magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Összefogdosás

Megszületett a teljes ballib összefogás elvi terve. Lássuk a résztvevőket.

A részt vevő pártok közül ez az LMP és a Jobbik számára a teljes megsemmisülés önként vállalását jelenti.

A Jobbik kifejezetten azért jött létre annak idején, mert alapítói a Fidesznél határozottabb ballibellenes alternatívát akartak felmutatni. Ehbez képest most betagozódtak a ballib vezetés alá. Vicces dolog.

Persze az egyes pártok változnak az idők során, minden magyar párt változott, de ehhez jellemzően tartozik valamilyen, legalábbis részben hihető, magyarázó narratíva. A Jobbik esetében viszont a változás olyan, mint egy latin-amerikai szappanoperában: a jó hős hirtelen gonosz lesz, a rossz ember meg pillanatok alatt a jóakarat megtestesülésévé válik.

Én személyesen a Jobbikot minden egyes pillanatában utáltam. Korai, újnyilas szakaszukban szimplán marhaságokat halandzsáztak. Gyalázták a kereszténységet, zsidóztak, cigányoztak, magyar sovinizmust hirdettek. Aztán középső szakaszukban ugyanazt kezdték mondani, mint a Fidesz, dehát minek ugyanarra még egy párt? Majd mostani, utolsó szakaszukban pedig ugyanazt mondják, mint Gyurcsány, dehát ismét: minek egy második pót-Gyurcsány, ha már van egy igazi is?

Ami az LMP-t illeti - az egyetlen párt az összefogdosásból, melyre szavaztam valaha - Schiffer távozása után elvesztette minden mértékét és perspektíváját. S lassan ment tovább a semmi útján. Az LMP eredeti célja az volt, hogy nem a ballib értelemben vett baloldali alternatívát mutasson. Kb. azt akarta az LMP a ballibekhez képest amit a Jobbik a Fideszhez képest.

Persze az LMP ma már nem létezik a valóságban, szóval végülis mindegy mit tesz. Az összefogás, a betagozódás a ballibekhez majd pozíciót tud esetleg adni pár LMP-snek, bár ma már az ex-LMP-s Hadházy és Széll jobb pozíciókkal rendelkeznek a ballib döntéshozó körökben, mint az egész LMP.

Az MSZP határeset. Valószínűleg még képes lenne egymagában megugrani az 5 %-ot, de az egész párt szét van esve, nincs semmilyen programja. S mára kapituláltak a DK előtt. Ultraliberális hatalmi párt volt mindig az MSZP, mely ellenzékben működésképtelen. Az utolsó esélyüket, a 2017-es nyitási kísérletüket balra is sikeresen elrontották.

A DK viszont sikertörténet. Gyurcsány az egyetlen ballib politikus, aki képes messzebb látni saját orránál. Ő régóta tudja, a magyar urbánus - mely határozottan nem baloldali - szavazótábornak nem kell se harmadikutas antikapitalizmus LMP módra, se szociáldemokrácia MSZP-s próbálkozásként (lásd Botka esetét 2017-ben), hanem egyedül a liberális-progresszív SZDSZ-es vonalra vevő. Gyurcsány ezt meg is építette: megcsinálta az SZDSZ-t, csak immár "idegesítő" mindentudó, mindenbe belepofázó SZDSZ-es bölcsészek és más "szakértők" nélkül. Az új SZDSZ-ben a képlet rém egyszerű: az van, amit Gyurcsány mond, s aki mégis mást mond, az Zorbán alvó ügynöke, a szakértők szerepe pedig immár Gyurcsány mindenkori ötleteinek igazolása.

A Momentum érdekes eset. Bár szembemegy eredeti tervével, hogy ők egyszerre vannak Orbán és Gyurcsány ellen, mégis ők vesztették el legkevésbé hitelességüket. Kicsit olyan az egész, mint annak idején, a 90-es évek elején az SZDSZ-Fidesz viszony: a Momentum lassan a DK ifjúsági szervezetévé vált. Hozzáteszem: ideológiai váltás nem történt náluk, mindigis ugyanazt vallották mint az idősebb testvéreik, csak nemzedékváltásban gondolkodtak. Most megértették: a fiúknak ki kell várniuk apáikat, nem előzhetnek, cserébe az apák kedvesek és bőkezűek lesznek, segíteni fogjaik a gyerekek bukdácsolását a liberalizmus rögös létráján.

Én úgy vélem, pozitívum, hogy az összes ballib összeállt. Világosabb lett a kép. 2022-ban majd nagyot fognak bukni, esetleg persze javítva 2018-hoz képest, de a választást el fogják veszteni. S akkor talán végre megindul a ballibaizmus teljes megsemmisülése.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1616139386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.08.18. 08:54:02

A Momentum bármilyen, az ország orientációját meghatározó erővel bíró hatalomhoz jutása egyet jelentene az utódállamokban élő magyarság eltűnésével.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.08.18. 08:59:03

@Deak Tamas:

Bár igyekeznek ebben nem követni a DK agresszív magyarellenes vonalát, rá fognak kényszerülni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2020.08.18. 09:04:30

@MAXVAL bircaman közíró: dehogynem már most is, minden kényszer nélkül :

felvidek.ma/2019/11/a-momentum-es-a-ps-esete-a-felvideki-magyarokkal/

ha jóindulatúak akarnánk lenni (mért tennénk, ezek a megnyilvánulások épeszű társadalomban elő se kerülhetnének) mondhatnánk azt, hogy ők is a Bugár Béla féle hülyeséget képviselik. Bugár írt egy könyvet vagy 15 éve, hogy szerinte a mérgező nacionalizmus az oka mindennek, és ő majd megmutatja, hogy másképp is lehet.
Sikerült.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása