magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A gyalázkodás joga

Van egy túlmozgásos gyurcsányista a FB-on, másodállásban homoklobbi aktivista, akinek van egy álmacskás oldala (Erzsi macska).

Én természetesen eleve ki vagyok tiltva, de egy jó ismerősöm, akit nem tiltottak (talán mert ritkán kommentel) beszólt az oldal urának, majd elküldte nekem mi lett az eredmény.

Szóval a gyurcsányista gyűlölködő nem bírt magával, s a legnagyobb magyar ünnepen igyekezett gúnyt űzni egy ,magyat nemzeti jelképből. Íme:

Most tessék elképzelni, ha ezt mondjuk a Homokbüszkeség jelkéoével, vagy mondjuk az amerikai néger rasszista Afroamerikai Történelmi Hónap kapcsán tette volna meg, esetleg az egyébként nem létező Roma Holokauszt kapcsán. Nem, nem ellenséges hozzászólást, csak egy hasonló humort, vicceskedést engedett volna meg magának. (Direkt nem írtam zsidó példát,. a zsidókat ugyanis éppen szabadon lehet gyalázni a Facebook-on, így döntött a Facebook öngyűlülő zsidó tulaja.)

Na mi lett volna? De így szabad, sőt az a hibás, aki ezen felháborodik.

Ismerősöm alig 1 órával később tiltást kapott, íme:

Van egy rossz hírem: az ilyen gyalázkodó emberek ellen az egyetlen gyógymód az erőszak. A rendes ember ugyanis nem gyalázkodik, mert tudja, nem rendes cselekedet A nem-rendes embert pedig csak veréssel lehet megtanítani ugyanerre: lassan rájön, nem érdemes gyalázkodni, mert súlyos, fájdalmas sérülések érhetik. S ez segít.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr2515017170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sexual Harassment Panda 2019.08.23. 07:26:58

Szted lesz ellenzéki "áttörés" az önkormányzati választáson?

vergyula 2019.08.23. 07:54:07

A bőrszín és szexuális orientáció nem választható tulajdonság, ellenben a vallás igen. Ettől függetlenül persze mindenki olyan vallást gyakorol, amilyet csak akar, amennyiben az nem erőszakos. Viszont egy ezeréves emberi kezet vitrinben tartani, mutogatni, körbehordozni rettenetesen morbid és gusztustalan dolog, függetlenül attól, hogy mit képvisel. Ismét csak viszont a fenti a fotó alapján akár az is elképzelhető, hogy a macskás illető mindenféle gyűlölködő szándék nélkül posztolta ezt, csak egyszerűen megemlékezett az ünnepről, és szereti a macskákat. Talán vicces akart lenni, de nem sikerült. Persze én nem ismerem az egyéb tevékenységeit. Az is kérdés, hogy miért lesz valaki egyből "liberális buzeráns", ha nem áll be a narancs meg a kereszt mögé. Mindegy, az a baj a világgal, hogy az emberek mindig mindent túltolnak.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2019.08.23. 08:12:44

@vergyula: nem értted meg a bejegyzést. Az első kép alatti résznek kéne nekifutni mégegyszer.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2019.08.23. 08:16:22

@vergyula: mondjuk az sem tanulságmentes, amit leszűrtél belőle. A Szépművészetiben az egyiptológiai kiállításról is ugyanez a véleményed?

vergyula 2019.08.23. 08:22:18

@Deak Tamas: Arra gondolsz, ami birca írt az első kép alá? Nem értetted meg a kommentemet. Annyiban egyetértek bircával, hogy a FB másképp reagálna egy "homokbüszkeség"-gel vagy rasszizmussal kapcsolatos bejegyzésre. Csak hozzáfűztem néhány gondolatot.

vergyula 2019.08.23. 08:24:47

@Deak Tamas: Nagyjából igen. Maximum egy csontvázat tudok elviselni, ha tudományos/oktatási céllal állítják ki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.23. 08:52:15

@vergyula:

Ha nem ismernénk az illető tevékenységét, még el is hihetnénk, hogy csak egy rosszul sikerült vicc ez.

De ismerjük...

Cycmen 2019.08.23. 10:09:44

Így igaz, örülök hogy mások is kezdenek rájönni arra, hogy a libsi a szép szóból nem ért és csak az erőszak érheti el a célját ennél a "piaci légy" mentalitású népségnél!
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása