A múlt héttől új munkahelyem van. Ez a hatodik helyem 2007 óta, amióta kólcenterekben dolgozom.

A gyakori munkahelyváltás nem ritkaság egyébként ezen a területen. Az emberek megunják a munkát jellemzően. Bár én nem emiatt váltottam eddig munkahelyet, hanem vagy a több pénz vagy a munkakörülmények változása miatt.

Ezzel kapcsolatban osztom meg egy tapasztalatomat.

Alapvetően kólcenterből van kétféle: ahol eladni akarnak valamit, s ahol szolgáltatnak. Az előző típus nagyon rossz, az utóbbi tűrhető.

A szolgáltató típusú kólcenterek fenntartását csak a legnagyobb cégek engedhetik meg maguknak nemzetközi szinten. Mivel én csakis ilyen helyeken dolgoztam, mindig nagyon nagy multicégek ügyfélszolgálatát láttam el.

A kezdet mindig valamilyen tréning, hiszen a kólcenteresség segédmunka, kb. az építőipari segédmunkás értelmiségi változata, azaz nem kell semmilyen előzetes tudás, mindent el lehet sajátítani a betanítás alatt. Mindenhol a tréning kezdete az, hogy bemutatják a képviselendő céget, elregélik történetét.

Ennek van egy kötelező eleme, a következők mindig elhangzanak az adott cégről:

• a legjobb, de legalábbis az egyik legjobb a maga üzletágában,
• innovatív, a jövő felé nyitott,
• környezettudatos, zöld, segíti a fenntarthatóságot,
• szociálisan érzékeny, segíti  a küzdelmet a társadalmi problémák ellen,
• az alapító, a főtulajdonos, a főrészvényes, stb. filantróp.

A felsoroltak közül az első kettő persze igaz, hiszen ha nem lenne igaz, az adott cég nem lenne versenyképes. A többi három pont viszont baromság. Ha egy cég valóban környezettudatos lenne, csődbe menne, mert nem bírná a versenyt a nem környezettudatos versenytársaival. A szociális érzékenység önellentmondás, hiszen ha valaki egy olyan rendszer oszlopa, melynek alapértéke a piacpártiság, az per definitionem nem lehet szociálisan érzékeny. A filantrópság meg röhejes, egyszer egyik cég esetében ki is számoltam, hogy a millárdos tulaj által adományozott pénz úgy aránylik vagyonához, ahogy az én vagyonomhoz az, hogy adtam 3000 Ft-ot egy kóbor kutya ellátására. Lehet, hogy én is filantróp vagyok? Meg szociálisan érzékeny?

Az azért mindenképpen pozitívum, hogy szinte minden tréner a corporate bullshit részeként tekint ezekre a dolgokra.