magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A bolgár posztkommunista politika magyarul

Vicces írásra készülök, régóta szeretném megírni a bolgár rendszerváltozás utáni történelmet magyarul, szó szerint magyarul, azaz magyar személyekkel, magyar pártokkal. Igyekszem nem adni erőltetett párhuzamokat, azt hiszem, ez sikerült is nagyrészt.

*

Az első szabad választáson 1990-ben csak 3 erő képes bejutni a parlamentbe:

  • abszolút többséget, 55 %-ot szerez az MSZP, melynek legfelsőbb 5-tagú vezetősége a következőkből áll: Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Thürmer Gyula,
  • második, 35 %-kal a tucatnyi ellenzéki párt laza koalíciója, a Demokratikus Erők Szövetsége, tagja az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP, a Kisgazdapárt,
  • harmadik a 10 %-os Cigányok Pártja.

Megalakul a Németh-kormány, azaz újjáalakul, de immár demokratikus parlamenti felhatalmazás alapján. Gesztusként a vesztes ellenzék felé, az MSZP Antall Józsefet választja meg a jelképes köztársasági elnöki posztra.

A hatalmas gazdasági válság, 500 %-os infláció, drasztikus munkanélküliség, valamint a bűnözés növekedése miatt a kormány már 1991-ben kénytelen lemondani. Az új választásokon a Demokratikus Erők Szövetsége nyer, de alig 1 %-kal kap többet, mint a szocialisták, így koalícióra kényszerül a cigányokkal, a miniszterelnök a radikálisan nyugatpárti Pető Iván.

A Demokratikus Erők Szövetségén belül erősödik a már korábban megkezdődött belharc, a radikálisok és a mérsékeltek között, közben nő a feszültség a két kormánypárt között is. Emellett Antall köztársasági elnök nyíltan a miniszterelnök ellen fordul. 1992 végén a Cigánypárt kilép a kormánykoalícióból.

A parlamenti többség megakadályozza új választások kiírását, "szakértői" kormány alakul, a köztársasági elnök, a szocialisták, a cigányok, s a szétesett demokraták mérsékeltjeinek háttértámogatásával.

1994-ben a választáson a szocialisták abszolút töbséget szereznek, a miniszterelnök Pozsgay Imre, a szocialisták népi szárnyának vezetője, aki leállítja az ország NATO-hoz való közeledését, helyette semlegességet szeretne. Másfél évvel később ismeretlenek meggyilkolják Németh Miklóst, aki a szocialisták nyugatpárti szárnyának volt a fő személyisége.

1996 végére, 1997 elejére gazdasági katasztrófa köszönt be. Az infláció immár 700 %-os. A nyugati befektetők kivonnak minden pénzt a bankrendszerből, az eredmény a teljes összeomlás.

Pozsgay kivonul a politikából, pártja az MSZP pedig történelmi vereséget szenved, a korábbi 55 %-ról 22 %-ra esik vissza. Az MSZP új elnöke Horn Gyula, aki lemond a semlegesség programról, immár kiáll a nyugati integráció mellett.

A parlamenti választáson a demokraták radikálisai nyernek, abszolút többséget szerezni, az elnökválasztást is ők nyerik (időközben módosítva lett az alkotmány, a továbbra is jelképes köztársasági elnököt immár a nép választja). Az új kormányfő Kuncze Gábor.

A Kuncze-kormány stabilizálja a helyzetet, az infláció 700 %-ról lemegy 15 %-ra. Közben azonban gyakorlatilag minden mozdíthatót privatizál, sokszor nevetségesen alacsony áron, a Malévet pl. félmillió dollárért adják el. Közben a bevezetett költségvetési szigor miatt az átlag havi nyugdíj immár egy hétre se elég, a egészségügyi ellátást is magánkézbe adják, az állam csak egy részt fizet a betegek helyett.

Az elégedetlenség azonban nem ingatja meg a kormányt, mert a fő ellenfél, a szocialisták kormányzási kudarca is még friss emlék. Ebben a légüres térben lép fel a korábban a politikától tartózkodó, de rendkívül népszerű Habsburg György. Új pártja, a Habsburg Mozgalom a 2001-es választásokon majdnem egyedül megszerzi az abszolút többséget. A szocialisták és a demokraták immár azonos súlyúak, 20-20 % mandátumot szereznek.

A Habsburg Mozgalom jelenléte és győzelme különösen a demokratákra jelent hatalmas csapást. A várakozások ellenére ugyanis a habsburgisták nem a demokratákkal alkotnak koalíciót, hanem a cigányokkal, s erősen támogatja őket az időközben köztársasági elnökké választott Horn Gyula is (aki a második fordulóban pár szavazattal győzi le ellenfelét, elsősorban a cigány szavazatoknak köszönhetően). A demokraták arra számítanak, hogy a hagyományosan republikánus érzelmű szocialisták konfliktusba fognak kerülni a származása miatt nem éppen ideálisan republikánus Habsburg Györggyel, de ennek pont az ellenkezője történik: a szocialisták egyre közelebb kerülnek a habsburgistákhoz. A 2005-ös választások során immár nyílt habsburgista-szocialista-cigány koalíció alakul. Maga Habsburg György háttérbe vonul, helyére Mesterházy Attila kerül.

A demokraták képtelenek kihasználni a 8 évnyi habsburgista-szocialista-cigány kormányzás negatívumait, egyre több részre esnek szét, egymást "kommunistabérencnek", "cigány ügynöknek", "oroszpártinak" bélyegezve.

Egy korábban politikusként jelentéktelen személyiség jelenik meg a színtéren. A korábban csak a sportrajongók által ifjúsági birkózó bajnokként ismert Németh Szilárd alapít pártot. Németh korábban aktivista volt a demokratáknál, sose töltve be komoly pozíciót, majd átállva a habsburgistákhoz miniszterhelyettes lett a Belügyminisztériumban. Itt bizonyos sikereket ért el a szervezett bűnözős ellen, majd kilépve a habsburgistáktól sikeresen megnyerte az önkormányzati választást Budapesten. Mint budapesti főpolgármester pártot alapított, mely mindenkitől elhatárolódva lett népszerű mint "a demokrata- szocialista-cigány maffiakormányzás ellenzéke", segítette őt az is, hogy a közben teljesen eljelentéktelenedett habsburgisták megmaradt tábora is mellé állt.

Németh immár 2009 óta szinte folyamatosan hatalmon van. Egyedül 2013-ban sikerült megbuktatni, amikor a szocialisták és a cigányok koalíciót alakítottak, s megnyerték hozzá az ex-demokrata Vona Gábor új cigányellenes, ultranacionalista pártjának támogatását is. De ez a koalíció már 2014-ben szétesett, s Németh még nagyobb támogatottsággal tért vissza a hatalomba.

Jelenleg nagyban segíti Némethet az is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták belharcot vívnak, Mesterházy Attila hívei és Szili Katalin hívei közt ádáz harc zajlik a párton belül.

Szinte biztos, hogy a jövő tavaszi választásokon Németh fog nyerni, a kérdés csak az, kivel fog majd koalícióra lépni.

Adj nekem 160 millió aranyat vagy változtass igazi fiúvá, mint amilyen Orbán!

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1215982886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gegeki 2020.07.14. 06:36:26

A történetből kimaradtak a liberális háttérhatalmak ármáykodásai. Pedig ott még gyakran a személyt se kell bolgárról magyarra "lefordítani", hiszen mondjuk Soros álcivilszervezeteivel mindkét országban megjelent és továbbra is próbálja terjeszteni a liberális propagandát, szerencsére egyre kisebb sikerrel, a rendszerük már az utolsókat rúgja, mondhatni rugkapálja.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.07.14. 07:58:07

@MAXVAL bircaman közíró: annyiban erősebb a dolog, hogy Ottó legalább volt hivatalosan is uralkodójelölt, amikor megszületett Károly 1960-ban, lemondott minden trónigényéről. Meghát életkorban is jobban illik :)
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása