magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Minden a mércéje szerint

A katolicizmus jelenlegi vezetőjéről pár mondat.

Van valami, amit kevesen értenek meg. Nem annyira lényeges, de azért fontos is.

Nekem személyesen a jelenlegi római pápa politikai nézeteinek egy jelentős része kifejezetten tetszik is. Hiszen a latin-amerikai katolicizmus mindigis sokkal jobb volt politikailag, mint az európai katolicizmus, az előbbi jellemzően a néppel volt, az utóbbi meg a hatalommal.

Szóval nyilván egyetértek a jelenlegi római pápa rendszerkritikusságával és antiliberális baloldaliságával.

De van itt egy nagy gond: ez az ember nem egy politikus, filozófus, újságíró, közírő, más értelmiségi, stb. Ő állítólag egy főpap. Egy főpapnak pedig elsőrendű szerepe Isten tanításának védelme. Persze, ha emellett vannak más érdemei is, az egy plusz, de ha nincsenek - és csak főpapként kiváló -, az is jó hír. Ha viszont elsőrendű feladatában hiányos, azt nem menti, hogy másban pozitív.

Tessék csak elgondolni: elmenne-e valaki pl. egy olyan fogorvoshoz kezeltetni magát, akiről tudja, hogy a szakmájában rosszul teljesít, de egyébként nagy a tudása a filozófiában? Nyilván szívesen beszélgetne vele az ember a filozófiáról, de kezeltetni a fogait mégis inkább egy jó fogorvoshoz menni, aki egyébként azt hiszi, hogy Arisztotelész egy brazil futballista.

Ezt azoknak, akik azt állítják, azért támadom rendszeresen ezt az embert, mert politikailag nem értek egyet vele. A valóság pont fordított: éppen csak politikailag értek vele egyet.

Egy krisztustagadó főpap hiába jó másban, nem ér sokat. Majd ha lemondott, kilépett a papságból, s cikkeket fog írni, haverkodni fogunk. De addig esküdt ellensége leszek.

Címkék: politika vallás
23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4413520495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.12.24. 06:24:15

Eddig az elv. Rendben, megértettem. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy a nézeteidet miből vezetted le, valamint, hogy - feltéve, hogy igazad van (erről még meg kell győznöd) - miért lesz "esküdt ellenséged" valaki, csak mert a "szakmájában" csapnivaló? Ez fontos dolog, mert ilyen alapon a világ túlnyomó része az ellenséged lehetne, hiszen alig akad olyan szaki, aki nem csupán okleveles betanított munkása a tevékenységi körének, hanem valóban ért is hozzá.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.24. 07:52:01

@F.M.J.:

Mert egy római pápa hatalmas jelentőséggel bír, nem ugyanaz, mint egy rossz vízvezetékszerelő.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.12.24. 09:15:22

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Ebben igazad van, de a hitet nem a pápa csinálja, az a hívők meggyőződése, ami az adott vallás szent iratain és hagyományain alapszik. Ha a pápa holnaptól minaretből hívná imára a nyáját, a rabbi meg imamalomokat pörgetne, a hívek hamar rájönnének, hogy valami nincs rendben.

Jó lenne, ha kicsit konkrétabb lennél, mert így elég nehéz pontos képet alkotni! Így első látásra úgy tűnik, hogy egyszerűen csak más nézőpontból értelmezi a bibliai tanításokat. A kereszténység toleranciát hirdet. Ha hívőnek tartod magad, megpróbálhatnád vallásreformként értelmezni, ha meg nem, akkor miért zavar, hogy ugyan abból az anyagból mást is kiolvas, mint amit a bigott dogma megszokott?!
Érdekes a téma, sokkal részletesebben kellene tárgyalnod!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.12.24. 11:01:38

Megpróbálom a leglátványosabb példával illusztrálni: mindig úgy köszön, hogy Buongiorno. A Laudetur Jesus Christus helyett.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.12.24. 12:31:27

@Deak Tamas:
Gyerekkoromban, ahol felnőttem ('70-'80-as évek), volt egy pap, aki akkor egyéb híján megtestesítette számomra a hitet és egyházat. Amennyire emlékszem, megbízható, segítőkész ember volt, aki sosem élt vissza a bizalommal. Ez a pap is mindig a nyelvi környezetnek, és napszaknak megfelelően köszöntötte az embereket, de nem hiszem, hogy ettől ne lett volna jó pap. Minden beszélgetés után megerősítette az embert a hitében, amikor szükség volt rá.

Később hallottam/olvastam más papokról és vallási vezetőkről, akik ugyan sarkosan betartották az ide vonatkozó elvárásokat, csak épp viselt dolgaik, amiket e helyen talán nem kell hosszasan sorolni (és Karácsony lévén amúgy sem szívesen tenném), elgondolkodtattak bizonyos dolgokról.
Meggyőződésemmé vált, hogy bár vannak hithű elkötelezett egyházi személyek, a katolikus egyház, mint szervezet nem hiteles közvetítője a keresztény értékrendnek. Főleg azért, mert sokkal inkább a kirakatban éli a hitét, mint a lelkében. Ezt arra alapozom, hogy az egyházi személyek visszaélései kapcsán pont úgy viselkedik, és viselkedett a történelemben is, mint általában a politikai pártok és gazdasági szereplők szoktak. Azonnali öntisztulás helyett takargatják a szennyeset, amíg csak annyira nem bűzlik, hogy már végképp letagadhatatlan.

Számomra egyáltalán nem visszatetsző, hogy a pápa nem leereszkedő modorban köszönti a híveket, hanem úgy, mint aki közülük való, és velük akar beszélni, nem hozzájuk.

A témáról írtam pár éve egy szösszenetet, talán tanulságos: magan-galaxis.blog.hu/2014/06/07/tata_es_tomi

Aurelius Respectus 2017.12.24. 17:00:55

Engem nem a vallási nézetei zavarnak a pápának, hanem hogy balos-őskeresztény nézeteket képvisel. Az elődei alkalmazkodtak a világ realitásához, hogy védjék híveiket. A mostani pápa számára lényegtelen hogy védje a keresztényeket, ő az egész világ problémáit akarja megoldani. Azzal hogy támogatja a korlátlan migrációt Európába a humanizmus nevében, nem fogja fel hogy az iszlám egy agresszív, terjeszkedő vallás, gyakorlatilag halálra ítéli az itt élő népeket és vele együtt az európai kereszténységet.

Aurelius Respectus 2017.12.24. 17:15:50

@Aurelius Respectus: Arra gondolok, hogy a pápának mint a legnagyobb keresztény egyház vezetőjének fel kellene emelnie a szavát a keresztények elleni támadások ellen, például most amikor kopt keresztényeket támadtak meg muzulmánok Egyiptomban és helyette nem muzulmánok lábait mosni a Szent Péter téren és befogadásukat követelni Európába.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.12.24. 18:44:23

@Aurelius Respectus:
Van itt némi értelmezési probléma. Előre bocsátanám, hogy messzemenőleg egyetértek azzal az állásponttal, hogy bizonyos történelmi/politikai/katonai/stb helyzetek ésszerű megoldása nem egyeztethető össze a keresztény hitvallással, mégis szükségesek a túlélés érdekében. Csakhogy a kereszténység nem a világ aktuális problémáit hivatott megoldani, hanem egy olyan értékrend terjesztését kell képviselnie, aminek mindenki általi gyakorlása meghozza a világ békességét. Persze ez egy romantikus vágyálom csupán, de attól még így van. Le kell szögezni, hogy a kereszténységnek nem a hívek védelme a feladata, hanem a keresztény értékrend terjesztése. Valójában ez az a feladat, amit nem teljesít már évszázadok óta. Védte már a vezető elitjének érdekeit, védte a saját érdekeit, a politikai befolyását, a gazdasági növekedését, de a keresztény hitvallás tanúsítása legalábbis rendszer szinten elvétve fordult elő. Talán ezért is tűnik idegenszerűen, ha néha ilyen kinyilatkoztatásokat hallunk.

Meg kell jegyeznem, hogy magam sem értek egyet a pápa álláspontjával, csakhogy neki, az ő székéből részint nem szabad hallgatnia, részint meg nem lehet mást mondania. A jézusi tanok megbocsátást, meg toleranciát hirdetnek. Bármennyire is abszurd mindaz, amit mond a realitások fényében, az egyház nevében nem beszélhet olyasmit, ami szembemegy a vallási tanításokkal.
A világunk megvédése nem az egyház feladata, hanem a miénk. Az egyházra azért van szükség – ha van egyáltalán -, hogy legyen ahol megőrződnek a békés élet ismérvei, amíg a védekezéstől vérgőzös fejek kitisztulnak.

Aurelius Respectus 2017.12.24. 19:04:07

@F.M.J.: Ezt értem, de akkor fogná be a száját, mert így az itteni nemzetek és keresztény egyházak pusztulását gyorsítja meg pacifista tanai terjesztésével. Megmondom őszintén, ha a 1526 körül éltem volna és az akkori pápa azt mondta volna, bűn a törökök ellen harcolni és megölni őket, azt mondtam volna menjen az anyjába a pápa és a katolikus egyház és protestáns hitre tértem volna át.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.12.25. 12:06:11

@F.M.J.: Az a 70-es-80-as években volt, amikor még például megkeresztelésért dorgálás is járt. Ma már 2017 van.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2017.12.25. 22:26:20

@Deak Tamas: A dorgálás a hívőknek járt, a papokat nem háborgatták miatta. A temetések is rendre papokkal történtek, mégsem emlékszem, hogy probléma lett volna belőle, pedig azt nem lehetett "üdülésre", meg "kirándulásra" szervezni, valahol lakóhelytől messze.
Annyira így volt, hogy a szüleim keresztfiait is nálunk keresztelték, pedig vagy 150 km-re laktak. Persze akkor még gyerek voltam, de így utólag meggondolva talán azért lehetett ezt megtenni, mert a papnak fontosabb volt, hogy igazi papja legyen a gyülekezetének, mint hogy látványos és éles határt húzzon a mindennapi külsőségekben az egyház köré. Én ezt párhuzamként látom a gyerekkorom helyi papja, és a pápa között. Ezen felül ez a pápa olyan világból jött, ahol az egyház szerves részét képezi a társadalomnak. Még a bűnözők is lelkes templomlátogatók. Talán azért van ez így, mert ott az egyház az emberek között él, és nem feléjük helyezi magát. Persze nem jártam Dél-Amerikában, de utikönyvekből feltűnő, hogy ott az emberek hétköznapjai mennyire vallásosak, míg itt nálunk mennyire nem azok.
Ha a jelenlegi pápa egy alkalmatlan ember (miért ne lehetne, sok ilyen van), akkor az alkalmatlanságának nem ez a bizonyítéka. Ez így nagyon felületes megközelítés.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.12.26. 09:04:46

@F.M.J.: A lényeg az az, hogy mindig, minden körülmények között Krisztust kellene hirdetnie, ezt pedig nem teszi. Tiltás nincs már (erre utalt volna a példám, csak szándékosan félreérted ternészetesen), tehát ez önkéntes döntés.
És hogy ez már másokat is zavar, arra a legjobb jel a lanyha lelkesedés a tegnapi áldáson, ami láthatóan meg is lepte.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.12.26. 09:10:38

@Aurelius Respectus: meggondoltad volna azt nagyon. Luther azon imádkozott akkortájt, hogy jöjjenek csak a törökök és pusztítsák el a Gonoszt (aka. római pápa). Bővebben Maklári Tamás: Európa árulása

Aurelius Respectus 2017.12.26. 14:37:55

@Deak Tamas: Akkor az ortodox hitre, de mindegy, mert az akkori katolikus egyház, nagyon helyesen a török elleni harcot hirdette és nem az iszlám hódítókkal barátkozott mint a mostani félnótás egyházi vezetők, katolikusok és protestánsok együtt.

2017.12.27. 10:55:20

"Egy főpapnak pedig elsőrendű szerepe Isten tanításának védelme."

Konkrétan ő pont azt teszi... :)

2017.12.27. 11:45:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Isten nem igen :) tesz különbséget a nemi identitás (vagy bármi más földi "besorolás" ) szempontjából a hívei között. Különbséget csak az tesz, akinek valamiért fontos vagy érdeke a különbség.

2017.12.27. 12:29:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: pontosan, az ítélkezés bűn ;-), az elfogadás erény :).

Az hogy elfogadod, nem jelenti azt hogy egyetértesz vele vagy hogy támogatod. Elég békén hagyni.

De konkrétan nem a buzikkal kapcsolatos nézeteire gondoltam elsősorban. Hanem úgy összességében a mindenféleség :) elfogadására. Az élet úgyis kiválogatja, hogy mi élhet tovább.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.12.27. 13:36:12

@Mia and me:

A bűn elfogadása erkölcsi rossz.

Ha az élet eldönt mindent, minek egyház?

2017.12.27. 14:54:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: "Ha az élet eldönt mindent, minek egyház?"

:) Látod, meg is érkeztünk a Jézusi tanokhoz :)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása