magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Juszt leleplez

Szeretem a ballib médiákat figyelemmel követni, általában azokat, melyekben van értelem is. De néha kikapcsolódásképpen megnézek egy-egy ballib bulvármédiát is, kedvenceim az Amerikai Népszava blog és a Kolozsváros blog, nemrég azonban az egyik náluk is alacsonyabb színvonalú médiába, az Ellenszélbe olvastam bele. Ezt a médiát pár elmebeteggyanús gyurcsányista civil üzemelteti, de radikálisabbak magánál Gyurcsánynál is, legalábbis az orbánozásban.

A főcikk: Juszt László leleplezi Zorbán "gerinctelenségét". Egyébként nem tudom, Juszt tett-e leleplezést, az eredetit nem találtam, szóval lehet akár kamu is a Jusztra utalás. Mindegy.

Orbán azt találta mondani, hogy "az idegengyűlölet nagy mesterét Karl Marxnak hívták" - ez persze nem igaz, de most ezt hagyjuk, azért van cak erre szükség, mert ez a cikk kiindulópontja.

Juszt logikája szerint aki ellenzi Marxot, az nem koszorúzhatja meg se Heydar Aliyev volt azeri elnök, se a Tiananmen téri hősi emlékművet.

Na most, a Tiananmen téri emlékmű semmi köze az 1989-es ottani eseményekhez, szóval még az is bátran koszorúzhat, aki az 1989-es puccskísérlet oldalán állna. Heydar Aliyev pedig a azeri állam megalapítója, s teljesen irreleváns, hogy korábban a szovjet legfelsőbb vezetés tagja volt (sőt, Brezsnyev utóda is lehetett volna, ha nem lett volna muszlim és türk, a szovjet rendszer íratlan szabályai kizárták, hogy ennyire kisebbségi legyen a nagyfőnök, különösen az egyetlen nem-szláv vezér, Sztálin után). Mindkét emlékmű olyan, mint nálunk a Hősök téri Hősök Emlékköve vagy a mögötte lévő Milleneumi Emlékmű. Ezeket rendszeresen megkoszorúzzák idegen állam- és kormányfők, ez a diplomáciai protokol része.

Nem megkoszorúzni Tiananmen téri emlékművet külföldi állami vezető által kb. olyan, mint nem megkoszorúzni a budapesti Hősök Emlékkövét arra hivatkozva, hogy ellenezzük Nagy Imre kommunista múltját, márpedig ott zajlott Nagy újratemetése 31 éve.

Magyarul: ostoba demagógia. De persze eleve csak a ballib keménymag legbutább részének szánt a cikk.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1216040658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sync 2020.07.26. 08:29:46

Ravasz ez a Juszt, minden bejegyzését egy linkre teszi: www.jusztlaci.com
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása