A spanyol kisember mércéje mindigis Németország volt. Ami abszurd alap.

Spanyolország népének liberális befolyásoltságban szunnyadó többségi része álmokban él. Azt hiszik, hogy az ország felemelkedése, az életszint erőteljes növekedése a 70-es és a 80-as években valamiféle természetes folyamat volt, amit aztán valakik "elrontottak": a balosok szerint a Néppárt, a jobbosok szerint pedig a Szocialisták. A következtetés: csak akarni kell, s ehhez vissza lehet térni.

A valóságban Spanyolország úgy tudott félperifériából magállammá válni a 80-as évek végére, alig 15-20 év alatt, hogy ennek oka külső és politikai volt: még működött a hidegháborús logika.

Amint azonban a SZU elvesztette a hidegháborút, megszűnt mindennek az oka, s lassan elindult Spanyolország visszaminősítése félperifériává, ez a folyamat máig zajlik.

Sajnos a spanyol populizmus gyenge, a megjelelent balos populista párt nem volt képes kiépíteni magát, túl langyosan politizált, s mára beépült a liberális táborba. Jobboldalon pedig meg se jelent hasonló erő.

Így mára Spanyolország kimaradni látszik forrongó kontinensünk napjainkban zajló populista fordulatából. Ami persze csak növeli a spanyol társadalom gondjait.

Plusz, a szellemi háttér vacak, züllött. A hatalmas erejű, korábban világhódító spanyol kultúra minden fronton vesztésre áll magában Spanyolországban. A társadalom végletesen liberális, atomizált, meztelen.

Lassú ébredés azért tapasztalható a spanyol kisemberek egy részében - elég a fő spanyol médiák kommentszekcióit olvasni -, de ez még nem tudott kikrisztályosodni semmilyen ökölvívásra kész szellemi folyamban, egyelőre csak piciny erdei patakok vannak sok helyen, egymástól elszigetelve, a liberális rend drótkerítéseitől szétszaggatva.