Korai keresztény filozófia II.

A IV. és az V. század. Folytatás az előző részből.

A kappadókiaiak (a mai Törökországban). A 3 testvér: Baszileiosz (Vaszileosz) (329-379) (a magyar egyházi irodalomban: Nagy Vazul), Grégoriosz (Grigoriosz)  (335-395) (a magyar egyházi irodalomban: Nüsszai Gergely), Makrina (330-379), s barátjuk Grégoriosz (Grigoriosz)  (329-390) (a magyar egyházi irodalomban: Nazianzi Gergely). 

Folytatják azt a hagyományt, hogy a racionális tudás segíti a hitet. Az etikai oldal kiemelése náluk fontos, mint Platón és Szókratész esetében: azaz hiteles élet nélkül nem ér semmit a bölcsesség. A gazdagság elítélése, a szegények megsegítése mint bizonyíték a hitre. Ez megerősítése annak a mozgalomnak, amint a kopt Antóniosz (251-356) - magyar verzióban: Antal - indított el Egyiptomban, gyakorlatilag ez a keresztény szerzetesség.
 
A kappadókiaiak szerint az Egyház egyik oszlopa Athanasziosz (alexandriai pápa 328-373 között) volt, aki a Szentlélek személyeinek egylényegűségét még a nikaiai zsinat előtt megfogalmazta, majd később is az arianizmus különböző változatai ellen harcolt. Az ő példáját folytatták a Szentháromság fogalmának megmagyarázásában. Mi az Atya és a Fiú közti kapcsolat pontosan? A szabelianizmus és az arianizmus közti középút megtalálása. A szabelianizmus azt állította, a Szentháromság valójában egyetlen Isten, a személyek nem valóságosak, azok csupán megjelenési módok. Az arianizmusnál pedig az Atya és a Fiú alárendeltségi viszonyban álló személyek, a Szentlélek pedig csak valamiféle isteni erő. A nikaiai hirformula már kimondta, hogy a Szentháromság személyei egylényegűek, de tisztázandó volt, ez alatt pontosan mi értendő.

Rámutatnak, az elnevezések önmagukban nem képesek bemutatni a lényeget. Isten lényege nem megismerhető az emberi ésszel, viszont a jó lelkek maximálisan képesek megközelíteni az isteni lényeg megértését, anélkül, hogy teljesen el tudnák érni azt. Mi ennek a magyarázata? Az, hogy Isten teremtése 2 szakaszban zajlik. Először Isten megteremtett minden létezőt lehetőségként, majd annak aktuális megvalósulása a második szakasz. Így maga a tökéletes és örökkévaló Isten számára nem szükséges beleavatkozni az egyes folyamatokba. A második szakaszban nem maga Isten ismerhető meg, nem Isten lényege, hanem Isten hatása (energiái). Nagyon hasonló Platónhoz, ahol van 2 világ: egy igazi és egy tényleges, de valójában látszatvilág. Az ember mindkét világban részes halhatatlan lelke révén, hiszen az ember is 2 részben lett teremtve, először mint tökéletes lehetőség, majd mint knkrét ember. Az ember szabad akarata alapján mehet le és fel is, az ember minden választásával halad Isten felé vagy távolodik el tőle, a legtökéletesebb állapot az istenesedés, melyben az ember Istenhez hasonlatossá képes válni. Platónnal ellentétben, a test nem a lélek börtöne, hanem együtt a kettő alkotja az embert.

Ezzel szemben a kathágói Lactantius (250-325) azt mondja, a filozófusok bölcsessége álokosság, Isten kinyilatkoztatása nélkül képtelenség az igazi bölcsesség, sőt az erény is. Itt is látható, hogy nyugaton a keresztény gondolkodók sokkal kevésbé fogadták el a filozófiát.

Lactantius szerintem bizarr gondolata még a két út elve. E szerint Isten direkt teremtette meg a rosszat, Sátán alakjában, ennek célja az, hogy a rosszra hajlamosakat csábítsa a rossz felé. Bár hozzáteszi, hogy a rosszak is elérhetik a megváltást, nekem ez így is indokolhatatlannak tűnik.

Az egyik legfontosabb személyiség ebben a korban egy anonim szerző, Dionüsziosz (Dionisziosz) álnéven írt több, hatalmas hatású művet. Igazi kiléte ismeretlen.

Misztikus író. A cél: a gnosztikusok titkos tudása nyelvezetének felhasználása a keresztény tanításra. A gnosztikusok szerint létezett kétfajta tudás: az egyszerű embereknek valamiféle lebutított vallás, míg a kiválasztott, beavatott elit számára egy magasztos, mélyebb szintű igazi tudás.

A kereszténység mindig tagadta, hogy lenne Jézusnak többféle tanítása, ahogy a kiválasztott elit létezését is, hiszen a keresztény tanítás mindenkinek egyformán és azonosan szól. Mégis, a gnosztikus titkosság sokakat vonzott. „Dionisziosz” ezt a feladatot teljesíti: gnosztikus stílusban adja elő a keresztény tanítást, s rámutat, hogy a tudásnak vannak valóban szintjei, de ezekhez nem kell semmiféle titkos kiválasztottság.

A negatív teológia hagyományának folytatása. Minden meghatározás Istenre helytelen, de nem minden meghatározás egyenlő mértékben helytelen. Megpróbáljuk Istenről állítani előszór a legelvontabb dolgokat, majd közeledünk a kevésbé elvontak felé. Ezzel párhuzamosan pedig tagadjuk vele kapcsolatban a legkevésbé elvont dolgokat, s haladunk az elvontak felé. Az utóbbi út, azaz a negatív teológia pontosabb, de szükséges hozzá a másik, a pozitív is, így jutunk a legpontosabb eredményre. Ez elvezet egy olyan típusú isteni megtapasztalatlan, mely túl van mind az állításon, mind a tagadáson. Így elérhetünk egyfajta transzcendens megvilágítást.

Isten valójában nem fogható fel az érzékekkel, valójában semmi se állítható róla és minden tagadható róla. Ez az oka annak, hogy a Szentírás is csak jelképekkel dolgozik: mivel emberi értelmünk képtelen Isten lényegét meglátni, így a Biblia ihletett szerzői jelképeket adtak nekünk, melyek segítségével magasabb szintre tudjuk emelni tudatunkat, továbbá ezek a jelképek el is takarják a mögöttes igazságot. Az igazság meglátása az egyes emberek képességétől függ: számtalan lépcsőfok van ebben, mindegyik szint a maga módján érzékeli Istent, de legmagasabbra jutott ember se képes közvetlenül szemlélni Isten lényegét, erre a próféták se képesek. Minden szint segíti az alatta lévőt ebben a folyamatban. Ilyen szintek az angyaloknál is léteznek.

Végül pár más fontos alakja a kornak.

Evagriosz (345-399) görög keresztény családban született. Bár a VI. században elítélte tanítását az Egyház, az nagy hatást fejtett ki. Kidolgozta a kísértések tanát, 8 fő kísértést állapított meg: falánkság, pénzéhség, irigység, szomorúság, kevélység, bujaság, harag, restség (később a főbűnök 7-té lettek csökkentve, a szomorúság törölve lett a listáról, pontosabban a restség részének lett tekintve). A sztoicizmussal egyetértve Evagriosz a érzelemmentességet tűzte ki ideális állapotnak, melyben az ember képes teljesen odaadni magát a szellemieknek.

Ióannész (Ioannisz) - a magyar egyházi irodalomban: Aranyszájú János - (349-407) görög és szír szülők gyermeke, élete utolsó szakaszában konstantinápolyi pátriárka elsősorban mint máig használatban lévő a bizánci szertartásrend megalkotója ismert, de fontos volt a hatása a szerzetesi életre is, megvédte a szerzetesi életformát a támadásoktól, ostorozta a gazdagságot, felhívta a figyelmet, hogy az igazi gazdagság az, ha az ember beéri kevéssel. Fontos beszédeket tartott a zsidó szokásokat tartó keresztények és a homoszexuálisok ellen.

Kürillosz (Kirillosz) (a magyar egyházi használatban: Jeruzsálemi Cirill) (313-386) Jeruzsálemben született, görög családban, élete utolsó 16 évében Jeruzsálem pátriárchája. A hiteles életet helyezi az igaz hit fő bizonyítékává. Elutasítja a test megvetését hirdető nézeteket, megvédve a keresztény nézetet, hogy az ember egyszerre lélek és test, s a test csak eszköze a bűnnek.

Kürillosz (Kirillosz) (a magyar egyházi használatban: Alexandriai Cirill) (376 – 444), alexandriai pápa 412-444 között.
 
A nesztoriánus vita fő szereplője, erről a kérdésről már korábban írtam. Bevallom, képtelen vagyok belátni e kérdésben Nesztoriosz eretnekségét, ami a hivatalos egyházi álláspont mind a mai napig. A kérdés vicces oldala: ha megélte volna khalkedóni zsinatot (Kirillosz 7 évvel a zsinat előtt halt meg), ő maga is eretneknek lett volna minősítve. Ugyanis Khalkedónban olyan hitformula lett elfogadva, mely kísértetiesen emlékeztetett arra, amit Nesztoriosz is mondott, s melyet Kirillosz sose fogadott volna el. A khalkedóni vita máig fennáll az ortodoxiában: ma is van a khalkedóni ortodox és a nem-khalkedóni ortodox irányzat, melyek között éppen a khalkedóni formula elfogadása vagy elvetése az egyetlen dogmatikai eltérés.
 
Ami az én személyes véleményem: a khalkedóni formula sokkal tisztább és pontosabb, mint az ellentéte, bár az is igaz, hogy mélyszinten ugyanazt mondják. Elvégre az, hogy Krisztusnak két természete van - isteni és emberi -, melyek egymástól elválaszthatatlanok, de nem vegyülnek egymással és az az álláspont, hogy egy természete van, melyben az isteni és az emberi rész elválaszthatatlanul, de nem vegyülve van jelen nem mond mást. Ha nem így van, magyarázza el nekem valami mi a különbség a 2 között! 
 
Én azt hiszem, hogy itt alapvetően két egyformán apostoli és ortodox megközelítési mód vitáját látjuk, s - bocsánat - azt hiszem, hogy Kirillosz túlságosan agresszív egyéniség volt, aki azzal vádolta meg Nesztorioszt, amit az sose állított. A mai nesztoriánusok gyakorlatilag semmit se állítanak abból, amit Kirillosz állított mint Nesztoriosz tanítását.
 
A két természet kérdése még később is problémát okozott egyébként, erről később.
 
S a kor 2 nyugati keresztény szerzője.
 
Aurelius Ambrosius (a magyar egyházi használatban: Ambrus) (340-397), római keresztény család gyermeke, a mai Trierben született.

Megalapozta azt a nyugati keresztény koncepciót, hogy az egyház független az államtól. E koncepció csak nyugaton tudott létrejönni, ahol az állam erősen legyengült már a római állam hivatalos összeomlása előtt is. Keleten ez nem történhetett meg, ott az állam erős maradt, így az állam és az egyház összefonódása lett a fő elv. Később, ez mind keleten, mind nyugaton megváltozott: a XI. századra nyugaton az egyház az állam fölé lett állítva, míg keleten - jóval korábban - az állam hatalma az egyház fölé került. Ez egy külön téma - mindkét koncepció rendkívül káros, ezt azért megjegyezném. Tevékenységének fő eleme: harc az arianizmus ellen. s a hétköznapi erkölcsös élet propagálása.

Hieronymus (a magyar egyházi használatban: Jeromos) (347-420), illír pogány család gyermeke, a mai Szlovénia területén született.

Legismertebb arról, hogy ő a latin Vulgata Biblia szerzője (azaz ő fordította le latinra az eredeti héber és görög szöveget), ez lett aztán másfél évezredig a hivatalos katolikus fordítás.

Bár maga művelt ember volt, kiválóan ismerte a pogány római irodalmat, annak ismeretét haszontalannak tartotta egy keresztény számára.

A későbbiekről külön cikkben.

comments powered by Disqus