magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Könnyen behúzhatók a csőbe

Öröm látni, milyen könnyű csőbe húzni a ballibeket.

Mindig lehet ugyanis számítani fő alapelvükrw: az antizorbánizmusra, ez mindig mindent felülír.

December végén minden ballib média pánikcikket írt a szörnyű lépésről: Zorbán megint megemeli a minimálbért! Mintha 20 évvel visszamentünk volna az időben, amikor a Fidesz-kormányzat két egymást követő évben jelentős minimálbér-emelést hajtott végre. Minden akkori média (akkoriban a médiák 95 % ballib volt) versenyszörnyülködött emiatt. Még a Bolgár Gyuri bácsi műsorába betelefonáló idős nénik is arról beszéltek felháborodottságtól remegő hnagon, hogy most minden második cég tönkremegy majd, mert képtelenség ekkora csillagászati összegű béreket kitermelni, aztán mindenki munkanélküli lesz, majd pedig jön a hiperinfláció. Egyes idős betelefonáló nénik még azt is megjegyezték, hogy Zorbán diktatúrát épít, hiszen egy demokráciában kizárólag a szabad piac mindig mosolygó keze dönt a bérekről.

Persze semmi gond, ha a magát liberálisnak mondó HVG és Népszava liberális marhaságokat gagyog, ez végülis koherens viselkedés. Vagy az se gond, hogy a volt bankelnök Surányi süketel a termelékenységről. Mindez persze mind baromság, de ezek a baromságok a liberalizmus szerves részei. Azaz ha egy liberális mondja ezeket, akkor ebben semmi furcsa nincs.

De amikor egy magát radikális baloldalinak mondó média is csatlakozik a kórushoz? Valószínűleg a Mérce a világ egyetlen radikális baloldali médiája, ahol a szerkesztőség azon aggódik, a szegény tőkéseknek nem marad pénzük a bérekre.

Persze nem vagyok álnaív, a Mérce természetesen se nem radikálisam baloldali, se nem mérsékelten baloldali - ilyen cikket egy átlag nyugati centrista szocdem lap se közölne le -, a Mérce egy ultraliberális média, mely baloldaliságnak hazudja a legbizarrabb nyugati progresszívista marhaságok követését. Az új progresszívista osztályharc azt jelenti: nem baj maga a kizsákmányolás, nem kellenek munkásjogok, viszont küzdeni kell, hogy a tőkések között legyen elegendő arányban nő, homoszexuális, buddhista, s nemváltó gyíkember, s ha a tőkés ilyen "színes", akkor a fehér, heteroszex, keresztény, férfi dolgozó nem is jogosult érdekei képviseletére, hiszen ez fasizmus lenne.

73 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr3616794890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnightcoder2 2022.01.05. 07:36:24

Nézd, egy betanított munkás a globális piacon a vietnami, ukrán, stb. polgárokéval versenyez. Persze a dologba nyilván belejátszik Pl. infrastruktúra, logisztika, de azzal azért számolni kell, hogy nagy tömegben a 8 elemis Gipsz Jakab nem fog sokkal több bevételt termelni itt sem mint Vietnamban. Persze nyilván van egy pár terület ahol igen - ez jellemzõen a belsõ piac, Pl. építõipar. De igen, egy minimálbéremelés sok-sok munkahelyet fog hazavágni.

És bizony, ma a polgár pozícióját a béralkukban az eszkimók és a fókák aránya határozza meg. A fókák számának a csökkenése az eszkimóknak sem jó, még akkor sem, ha csak a sovány fókák pusztulnak ki.

Azokat a melóhelyeket pedig, ahol a polgár sokkal többet termelt ki mint a minimálbér (Pl. építõipar) ez a dolog igazán nem érinti, mert ott eddig is többet kerestek a polgárok mint a minimálbér.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.05. 07:41:24

@midnightcoder2:

Ezért kell erős állam, mely beleszól a "szabad piac" béralkujába.

Serény Vélemény 2022.01.05. 07:45:41

@midnightcoder2: Kivéve, ha a minimálbér az esetek x%-ában úgy van, hogy minimálbér+zsebbe zs. Ezeknél a félig legális munkahelyeknél maximum a zsebbe rész fog egy kicsit csökkenni.
(Ismerős ismerősének az ismerősének autóalkatrész-üzeme van. A covid lezárás alatt inkább fizette a dolgozóinak a bért, meg mindent, mert évekbe került, amíg olyan embereket tudott találni, akik nem selejtet termelnek, nem lopnak, és a hét öt m unkanapján ténylegesen hajlandók is dolgozni.) Úgyhogy a magyar gazdaságban nem egészen úgy működnek a dolgok, amint ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.05. 07:57:32

Olyan pampogás is volt minimálbéremeléskor, hogy majd jól megemelkedik a részmunkaidősök száma. Hát, én egy időben szerettem volna részmunkaidőben dolgozni, de sehol se kellettem ilyenre.

midnightcoder2 2022.01.05. 09:44:18

@Deak Tamas: Részmunkaidõ = papíron részmunkaidõs vagy, de legalább nyolc órát dolgozol. A minimálbér + okosba konstrukció rokona.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.05. 09:48:19

@midnightcoder2: úgy sem volt amúgy, ez az első nagyobb orbános minimálbér időszaka volt. Ma már egyébként szerencsére egyre több van, tehát részmunkaidőben részmunkaidőnyit dolgozol.

midnightcoder2 2022.01.05. 10:00:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem tud. Ha a munkaadó és a munkavállaló kéz a kézben trükközik, azt állam bácsi soha nem éri utól. Illetve csak nagyon elvétve. És ha sikerül, azzal sem a dolgozó jár jól.

midnightcoder2 2022.01.05. 10:06:35

@Deak Tamas: Én amúgy nem értem miért nincs ez jobban leegyszerûsítve? Mi a fenének SZJA, adóbevallás, munkavállalói/munkáltatói dézsma és egyéb polgárhülyítõ marhaságok?

Egyszerûen az kellene, hogy minden polgárnak kellene legyen egy bejövõ jövedelem számlája. Erre utalná a munkáltató a bérköltséget, állam bácsi pedig automatikusan vonná belõle az adót, járulékot, mifenét és a maradékot áttenné a munkavállaló bankszámlájára. Errõl a számláról tudna igazolást kérni a munkaadó is mint elszámolható bérköltség, illetve a munkavállaló is, ha mint maszek végez el egy feladatot, adhatna számlát a megrendelõnek.

Máris meg lenne spórolva egy rakás papírmunka. Aztán, ha valaki szociálisan kedvezményre jogosult, akkor kérhetne visszatérítést egy másik felületen a már leadózott összegbõl, de annak már alapból nem az adórendszerben lenne a helye.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.05. 10:11:09

@midnightcoder2: a munkáltatói dézsma azért kell mert amikor a Lidl Bt. meg a Spar Kkt. bejelenti hogy nem termel nyereséget, az olyan fura.
Munkavállalói szempontból meg már nagyrészt rég így van, én már nem is tudom, mikor foglalkoztam utoljára adóbevallással. A portugáloknál is automatikus volt már 7 éve.

midnightcoder2 2022.01.05. 10:20:37

@Deak Tamas: A munkáltatói dézsma azért kell, hogy a hülye átlagpolgár ne lássa, hogy állam bácsi mennyit gombol le róla. Te a munkáltató szemszögébõl mint bérköltség szerepelsz. Ezt kell hogy kifizesse utánad, ezt tudja elszámolni a könyvelésben költség oldalon. Az, hogy ebbõl mennyit utal át neked, és mennyit állam bácsinak közvetlenül, igazából csak könyveléstechnika, de az õ profitja szempontjából teljesen közömbös.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.05. 10:24:48

@midnightcoder2: a hülye átlagpolgárt ez lehet hogy érdekli (azért hülye), a normális átlagpolgár nem törődik vele hogy az állam mennyit szed le róla, amíg ő megtalálja a számítását. Az ő profitja szempontjából annyiban nem közömbös, hogyha nem teljesül az üzleti terv az Aldi Bt-nél, akkor a munkavállaló, mint bérköltség, az utcán találja magát.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 11:42:15

@midnightcoder2: figyelj már, azt meg tudod mondani hogy az a gonosz allambacsi miért gombol le pénzt???? Ne sajnáljuk már agyon szegény vállalkozókat vagy multikat.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 11:50:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ezért buta az átlag ember, mert csak a nettó érdekli. Magyarországon az állam 12 éve csökkenti az adoterheket úgy hogy az állami szolgáltatások minőségeben érdemi változás nem történt ( ez ebből a szempontból pozitív) na most kérdem én hány munkavallalo és hány munkáltató fektette a jovojebe ezt a pluszt??? A maganember pl. Hosszú távú befektetesbe, önkéntes manyup pénztár stb... és hány munkáltató beruhazasba vagy berfejlesztesbe???? Na ugye

ulpius66 2022.01.05. 11:50:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Én azt persze továbbra sem értem, hogy mind a mellett amit leírtál, a BALLIBERÁLIS ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS HOGYAN KAMPÁNYOLHAT "AZ EURÓPAI MINIMÁLBÉR" BEVEZETÉSÉVEL, AMI TÖBBSZÖRÖSE A MAI MAGYAR MINIMÁLBÉRNEK?
(ez a kérdés persze elsősorban a "midnightcoder2"-nek szól......)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.05. 11:59:41

@ulpius66:

Simán lehet kampányolni mellette, mivel sose lesz ilyen.

S ha mégis lesz, nem úgy lesz, ahogy most hangoztatják. Azaz nem fix összeg elsz, hanem valamilyen zavaros alapelv, melyet lehet 10-féleképp értelmezni.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 12:02:11

@ulpius66: láttam az ellenzék programját, nagyon szép dolgokat akarnak csak azt nem írták le hogy miből? De hát a faszt érdekel ez rajtam kívül....

ulpius66 2022.01.05. 12:09:30

@midnightcoder2:

"Kunhalmi Ágnes kifejtette, hogy nemet kell mondaniuk a kínai eladósodásra, a bérek alacsonyan tartására és a munkavállalók kiszolgáltatottságára, helyette igent kell mondani a Diákvárosra és arra, hogy az országnak magas béren dolgozó, magas hozzáadott értékű tevékenységet végző munkavállalói legyenek."

Ugye te is totál hülyének tartod a Kunfalvi Ágicát, amiért ezzel kampányol?????

Tapi2021 2022.01.05. 12:54:08

@a nagy hohohorgász: Engem érdekel. :-)
Én is mindig azt mondom: a tervek forrásmegjelölés nélkül csak álmok!

Az ellenzéknek nem tervei vannak, hanem álmai!

(Avagy a szokásos, ígérgetés cunami, hiszen tudják, hogy semmit nem kell megvalósítani, ha már kormányon vannak! Elég visszamutogatni, hogy "mi szerettük volna, de hát a Fidesz üres kasszát hagyott...", ez is a szokásos. Az önkoriknál máig ezzel takaróznak, ha nem tudnak megoldani valamit.)

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 13:49:33

@Tapi2021: olyan jó ez a bajnai csomag hogy pontosan akkor fogy ki amikor az ellenzék hatalomra kerül... mi a megoldás? Ne kerüljön hatalomra az ellenzék és akkor sosem fogy ki.....hahaha

midnightcoder2 2022.01.05. 14:36:30

@a nagy hohohorgász: Errõl beszélek. Ez az egész a birkák megtévesztésére van. Nem a multikat kell sajnálni, hanem magadat. Mert hogy a multi kifizet egy azaz egy bérköltséget. Neki te ennyibe fájsz. A multinak tökmindegy, hogy ennek a költségnek a 100%-a köt ki nálad és állam bácsi nem kap egy kanyi vasat sem, vagy a 99%-át elviszi az állam.

Csak ha a polgár bérjegyzékében a teljes bérköltség szerepelne, akkor esetleg tényleg el kezdene gondolkodni azon, hogy hogyan is van az, hogy kap 600 ezer forintot a munkaadótól, és ÁFA után elkölthet belõle 261 ezret - és ezért olyan szolgáltatást kap állam bácsitól, amilyet, de cserébe épül a remek kormányzati negyed, nõnek ki a stadionok a földbõl mint a gombák, és Mészáros bácsi sem szegényedik.

midnightcoder2 2022.01.05. 14:40:58

@ulpius66: Kunhalmit én egyébként is hülyének tartom, szép példája annak, hogy miért is rossz a nemi kvóta. Az, hogy vigyorogva kiáll az ordító helyesírási hibát tartalmazó tábla mögé demostrálni a másik libával együtt, az egész ország szégyene volt.

Az ellenzék programja pedig amúgy is vicces: miközben osztogatással vádolják Orbánt - nem minden jogalap nélkül - elõjönnek egy gigantikus osztogatós programmal, és még csak véletlenül sincs feltüntetve sehol, hogy mindez mennyibe is fog fájni nekünk, és hogy mi a fenébõl akarják mindezt finanszírozni.

midnightcoder2 2022.01.05. 14:43:56

@a nagy hohohorgász: "Magyarországon az állam 12 éve csökkenti az adoterheket úgy hogy az állami szolgáltatások minőségeben érdemi változás nem történt"

Ez azért így ebben a formájában nem igaz. Oktatás, egészségügy színvonala még sokkal szarabb lett mint volt, pedig az azért nem semmi teljesítmény. És ebbõl pár éven belül nagy bajok lesznek, mert nyugdíjba megy az a generáció aki már nem hagyta ott a pályát.

midnightcoder2 2022.01.05. 14:46:23

@a nagy hohohorgász: "A maganember pl. Hosszú távú befektetesbe, önkéntes manyup pénztár stb... és hány munkáltató beruhazasba vagy berfejlesztesbe????"

Nekem azért vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy hány mai hosszú távú befektetés fog 20 év múlva érni egy fabatkát is. Beruházás szerintem azért elég szépen volt az elmúlt pár évben, és bérfejlesztés is.

Gery87 2022.01.05. 16:38:42

"De amikor egy magát radikális baloldalinak mondó média is csatlakozik a kórushoz? "

Elolvastam a cikket, egy felmérésre hivatkoztak, szó nem volt arról hogy bajuk lenne az emeléssel.
Sőt a végén megjegyzik hogy az állam nem hajlandó úgy emelni hogy adót csökkent, hanem a munkáltatókra terhel.

Egyébként valóban probléma lehet ebből sok helyen, mivel senki sem szereti a csökkenő bevételt, így árat emel.
Az inflációt is gerjesztheti....
Szóval a végén az lesz hogy "elolvad" a béremeléssek kapott plusz jövedelem emrt megeszik az árak meg az infláció....

Valóban igaz egyébként hogyha nem a piac teremti meg a béremelés feltételeit akkor a mesterséges emelés csak rosszat tesz.

Mert ha pl holnap kitalálják hogy keressünk osztrák szinten....és 700.000 lesz állami rendeletre a minimálbér....mi történne?
Minden vállalkozó sokszorosára emelné a termékek és szolgáltatások árát, mert ezt a fizetést ki is kell termelniük a vállalatoknak!
Vagyis mi lenne? hiperinfláció és a végén ugyanannyi terméket és szolgáltatást tudnál venni mint korábban csak nagyobb számokkal....
Szóval a lényeg hogy az emeléshez PÉNZ kell.
Az meg nincs.
hasra ütésre meg nem lehet emelni mert az valójában nem megoldás.

hangsúlyozom ugyanakkor azt is hogy az államilag garantált minimálbért helyes dolognak tartom...szükség van rá....de reálisan kell meghatározni!

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 17:24:04

@midnightcoder2: miért is lett szarabb az oktatás???? Ja meg az egészségügy??? Mert nyugdíjba mennek azok az orvosok és tanárok nagy része aki a fideszre szavaz ???? És olyan szellemi toprongyokkal kell feltolteni akik az ellenzékre szavaznak???? Ugye meg van a hátsó gondolat????

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 17:28:19

@midnightcoder2: visszatérve az állam hozzaallasa az oktatáshoz és euhoz szinte semmit nem változott, amitől szarabb lett az az hogy még gerinctelenebb emberek mukodtetik ( legyen az portás vagy agysebesz) erről pedig nem az állam tehet...

Gery87 2022.01.05. 17:55:28

@a nagy hohohorgász:

Szóval az állam nem tehet arról hogy amit működtet az milyen és mik a követelmények, a színvonal? Érdekes.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 18:13:06

@Gery87: szerinted tehet róla???? Szerinted az állam tehet arról hogy a kórház wcben nincs papír és a fal is szaros? Vagy pirike a takarítónő??? Vagy az állam nem ad idopontot a hétre állami alapon csak privátban pénzért persze az állami kórházba állami eszközökkel vagy zacher Gábor??? Na halljam

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 18:15:05

@Gery87: a munkáltatói szerződésben benne vannak a követelmények... az állam max a betartasert kérhető számon. Na és akkor meg is kerdezheted az mok-ot hogy mi a véleménye az orvosok számonkéréserol.....hahaha

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 18:28:06

@Gery87: hallottal már olyan cegvezetot aki azt mondta volna hogy van pénz fizuemelesre????? Azt ugye te sem hiszed hogy Magyarországon kb minden annyiba kerül mint külföldön csak a bér szarabb ( ezt állítja a független média) a munkabér viszont olcsóbb, akkor még is hol a különbség???? Hmhm

Gery87 2022.01.05. 19:17:30

@a nagy hohohorgász:

A fenntartó tulajdonos végtére is az állam, a felelősség is közvetve az övé!
Ha gond, baj, hiányosság van akkor szervezze át, váltsa le akit le kell, képezzen, adjon pénzt...
Azért fizetjük az adót!
nehogymá a nyúl vigye a puskát....wc papírt is én vigyek?
Műteni ne műtsem meg magam?

A magánellátásért fizetni kell, de ott kapsz is valamit és verseny van...akinél "nincs wc papír" az csődbe megy...
A kurva állam meg baszik rád.

Gery87 2022.01.05. 19:18:42

@a nagy hohohorgász:

ha szar a rendszer akkor nem idézgetni kell, hanem megváltoztatni....hahahahah

Gery87 2022.01.05. 19:29:48

@a nagy hohohorgász:

A szolgáltatás olcsóbb, mert kevesebb a bér.
Sok termék ugyanannyi igen. Viszont kevesebb is fogy belőle.
Az kisebb bevételt jelent + a multi kiviszi a hasznot.
Nem érdekelt abban hogy te jobban keress...akkor odébb áll, sajnos.
Sok oka van annak hogy nem bürokratikus döntés csupán az hogy mennyit keresel!
Ha így lenne akkor nem lenne szegény ország sehol, mert csak "megemeljük a bért központilag és kész"....

midnightcoder2 2022.01.05. 19:31:14

@a nagy hohohorgász: "Szerinted az állam tehet arról hogy a kórház wcben nincs papír és a fal is szaros? Vagy pirike a takarítónő???"

Persze hogy állam bácsi. Már régen privatizálni kellett volna az egész intézményrendszert és csak a biztosítót állami kézben hagyni.

A kórház WC-ben azért nincs papír, mert az egész kórháznak nincs tulajdonosa. Senki nem érdekelt abban, hogy a beteg ebbe a kórházba menjen és ne a máskba - sõt, igazából pont ellenérdekelt mindenki. Senki nem érdekelt abban sem, hogy a kórház hatékonyan mûködjön. Nincs tulajdonos. Ezek pont olyan szocialista nagyvállalatok, mint amik a Rákosi, majd a Kádár rendszerben voltak.

Az oktatás pedig azért lett szarabb, mert államosították a tankönyvkiadást, és az állami tankönyvek íróinál sem a szakértelem hanem a párthûség volt a prioritás. És ez nem csak a törikönyvre igaz. Aztán volt egy rakás más faszság is, Pl. a tornaórák, amik ismét csak Viktor király sportbuzisága, és persze annak se nézett senki utána, hogy aztán tornaterem van-e ehhez elég.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 19:39:55

@Gery87: nekem semmi bajom nincs a maganegeszseguggyel, ha a maganrendelesen nem államilag fizetett időben és államilag fizetett helyen és államilag fizetett eszközökkel működnek. De ez jelenleg nem így van. Erre tett a kormány egy gyenge kísérletet, hogy ezt csokkentse. Ráadásul úgy hogy elég masszívan emelte a béreket.
Azt kellene már felfogni hogy aki 200 nettoert nem műt rendesen az 20millioert sem fog. Viszont aki számon van kérve az 200ezerert is normálisan műt, legfeljebb másnap felmond és elmegy máshova.... az állami kórházakban az én olvasatomban napi rendszeresegu a torvenysertes, de erről nem az állam tehet. Az állam arról tehet hogy ennek nincsen következménye!!!!! És erről mi is tehetünk. Én sem kértem ki a jegyzőkönyvet arról hogy hogyan van az hogy arra senki sem panaszkodik hogy az állam nem ad pénzt a budipapirra viszont még sincs budipapir.....

Gery87 2022.01.05. 19:41:14

Lehet a trafikos kislánynak 750.000 Ft-os nettót adni csak akkor 10.000 lesz a cigi meg 2000 a sör és senki nem fogja a szegény fizetését kitermelni!
Nem véletlen hogy 30 év alatt egy filantróp kalandor vállalkozó se volt aki meglépett volna ilyesmit mert nem hülyék.

Persze lehet mondani hogy "DE ha mindenki sokkal többet keresnek akkor megnőne a kereslet mindenre IS és a fogyasztás kitermeli......,"
Igen, DE akkor a multi meg a tőke minek jönne ide mikor semmivel nem előnyösebb itt termelni stb.
A kapitalizmus végül is a kizsákmányolásról és egyenlőtlenségről szól.....mindenki többet akar a más kárára. Mi még pluszba mint összeszerelőország is a péló rossz végén vagyunk.

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 19:45:51

@midnightcoder2: szerinted a tb vagy a nyugdíj mi ha nem állami biztosító????? Az okos kis buksid hogy gondolja az állami biztosítót? Írd le részletesen miből fog fizetni és miért???

Gery87 2022.01.05. 19:51:43

@a nagy hohohorgász:

"nekem semmi bajom nincs a maganegeszseguggyel, ha a maganrendelesen nem államilag fizetett időben és államilag fizetett helyen és államilag fizetett eszközökkel működnek."

Ez egy másik része a problémának, de igazad van ez is probléma és rendet kéne tenni ebben is....mert nincs rendjén hogy napi 2 órát van bent a doki mert a magánEÜ neki fontosabb és még várni is kell rá....

"Azt kellene már felfogni hogy aki 200 nettoert nem műt rendesen az 20millioert sem fog. "

Ez így van, annál aki már bent van a rendszerben.
De ha - bármilyen szakmánál - lószart lehet keresni akkor eleve nem is fogja rendes becsületes ember kitanulni és erre a pályára menni! Ezt kéne felfogni.

Nem azért kell pl a tanárok fizetését sem megemelni mert egy szaros könyv felolvasása 20 kis pöcsnek 40 éven át akkora teljesítmény.....hanem hogy ne motiválatlan unott selejtek tanítsák és vigyázzanak a gyerekeinkre!
Akik lehet csak azért mennek tanárnak mert a mérnöki diploma azért már nehéz...meg mert ennyi pénzért máshol még el is fáradnának és nincs nyári szünet:)
Márpedig ez lesz ha raktárosi fizetéseket adnak....

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 20:19:04

@Gery87: nagyjából egyetértek, de a kulcs szerintem az hogy a fizetésemelést akkor adunk ha van teljesítmény, akkor viszont adunk rendesen. A korrupciót kell először csokkenteni hogy azok kapják a fizuemelest akik megerdemlik és ne a csokosok. Tudod mit furcsallok, hogy a kórházak önkormányzatok iskolák adósságát a fidesz kormány is vígan rendezte, de még a gyanu sem merült fel hogy korrupció lenne bárhol. Egy szónak is száz a vége, hogy jóformán mindenki korrupt. És erről nem az állam tehet, mert az állam egy jogi fogalom. Hanem a kibaszott emberek, te én mindenki.... tudod az a kurva aki mindenkivel lefekszik csak velem nem. És mi a korrupció? Amiből minket kihagytak....

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 20:23:56

@Gery87: és miért csak a tanárok és eü dolgozók fizujat emeljük? Ez minden szakmára elmondhato.... ja és amióta a csók támogatás van az epitoiparban még a kutya is szivarozik a minőség meg rosszabb mint valaha..... tessék már gondolkodni... 20000 forintos oraberert nem lehet találni teglahordo agysebeszt

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 20:38:39

@Gery87: pedig az epitoiparban nem a kormány a felelős a minőségert....

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 20:56:35

@midnightcoder2: te figyelj már.. hogy van az hogy tornára járni nem trendi és Orbán hobbija, miközben a fitnesz teremben drága ruhában drága pénzért a gagyi futopadon istenkiralysag????? Biciklivel menni a boltba gáz, na de dolgozni menni Biciklivel leizzadva budosen az kurva trendi????? Elektromos Biciklivel menni az kurva trendi, de vasparipan az már gáz??? Pedig a mozgás a lényeg, ja nem:))) csak a külső....

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 20:59:34

@midnightcoder2: tudod mióta tudom hogy trendi a túrázás? Azóta amióta szembejonnek velem olyan alakok akik a Gellért hegy megmaszasara is 200ezer forintos ruhát vesznek fel, de visszakoszonni basznak....

alöksz róz 2022.01.05. 21:43:36

@a nagy hohohorgász: mert próbáltál már annyiért keresni? szerintem tódulnának :D

Gery87 2022.01.05. 21:50:52

@a nagy hohohorgász:

"és miért csak a tanárok és eü dolgozók fizujat emeljük?"

Mert az oktatás meg az EÜ ilyen "szent tehén", mindenkit érint vagy mert beteg vagy mert van gyereke....mindenki szerint fontos, ebben konszenzus van.
A kukások meg a virágkötők bére nehezebben tematizálható....
A tanároknál elég annyit mondani hogy "a gyerekeink...." az orvosoknál meg hogy "az egészségünk.."
emellett pedig írtam mért fontos hogy ne alulfizetett szakmák legyenek: hogy ne harmadrangú szerencsétlenek operáljanak és tanítsanak és az igazán tehetséges és lelkiismeretes emberek is válasszák ezeket a szakmákat.
de ez mondjuk a rendőri szakmára is igaz kéne hogy legyen.

Ellenben a szemetet összeszedni egy bunkó alkoholista is összetudja...csak mondtam valamit.

" ja és amióta a csók támogatás van az epitoiparban még a kutya is szivarozik a minőség meg rosszabb mint valaha..... tessék már gondolkodni... 20000 forintos oraberert nem lehet találni teglahordo agysebeszt "

Ez így van, megint az van hogy "inkább ne csináltak volna semmit"...kiosztottak egy csomó állami íngyenpénzt (ingyen = adó) aztán persze az lett hogy felmentek az árak (kereslet-kínálat) meg elszabadult az infláció....

alöksz róz 2022.01.05. 21:51:56

@Gery87: "hanem hogy ne motiválatlan unott selejtek tanítsák és vigyázzanak a gyerekeinkre!" - már 50 évvel ezelőtt volt ilyen probléma, amikor a tanári pályára irányítottak olyanokat, akiknek a világon semmi kedve nem volt hozzá.
de szűkebb a merítési lehetőség, amióta nagyon megnőtt a felsőoktatásba kerülők száma.

alöksz róz 2022.01.05. 22:16:07

@midnightcoder2: "De igen, egy minimálbéremelés sok-sok munkahelyet fog hazavágni." - ez nem igaz. 20 éve két év alatt emelték kétszeresére a minimálbért, mégse vágott haza egy darab munkahelyet se...

alöksz róz 2022.01.05. 22:19:25

@Gery87: "Az inflációt is gerjesztheti...." - mert mennyivel nőtt az infláció, amikor kétszeresére nőtt a minimálbér?

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 22:20:49

@Gery87: nagyon nagyot tévedsz, mert a szemetet sem tudja osszeszedni a buta alkoholista és az országot sem tudja normálisan irányítani egy agyonfizetett amúgy tanult ember (o1g) és tudod miért, mert nem lehet szamonkerni őket???? Itt az élő példa te barom, o1g ( meg van mindene) jól vezeti az országot? nem . Szerinted is emeljük a fizeteset te isten barma? Mert akkor szerinted biztos hogy jól fog kormányozni....vagy inkább kérjük számon hogy ennyi pénzért mi a kurva anyját csinál???? Utoljára mondom, tessék már gondolkodni.....

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 22:23:21

@alöksz róz: na megjottel te szabadpiac hívő... szerinted a kartelezes és a monopólium kihasznalasa rendben van a szabad piacon? Vigyázz beugratos kérdés???? :)

alöksz róz 2022.01.05. 22:30:14

@a nagy hohohorgász: én nem vagyok szabadpiac-hívő.
amikor azt írtad, hogy az erősebb kutya baszik, akkor pont a szabad piac lényegét ragadtad meg, zoli. csak nem voltál vele tisztában :D

minél szabadabb a piac (minél kevesebb szabályozás, kényszer, állami beleszólás van), annál nagyobb lesz a kartellezés, monopólium stb.
ne már hogy ilyeneket magyarázni kelljen...

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 22:50:32

nem, nem.akkor felteszem újra a kérdést a szabadpiachívőknek belefér a kartelezés, meg a monopól helyzet kihasználása, vagy az nem? Mert az első szituációban nem lehet betörni a piacra (tehát konzerváljuk a helyzetet), a másodikban be lehet lépni új szereplőnek is.... És vajon ki ügyeljen a piac szabadságára? a piac(erősebb kutya) az állam(nem vagyunk mi szocialisták) vagy ki a faszom????szóval????

a nagy hohohorgász 2022.01.05. 23:19:22

Autista birca, most esett le a tantusz hogy te miből élsz.... apád szocializmus alatt gerincesen osszelopott vagyonának a javából... de legalább annyi eszed van hogy nem adod el:) jól drukkolj hogy a bolgárok ne érjenek utol mert akkor szopod a faszt... a muzsad meg lefarcol:))))

alöksz róz 2022.01.06. 00:38:39

@a nagy hohohorgász: nem. de nincs is kartell és monopólium, mert a szabad piac ideálisan működik. és nem kell senkinek beleszólni, mert a láthatatlan kéz a lehető legjobban elrendezi ezeket.

és komoly arccal mondják ezeket, beszarok.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.06. 05:50:30

@a nagy hohohorgász:

A szocializmusban lopni nemigen lehetett, legalábbis nem olyan mértlkben, hogy az a jövőt megalapozza,

Kicsiban meg mindneki lopott. Pl. írópapírt,tollat sose vettünk boltban, ezt haza lehetett hozni az irodából. Még egy fűzőgépem is volt gyerekkoromban. Irodából.

De ha komolyan hiszed, hogy máig ebből élek, akkor nagy a baj veled.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.06. 08:05:47

@midnightcoder2: az oktatásügy nem lett szarabb, illetve csak az amerikai oktatásügy sikerágazatainak átvétele miatt (gyerekek jogai a tanárral szemben, pl. késsel szurkálás stb, az iskola a tanulás helyett wellnesszanatórium legyen, lásd Szívtipró gimi és így tovább) értelemszerűen kevesebben kívánkoznak a pályára. Ez lassú folyamat volt 2002-ig, utána nyilván meredeken zuhant a magyarbálinti éra alatt.
Az egészségügy sem lett szarabb, nem tudni mire alapozod ezt (80 éves családtagjaimat rendszeresen én kísérem orvoshoz, látom amit látok) egyszerűen annyi van, hogy a kóla- és szeszvedelés, disznó- és egyéb véreshúszabálás növekszik, így az ebből következő betegségek száma is nőhet. De ez nem a rendszer hibája.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.06. 08:08:43

@Deak Tamas:

Nem hiszem.

A lopások a legvégén voltak, már az átmenet során.

Addig piti ügyek voltak. Lásd haveromnál a téliszalámik, mert az apja valami étteremellátónál volt.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.06. 08:26:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: hát pedig én a "hiába próbáltam lámpának összerakni, folyton tank jött ki belőle" viccet még bőven Hofi előtt hallottam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.06. 08:33:18

@Deak Tamas:

De ez pont apiti dolog.

Hány ember lehetett Kádár alatt, aki komoly vagyont lopott össze? Szerintem nulla. Esetleg valami nagyon rafinált ember, aki képes volt szinte titkosszolgálati módszerekkel elrejteni mindent.

De mindenesetre kb. senki se lett akkor gazdag lopásból. Miközben kicsiben mindenki lopott, ez természetes volt.

midnightcoder2 2022.01.06. 08:48:10

@Deak Tamas: Az oktatás sokkal szarabb lett. Kb. a magyarbálinti tendenciák maradtak, sõt... Pl. a szent deszegregáció miatt akár a teljesen elmebeteg gyerek is a többiekkel marad alsó tagozatban, mert ha a gyerek szülei nem együttmûködõk akkor soha nem fog speciális iskolába kerülni. A szülõ pedig nem lesz együttmûködõ - vagy azért nem, mert az õ cuncimókusan nem lehet hülye, nyilván a tanár az, vagy azért mert a speciális iskola két villamosmegállóval arrébb van. A tanító pedig az alatt a pár óra alatt, amíg a gyerek õrjöng nem a tanítással fog foglalkozni, hanem azzal, hogy a hülye Pistike ne ölje meg sem magát, sem mást.

Plusz, a könyvek is sokkal szarabbak lettek az államosítás óta. A fizetések is szarok, leginkább azok maradnak pedagógusok mint az én feleségem is, ahol a párjuk jól keres. De tudok olyan fiatal gyógypedagógusról aki azért lett irodista mert vagy albérletet fizetett volna Pesten vagy eszik.

Az egészségügyi rendszer pedig változó. Vannak nagyon jó helyek, ahova ha bemész akkor szinte európai környezetet találsz, más kérdés hogy az orvosok nagy része 60 év feletti és 80 felettinek néz ki mert csapágyasra van hajtva. Aztán vannak helyek ahol egy széket sem kellene arrébb tenni ahhoz, hogy menõ zombis horrorfilmet forgass.

midnightcoder2 2022.01.06. 08:52:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mit gondolsz, 89 után mibõl tudták a tûzhöz közel ülõ jóelvtársak szétlopni az országot? Az elvtársi kapcsolatokon túl kellett ehhez kezdõtõke is. 86-ban már elkezdõdött a spontán privatizáció. Míg hülye mezei párttitkár elvtárs még arról gagyogott, hogy még ebben az öt éves tervben össze kell húzni a nadrágszíjat, a következõben viszont már jobb lesz, utána pedig kezd megvalósulni majd a szocializmus (jó, szerintem részeg is lehetett) addig fenn már ment a lopás ezerrel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.06. 09:01:08

@midnightcoder2:

Apám annak a rétegnek volt a része, személyesen is ismerek egy rakás akkori figurát.

Nem kellett kezdőtőke egy szál se. Csak kapcsolat kellett.

Az egyik népszerű módszer volt a "szellemi apport", bemondtad, hogy a te szakértelmed értéke x milllió, s az akkori hjogszabélyok ezt simán engedték, s immár lett anyagi tőkéd a semmiből. Ezzel a tiéd lett a cég egy része. Majd felvettél hitelt a cégre, abból megvetted a többit is, s immár 100 %.ban a tiéd lett az állami cég. Aztán eladtad ami mozdítható, aztán kirúgtál mindenkit, végül meg eladtad a maradékot egy nyugati konkurrensnek. Simán összejött így 15-20 millió dollár egy közepes cégnél.

Az teljesen akapcsolatokról szólt, semmi másról.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.06. 09:02:45

@midnightcoder2: erről beszéltem amikor azt mondtam, hogy az amerikai oktatásügy sikerágazatait vettük át. Amikor az iskolai helyzetekhez oda nem illő dolgokkal kell foglalkozni tanulás helyett, akkor van a probléma, kezdve a Berzsenyi No NAT-os faszságaitól (eleve meg kéne vizsgálni, mi az hogy egy gimnáziumban idegen nyelvű politikai propaganda megy) zárva a gyöngyöspatai elmaradt "informatika" "órákig" Kolompáréknak.
A magyar pedagógustársadalom nyugodtan belenézhetne a tükörbe és magának a kérdést: milyen alapon vár többet amikor a tevékenységének ereménye a funkci abci gyerek, akiknek a munkája értéktelen? Nem hinném, hogy Klebelsberg 1922-ben a saját prograjmait azzal kezdte, hogy marhanagy fizetésemelés a tanyasi iskoláknak. Csak épp az akkori pedagógusok javarésze nem zavaros ideológiai faszságokban gondolkodott, hanem a magyar kulturális nemzetben, pontosan tisztában volt vele, hogy ez most extra erőfeszítést igényel. Meg is lett a pozitív eredménye például a valós analfabétizmus eltüntetésében 2-3 év alatt.
A pedagógusokra is igaz az, ami a rendszerváltás általános hazugsága, azt hitték hogy mehet a lötyögés tovább csak jön az osztrák fizu.
(Mielőtt a magyar "érvelés" jönne: anyám tanítónő, tehát pontosan tudom miről beszélek.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.06. 09:10:45

@Deak Tamas:

BG-ban bevezették az összes liberális reformot, amit Mo-on követelnek, így az oktatás helyzete sokkal rosszabb.

Oktatási szabadság. Eredmény: abból a könyvből oktatnak, melynek kiadója több kenőpénzt fizet az iskolának.

Teljesítményalapú finanszírozás. Eredmény: senki se mer buktatni vagy kirúgni az antiszociális diákot, mert ugrik a fejpénz.

Intéményautonómia. Eredmény: a teljesen alkalmatlan igazgató nem váltható le soha.

Diákbarát magatartás. Eredmény: a diák azt csinál amit akar, hisz tudja, senki se bünteti meg.

Feleség évekig tanár volt (spanyol nyelv) gimnáziumokban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.06. 09:29:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: átadom a szót Kulcsár Istvánnak vagy 40 évvel ezelőttről.

A legutóbbi népszámlálás óta az amerikai statisztika -
akárcsak más büszke országokban -— nem is vesz tudomást
írástudatlanságról. Már az 1970-es cenzus is csak egyszáza-
léknyi analfabétát mutatott ki. Ezzel szemben akik érdem-
ben vizsgálják a kérdést, funkcionális analfabétának minő-
sítik azt, akinek az ismeretanyaga nem haladja meg egy
ötödik osztályos tanulóét. (S itt amerikai ötödik osztályosra
gondoljunk, figyelembe véve, hogy az amerikai tanterv sze-
rint például csak a harmadik osztályban, a tanterv derekán
kezdik összeírni a betűket, és ugyanabban az osztályban
csak százig tanulnak számolni.)
: A 23 millió funkcionális analfabéta egyébként konzervatív
hecslés. Barbara Bush asszony, az Egyesült Államok al-
elnökének felesége, aki már jó ideje foglalkozik ezzel a —
szavai szerint — nemzeti járvánnyal, legalább 60 millióra (min-
den harmadik felnőtt) becsüli a funkcionális analfabéták
"számát.

. Egyikük, egy Edward Donohue nevű lindenhursti lakos
-.— a la Karinthy - annak rendje és módja szerint visszakérte .

az iskolapénzét. Azazhogy - miután az elemi és a közép-

"fokú oktatás az Egyesült Államokban ingyenes, és ezért tan-

" díjat nem fizetett - pedagógiai műhiba címén perelte 5 mil-
:lió dollár kártérítésért egykori iskoláját, amelyet 1976-ban

! végzett el. A , műhiba" abban állt, hogy őt csak második

, osztályos szinten tanították meg írni-olvasni, s emiatt nem

" képes tisztességes munkát találni. A bíróság elutasította a

keresetet, de ettől még tény marad, hogy Donohue a saját

. középiskolai végbizonyítványát sem tudja elolvasni.

. . Mert ő is középiskolát végzett, akárcsak a szőke Marilyn

: és társaik.

i Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az ingyenes, nyilvános,

: vagyis városi (a mi fogalmaink szerint: állami) iskolákban

17 legalábbis a nagyvárosiakban - alig követelnek valamit a

" tanulóktól. Aki tehát nem unja, nem szül közben gyereket,

; nem kerül fegyházba, az végigjárhatja a tizenkét osztályt.

. Sőt mellé is járhat, akkor is kap végbizonyítványt. A New
York-i iskolákban - hivatalos adatok szerint — ezrével van- .
nak olyan tanulók, akik egy-egy tanévben az órák feléről-
kétharmadáról lógnak, mégis magasabb osztályba léphetnek. j
Az itteni pedagógus két okból nem buktat. Először, mert
fölöttesei nem várják el tőle, hogy rontsa az iskola hivata-
losan kimutatott tanulmányi szintjét. (Milyen szerencse, hogy
ez nálunk ismeretlen jelenség!) Másodszor, nem akarja, hogy
túlkoros növendékei leköpjék, taszigálják, megverjék, le-
szúrják, lelőjék vagy - bár itt rendszerint már nem a bosszú
vezérli a vérmes tanulókat - megerőszakolják. New York
és a többi amerikai nagyváros nyomornegyedei iskoláinak,
illetve felettes hatóságaiknak és a bűnüldöző szerveknek el.
képesztő statisztikái vannak ama bűncselekményekről (te.
hát nem csupán a vétségszámba menő folyosói taszigálásról
és életveszélyes fenyegetésről), amelyeket a városi iskolák ta.
nulói követnek el tanáraik ellen.

Az Országos Pedagógus Szövetség kimutatása szerint az
1977-78-as tanévben csupán a diákok részéről 60 900 ta.
nárt és tanítót ért támadás. (Elnézést kérek a nem egészen
friss adatért. De ha azóta a támadások száma a felére csök-
kent is - amiben kételkedem -, az sem sokat változtat a lé-
nyegen.) Különösen súlyos a helyzet a nagyvárosokban, ne-
vezetesen New Yorkban (1500 erőszakos cselekmény pe-
dagógusok terhére), Chicagóban (1300 eset) és Los Angeles-
ben (300 eset). A Szövetség felmérése szerint az amerikai
pedagógusok tizenhét százaléka él állandó rettegésben.
- Manhattan kerületben egy általános iskolai tanuló le-
ütötte tanárnőjét, a földön rugdosta, és marokszám tépte
ki a haját.
- Bronx kerület egyik középiskolájában egy tanuló en-
gedélyt kért, hogy kimehessen a tanteremből. A tanár nemet
mondott, mire a diák egy vaslánccal ütlegelni kezdte.
- Egy brooklyni középiskolában este a rosszul világított
folyosón hárman megragadtak egy tanárnőt, bevonszolták
egy üres tanterembe, kést szegeztek a torkának, és egymás
után mind a hárman megerőszakolták.
- Austin városában (Texas) egy tizenhárom éves fiú be-
csempészett az iskolába egy puskát, és megölte vele tanárát,
aki elégtelent adott neki angol nyelvből. A tettest John
Christiannak hívják, a néhai Johnson elnök szóvivőjének,
George Christiannak a fia.
A lőfegyver nem ritkaság az amerikai iskolákban. Det-

. féle kimutatások vannak arról —

8 roitban 1983 őszén a repülőterekről ismert, a fémre reagáló
" detektorokat állítottak fel a középiskolák kapujában, hogy
a belépő tanulókat ellenőrizhessék. Egyetlen hónap alatt
tizenkét fegyvert koboztak el, és harmincöt diákot vettek
őrizetbe a rendészek és a rendőrök.
De ezek , legalább" középiskolások voltak. New Yorkban
1981 első felében tizennyolc 7 (!) és 15 év közötti kisdiákot
vettek őrizetbe emberölésért. Ebből hét esetben lőfegyver-
rel öltek.

Serény Vélemény 2022.01.06. 11:22:49

@Deak Tamas: Ez az abszolút progresszív nyugati fejlett tudatúság.

_Neville 2022.01.06. 18:26:19

@Deak Tamas: Hát speciel de, pénzt is adott Klebelsberg, egy sima középiskolai tanár kezdő fizetése 450 pengő volt, mikor 200 pengő fixszel könnyen vicceltek. A vidéki elemi iskolai tanítók persze nem kerestek ennyit, de pl a szolgálati lakás elég alap volt, úgy meg azért már mindjárt könnyebb. Rákosi alatt vágták meg a tanárok fizetését, meg kb minden értelmiségi szakmáét, csak a tanároké azóta is maradt a béka segge alatt. Nem csoda, hogy pár százalék szent őrültet kivéve folyamatos a kontraszekekció.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.07. 08:33:27

@_Neville: hát speciel nem, miből adott volna a szerencsétlen az erőforrásait 75%-ban vesztett országban? 1928-ban egy sima középiskolai tanár a IX. fizetési osztályba tartozott 200-230 pengő, és egy egyetemi adjunktus se kapott annyit, VII, osztály, 330-400 pengő.

adt.arcanum.com/hu/view/TisztiCimtar_1928/?pg=408&layout=s

A 450 pengős kategória, vagyis a VI. fizetési osztály (450-550) valóban létezett középiskolákban dolgozókra, csak épp személyhez kötött juttatás volt. Az egyetemek meg az Eötvös kollégium igazgatói kaptak ennyit.

A szolgálati lakás valóban jó lehetőség volt, csak tényleg szent őrültnek kellett hozzá lenni (mai szemmel persze) hogy bevállald a petróleumlámpás estéket meg egy karaván kóborcigány esti látogatásait. Ezért írtam pontosan, hogy akkor nagyon nagy áldozatokat hoztak önként, hiszen ez egy harmadik honalapítás volt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.07. 08:44:50

@Deak Tamas:

Anyai nagyapám 300 pengőt keresett.

A Pénzügyőrségen volt nyomozó, a zárjegy osztályon. Magyarul: az adómentes alkoholt árusító boltok, kocsmák leleplezése volt a feladata.

www.flickr.com/photos/bircamax/26730261970/in/album-72157632153324162/ - a végzős tablóképe
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása