magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Valami pozitívum

Van a mostani ballib botrányhullámnak egy pozitív mellékhatása.

A ballibek rádöbbentek, hogy liberális szólamokkal nem lehet embereket megmozgatni. A liberális szövegek csak a hivatásos tünizőket mozgosítják.

Ezért áttértek a baloldali szövegekre. Olyan jelszavakat is olvashattam a napokban, melyek még fél éve is minimum faisztagyanúsnak számítottak, pl. a multik adózzanak úgy, ahogy mindenki más, ne legyenek állami támogatások a külföldi befektetőknek, sőt - tessék megkapaszkodni! - a multik a nyugtiakkal azonos feltételekkel alkalmazzanak embereket Magyarországon. Na most, ez a szöveg az ellenzékből csak a Jobbik és az LMP esetében mondható hitelesnek (az EU-bérúnió végülis a Jobbik egyik fontos választási üzenete volt), a ballibek azonban eddig mindig pont ennek az ellenkezőjét hangoztatták.

De mi a pozitívum? Az, hogy erről a szövegről nehéz lesz aztán visszatáncolni a hagyományos ballib gazdaságpolitikai dogmákhoz. Ami, valljuk be, jó dolog, úgy tűnik, a ballib pártokon belülről fogják saját magukat szétverni, hiszen a meggyőződésesen ultraliberális gazdasági és kulturális holdudvar és a fenti baloldali szövegeket hangoztatók között elkerülhetetlen a szakadás.

Címkék: politika
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8114494576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2018.12.17. 13:37:08

De mi a pozitívum? Az, hogy erről a szövegről nehéz lesz aztán visszatáncolni a hagyományos ballib gazdaságpolitikai dogmákhoz.

Nehéz??? Egy pillanat műve lesz!

Cycmen 2018.12.17. 13:37:09

De mi a pozitívum? Az, hogy erről a szövegről nehéz lesz aztán visszatáncolni a hagyományos ballib gazdaságpolitikai dogmákhoz.

Nehéz??? Egy pillanat műve lesz!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása