magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

A nemek viszálya

Ellentétben a tőke és munka viszonyával, ahol képtelenség a béke, csak tűzszünet lehetséges, a nemek viszonya egyszerre ellentét és együttműködés.

A legújabb kor előtt a probléma nem létezett, a nő alárendelt volt, szinte sose volt képes saját akaratát érvényre juttatni, sőt kimondani se azt. Amióta azonban társadalmi egyenlőség van, mindenki szembesül ezzel a kérdéssel.

A kérdés nem a szexhez való viszony, az ugyanis a XX. sz. 80-as évei óta teljesen szabad (lehet, hogy már kicsit korábban is az volt, de arról nyilván nem lehet személyes tapasztalatom). Ma már a szexhez való hozzájárulás nem jelent partnerségi elköteleződést. Korábban csak férfiak vallották be, hogy azért szexeltek, mert éppen ahhoz volt kedvük, de semmi mást nem akarnak, a 80-as évektől a nők is simán így viselkednek. Most már egy férfi se hiheti, hogy egy nő immár a hatalma alatt van, csak mert az szexuálisan odaadta magát neki, simán lehet, hogy a nő már másnap kirúgja őt.

Ami azonban engem érdekel az nem ez, nem a szexhez való viszony, hanem maga a valódi partneri kapcsolathoz való viszony.

A liberalizmus romboló hatása, hogy piaci elem került a szerelmi viszonyba. Mindkét fél igyekszik magát felemelni, a másikat meg lenyomni egy sajátos érzelmi alkuban. A feltételezés ugyanis az, hogy ha túl nagy vonzódást mutatok ki, akkor a másik ezzel vissza fog élni, így kicsit vissza kell fogni magamat. Így senki se őszinte. Lassan a felek elhiszik a látszatot, s a viszony ténylegesen megromlik.

A nő úgy tesz, mintha lenne sok más lehetősége is a szerelmén kívül, ezzel próbálva saját "értékét" emelni, arra számítva, a szerelme erre úgy fog reagálni, hogy még hevesebben "udvarol", az viszont esetleg arra jut, ez az egész kapcsolat komolytalan.

A megoldás persze csakis az őszinteség lehet. Amit azonban csak fokozatosan lehet érvényesíteni, így ez pokoli nehéz feladat. A legtöbb esetben sose sikerül. S a jellemző: egyetlen hibás lépéssel minden lerombolható. Ami viszont erősíti a polgári társadalmat, annak bűnös, rothadt erkölcsét. Pedig csakis ezzel tudatosan szembemenve lehet eredményt elérni: akkor is őszintének kell lenni, ha erre semmi ok.

Az én saját esetem érdektelen, mert szokatlan. Múzsámmal kezdetben szimplán haverok voltuk, semmilyen romantikus elemmel, s amikor lett szerelmi viszonyunk, már túl jól ismertük egymást ahhoz, hogy sikeresek lehessünk ezekben a nevetséges játékokban, így ezeket szinte alig alkalmaztuk. De még így is akadtak esetek, szerencsére ritkán. Mivel liberális rendben, legalábbis liberális befolyás alatti rendben éltünk mindig, nem voltunk képesek hatása alól teljesen kivonni magunkat.

Egy esettanulmány, igaz történet teljes egészében. 1986 nyarán történt. Elmentünk egy buliba. Volt ott elég sok ember, 30 felett. Számomra teljesen ismeretlen vendég volt egy magyar srác, s mivel minden más jelenlévő közül egyedül én beszéltem magyarul, hát természetesen adódott, hogy az emberke leült mellém, majd velem beszélgetett hosszasan.

A másik oldalamon persze a múzsám ült. Aki akkor kb. semmit se értett magyarul. Így nyilván másokkal is beszélt, meg táncolt, stb. - ő kiváló táncos (kislány korában balett-táncos is volt, klasszikus balettben), én meg a tánctehetség teljes hiányában szenvedek, szóval már a legelején tisztáztuk, hogy mellőzni fogjuk kapcsolatunk során a táncolást.

Aztán egy pillanatban észleltem, a múzsám eltűnt. Nézem, sehol nincs, nem ül máshol, nem táncol. Gondoltam, vécére ment, de 10 perc után se jelent meg.

Akkoriban a rejtélyesen eltűnő ember a bulikon azt jelentette: az illető elment szexelni valakivel a helyszínen egy intimebb helyre. Persze tudtam, a konkrét eset nem ez, hiszen túl jól ismertem már, dehát az ember sose tudja kizárni agyából azért a hátsó gondolatokat.

Szóval elindultam a helyszínt végignézni, elég nagy lakás volt, 5-6 szobával, hatalmas terasszal (eredetileg éppen itt volt a buli, a nagy teraszon, a "nagy" szó szerint értendő, kb. 120 négyzetméter), sok mellékhelyiséggel. Az egyik folyosón szembe is jött egy srác, aki rám nézve rögtön meg is kérdezte "őt keresed? ott van, a második szoba jobbra".

Be is nyitottam, ott 4 embert találtam, köztük a múzsámat, amit nyugtatgatnak egy síró 5. embert, valamilyen szerelmi bánatban szenvedő csajt.

Rátaláltam tehát az ideális megoldásra, megérzésből. Mi lett volna ugyanis az alternatíva:

  • azonnal utána menni - eredmény: "te ennyire nem bízol meg bennem?",
  • egyűltalán nem menni utána - eredmény: "ennyire nem érdekel, hogy mi van velem?".

S ez persze egy könnyű eset volt. Nekem - mint már mondtam - nem is voltak igazán nehéz eseteim. De ez az én személyes szerencsém.

Címkék: közélet
40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr7316805056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2022.01.12. 07:46:35

"A legújabb kor előtt a probléma nem létezett, a nő alárendelt volt, szinte sose volt képes saját akaratát érvényre juttatni, sőt kimondani se azt."

A világon jó pár uralkodónõ simán kivégeztetett volna téged anno ezért a kijelentésért. Arról nem is beszélve, hogy jó pár csaj a férjén keresztül rendelkezett nem kis hatalommal.

"A liberalizmus romboló hatása, hogy piaci elem került a szerelmi viszonyba."
A liberalizmus elõtt voltak csak piaci viszonyok igazán! Lásd különféle érdekházasságok.
A királyfi elveszi a szegény lányt, a királylány pedig hozzámegy a szegény ember lekisebb fiához dolog leginkább csak a népmesékben mûködött.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.12. 07:47:35

Szerintem legkésőbb a tévedésből pápai trónra esett katalánból olasszá vedlett család óta az elköteleződésmentes szex nem probléma :)

Serény Vélemény 2022.01.12. 07:51:47

"azonnal utána menni - eredmény: "te ennyire nem bízol meg bennem?",
egyűltalán nem menni utána - eredmény: "ennyire nem érdekel, hogy mi van velem?"."

Tipikus női gondolkodásmód, igeeen, egy nő, ha normális akkor agyilag-érzelmileg így van összedrótozva. :-D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.12. 07:54:31

@Serény Vélemény:

De ha ezt nem veszed tudomásul, akkor nagy bajba kerülsz előbb-utóbb.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2022.01.12. 09:33:18

@midnight coder: "A liberalizmus elõtt voltak csak piaci viszonyok igazán! Lásd különféle érdekházasságok."

Szerintem itt két dolog lett összekeverve. A tényleges reálgazdasági érték van az érdekházasságok mögött. A te fiad elveszi az én lányomat, és ezzel meg van oldva a te és az én családom közös anyagi érdeke, az üzleti kapcsolatot a házasság teszi komollyá. A másik a szexuális piaci érték ami ettől független. Ha benne vagy a top 10%-ban férfiként a nők akkor is sorban állnak hogy szexeljenek veled ha anyagilag egy csőd vagy.

MEDVE1978 2022.01.12. 10:21:03

Piaci viszonyok a nemek kapcsolatában: ezt én teljesen másképpen látom. A nemek egymással való kapcsolata a múltban is evolúciós alapról indokolhatóan volt kódolt. Ez azt jelenti, hogy vissza kell menni az ősemberi / állati időszakba a megértéséhez. Akár abból indulunk ki, hogy az ember az inkább csoportorientáltabb vagy akár a kevésbé csoportorientált majmokból fejlődött ki, a végkövetkeztetés gyakorlatilag ugyanaz: a nőstény fő motivációja az volt, hogy az utódai biztonságban nevelkedhessenek, elég táplálékhoz és védelemhez jussanak. A hím motivációja ezzel szemben a szaporodás és minél több kölyök nemzése volt. Ezek a motivációk genetikai szinten is megvannak (a nőknél az érzelmi kötődés azonnali és a szoptatás / gondozás által direkt kialakítása a gyeremekkel, a férfiaknál a szaporodást ösztönző hormonokkal). Ez az ősi, genetikailag kódolt igény vonul végig gyakorlatilag a teljes emberi történelmen. Erre vezethető vissza a férfiak viselkedése és az, hogy a kialakított társadalmi rendszerek a múltban több lehetőséget hagytak a férfiaknak a szexuális igényeik kielégítésére. Erre vezethető ugyanúgy vissza az, hogy a nők szemében jelentős súllyal bírnak az anyagi jellemzők, tehát az, hogy az apa képes-e megfelelő megélhetést biztosítani a családnak, így a modern felfogás alapján megvédeni a nőt. Az őskorban ugye ez úgy manifesztálódott, hogy a csoport hím majmai védték meg a nőstényeket.

Túlzott elképzelés szerintem a vonzalmat, mint kizárólagos párkeresési stratégiát rögzíteni.
Itt most ne a mára már nagyon egyszerűvé vált egy alkalmas szexre, hanem a közép- és hosszútávú párkapcsolatokra kell gondolni. Kicsit kibontva ezt, a 60-as évek szexuális forradalma és az azóta eltelt társadalmi változások lehetővé tették azt, hogy a nők teljesen szabadon (a férfiakhoz hasonlóan szabadon) szexeljenek. A fogamzásgátló, óvszer megfelelő használat mellett kizárja a megtermékenyülés és a nemi betegségek lehetőségét és a nagy lélekszámú közösségekben (nagyvárosokban) immár névtelenül lehet a Tinderen naponta új kalandokat keresni. Ez azonban nem hosszútávú kapcsolat, egyszerűen csak kielégülésre való.
Itt az a rendszer, hogy Piroskának megtetszik Misi, lemennek a Mekibe, sétálnak egyet a Dunaparton, aztán Misi jól megdugja Piroskát a lakásán. Ezt követően elköszön és mivel mindkettőjüknek jó volt, megegyeznek, hogy esetleg lehet még kielégülés együtt.

A hosszútávú kapcsolatok esetében azonban ismét bejön a gyerek vagy ha az nem, akkor a biztonság iránti vágy a nőknél. Ehhez pedig egyértelműen kötődik az anyagi tényező. (A férfiaknál szintén bejön a stabil szex tényező = ha már a tartós párkapcsolatom, feleségem, akkor ez az igényem legyen kielégítve, illetve csak velem dugjon).

Tehát a rendszer még mindig működik és még mindig a többszázezer éves alap genetikai beállítottság alapján. Ami a mostani társadalmi atomizációt, elmagányosodást illeti, annak elsősorban a megnövekedett női igényszint az oka. A korábbi rendszerek nagy mértékben a hagyományra építő, tradicionális rendszerek voltak. A tipikus pálya mindenkinek a szeme előtt lebegett, ahogy Frank Sinatra énekli: Love and the Marriage go together like the horse and carriage. Az együttélés társadalmilag elfogadott formája nagyon sokáig a házasság volt, az azon kívüli formákat legfeljebb megtűrte a társadalom, de el soha sem ismerte. A házasságok első sorban érdekeken alapultak, nem vonzalmon. A XX. század óriási változást hozott a nők tömeges munkába állásával, a szexuális forradalommal, a családfogalom átalakulásával, csökkenő gyerekszámmal, a nők tömeges képzésével és felsőoktatási részvételével. Mindez lehetővé tette azt, hogy a nők saját egzisztenciát alakíthassanak ki, ezzel megszüntetve a történelemben addig mindig fennálló függőségi viszonyt a férfiaktól. Ez viszont azt okozza, hogy a nők a hosszútávú kapcsolatoknál továbbra is a genetikai imprintet (a férfi biztonságot teremtsen a nőnek és gyerekeinek) követik, ezzel gyakorlatilag kizárva a náluk rosszabbul szituált férfiakat a választási lehetőségek közül. Ugyanis amikor a nők meghatározzák, hogy kivel akarnak párkapcsolatot, akkor eleve magukhoz viszonyítanak, a biztonságot, amit a férfinak nyújtani kell is magukhoz képest definiálják. Emiatt a rosszabbul szituált férfiak kiesnek. A férfiaknál esetében ugyancsak a genetikai előfeltételek a meghatározók: továbbra is a 90-60-90 (Tehát termékeny), szexi és hűséges nőket keresik.

ulpius66 2022.01.12. 10:31:54

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Hogyan írhatsz egy ilyen cikket 2022 évben??????

Tudtam, hogy maradi vagy, de ennyire?

VEDD MÁR VÉGRE TUDOMÁSUL, HOGY VÉGET ÉRT AZ A BAROMSÁG, HOGY CSAK FÉRFI ÉS NŐ VAN!!!!!
(az meg aztán teljesen véget ért, sőt lehet inkább kivétel, hogy a férfi egy nőt szeret......)

Serény Vélemény 2022.01.12. 10:55:31

@MEDVE1978: "Tehát a rendszer még mindig működik"

Az a baj, hogy nem működik. Az általad vázolt világ vége az, hogy a gyerekek 60%-a egyszülős családmodellben nő fel, és up to drogos bűnelkövető, amivé válni tud. És ez a réteg csak újratermelni tudja magát, nagyon nehéz kitörni belőle.

Az "erkölcs" és a "párkapcsolatban való elköteleződés" olyan kulcs, ami nélkül a társadalom nagy része egyszerűen nem lesz normális. És akkor hiába van mutogatás a gonosz fehér elnyomó fehér férfira, egyszerűen a fehér férfi sikerének 50%-a a normális család és a normális feleség.

Párduc oroszlán gorilla... Makákó! 2022.01.12. 11:45:03

@Serény Vélemény: ott a pont.
Amerikában a négereknél látható ez a modell, ahol a szociális segélyezés végleg elvetette a kétszülős modell szükségességét. A nők egyedül nevelik a gyerekeket, akiknek az apja a telep aktuálisan legmenőbb drogdílere, igazi "erősebb kutya baszik" versenyhelyzet. Persze itt van egy nagy probléma, ha legerőszakosabb bűnözők szépen elszórják aggresszióra hajlamosító génjeiket abból nem lesz túl nagy civilizációs előny, csak még több bűnözőpalánta. Akiket ugyanúgy az utca nevel. Bármilyen civilizáció fenntartásához szükséges hogy az agresszív elemeket meg vond ki a forgalomból, a nőket meg minél egyenletesebben oszd el a többiek között. Ami lemondással jár mindkét fél részéről, a biztonságért cserébe.

Boldeone2 2022.01.12. 12:39:06

@MEDVE1978: A fèrfiak privilegizált helyzete úgy alakult ki, hogy a korai társadalmakban az erő, a fizikai evolúció , a harc döntötte el a társadalmak belső viszonyait, hierarchiáit, tette lehetővè a túlèlèst .Az adaptáció legfőbb alapja a fizikai erő volt egyèni szinten is, közössègileg pedig a nagyobb erősebb közössèg maga alá gyűrte a gyengèbbekket . A közössègek felismervèn a túlèlès garanciáit, először önkènt emeltek vezèreket maguk felè , ami végül szokásrend lett. A hierarchikus hatalomnak vègül már szakrális színezete is lett, annyira megerősödött... A vezetőt nem sokba tellett volna megölni ès felosztani a javait a nèp között, de hasonlóan a kèsőbbi hierachiák stabil kèpződmènyek voltak , mert hatalmi hálót akartak maguk felè az emberek, egy erős fèrfi vezetőt
Ez a rendszer hozta ,hogy a "férfiak " (túl)hatalomra tettek szert a nők fölött
Mindez szèpen ès fokozatosan megváltozott a felvilágosodás után , a nők társadalmi- gazdasági szerepe megerősödött , az emancipáció elindult, , egyre inkább a modern társadalomban betöltött speciális szerepek határozzák meg az egyèn sorsát
A korábbi társadalmi hierarchia szinte teljesen felbomlott , először egyenlősèg alakult ki a modern korban , majd a posztmodernben szinte afordult ès nőközpontú lett a társadalom . A skandináv országokban erről lehet már beszèlni
Egyre gyakoribb a" women only " társadalmi dolog , fesztivál , gym stb...
Ez már a posztmodern kor , a modern korban egyenlővè vált nő elindult azon az úton , hogy legyűrje a férfi társadalmat
Ez persze még nem minden nő, de már vannak ilyen törekvèsek is ( feminizmus ) ès ezt üdvözlő országok
A globalizáció megnyitotta az utat a nőknek , különösen a fiatal nőknek . Régebben nem nagyon volt komoly piaci értéke egy nő szexualitásának , vagy nem ekkora mint most
A 80- as èvekben meg a nők futottak a férfiak után , kis túlzással , a posztmodernben minden megfordult : a szociális világmèdia felèrtèkelte a fiatal nőket . Ha akarják , akkor valójban csak magamutogatással milliókat lehet keresni ( nem is kell fizikai interakció senkivel )
Az extrèm ego miatt extrèm az igènyszint is : egy átlagember szóba sem jöhet - egy kalandra sem - csak celeb, milliárdos ,focista, rocksztar
A nőknek elég egy hímivarsejt és lehetnek utódaik. A hímivarsejteket lehet tárolni, csak az " elit " férfiak sejtjeit akarják a nők, akik saját èletet menedzselnek, amely így lehet akár ferfimentes . Ez pont beleillik a posztmodern elidegenedèsbe, a virtuális világ elhatalmasodásába
A szexualitás privilègium lesz a férfiaknak , csak a "legkiemelkedőbbek" jutnak hozzá, őket használják a nők . A többi férfi szexrobotokra hagyatkozik. A nőközpontú társadalom betiltja a fizetős " hús- vèr " szexet , a férfit büntetik érte, ha fiztet. Ez a helyzet van ma már Svèdorszagban

Ezek persze csak fikciók, egy disztópia leírására , de vannak ilyen trendek ..

Emlékezzünk csak vissza , volt egy lengyel a sci-fi vígjátèk, a " Szexmisszió" (1984) az egy tökéletesen egynemű , csak női társadalomról szól, ahová a múltból megérkezik két férfi , végül - kalandokon át - visszaáll a kètneműseg ...
Ez akkor még vígjáték volt a modern korban , de manapság már van aki komolyan vennè , olyan szintű átalakulások vannak a hagyományos nemi szerepekben ....

Serény Vélemény 2022.01.12. 13:02:50

@Boldeone2: "A globalizáció megnyitotta az utat a nőknek"

Lóf@..t nyitott meg, nem utat! A nők biológiailag determinálva vannak arra, hogy stabil, normális férfi mellett gyerekeket szüljenek. Ha nem szülnek, akkor kb 45 éves korukra idegbeteg roncs lesz belőlük - tisztelet a kivételnek ami nagyon kevés -, akik aztán a kolléganőiken élik ki a frusztrációjukat.
A "globalizáció" azt okozta, hogy a sok hülye nő elhitte magáról, hogy ők "önállóak", meg "függetlenek". Na ez az a kategória, ami nem működik. Ma egy felvilágosult nő 25-26 éves koráig tanul, utána meg olyan munkahelyen dolgozik, ami a napjának legalább 10-12 óráját lefoglalja évekig. Pont akkor, amikor az első gyerekét meg kéne szülnie. Aztán 30+ évesen kapcsol, hogy hooppá. A jelenlegi pasitól nem lesz gyerek, mert link, más pasi meg nincs a láthatáron se. Egy muszlim nőnek is jobb dolga van ennél, mert elég, ha betartja a szabályokat és szül 3-4 gyereket, akár szép, akár nem szép ettől már önmagában a közösség megbecsült tagja lesz, akár vannak női jogai, akár nincsenek.
Ma a "modern" "felvilágosult" elvárás az a nőkkel szemben, hogy 45 évesen is úgy nézzenek ki, mintha 25 évesek lennének, 70 évesen meg úgy, mintha 16. (Lásd még Macron neje.)
Ez garantáltan nem megy.

Azt egyébként tudod, hogy a történészek mai véleménye szerint nem létezett "ősközösség"? Mert marx még ebbe bele volt ragadva, de az archeológiai leletek alapján biztos, hogy az ősi ember is családban élt...

Boldeone2 2022.01.12. 14:28:52

@Serény Vélemény: Vannak\voltak olyan közössègek mindig , ahol lètezett a többnejűsèg , sőt még többfèrjűsèg is lètezett . A család egyfajta kultúrfejlődèsi konstrukció , amely a legjobban megfelel a hierarchizált társadalomnak, ahol magántulajdon ès vagyonfelhalmozas van , mint alapvető alkotó egysèg.
Vannak törzsi kultúrák , ahol a nők együtt nevelik a gyerekeket , a fèrfiak ebből semmilyen rèsz nem vállalnak egyèni szinten ,teljesen máskèpp èpülnek fel, mint a magántulajdonra ès az abból következő hierarchiákra èpülő társadalmak

Tapi2021 2022.01.12. 14:32:13

@Boldeone2: "Mindez szèpen ès fokozatosan megváltozott a felvilágosodás után , a nők társadalmi- gazdasági szerepe megerősödött , az emancipáció elindult"

Kicsit előbb, azzal, hogy a kereszténység meghirdette a két nem Isten előtti egyenlőségét. Amely abban a korban és abban a közegben valódi forradalmi újítás volt. Igaz, nem valósult meg tökéletesen, de, ha gyökeret keresünk, akkor az nem a "felvilágosodással" kezdődik. Hanem Jézus viszonyulásával a nőkhöz.

Más kérdés, hogy ezt az elvet mikor, hogyan tartották be? Mikor, mennyire voltak a "keresztények" valóban keresztények és nem félpogányok, súlyos babonákkal, előítéletekkel, társadalmi szokásokkal... , bűnökkel sújtva.
Mert a két évezredben nagyon sok és súlyos elhajlások is voltak, akár magában a túl emberivé váló egyházban is. Tökéletes állapot pedig sosem volt. Nem is lehet, a bűnre hajló emberekkel.

Tapi2021 2022.01.12. 14:32:30

"Az egész Újszövetség arról tanúskodik, hogy Jézus életében és az apostoli egyházban
fontos szerepe volt a nôknek. Jézus Krisztus asszonytól születik (Gal 4,4). Ez az asszony,
az édesanyja jelen van az ô dicsôségének elsô megnyilatkozásakor (Jn 2,1kk.), ismételten
megjelenik Jézus nyilvános mûködése idején, és az apostolokkal együtt várja a Szent-
lélek eljövetelét (ApCsel 1,14). Mária mint nô kapott szerepet a megváltás mûvében.
Tudjuk azt is, hogy sok nô kísérte Jézust tanító útjain, akik gondoskodtak róla, és egye-
sek hûségesek voltak hozzá egészen a kereszthalálig (Mt 15,40). Lukács evangélista fon-
tosnak tartja külön is kiemelni, hogy asszonyok voltak Jézus kíséretében: „Vele volt a ti-
zenkettô és néhány asszony, akiket gonoszlelkektôl és betegségektôl gyógyított meg:
Mária melléknevén Magdolna, akibôl hét ördög ment ki, Johanna, Kuzának, Heródes
intézôjének felesége, Zsuzsanna és sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla”
(Lk 8,1–3). Ez a tény igen jelentôs, hiszen abban az idôben a nôk a gyermekekkel együtt
alacsonyabb rendû embereknek számítottak. 2 A zsinagógai istentiszteleten semmiféle
szolgálatot nem teljesíthettek. A Tórával kapcsolatban oktatást nem kaptak, és sok val-
lási kötelezettségtôl is mentesek voltak. A férfinak nyilvánosan nem illett nôvel szóba
állnia (vö. Jn 4,27). Nem véletlen tehát, hogy egy jámbor zsidó mindennap hálát adott
Istennek azért, hogy nem pogánynak, nem rabszolgának és nem asszonynak született.
„Az evangéliumok nem hagynak kétséget afelôl, hogy Jézus figyelmen kívül hagyta az
asszonyokkal kapcsolatos korabeli korlátokat.”3 Szavai és tettei által közvetve kifejezésre juttatja,
hogy ô az Izraelben érvényben lévô szokást az asszonyokkal kapcsolatban elutasítja. Elbeszélge-
tett velük (Jn 4,1–26), vendégségbe tért be hozzájuk (Lk 10,18–42) és segített rajtuk
(Mk 1,30; Mk 5,22; Lk 4,38–39). Jézus példabeszédeiben is gyakran emlegeti az asszo-
nyokat (pl.: Mt 13,33: a kovász; Lk 15,8: az elveszett drachma). Az asszonyokat, egy ki-
vételtôl eltekintve, mindig pozitív példaként használja fel tanításaiban (Mt 25,1kk.).
Mindezek ellenére, amikor Jézus az utolsó vacsorán megalapítja az újszövetségi papsá-
got, a csak férfiakból álló apostolokra és rajtuk keresztül utódaikra bízta a papi szolgála-
tot. A Szentírásból kikövetkeztethetô, hogy Jézus nem kora szokásainak elvárásaihoz kí-
vánt ragaszkodni, amikor nem hívott meg egy nôt sem az apostolok közé; már csak azért
sem, mivel sok esetben környezetével szembehelyezkedve, tudatosan és bátran szóba állt
a nôkkel is (vö. Jn 4,27; Mt 9,20–22; Lk 7,37; Jn 8,11), hogy ezzel is rámutasson a nôk
és férfiak törvény elôtti egyenlô helyzetére. Végezetül pedig nem elhanyagolható az a
tény sem, hogy Jézus édesanyját, Máriát sem részesítette az apostoli hivatalban, aki pedig
a keleti liturgia szerint „a keruboknál tiszteltebb és a szeráfoknál hasonlíthatatlanul di-
csôbb teremtmény”.4
Jézus példája alapján természetesnek tûnik, hogy a nôk kezdettôl fogva jelen voltak
az egyház életében. Az apostoli iratok néven nevezik ôket, mint például „Fôbe, aki a kenk-
reai egyház szolgálatában állt” (Róm 16,1), Priszka és férje Aquila (2Tim 4,19), Evodia és
Szintihe (Fil 4,2). Az apostol mindig elismerôen szól a Krisztusért való fáradozásukról.
A páli levelekbôl három szempontot mindenképpen érdemes szóvá tennünk:1. Pál apostol-
nak valóban vannak olyan kijelentései, amelyek a bibliai antropológia alapján a férfi fel-
sôbbrendûségére és a nô alárendeltségére utalnak: „Nem a férfi lett ugyanis az asszony-
DOLHAI LAJOS ■ A nôi papság kérdése
TEOLÓGIA 2007/1–220
2 Vö. DE VAUX, R., Les institutions de l’Ancien Testament, II, Paris 1960. 248–249.
3 KOCSIS I., Lukács evangéliuma, SZIT, Budapest 1995. 181.
4 Ennek hangsúlyozására a Szent Officium 1916-ban megtiltotta, hogy Szûz Máriát papi öltözékben ábrázolják,
vö. AAS 8 (1916) 146.
ból, hanem az asszony a férfibôl. S nem a férfit teremtette Isten az asszonyért, hanem az
asszonyt a férfiért” (1Kor 11,8–9, vö. még Ef 5,24; Kol 3,18; 1Kor 11,3). 2. Meg kell
azonban jegyeznünk, hogy éppen Szent Pálnál találhatók az egyenrangúságra vonatkozó
utalások is: „Az Úrban sem férfi nincs asszony nélkül, sem asszony férfi nélkül” (1Kor
11,11, vö. még 1Kor 7,4). Nincs különbség „férfi és nô között, mert mind egy vagytok
Krisztusban” (Gal 3,28)."

Tapi2021 2022.01.12. 14:39:59

@MEDVE1978: Az elvégzett sok tízmillió abortusz nem azt mutatja, hogy az "új rendszer" olyan jól működne.
A szabad(os) szex ára egy valódi népirtás! Sajnos. (Az Európából hiányzó létszám mind meg volt, csak egy kukában végezték.)
Amihez el kellett tekinteni attól, hogy a magzat már egy új ember. Csak még kicsi. ...

Nem véletlenül alakultak ki a szexet szabályozó szokások és törvények az évezredek alatt, amelyeket mind felrúgtunk mára. És meg is fizetjük az árát. Durván.

Boldeone2 2022.01.12. 14:40:32

@Tapi2021: A közèpkorban középkorban a nők társadalmi és filozófiai megítélését a Bibliából és annak magyarázataiból eredeztették. Isten ugye Ádám oldalbordájából teremtette Évát, aki így a férfi társa lett, de nem egyenrangú partnere.
Valahol úgy kèpzeltèk , a nő fèlúton van az állatok ès a fèrfiember között
Az ipari társadalom és a polgarosulas hozott ebben változást : szükség lett a nőre mint munkaerőre a kapitalimzmusban

Tapi2021 2022.01.12. 14:45:55

Maxval!

Ahány pár, nő, férfi, annyi eset! Nyilván vannak egyezések, ismétlődések, kulturális, neveltetési beidegződések, minták, csoport normák, vallási meghatározottságok, stb. amelyek hatnak és nagyjából hasonló mederben tartják a szokásainkat, vagy meghatározzák a reakcióinkat.
Ezen túl azonban nagyon mások vagyunk.

Még csak két barátnő/barát sem egyforma. Mindegyikkel más az élet, mások a tapasztalatok.

Tapi2021 2022.01.12. 14:57:03

@Boldeone2: Igen, ez igaz. Sokféle értelmezés volt. Pál apostol is leírt egy Isten-férfi-nő-gyerek hierarchiát. Ugyanakkor ezt abban az értelmezési tartományban, amit szintén ő írt le és Jézus élete is alátámasztott, hogy emberként, méltóságukban és Isten előtt/Isten törvénye előtt, egyenlőek. A férfi és a nő EGYÜTT Isten teremtett képmásai.

Egyenlőek, de nem azonosak!
És nem az egyenlőség eltéréséből, hanem a különböző azonosságból vezette le a különböző szerepeket. (Nyilván nem függetlenül a biológiai különbözőségtől sem.)

Mivel az ember hajlamos az elnyomásra, mások alárendelésére, könnyen lehet bármikor olyan értelmezéseket narrálni, amelyek ezt alátámasztani látszanak.

Most, amikor túlestünk a ló másik oldalán, és gőzerővel megy a mesterséges egyenlősítés, ott is, ahol arra semmi szükség, a baj, és az elnyomás máshol jön ki. De nem szűnik meg.
A különbözőség tagadása is a valóság tagadása, amely új anomáliákat, feszültségeket teremt.

Tapi2021 2022.01.12. 15:10:19

@Boldeone2: "Egyre gyakoribb a" women only " társadalmi dolog , fesztivál , gym stb..."

És ez nem emlékeztet valamire?

White only, csak színeseknek, fekete, fehér, LMBTQ, stb. kvótázás...

Amelyek ma már nem arról szólnak, hogy ha vannak csak férfi klubok, wc..., akkor legyenek nő klubok, wc... is, vagy LMBTQ klubok, wc ... is, hanem arról, hogy KÖTELEZŐEN legyen, minden cégnél, munkahelyen, közigazgatásban, iskolában...
Ez ugye más.

Az előbbi szabadon választható, utóbbi kötelező, tehát KÉNYSZER. Kikényszerített.
Helló 1930-as évek, helló apartheid, helló színes/zsidó kvótázás...!
És ez nem jó.

Serény Vélemény 2022.01.12. 15:14:18

@Tapi2021: "A Tórával kapcsolatban oktatást nem kaptak, és sok val-
lási kötelezettségtôl is mentesek voltak. "

Ez pl nem tud ebben a formában igaz lenni. A kóserségi szabályok nem ismerete lehetetlenné tette volna, hogy egyáltalán létezni tudjanak. Ha pl megnézed a klasszikus zsidó tradíciót a bírák 21-gyel kapcsolatban, akkor kiderül, hogy egész más a gondolkodásmód a silói lányok körtáncáról, mint ahogy egy vad pogány gondolkodásmódból azt vissza lehetne vezetni.
(Konkrétan, "És ekképpen cselekedtek a Benjámin fiai, és vőnek feleségeket az ő számuk szerint a táncolók közül, akiket elraboltak. És elmentek, és hazatértek örökségükbe, és felépítették a városokat, és azokban laktak." - na ott olyan nagy erőszak, meg rablás nem volt - a tradíció szerint. lásd még: neokohn.hu/2020/08/05/tu-beav-a-zsido-szerelmesek-napja/ )

Gery87 2022.01.12. 15:23:14

@Boldeone2:

Csakhogy a nő meg a férfi közti különbség nem annyi hogy mekkora a fizikai ereje meg hogyan tud szaporodni....mentális, érzelmi különbségek is vannak.
Ezért nem tud "megfordulni" a nemek közti viszony teljesen.
A nők sem akarnak "robotszexet" és azt is elfelejted hogy a nőknek is csak a felső 10% az aki a testével "milliókat" keres meg "elit spermát kap ha akar"....
A többiek ugyanúgy ki vannak szolgáltatva és átlagosak a lehetőségeik a szex és párkapcsolat terén mint az elmúlt 60 évben.

littke 2022.01.12. 15:25:44

A téma igencsak bonyolult. Nem vitás hogy óriási változáson megyünk keresztül, aminek az eredménye az első világban a szaporodás csökkenése. Ennek komoly következménye lesz, a migráció, a harmadik világ fokozott elégedetlensége, stb.
Nem igen látok megoldást.

Boldeone2 2022.01.12. 17:47:41

@Tapi2021: Èn nem itt látom a valós törèspontokat , hanem ott, hogy van egy gyarló, esendő lèny : " Íme , az ember " meg van az erkölcsi rend , egy elkèpzelt idealizmus , amit nem tartanak be az emberek . Egyszerűen valamelyik ösztönük mindig felülírja , a hatalomi ösztön , a szexuális ösztön- majdnem minden ember először a saját javát- boldogságát- kielègülèsèt keresi . Mèg úgymond isten felkent szolgái is elbuknak a rendkívül kemèny úton . A papok szexuális devianciája az egyik legfőbb problèma az egyházon belül, ès akkor ők a papok, az egyház kèpviselői ...Mit lehet várni a posztmodern kiszámíthatlanság közemberètől?
Aki azt mondja : Carpe diem " - èlj a mának

A 19. század tradicionalista morálfilozófusai egy hősi korrol , a magasabb rendű ember koráról , hősi időkről beszèltek , a nietzschei emberfeletti emberről , holott ilyen soha nem lètezett.
Az ember valójában mindig bűnös volt ès esendő
Azok , akik a társadalom felső rèszet kèpeztèk könnyen ès büntetlenül áthágtak minden erkölcsi szabályt , a közèpkori keresztèny királyságot idejèn is , nem hogy azt megelőző időszakokban , amikor mèg annyira szilárd erkölcsi rend sem lètezett
Nagy Sándor homoszexuális volt, Nèró aberrált , a római császárok jelentős része promiszkuitásban èlt, ahogy Attilának is sok felesége volt . VIII. Henriknek 6 felesége , meg számtalan ágyasa volt
Az uralkodónők pedig ugyanúgy èlhettek , mint a férfiak : Nagy Katalinnak számtalan ágyasa volt, ahogy Báthory Erzsèbetnek is

A jobbágy dolga viszont az volt, hogy erkölcsös maradjon , dolgozzon, szaporodjon, hogy legyen munkaerő a földesúrnak, legyen Kilenced meg tized ..
Az erkölcsi rend leginkább akkor is a hierarchia alsó fokán állókat kötötte . Minèl fentebb volt valaki a hierarchiában , az annál kevèsbè volt jellemző
Ebből jött kèsőbb a polgári társadalom kialakulásával hogy a felszínre törtek az addig nem elfogadott , elfojtott szexuális energiák , már nem csak az uralkodóosztályokban , hanem a polgárság körèben is megjelentek a szexuális erkölcsi dekadenciák , főkèpp a nagyvárosi közegben . A művèszek között az efajta viselkedès alapvető szokás lett , mert úgy ereztèk ezzel nemet mondanak a règi világra , ez a lázadás egyik lènyege

midnight coder 2022.01.12. 20:30:11

@Boldeone2: "A fèrfiak privilegizált helyzete úgy alakult ki, hogy a korai társadalmakban az erő, a fizikai evolúció , a harc döntötte el a társadalmak belső viszonyait, hierarchiáit, tette lehetővè a túlèlèst .Az adaptáció legfőbb alapja a fizikai erő volt egyèni szinten is, közössègileg pedig a nagyobb erősebb közössèg maga alá gyűrte a gyengèbbekket . A közössègek felismervèn a túlèlès garanciáit, először önkènt emeltek vezèreket maguk felè , ami végül szokásrend lett. A hierarchikus hatalomnak vègül már szakrális színezete is lett, annyira megerősödött... "

Alapvetõen az, hogy az ember közösséget alkot abból fakadt, hogy 10 majom bármikor el tudja venni egy majom területét, erõforrásait, mindenét. Ergo, érdemes volt csapatba verõdni. Persze a csapat mérete függött attól, hogy a közösség mennyi élelmet tudott begyûjteni egyszerre. Azaz 10 majom bõven talált annyi banánt egymástól hallótávolságra hogy megélhetett, de 100 majom már nem - ergo, egy ekkora társaság már nem tudott csapatként mûködni. Persze az ember egy idõ után hatékonyabb vadásztechnológiákat fejlesztett, illetve késõbb feltalálta a mezõgazdaságot, így a csapat mérete már sokkal nagyobb lehetett - birodalmakat hozhatott létre.

A vezérnek viszont már az elején nem csak erõsnek kellett lennie, hanem okosnak is. Elvégre neki kellett hoznia a stratégiai döntéseket a vadászat megszervezésétõl az egyes, váratlan helyzetek kezeléséig. Aztán a törzsben kialakult az értelmiség: a varázsló, a vének tanácsa, akik tovább vitték a felgyûlt tapasztalatokat, és a törzs kultúráját.

De vezérre már a kezdetek kezdetén szükség volt, másképp nem tudtak volna koordináltan együttmûködni. Sõt, igazából már a csimpánzoknál egész komplex kapcsolatrendszer alakul ki, nem csak vezér van, de hierarchia is, ahol a kapcsolatok ápolásának komoly szerepe van.

midnight coder 2022.01.12. 20:35:38

@Boldeone2: Az, hogy a felsõ réteg mennyire volt erkölcsös sok mindentõl függött. Az igazán hatékony vezetõk általában erkölcsösnek voltak nevezhetõk, legalábbis az adott kor normái szerint. Az egy másik kérdés, hogy a hatékony és erkölcsös vezetõk után jöttek a kevésbé hatékony, viszont aberrált utódaik. Ebben mondjuk komoly szerepe lehetett annak is, hogy ezek eléggé szûk körben házasodtak, ami annyira nem tesz jót az utódok génjeinek.

midnight coder 2022.01.12. 20:39:14

@Gery87: Igazából szerintem pont a társadalmi ranglétra tetején lévõ nõk szívják ezt meg. Értsd menedzserek, politikusok. Mert hogy a nõk általában azért nem szeretnek "rangon alul" párt választani: a cég vezérigazgatónõje hamarabb összebútoroz egy vezérigazgatóval mint a cég portásával vagy a segédmunkással aki a gyárudvart söpri. Ugyanakkor a cég vezérigazgatója simán feleségül veszi a titkárnénit. Ergo, a sok mai "erõs nõ" idõsebb korára jó eséllyel lelkes macskatartó lesz.

Boldeone2 2022.01.12. 21:13:26

@midnight coder: Ezt is rèszben a környezeti adaptáció határozza meg, pl. A Bonobók " társadalma" - valamenyest közelebb van hozzánk genetikailag mint a csimpánzok - szinte alig mutat hierarchia jegyeket
Gyakorlatilag a nőstènyek vezérlik a közösséget, a konfliktusokat meg szex gyakorlásával oldják fel

Az hogy a vezetès hatèkonysága ès az erkölcsössèg között van - e valami összefüggès ...Inkább nem ,szerintem ..
Már a nevükben is ott van amit az utókor adott nekik : " Nagy" Sándor ,Katalin stb..
Vagy a világbirodalmat èpítő római császárok ...
Tuajdonkèppen , bárkit - a legközelebbi családtagokat is simán megöltèk a hatalomért , szexuálisan meg meg...tak mindenkit aki az utukba került ...A közèpkor sem volt jobb , pedig már a keresztènysèg elterjedt Európában ...

Az embereknek a különböző korokban , különböző helyeken , kultúrákban teljesen más volt az erkölcsi rendje
Talán a "ne ölj, ne lopj" lehet valamennyire kultúr - univerzális , de még az sem teljesen ..
Pl. a Koránban az van, hogy a hitetlenekkel bármit meg lehet csinálni , mert azok nem igaz hitűek
Vagy pl. szexualitás terén , a buddhisták maskèpp viszonyulnak a szexualitáshoz ,neki egyformán bűnös a hetero ès a homoszex is ...Mégis , rendkívül elfogadók. Thaiföld rengeteg transgender hazája ès nincs társadalmi kirekesztès irányukban: férfi testben női lèlek "
A keresztèny kultúrkörben az inkább bűn :" Szodoma , Gomora" , azon belül az ortodox keresztènyeknèl mèg nagyobb bűn ( így olvastam )

Gery87 2022.01.12. 21:54:09

@midnight coder:

Én igazából nem sajnálom őket:)
Találjon párt "magasabb körökből", ha nem jön össze akkor az baj, de hát ez van.
Ők akartak "erős nők" lenni. Ami jogilag megtehető és tehessék is meg, de hát a tény az hogy ez a férfiaknak párkapcsolat szinten nem számít továbbra sem, nem lesznek ettől "jobb nők".
ők viszont szűkebb körből válogathatnak, mert hát az ő ösztöneik sem változtak semmit....
Már ha egy ilyen nő akar egyáltalán tartósan párt, meg családot.

Boldeone2 2022.01.12. 22:13:08

@Gery87: Azt azért ne feledjük, hogy a "10 % " aki èl , vagy visszaèl lehetősègeivel a nők között, az èppen az a korosztály, kb. 20-30 között , amikor is egy nő a leginkább attraktív korban van fizikailag , a leginkább alkalmas az utódok kihordására
35 után nyilván megszelídülnek a nők, jobb esetben , egy elromlott házasság után , mondjuk 2 gyerekkel , akit támogatni kellene a nevelèsben az új partnernek ...Akkor már a nők is könnyebben kaphatók egy átlag férfi esetében is
20-30 között viszont kőkemèny világ van : a nők a lehető legjobb " alfa male-t" keresik maguknak , a követelmènyek meg az egekben lesznek ...Így előfordul hogy 35 -ig sem találják meg a " legjobb férfit " akkor viszont kapkodni kezdenek ...

midnight coder 2022.01.13. 09:06:27

@Gery87: Ezzel csak az a baj, hogy sokaknak ez nem a saját választásuk, hanem a média illetve a politika csinál belõlük nõi Rambót.

MEDVE1978 2022.01.13. 14:18:39

@Boldeone2: Eléggé reálisnak tűnik, amit leírtál. Csak két dolog:
1. A férfiak nagyobb fizikai ereje miatt még mindig nem tartom reálisnak, hogy teljesen megforduljon a helyzet és a férfiak váljanak "elnyomottá". Bár a svéd és egyéb skandináv modell egyre inkább a férfiak hátrányos diszkriminációján alapul, nem hiszem, hogy ez sokáig így mehet tovább. A hátrányos diszkrimináció lényege, hogy a férfiak egyre rosszabbul képzettek, ami miatt egyre rosszabbul is keresnek majd. Ha ez túlzott méreteket ölt, akkor az robbanáshoz vezet és brutális társadalmi feszültségekhez, ráadásul a társadalom fizikailag erősebb és erőszakosabb részénél.
A Szexmisszió alapszituációja is az, hogy a férfiak a háborúban "kipusztulnak" és így maradnak csak nők a Földön, nem pedig az, hogy valahogy a nők jutnak hatalomra, mert győzedelmeskedtek a férfiak felett. Van még egyébként Robert Merle A védett férfiak című regénye, amelyben a férfiak létszáma töredékére csökken (kivéve, akik hajlandóak kémiai kasztrációnak alávetni magukat). Merle disztópiájában egyébként a férfiak konkrétan pozitívan jönnek ki, bár a társadalmi szerepük csökken, egyszerre sok feleségük lesz, illetve a nők veszik át az eltartó szerepkört (gyakorlatilag korábban férfi szerepköröket).

2. A robotizáció két oldalú és csak a technikai fejlettség kérdése. Érdekes, hogy a férfiak kiszolgálására látod jónak elsősorban a jövőben a szexrobotokat, holott ez a nőknél is teljesen elfogadott (lásd vibrátor). Ha meg a robot már olyan fejlettséget ér el, hogy érzelmeket is képes tükrözni, akkor a nőknél is teljes elterjedtséget tud elérni. Illetve nem is biztos, hogy robotokban kell gondolkodni, lehet, hogy a virtuális valóság inkább a jövő zenéje.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.13. 14:36:38

adt.arcanum.com/hu/view/UjIdok_1914_1/?pg=629&layout=s

[...]
B N különben vöröshajú, kissé sápadt bőrű, érdekes arcú nő. Igen jónövésü, ami természetes is, mert hibás vagy gyönge szervezetű emberek tenyész-tését a koronaorvosok tanácsa ma már nem enge-délyezi. Midőn Klára egy pillanatra leteszi szemüvegét, hogy megpihentesse a sok olvasástól fáradt szemét, kitűnik, hogy nemcsak a termete, de a szeme is szép, bár a tekintete szórakozott és szomorú. A vizsgálati fogoly belép. Két méter magas, atléta-vállu férfi. A fizikuma szempontjából igen sikerült emberpéldány. Azonban a tüzes és nyugtalan tekintetében, de főleg a határo-zott, szinte már arcátlan modorában van valami, ami arra enged következtetni, hogy a szellemi nevelése ke-vésbbé sikerült. Dr. Klára ismerte ezt az egyént. Tudta, hogy egy kipusztult, barbár férfitipus képviselője, egyike a kulturképteleneknek, akik semmiképpen sem tudnak beleilleszkedni a modern világrendbe és akik azt hiszik, minden kőfal arra való, hogy ők fejjel menjenek neki. A vizsgálóbíró hivatalos arccal lapozgatott az írásaiban. — Ha nem csalódom, az ön neve 13 X—Pál? — kérdezte. A fogoly elmosolyodott. Valóban nem csalódik, édes Klárika. A bíró hidegen és szigorúan méri végig a fogolyt. Az én intellektuális minősítésem különb, mint az öné és így nincs joga és oka ehhez a kicsinyítő megszólításhoz. Ön nem Klárika, hanem a bírája előtt áll. kendben van, — mondja békülékenyen a fo-goly. - A fő az, hogy nem csalódik, drága B N 37, én ugyanaz az X vagyok, aki magát tavaly megcsókolta a tárgyalóteremben és akit ezért, hatóság elleni erő-szak címén, három hónapra becsuktak.
[...]
Hanem térjünk a dologra, íj A'—Pál! A rendőrség jelentése szerint ön tegnapelőtt, azaz iQ87-ik évi május 5-én, előre megfontolt szándékkal elpusztította a Szépművészeti Múzeum egyik remek-művét, a világhírű Szeverusz mester Antinous című festményét, melynek pénzértékét a múzeumi igazgató-ság egy félmillióra becsüli. Ön késsel kivágta a képet a keretből, azután darabokra tépte, földre dobta és lábbal tiporta. Szórói-szóra így történt, édes B N 37! Midőn letartóztatták, ön több ízben azt kiál totta: Választójogot a férfiaknak! Igenis, azt kiáltottam. Hozzátehetem még, hogy egy felsőbb leánynevelő-intézet növendékei, akik akkor éppen a képtárban jártak, megtámadtak a nap-ernyőikkel és meg akartak lincselni. — Ez sajnálatos kihágás, — mondta a vizsgáló-bíró, — bár emberileg érthető, hogy a fiatal, romlat-lan teremtéseket fölháborította az ön vandalizmusa.
[...]
— Nem látja ön be, 13 X, hogy amióta egész Európában a politikai vezetés új kezekbe került, azóta jobban folynak a dolgok? Nincs többé háború. A had-seregeket föloszlattuk. Az óriás összegek, amelyeket azelőtt a militarizmus elnyelt, most a kultura hasznára válnak. Az alkoholt eltiltottuk és a szerelmet szabaddá tettük. Ezáltal kevesebb lett a bűn és kevesebb a be-tegség. Az a gonosz és fantasztikus izgalom, mely az-előtt állandóan gyötörte a nemzeteket, elült; az embe-riség dolgozik és gyarapszik. Mondja, nem látja ezt be?

Tapi2021 2022.01.14. 16:03:39

@Boldeone2: "20-30 között viszont kőkemèny világ van : a nők a lehető legjobb " alfa male-t" keresik maguknak , a követelmènyek meg az egekben lesznek .."

Ja, ilyenkor kapkodják el a Mick Jagger-eket, köpködő - de milliomos - focistákat, mint "alfa hímeket"! :-)

Aztán rábasznak velük, ha netán ugrik a nagy lóvé. Ők meg már milfek lettek közben.

De ez már jószerével tinédzser korban is így megy. A jó nőknek mit sem számít az ész, az intellektus, a jó lélek, vagy, ha mindennél jobban szeretné őket egy "átlagos" srác.
A vagány tetszik, a nagyon laza (cigi, drog, buli, szarba sem nézés...), meg a lóvé.
Ugyanaz.

Később sírnak és panaszkodnak, hogy milyen szemetek a férfiak...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.14. 16:05:44

@Tapi2021:

Ha így lenne, nekem sose lett volna nőm. A nem laza, nem vagány típus mintapéldánya voltam mindig.

Szóval nem minden nő ilyen.

Tapi2021 2022.01.14. 16:08:43

@MEDVE1978: Robot dákót könnyebb csinálni, mint robot puncit. Bár ott vannak a fejőgépek... :-)

Tapi2021 2022.01.14. 16:14:04

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Arról a felső X százalék "jó nőről" beszélek, mint az előttem szólók.

Persze lehet rendes, csinos, szép lányt rajtuk kívül is találni. Csak nem ezeket. Nem a "címlaplányokat".
Ők ugyanúgy működnek - már tinédzserként is -, mint a fent említett igazgatónő, aki nem megy rangon alulra.

Kivételek is mindig vannak. Csak k...va nagy mázli kell, hogy veled tegyen kivételt és veled is maradjon. Én ezt tapasztaltam.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.01.14. 16:55:11

@Tapi2021: nagyon mellé. Ez a mostanában sokat (az jó) és méltatlan szájakkal (rossz) emlegetett Herczeg Ferenc.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása