magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az álkirályság

A monarchia eredeti szerepe, hogy egy közösségnek legyen felelős, egyszemélyi vezetője és/vagy legyen aki gondot visel a közösség szakrális életéről.

Az alkotmányos monarchia ennek modern változata: a király immár a hatalom egy részét viseli csak és szakralitás helyett a hagyományokat őrzi. (Vigyázat az alkotmányos monarchia nem azonos a parlamentáris monarchiával. Anglia pl. parlamentáris monarchia, nem alkotmányos monarchia.)

A parlamentáris monarchia a valóságban immár köztársaság, ahol a király egyáltalán nem rendelkezik politikai hatalommal. De e rendszer hívei azt mondják, mégis szükséges a király továbbra is, hiszen biztosítja a hagyományokat.

A spanyol példa jól mutatja, az intézmény indokolatlan és felesleges. A jelenlegi spanyol "király" havi negyedmillió eurós fizetést kap, plusz havi 5 millió eurót költségekre, melyekkel nem kell elszámolnia. A gyakorlatban a negyedmillió euró a zsebpénze, az 5 millóból pedig megél. Cserébe nem csinál semmit egész nap, időnként megjelenik ok nélkül különböző helyeken és ott sablonbeszédeket mond el, meg mosolyog.

Jó esetben van valami hülye hobbija, a jelenlegi parazita, VI. Felipe pl. egészen rendes srác, minden idejét vitorlázásnak szenteli. Nem különösen pénzéhes, nem is kurvázik, drogozik, sikeresen beosztja a havi 5 millió euróját, s örül, hogy még sose életében nem kellett dolgoznia egy percet se, s ha mázlija van, nem is kell már soha élete végéig.

Az édesapja, a volt "király" már durvább: ő vitorlázás helyett a kurvákat szereti és a harácsolást. Ráadásul ő tisztában van vele, nem minden királyság tart örökké, lám, az ő saját édesapja sose tudott király lenni és lógni korlátlanul az állami költségvetésen, így a biztonság kedvéért összelopott magának 1-2 milliárd eurót, hátha egyszer vége szakad az édes életnek, s menekülni kell a népharag elől.

az Autó Királyság uralkodója

Ezek a mai liberális "királykák" olyanok, mint a Kádár-rendszerben rendkívül népszerű bólogató díszkutyák a kocsik hátsó ablakában vagy a műszerfalon: hülye ruhákba öltözve, azt megtűzdelve megérdemetlen kitüntetésekkel felállnak, majd tisztelegnek gazdáiknak, az igazi uraknak. Hagyományt nem őriznek, hanem minden ellentmondás nélkül besimulnak a modern perverzitásba.

a vén szaros feleségestül

Címkék: politika
4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4416106788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.08.14. 10:32:17

Hát, én azért kicsit túlzónak érzem. Az elmúlt tíz évben két európai király volt, aki pontosan úgy viselkedett ahogy az elvárható, 2017-ben Fülöp a katalán bohóckodáskor, és Albert belga király 2011-ben amikor Belgium konkrétan a szétesés felé tartott (a Vlaams Belang vezetője, Bart de Wever többször bejelentette, hogy proklamálják a Flamand Köztárságot) és akkor ő tartotta egyben az országot.
Az alaptétel azonban igaz, lásd a holland, brit és skandináv bohóckirályságokat. A legalja talán Vilmos Sándor holland király vécéülőkedobó versenye volt ...

Gery87 2020.08.18. 21:47:24

Egyetértek, semmi túlzó nincs most ebben.
A monarchia intézménye rég meghaladott...

Élete végéig kitartani állami pénzen, bőségben, semmi felelős szerepet nem vállalva egy embert, egy családot olyan képmutatás és luxus amit senki nem engedhetne meg magának.

Így is tele vagyunk ingyenélő naplpókkla de hogy még le se lehessen váltani őket időnként hát ez elembaj....

Ebből a szempontból a Gechy legalább megdolgozik a pénzéért: naponta kell hazudoznia meg kitartania a vastagbőrt a világ elé....nem sok, de legalább vmi.

Gery87 2020.08.18. 21:50:18

Az alkotmányos meg Abszolút monarchia egy fokkal "tisztességesebb"...van némi felelősség meg politika a dologban.
Bár attól még hülyeség az is.

Ha annyira igény van rá hogy királynak meg padisahistencsászárpöcsömben nevezzük azt aki mosolyog a pénzünkből a lelátón, akkor hajrá, de 5 évente mérettessen meg vagy cseréljék le!

Gery87 2020.08.18. 21:51:54

@Deak Tamas:

És ezt a két példát egy Elnök aki társadalmi bizalmat és felhatalmazást bír, nem tudta volna végigcsinálni? Dehogynem!
Ehhez nem kell 200 éves dinasztia meg több évtizedes trónon tespedés.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása