magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az újbalosokról

Sokban szimpatizálok az újbaloldallal.

Az mindenképpen hatalmas eredmény, hogy sikerült hátat fordítaniuk sok esetben a hagyományos, liberálissá züllött baloldalnak. A gond az, hogy ez a hátat fordítás nem elég határozott, ezért sokszor nem tűnik hitelesnek.

Magyarországon az újbalosok persze marginális csoport. Szavakban persze vannak ilyenek. Ezek nagy része eleve álbaloldali színliberális, mondjuk talán erre a legjobb példa Jámbor András megmondóember és köre, gyakorlatilag a Kettős Mérce szerkesztósége - náluk baloldali érvek csak akkor merülnek fel, ha éppen így lehet a legjobban orbánozni, de a ballibekkel szemben összefogás van minden szinten. Gyakorlatilag TGM is ide sorolható, bár ő legalább őszinte, a Kettős Mércéhez képest. Aztán vannak olyanok is, akik valójában kommunisták, csak magukat ma már újbalosoknak is nevezik, pl. az Eszmélet köre vagy az Új Egyenlőség (vannak más, még kisebb csopotok is). Ez a két társaság mérföldekkel áll a Kettős Mérce féle majmok felett, ezt el kell ismerni mindenképpen. De így is indokolt velük az óvatosság: az Eszmélet képtelen bármilyen kritikára a ténylegesen létezet kommunista államokkal szemben, a nyilvánvaló bűnöket is igyekeznek eltussolni, az Új Egyenlőség pedig masszívan kultúrliberális. Amiben viszont rendkívül hasznosak: mindkét csoport határozottan rámutat, hogy a ballibek nem baloldaliak.

A másik gond, hogy - mint ezt az előbb jeleztem - ezek a mozgalmak szinte mindig ultraliberálisak a kulturális tengelyen, ebben sokszor felülmúlva a hagyományos baloldalt is. Ez pedig a nagytőkéhez köti őket. A gazdaságpolitikailag antiliberális, kulturálisan liberális újbal bizony kőkeményen segíti a gazdaságpolitikailag liberális, kulturálisan liberális erőket. Erről szól a nagytőke és progresszió összefonódása. Ezt szokták - tévesen - a fideszesek kultúrmarxizmusnak nevezni.

Szóval összegezve: míg a hagyományos baloldal abban falaz a nagytőkének, hogy teljesen átállt a tőke oldalára a tőke és a munka harcában, addig az újbalosok abban falaznak a nagytőkének, hogy azt kulturálisan legitimálják.

Mára a nagytőke és a progresszió összefonódott. A legnagyobb kizsákmányolók a progresszió élén állnak. Lásd, Amerikában a nagytőke homoklobbizmus, a bangladesi telephelyén meg extraprofit a gyerekmunkásokkal.

Szóval értékelem a újbalosok szerepét a liberális gazdaságfilozófia rombolásában, de távolságot tartok tőlük mégis a kulturális liberalizmusuk miatt. Kicsit úgy vagyok velük, mint az újjobbal, mely - helyesen - elveti a nacionalizmust, de valamiféle bizarr középkorpárti alapon, s parttalan miszticizmusba téved a racionalitás szintén helyes elutasítása okán.

A populizmus mégis valami más, nem azonosítható egyikkel se.

Címkék: politika
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1314158147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2018.08.09. 14:19:57

A fő probléma itt is az osztályellentét.
Az ál/újbaloldali gondolkodók a saját köreiknek magyarázzák, fejtegetik az elméletet. Egyre bravúrosabban, társadalomtudományosan, entellektüálisan. Pont azokhoz nem tudnak szólni (a dolgozòkhoz) akik gyakorlatban tudnák hasznosítani az elméletet. Ugyanakkor minden gyakorlati kedeményezést csak akkor támogatnak (persze csak íràsban azt is), hogyha valami idealista forradalmi romantikát látnak benne. Pl. Kudarcos dél-amerikai gyárfoglalàst, mexikói parasztok felszámolt kommunáját stb.
De következetes forradalmi tetteket, pl az iráni forradalmat, az észak-koreai atomfegyverprogramot vagy a belorusz gazdaságpolitikát nem.

A jobboldali-populista vonal viszont nem csak hót sötét az elmélethez, de ösztönösen ellene harcol miközben jól érez rá arra, hogy az emberek hétköznapi, kézzelfogható dolgokat akarnak, megvalósuló politizálást.
A populista-jobboldaliak továbbá nem a belteljes köreikben akarnak egymàsnak okoskodni hanem hatalmat akarnak és ehhez használják a populizmust, azaz a szociális demagógiát.

Tartsa nyitva a szemét, szerkesztő úr!

vergyula 2018.08.09. 20:10:14

@Mr. Hyde: Bár ritkán tudok azonosulni a kommentjeiddel, de a populizmus=szociális demagógia említéséért most kalapot emelek.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása