magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Időben elemeznek

Bayerék elemzik az okokat.

Nagyon helyes a próbálkozás. Még van idő javítani.

Mint nem fideszes ember, aki a Fideszre szavazott tavaly, egyetlen nagyon fontos dolgot tudnék ajánlani. A feladat: független fideszes médiák létrehozása, melyek nem csak a hivatalos vonalat ismétlik, lásd a ballib mintát, ahol sokszínű, sokféleképpen ballib médiák működnek, míg a fideszes médiák legnagyobb része egyszerűen dögunalmas pártbrosúra szerűség. Egyszerűen ma a fideszes médiák 90+ %-át értelmetlen nézni, olvasni, hallgatni, s nagyon kevés a kivétel (pl. éppen a Hír Tv pár műsora kivételt jelent), de mondjuk egy olyan fideszes irányú blog, mint a Tutiblog sokkal többet ér, mint mondjuk a Magyar Nemzet című ostoba, gyakorlatilag olvashatatlan lap.

A kormányzat pont az ellenkezőjét csinálta eddig: a saját irányvonalához közeli médiákat központosította. Fatális hiba. Megmondta egy éve Varga István is, hálából azonnal leváltották.

Persze ha a magyar választók nem értik meg, hogy katasztrófa lenne a visszatérés a liberális-konzervatív vagy liberális-progresszív, nyugatos, polgári modellhez, akkor úgyis minden mindegy. De a mostani kormányzat felelőssége, hogy ezt tudatosítsa is. Mert neki van pénze ehhez.

Címkék: politika
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3715302754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2019.11.16. 00:43:15

Pontosan és nagyon jól összefoglaltad.
Jobbosként balliberális médiát olvasok, nem azért mert egyet értek vele, hanem mert a jobbos egy hányingerkeltő propaganda gépezet, egy szellemi pöcegödör, ahol hülyének nézik az összes szavazójukat, és 80-as IQ-ra kalibrálják az összes üzenetet.

Nincs független jobbos értelmiség, még kevesebb a nembalos-nemliberális-nemfideszes független értelmiség aki nem elkötelezett, kb. csak Puzsér esik ebbe a körbe.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása