magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Magyarországi belpolitikai helyzet

Mint egyetlen magyar párttal sem kapcsolódó ember nézem az az érdekes folyamatot, ami mostanában zajlik Magyarországon. (Hozzáteszem: nem vagyok semleges, a ballibek és a Fidesz küzdelmében két kézzel szavazok a Fideszre.)

Alapvetően pokoli szerencse, ha az emeber ellenfele olyan buta, hogy nincs egy szál saját ötlete se, sőt más ötletébe se képes beleakaszkodni. Olyan ez, mint abszolút balekkel kártyázni.

Most lett 2010 óta először egy olyan ötlete az ellenzéknek, aminek van valami jelentősége, ez a "rabszolgatörvény" című demagógia. Aláhúzom, mindegy, hogy demagógia, a Fidesz "ne legyen vizítdíj" szövege is az volt annak idején. A politikában nem számít mi demagógia és mi nem az, csak a hatásosság számít egyedül.

Szóval most először 8 és fél év óta van valami, amire reagálnia kell a kormányzatnak. Eddig nem volt mire. Nyilván ez a korábbiakhoz képest komoly csatának tűnik, dehát nagyon nem az. Az ellenzék egyetlen eszes embere - Gyurcsány - ezt jól érzi, ezért láthatóan nem akar drasztikus eredményt, mert tudja, ez katasztrófához vezetne, s a Fidesznek segítene.

Mert mi is lenne a drasztikus eredmény? Két dolog:

  • lemond Orbán, új választások: eredményként ismét nyerne a Fidesz, megerősödve, ez nyilván tönkrezúzná az elleznéket,
  • puccsszerű lemondatása Orbánnak: ezt még az ellenzék külföldi kapcsolatai se látnák szívesen, plusz a Fidesz visszaütne, Orbán több embert lenne képes összecsődíteni egy ellenpuccshoz, az eredmény a gazdaság zuhanása lenne, s még a ballib szimpatizánsok is visszavágynának a nyugodt, orbáni időkbe.

Gyurcsány láthatóan okos, ő Orbánt akarja utánozni a 2006-os módszer szerint. Akkor mit tett Orbánt? Lecsította a puccshangulatot, leszerelte a radikális utcai harcosokat, emlékezzünk vissza, akkor nem 4-5 ezer ment tüntetni, hanem rendszeresen 20-25 ezer, s hetekig kint volt a Kossuth téren egy kb. ezer fős keménymag!

De Orbán megértette, Gyurcsány azonnali bukása csak megerősítette volna az MSZP-t, az előrehozott választásokon vesztett volna az MSZP, de nem omlott volna össze, majd egy új vezető simán felépítette volna újra a pártot pár év alatt. Ma a két oldal között partitás lenne, kb. ahogy 1998-2006 között.

Orbán tudta, ennek semmi értelme, így inkább lassan, szívós munkával a kormányzat minden lépését nevetségessé tette, hiteltelenítette, rombolta, hagyta az MSZP-t saját magát lejáratni, s így 2010-re teljes összeomlás lett a ballibeknél.

A kérdés most az: Gyurcsány képes lesz-e az elmebeteggyanús ellenzéki vezéreket - pl. Hadházy, Tordai, a Jobbik maradéka - megfékezni. Plusz valahogy tudatosítani kell mindezt a párezres keménymaggal, s az azt hergelő ballib megmondóemberekkel, akik tényleg valamiféle forradalmat hallucinálnak.

Talán csak MZP az még, aki valószínűleg érti ezt Gyurcsányon kívül. Bármennyire is nem szimpatikus nekem MZP, el kell ismerni róla, van benne stratégiai képesség.

Persze nem kizárt egy másik kimenet: az ellenzékiek sikeresen folytatják saját maguk lejáratását röhejes akciókkal, lásd kamuesések, hallucinált rendőri erőszak, stb. Én azt hiszem, a Fidesz stratégái pontosan erre fogadtak.

Ami pedig a Soros-módszereket illeti, azok kudarcra vannak ítélve a Fidesz ellenében. Ne feledjük, a Fidesz mai belső magja mind Soros embere volt még 25-30 éve, s jobban ismerik - belülről - ezeket a módszereket, így hatékonyan képesek védekezni ellene.

Címkék: politika
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5414535068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása