magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A rejtőzködő diktatúra mindig rosszabb

Annak idején, még a kommunizmusban, alapvető elméleti kérdés volt, melyik ketrec jobb, a szűkebb vagy a tágabb.

Nyilván ha csak a szimpla élet a kérdés, a tágabb a jobb. Hiszen nagyobb a mozgástér. Azonban magasabb szinten nézve a nagyobb, de korlátozott mozgástér legitimálja a ketrecet, míg a szűk mozgástér nyilvánvalóvá teszi: ez itt egy ketrec, semmi egyéb.

A kemény mellékhatás a jövőre nézve pedig az: az egyik egy tiszta helyzet, a másik meg egy súlyosan ködösített.

Persze akkoriban idealizáltuk a nyugati liberális demokráciákat, azt hirdetve, ott nincs is ketrec. Pedig volt, csak jóval szélesebb volt, sokszorosan szélesebb, mint a miénk.

Én komolyan hittem, hogy a kádárizmus egy jobbfajta kommunizmus. Hiszen az embert békén hagyta a hatalom, ha az nem támadta nyíltan a rendszert, a magánélet szent volt, a fiataloknak az is szabadon engedve volt, hogy nyugati hippiknek öltözzenek, még a KISZ-be se kellett kötelezően belépni (legalábbis Budapesten, a 70-es és 80-as években). Milyen jó is ez így!

Amikor viszont megismerkedtem a 80-as években a szovjet és a bolgár ifjúság életével, kezdtem kételkedni. Bár magam sose voltam se a szovjet, se a bolgár Komszomol tagja, időnként eljártam gyűlésekre. Akkora élmény volt ugyanis, hogy ezt nem lehetett kihagyni: mintha statiszták játszanának szerepeket egy abszurd színdarabban, vagy még inkább: mintha egy bábszínház lenne az egész. Jönnek a fiatalok, felmondják szó szerint a szerepet, s vége. Senki se próbál bármi értelmeset mondani, mindenki ragaszkodik a leírt szöveghez 100 %-ban, semmi egyéni, minden a hivatalos recept szerint. Baromi nevetséges, de egy jó oldalát már akkor észrevettem: az egésznek a komolyan nem vétele a mellékhatás.

Megkérdezni egy szovjet/bolgár komszomolistától, hogy pl. "te miért ezt és ezt mondtad a gyűlésen?" értetlen reakciót eredményezett volna, kb. mint a gyilkos szerepét játszó színésztől megkérdezni miért gyilkolt a filmben - a válasz kb. az lett volna "te hülye vagy? ez egy film, nem a valóság! szerinted tényleg meghalt a színész, aki az áldozatom szerepét játszotta?".

A magyar verzióban viszont a mellékhatás az lett: úgy csinálunk, mintha szabadok lennénk, de persze mi is tudjuk, hogy nem vagyunk azok, így "óvatosak" vagyunk. Az eredmény: öncenzúra. Nos, öncenzúra pl. a bolgár fiataloknál nem létezett: mondták 100 %-ban a kötelező szöveget minden hivatalos alkalomkor, s magánbeszélgetésben meg bármit, a kettő sose keveredett.

A mai nyugaton tapasztalható valami hasonló. Ahol egy korábbi diktatórikus, szinte mindent korlátozó rendszerből lett a mai, ott ma is szabadabbak az emberek. A jó példa Spanyolország,, ahol Franco alatt nagyon korlátozott volt a szólásszabadság. Ennek emléke máig hat, s az emberek olyanokat képesek ma is nyíltan kimondani, amit sok más nyugati nem merne mondani. Ahol ugyanis korábban is liberális demokrácia volt, mely alatt a szólásszabadság folyamatosan szűkült, az emberek tudják maguktól mi az, amit "nem szabad" mondani. Egy spanyol pl. nyíltan kimondja azt is, ha támogatja a migrációt és azt is, ha ellenzi, míg egy német csak akkor, ha támogatja: az ellenzés tabusítva van, ez nyíltan nem mondható ki, csak egy erős "vörös farok" keretében, felvízezve a mondandót.

Ma ott szabadabb a szellem nyugaton, ahol van emlék egy korábbi, erősen diktatórikus rendszerről.

78 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr8916727512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.10.20. 08:29:59

Ez azért így ebben a formájában nem így mûködött itt sem.

A Kádár-rendszerben sem mondhattál ki bármit. Pláne a 70-es években, de még a 80-as évek elején sem. Gyerekként az elsõ dolog volt amit megtanultam, hogy amit otthon beszélünk azt mások elõtt nem szabad mondani. Aztán a 80-as évek közepén már megvolt az az élmény, hogy egyes dolgokról lehet nyíltan beszélni - bár az aki akkor megtette nagyon bátornak számított, és becsültük is érte, szemben azzal aki még mindig a hivatalos hülyeséget tolta, holott tudtuk hogy tudja hogy marhaság.

Ma a nyugati demokráciában épp az a probléma, hogy ez a szabadság az, ami folyamatosan szûkül. Pont a liberalizmus az ami megszûnõfélben van, hála a "woke" mozgalomnak és általában véve a balliberalizmus elõretörésének. Ami most ott elõretör, az a diktatúra lopakodó szelleme, kb. ugyanúgy ahogy anno a nácizmus is az antiszemitizmus erõsödésével indult. Ez a woke most az új antiszemitizmus, ugyanúgy lassan gyilkolja a liberalizmust ahogy anno a nácizmus vagy a kommunizmus tette. És ugyanaz lesz a vége is, csak most még lesz grandiózusabb mint a kommunistáké, nem beszélve a nácik kis Holocaustjáról. A nácik összehoztak 6-15 millió halottat a Holocaustban (attól függ ki és hogyan számol), a komcsik úgy 120 milliót (akik még 10-20 milliós pontossággal sincsenek még összeszámolva sem), de ennek a vége az utóbbinál is jóval nagyobb lesz.

Ez a fertõzés amúgy már nagyon régen benne volt a nyugati társadalmakban - Rákosi elvtársnak valahol volt igaza a rohadással kapcsolatban - és 68 volt az elsõ jele ahol ez a rohadás már megjelent a fa kérgén is egy kis ponton. De mostanra már látszanak az óriási odúk a fa törzsén és csak idõ kérdése, hogy mikor dõl ki az egész. Nem mintha az nekünk annyira nagyon fasza lenne majd.

lobaszopiatej 2021.10.20. 15:15:22

Neked Észak-Korea lenne való, mert az nem egy rejtőzködő diktatúra, hanem egészen őszinte.
Ott ha mosolyogni mersz gyásznapokon, már visznek is a munkatáborba, ami ugyan nem sokkal, de garantáltan rosszabb mint az ottani élet.

Boldeone2 2021.10.20. 16:41:23

Ma ott szabadabb a szellem nyugaton, ahol van emlék egy korábbi, erősen diktatórikus rendszerről.

Boldeone2 2021.10.20. 16:55:12

A kèrdès csupán annyi, hogy igaz- e a fenti állítás, vagy csak tèves percepciókon alapuló tèveszme?
Feltehetőleg inkább az utóbbi, ugyanis a nyugati társadalmakban teljesen szabad a " szellem " , de nyilván van egy pont , amikor az emberek korlátozzák magukat , ès nem lèpnek túl a társadalom által elfogadott normákon . Pl a gyűlöletbeszèd - igaz nehezen megfogható jogilag , de ha a "present danger" fennál ,akkor az - nem elfogadott nyugaton , a polgári társadalomban. Máskèpp nem is lehetne működőkèpes a társadalom . Pl Nèmetországban , ahol lassan a fèl ország migráns háttèrből èrkezik , nem elfogadott a migráció ellen beszèlni , meg ott a 2vh öröksège ,mint plusz teher...
A buzik ellen sem divat uszítani , annyi már a különböző nemi identitású ember , a társadalom felső szegmensèben is

Ráadásul ,nincs èrtelme felrúgni a " szabályokat" mert nagyon jól èl szinte mindenki , akkor meg minek fokozni a belső feszültsèget ? Van egy olyan mondás , hogy: " hallgatni arany "

Gery87 2021.10.20. 17:00:45

"Az eredmény: öncenzúra. Nos, öncenzúra pl. a bolgár fiataloknál nem létezett: mondták 100 %-ban a kötelező szöveget minden hivatalos alkalomkor, s magánbeszélgetésben meg bármit, a kettő sose keveredett."

Szerintem ez rosszabb mint a magyar verzió....bár mindenki tudja hogy a kötelező szöveg hülyeség és nincs komolyan véve, a 100% öncenzúra miatt nem ismered meg a valódi vélemény töredékét sem.
Ez sokkal rosszabb mint a mindenkor hivatalos nem hivatalos eseményeken való összekacsintás meg félszavakból értés.

A nyugati demokráciákban meg bizonyos témákban erős öncenzúra van a média befolyása által és ennek eredménye hogy senki nem mond ellent, ez megint rosszabb eset.

"Ma ott szabadabb a szellem nyugaton, ahol van emlék egy korábbi, erősen diktatórikus rendszerről."

Nincs összefüggés.
A náci múlt ellenére most meg van mondva hogy az ellenvélemény náculás..kész.
Hiába következne belőle szerinted inkább a szabad légkör.

MO-on enyhe volt a diktatúra, mégis mindenki szabadon elmond mindent a magánéletben is meg erősen utalgat hivatalosan is.

2021.10.20. 17:01:36

magyarországon két csoportosulás van. az egyik azt mondja, hogy neki megfelel a fidesz egypártrendszere is feltéve, hogy szabad választások vannak. és bármikor leváltható a fideszes megyei, járási, községi párttiktár, mert fellázadnak ellene a párton kívüliek. illetve időnként a párttitkár lázad fel a pártvezetés ellen. és ezt magyarországon nagyon-nagyon sokan elfogadható feltéve, hogy a fidesz nem viszi csődbe az országot.

a másik tábor a nyugati típusú plurális pártrendszer feltétlen híve. ami persze pszeudo többpártrendszer. és abban a hatalmon lévők nagykoalíciót alkotnak. és a náciktól rettegnek. az német politikai elit az ndk-beliek többségét rekesztené ki a közéletből.

Gery87 2021.10.20. 17:06:39

@Boldeone2:

" Pl Nèmetországban , ahol lassan a fèl ország migráns háttèrből èrkezik , nem elfogadott a migráció ellen beszèlni , meg ott a 2vh öröksège ,mint plusz teher..."

Ez szimpla öncenzúra és félelem!
Semmi több.
MI köze pl a rossz és hibás bevándorlásnak ahhoz hogy a lakosság X része bevándorló?
Attól még hogy xv bevándorló hátterű és probléma nélkül integrálódott, nem jelenti hogy más is gond nélkül megteszi, csak azért mert bevándorolt.
Vagy tagadjuk és tabusítsuk? Az mire jó?
A háború terhe megint egy öncenzúra.....meddig kell még bűnhődni? 100 év elég lesz?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.20. 17:06:57

A KISZ-tagság meg a többi sok esetben inkább a ketrec tágítására szolgált, de nagyon régiófüggő volt, hogy is működött a gyakorlatban. Inkább a gyökér nélküli kisközösségek mentek tönkre. Ha lett volna zadruga, az lett volna jó (mármint nem a Tito féle hanem az eredeti.)

Gery87 2021.10.20. 17:09:33

@Boldeone2:

"A buzik ellen sem divat uszítani , annyi már a különböző nemi identitású ember , a társadalom felső szegmensèben is"

Az ellenvélemény még nem uszítás! Látod ez a baj, ha nem vagy velünk elenünk vagy fle hozzáállás.

"Ráadásul ,nincs èrtelme felrúgni a " szabályokat" mert nagyon jól èl szinte mindenki , akkor meg minek fokozni a belső feszültsèget ? Van egy olyan mondás , hogy: " hallgatni arany " "

Igen és ha mégis panaszkodsz akkor jön Merkel elvtársnő elmondja hogy "nem a zsömle kicsi a pofátok nagy"...
Nem érzed hogy ez marha gáz?
Ha a társadalmat a pénz tartja össze akkor minden hibás, hazug és alapok nélküli amiben a "liberálisok" hisznek!

Gery87 2021.10.20. 17:14:57

@Deak Tamas:

Nem lehet örökre konzerválni mindent!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.20. 17:16:15

@Boldeone2:

Egy egyszerű példa: SPanyolországban kimondhatod, hogy szerinted nem mormális dolog a homokosság, te ellenzed, nem akarsz homoktoleráns oktatást, nem akarsz házasságot, örökbefogadást. Egy német ilyet sose merne kimondani, legfeljebb haveri körben, ahol ismeri a többieket.

S a spanyol nem lesz kirúgva az állásából, míg a német igen. A németet nem meri aztán senki megvédeni, míg a spanyol mellett ki fognak állni sokan.

2021.10.20. 17:21:07

@Boldeone2:
debrecenben az egyetemváros negyede migráns hátterű. nap, mint nap előfordul, hogy akár a főtéren, vagy a villamoson migráns hátterűek vannak körülötted. és a népesség elfogadta, hogy ez az egyetem jelenléte miatt természetes. és a szolgáltatók több külföldit akarnak. 50% körülit az egyetemen. és így a népesség 5%-a külföldi. 250 ezres városban 25 ezer egyetemista és ebből 12.5 ezer külföldi. ezt debrecenben - ahol kb. az átlag magyar lakik - simán elfogadják. a fidesz kb. ennyi bevándorlót akar. budapesten 10x a szorzó.

2021.10.20. 17:33:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
dolgoztam spanyol cégnél. és vezetők csak néztek ki a fejükből, hogy őket lusta, hozzá nem értő hülyéknek nevezik. mert nekik ilyet a spanyolok nem mondanak. volt olyan vezető, aki nem is értette azt, amikor őket idiótának nevezték. azt gondolta, hogy az alkalmazottak csak viccelnek velük.

Gery87 2021.10.20. 17:42:49

@cvsvrs:

A főnök az más....a főnöknek sehol nem mondják a szemébe hogy idióta!:)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.20. 17:46:23

@cvsvrs:

A spanyolok meg a németeket emberteleneknek tekintik, mert nem élnek, csak dolgoznak.

2021.10.20. 17:48:57

@Gery87:
dehogy nem. errefelé egy gyári munkás simán leidiótázza a művezetetőt. errefelé egy tanácsadó simán leiidiótázhatja a felső vezetőjét feltéve, hogy van alternatív javaslata. és ez a poroszos iskolából adódik. nem kell finomkodni.

2021.10.20. 17:52:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
igen, ezt mondták amikor kb. 5 órát késtek egy megbeszélésről. hogy ez miért probléma. miért nem mentek el a németek szórakozni. ők is késhettek volna még 5 órát. nem haragudtak volna meg rájuk.

egy magyar nem késik 5 órát, de simán késhet 5 vagy akár 50 percet. és kidumálja, hogy nem ő a hibás. többet nem, mert úgy érzi, hogy azt nem lehet kidumálni.

Gery87 2021.10.20. 18:03:43

@cvsvrs:

Ja, a háta mögött, a szemébe nem.
Az hogy ellenvéleménye van meg az hogy mit gondol róla személyesen az két külön dolog.
Nincs itt semmiféle poroszos iskola....keleteurópa szervilizmus van: "tudjuk hogy a vezetők barmok, de nem mondjuk meg nekik, mert ők jobban árthatnak nekünk mint fordítva.....és persze mindig más a hülye"

2021.10.20. 18:17:09

@Gery87:
nem a háta mögött. errefelé természetes, hogy egy munkás leidiótázza az irodista főnökét. és ezért nem rúgják ki. hanem a főnök azt mondja: "jogos", feltéve, hogy a melósnak tényleg igaza van.

midnight coder 2021.10.20. 18:29:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Nem jó rendszer az, de az is túlzás, amit írsz. "

Nem az. Sõt, vannak még viccesebb dolgok is: Pl. minden házban kell lennie portréknak a Nagy Vezetõrõl, és ha kigyullad egy ház, akkor elõször a vezetõk portréit kell menteni, és utána minden mást. Egyszer egy nõt azért büntettek meg, mert elõbb a gyerekeit hozta ki és csak utána a portrékat.

2021.10.20. 18:30:44

@Gery87:
a jobbik lázadása erre a vidékies szakmunkás rétegre volt alapozva. amelyik elért 20%-ot a néppártosodás előtt. utána szervilissé és nyugatossá vált.

midnight coder 2021.10.20. 18:32:15

@Boldeone2: "Pl Nèmetországban , ahol lassan a fèl ország migráns háttèrből èrkezik , nem elfogadott a migráció ellen beszèlni , meg ott a 2vh öröksège ,mint plusz teher..."

Aztán a németek egyszer csak arra ébrednek hogy menekülniük kell a saját hazájukból.

midnight coder 2021.10.20. 18:35:56

@cvsvrs: Egyrészt rohadtul nem mindegy hogy a "migráns" egyetemista vagy egy arab vagy afrikai átlagpolgár. Másrészt nagyon nem mindegy, hogy 4 évre jön vagy itt akar lakni. Harmadrészt szintén nem mindegy hogy tanulni akar, vagy azért hogy tartsd el õt és a pereputtyát a szociális rendszeren keresztül.

Gery87 2021.10.20. 18:52:54

@cvsvrs:

Mit jelent az az "errefelé"? Mert MO-on biztos nem.

Gery87 2021.10.20. 18:57:03

@cvsvrs:

Nem, előbb volt szervilis (tekintélyelvű birkák), nagypofájú és kiábrándult a szavazóbázisa, aztán lett nyugatos és zsugorodott a párt népszerűsége.

Gery87 2021.10.20. 18:59:16

@midnight coder:

Erről beszélek. pont ezért nem lehet azt mondani hogy ne beszéljünk a bevándorlásról mert nem fekete fehér a dolog.

2021.10.20. 18:59:40

@midnight coder:
az átlag magyar fideszes városvezetés mellett sem feltétlen xenofób. annak ellenére, hogy ez a típusú bevándorlás inkább hátrányosan érinti a magyar fiatalokat. a drágább lakhatás miatt. az előny abból származna, hogy a migráns keletről idejön, kiképzik, hazamegy. és úgy ezeken a kapcsolatokon keresztül megindulhat a tőkeexport. pl. magyar-török vegyesvállalatok.

2021.10.20. 19:00:36

@Gery87:
a régi jobbik volt szervilis, szolgalelkű? és az új nem az? na ne viccelj.

2021.10.20. 19:02:07

@Gery87:
az új jobbiknál vagy 50 embert tervezte meg a jakab péter kampányát. ami működött a facebook-on, mert sokan megosztották a mémeket, de nem működött a valóságban.

2021.10.20. 19:16:45

@Gery87:
ez kb. a jobbikos szavazói réteg. orbán őket akarta megvenni a stadionépítéssel.
www.youtube.com/watch?v=t3WchDHfZf8
sok mindent lehet mondani róluk, de azt aligha, hogy szervilisek lennének.

Gery87 2021.10.20. 19:18:24

@cvsvrs:

A réginek a tagjai, a mostaninak meg a vezetői.

Gery87 2021.10.20. 19:19:16

@cvsvrs:

Ez volt a hiba, nincs tartalom csak duma.

Gery87 2021.10.20. 19:26:20

@cvsvrs:

Ezek?:D
A legnagyobb tekintélytisztelő jobbágymentalitású ultrák.
Az ilyeneknek nagy a pofája, de ágyútölteléknek bármikor jók.

2021.10.20. 19:42:26

@Gery87:
egy közösség akkor szervilis, ha nem választott, hanem kívülről kijelölt vezetője van.

a fidesz azért tudja zsebre vágni a multikat, mert az alkalmazotti réteg nem szervilis. inkább elfogadja a fidesz emberét, mert azt megválaszthatja és leválthatja, mint jürgent, akit kivülről kijelölnek. így jürgen névlegesen irányít. kapja a munkautasításokat. a fidesz a saját céljaira használja a multik csr keretét. és azzal szavazatokat vásárol. a fidesz intézi a multik beszerzéseit, látja el a logisztikai feladatokat, marketing kampányokat szervez, könyvel, engedélyez. a vidéki lányvállalatok felett átveszi az irányítást. és teheti amíg ők a választott képviselők és ők diktálják a jogokat.

a szervilizmus az, amit ezzel szemben az ellenzéki pártok vezetői mondanak. hogy ez diktatúra. lófaszkarikát. ez a demokrácia.

Boldeone2 2021.10.20. 19:44:25

@Gery87: Ez szimpla öncenzúra és félelem!
Semmi több.
MI köze pl a rossz és hibás bevándorlásnak ahhoz hogy a lakosság X része bevándorló?"

Ezt csak te gondold így , mert egy magyar szemlèletű vèlemènybuborèkban èlsz
Ha figyelnèd a nèmet politikát , akkor látnád , hogy a nèmetek nem tartják a legfontosabb kèrdèsnek a migrációt
A társadalom többsège elfogadja , hogy Nèmetország egy kevert kultúrájú ( " faji" hátterű ) ország
Mondhatjuk úgy is : bevándorló ország
A legfontosabb tèma sem a bevándorlás , hanem a klímaváltozás
Most volt választás, lehetett volna az AFD- re szavazni , ehelyett mèg kevesebb szavazatott kapott mint 4 ève
A fiatalok szinte mind vagy a zöldekre vagy a liberálisokra szavaztak
Tetszik vagy nem , Nèmetország egy progresszív ország . Ha nekik úgy jó, az az ő dolguk!

Boldeone2 2021.10.20. 19:51:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Èn pedig úgy láttam , hogy Spanyolország inkább buzi barátabb ország ,mint Nèmetország
Pl a Costa Brava , Sitges tele van buzikkal . Szinte tobzódnak , annyian vannak ...Bajorországban pl nem láttam buzit , csak Berlinben
A spanyolok nekem egy nyitott nèpnek tűnnek , az elfogadás tekintetèben.
De, egèsz Nyugat - Európa buzi- barátabb , mint bármely kelet - európai ország.

Boldeone2 2021.10.20. 19:58:39

@cvsvrs: Azt látom èn is, hogy egyre több a bevándorló Magyarországon , miközben a kormány zèró migrációról beszèl , a valóságban egyre többen jönnek...
Pl Debrecenben az egyik tunèziai fiatalember majdnem agyonvert egy másik külföldit pár napja. Sokan közöttük már nem az egyetem polgárai , vagy nem is voltak azok soha, hanem csak egy állomásnak tekintik Magyarországot , de olyan is egyre több lesz , aki itt fog letelepedni
Pl megyek a múltkor a Miklós utcán , ugye ott elve elèg kevesen járnak , ès azt látom , hogy arab bolt nyitott...
A jövőben ahogy nő majd a jólèt ( remèlhetőleg) a migráció is nőni fog a nagyvárosokban

2021.10.20. 20:00:43

@Boldeone2:
amíg a törökök ki nem kiáltják új ruméliát. (német-) római birodalom területén szerzett török hódoltságot. addig lesznek a németek bevándorló ország. a kebab árus szokta kérdezni, hogy a magyarok hova állnak. és mondom neki, hogy mindegy, mert a németek nem örülnek majd ennek. nagyon nem. ő tudja. berlinben még nem. nem fosnának a porosz afd-től.

Boldeone2 2021.10.20. 20:01:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A kèrdès csak az, hogy mi a jobb : a toleráns társadalom , vagy az ellentètek felesleges szítása . Nyugaton már rájöttek , hogy sehová nem vezet az intolerancia . Az eddig fennálló problèmakat csak tovább tetèznè.

Boldeone2 2021.10.20. 20:05:02

@cvsvrs: Nèmet nemzettudat nem igazán lètezett , az egy birodalomra szabott ország volt mindig . Minek kiáltanák ki rumèliát a törökök ? Csak addig marad a jólèt , amíg a nèmet kultúrfölèny , a nèmet társadalomszervezèsi normák
Ha törökök atvennèk az uralmat , akkor az nekik is rossz lenne ..

2021.10.20. 20:05:12

@Boldeone2:
kb. 5% a tolerancia küszöb.

Boldeone2 2021.10.20. 20:08:03

@cvsvrs: ...meg a rumèlia töröknek születik 4 - 5 gyereke, a második generációs töröknek már inkább 2 körül...
Más kèrdès, hogy az ecte nèmet már nem akar szaporodni...
Ez a 21. század egyik problèmája. Emancipálódnak a nyugati nők

2021.10.20. 20:08:47

@Boldeone2:
ezt gondolták a magyarok a románokról.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.20. 20:11:51

@Boldeone2:

Kevered az egyvéleményűséget a toleranciával.

Nyilván könnyebb egy olyan társadalmat irányítani, ahol egyetlen vélemény engedélyezett. De jó ez?

Boldeone2 2021.10.20. 20:12:26

@cvsvrs: Magyarországnak rengeteg bevándorló nőre lenne szüksège , a szelektív migráció hasznos lehet.
Egyszerűen szülőkèpes nő nincs elèg , a sokgyermekes családmodell pedig már 40 ève sem volt divat
Tehát , nemileg szelektált migráció az hasznos lehetne.
Van rengeteg 40-50 èves fèrfi , akik mèg gyereket tudnának csinálni , de már nincs kinek . A Ratkó unokák kifutottak az időből , a fiatal nők pedig fele annyian vannak

Boldeone2 2021.10.20. 20:17:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Vannak íratlan normák Nyugat - Európában , amit illik betartani . Ettől mèg nem egyveretű a társadalmi vèlemèny , de szèlsősègeknek nem szívesen adnak teret , hiszen azok csak az indulatokat hozzák a felszínre ès nem moderálják a társadalmat . Az USA szabadabb ilyen tekintetben , de az mièrt jó. A nácik ès nègerek időnkènt ölik egymást , mert nincs a társadalom moderálva

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.20. 20:20:33

@Boldeone2:

Csak tapsolni szabad a homokosságnak = egyvéleményű társadalom. Ez mire jó?

Akkor a legjobb Észak-Korea, hiszen a témák 90 %-ában kötelező egyetlen vélemény van. Ezt szeretnéd?

Boldeone2 2021.10.20. 20:42:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Azt be kell látni , hogy a társadalom jelentős rèsze szellemileg èretlen bizonyos tèmákra. Egy szellemileg èrett ember pl nyugodtan elolvashatja a Cion Bölcseit, vagy a Mein Kamp- ot , de vajon jó lenne az, ha mindenhol azt terjesztenèk ? Nem lenne egy rèteg, akikre az rossz hatással lenne ? Ez mindig vita tèmaja lesz ,hogy hol húzódnak a szólásszabadság határai ..
Ha mondjuk bűnbakot faragnak a a homokosokból , attól kevesebb lesz a homokos ? Alig hiszem! Csak azt èrded el vele , hogy lesznek olyan emberek , akik majd rajtuk vezetik le a frusztrációikat, akár erőszakkal
Nyugaton már túllèptek ezen ezeken a fázisokon
Pl Oroszországban simán elvernek valakit , ha buzuláson kapják . Az megint egy szèlsősèges megnyilvanulás

Gery87 2021.10.20. 20:44:37

@cvsvrs:

"egy közösség akkor szervilis, ha nem választott, hanem kívülről kijelölt vezetője van. "

Ez nem így van.
A lényeg a hatalomhoz és tekintélyhez való viszony nem az hogy honnan ered!

"a fidesz azért tudja zsebre vágni a multikat, mert az alkalmazotti réteg nem szervilis. "

A fidesz nem vág zsebre semmilyen multit.

"inkább elfogadja a fidesz emberét, mert azt megválaszthatja és leválthatja, mint jürgent, akit kivülről kijelölnek. "

:D persze, hogyne...azért választja a fideszt mert korrupt vagy mert nincs más választása....

"így jürgen névlegesen irányít...."

Névlegesen ja. Náluk van a pénz és a technológia.

"a szervilizmus az, amit ezzel szemben az ellenzéki pártok vezetői mondanak. hogy ez diktatúra. lófaszkarikát. ez a demokrácia. "

Köztük is vannak igen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.10.20. 20:48:08

@Boldeone2:

Azaz legyen totális diktatúra, ahol egyetlen vélemény megengedett?

Gery87 2021.10.20. 20:48:27

@Boldeone2:

Lehet hogy most úgy gondolják hogy ez jó, de a bevándorlók többsége nem európai lesz egy idő után, és ez olyan változásokat fog okozni amit már nem lehet elfedni...
A bevándorlás addig jó amíg hozzánk hasonló és integrálható, asszimilálható a tömeg!
Lásd USA kb 1960-ig....
A bevándorlók mind keresztény, euróapaiak voltak...egy generáció alatt amcsik lettek.
Míg a fekete közösség 100 év alatt sem lett simán amcsi, sőt egyre büszkébb hogy néger és ez legfontosabb neki.

Gery87 2021.10.20. 20:52:20

@Boldeone2:

A jó, ha nincs szélsőség semmiben!

Gery87 2021.10.20. 20:53:52

@Boldeone2:

Ha később csak 2 gyereket válllal, akkor is többen lesznek mert a bevándorlás nem áll meg.
Nem a nők hibája hogy nincs gyerek, a férfiak sem akarnak.

2021.10.20. 20:57:38

@Gery87:
ez esetben az anarchistákat leszámítva mindenki szervilis.

2021.10.20. 21:10:13

@Gery87:
errefelé a fidesz zsebre vágta a multik lányvállalatainak vezetőit. a fidesz emberei vannak szinte minden hr/pr pozícióban. a fidesz rendelkezik a csr keretről. mondjuk ez egy texasi tulajdonú cég. a képen baloldalon az ősz fickó a tulaj. mellette a polgármester, szijjártó, és a helyi vezető.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2019/nifokep2.jpg
aki a fidesznek ajánlja fel a támogatást. a fideszes szociális alpolgármester osztja az adományt a lakótelepen, vagy a fideszes nemzetközi iskolájának. nem a mikroelektronikai gyártás irányítását vették át, hanem a hatalmi szempontból jelentős hr/pr és csr feladatokat.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.20. 21:11:56

@midnight coder: menekülniük nem kell majd. Csak München határváros lesz mint most Balassagyarmat.

2021.10.20. 21:26:11

@Gery87:
a tulajdonos texasban, vagy münchenben, vagy akárhol van. és van egy lányvállalat debrecenben. annak hr/pr feladatait irányítja a helyi fidesz. (nem orbán.) hanem a helyi fidesz. annak csr keretéről rendelkezik.

tehát ha egy multik fel akar ajánlani valamit, akkor ott terem a szociális alpolgármester és azt mondja, hogy ő majd tudja, hogy mit kell vele kezdeni. és ő osztja szét az adományt. illetve a a fidesz képviselői. vagy kulturális céllal a kulturális alpolgármester nyitja meg a kiállítást, multinacionális mecenatúra mellett. a gazdasági alpolgármester vezetésével alakítják a szakképzést (aki a legnagyobb szakközépiskola egykori igazgatójának fia) és a fidesz adja ki a működési engedélyeket, nyújta a beruháhási adókedvezményeket, állapodik meg a közbeszerzésekről. egy fideszes adminisztráció kontrollálja a reálgazdaságot. és a texasi fickó megnézi az eredményt és azt mondja, hogy ez a fidesszel működik.

és a financial times újságíróit is megnyerik maguknak. akik szerint debrecen top 10 befektetési célpont a nagyvilágban.
invest.debrecen.hu/files/kepek/fdi_boritokep_sablon_v3.jpg
mert azt látják, hogy szinte minden flottul működik. nem azt állítom, hogy ez így feltétlen jó, és hogy tartható lesz, hanem azt, hogy a gyáripar oldaláról ez a nemzetközi megítélés.

és a másik oldalról van az, amit írnak az ellenzéki lapok. azok a befektetői csoportok, akik a reálgazdaság összeomlására játszanak. és felvásárolnák ezeket a cégeket. egy válsághullámban összeomló lányvállalatokat. az oligarchák uralta közműveket, közüzemeket magyarországtól ukrajnán át moszkván keresztül szibériáig.

Boldeone2 2021.10.20. 21:30:30

@Gery87: A kèrdès csak az, mint kezdjen a bevándorlással Európa. Az egy tudott tèny , aki ezzel a tèmával foglakozik, hogy ez a globális nagyfolyatot megállítani nem igazán lehet. Lassítani, menedzselni igen. Ezt próbálják nyugaton ..
Nem régen olvastam , hogy heti! 400-500 illegális migránst fognak az osztrákok, olyat akik Magyarországon keresztül èrkeztek, azaz hiába a hármas kerítès, katonák ,stb.. előbb- utóbb úgyis átjönnek , ha pedig már Európában vannak , ha nem kapnak menekült státuszt, akkor is " felszívódnak " a rendszerben. Magyarország " előnye " annyi , hogy túl szegèny ország mèg , így nem letelepedèsi cèlpont ( mèg )
Ha a migracós trendeket nèzzük, az egèsz Európában ugyanaz: növekszik . Valójában a muszlimokkal van a fő problèma, különböznek a " core values" pl az indiaik jól be tudnak illeszkedni, a kínaiakról nem is beszèlve...

_Neville 2021.10.20. 21:59:12

@Boldeone2: "Minek kiáltanák ki rumèliát a törökök ? Csak addig marad a jólèt , amíg a nèmet kultúrfölèny , a nèmet társadalomszervezèsi normák
Ha törökök atvennèk az uralmat , akkor az nekik is rossz lenne .." nem racionális, de attól még gyakran így megy. Nézz meg egyes francia külvárosokat, ahol már sharia-t akarnának, pedig elvileg pont abból a rendszerből menekültek el, ami azt kitermelte. Aztán mégis hoznák magukkal.

_Neville 2021.10.20. 22:03:49

@Boldeone2: "aki ezzel a tèmával foglakozik, hogy ez a globális nagyfolyatot megállítani nem igazán lehet. Lassítani, menedzselni igen. Ezt próbálják nyugaton" ha a szándék sincs meg, akkor persze, hogy nem. Amúgy az NGO taxik helyett simán minden tengerből kifogottat vissza lehetne küldeni a feladóhoz, szárazföldön meg simán útjukat kellene állni.

Gery87 2021.10.20. 23:35:01

@cvsvrs:

Nem!
A lényeg a hatalomhoz és erőhöz, tekintélyhez való viszony.
Hogy mit vársz tőle.
Együttműködést vagy alamizsnát....kontrollálni, ellenőrizni akarod vagy behódolni., megúszni
Tartózkodsz tőle vagy félsz.
kritikus vagy, vagy túlélsz.
Nem mindegy. Értem hogy nem érted, sokan nem értik errefelé.

Gery87 2021.10.20. 23:43:43

@Boldeone2:

Túlságosan is könnyen túllendültünk azon hogy ez elkerülhetetlen e vagy sem.
Szerintem könnyelműen azt mondták hogy nem.
Pedig ha golyók röpködtek volna már (a határvédelemhez mindenkinek joga van) akkor nem itt tartanánk....
Van elég gazdag muszlim olajállam, van lóé, miért nem oda mennek?
A saját fajtájához?

Az indiai, kínai valóban gondtalanabb népség, de párhuzamos társadalmakat építenek....az sem jó.

"előbb- utóbb úgyis átjönnek"

igen, szeretnék hogy ebbe beletörődjünk.
De ez hazugság!
Az eszközök megvannak.
Mikor volt a karantén és senki se be se ki akkor érdekes módon 400 millió ember az otthonát nem hagytahtta el, sokan a saját tulajdon lakásukat sem és nem folyt vér....
Jön pár habib és "jaj nem tudunk mit tenni"
érdekes dolgok ezek.
ha honpolgárt kell megállítani ahatáron az megy, azt lehet, ha engem kell korlátozni a szabad mozgásban és este 8 után az utcára nem mehetek le, azt lehet...de habib abzmeg az országokon át keresztül megy gond nélkül.

Mondom ez akarat kérdése. Nem az eszközök hiányoznak!

Európa immunitása nulla, ez a baj.
És fosnak (kovid) mindentől mint egy kislány....csak a polgárt merik csesztetni, mert az törvénytisztelő a büdös ingyenélő fajtáját nem merik...mert az "rasszista"....töketlen banda.

Gery87 2021.10.20. 23:47:48

@_Neville:

Ha Európa elhiteti a világgal hogy ide bárki jöhet és ki lesz nyalva a segge csak mert "rászoruló" annak nem lesz jó vége.

Nem tarthatjuk el a fél világot német minimálbéren!
ennek véget kell vetni.
Erre való az állam erőszak-monopóliuma.....sajnálatos dolog de ez van, ha pár bárkát kilőttek volna a picsába, az is üzenet lett volna.

Boldeone2 2021.10.21. 00:08:30

@_Neville: Nézz meg egyes francia külvárosokat, ahol már sharia-t akarnának, pedig elvileg pont abból a rendszerből menekültek"
Franciaország meg Nèmetország az nem ugyanaz. Az előbbiekben èszak- afrikai arabok , az utóbbiban főleg törökök èlnek. Az utóbbiak többè- kevèsbè integrálódtak

A migránsoknak nem lehet " útját állni " úgyis bejönnek valahogy , lásd mèg a magyar határt sem tudjuk lezárni hármas kerítèssel , de Európában több ezer km- es, ha nem nagyobb határszakasza van. A határok hermetikus lezárása lehetetlen , ès politikai szándèk sincs rá , egy progresszív politikai lègörben. Egy nyugati "határőr " soha nem lenne kèpes egy másik emberre lőni ,már nem azt a világot èljük . Vègül , szinte mindenki bejut valahogy Európába , ki meg szinte lehetetlen toloncolni

Boldeone2 2021.10.21. 00:34:07

@Gery87: Szerintem könnyelműen azt mondták hogy nem.
Pedig ha golyók röpködtek volna már (a határvédelemhez mindenkinek joga van) akkor nem itt tartanánk...."

Magad is jól tudod , soha nem lesz olyan ,hogy "golyók röpködjenek " Európában a határon , egy- egy extrèm eset volt rá , bolgár határon gellert kapott egy golyó , meg a görög határon is volt ilyen , de ez nyugaton alapvetően ellenkezik az emberiessègi normákkal
Altruizmus ès társai ...Az emberek teljesen máskèpp állnak ehhez a dologhoz , mint itt " Kelet - Európában" ( szemlèletileg )
Abban 100%- ig biztos vagyok , hogy olyan fordulat nem lesz a migráció kezelèsben nyugaton ,amit itt egyesek gondolnak
Èn pèldául elèg sokat beszèlgettem migránsokkal Olaszországban , valahogy az olasz strandokon ez könnyen adja magát ,általában mindig veszek tőlük valamit, ki szoktam őket van amikor kérdezni ès azt mondják általában , hogy igazából nem èrdekelte őket semmi, annyira elszántak voltak ,hogy Európába jöjjenek . Valóban szinte èlet- halál kèrdèskènt fogják fel , ès nem állítja őket meg semmi . Van is egy olyan mondás Afrikában hogy : " Halál vagy Barcelona "
Az olaszok mindent eltűrnek nekik, azt is hogy illegálisan áruljanak , ès illegális is foglalkoztatják őket
A hatóságok szemethunynak minden felett . Sokan utálják őket, de amikor meg segíteni kell, az olaszok mindig segítenek
A világ nem olyan fekete- fehèr , mint amilyen egy bizonyos szemlèletből látszik . A legtöbbjük ugyanazt akarja mint mi : egy boldogabb èletet , ès normálisan èlni, meg persze vannak közöttük bűnözők, ritkán terroristák is vagyis van árnyoldala is migrációnak, de megoldás nincs rá
Azt az egyet nem hiszem el, sőt , biztos vagyok benne , hogy a kontinensek\kultúrák\ nèpek közti migrációt nem lehet megállítani. Amióta az ember lètezik, azóta migrál . Maga a modern ember is , a homo sapiens is valahonnan a kelet- afrikai magasföldről származott el , ès vándorolt a kontinensre....

midnight coder 2021.10.21. 08:21:51

@Boldeone2: "Az egy tudott tèny , aki ezzel a tèmával foglakozik, hogy ez a globális nagyfolyatot megállítani nem igazán lehet. Lassítani, menedzselni igen. Ezt próbálják nyugaton .."

Simán lehet. Anno a vasfüggöny is megállította az illegális migráció 99.9999%-át, pedig az európán belül mûködötött.

Itt igazából arról szól a történet, hogy vagy megállítják vagy megszûnik Európa Európa lenni, és egy jó kis Mad Max-os nyomortanya lesz belõle, ahol a síta lövi a szunnitát, az arab a négert és a négert az arab, és mindenki a fehéret.

A népeknek megvan a saját kultúrájuk, és lehet hogy ha egyenként bejön egy-egy egyetemista az feladja azt, de ha tömegesen jön akkor hozza magával és meg is tartja azt évszázadokig. És ha elegen vannak akkor rá fogja kényszeríteni akár a többségre is.

1%-nál az iszlám még a béke és szeretet vallása. 10%-nál már tüntetnek a burka használata mellett. 50%-nál már nem fog kimenni a csajod az utcára burka nélkül, és te is jobban jársz ha szakállat növesztesz.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.21. 08:37:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: e percben dobtam egy hátast, a portugál köztévén - amely nyilván független meg minden - épp most ment le egy George Flloyd-os rapszám. Portugál graffitikompozícióval.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2021.10.21. 08:43:33

@midnight coder: az első rész is igaz, amit írsz, de a második lenne a fontosabb. Pontosan az lenne a lényeg, hogy belekényszerítjük őket az asszimilációba, ha itt ragadnak. Amíg nem tudsz magyarul, burkáskodol, uszítasz a magyarok ellen, nincs segély, nincs szavazati jog, nincs semmi.
A századfordulós Ámerikában ez ugyebár úgy működött hogy megérkezett az analfabéta paraszt és odarakták elé az idegen nyelven írt szerződést, amiből csak a számokat ismerte fel, és jól alá is írta. Aztán amikor a bányában zsebkéssel kellett vakarni a szenet, és megkapta az odaírt összeg fél százalékát merthogy levonás meg nem is hoztál fel elegendő szenet, villámgyorsan asszimiációs kényszerben érezte magát.

Boldeone2 2021.10.21. 09:28:13

@midnight coder: A tènyek azt mutatják, hogy a magyar hármas kerítès ès az ott lèvő határvèdő ezrek sem állították meg a migrációt , az folyik a saját medrèben :

index.hu/belfold/2021/10/07/osztrak-magyar-kozos-jarorozes-embercsempeszek-illegalis-bevandorlok-menekultek/

Tehát heti 500-900 között lehet azok száma, akik Burgenlanba lèpnek , ès Ausztria nem is fő cèlpolnt , a legtöbben Nèmet, vagy Franciaországba mennek , azaz láthatatlanok maradnak

Sokan pedig valamilyen legális vízummal èrkeznek az EU- ba majd ittragadnak

Boldeone2 2021.10.21. 09:44:05

@midnight coder: A migráció felgyorsulása valóban nagy kihívást jelent Európának, de sokáig , amíg nem èrkeztek ekkora számban, az integráció pl Nèmetorszagban elèg jól működött. 10 ève mèg felvett a rendszer szinte mindenkit, ma pedig már nem . Ez a problèma
Megoldás nincs , az olyan mèrtèkű globális problèma , minden fejlett ország küzd vele . Az USA- ban több tízmillió státusz nèlküli ember èl
Az új vasfüggönyt meg lehet èpíteni, de azon is átjönnek A magyar határzárt is teljesen kitanulták , vesznek egy lètrát amivel pár perc alatt átjönnek , ott meg az embercsempèsz várja őket. Ha valóban nem lehetne átjönni , akkor nem is próbálkoznának , de valahol úgyis átjönnek
A jövőben , ha már az ország közelebb zárkózott èletszínvonalban a nyugathoz , Magyarorszag is cèlont lehet . Nálunk is egyre több a külföldi, nem csak az egyetemisták
Migráns- apokalipszis " - szerintem nem lesz. Az egy eltúlzott vízió

Gery87 2021.10.21. 17:59:41

@Boldeone2:

Értelek én de migráció és migráció közt is van különbség...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása