magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Belvillongás a szólásszabadság miatt

Komoly ballib belvillongás az ATV miatt.

A ballib megmondóember, holdudvar 2 táborra oszlik:

  • vannak a keménykötésű feketeövesek, akik máig a 90-es évek médiaviszonyival álmodnak, s abban hisznek, hogy minden "független" média szent feladata a Ballib Agytröszt éppen hatályos üzenetével való egyetértés, a legjobb példa erre a Klub Rádió, annak is emblematikus Megbeszéljük című műsora, ahol immár majdnem 3 évtizede minden nap elmagyarázza Bolgár Gyuri bácsi, miért szent és tévedhetetlen igazság amit a ballib vezetás éppen mond, akkor is, ha korábban a tévedhetetlen igazság a mai ellentéte volt,
  • van azonban egy fiatalabb nemzedék, aki belátta, a szólásszabadság tiltása kontraproduktív, s sokkal hasznosabb annak engedélyezése, ha az ember sokféleképpen lehet ballib - az ATV Öt című műsora jó példa erre.

Egyébként a ballibek egyetlen komoly előnye éppen ez: engedik a saját táborukban a többszólamúságot. A Fidesznek meg ez a fő hátránya: a fideszes médiák között gyakorlatilag nincs semmilyen véleményeltérés.

Aztán időnként a 2 ballib csapat összekap: az első csapat a másodikat fideszesnek gyalázza, a második meg erre lehülyézéssel válaszol.

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1016577348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Hyde 2021.06.02. 08:20:04

Valójában nem "engedik" a többszólamúságot, hanem simán csak nincsen meg az eszközük annak befolyására.

Meg persze fegyelem sincsen a táborban, hiszen a liberális individualizmus lényege a politikai területen a folyamatos ellenzékieskedésben nyilvánul meg.

Kritizálni mindig könnyű és biztonságos.
A kritika és a szólásszabadság náluk nem a stratégiai irány kimunkálásának eszköze vagy a taktikai lépések megvitatása, hanem csak szenvedélyes vitatkozás a vitatkozásért, ahol a felháborodottság élménye adja mámoros élvezettöbletet.

Ennek a pozíciónak a lényege az, hogy a politika mindössze médiakommunikáció, a közélet köpőcsészéje.
Kormányozni nem tudnak és nem is akarnak. Az egyetlen amit akarnak, hogy a tőke kormányozzon és ők meg majd vetítik hozzá a kibeszélőshow-t.

Boldeone Bull 2021.06.02. 10:56:21

@Mr. Hyde: Kritizálni mindig könnyű és biztonságos."

A demokratikus országokban igen, viszont azokban az országokban amelyekèrt a blogposzt ès ezen hozzászólás írója rajong, - Belorusz, Oroszország - a kritikusok akár az èletükkel is fizethetnek a vèlemènyük kinyilvánítasáèrt
Valamilyen törvènyileg explicit módon nem definiálható indokkal könnyű elítélni bárkit ,általában ilyenek a vádpontok , mint: "zavarkeltès , lázítás" - amibe bármi belefèr
A demokráciában viszont vèlemènyszabadság van , mindamellett bárki peres úton vehet elègtètelt , ha szemèlyèben támadás èri.
Általában csak a nyílt erőszakra buzdítás büntetendő , leginkább valamely kisebbsèg ellen , de az is marginális számú ügyet jelent- szemben a diktatúrákkal ahol tömegèvel börtönzik be a máskèpp gondolkodókat.

A demokráciában a sajtó "lèteleme " a kormánykritika , hiszen csak az èrdekli a társadalom többsègèt , a független sajtó pedig a kormánytól függetlensèget jelenti elsősorban . Elèg megnèzni hány napi olvasója van mondjuk az Indexek, Telexnek, HVG- nek , 444- nek- az embereket csak a kormánykritika èrdekli , ahol vèlemènyek ütköznek. A KESMA vesztesèges , valóban minden kománysajtó full vesztesèges , csak a kormány pènzèből tud fennmaradni ...
A nem kormánypárti sajtó 100x èrdekesebb , hiszen ott individuális vèlemènyek jelennek meg , gyakran egymással is ütközve . A pártállami rendszer mèdiája viszont egyveretű ès unalmas ... Olyasmi , mint az államszoci rendszerben volt : mindenit az èrdekelt , amit a Beszèlő írt , nem pedig a Nèpszabadág ...A kormámymèdiában a legtöbb helyen a vita sem engedèlyezett : a Pesti Scrácokon vagy a Mandineren azonnal tiltanak ha valaki más vèlemenyt fogalmaz meg ( akkor is ha releváns vèlemeny , kulturált formában )
Így kialakul egy kökemèny vèlemènyburok a kormánypártiak között, azt látván hogy mindenki ugyanazt mondja , ès ellenèrv soha nincs velük szemben...

2021.06.02. 11:24:01

@Boldeone Bull: Így igaz, a közéleti, politikai dolgokban az ellenzéki média sokszínűbb, ezért a kemény liberális cenzúra mellett is élvezetesebb. A lényeg, hogy a komoly dolgok, mint az ország- és gazdaságirányítás ne kerüljön liberális kezekbe. A homokozó lehet a liberálisoké.

2021.06.02. 11:47:50

Minden média, amely évek során soha egyetlen hibát nem talál az őt irányító, vagy az általa irányított politikusok, pártok tevékenységében, az a média hiteltelen, hazug. A kormánymédia kivétel nélkül ide tartozik. A libernyák média elsöprő többsége szintén.

midnight coder 2021.06.02. 12:09:26

@Boldeone Bull: "Általában csak a nyílt erőszakra buzdítás büntetendő , leginkább valamely kisebbsèg ellen"

Ami kb. oda vezet, hogy egy-egy kisebbség tagjait nem lehet nyilvánosan kritizálni, mert azt automatikusan a kisebbség elleni fellépésnek értékelik. Arról már nem beszélve, ha magát a kisebbséget kritizálod. De Pl. a fehéreket átnevelõ tanfolyamok a multiknál, hogy "ne legyenek annyira fehérek" simán belefér.

midnight coder 2021.06.02. 12:12:33

@Boldeone Bull: "A kormámymèdiában a legtöbb helyen a vita sem engedèlyezett : a Pesti Scrácokon vagy a Mandineren azonnal tiltanak ha valaki más vèlemenyt fogalmaz meg ( akkor is ha releváns vèlemeny , kulturált formában )"

Mert az indexen a ballib blogokat nem arról lehet megismerni, hogy vagy nem lehet kommentelni, vagy csak faszbúkkal, vagy cenzúráznak mint a katonatiszt... És igen, akkor is, ha releváns vélemény, kulturált formában, sõt akkor a leginkább.

Mr. Hyde 2021.06.02. 12:17:24

@Boldeone Bull:

Visszakanyarodtál oda, hogy a legélvezetess dolog és az élet értelme a mindenkori hatalmat következmények nélkül kritizálni.

Számomra ez a megközelítés rendkívül üres, unalmas és érdektelen.

Boldeone Bull 2021.06.02. 15:25:30

@midnight coder: Mert az indexen a ballib blogokat nem arról lehet megismerni, hogy vagy nem lehet kommentelni, vagy csak faszbúkkal, vagy cenzúráznak mint a katonatiszt... És igen, akkor is, ha releváns vélemény, kulturált formában, sõt akkor a leginkább"

Nekem nem ez a tapasztalatom. A " ballib " blogokra jár mindenki , te is, Birca is ès a többiek, akik inkább kormánypártiak . Az Index ès a HVG az, ahol szinte minden megy , az anyázás is , azért is tetszik sok embernek..

Más kèrdès, hogy van egy blogszint , ahová nem engednek be csak akkor , ha valaki megüti a " minimum " èrtelmisègi küszöböt. Pl Jótündèr blogján a kommentelők jelentős százalèka egyetemeken , főiskolákon oktató ember - tehát magas a hozzászólások színvonala - tegyük fèlre most azt, hogy más politikai nèzeteket gondolsz - de az.
Ha színvonalas kritikát gyakorolsz, kulturált formában , akkor átenged az admin, ha túlzottan erősödni akarsz , de túl gyengèk , nem színvonalasak az èrveid , akkor kiraknak.
Volt az " 1000 leütès "blog polgári - konzervatív- liberális blog - èvekig , az èn kedvenc blogom ,ahol tènyleg nagyon színvonalas írások voltak , amíg kormányoldali trollok ki nem kezdtèk ,de volt pár jobboldali kommentelő is , aki kulturáltan viselkedett ès betartotta a magas szintű vita erkölcsi szabályait , így szellemileg mindenkit fejlesztő polèmiák alakultak ki.
Ma már ilyen blog nincs , nincs tèr a politikai , világnèzetei különbsègek magas szintű ütköztetèsère. Eleve ott romlik el minden, hogy a kormányoldalon megpróbálnak mindenkit egybesöpörni hogy " balliberális " aki nem èrt velük egyet, holott sok esetben másról lehet szó: az èrtelmisèg többsège kiábrándult ebből a politikából , ès ezért gondolkodik máskèpp , mint amit kijelölne neki a populista mainstream rezsimkultúra .. A tudósok , a művèszek sok esetben a globális tèrben mèrettetik meg magukat, ès ehhez is mèrik a teljesítmènyüket , a nèzeteiket a globális trendek fogják meghatározni leginkább, ezzel összefüggèsben jön az erős társadalomkritika , és a minèl nagyobb lèpèsben haladási vágy ...
Ezt a " világnèzetet " egy provinciális, populista vezető és annak követői soha nem fogják megérteni ...
A legnagyobb gondolkodók mindig is lázadtak az aktuális rendszerrel szemben - mindegy volt, hogy milyen társadalmi rendszer - az èrtelmisèg azt mindig meg akarja haladni ...

Boldeone Bull 2021.06.02. 15:34:34

@Mr. Hyde: Visszakanyarodtál oda, hogy a legélvezetess dolog és az élet értelme a mindenkori hatalmat következmények nélkül kritizálni."

Nagyon produktív dolog a hatalmát kritizálni , mert a hatalom önmaga hibáit soha nem ismeri el ,vagy látja be : szűklátókörű . Ha viszont az èrtelmisèg és sajtó felemel ügyeket , és folyamatosan a figyelem közèppontjában tartja , akkor lehet hogy ezekből előbb- utóbb a kormány beemel a programjába valamit , vagy ha nem, akkor egy másik kormány
Pl a rendszerváltás menetèt , a szüksèges lèpeseket már èvekkel azelőtt megfogalmazták a Beszèlőben , nagyjából az valósult meg , amit az ellenzèki èrtelmisèg akart ...

Billy Hill 2021.06.02. 16:01:50

@Boldeone Bull: "A legnagyobb gondolkodók mindig is lázadtak az aktuális rendszerrel szemben - mindegy volt, hogy milyen társadalmi rendszer - az èrtelmisèg azt mindig meg akarja haladni..."

Igen, csak ahogy írod is, van egy TÁRSadalom, és az értelmiség önmagában éhen halna, ha más réteg nem lenne (alatta - ahogy ők mondanák); mint ahogy csak szolgáltatásokból sem nagyon állhat egy gazdaság (bár az arányok ezek felé tolódnak el).

Agrippa, a gyomor és a többi testrész esete...

Billy Hill 2021.06.02. 16:04:38

@Boldeone Bull: Amúgy a ballib blogokra járni az érdekes, ha az ember nem olyan beállítottságú. Az nem villanyoz fel, ha csak jobber írásokat olvasok, egyáltalán nem szeretnék véleménybuborékba kerülni. Nem szabad eltunyulni szellemileg, mindenbe bele kell olvasni, ami szembejön...

Boldeone Bull 2021.06.02. 17:54:18

@palócgulyás:
Bèndek Pèter a filozófiai tudomány doktora (Ph.D.). Korábban az MTA Politikai Tudományok Intézetének munkatársa, számos tanulmány szerzője volt, az ELTE- n ès a Pázmány Pèter Egyetemen oktatott korábban ès Orbánnak is volt egy ideig tanácsadója
Elek Gábor pedig Rènyi- díjas matematikus , számos neves nemzetközi egyetemen volt vendègoktató ,szintèn az MTA matematikai intèzetènek volt tanácsadója

Mindkèt szerző elèg szèp èletutat tudhat be magának , többet èrtek el , tettek le az asztalra a maguk szakterületèn ,mint az Index- en kommentelők 99,99%-a
Az kritizálja őket, aki hasonló stílusban ès színvonalon tud írni , mert ilyet nem nagyon látok a magyar blogszfèraban, főleg mostanában . Mondjuk Elek Gábor inkább a napi politikát írja , az nem annyira az èn világon , de Bèndek azért rendkívül színvonalas " mèlyelemzèseket" írt- nem is igen volt rá érdemi cáfolat, pedig nála nem volt jellemző a törlès, ha csak nem ment át valaki totál szemèlyeskedèsbe ...A szemèlyeskedès pedig mindig a vitakèptelensèget mutatja..

Azt megèrtem ,hogy fájt nektek ennek a kèt blogírónak a munkássága , mert kormányoldalon kevès a valóban színvonalas èrtelmisègi megszólalás ...A reflexió lehetősège pedig majdnem nulla..
Pl . ami van kormánypárti blog az Indexen, jóformán mindegyik komment- mentes...

Boldeone Bull 2021.06.02. 18:10:44

@Billy Hill: Èn olvasom a jobboldali hírportálokat ès elemzèseket is. Baloldali soha nem voltam , valamennyire liberális igen , de az sem baloldali- liberális értelmében , főkèpp . Próbálok inkább közèpen lenni , vagyis túl az "oldalakon "... Ma a "jobboldal" már nem tartja a règi úri konzervatív- liberális hagyományokat , mint pl amilyen politikus Bethlen István volt .

Mr. Hyde 2021.06.02. 20:36:51

@Boldeone Bull:

Az általad felvázolt képzeletbeli világban nincs is szükség kormányzatra, mert az értelmiségi állásfoglalások meg sajtó tartalmak eligazgatják a társadalmi intézményeket meg mindent.

Ez nyilvánvalóan egy nevetséges és gyermeteg gondolat, amit csak olyan valaki mond akinek fogalma sincsen az államok működéséről és közben elképesztő nagyképű módon túlértékeli egy partikuláris társadalmi csoport jelentőségét miközben végzetesen félrepozícionálja annak szerepét.

Az értelmiségi dolga a kutatás, az alkotás és a tudományos munka. A média meg a sajtó dolga beszámolni a társadalmi ügyekről és az állam életéről.

Aki a politikát akarja formálni az ne influenszerkedjen, hanem álljon politikusnak, közszereplőnek.

Boldeone Bull 2021.06.02. 21:42:06

@Mr. Hyde: Az értelmiségi dolga a kutatás, az alkotás és a tudományos munka"

Ez pontosan így van, erre kell reflektálni a kormányzati politikának , mert a szakpolitikai döntèsek jó ha tudományosan megalapozottak. A tudományos elit vèlemènyèt Orbán is kikèrte többször , hiszen a járványhelyzetben virulógusokkal, matematikusokkal , orvosokkal konzultált , mert èrezte hogy a saját (szak)politikusi csapata , ès ő maga sem fog tudni adekvát döntèst hozni, abban a helyzetben.
A "csúcsèrtelmisèg " fontos szerepe a társadalomban megkèrdőjelezhetetlen , mert ők azok akik magas szinten mozognak a nemzetközi versenytèrben, így jobban átlátják a világ folyamatait ès a felmerülő problèmakra adható válaszokat . A tudomány a maga nemzetközi útját járja , nem nagyon lehet " elhazudni " a kutatói munkásságot, erdemènyeket. Pl. tudható , hány elfogadott tanulmányt publikált , hol publikált, hányan hivatkoztak rá , stb.. Ez egy olyan világ , ahol sokkal objektívebb az èrtèkmèrès , mint a politikában ..
Politikuskènt - ha a megfelelően erős hatalmi gèpezet van mögötte - akkor közèpszerű intelligenciával, közèpszerű műveltsèggel is jó karriert lehet befutni, sőt , ma a populizmus korában mèg előny is lehet a profán világszemlèlet lsd: Trump ..
Az èrtelmisèg pedig nem csak egy " partikuláris társadalmi csoport " hanem annál több: azon emberek csoportja , akik meghatározzák egy társadalom haladását
Veled ellentètben , èn jobban látom az államok működèsèt, a kormány- ès a politika szerepèt. A politikusok, a " nemzetvezetők " jönnek -mennek, időnkènt vèglegesen diszkreditálódnak , ahogy az ideológiák is , a nagy narratívák változnak ...
Magyarországon egy dolog nem változik az elmúlt lassan száz èvben : az autoriter nemzetvezetőket , akikről rendszert neveztek el - Horthy, Kádár, ès Orbán- a társadalom egyik fele utálta, utálja , mert mindhárman súlyoson sèrtettèk társadalom egyik felét politikájukkal ( ha nem a tobbsèget ) ès mindhárman ráerőszakoltak egy autoriter, többè- kevèsbè elnyomó politikai rendszert a Magyarországra

sync 2021.06.03. 05:33:42

@Boldeone Bull: Béndek Péter blogja nagyon magas szinvonalat képviselt, mindenféle reflekció nélkül. Hol voltak azok, akik az ellenvéleményt hasonló magas színvonalon képviselték? A blogját nem a kommentelők verték szét, hanem totális érdektelenség, a szellemi sivárság.

Mr. Hyde 2021.06.03. 09:34:18

@Boldeone Bull:

A jelenlegi értelmiség nem látja át a dolgokat holisztikusan, mert egy belterjes és szűk kozmopolita elit-középosztályt képvisel.
Hasonlatos a 19. század elaggot arisztokráciájához.

Az értelmiségnek onnantól lesz társadalmi húzószerepe, ha a tagjai az alsóbb osztályokból kerülnek ki, így a demokratikus társadalmi többség világlátását fogják közvetítetni.

Mr. Hyde 2021.06.03. 09:40:08

@Boldeone Bull:

Az elmúlt 30-40 évet az értelmiség végighazudta, agitált a neoliberális gazdasági terror mellett, a nemzetközi intézmények tőkés privatizációja mellett, a multinacionális vállalatok mellett, a katonai intervenciók mellett, összevissza beszélt a gazdasági válságok kapcsán, és improvizált a vírusjárvány témájában stb.

A jelenlegi értelmiségi kaszt és az elefántcsont tornyait jelentő intézmények érthető módon veszítették el a társadalom többségének bizalmát.

Ennek oka, hogy az értelmiség nem tudományos objektivizmust képvisel, hanem egy kozmopolita felsőközéposztályt, amelyiknek egzisztenciális kérdés lett a globális nagytőke pozícióinak biztosítása.

Boldeone Bull 2021.06.03. 10:46:40

@sync: Hol voltak azok, akik az ellenvéleményt hasonló magas színvonalon képviselték?"

Nagyjából sehol sincsenek azok, akik a színvonalas kormánypárti ellenvèlemènyt kèpviselik. Èn sok mèdiát látogatok , de nem látok nagyon ritka kivèteleket . Az "1000 leütès & utolsó blogposztja- az Indexen mèg több száz hozzászólást vonzott, ès többen kèrleltèk hogy ne vigye át a HVG- ra , ahol csak Facebook profil használatával lehet kommentelni. Valójában a blogposzt írója beleunt ( vagy 10 èvig ment a blog ); ès nem közölt több írást , ha jól tudom valamilyen vállalkozási èrdekeltsège miatt már nincs ideje folytatni, pedig nagyon sokan kérik

sync 2021.06.03. 10:51:42

Adnál egy linket az Indexeshez?

Boldeone Bull 2021.06.03. 11:24:12

@Mr. Hyde: Ennek oka, hogy az értelmiség nem tudományos objektivizmust képvisel, hanem egy kozmopolita felsőközéposztályt, amelyiknek egzisztenciális kérdés lett a globális nagytőke pozícióinak biztosítása."

A " tudományos objektizmus" kèrdèsènek megkèrdőjelezèse általában egy tudománytalan , egyoldalú álláspontot tükröz. A tudományosan megalapozott tèzisek arról ismerhetők meg, hogy vannak demarkációs kritèriumaik, adott feltètelek meglète esetèn teljesülnek , de cáfolhatók is ( elvileg, ha már a feltètelek nem állnak fenn) A társadalmi - gazdasági fejlődès mègis mindig az új tudományos tèziseken ès a feltalálásokon alapszik . Tudomány nèlkül nincs fejlődő társadalom , az a társadalom fejlődik jól, ahol magas szintű a tudomány!

A "globális nagytőke pozíciójának biztosítása "- nekem olyan marxista szemlèletű meglátásnak hangzik...A globális nagytőke pozícióját ugyanis nem kell senkinek sem biztosítani. A kapitalizmus szüksègszerű gazdasági rendszer , mert egyrèszt a legjobban a kapitalizmus alkalmazkodik az ember genetikailag determinált alaptermèszezèhez , másrèszt, csak a modern kapitalizmus tudja megtermelni azt az árutöbbletet amire a társadalomnak szüksège van.

Mr. Hyde 2021.06.03. 14:08:28

@Boldeone Bull:

A kapitalizmus szükségszerű állomás, de csak átmeneti időszak az emberiség történelmében.

Boldeone Bull 2021.06.03. 15:31:11

@Mr. Hyde: A kèrdès csak az, mi lesz a következő állomás...Lenne ötletem mit kellene csinálni globális szinten , de az túlmutat a blogposzt tèmáján,meg kicsit utópia..

Gery87 2021.06.04. 15:22:35

@Mr. Hyde:

AZ biztos hogy nem lesz kommunizmus és a magántulajdon bizonyos formában létezni fog....ahogy államok és hierarchia is lesz....
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása