Bűnbak

Filozófiai tematikájú sorozatomat időben nem folytatom. Az idővonal véget ért a korai keresztény filozófiai végével.

Ennek oka, csak arról írok, amit olvastam személyesen is. Az időben következő kor immár hatalmas.

Viszont, mint ezt már megtettem a liberalizmus kapcsán - lásd itt és itt -, ismertetni fogok műveket, melyek szerintem alapvetőek a világ megértéséhez.

*

Most René Girard (1923-2015) francia filozófus Bűnbak című művét veszem elő.

A mítoszok és az üldözésekről szóló történetek hihetősége. Ellentétben pl. tanúvallomásokkal, ahol a legkisebb eltérés a valóságtól az egész tanúbizonyság hitelét teszi tönkre itt az értékelés más. Mi ennek az oka?

A teljesen valószínűtlen eseményekben szereplő valószínűnek hangzó események jellemzően igazak. S fordítva, a teljesen valószínű eseményekben szereplő valószínűtlennek hangzó események jellemzően csak kiszínezések. Ha erőszakos eseményekről olvasunk beszámolót, s a beszámoló az erőszaktevőktől származik, szinte biztosan igazak a leírt valószínű események.

Mik a kollektív üldözések okai? Az általános válságban a meggyengült intézményrendszer miatt megszűnnek a társadalmi különbségek, a nép tömeggé válik. A válság okaként olyan bűn jelenik meg, mely alapvetően sérti az értékeket, kialakul a vágy a tömegben, hogy megtisztítsa magát a "bűntől". Kis csoport kiválasztódik bűnösként (ez vagy az elit vagy  a legvédetlenebbek), jellemzően olyanok, akik valamilyen szempontbók jól meghatározhatóan kisebbséget alkotnak, de sose amiatt választódnak ki, mert különböznek, hanem éppen ellenkezőleg: azért mert nem úgy különböznek, ahogy ez elvárt lenne, a bűnös csoport éppenhogy monolit tömegként jelenik meg. A bűn üldözése mérhetetlen erőszakkal jár, ami jelentheti akár a fizikai megsemmisítést, akár csak a teljes elüldözést.
 
A szerző tézise: az ősi mítoszok jelentős részében is megtalálható az üldözési történet logikája, csak ott szélsőségesebb alakban. A példa Oidipusz mítosza. A sánta Oidipusz a thébai király fia, a királynak megjósolják, hogy fia meg fogja ölni őt, ezért azt még kisgyerekként kiteteti egy hegyre, a gyerek azonban megmenekül, egy gyermektelen pár felneveli őt. Odipusz már fiatal felnőttként viszályba kerül tulajdon apjával - akiről persze nem tudja, hogy az apja -, s megöli őt, majd feleségül veszi a megölt király özvegyét, azaz saját anyját. Egy sor szerencsétlenség éri a királyságot. Oidipusz lassan rádöbben: ő az oka mindennek. Megvakítja magát, elmenekül, felesége-anyja pedig öngyilkos lesz.

A vallásos hit alapját is ebben látja a szerző: a bűnbak, mely képes romlást okozni, de jót is, hiszen tőle függ a normalitás visszaállítása közvetve, azaz a bűnbak valamiféle szent dolog, csodás erővel képes hatni a közösségre. Ezt az elemet azért nem ismerjük fel az üldözéses történetekben, mert ott zavarnak minket a valós részletek.

Felmerül az önfeláldozás esete is, melyet nemigen lehet azonos az üldözéssel. A szerző az azték mitológiát hozza példának. Eszterint az emberiség ötödik korszakát éli jelenleg. Ennek kezdete az Ötödik Nap létrejötte. Az istenek összegyűltek Teotihuacánban, az egyik büszke isten, Tecuciztécatl, felajánlotta, hogy ő lesz az új Nap. Második világító istennek senki se jelentkezett, ezért az istenek a legcsúnyabbát, a daganatos bőrű Nanahuatzint vették rá erre a feladatra. Négy nap felkészülés után következett maga az önfeláldozás: a két istennek az istenek által körbeült hatalmas tábortűzbe kellett vetnie magát. Tecuciztécatl négyszer készült beleugrani a tűzbe, de minden alkalommal megijedt és visszahátrált. Nanahuatzin azonban ezután azonnal beleugrott a tűzbe, s égni kezdett. Tecuciztécatl elszégyelte magát, s ő is beugrott a rázbe, , hogy meglátja a partnere bátorságát, elvetette magát. Végül így Nanahuatzin lett a Nap, Tecuciztécatl pedig a Hold. Azért, hogy ne legyen azonos a fényük, az istenek egy nyulat dobtak a Holdra, innen a sötét folt rajta. Itt hiányzik az üldözás eleme, de a többi három elem jelen van, sőt valójában az üldözés eleme is jelen van burkoltan: a helyzet kényszere miatt kérdéses az önkéntesség.

A másik pl. Baldr esete a viking mitológiából, aki miután rosszat álmodik, minden lehetséges anyagtól ígéretet kap, nem halhat meg tőlük, csak a gyenge fagyöngytől nem kérnek részére ígéretet, ami így a veszte lesz: Loki fagyöngyíjjal megöli őt.

A mitológia előrehaladtával szégyenné válik az erőszak. Platón egyenesen tiltaná az olyan mítoszok tanítását, melyek az istenségek kifogásolható viselkedéséről számolnak be. A "fejlődés" vonala: kollektív erőszak - egyéni erőszak - akaratlan erőszak. A modell azonban ugyanaz: a válságba került közösség egyesül egy jól meghatározható ellenség ellen, ezáltal megtisztítva saját magát. A természetvallások így alakultak ki, fentiek intézményesítésével.

A közös, hogy nem szerepel az áldozat nézőpontja sose ezekben a mítoszokban. Oidipusz történetében pl. nem jelenik meg, hogy az áldozat valójában nem vétkes. Mind a közösség Oidipuszt, mind Oidipusz saját magát vétkesnek tekinti.

A kereszténység e tekintetben drasztikus fordulatot jelent: hiszen Jézus ártatlan, s ez benne van az Újszövetségben, lásd "mosom kezeimet". A történet immár ellenkező szempontú. Ennek kezdmén yei már a zsidó vallásban láthatók, a példa a zsoltárok, ahol már felmerül az áldozat szempontja. Az Újszövetség megszünteti az egész bűnbak mechanizmust azzal, hogy azt leleplezi. Jézus megoldása a társadalmi válságra az erőszakmentesség.

comments powered by Disqus