magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Tombolnak

A Klub Rádió feketeöves ballib magja robbantotta ki a "Súlyok náci apa" című műbotrányt.

Csak a DK szállt be, mások nem.

Bolgár Gyuri bácsi most tombol.

Kifejezetten vicces az izzadságszagú süketelés a fő megmondóemberek részéről. A hibást megtalálták: azok a ballib pártok, melyek nem támogatták meg a DK-t. Meg a ballib médiák, melyeket állítólag Zorbán kilóra megvett.

Bolgár Gyuri bácsi még azt a baklövést is elkövette, hogy meghívta Révész Sándort, akiről pedig közismert, hogy szeret különcködni, nem egyetérteni a Szalon mindenkori útmutatásaival. Gyuri bácsi majdnem megpofozta őt:


Kétszer is megnéztem, olyan vicces.

Az egyetlen gyógyír a sebre: a DK-s nyugdíjas betefonálók, rájuk szerencsére lehet számítani.

43 komment

Eltemették Nah... Brezsnyev elvtársat

A progresszív emberiség vezetője, a pótolhatatlan Brezsnyev elvtárs meghalt.

Mindenki köteles zokogni, de legalábbis zokogást szimulálni.

A mostani ügyeletes liberális Brezsnyev eredetije, a komcsi Brezsnyev 42 éve halt meg.

Akkoriban szovjet iskolai 8. osztályos diák voltam (ez magyarra fordítva akkor 2. osztályos gimnazistát jelentett), így közelről tudtam megfigyelni az halálesettel kapcsolatos eseményeket.

Délelőtt hirtelen abbamaradt a tanítás. Sürgősen minden diákot összetrombitáltak az iskola udvarára. Az iskola fő pártembere (ez a mindenkori egyik igazgatóhelyettes volt) gyászos ábrázatából először azt hittem, kitört a III. világháború, de aztán észrevettem, hogy az iskola bejáratánál lévő hatalmas Brezsnyev-kép eltűnt a helyéről, s az iskolaudvari pódiumra került, fekete szalaggal átvetve.

Az első rövid beszédet az igazgató mondta, aki pár mondatban annyit mondott, hogy nagy szomorúság érte az országot és az egész progresszív emberiséget, majd átadta a szót a már említett igazgatóhelyettesnek. Ő hosszú beszédet tartott. Vázolta többek között, hogy még a szokásosnál is jobban össze kell most tartanunk, tömörülnünk kell a Párt vezetése körül, mert az ellenség igyekszik kihasználni az ilyen pillanatokat az ország gyengítése céljából. Aztán elmondta, hogy Brezsnyev elvtárs nem csak kiváló államférfi volt, hanem tudós marxista-leninista is, aki sokban gazdagította a marxista filozófiát, valamint nagyszerű író és háborús hős is volt egyszemélyben.

Először még azt hittem, mindezt komolyan is gondolja, de aztán 1984-ben és 1985-ben, Andropov és Csernyenko halálakor szinte ugyanezt mondta el, így rájöttem: egyszerűen ez volt a vezető halálakor alkalmazandó szabványos szöveg.

A gyűlésen a legkiválóbb tanulók és Komszomol-aktivisták igyekeztek gyászos arcot magukra erőltetni, de a nagy többség alig leplezte örömét a tanítás megszakadása miatt. Az öröm kifejezetten hangossá vált, amikor az igazgató bejelentette: a következő nap gyásznap lesz, nem kell iskolába jönni. De, tette hozzá, a legjobb tanulókat és Komszomol-aktivistákat az a hatalmas megtiszteltetés érte, hogy ma és holnap őrséget állhatnak Brezsnyev elvtárs képmása előtt 2-2 órás váltásban, az iskola épületében. A rosszabb tanulók és a kevésbé aktív komoszomolisták nehezen fogták vissza kárörömüket e hír hallatán.

Aztán még két hétig sokszor esett szó Brezsnyev elvtárs munkásságáról. Majd teljesen el lett felejtve. Az iskola bejáratához kikerült Andropov képe, a nagy Brezsnyev-kép meg be lett dugva az igazgatói irodába porosodni.

Most is kiváncsi vagyok, hogy a CIA és a Soros Alapítvány kit fognak kinevezni Nah... Brezsnyev elvtárs utódjának.

40 komment

Nincs pénz marketingesre

A milliárdos DK párt nem akar költeni marketingesre.

Pedig az megmondaná: a két fő hiba minden kampányban egyrészt az üzenetek keverése, másrészt a túlzás.

Az üzenetek keverése az üzeneket gyengíti. A túlzás meg csökkenti a hatást.

Pedig mindkettő még a magánéletből is tudható. Ha valakinek rossz hírét akarjuk kelteni, akkor egy dolgot hazudunk róla - a legjobb persze egy valós vonását felnagyítani -, nem egyszerre többet, ez ugyanis az üzenetek kioltásához vezet. Ha a szomszéd nőről azt hangoztatjuk, hogy egy büdös kurva, az sokkal jobb, mintha az, hogy büdös kurva és kínozza a macskáját. Ha túl sok az üzenet, akkor egyik se lesz erős. A túlzás pedig csak oda vezet, hogy hitetlenkedés lesz. Sokkal célszérűbb valakit hihetően vádolni, mint eltúlozni a vádat.

Hirtelen elővették Sulyok apját, akinek bűne, hogy állítólag náci politikus volt 12 évvel Sulyok születése előtt. Ha igaz is, vajon okos dolog-e a felmenőkkel érvelni egy olyan pártban, melynek sztárja Gyurcsányné, akinek egyik felmenője nem csupán passzív részese - mert a DK se állítja Sulyok apjáról, hogy bármit is elkövetett volna nézetei hangoztatásán kívül -, hanem egyik vezetője volt az 1956 utáni megtorlásoknak?

Közben, ezzel párhuzamosan nyomják a pedofideszezést. Persze a legszerencsétlenebb alakban. Isten nevének belevétele csak a legkeményebb ballib tábornak fog tetszeni. Már csak egy rongyos határontúli magyart kellett volna odatenni, ez még nagyobb sikert aratott volna a fanatikus DK-nyugdíjasok körében.

50 komment

Gazdag egyenruhában

Van egy emberke a YT-on, akinek hobbija gazdagságot filmezni Monacóban.

Monaco egy sajátos hely. Egyrészt a két megmaradt európai monarchia egyike, a szó valós értelmében, azaz a királynak valós hatalma van, tipikus alkotmányos monarchia, tehát a hatalom megoszlik az uralkodó és a népképviselet között. Másrészt azonban az ország csak nagy jóindulattal nevezhető függetlennek: a monacói kormány kinevezése ügyében a francia kormánynak vétójoga van, a francia hadsereg jogosult ellátni minden katonai szerepet (kivéve a herceg testőrségét), a vámügyekben a francia adóhatóság illetékes, a monacói adóhivatal egyedül ÁFA-t és céges adókat szed be (SZJA nincs Monacóban a helyiek számára), sőt a nem helyi lakosok után SZJA-t szed be a francia adóhatóság.

Tulajdonképpen az egész olyan, mintha Franciaország speciális része lenne, ahová bejöhetnek mindenhonnan milliárdosok adóspórolási céllal.

Tulajdonképpen az egész egy milliomosgettó. Mert rendkívül drága mulatság ott élni. Egy kis társasházi egyszobás lakás ára is 2-3 millió euró, míg a szomszédos francia városban - Beausoleil -, mellyel egybe van nőve Monaco az árak átlag 2-2,5-szer alacsonyabbak. Tulajdonképpen csak akkor éri meg oda költözni, ha az embernek magas jövedelme van, melyből nem akar adózni.

A francia állam ravasz egyébként: a saját állampolgárait nem szeretné adómentességben részesíteni, így a monacói adómentesség nem vonatkozik az oda költöző francia állampolgárokra. Azaz ilyenkor nem elég a költözés, monacói állampolgárság is kell, ami viszont kb. képtelenség kategóriájú feladat.

Én 1992-ben jártam ott. 2 éjszakát aludtam helyben, direkt nem a szomszédos francia területen, hanem kicsit drágábban helyi hotelben, hogy aztán mondhassam: Monacóban aludtam. Mondanom se kell, nem a nagyszállóban szálltam meg, hanem pont a francia-monacói határtól 1 utcányira egy ottani mércével olcsó 3-csillagosban.

a határ alig észrevehető, sok helyen az utcákat is keresztbe vágja, itt csak a francia zászló jelzi: a sárga ház Franciaország, a narancs meg Monaco

Természetesen megnéztem a helyi milliomos életvitelét. Arra jutottam: nehéz élet ez, ráadásul rendkívül unalmas. A milliomosok kénytelenek mind a lehető legdrágább autókkal közlekedni - jellemzően Ferrari vagy Rolls-Royce, csak egy felsőkategóriás BMW-vel vagy Mercedesszel körberöhögnék az embert hogyan gattyásodhatott le ennyire -, egy nyugodt intím pillanatuk sincs, folyamatosan személyzet van mellettük, na és az egyenruha, az a legrosszabb. Nők, akiknek korlátlan lehetőségük lenne bármire, szinte mind ugyanúgy vannak öltözve: hosszú, kivágott ruha, magassarkú cipő, s rókabunda (januárban jártam ott, a tél azért ott is tél).

- De jó, hogy nem vagyok monacói milliomos! - ez lett végkövetkeztetésem.

a Nagy Kaszinó terén fényképez a srác

Címkék: közélet
11 komment

Elveszett megyenevek

A Trianon előtti Magyarország utolsó közigazgatási reformja 1881-ben volt, akkor alakult ki a Trianon idején hatályos 72 közigazgatási egység: 71 megye + Fiume, mely egyik megyéhez se tartozott, de önálló megyét se alkotott (a 71 megyéből 8 Horvát-Szlavónország területén, innen a népszerű "64 vármegye" elnevezés).

Trianon után a Horthy-rendszer, jelképes céllal, egyetlen megyenevet se szüntetett meg, azaz akármilyen kis rész is maradt az ország területén egy megyéből, annak neve meg lett hagyva.

A kommunista rendszer ezzel szakított, azaz a megyenevek egyszerűsítve lettek, számuk is csökkentve lett 25-ről 19-re.

1990 óta maga az alaprendszer nem változott, csak a nevek. Az 1950-ben eltörölt nevek egy része vissza lett állítva 1990-től folyamatosan:

  • Csongrádból lett Csongrád-Csanád 2021-ben,
  • Győr-Sopronból lett Győr-Moson-Sopron 1990-ben,
  • Szolnokból lett Jász-Nagykun-Szolnok 1990-ben,
  • Komáromból lett Komárom-Esztergom 1990-ben,
  • Szabolcs-Szatmárból lett Szabolcs-Szatmár-Bereg 1990-ben.

Maradt viszont 12 megyenév, mely már megszűnt hivatalos elnevezésként. Ezek:

  • Arad megye: a megye 90+ %-a természetesen Romániába került, de egy kis rész Magyarországon maradt, ez Elek város és környéke, jelenleg Békés megyében,
  • Bodrog megye: már Trianon előtt egyesítve volt Báccsal Bács-Bodrog név alatt, ez a mai Bajai járás egy része,
  • Gömör megye: a mai putnoki járásban van megmaradt része,
  • Hont megye: itt a terület nagyobb része Magyarországon maradt, 1950-től Pest megyéhez került,
  • Kishont megye: lásd Gömör, ez egyesítve lett Gömörrel jóval Trianon előtt,
  • Pilis megye: ez ma Gödöllő és Gyömrő környéke, önálló megye utoljára a középkorban volt,
  • Pozsony megye: az eredeti terület kb. 1 %-a maradt Magyarországon, a legnagyobb település Dunasziget község,
  • Solt: ilyen megye valójában sose volt, ez a volt Solt-szék nevéből ered, melynek területe Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez lett csatolva, ma nyugati része Pest megyéhez, keleti rész Bács-Kiskunhoz tartozik,
  • Torontál megye: az északi sávja Magyarországon maradt, jelenleg Csongrád-Csanád része,
  • Torna megye: a mai edelényi és putnoki járás egy része, az eredeti megye kb. 60 %-a Szlovákiában van, ismerős környék számomra, jártunk errefelé horgászni egyik nagybátyámmal a 70-es években,
  • Ugocsa megye: itt személyes érintettségem is van, anyai nagymamám itt született, a megyeszékhelyen, Nagyszőlősön (bár már a csehszlovák korban), az eredeti megye fel lett osztva Trianonban Csehszlovákia és Románia között, kb. 1 % maradt Magyarországon, ez a mai Magyarország legkeletibb pontja egyébként, a magyar-román-ukrán hármashatárnál,
  • Ung megye: az eredeti megye 90+ %-a ma ukrán, Magyarországon csak Záhony és pár környező falu van.

Ha tőlem függne, ezeknek legalábbis nagyobb részét visszaállítanám. Ha már jelképes politika, akkor ez mindenképpen az lenne, ráadásul a tájnevek emlékének megtartása pozitív dolog.

Persze az biztos, hogy nem váltana ki ez osztatlan örömöt. Pl. ha a már most is túl hosszú Szabolcs-Szatmár-Bereg holnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg-Ugocsa-Ung lenne vagy Borsod-Abaúj-Zemplénből Borsod-Abaúj-Zemplén-Torna-Gömör-Kishont. De pl. a Békés-Arad simán működhetne névként. Ahogy a Bács-Bodrog-Kiskun és a Csongrád-Csanád-Torontál is elviselhető hossz.

Még valami, amit a magyar történelem iránt érdeklődők 99 %-a se szokott tudni. Közismert, hogy a Trianon előtti Magyarország területéből rész ma Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Ausztriában van, azaz mindegyik jelenleg 7 szomszédban. A tájékozottabbak hallottak Lengyelországról is, mely kapott egy kis részt, meg Olaszországról is, azonban ez ma már elavult infó: ma már ez a volt olasz rész Horvátországé.

Azonban Bosznia-Hercegovináról szinte senki se hallott. Pedig van ilyen is. A Horvát-Szlavónország területén lévő Lika-Korbava vármegye (horvátul: Lika-Krbava) egy kis része ez. Még a jugoszláv időkben (az első Jugoszlávia idejében) egy kis területrész - a volt Korenica járás délkeleti része - teljesen praktikus okokból át lett csatolva a Banja Luka székhelyű közigazgatási egységhez. Ennek akkor sok jelentősége nem volt, de a második - kommunista - Jugoszlávia ezeket a kész határokat vette figyelembe a 6 jugoszláv köztársaság kialakításakor, majd pedig a második jugoszláv szétesés során ezekből országhatárok lettek. Így ma Zavalje község és környéke Bosznia-Hercegoviában van.

az 1910-es magyar megyetérképen még a határ "innenső" oldalán

mai Google-térképen: már a határtól 5 km-re, a túlsó oldalon

Címkék: közélet
37 komment

Az örökös MDNP-effektus

A következő messiás most Magyar Péter. S megalakítja megint a következő kiábrándultfideszes pártot.

Melynek sorsa a gyors bukás. Vagy számukra még rosszabb esetben: ballib bukás.

Olyan ez pártban, mint vallásban Iványi vagy Perinta. De Iványinak legalább van párezer valódi, létező híve, aki tényleg hisz benne vallásilag, szóval Perinta a jó példa. Érdemes megnézni Perinta bármely erőlködését: ezek mind valamiféle "igazi kereszténység, tiszta katolicizmus" címszó alatt mennek, miközben hívei között gyakorlatilag egy keresztény sincs. Ez még Perinta FB-profiljából is látható, a lelkes hívek mind az "én ateista vagyok, de nagyszerű, amit csinálsz, Rita!" típusú hozzászólásúak.

Azaz az ellentábornak tetszik az, amit csinál Perinta, az elvileg ő táborának nem.

Ez Amerikában jól látható azoknál a felekezeteknél, melyek megadták magukat a homoklobbinak. A homoklobbi követelte, legyenek nyíltak, befogadók, toleránsak. S ők megtették, majd mi az eredmény? Az eredeti hívek távoznak, de újak se jönnek, mert az eddigi homoklobbistáknak most már nem téma az ügy, hiszen győztek. Az ateistának semmilyen kereszténység sem kell, nyitott, befogadó, toleráns se.

A kiábrándultfideszes pártok helyzete ugyanez. Azért nevezem MDNP-effektusnak, mert ez volt a legelső ilyen projekt.

Az 1994-es választásokon a jobboldal megsemmisült, összesen 22 %-ot ért el mandátumarányban (1990-ban még 60 %-ot), de ez is soknak tűnt a kérharmados ballibek számára, így megkeződött a szétverés. Ennek eszköze volt az MDF "nemzeti liberális" szárnyának kiválása, MDNP néven.

A ballib médiák gyakorlatilag agyonsztárolták az MDNP-t (s akkor szinten minden média ballib volt), dicsérték, hogy végre itt az igazi európai, modern konzervatív jobboldal, mely szakít a múltba révedő, horthyfasiszta, kódoltan antiszemita MDF-fel. Kötelező volt fényes jövőt jósolni az MDNP-nek.

Aztán jöttek az 1998-as választások, s az MDNP csak az 1 %-ot tudta megugrani, éppen hogy járjon állami finanszírozás, de csillagászati távolságban maradt a parlamentbe jutástól.

Kiderült: minden baloldali szavazó imádja az MDNP-t, de persze nem szavaz rá, hiszen van baloldali párt, akire szavazhat, viszont szeretné, ha a jobboldaliak az MDNP-re szavaznának. A jobboldaliak viszont nem szavaznak rá, hiszen szemükben ez a párt baloldali.

(Most hagyjuk azt, hogy ki igazi baloldal és ki igazi jobboldal.)

Ez is hasonló most. A baloldali szavazó nem szavaz egyik kiábrándultfideszes pártra se. Se MZP, se Jakab, s a röhejes Új Világ Párt, se a többi hasonló nem kell, s Magyar Péter se fog kelleni. Ahogy a jobboldali szavazónak se kellenek persze, hiszen számára ezek baloldali pártok.

Ami ilyenkor elképzelhető leginkább: a vacilálók közül páran oda szavaznak, olyanok, akiket esetleg a ballibek megnyerhettek volna, azaz végsősoron tőlük megy el a szavazat.

Talán csak Vona új pártjának van valami esélye, mert az eleve nem próbál a kiándultfideszes narratívával dolgozni. Plusz embereit nem sztárolja az ellenfél éjjel-nappal. E tekintetben a legröhejesebb az Új Világ Párt volt, melynek teljes 10-tagú tagsága éjjel-nappal ballib stúdiókban osztotta az észt.

98 komment

Ilyen a diplomácia

A francia elnök szorgalmazta csapatok küldését Ukrajnába.

Ami egyetlen dolgot jelent: nem lesz csapatküldés Ukrajnába.

Ilyen a diplomácia ugyanis. Ha komolyan lenne gondolkodás csapatküldésről, akkor erről nem lenne előzetes vita a nyilvánosság előtt.

A csapatküldés nyilvános felvetésének egyetlen célja: üzenetküldés az ukrán vezetésnek, hogy nem lesz nyílt NATO-beatkozás, szóval vagy kezdjenek el nyerni a harcmezőn vagy egyezzenek meg az oroszokkal, de csodára ne számítsanak.

Hiszen mi is lett Micron felvetésének eredménye: még a maximálisan oroszellenes lengyelek is elhatárolódtak, nem, ők elleneznek minden ilyen tervet.

Az orosz vezetés is tudja ezt: ezért csak úgy lagymatagon tiltakozott a forma kedvéért, de semmi több.

Egyedül a magyar ballib kommentelő nem érti ezt: ő ujjong, hogy végre felébredt a nyugat.

41 komment

Végre!

Nagy hiány van az országban igazijobboldali, igazikeresztény pártból, mely megszólítja végre a kiábrándult fideszes szavazókat.

Ezt az űrt tölti be Magyarellenes Péter kezdeményezése.

Ha jól számolom, ő pont a századik, aki pártot alapít, az igazijobboldali, igazikeresztény, kiábrándultfideszes szavazókra számítva.

Remélem, hogy Magyarellenes új mozgalma összefog a többi 99 ilyen párttal, s együtt indulnak majd, pl. Ballib Kamupártok Demokratikus Koalíciója néven. S mivel csak egy jelölt győzhet az állampárt ellen, így összefognak persze Gyurcsánynével is.

112 komment

Változó idők

A YouTube néha vicces dolgokat ajánl.

Most volt, múlt pénteken az Orosz Hadsereg ünnepnapja (hivatalosan: a Honvédő Napja). Ez eredetileg a Vörös Hadseeg létrehozázásának napja az orosz polgárháború alatt, de a nap meg lett tartva a rendszerváltozás után is, csak már nem hangsúlyozva a politikai elemet benne.

Egyébként a szovjet korban se volt teljes infó az eseményről, mert a Vörös Hadsereg létrehozásában a legnagyobb szerepet Lev Tockij játszotta, aki Sztálin alatt ellenségnek számított, de a sztálini idők után is legalábbis a nem teljesen pozitív emberek között volt számontartva, csak Gorbacsov alatt lett rehabilitálva.

S ekkor született meg, a Vörös Hadsereg létrehozásakor a Vörös Hadsereg himnusza, címe: "A Vörös Hadsereg erősebb mindenkinél!". A zeneszerző egy zsidó kommunista volt, a szövegíró is - akkoriban az orosz kommunistáknál nagyon erős volt a zsidó elem (maga Trockij is az volt). A szerzőket aztán nem emlegették sokat, mert egyikük még a 20-as években kiábrándult a kommunizmusból, kivándorolt az USA-ba és ott a musical-iparágban helyezkedett el, több hollywoodi filmhez írt zenét - lásd adatlapját az IMDB-n itt -, de maga a dal az egész szovjet korban folyamatosan szerepelt minden ünnepen. Meg népszerű is volt, maga a zene remekmű, a gyerekesen naív szöveg ellenére is.

Szóval a YT ezek szerint számon tartja ezeket az ünnepeket. S feldobta nekem a dalt, mégpedig rock-and-roll verzióban. Ezen nagyon meglepődtem: ha a szovjet korban valaki megpróbálta volna a dalt rockosítani, a börtön várta volna 4-5 évre, nem fellépés a Hadsereg énekkarával közösen:

Sz. Pokrassz - P. Gorinstejn: A Vörös Hadsereg erősebb mindenkinél! - előadja: a Ljube együttes és az Orosz Hadsereg Alexandrov Zenekara

 

29 komment

Begyurcsányozták a pedofilozást

Amikor már a legvadabb fideszgyűlölők is elkezdik szidni a ballibeket.

S ráadásul olyanok, akikről nem lehet állítani, hogy Zorbán megvette őket kilóra.

Az azért nem semmi, hogy már Ballib Dave is ilyen címképpel jelentkezik:

- eddig ez a fideszbérencség egyik legnagyobb jele volt: egyenlőségjelet tenni közéjük, s most lám, maga Dave is ezt teszi. Nemrég ő volt az, aki még Gulyás Marcit is azzal vádolta, nem eléggé Orbán-ellenes.

De még régi kedvencem, az egykor a Kossuth téren sátortáborozó Tuareg is ma már főleg "gyurcsányozással" tölti idejét.

Bolgár Gyuri bácsi kőkemény DK-s hallgatói tábora meg kétségbe van esve. A hétfői műsornak kb. a felét meghallgattam, rendkívül vicces volt. A holtbiztosnak hitt pedofil témát is elfelejtették, mert most védeni kell a ballib "civilek" ellenében az igazságbeszéd-mondó Gyurcsányt és európai topszakember feleségét.

S mindeközben Rogán minisztériumi apparátusának a kisujját se kellett mozdítania: a ballibek sikeresen, s egyre nagyobb vehemenciával ütik egymást.

19 komment

A női lét nehézsége

Van egy apró dolog a feminista narratívában ami történetesen igaz.

Pár éve magam is szembesültem ezzel. Mielőtt a feleségem véglegesen törölte magát a FB-ról (tulajdonképpen a legszívesebben én is törölném magamat, de egyszerűen nem engedhetetem meg magamnak a sok ismerős és a BircaHang Média miatt), engem bízott meg, hogy nézzem mi van a profilján, pl. jött-e valami üzenet. Ekkor vettem észre: mennyire más a női profil, mint a férfi. Szóval napi átlag 50 barátmegjelölés vadidegenektől, plusz a legvadabb üzenetek, nyíltan szexuális ajánlatoktól szabályos szerelmes versekig. Pedig a feleség nem az ideáltípus: nem huszonéves, s nem szőke, kékszemű, magas, karcsú nő nagy mellekkel.

Persze én is szoktam kapni kéretlen üzenetet, de 10-szer kevesebbet, s szinte mindig valami átverés. A kevés szexuális ajánlat is mindig valami linkre mutat, hogy pl. fizessek havi 9,99 dollárt valamilyen "művésznő" OnlyFans oldalán az "exkluzív" tartalomért, szóval csak normál marketing tevékenység.

Tehát a nő képtelen bármit is tenni, mindig beleütközik abba helyzetbe, hogy elsősorban nőként néznek rá.

Követek a YT-on több filozófiai csatornát is. Az egyiken a minap új anyag. A csatornát két amerikai filozófus viszi, akik egymás házastársai (hivatalosan ez nincs leírva, de sok olyan képük van, melyből erre lehet következtetni). Amerikai mércével ez egy közepes nézettségű csatorna. Persze érthető: a téma eleve nem népszerű. Szóval a nézőközöngség "válogatott".

Mégis: az egyik legelső komment a "jól áll a bőrnadrág", ugyanis a csaj a szokásoshoz képest picit nőiesebben van felöltözve, bár direkt nincs kihangsúlyozva, azaz egyszer se látszik teljes alakban.

Címkék: közélet
34 komment

Kemény fellépés kell

A minap néztem euroatlantista szakemberek beszélgetését egy bolgár tv-csatornán.

Nem hivatalos személyek, de hatalomközeliek. Ami jó, mert így őszinték lehetnek.

Nagy probléma Bulgáriában, hogy minden erőfeszítés ellenére se sikerült a lakosságot átállítani "helyes" irányra. Pedig minden meg lett próbálva. A kábeltelevíziók kínálatából az összes orosz csatorna ki lett véve (egyedül az izraeli orosznyelvű RTVI maradt), blokkolva lett egy rakás netes orosz média, az orosz követség 80 %-a ki lett utasítva, s folyamatosan megy a teljesen kritikátlan ukránpártiság a médiák nagy részében.

A szakemberek őszintén megmondják: sajnos itt keményebb lépésekre lesz szükség a jövőben, cenzúrát kell bevezetni és korlátozni kell a polgári szabadságjogokat, mert háború van, háborúban pedig ez normális intézkedés.

Mert semmi se ad eredményt. A felmérések szerint minden ellenére jelenleg a bolgár lakosság 34 %-a szerint létezik orosz fenyegetés (még Magyarországon is 48 % ez az arány), s alig a lakosság 18 %-a szerint az ország fontos biztosítéka a szövetség az USA-val (Magyarországon: 20 %), sőt a lakosság 56 %-a szerint az USA háborúba fogja belerángatni az országot (Magyarországon: 33 %). Sőt még Putyin elítélése se egységes: a lakosság alig 60 %-a tartja negatív szereplőnek Putyint (Magyarországon: 71 %), miközben az "éltanulóknál" - Csehország, Lengyelország, baltiak - ez az arány mindenhol 90 % feletti.

Szóval most a következő lépés az orosz követség kulturális részlegének bezárása, de maguk a szakértők is kedvetlenek, azt mondják: bármi is van, a lakosság legalább fele akkor is megingathatatlanul hisz Oroszországban. Vagy radikális oroszpártian ("a nyugat kezdte a háborút, az oroszok védekeznek"), vagy mérsékelt oroszpártian ("Putyin hibázott a háborúval, ezt nem kellett volna tennie, de alapvetően az oroszoknak van igazuk"). S a meggyőződéses euroatlanista arány a lakosság alig negyedét teszi.

Mert hát hiába minden pénz a bolgár médiákba korlátlanul a nyugatról, hiába lehet sokat nyerni ennek szolgálatával, nem lehet sehogy se átcsinálni a történelmi beidegződéseket. Meg aztán ott van az 500 év török uralom tanulsága: a bolgár ember simán képes külsőleg egyetérteni a hatalommal, de valójában meg az ellenkezőjét gondolni.

A bolgár közmondás szerint "a lehajtott fejet nem vágja a fejsze", azaz a hatalom előtt meg kell hajolni, de ez nem jelent meggyőződést is. Ami látszólag egy rossz élettaktika, de a valójában jobb, mint a másik lehetőség: meggyőzni magamat, hogy ha kénytelen voltam megadni magam, akkor ezt belső meggyőződésből tettem. Persze jobb az önérzetnek azzal hitegetni magamat, valójában nem is vagyok legyőzve, pedig éppen ez az igazi rossz: hazudni saját magamnak.

Hosszú távon ugyanis ez a nyerő megoldás: igen, gyenge voltam, legyőztek, nem vagyok képes ellenállni, tűrnöm kell, de nem felejtek, egy nap visszacsapok, amikor ők lesznek gyengék, addig pedig sose felejtem el, hogy csak kényszerből vagyok most alázatos.

Tulajdonképpen ezzel a módszerrel maradt meg a bolgár identitás is a török időkben. Ha folyamatos lázadás lett volna, a törökök kiirtottak volna mindenkit, hiszen nem tűrhették volna az instabil helyzetet. De így nem volt gond: minek erőszakoskodni olyanokkal, akik békésen tűrik a hatalmukat?

Szóval aki kibírt 500 év török hatalmat, az kibírja az euroatlantista hatalmat is, ráadásul ez tizedannyi időre se esélyes.

Egy anoním felmérésben pedig nem gond azt válaszolni, amit valóban gondolunk.

A legnagyobb problémát az anoním mémek jelentik a neten. Ez itt az orosz-ukrán háború kitörése után jelent meg szinte azonnal, az alapkép egy Bulgáriában közismert festmény a Sipka-szorosi csatáról (1877-1878), a szöveg meg gúnyt űz az euroatlantista narratívából:

"Orosz agresszorok és a bolgár szeparatisták harcban a törvényes oszmán hatalommal"

205 komment

Gigatünti letudva

Elértük azt a szintet, hogy a ballib médiák keményebben gúnyolódnak a ballib tüntetéseken, mint a fideszes médiák, ez a Telex címlapján volt tegnap és még ma is pár órája:

- a képen Kunhalmi Ágnes próbálja forradalomra felszólítani az összegyűlt 800 fő DK-nyugdíjast, s úgy tesz, mintha ez nem vicc lenne.

Zorbán mindig számíthat a ballib főemberekre, ez most is ismét kiderült.

A ballib megmondóember ugyanis képtelen gondolkozni, de rendkívül türelmetlen. Pedig csak egy marketingest kellett volna megkérdezni, megmondta volna mi a teendő.

Amikor az ember a kezébe kap egy jó lapot - ezt talán a pókerben lehet a legjobban látni -, azt lassan kell kijátszani, fatális tévedés sietni. Sietni vele csak profik között lehet, mert a profik ismerik az összes trükköt, így nem fognak csapdába esni imitált lassú játék hatására. A helyzetek 99+ %-ában azonban súlyos hiba sietni.

Most a ballib médiák adtak egy jó lapot a ballib politika kezébe, sikerült felfújni egy műbotrányt, sokakkal tényleg elhitetve a pedofil narratívát. A ballib politika meg gyorsan vesztett is a lappal.

Pedig csak tanulni kellett volna Orbán 2006-os magatartásából. Akkor Orbán volt az, aki leszerelte a több napon át az utcán tüntető tömeget. Miért? Mert észlelte, Gyurcsány gyors lemondása a ballibeket segítené, hiszen egy kis esés után képesek lennének újra rendezni soraikat. Így hát Orbán segített Gyurcsánynak, s minden be is jött: az 3 éven keresztül szerencsétlenkedett, egyre jobban elásva magát és pártját, majd jött a válságkezelés ballib színekben, amivel a ballibek azt is visszavették, amit adtak az embereknek. Meg is lett így a Fidesz kétharmados győzelme 2010-ben. Ha Orbán elsiette volna, ebből semmi se következett volna be.

Most a ballibek egyrészt bizonyították, alkalmatlanok, másrészt nevetségessé tették a sikeres pedofil narratívát. Még a szentember csodahős Iványit is sikerült röhejes helyzetbe keverni.

Аz alapvető tényt se értik: a túlzó vád a vádlottat segíti. Lásd, valószínűleg a legvadabb ballib szavazó se hiszi el, hogy Orbánnak "pedofilhálózata" lenne. Az ilyen vád csak egy dolgot ér el: hitelteleníti a hihetőbb kisebb vádakat is.

Ha Orbán helyében lennék, elengedném a választási csalások miatt a ballibekre kiszabott bírságokat, sőt megdupláznám a pártfinanszírozást.

88 komment

A bicskei ügy pozitívuma

A bicskei ügynek van egy hatalmas pozitív hozadéka.

Eddig a liberális médiák éjt nappallá téves harsogtak papi pedofíliáról. Hiába mondta mindenki: minden felmérés szerint a legtöbb ténylegesen pedofil cselekedetet rokonok és pedagógusok követik el, s ez utóbbiak közül különösen azok, akik bentlakás iskolákban vagy árvaházakban dolgoznak.

Most a libbantak lábon lőtték magukat: ők is megerősítették ezt, hiszen a napvilágra került esetben egyetlen pap sincs.

Szerintem Perinta dühében tépi a függönyt: a sajátjai vették el évek alatt szisztematikusan kiépített témáját.

Nála maradva, véletlenül ráleltem egy 10-éves előadására, akkor még nem volt közéleti személy, még csak szűk egyházi körben eretnekeskedett:

Az anyag érdekes, tulajdonképpen meg is látszik az egász marháskodás szellemi alapja. Kicsit leegyszerűsítve azt mondja: a Bibliának nincs rögzített üzenete, mert minden csak az adott rész adott társadalmi-történelmi kontextusához mérve igaz.

A ravaszság ebben az, hogy ez részben tényleg igaz, de csak részben, itt pedig abszolutizálva van. S ő büszkén el is ismeri: posztmodern értelmezésről beszél. Ami azt jelenti: minden mindent jelenthet, hiszen nem "dogmatizmus" kell, hanem "kontextusfüggő értelmezés".

Ezek a posztmodern értelmezők azonban egy dolgot sose vesznek észre: ha minden mindent jelenthet, akkor az ő értelmezésük is csak egy a sok közül. Érdekes: amint ezzel szembesülnek ezek a posztmodern "értelmezők", azonnal dogmatikusak lesznek, csak immár a saját értelmezésüket emelik dogmává.

Ez ugyanaz, mint a protestantizmus alapproblémája: a sola scriptura elv. Ugyanis nem lehetséges kereszténység ilyen alapon, mert egyrészt a Bibliában vannak ellentmondások, másrészt a szöveg jellemzően nem szószerint világos tartalmú, azaz mindenképpen kell egy külső értelmezés, ami azonban ellentmond a sola scriptura elvnek.

20 komment

Nincs rosszabb a hibás kvíznél

Ezeket a kvízes dolgokat ki szoktam tölteni az index.hu oldalán. Szinte mindig jó az eredményem, eddig a legrosszabb 5/10 volt, egy hozzám távol álló témában.

Láttam a minap, földrajzi teszt. Ezeken az átlag felett szoktam teljesíteni. A hivatalos eredményem 9/10 lett, valójában 10/10, mert a kvízkészítők hibáztak.

Melyik ország határos a legtöbbbel (nyilván szárazföldön, de ez magától értetődik, ha nem teszik hozzá) - kérdezik. Nyilván vagy Kína vagy Oroszország. Na most, ha "szomszéd" alatt csak nemzetközileg elismert országokat értünk, akkor a kérdés hibás, mert mind Kína, mind Oroszország 14 ilyennel szomszédos. Ha viszont a nemzetközileg nem elismerteket is értjük, akkor Kína 14, de Oroszország 16.

Szóval Oroszországot választottam, míg a kvízkészítő szerint Kína a helyes válasz. Szóval a kvízkészítő eredménye: 0/10.

Eleve csak 4 országnak van 10 vagy több szárazföldi szomszédja a világon:

  • Brazília - 10: Argentína, Uruguay, Paraguay, Bolívia, Peru, Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Franciaország;
  • Franciaország - 11: Spanyolország, Andorra, Monaco, Olaszország, Svájc, Németország, Luxemburg, Belgium, Hollandia, Suriname, Brazília (egyes forrásokban 12 szomszéd van, Kanada a plusz egy, állítólag van egy párméteres szikla pont a határvonalon, de én nem hiszem el);
  • Kína - 14: Vietnám, Laosz, Mianmar, India, Bhután, Nepál, Pakisztán, Afganisztán, Tadzsikisztán, Kirgizsztán, Kazahsztán, Oroszország, Mongólia, Észak-Korea;
  • Oroszország - 16: Norvégia, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Belarusz, Ukrajna, Abházia, Grúzia, Dél-Oszétia, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kína, Mongólia, Észak-Korea.

Erről jut eszembe: a Kádár-kori tankönyvekben nem volt határ Kína és Pakisztán között, ugyanis kötelező volt Indiát támogatni, azaz nem venni tudomást arról, hogy a vitás indiai-pakisztáni terület fele Pakisztánhoz tartozik, úgy kellett tenni, mint az egész Indiában lenne. Akkori hagyomány volt: a térkép ne a valóságot mutassa, hanem a vágyakat. Ma ez feléledt Ukrajna kapcsán: kötelező a térképen Ukrajnát a nagy-ukrán fantáziák szerint ábrázolni.

zöld - Oroszország szomszédai (11+2), sárga - Kína szomszédai (11), piros - mindkettő szomszédja (3)

Címkék: közélet
25 komment

Mintha halandzsa lenne

Van olyan, hogy két nyelv erősen hasonlít egymásra hangzásban, mégse érthetők kölcsönösen. Ilyenkor az egyik nyelv úgy tűnik a másik beszélői számára, mintha halandzsázás lenne.

Sokat járva Spanyolországban, ez a képzetem alakult ki a baszk nyelvvel kapcsolatban. Spanyol tudással kb. semmi se érthető belőle, viszont az egész hangzás, hanglejtés teljesen spanyol. Tulajdonképpen csak a "c" hang az egyetlen, ami a baszkban van, a spanyolban meg nincs. Az egész teljesen úgy hangzik, mintha spanyolok viccből kitalált szavakat mondanának egymásnak.

baszk szakács műsor

A spanyol és baszk esetében ez még magyarázható valamilyen kölcsönös hatással, hiszen a nyelvterületek szomszédosak.

Ami viszont mindig meglepett az a görög-spanyol hasonlóság.

görög műsor

spanyol műsor

A magyarázat: valami sajátos véletlen folytán a 2 nyelv hangrendszere nagyon hasonlóan fejlődött.

Mindkét nyelvben 5 magánhangzó maradt, az ógörögben/latiban még meglévő rövid-hosszú megkülönböztetés megszűnt.

A zöngés zárhangok nagyobb része átment réshanggá. A ógörög "b", "d", "g" hangból mindenhol "v", "ð", "ɣ" lett, kivéve "m" és "n" után. (Emiatt van az, hogy a "normál" "b", "d", "g" hangot ma görögül "mp", "nt", "gk" betűkkel írják le, pl. idegen nevek átírása esetében, lásd a jelenlegi amerikai elnök vezetékneve görögül Μπάιντεν, latinbetűs átírásban "Mpáinten".) A spanyolban majdnem ugyanez: a "b"/"v", a "d", s a "g" ejtése "β", "ð", "ɣ", kivéve "m", "n", "ñ" után, valamint a "d" esetében "l" után is (az európai spanyolban "ll" után is).

A görög és az európai spanyol között további hasonlóságok is vannak - ezek azonban az amerikai spanyolra nem érvényesek! -, íme:

  • a "sz" ejtése az "s"-hez közelít, magyarul selypített ejtés,
  • a spanyol "z" és a görög "th" ejtése azonos: "θ" - eredetileg a spanyol ejtés "z" volt, a görög pedig hehezetes "t",
  • a spanyol "j" és a görög "h" ejtése közel azonos, ezek nagyon erős "h" hangok - az ógörögben az ejtés még hehezetes "k" volt.

Ha az ember nem ismeri fel a nyelveket, onnan lehet őket megkülönböztetni, hogy ha pergő "r" hangot hallunk, akkor az csak spanyol lehet, ha pedig "c", "dz" és "z" hangot, akkor az meg csakis görög lehet.

Címkék: közélet
27 komment

A keleti fronton

Aki csak a liberális médiákat olvassa, az nem érti: hogyan lehetséges, hogy az orosz csapatok február 18-án felszabadították a Donyeck megyei Avgyejevkát.

Hiszen másfél éve minden arról harsog: az oroszoknak nincsenek embereik, a veszteségek 101 %-osak, technika sincs már, eleve a még megmaradt orosz katonák - mind ferdeszemű sárgás aljanépek azok is, jakutok, tuvaik, analfabéta emberevők - részegen kóborolnak és mosógépeket lopnak.

Az egyik verzió szerint az orosz vezetés begyűjti a lopott mosógépeket, s belőlük fegyvert állít elő, íme pl. egy Föld-körüli pályára állított katonai mosógép:

A másik verzió persze közelebb áll a valósághoz. Egyszerűen az orosz katonák motiváltabbak az ukránoknál: ami logikus, mégis csak jobban mobilizál a hazáért és a családért való önvédelmi harc, mint a NATO-makákókért és a szivárványos lobogóért való felesleges öldöklés.

Egyébként, minden híresztelés ellenére, Avgyejevka bevétele jelentős eredmény. Egyrészt rés keletkezett a 2014-ben kiépített ukrán védvonalban, másrészt jól jártak a donyeckiek: eddig ugyanis innen lőtték a várost az orkránok.

114 komment

Azazriah és Körtisz

Bevallom, sose hallottam se Azazriahról, se Körtiszről.

Még a nemzetiségüket se tudtam. S sose hallottam semmilyen művüket. Most se, miután megnéztem kik ők, s megtudtam: magyar zenész celebek. Bevallom, nem vesztegetek időt modern zenére, csak véletlenül hallok néha ilyesmit.

Viszont azt rögtön tudtam, hogy Azazriah ballib, Körtisz meg fideszes. Honnan? Hát onnan, hogy a ballib médiák az előbbit tehetségesnek, utóbbit meg tehetségtelennek nevezték.

21 komment

Zorbán anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt

Már nyilvánvaló Zorbán felelőssége: a saját anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, továbbá Novák Kati meg járt már a malom környékén, ahol akár össze is futhatott volna ennek az undorító kuláknak a munkatársával.

De a neves ballib újságíró Somos András is bűnözött: egy nem pedofil cselekedetet nem pedofil cselekedetnek nevezett.

Előre is remegek: mi lesz, ha kiderül, hogy Gyurcsányné is járt már egy olyan üzletben, ahol a malomtulajdonos is vásárolt...

Egyébként az egész hisztinek egyetlen nyertesei a tényleges aktív pedofilok. Ha ugyanis mindenkit és mindent pedofilozni kezdenek, az eredmény nem a kemény fellépés lesz, hanem minden összemosása.

25 komment

A nap végén véget ér a nap

Igazi csemege, érdemes megnézni:

Kiderül: a magyar ballib oldal végre kitermelte az igazi européer politikusokat.

Ungár nem, ő nem européer: az esélytelenek magabiztosságával ő megengedheti magának, hogy nem európai, hanem normális módon beszéljen. Azaz mond valamit, persze többnyire marhaságot, de mégis van megfogható tartalma mondásának.

Gyurcsányné is már profi, elmenne bármely nyugati ország rendszerpártjában bármely tisztségre. Kora miatt néha még érződik nála a stupid KISZ-es stílus, néha mintha szégyellné is magát mekkora kamuzást kell előadnia, de képes elég jól leplezni. Annácska viszont magába szívta a szakma minden csínját-bínját: tökéletes európai termék, sose esik ki a szerepéből - az a típus, aki akkor is képes gondolkodás nélkül 20 mondatot válaszolni, ha halvány fogalma sincs arról, amiről kérdezik.

  • Annácska, mi a véleményed a sötét anyag és a világegyetem háttérsugárzásának viszonyáról?
  • A sötét anyag és a háttérsugárzás rendkívül izgalmas kérdését pártunk kiemelten kezeli évek óta. Ez azonban nem pártkérdés, rendkívül fontos itt minden tisztességes ember, akár még kiábrándult fideszesek részvétele is. Optimista vagyok, mert egyre több lelkes fiatalt látok a kérdéssel foglalkozni. A részletekbe nem mennék bele, szociológus vagyok, nem elméleti fizikus, de vallom, itt elsősorban cselekvésre van szükség. Önkritikát szeretnék gyakorolni: eddig az EP-ben csak három ad hoc bizottságban merült fel mindez, a következő 5-éves ciklusban, tanulva hibáinkból, szeretnénk a kérdést jobban reflektorfénybe állítani, ez szívügyem. A kérdést nem szabad szakbizottságok füstös szobáiban hagyni, ki kell vinni a napfényre, az emberek közé. Ha ezt elmulasztjuk, akkor az emberek hitüket vesztik, s elfordulnak tőlünk. Márpedig a mi pártunk és Európa számára az emberek a legfontosabbak. Ez az igazi választóvonal, nem baloldal és jobboldal között húzódik, hanem az emberpártiak, legyenek bármilyen oldaliak, és a demagóg populisták mint amilyen Zorbán, között. A nap végén az emberek a hitelességet, a valódi, mérhető cselekvést jutalmazzák.

54 komment

Profi propaganda

A politikai propaganda alapvetően a bulvármédiákból leste el a módszereket.

Az egyébként teljesen érdektelen celebeket úgy kell népszerűsíteni, hogy valami teljesen fals hírt közlünk róluk, majd azt megcáfoljuk kicsit később.

Kedvenc példám 20 éves. Akkor Anettka még celeb volt, de már leszálló ágában. Nyár volt, nem akadt téma, hát valamelyik magyar bulvárlap elővette őt. De nem volt mivel, mert akkor már Anettka normális emberként viselkedett. De sebaj, lefényképezték amint egy parkolóban, teljesen normálisan öltözve, egy ismeretlen férfivel beszélget, majd jött hozzá a szöveg "Vajon ki Anettka titokzatos párja?".

S még valóban híres emberek esetében is szokás a PR-trükk: marhaságokat vagy banális dolgokat írnak meg róluk.

A nagy celebekhez jó ha van tragikus elem is. Most hogy Vlaszov tábornok kései utóda, Alekszej Nahalnij meghalt, már nem lehet marhaságokat írni hollétéről. De még ki kell használni az utolsó esélyeket is: lám, a gonosz Putyin annyira retteg tőle, hogy még a holttestét is rejtegeti.

Idén még biztosan kap Nobelt és Oszkárt is és pár Pulicert, meg más hasonló kamudíjat, de aztán el lesz feledve, pedig egész életét hazája nyugat általi gyarmatosítására tette fel.

Címkék: közélet
37 komment

A téma hiszterizálása

A témával azért merek foglalkozva, mert senki se mer, ez pedig vonz engem.

A pedóság és a hozzá kötődő pornó akkora tabu, mint párszáz éve a boszorkányság, ez pedig súlyos hiba.

Két év kemény tapasztalatom van a témában, mivel szociális médiában cenzorként dolgoztam 2020-2022 között.

S természetesen ott is 3 fő rettegés volt a szociális média tulajdonosaiban: nehogy bárki is, jellemzően a konkurrencia, megvádolja őket a következő 3 dolog valamelyikével:

  • gyűlöletkeltéssel,
  • öngyilkos és egészségromboló magatartással,
  • pedofíliával;

miért? - mert ezzel a hárommal lehet a legnagyobb negatív hírverést kelteni. S a negatív hírvers eredménye pedig a hirdetők csökkenése, márpedig az egész szociális háló csakis ezért van: a hirdetésekért.

S míg az első két témában még volt valami igyekezet a józan ész betartására, a harmadikban a totális védelemre lett minden berendezve.

Az, hogy mi a pornó a szó szoros értelmében nyilvánvaló, de ezt felnőttek esetében is tiltották. Viszont ami ezen túl volt, ott sorakoztak a teljesen abszurd szabályok.

Volt olyan kategória, hogy "nem erotikus tartalom szexualizált keretben", amibe bele volt téve tényleg minden, a józan észnek megfelelő és az azzal teljesen szembemenő anyag is. Volt itt minden: tényleg erotikusan illegő-billegő gyerektől teljesen ártatlan videóig, ahol enyhén látszik játék közben a kövér kislány fenekének a vonala vagy ahol a gyerek magyaráz, s magyarázat közben enyhén hozzáér testéhez, ez már "simogatja magát" értelmezést kapott.

A magyarázat az volt, ennek célja a "gyerekek védelme". Valaki - nem én, én sose igyekszem a munkahelyemet józan észre téríteni -megjegyezte: egy pedónak egy bármlyen keretezésű kisgyerek lehet erotikus, pont ahogy egy felnőtt férfi simán érezhet erotikusan egy padon ülő, semmi különöset nem csináló nőtől is. Az ilyen felvetéseke a válasz az volt "így döntöttek a központban, pont".

A legabszurdabb: a szexualitásra utaló tevékenység. Ez magyarul azt jelenti: csók, puszi, nemi szervet, feneket nem érintő simogatás. Ennek ábrázolása felnőttek esetében szabad. Gyerekek között is szabad volt, több korláttal. Felnőtt-gyerek viszonyban viszont nulla tolerencia volt, teljesen extrém módon.

Egyrészt a bigott amerikai értelmezés alapján, ahol a 18 éves srác pedofil, mert van 17 éves barátnője. Másrészt teljesen szexualizálva mindent, erre egy valós példa. Letiltott videó: 6-7 éves lányka balletozik (ez még nem tilos: szabad a gyerektánc, ha művészeti vagy sportbeli keretezésben van), azonban ez egy balettverseny, s a kislány a száma befejezése után odamegy a közönséghez, ahol egy kinézetre 35-40 éves nő megpuszilja őt, valószínűleg az anyja, esetleg a balettoktatója. Persze tiltás: felnőtt gyereket puszil!

Erre még a cenzorokat oktató görög nemzetiségű csaj is azt mondta "baromság, akkor ezek szerint a görög gyerek-születésnapi videók 95 %-a tilos kategória", még meg is kérdezte a vezetőséget mire jó ennyire szembe menni a józan ésszel, de azt a választ kapta "we must be on the safe side".

2 éves munkásságom alatta az összes "gyerekpornó", "gyerekszexualizálás", stb. kb. 99 %-a hasonló eset volt, azaz alaptalan baromság.

A vicc persze az, hogy a gyerekek baromi gyorsan ráéreznek hogyan lehet a szabályokat kijátszani. Ha pl. a lányka szeretné magát hiányos öltözékben mutogatni, akkor az iskolája tornatermében videózza magát, így átmegy, mert akkor már "sportol a gyerek" és nem "erotizált gyerekbemutatás", vagy kimegy valami vízpartra, ott is lehet, mert akkor meg "strandolás".

3 komment

Te miért nem voltál sokan?

A ballib szörnycelebek pénteki tüntetése után a legérdekesebb a ballib kommentek olvasgatása volt.

A kezdeti pár órában, ez még szombat reggelig eltartott, a tábor még 2 szinte egyenlő részre oszlott:

  • pozitív táborra: "jó volt", "szép kezdeményezés", "nagyszerű kezdet",
  • negatív táborra: "ennek a sétálgatós tüntizésnek semmi eredmény", "Zorbán kér egy kávét".

Aztán drasztikusan kezdett nőni negatívok aránya. Már kezdték keresni vajon kit vett meg kilóra a Zorbán a szervezők közül, a legtöbben Gulyásra szavaztak, aki békésen hazaküldte a tüntetőket, ahelyett hogy kiadta volna a parancsot az ostromra.

Aztán jött a hagyományos ballib belviszály civilpártiak és pártpártiak között. A civilpártiak a pártokat hibáztatták, különösen a DK-t. A pártpártiak meg a gyurcsányfób civileket. Előbbiek még ezt is megengedték maguknak:

Végül azért megnyugodtak a kedélyek, a két tábor megegyezett, hogy a fogatlan mucsaiak menthetetlenek, lám még "Budapest Köztársaság" is tele van mucsaiakkal, akik még saját gyerekeik érdekében se képesek milliós számban megjelenni. Szóval nincs más, mint kitántorogni.

138 komment

Szabadítsák ki Angela Davist!

A 70-es évek elején egy Angela Davis nevű amerikai kommunista aktivista volt a szovjet tábor egyik kedvenc hőse. Pár hónapos börtönben levése úgy lett beállítva, mitha legalábbis halálra ítélték volna.

Akkoriban nyugaton is kötelező volt progresszív körökben éljenezni őt. Aki élt és mozgott, éljenezte őt, ha nem akart fasisztának minősülni.

Davis egyébként a kommunizmus bukása után rájött, már nem kifizetődő komcsinak lenni, így homoszexuális lett, küzdött az elnyomott néger homokosokért (Amerikában a néger lakosság jóval homofóbabb a fehéreknél), majd a változatosság kedvéért beállt a kritikátlan palesztínpárti táborba is.

Egyébként Davis ma is él, 80 éves. Ami nem jó, mert így kicsi a hírértéke: miféle progresszív hős az, aki nem hal meg a harcmezőn?

Napjaink új hősével, az oroszellenes Nahalnijjal nagyobb a szerencséje a progresszív emberiségnek: meghalt. Most tehát az új divat: ukrán zászlót lobogtatni - időnként palesztínnel együtt -, fontos embernek hallucinálni Nahalnijt, s kart lendítve slavaukrainozni.

Nagyon meglepődtem, hogy a múlt pénteki ballib szörnyceleb tüntin nem skandálták Nahalnij nevét. Még egy bizonyíték, hogy Zorbán kilóra megvette a szervezőket!

95 komment

Mesterlépés

Mi lenne most Orbánék meglepő győztes lépése?

Csodálkozom, hogy senkinek se jutott eszébe, pedig teljesen logikus: a köztársasági elnök közvetlen választásának bevezetése.

Itt is az alkalom: az EP- és az önkormányzati választással egyidőben.

S nem számít a jogi érv, hogy a magyar államfőnek kb. nulla hatalma van. Jelképes tisztségviselőt is lehet közvetlenül választani.

S maga a gyakorlat nem egyedi.

A világ 201 országából jelenleg 44-ben van a magyarhoz hasonló parlamentáris köztársasági rendszer, melynek 3 fő jellemzője van:

  • a végrehajtó hatalom tényleges feje a kormányfő,
  • a kormányfőt a parlament választja meg, jellemzően ő a választáson győztes párt vezetője,
  • az államfő jelképes szereplő, hatalma minimális vagy nulla.

piros: parlamentáris köztársaság közvetett elnökválasztással, zöld: parlamentáris köztársaság közvetlen elnökválasztással

48 komment
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása