A liberális demokrácia, a polgári társadalom egyik legutálatosabb jellemzője a folytonos sietés.

Folyton futni kell. A reklám is azt mondja "nincs idő a fájdalomra". Más reklámokban az emberek futnak egész nap. Sőt büszkének kell lenni arra, ha az ember egész nap futkározik, aki nem így tesz az egyenesen "lusta disznó".

Liberális erény keveset aludni, este későig dolgozni, korán kelni, éppen csak bekapni egy falatot, s rohanni tömegközlekedéssel vagy saját kocsival a munkába. Persze csak ha az ember nem tartozik az elithez. Az elit ugyanis 24-emeletes jachtokon utazza a világot, közben a hajófedélzeteket topmanökenek mossák fel drága pezsgővel, majd amikor a hajótulaj már megunta a drogozást és a csoportszexet, kaviárt dobál a vízbe. S még ezek a paraziták is munkának hazudják semmittevésüket, ezt a szent tabut ők se merik megsérteni.

A protestantizmus átkozott szellemének egyik találmánya ez: munka a munkáért. A reformátorok szerint az ember van a munkáért, s nem a munka az emberért.

Pedig mindez egyszerű ügy: egyszerűen csak az elnyomók egyre gyorsabban akarják növelni profitjukat, így folyton sürgetik a népet, a kisembereket, termeljenek gyorsabban és hatékonyabban.

Innen a türelmetlenség, mely átragadt a kisemberre is.

A megoldás persze a liberális, polgári rend agyagba döngölése. De addig is, míg kénytelenek vagyunk a liberális iga alatt szenvedve egzisztálni, apró lépéseket tehetünk.

Amikor észreveszem magamon, hogy sietősen haladok vagy valamit gyorsan akarok befejezni, tudatosan magamra szólok "ne légy liberális!". Ebből látható: még én, aki látom a dolog elméleti oldalát, is sokszor tudatlanul beleesem az agyatlan rohanás örvényébe.