magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Polgári Magyarország

Semmi szükség polgárosodásra. 1998-2002 között semmit se utáltam jobban, mint a polgári Magyarország programot és annak hirdetéseit.

Még a leggazdagabb nyugati társadalmakban se mindenki polgár, ott is a lakosság fele nem az.

A polgári léthez ugyanis egy olyan széles rendszer kell, mely intenízv lopáson alapszik, s ezt csak a leggazdagabb magállamok képesek fenntartani, sőt éppen manapság vesztik el lassan ők is ezt a lehetőséget.

A hagyományos polgári model az ógörög egyébként, ahol a lakosság 15-20 %-át kitevő szabad rabszolgatartók megéltek mindenki másból. Ennek silányabb változata a modernkori liberális modell, ahol még kisebb a polgárok aránya, s az ókori rabszolgáknál is jobban lenéznek mindenkit, aki nem tagja a kiválasztott polgári osztálynak.

Szóval a népnek, a kisembernek nem érdeke a polgárosodás. Erkölcstelen is, s elérhetetlen is. Erkölcstelen, mert másból él meg egy törpe kisebbség. S elérhetetlen is, mert nyilván sose élhet így a többség: egyszerűen matematikai képtelenség, hiszen nincs hozzá elég leigázható ember.

A Fidesz sikerének tehát egyik titka éppen az, hogy lemondott az 1998-2002 közti agyatlan polgárkodásról, s ehelyett 2008-2009 körül átfordult a polgároktól a kisemberek felé.

Címkék: politika
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8514937696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vergyula 2019.07.13. 08:50:56

Asszem sok mindennel egyetértek, csak másképp fogalmaznám meg. A "Polgári Magyarország" is csak egy jelszó volt, ami mögé be lehetett rángatni a híveket. És nem is volt annyira rossz, nagyon is működött, lásd 70 milliárd ember hallgatta a Kossuth téren - az akkor még - Polgár Viktor beszédét.
Mégsem volt elég. (sokan voltak, de nem elegen)
A "polgár(i)" kissé megfoghatatlan, ködös értelmű szó, egyszerűbb üzenet kellett az egyszerűbb szavazóknak. Migráns, Soros, Brüsszel, gyarmat.
A Fidesz sikerének titka:
0. A előző bagázs "sikerei"
1. Az egyszerű üzenetek
2. Ellenségek kijelölése, melyektől a Fidesz megvéd
3. A médiában szerzett túlsúly
4. Választási (és egyéb) szabályok átalakítása
5. Hatalomkoncentráció: mindent és mindenkit kormányfüggővé tenni
6. Nemzeti érzelmek (valójában a sovinizmus) felszínre hozása
Hirtelen ennyi jutott eszembe.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása