek növelésével kiegyenlítődne a kormánypárti médiatúlsúly" - hát ez biztos recept a Fidesz támogatottságának növelésére.

S Pottyondy alias Puzsérné mint megoldás. A tehetségtelen ex-momentumos csaj, aki puzséros stílust alkalmaz bújtatott ballib tartalommal. Eleve nem ér el senkit, akit Kéri szeretne eléretni. S még az elértek zöme is elutasítja a ballibeket. Szerintem ez az ember egyetlen Pottyondy-videót se nézett meg, csak valamit hallott róla.

Orbánnak tulajdonképpen hatalmas szerencséje van: ilyen Kéri-féle 90-es években rekedt arcok határozzák meg az ellenzéki stratégiát.

A szegény rendszerkritikusnak azt mondják, komolytalan, mert csak irigy. A gazdag rendszerkritikusnak meg azt mondják, komolytalan, mert csak képmutató. Aki meg szegényből gazdag lett, arra azt mondják, komolytalan, hiszen nem kritizálhatja azt, aminek hála gazdag lett. Aki viszont gazdagból lett szegény, az se megoldás, mert rá meg azt mondják: bolond és/vagy felelőtlen.

Tulajdonképpen még legjobban a mérsékelten jómódúnak hisznek, de persze ott is jön a kritika. Miért nem nyomorog, mikor ez lenne a "hiteles"? Meg miért nincsenek "ambíciói" a többhöz.

A liberális demokrácia logikáját abszurd módon egy Garfield-mém fejezi ki. Nem szívesen idézem, mert utálom a Garfield-mémeket. Ezek leginkább irodákban terjedtek, s idősödő hölgyek terjesztették őket leginkább. A nagy részük ökörség, de van egy mely teljesen véletlenül értelmes:

A lényeg itt az, mindenki abban hisz, ő lesz az "egy", így tűri, hogy most még ő a "mások" része, hiszen azt hiszi, ez valamiféle ideiglenes, sőt igazságtalan állapot csak.

Sok éve volt egy cseh komcsi barátom, akkor amikor én még meggyőződéses liberális voltam, aki azt mondta, egy teljesen pragmatikus és ideológiamentes szempontot felvetve: végülis egyetértenék veled, ha biztos lennék benne, hogy a rendszerben én egy lennék a tőkések közül, de mivel ennek a matematikai esélye kicsi (a haverom informatikusnak készült, szeretett esélyekről beszélni), így nekem jobban megéri inkább ellenezni a rendszert.

Nyilván ez az érv nevetséges, hiszen nem lehet valami attól jó, hogy éppen nekem jó. Viszont mégis ez a rendszer belső axiómája.

Aki feleslegesen spórol, az sok pénzt veszít.

Az alaphelyzet: az ember bemegy a közértbe, majd 1 darab zacskót kér - mert fizetős -, pedig 2 kellene. Eredmény: elszakad a zacskó, leesik a termékek egy része, rosszabb esetben eltörik valami. Pénzkidobás, ráadásul el is pazarlódik egy termék. A pazarlás pedig bűn.

Ugyanez műszaki termékben. Amikor a hülyegyerek megveszi a legdrágább telefont, de rendes tokra már sajnálja a pénzt. Aztán pár hét, s a képernyőn csúnya felszíni repedések láthatók.

A fő telefonom már 2 és fél éves, de mintha új lenne. A megvételével együtt azonnal megvettem a hozzá való eredeti tokot is. Persze drága, a tok árából venni lehetne egy olcsó telefont, dehát ha már egyszer vettem valamit, legyen az normál állapotban.

Műszaki terméknél általában a második vagy harmadik legjobbat szoktam venni, annak az ára a legjobb. De ha nem lenne erre se pénzem, vennék egy még olcsóbbat, de azt is rendesen felszerelve.

Az olcsóval rosszul szoktam járni. Pár éve vettem egy teljesen noname tabletet, könyvolvasásra. 3 hónap alatt elromlott az USB-je, nem lehetett tölteni többé. Eladtam alkatrésznek, s vettem egy Samsung márkájút, 2 és félszer annyiért, máig működik.

Egyedül a fejhallgatónál vagyok csúcsminőség-hívő: nagyon zavar a rossz hang.

Egyszer valaki megjegyezte hogyan képes élő ember többszáz euróért venni fejhallgatót, olyan paraméterekkel, melyek teljesen "feleslegesek" a hétköznapi életben, mire én megjegyeztem, "te 4 hónap alatt többet költesz cigarettára, én viszont nem dohányzom, s egy fejhallgató kitart 3-4 évig átlag".

A mostanim 2 és fél éves és még mindig rajta van a "2022 legjobb fejhallgatói" 10-es listán, persze már nem dobogós nyilván.

A csúcs-fejhallgatók egyetlen negatívuma: kissé veszélyesek utcán hordva, mert ha az ember elbambul, nem hallja meg azokat a zajokat, melyeket pedig meg kellene, lásd hirtelen fékező autó, sziréna, stb.

A nagy fényképezőgépemhez van 4 darab objektívem, mindegyiken van semleges szűrő, így ha bármi sérülés lenne, csak a szűrő sérülne, aminek az ára a tizede, mint egy objektívnek. (Tudom, a profi fotósok szerint hülyeség a semleges szűrő indokolatlan használata, mert nem engedi be az igazi fényt, de szerintem ez marhaság.)

Igyekszem nem aktív lenni a fogyasztói társadalomban, de van pár dolog, amit nem tudok nélkülözni.

Bár a bolgár köztársasági elnök sok inadekvát dolgot művelt a legutóbbi időkben, ezúttal hasznosat tett.

A hét elején a szociknak adott kormányalakítási megbízást ugyanis.

A bolgár alkotmányjog szerint háromszor lehet kormányalakítással próbálkozni minden választás vagy kormánybukás után: az első két alkalommal a legnagyobb és a második legnagyobb párt próbálkozhat, a harmadik alkalommal pedig bárki, akit az államfő megjelöl.

A nyugati nyomás hatalmas: legyen egy egyértelműen euroatlantista kormányzat Szófiában, mely teljes mellszélességgel kiáll a NATO-agresszió mellett az ukrajnai fronton. Ehhez azonban az kellene, hogy összeálljon 3 olyan párt, melyből 2 az egész politikáját arra alapozta, hogy ellenzi a harmadikat - ez hatalmas, 60 % körüli parlamenti támogatást jelentene. Csakhát közülük az egyik ezzel össze is omlana azonnal: nem lehet ugyanis azzal a párttal koalícióra lépne, melynek ellenzésére alakult meg.

A két nagy a GERB és a PP. A GERB tulajdonképpen egyetlen ember, Bojko Boriszov egyszemélyi pártja, s kb. olyan dolgokkal vádolják Bulgáriában, mint Magyarországon Orbánt. Csak Bulgáriában a vádlók maguk is jobboldaliak. A fő eltérés persze Orbánhoz képest, hogy Boriszov sose harcolt a nyugat ellen, s bár teljesen lelkesen nyugatpártinak nem mondható, sose lépett ki a nyugati konszenzusból. Szóval nyugati szemszögből nem az ideális szövetséges, de elfogadható szövetséges. Lásd, az Eurőpai Néppárt mindig megvédi Boriszovot minden korrupciós vádaktól.

A PP pedig a Boriszov elleni 2020-2021-es tüntetések végső maradványa. Az egész párt arra alakult, hogy "eltakarítsa" Boriszovot és rendszerét.

A harmadik pártot most kihagynám, szerepe nem lényeges a vázolt ügy szempontjából.

Na most, azt hiszem, érthető így a szituáció miért nem engedhet a PP a nyugati nyomásnak, hogy szövetkezzen a GERBbel. Mert ha megtenné, nevetségessé válna saját szavazói előtt. Pár sántít kissé a példa, de kb. mintha Hadházy holnap miniszteri ajánlatot kapna Orbántól, s ezt el is fogadná.

Egy új választással viszont valószínűleg csak csökkenne az egyértelműen nyugatos erők támogatottsága.

A bolgár köztársasági elnök sose volt lelkes eurotlantista, de az ukrajnai háború óta ez még inkább érezhető.

Azzal, hogy most a szocikat bízta meg kormányalakítással, elérte: ne legyen megalakítható egy ilyen erősen nyugatpárti kormány. Azaz vagy legyen egy mérsékeltebb kormány most, a mérsékeltséget garantálja a szocik jelenléte, vagy jöjjenek a választások, ami 3 hónappal kitolja az új kormány megalakítását. Ez október közepe, addig pedig sok dolog fog még történni Ukrajnában.

Magyar szemmel furcsán hangzik ez, mert Magyarországon a posztkomcsik mind kőkeményen elkötelezett euroatlantisták, de a bolgár helyzet nem ilyen: a bolgár posztkomcsik amolyan vonakodva-nyögvenyelős euroatlantisták. Nemrég egy bolgár közvéleménykutatás nagy botrányt okozott: kiderült, a bolgár szocik szavazótábora még a bolgár nacionalisták szavazótáboránál is oroszpártibb.

A kőkemény szovjet ateista harcot már nem vették át a szatelitállamok a II. vh. után. Immár nem a vallás gyors megsemmisítése lett a cél, hanem csak ellehetetlenítése.

Ennek egyik módszere volt a lenéző, paternalisztikus módszer. Kb. "hadd hókuszpókuszoljanak, majd lassan elhalnak".

A kommunista kép a templomról kb. az volt, hogy idős pap hadovál marhaságokat, közben furcsa mozdulatokat végez, s ezt nézi tucatnyi, otthonkába öltözött özvegy idős néni szájtátva. S sajnos nem is volt messze ez a valóságtól, tényleg az egyedül maradt idős nénik voltak a legnagyobb templombajáró csoport.

A liberális ateizmus csavart egy kicsit ezen a képen, de a lényeg azonos maradt. Az egyház továbbra se "pofázzon" bele a közéletbe, sőt az emberek magánéletébe se, ne legyen véleménye semmiről, mert "az állam el van választva az egyháztól", viszont simogassa reggeltől estig rákos kisgyerekek buksiját, na jó, néha oszthat ételt is! S aki ezt nem fogadja, az onnantól nem igazi keresztény!

A friss ÉS-ben ezt nyíltan is kimondja Perinta: "A szeretet nem egy elvont gondolat. De arról filozofálni, hogy Szűz Mária szűzen fogant-e, vagy van-e feltámadás – nagyon kényelmes, azzal nem kell csinálni semmit, gondolkodom róla, esetleg írok valamit róla. De a szeretet cselekedeteket követel. Nem maradhatok passzív például akkor, amikor Magyarországon az alkotmányt úgy módosítják, hogy a transzszexuális emberek jogait elveszik, mert tudom, hogy ők is az Isten képmására vannak teremtve, akárcsak én. Fel kell szólalnom mellettük, és ez már munka." - értsd: a hitigazságok lényegtelenek, ami egyedül fontos az a küzdelem nem keresztény értékekért. Miért? Mert "szeretet".

Maga a perintista egyházkép is teljesen abszurd. Ez nem katolicizmus, hanem egyfajta radikális protestantizmus. Idézet: "Az nem biztos, hogy egyházat akart [Jézus], de az biztos, hogy vándorprédikátorként Jézus-követők testvéri mozgalmáról álmodott. Ahol mindenki egyenlő, pontosan azért, mert az Isten képmására van teremtve. Az már a történelem hordaléka, hogy az egyházak teljesen más irányba vitték el ezt az elképzelést. De amíg üldözték, vagyis 300 éven át, ameddig nem vált államvallássá, addig sok jele megvolt ennek a forradalmi egyenlőségnek. Konstantin császár alatt viszont teljesen a politika nyomása alá kerül, és az oltár és a trón szövetsége a mai napig tart." Ez már olyan Dan Brown magasságú "teológia".

A denbraunista vallás alapjai pedig ezek:

• volt ez a Jézus nevű kissé málé, de rendes alak, aki csupa jót akart,
• Jézus végülis amolyan hippi volt, nem tanított semmit, csak szeretetet, tulajdonképpen csak azt hirdette, mindenki napozzon a parton, éljen ahogy akar és fogadja el, hogy mások így tesznek,
• de a sok I. századi buta, fogatlan, mucsai zsidó nem értette meg őt,
• különösen ez a Pál nevű diktátor írta át tanításait, a pálizmus immár azt hirdette: tilos napozni a parton, mindenki éljen pöspöke utasításai szerint, s gyűlölje azt, aki nem így tesz,
• aztán a dolgok egyre rosszabbra fordultak: jöttek a szadista pedofil római pápák, s átírták a Bibliát,
• végül a munkát befejezte Konstantin, aki a Bibliát betiltotta, új Bibliát szerkesztett, de még annak olvasását is betiltotta az egyszerű népnek,
• halvány reménysugár a nagy sötétségben, hogy időről időre megjelennek mindentudó emberek - pl. Beer, Iványi, s persze a legnagyobbak legnagyobbika: Perinta -, akik igyekeznek világosságot önteni a sötét mucsai fejekbe, elmagyarázva az igazi, parton napozós és ott mindenkit elfogadó eredeti szeretet-Jézust!

Bulgáriában olyan hivatalos ünnepnap, mely se nem vallási, se nem nemzetközi alapú, se nem idegen átvétel, összesen 3 darab van:

• március 3. - a Felszabadulás napja - a török uralom bulgáriai megszűnését jelentő előzetes orosz-török békeszerződés aláírásának napja 1878-ban,
• szeptember 6. - az Egyesülés napja - amikor a Bulgáriai Fejedelemség annektálta 1885-ben Törökország autonóm tartományát, az akkor nagyjából kétharmados bolgár többségű Kelet-Ruméliát,
• szeptember 22. - a Függetlenség napja - amikor 1908-ban Bulgária hivatalosan is megszakította az államjogi viszonyát Törökországgal (1878-1908 között Bulgária hivatalosan Törökország vazallus állam volt).

Ezek közül a fő ünnep a március 3., immár 1990 óta, de ez volt 1879-1946 között is a fő ünnep. A kommunizmus alatt természetesen a fő ünnep a kommunista hatalomátvétel napja volt, a magyar április 4. bolgár változata: szeptember 9.

S a legkevésbé népszerű a Függetlenség napja, annyira, hogy egy csomó bolgár keveri az Egyesülést a Függetlenséggel. Ennek oka: Bulgária független de facto 1879 óta, így a jogi függetlenség kinyílvánítása 1908-ban nem keltett túl nagy érzelmeket.

Most az ukrajnai háború hevében megszületett a soron következő idióta ötlet: ne legyen ezentúl március 3. nemzeti ünnep, mert ez a nap oroszpárti, hiszen az oroszok szabadították fel Bulgáriát.

Szerencsére nem valószínű, hogy ez megvalósul ténylegesen is.