magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2014. október 27. 08:30 - maxval birca hozzászóló

2006 és 2014

Na, letudtuk ezt is.

Végre meglett a ballibek saját székházrombolási ügye, mely miatt immár 8 éve irigykednek a Fideszre.

A recept profi volt, a ballib agytröszt – követve a 2006-os példát – szélsőjobbos futballhuligánokat szerződtetett. Megvolt a pár ezer ember is, meg az ürügy is. Mint 2006-ban,

Pluszban ott volt André Badfriend úr is – ő 2006-ban sajnos nem tudott személyesen jelen lenni -, aki a helyszínen tartott szemlét csapatai felett. Hátul meg készen állt a ballib agytrösz, készen a puccs végrehajtására.

De sajnos nem sikerült. Ahogy egyébként 2006-ban sem ment ez így, mert Budapest nem Kijev. Ráadásul a ballib agytröszt súlyos taktikai hibát vétett: dupla vagy semmit játszott, s fölényesen megnyerte a semmit.

15 komment
· 7 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr896836287

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Internet is for porn 2014.10.27. 20:52:32

Menjünk el vasárnap tüntetni az ingyen torrentért és a küpolitikai botrányért. Azzal soha ennyi embert nem mozgattak volna meg. Tisztelt szervezők, nálatok a labda.

Trackback: internetadó 2014.10.27. 20:52:29

Internetadó, az igazi rezsicsökkentés!

Trackback: Tüntetés az internetadó ellen 2014.10.27. 20:51:22

Orbán monnyon le! Orbán takarodj! Kicsit késve érkeztem, a 49-es villamosról leszállva körbepillantottam merre menjek, de csak követnem kellett az emberkígyót. Sietve lépkedtem el a komótosan haladó tüntetésre “sietők” közt, fiatalok, időse…

Trackback: A fiatalokat csak az Internet érdekli. 2014.10.27. 20:50:27

Amikor az Internetadót belengették egy olyan témába tenyereltek bele Orbánék, ami sokkal több szállal kötődik az emberek hobbijához, az életviteléhez, mint mondjuk a 20-30 év múlva esedékes problémává váló nyugdíj. Sarkítva: az sokkal átélhetőbb, hogyR…

Trackback: Sajnos csak az erőszakból értetek 2014.10.27. 19:44:51

Ha valamit megtanultunk az elmúlt évek kormányzásából, akkor az a tegnap esti masszívan cinikus Fidesz közlemény pontos ellentéte: kurvára nem vagytok nyitottak az érvekre, békés párbeszédre, és hallgatjátok meg barátsággal és türelemmel azokat, akikne...

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.27. 14:21:26

  Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakiknek. Router-leolvasó. "...

Trackback: Népszavazást a információközlés szabadságáért! 2014.10.27. 14:20:34

  Hősök tere tele és az Andrássy út nagy része is tüntetőkkel. Ez bizony akkora tömegtámogatás, amivel nem csak lehet, de kell is falakat döntögetni. Ekkora támogató tömeggel már biztosan át lehet vinni egy érvényes népszavazást, amely a jelenre és a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smartdrive 2014.10.27. 10:47:06

Te tényleg ilyen sötét vagy : DD

ingyenebed 2014.10.27. 10:52:57

ezek szerint 2006-ban akkor mágiscsak orbán szervezte a csürhét...

az egyébként ne zavarjon, hogy most a rendőrőket nem támadta meg senki.
az se zavarjon, hogy az MTV székház egy közszolgáltatás működési helye, a fidesz székház meg pártintézmény.
az se zavarjon, hogy a 2006-os csürhét ti szabadségharcosoknak neveztétek, ezt meg? na ugye.

meg az se zavarjon, hogy orbán célja a netadóval a net államosítása és cenzúrázása. ez elég nyilvánvaló, még a magadfajta selejtek is érthetik, ha akarják. de érted te ezt, csak egy ilyen ... ember vagy.

amúgy az egész net rajtad undorkodik g fodor, vágod.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.27. 11:03:18

@ingyenebed:

"2006-ban akkor mágiscsak orbán szervezte a csürhé"

Ezt nem tudom biztosan állítani. De vagy ő, vagy pedig azonnal rátelepedett.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.27. 11:03:52

@ingyenebed:

"a 2006-os csürhét ti szabadségharcosoknak neveztétek"

Tudsz mutatni erre forrást, hogy én ezt tettem valamikor is?

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.10.27. 11:04:20

@ingyenebed:

"orbán célja a netadóval a net államosítása és cenzúrázása"

Ez komolytalan szöveg.

Latcho Rom 2014.10.27. 15:22:05

Rubel all time low kedves aszperegeres birka. Mondhatni a birka segge alatt.

titan 2014.10.27. 15:38:45

mindig reménykedem, hogy olvashatok egy normális érvelést, végül mégis hiába

zila5 2014.10.27. 19:10:25

Én annyira boldog vagyok, hogy vadliberálisnak születtem.
S neked köszönhetem, birka, hogy ennek nap mint nap újra s újra megörülhetek.
Isten tartson tégedet miközöttünk, míg adót nem kell fizetnünk a sok kínlódásodért, hogy minket a nap 24 órájában tízpercenként szerte a neten jókedvre deríts.

Niki Nora Milady 2014.10.27. 22:24:35

ezt a gigantikus gnóm éleslátást:))
nem is tuodm, magadtól jött az írás, esetleg, felező, nem is bolygatom tovább:DD

gyíkarc50 2014.10.27. 23:54:35

A posztírónak szimplán és egyszerűen : anyád tudja mit szabadított el?................

Egyallampolgar 2014.10.28. 15:14:05

Te szerencsétlen ostoba fajankó. Te komlexusokkal küzdő vesztes. Neked tényleg blogod van? :) Muhaha
Mióta látom tahó üres trollkodásaidat a közéleti blogokon. Szánlak szívből.

Sajnállak. Ez közéleti írás rossz irány. Ettől még egy boldogtalan antiszoc senki maradsz. Menj inkább Afrikába gyerekeket tanítani, vagy betegeket kötözni.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása