magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Idegenellenesség

Ami a magyar idegenellenességet illeti, két végletes álláspont szokott lenni. A "jobbos" álláspont szerint nem létezik, mert a magyar befogadó nemzet. A "balos" szerint meg a magyar a világ leggonoszabb kirekesztő népe.

Az igazság meg éppen középen van. Magyarországon erős az idegenellenesség, ennek vannak pozitív és negatív következményei is, s az egésznek semmi köze a politikai állásponthoz. A "baloldalon" nincs se kevesebb, se több idegenellenes, mint a "jobboldalon".

Az idegengyűlöletet elméletleg elutasító ballibek pl. mindig készek az idegengyűlölet befogadására amikor ez érdekeiket szolgálja. A mostani kínaiellenes hisztizés pontosan másolja a 2004-es ballib kampányt az állampolgársági népszavazás kapcsán.

2004-ben a határontúli magyarok akarták sáskamódra lepusztítani az országot, most a kínaiak. Semmi újdonság. Csak akkor Gyurcsány okádott, most meg a nála fokozattal gusztustalanabb KariGeri(nctelen). Miért gusztustalanabb? Mert Gyurcsány legalább nem vádolható hiteltelenséggel, ő komolyan hiszi saját baromságait. Míg KariGeri(nctelen) - ahogy neve is mutatja - csak egy gerinctelen karrierista báb.

A hatályos ballib álláspont nagyjából ez tehát: a határontúli magyarok takarodjanak, ahogy az ukrán vendégmumkások is, velük a kínaiak, de korlát nélkül jöjjenek a kamumenekültek az iszlám államokból. "Érdekes" álláspont...

Kiegészítésként - hogy legyen min röhögni is - egy épületes vita fanatikus ballib kommentelőktől, csak a lényeget emelem ki. A vita alapja egy mihazánkos politikus megszólalása Trianon kapcsán.

Az első kommentelő megjegyzi: "Nem engedhetjük ennek a beteg állatnak, hogy háborúba sodorja Magyarországot!".

A másik igyekszik rátenni egy lapáttal: "A románok pár óra alatt bevonulnak Budapestre.".

Jön egy harmadik is, aki túl kevésnek tartja az eddigieket: "Ezúttal maradjanak is ott! De, mint az utóbbi pár évtized történelme mutatja, annál sokkal több eszük van, hogy ott maradnának abban a pöcegödörben sokáig. Ki akarna több millió habzó szájú veszett, vagy gerinctelen gyáva magyart az országában?".

A kommentár felesleges. Beteges öngyűlölet, amihez képest még a vad idegenellenesség is jobb. Az idegenellenesség gyógyítható, enyhíthető észérvekkel, az öngyűlölet csak a beteg eutanáziájával.

61 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4216593024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 08:03:36

Én azt nyomozgatom, hogy más népségnél van-e ilyen, mint amiket a példákban írtál, de még eddig nem nagyon találtam ilyet. Egyszer emlékszem írtál valami hasonló bolgár megnyilvánulásról, azt meg is néztem, de nekem nyilván nem anyanyelvűként és kívülállóként nem "ütött" annyira, kb. az volt mint Kosztolányi esete a tubarózsával.
Egyébként a "ballib" álláspont inkább megegyezik a Kádár-Ceausescu nyelvi leleménnyel, a "magyar anyanyelvű román/szlovák" stb-kkel.
1918 előtt is előfordult nagyon sokszor az erdélyi magyarok lerománozása pontosabban leoláhozása (eddig csak ilyet találtam, tótozást vagy rácozást nem), erre is rájönnék már, hogy alakult ki. Az biztos, hogy az összeomláskor már virulens volt a dolog, az Esztendő c. kiadvány 1919. januári számában Móricz Zsigmond csinált interjút Kaba nagyközségben, ahol azt mondták neki, hogy jöhetnek a románok csak hozzanak zabát. Mivel jöttek a románok és nem hoztak zabát, hanem mást, érdekes lett volna egy 1922. januári interjú is.(Merthogy a románok ott rezideáltak 1921. márciusáig.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 08:16:17

@Deak Tamas:

Ez nagyon magyar jelenség. Talán még az oroszoknál van ilyen, de aránya jóval kisebb. Ott van az, hogy a nagyvárosi nyugatos értelmiség lenézi saját országát. Még az "Oroszország" szót is csak vicces alakban mondják ki, Рашка és nem Россия.

BG-ban nagyon nem jellemző, s teljesen marginális. Botev kölrészetében van olyan, hogy szidja a bolgárokat, de alapvetően mindig azért miért nem aktívabbak a bolgár célok érdekében, szóval az más ügy. Kb. olyan, mint amikor Csurka "bambanép" típusú szavakat használt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 08:30:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: igen, nagyon valószínű, hogy igazad van. Nem nagyon tudtam még eleve meghatározni az időpontot mikortól vehető észre ez az egész, a "muszkavezető" kifejezés már elég kiforrott elnevezés.
A megoldás egyébként egyértelműen a magyar kultúra sokkal-sokkal szélesebb terjesztése, ismerek már legalább kettő olyat, aki a koder által említett hülyé kategóriájába esett vissza, városi tahóként elkezdtek népzenével foglalkozni és elképesztő módon rendbejött a lelkük. (A városi táncházakban is vannak "érdekes" dolgok, de az már nagyon félrevinné a témát megint.)

kiskisutca 2021.06.15. 08:36:50

@Deak Tamas:

"Kádár-Ceausescu nyelvi leleménnyel, a "magyar anyanyelvű román/szlovák" stb-kkel."

Ez a "nyelvi lelemény" sokkal korábbi! Ez az egy politikai nemzet koncepciója.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 08:38:19

@Deak Tamas:

Igen, ezt én abszolút tapasztaltam mo-i kisebbségieknél is. Bolgároknál, németeknél, szlovákoknál, zsidóknál.

A képlet kb. az, hogy a nagyszülők elmagyarosodtak, de sose a normál magyarsághoz asszimilálódtak, hanem a magyarajkú nyugatos nagyvárosi elithez, mely amolyan Ady Ednre mintára szidja a magyarokat, aztán a szülúk ezt vitték tovább, egyre nemzetköziebbek lettek. Aztán meg az unoka rádöbbent ki ő valójában és visszament a gyökerekhez. S ebben az állapotban immár a magyarokat is kezdte érteni.

Amikor tolmácskodtam, volt ott egy pécsi kolléga, aki magát büszke németnek vallotta, s ő mondta, a szülei csak pár mondantot tudnak németül, de ő visszatalált a családja igazi gyökereihez. Nálam nagyjából 15 évvel fiatalabb srác.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 08:40:35

@kiskisutca: így van, azt azért viszont emeljük ki, hogy értelemszerűen 1945-ig Magyarországon ez nem volt elfogadott, sőt még Rákosi alatt sem. Olyan értelemben, ahogy a jelen közbeszédben szerepel, Kádár Jani elvtárs hagyománya.
A földrajzi nevekben sajnos sokkal korábbi az önfeladásunk. Bácsnak, Torontálnak, Krassónak és Temesnek van szép magyar neve, helyette a szerb (Vajdaság) meg a román (Bánát) nevet használja mindenki.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 08:50:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: erre van egy érdekes irodalmi mű, Zilahy Lajos Fatornyok című darabja, ami egy megtörtént eseten alapul, a novellát 1936-ban, a darabot 1943-ban írta. Egy magyarországi német, akinek a nagyapja került ide, ahogy Hitler emelkedik, ő is úgy találja meg magában a náculást, és elhatározza hogy a Vaterland kebelébe visszatér és viszi a fiát is.(Ez még ugye régi darab, még nem Mutterland.) Az elhatározás pontjáig a fiú is együtt nácul az apjával (ezt szó szerint kell venni, az egyik rokon "nem árja" nőt akar feleségül venni, együtt győzködik ellene) de ettől a ponttól már végiggondol sokmindent, elképesztő belső monológok zajlanak, és végül az apa erőszakkal viszi magával a fiát, de a legvégén ezzel a párbeszéddel zárnak: "A nagyapám, az őseink úgy jöttek ebbe az országba, hogy alattvalókból itt polgárokká lehettek. Ezt még eddig nem köszöntük meg, te leszel az akivel megköszönöm". A fiú marad, az apuka meg megy birodalmat építeni.

kiskisutca 2021.06.15. 08:51:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"a nagyszülők elmagyarosodtak, de sose a normál magyarsághoz asszimilálódtak, hanem a magyarajkú nyugatos nagyvárosi elithez,"

Ez max. abban az esetben van így, ha az eredeti, nemzetiségi lakhelyüket elhagyva, a nagyvárosba, nem nemzetiségi, vagy más, szintén nemzetiségi lakhelyüket elhagyó, más egyéb nemzetiségi származású személyekkel voltak kapcsolatban. (munkáltatók, munkatársak, lakótársak.)

A nemzetiségi lakhelyen maradok az iskolákban és a helyi magyar közigazgatás által magyarosodtak el.

(Persze volt kapcsolat a két csoport között.)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 08:53:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: de az ugyebár kényszer. Na Slovensko po slovensky illetőleg numai vorbesti romanesc.
Minket senki nem kényszerít ezekre a nevekre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 08:57:20

@Deak Tamas:

Dévidék vagy Vajdaság. Az ottaniak 99 %-a az utóbbit használja.

kiskisutca 2021.06.15. 09:05:54

@Deak Tamas:

Az igazság meg éppen középen van.
Azért ilyen is volt:

"Magyar kenyeret eszel, magyarul beszélj!"
(Itt a "magyar kenyér" magyarországi kenyeret jelentet, tót vetette, aratta, sváb malomban őrölték stb.)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 09:09:50

@kiskisutca: nem volt semmi ilyen. Az említett Zuzana Falathova szlovák történész pontosan ezért járja a kálváriáját most, mert bemutatja, hogy nem volt ilyen.
Jaroslav Hasek magyarellenes novelláiban (Balaton, A tanító) lehet ilyeneket találni, ezeket természetesen célzatosan írta.
Amúgy Herczeg Ferenc írja, hogy a legjobb "magyarosító" a sült tök, harcsapaprikás meg töltöttkáposzta volt, nem a mellékelt szövegért, hanem mert finom volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 09:13:44

@Deak Tamas:

Az általam már említett baszk humoros műsorban volt ilyen: a baszk srác spanyol lett a spanyol kaják miatt.

www.youtube.com/watch?v=wqegp-YArSE

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 09:20:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ez zseniális, lehet, hogy a filmben is látható világhírű baszknak is csak rendesen kellett volna ennie :) (levehette volna a képét a végén a falról.)

Boldeone Bull 2021.06.15. 10:41:11

Amúgy Herczeg Ferenc írja, hogy a legjobb "magyarosító" a sült tök, harcsapaprikás meg töltöttkáposzta volt, nem a mellékelt szövegért, hanem mert finom volt."

Tegyük hozzá , hogy Herczeg Ferenc nèmet családból származott ,mègis így lett a magyar nemzeti èrdek egyik legnagyobb kèpviselője , szószólója a Magyar Revíziós Liga vezetője
A magyar kultúrpolitika másik kèt jelentős alakja : Klebelsberg Kuno ( Konrád ) ès Homan Bálint , vallás - ès közoktatási miniszterekkènt , szintèn nèmet felmenőkkel rendelkeztek ...
A Kárpát - medence , a nèpek nagy olvasztótengelye : a századfordulóig nagyon jelentős volt a kisebbsègek elmagyarosodása , mèg a zsidók is jelentős számban kötöttek keresztènyekkel házasságot, nem beszèlve a nèmet, szlovák , roman, dèlszlav kisebbsègről, ez a folyamat nyilván ellentètesen zajlik Trianon óta ...A szlovákok genetikailag szinte majdnem 100%- ban megegyeznek a magyarokkal , az izraeli zsidók sem állnak messze, egyes kutatások szerint ( Kazár Birodalom vagy 19. századi elkeveredès ?)

kiskisutca 2021.06.15. 11:13:56

@Boldeone Bull:

"A szlovákok genetikailag szinte majdnem 100%- ban megegyeznek a magyarokkal"

? A DNA tesztről hallottál?
A magyarok sem egyeznek meg 100%-ban egymással! :-)
Talán az izlandiak! :-)

Boldeone Bull 2021.06.15. 11:20:33

Genetikánk keverékét a földrajzi közelség határozza meg, sokkal inkább, mint a kulturális és nyelvi kapcsolat. Például a magyarokhoz közelebb állunk genetikailag, mint egyes szláv népekhez, például a bolgárokhoz, vagy a szerbekhez”

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 11:25:40

@Boldeone Bull:

Nyilván, mivel a lakosság ritkán cserélődik. Míg az identitás gyakran.

Szemben a közhiedelemmel, nem az szokott lenni, hogy jönnek a hódítók és kiirtanak mindent, hanem az, hogy jönnek a hódítók és asszimilálnak mindent.

Boldeone Bull 2021.06.15. 11:39:45

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A bolgár identitásban mi az erősebb , a hun- bolgár, ogur, török leszármazás , vagy inkább a bizánci, majd a szláv kulturális , vallási hatás miatt az utóbbi ?
A bolgárok hogy sorolják magukat?
Mert nálunk politikaikurzus-függő , hogy mennyire vagyunk vadászó- gyűjtögető finn- ugor eredetű nèp, vagy inkább a harcos hunok leszármazottai turkomán nèp...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 11:42:11

@Boldeone Bull:

Mindenképpen a hun-bolgár a fő elem, annak ellenére, hogy genetikailag ez jóval kisebb elem, de a név miatt meg a történelmi narratíva miatt.

BG-ban is politikafüggő egyébként.

Boldeone Bull 2021.06.15. 11:42:19

bolgárok hogy sorolják magukat?" Ez így èrtelmetmetlen...a kerdèsem az , hogy az ősbolgár ( hun, török ) identitás az erősebb vagy már a szláv inkább ?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 11:45:42

@Boldeone Bull:

A valóságban az őshonos elem a legerősebb, genetikailag. A mai bolgárok ősei 70 %-ban az ősi illír-trák balkáni őslakosság. S minden más a későbbi - görög, macedón, szláv, gót, óbolgár - bevándorlás eredménye.

Nekem megvan a saját adatom, már én mondjuk pont rossz példa vagyok, hiszen az anyám magyar...

Boldeone Bull 2021.06.15. 11:47:11

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A magyar és bolgár , elvileg testvér nèp, hiszen közös a származás , együtt èltek, egymás mellett a Kazár - birodalom területèn
A Bolgár Birodalom Erdèlyig tartott ès ott már a honfoglalás előtt èltek bolgárok...Lehet , hogy nagyon könnyen összeolvadtak az újonnan èrkezőkkel..

Boldeone Bull 2021.06.15. 11:50:52

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Akkor az atuchton , a már helyben lakó nèpelemek olvasztották magukba a török eredetű hódítókat, számbeli fölènyük miatt ...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 11:57:15

@Boldeone Bull:

Egészen Pestig voltak bolgárok, bár oda már csak határcsapatok mentek, nem teljes lakosság, mint Dél-Erdélyben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 12:00:58

@Boldeone Bull:

De a múzsám adatai talán reprezemtatívabbak: bircahang.org/wp-content/uploads/2021/06/astartesarahgen.png - bár nála is van idegen beütés, apai nagyapai ágon biztosan tudható a spanyolországi zsidó elem, s ezt a kutatás is bizonyítja.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 12:09:32

@Deak Tamas:

Akkor ezt is értékelni fogod: www.youtube.com/watch?v=bMiI6QEq69k - katalán paródia a Vox ellen, benne a Salvador Abascalra tényleg marhára hasonlító katalán színásszel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 12:15:21

@Boldeone Bull:

Így igaz. Délen a görögök jöttek rájuk, északabbra macedónok. Aztán jöttek a szlávok. Mások is, pl. gótok. S aztán ezt szervezték állammá a hun-bolgárok. A bolgár állam első 150 évében az uralkodó réteg csak hun-bolgár volt, csak a IX. századtól lettek beengedve a vezetésbe a helyiek is.

S nyelvileg meg győztek a helyiek.

Gery87 2021.06.15. 14:33:22

@Deak Tamas:

Szerintem minden népnél fellelhető az önostorozás és öngyűlölet bizonyos fokig...vagyis hogy a többség ilyen meg olyan "bezzeg én/a mi csoportunk nem" kb ennyi a lényege!
Nem kell ebbe többet látni....

A "lerománozás" sem különösen sátáni dolog, egyszerűen a többségnek aki X helyről jön az X...kész....nem bonyolítják túl.
"Romániában románok vannak mert azért az a neve az országnak"...ennyi jár a fejükben, pont. Persze ne higgyük hogy olyan sötétek hogy nem tudják hogy vannak ott magyarok vagy X illető magyar...csak így egyszerűbb megfogalmazni. ennyi.

Az hogy 100 éve miért románoztak le erdélyi magyarokat....?
Talán mert tőlük már távoli vidék volt és ott akkor is többségében románok laktak....az idegent meg könnyebb címkézni: onnan jön ahol sok a román (ezt tudja) tehát aki onnan jön az "román"...kész.

Az emberek egyszerűek:)
Ennyi a megfejtés....
De lehet hogy az erdélyi magyar és erdélyi román mentalitás is közelebb ált egymáshoz már akkor....mint pl az alföldiekéhez...és ezért románoztak....kitudja....mondjuk nem lenne meglepő....én ma sem kedvelem az erdélyieket:) Összetartóak, öntudatosak, törtetőek, de minket az "anyásokat" leszarnak,....lenéznek....:)

Gery87 2021.06.15. 14:40:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mit jelent hogy "igazi gyökerek"?
lehet a nagyszülők felmenői meg megint más nemzetiségűek voltak....az asszimiláció teljesen normális dolog, nem minősít senkit sem....
Az van ilyenkor hogy a kiüresedettség és kultúranélküliség hiánya jelentkezik egyeseknél és mivel a "kisebbségi nemzetiség" "kéznél van" a család által ezért oda nyúl vissza az illető....ha nem lenne akkor "máshoz találna vissza" vagy keresne más identitást magának.
Meg vannak akik turbómagyarok lesznek:D

Gery87 2021.06.15. 14:42:32

@Deak Tamas:

A vajdaság közigazgatási egység nevéből jön....a Bánát meg német....és azért nem Temesköz mert az kisebb földrajzi területet jelöl és nincsenek benne a hegyek pl.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 14:47:24

@Gery87:

Nyilván minden lehet, de visszatérni csak az ismerthez lehet.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 14:51:03

@ulpius66:

Hol, BG-ban? Persze. BG-ban olyan sose volt, hogy a zsidók bolgárok, csak a vallásuk zsidó.

A zsidók egyértelműen nemzeti kisebbségnek számítottak mindig, vallásföggetlenül. Persze nyilván BG-ban is voltak asszimiláns zsidók, akikből bolgár lett. De ezek el is vesztették a zsidó identitást.

Gery87 2021.06.15. 14:53:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Pont ezt mondom, ismeri a család származását, eredetét ezért visszatér oda...
Én is gondolkodtam jobb lenne "visszatérni" Baden-Württembergbe vagy Szlovákiába:D
Úgy is imádom a hegyeket és az erdőt:)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.15. 15:40:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: meglett közben ma az első, márhogy magyar, aki ma a portugáloknak fog drukkolni. Az okot magad is kitalálod, Z-vel kezdődik.

chrisred 2021.06.15. 15:46:51

@Boldeone Bull: Úgy 150 éve már nem létezik olyan tudományos iskola, ami szerint nekünk bármilyen közünk lenne etnikailag a finnekhez. A nyelvrokonság más tészta.

Gery87 2021.06.15. 17:27:44

@chrisred:

A nyelvnek, genetikának, származásnak, kultúrának semmi köze sem kell hogy legyen egymáshoz...
lásd az amerikai négert akinek angol az anyanyelve...mégsem angol...hanem amerikai, de nem fehér hanem fekete...de mégsem afrikai lakos hanem amerikai.....

ha 2000 év múlva a feledés homályában találnának New York romjai alatt egy fekete férfi csontvázat....nem igen tudnák megmondani hogy került egy néger csontváza az amerikai kontinensre, mi volt az identitása, milyen nyelvet beszélt (és melyik nemhez vonzódott:D ) és kiknek tartották magukat a felmenői...

Na mi így vagyunk ma egy 1100 éves nomád földi maradványaival is!

Gery87 2021.06.15. 17:42:24

@Deak Tamas:

napi zsidózásunkat add meg nekünk uram. ámen.

Egyébként meg ki nem szarja le "A" "magyar focit" most komolyan?

A nemzeti identitás megélésének legprosztóbb és "legmegúszósabb" módja amúgy is a sport.
Ami ugye egyéni vagy csapatteljesítmény és semmi köze ehhez úgy kb senki másnak!

Most azért érzékenyüljek el mert valaki csinál valamit amihez semmi közöm és annyi köt össze minket hogy amúgy ő is az valamiben amiben én is (magyar)...pffff..

Az hogy elismerem a teljesítményét, munkáját illetve szórakoztat amit látok, amit a játéka nyújt az oké, ez rendbe van....ez a sport élvezetének lényege elvileg....tök oké...de csak attól nem fogom jónak vélni mert történetesen aki, akik csinálják magyarok....

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 20:56:59

@Deak Tamas:

Én már gratuláltam is fanatikus ballibnek a fényes győzelem miatt... :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.15. 21:00:54

@Gery87:

Én se vagyok focirajongó, s nem gondolom, hogy a sport a nemzet fő jelképe.

De röhejesnek tartom és szánalmas, hogy valaki a hazája ellen drukkol.

ulpius66 2021.06.15. 22:01:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Egy Izrael - Magyarország focimeccsen a magyarországi zsidók kinek szurkolnak?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.16. 07:43:45

@Gery87: hülye fasz vagy, ezt már mondtam sokszor. Anyád zsidózott amikor nem felejtett ott az út szélén széttárt lábakkal.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.16. 07:46:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ami a legszomorúbb amúgy hogy az illető (kretének kedvéért: a Zorbán miatt drukkolt az ellenfélnek) a magyar kulturális szférában dolgozott valamikor sokáig.

vergyula 2021.06.16. 07:56:08

@Deak Tamas: Belőled ilyet is ki lehet hozni? :O

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.16. 08:06:12

@vergyula: Geryt meg a chrisredet meg a Honóriuszt filterezem, tehát alapból nem látom miket írnak nekem, ezt most véletlenül vettem észre.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.16. 08:11:20

@vergyula: nem nevezném meg mert nem közszereplő, meg egyébként Maxnak totál igaza van abban, hogy ez elég alja magatartás, (kapott is mástól az ellendrukkerségért) az illető - ha már Medgyessyről van szó - habitusban eléggé hasonlít rá.
Az említett illető munkája olyan volt sokáig, hogy egy hasonlatot hozzak, hogyha egyszer Zwackék egy tévéműsorban elárulják az Unicum titkát, akkor ő lesz az egyik füvesember. Vagy ha Munkácsyt meghívnák valami hasonló témában, ő lenne a vegyész aki a festékeit csinálja.

ulpius66 2021.06.16. 09:54:44

"idegen" szó szinonimái ----- ismeretlen, kívülálló, külföldi

Aztán mért kéne egy ismeretlent, egy kívülállót kapásból szeretnünk????????????

A MAGYAR NÉP BÖLCS!

MIUTÁN MEGISMERTE AZ "IDEGENEKET" UTÁNA DÖNTÖTT A HOZZÁJUK VALÓ VISZONYRÓL!

MIUTÁN MEGISMERTÜK A ZSIDÓKAT, MIGRÁNCSOKAT, EGYÉB IDEGENEKET.... UTÁNA DÖNTÖTT A NÉP!

KÖSZÖNJÜK! EZEKBŐL NEM KÉRÜNK! ... ÉS FÁRADJANAK VISSZA ODA, AHONNAN JÖTTEK!

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.06.17. 08:26:35

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: most eszembe jutott egy jelenet, a 2018-as VB idején Szarajevóban voltunk, és a horvát-dán büntetőpárbajt a Kaffé Libris nevű remek kávézóban néztük végig.

www.instagram.com/p/BXsGroAhGM1/

Aznap este is a mellékelt apartheid* volt a vendégek között (fejkendősök a terem bal oldalán, mások a jobb oldalán, mi belgák az ajtóban) így nem túl meglepő módon a terem bal oldala a horvát góloknál örömködött, a terem jobb oldala a dán góloknál örömködött. Utitársaim bevállalós gyerekek voltak, coder-féle elképzeléssel angulul próbáltak volna oknyomozni, szerencsére nem sok sikerrel.

*holland szó, amit crisred mély gondolataival ellentétben afrikaansul is ugyanígy használnak, jelentése elkülönülés.

Gery87 2021.06.17. 14:50:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Nem tudom kiről beszéltek....
Én kb csak leszartam az egészet, főleg hogy nagy meglepetés nem ért:)
(A sikeres magyar sportágak közvetítéseit se nézem..)

Gery87 2021.06.17. 14:51:46

@Deak Tamas:

Akkor írd le konkrétan kire, mire gondolsz pubi....!
Az érved az hogy anyázol?

Gery87 2021.06.17. 14:53:25

@Deak Tamas:

jaj te kis érzékeny mimózalelkű hülyefasz:D
gyerekes vagy tudod e?
(látod nem látod..)

kiskisutca 2021.06.17. 15:11:09

@Gery87:

"Én is gondolkodtam jobb lenne "visszatérni" Baden-Württembergbe vagy Szlovákiába:D"

A rasszjegyeiden kívül mi kötne még oda?
Megszólalásig helyinek számítanál! :-)
Megszólalás után meg idegennek, hiszen nem a helyi dialektus az anyanyelved, nem vagy kulturálisan sem beágyazott sem.

Gery87 2021.06.17. 15:59:06

@kiskisutca:

Ha bárhová is költöznék nem a származás lenne az oka....szóval poén akart lenni, aminek van valós alapja:)
Nyilván egy első generációs bevándorló sosem lesz helyi...mindig idegen lesz...
Mondjuk engem nem zavarna.
A boltban vásárláshoz nem kell nemzetiség....az utcán sétáláshoz sem....a munkának sincs ehhez köze, azt vagy jól csinálod vagy nem.....max nem kapsz meg egy állást mert idegen vagy, de itt meg pofára nem kapod meg sokszor....

Ha meg meg kell szólalni: nos, az emberek többségével mindenkinek felületes a kapcsolata...
Az idegen származás főleg mélyebb kapcsolatok esetében probléma vagy akadály.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása