magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Indokolt erőszak

A keresztény erőszakmentesség parancsolata nem értelmezhető szó szerint.

Értelme az, hogy ne növeljük az erőszakot. Azaz ha megtámadnak minket, ne reagáljunk feltétlenül ellentámadással, hanem legyünk hajlandók megbocsátani bármilyen ellenerőszak nélkül. Ilyenkor az a helyes, ha "lenyeljük" az erőszakot, mert ezzel véget vetünk az erőszakspirálnak, s helyreáll a béke.

De mi van, ha megbocsátási szándékunkat az ellenfél gyengeségnek minősíti, s ezt engedélyként értékeli a további erőszakra?

Ilyenkor a megbocsátás súlyos hiba, hiszen éppen a megbocsátási szándék növeli az erőszakspirált. Tétlen bambasággal idézzük elő a további erőszakot. Ami bűn. Ezért bizony van olyan helyzet, amikor a keresztény erőszakmentesség parancsolatából éppen hogy a megtorlás kötelezettsége következik. Sose bosszú, csak megtorlás, s mindig olyan mértékben csak, mely éppen elegendő az erőszakspirál leállításához.

Jézus maga is gyakorolta az erőszakmentesség jegyében az erőszakot: itt korbáccsal tanítja tisztességre az arra érdemeseket

Címkék: közélet
80 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4817770626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emmett Brown 2022.03.05. 09:53:52

Szépen megfogalmaztad, hogy miért állnak ellen az ukránok, és miért kell támogatni őket az agresszor ellen

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 09:56:14

@Emmett Brown:

Nem hjinném, hogy a CIA és a kereszténység harcáéban a CIA erkölcsileg támogatandó lenne.

midnightcoder2 2022.03.05. 09:57:23

@Emmett Brown: Pontosan. Itt az oroszok az erõszakos fél.

midnightcoder2 2022.03.05. 09:58:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a ruszkik elég távol vannak bármitõl amit Jézus hirdetett.

vergyula 2022.03.05. 10:24:38

@midnightcoder2: dehogyis, egy csomó keresztet hagynak maguk után.

vergyula 2022.03.05. 10:36:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem segített volna néhány ima, esetleg szenteltvizes permetezés? Hátha az keresztényibb.

Boldeone2 2022.03.05. 12:11:26

Egy a lènyeg: semmilyen politikai cèl miatt nem lehet emberek ezreinek\tízreinek èletèt beáldozni egy szuverèn országot lerombolni. Egy ilyen barbár tettre csak egy pszichopata, paranoiás diktátor kèpes!

Na, meg egy olyan elv is van , amit minden erkölcsös , józan belátású ember alkalmaz : ha valami vèlt vagy valós sèrelem èri , akkor megpróbál arányos választ adni
Tehát ha valaki fellöki , akkor erre arányos választ ad, nem fogja egy kèssel a nyakát elvágni , a vèrèt kiontani

A ketesztènysèg szellemisège mèlyen elveti , a kegyetlen ,halállal büntető barbarizmust.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 12:19:20

@Boldeone2:

Tehát pl. helytelen volt az angpl-amerikaio partraszállás Normandiában 44-ben?

Boldeone2 2022.03.05. 12:21:11

A barbarizmust ma már csak Oroszország vezetèse , Putler kèpviseli Európában, aki bűnös elődei nyomdokaiban jár : az emberèlet nem számít semmit " collateral damage " . A saját sem , persze , az embertelen pszichopatának nincs saját embere , csak cèljai vannak...Felèledt Jagoda, Zsdanov , Berija világa: bárkit börtönbe zárathatnak , vagy megölhetnek bármièrt akit a rendszer ellensègènek vèlnek

A fortèlyos fèlelem igazgat...

Boldeone2 2022.03.05. 12:26:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Először is : Hitler támadta meg a világot , nem fordítva
Az ukránok csak a saját határaikat , szuverenitásukat , a hazájukat vèdnèk !
Putyin meg akar dönteni egy demokratikusan választott kormányt egy független nemzetállamban
Hitler náci diktatúra volt , amely elfoglalta Európát , tehát nem ugyanaz a helyzet

Boldeone2 2022.03.05. 12:46:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egy a lènyeg : minden háborús agresszió elítèlendő! Amikor ez most, a 21. században , egy független ország ellen különösen èrint minket , hiszen a barbarizmus újra felütötte a fejèt. Mindenki látja a valós cèlt: amely Ukrajna erőszakos megszállása, aki kicsit tovább tud gondolkodni , az eljövendő katasztrófát is látja. Putyin nem tudja visszaforgatni a sorsot , csak rombolni ès tovább rontani a helyzeten
A zsidók mindig ott voltak ahol most, már 3000 ève is , a hazájukat vèdik , bár nèha valóban túllőnek a cèlon

kunzoo 2022.03.05. 12:49:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
44 ben egy megszállt országot foglaltak vissza. Abban a harcban franciák is résztvettek. Ráadasul a partraszállás helyszíne kívül esett Vichy-Franciaország területén, német megszállási övezet volt.

kunzoo 2022.03.05. 13:18:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A támadó fél ott a 4 muszlim ország volt. Deklarált céljuk Izrael elpusztítása volt.

kunzoo 2022.03.05. 13:21:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
A hadiállapot nem szakadt meg a felek között. Egy megszállt területet támadtak meg a szövetségesek, amit a birodalom a saját közigazgatási területének tekintett. Nem Vichy-Franciaország területének.

kunzoo 2022.03.05. 14:15:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Az volt az előzménye hogy Egyiptom bevonult a sínai félszigetre.
Ami már nem igazolható, a hosszantartó területfoglalások. Ciszjordánia, golán fennsík.

kunzoo 2022.03.05. 14:20:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Kár ezt hajlítgatnod, Oroszország először leszakította a Krímet, majd hadüzenet nélkül megtámadta az egész országot.
A krímet mégy csak csak lenyelte volna a világ, tán még a luhanszki és donyecki régió leszakítását is, de a főváros megtámadása nem magyarázható ki. Főleg nem hadüzenet nélkül. Ezután joggal merül fel a kérdés a balti államokban, mikor jönnének ők?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.05. 14:27:18

@kunzoo:

Krím esete tiszta, az jogszerű volt.

A mostani nem az, ez tény. Dehát Amerika ugyanezt csinálta eddig 100-szor.

fotelzsukov 2022.03.05. 14:46:26

@Boldeone2:
Ahogy az arab eredetű mondás is tartja:
"A kutya ugat, a karaván halad."
Az az miközben a fröccsöntött szivárványszínű libernyák papagáj csak szajkózza a betanult unalmas szöveget, addig a dicsőséges felszabadító Vörös Hadsereg tervszerűen, több fronton nyomul előre a fasiszta Ukrajnában! :)

vergyula 2022.03.05. 14:56:39

@fotelzsukov: aztakurva, reflexből vigyázzba álltam.

fotelzsukov 2022.03.05. 14:57:12

@kunzoo:
"Ezután joggal merül fel a kérdés a balti államokban, mikor jönnének ők?"
Putin nem hulye, NATO tagallamokat nem tamad meg - meg is mondta elore - es azok nem agyuztak 8 evig szomszedos orosz teruleteket, lasd pl. Kalinyingrad.
---
Peace! Éljena dicsőséges felszabadító Vörös Hadsereg! :)

fotelzsukov 2022.03.05. 14:59:11

"aztakurva, reflexből vigyázzba álltam."
Mi van Béci, magadra vetted? :)
---
Peace! Éljena dicsőséges felszabadító Vörös Hadsereg! :)

vergyula 2022.03.05. 15:13:17

@fotelzsukov: ....Pártyiná Lényiná.....!!!

vasútihíd 2022.03.05. 15:47:14

Teljesen mindegy, hogy ki mivel indokolja az erőszakot ahogy a másik poszt alatt is írták mindenki azt nézi, hogy neki melyik fél világnézete szimpatikusabb és azt fogja támogatni és a híreket is aszerint fogja válogatni értelmezni kicsavarni attól függetlenül, hogy mik a tények.
Itt az oroszok támadtak meg egy független államot az orosz világnézettel szimpatizálók szerint jogosan bár bizonyára taktikázhattak volna ügyesebben is egy nyílt támadás helyett.

kunzoo 2022.03.05. 16:18:53

@fotelzsukov:
Ukrajna esetében is tagadta végig, sőt, most is tagadja a háborút.

kunzoo 2022.03.05. 16:20:13

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Nem egészen, mert már akkor megszállta mielőtt a népszavazás megtörtént volna.

2022.03.05. 16:37:43

@kunzoo:
az orosz védelmi doktrína szerint ukrajna nem egy szuverén ország, hanem oroszország katonai csatlós állama. ez egy katonai diktátum.

értem, hogy ezt te mint demokrata nem fogadod el. csak éppen a zelenszkij kormány lényegében azt mondta, hogy ukrajna a nato csatlós állama lesz. tehát nem semlegességet hirdetett, amit moszkva elfogadott volna. azt, hogy gazdasági és kultuális hadviselésben dőljön el, hogy ukrajna hová áll. hanem az ukrán milicia katonai értelemben is megtámadta az orosz kisebbséget. azért, hogy moszkva avatkozzon be. majd ezek után kérte volna a nato tagságot. amit az új német kormány már nem vétózott volna meg. ahogyan merkel. szövetséges nélkül orbán egymaga sem szokott vétózni.

tehát putyint egy olyan helyzet elé állították, hogy ha azt csinálja, amit a nyugati világ elfogad, akkor akkor lényegében azzal a nyugat malmára hajtja a vizet. saját magát lövi lábon. és helyette azt választotta, hogy megtámadja ukrajnát. ami egy agresszió és nem jogszerű.

vasútihíd 2022.03.05. 16:41:57

@fotelzsukov: És akkor mit fog Putyin tenni akkor a környező NATO országokból beözönlő fegyverek és nemhivatalos fegyveresek ellen?

vasútihíd 2022.03.05. 16:44:33

@cvsvrs: És akkor mit fog Putyin tenni amikor emiatt a finnek és a svédek is elhatározzák, hogy belépnek a NATO-ba?

kunzoo 2022.03.05. 17:04:58

@cvsvrs:
Ez a magyarázat sántít. Aki nato tag akar lenni nem jó előtte belső háborút szítani. Ebből a szemszögből pont orosz érdek hogy instabil legyen az ország. Ennek fényében ügyes húzás a Krím annektálása. Emiatt a területi vita megy a donyecki fegyveres belharc miatt SOHA nem vették volna fel a NATO ba. A török kurd szembenállás megmutatta hogy nem szabad a nato nak ilyen terhet a nyakába venni. Emiatt az oroszok nagyon is jól tudták hogy max az ukránok vágyhatnak rá de nem reális.
Ráadásul a rengeteg ukrajnai orosz miatt soha nem kaptak volna komoly technikát.

kunzoo 2022.03.05. 17:48:44

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
No monduk ez igaz. Szerintem ha Putyin itt megáll, esetleg a donyecket elismeri, azt lenyeli a világ.
Ukrajna annál inkább nyugatbaráttá válik ha leválasztják róla az oroszbarát lakosságot. Emiatt erthetetlen Puyin vágya hogy Ukrajna oroszbarát legyen ha csökkenti az oroszbarát lakosság arányát.

2022.03.05. 17:54:55

@kunzoo:
ha a ruszkik bevonulnak a szakadár területekre és megállnak, akkor mi történik?

először is moszkva nem mondhatja, hogy az ukránok fenyegetik az orosz kisebbséget. másodszor kijev mondhatja azt, hogy fenyegetik az oroszok. tehát kérheti a nato/eu felvételét. úgy, hogy senkivel sem áll háborúban. és úgy oroszország egy nato/eu tagjelölt országot fenyeget.

Boldeone Bull 2022.03.05. 18:03:28

@fotelzsukov: Nincs már " Vörös Hadsereg " csak egy paranoiás őrült háborúja . A ruszkik között 10x annyi náci van , mint az Ukránok között
A ruszkik kazettás bombákat dobnak , rakètázzák a polgári lakosságot , te meg " dicsősèges " hadseregtől beszèlsz?
Hogy szakadtál volna oda , a legelejèn!

vergyula 2022.03.05. 18:12:32

@Boldeone Bull: A nagy Oroszország kovácsolta frigy. Van, ami sohasem változik.

2022.03.05. 18:14:24

@vasútihíd:
a budapesti memomandumban az áll, hogy senki (tehát se az oroszok, se a nyugat) nem gyakorol semmilyen (kulturális, vagy gazdasági) nyomást azért, hogy belarusz, ukrajna és a kazahsztán a semlegesség politikáján változtasson. a megállapodás az volt, hogy ezek volt szovjet tagköztársaságok nem lesznek nato/eu tagok (mert ha az nem beavatkozás az ukrán politikába, akkor micsoda).

ezt írta alá ukrajna első államfője leonyid kravcsuk. és lehet mondani, hogy ő még szkp tag volt. és az egykori szovjetuniót szolgálta. bill clinton azt írta alá, hogy ez így is marad. és ukrajna leszereli az atomfegyvert. nem fenyegetik európát. egy klasszikus erőegyensúlyt hoztak létre. amit a nyugat felrúgott. és ilyenkor a kelet háborúzni szokott. vagy ugye lehet mondani, hogy az ellenoldal kezdte.

kunzoo 2022.03.05. 18:21:49

@cvsvrs:
Kérni kérhet sokmindent. A nato nem hülye. Miért vegyen fel polgárháborúba sodródott országot?
A balti államokkal, Lengyelországgal, Törökországgal épp eléggé körbe tudják kapni a ruszkikat. A túloldalon Japán. Ehhez képest mit ad hozzá Ukrajna?
Vitatott határok, polgárháború, régi, lepukkant hadsereg, megbízhatatlan hadsereg. (tele van orosszal)
Miért venné fel?

2022.03.05. 18:23:25

@kunzoo:
és ebből ukrajna nato/eu tagsági kérelme automatikusan következik. mert zelenzskij azt mondja, hogy kijevet fenyegeti moszkva. bevonultak a donbass-ba és annektálták a krímet. és oroszországot ugyanúgy embargó alá vonják. és a nyugat ugyanúgy folytatja a kreml hatalmának megdöntésére irányuló politikáját. a keleti oligarchák helyébe a nyugati oligopólumok lépjenek.

kunzoo 2022.03.05. 18:24:42

@cvsvrs:
Belarusz talán maradt a semlegességnél? Ukrajnában nem gyakorlatozott a nato hadserege, Belorussziában igen. A mostani invázió részben belorusz területről indult. Akkor most ki mozdult el a semlegessegi politika mellől? Belorusszia semleges?

kunzoo 2022.03.05. 18:27:43

@cvsvrs:
Mármint az oroszok gyakorlatoztak beloruszban.

kunzoo 2022.03.05. 18:31:51

@cvsvrs:
Törökországnak sem jött össze az eu tagság, pedig nato tag.
Egy dolog szeretni tagnsk lenni, más dolog hogy meg is kapja-e.
Most inkább esélyes hogy a maradék ukrajna területvesztéssel de tag lesz. Korábban ez elképzelhetetlen lett volna mert a krím miatt nem volt egyertelmű az országhatár. Putyin követeli hogy ismerjék el a krímet orosz területnek megy Donyecket. OK. Utána aztán miert is nem lehetne NATO tag kerelem?

vergyula 2022.03.05. 18:35:32

@kunzoo: ááá, szerintem ez is a Nyugat hibája. Titkon annyira be akarták szervezni Lukasenkókát, hogy ijedtében Moszkváig futott.

2022.03.05. 18:39:41

@kunzoo:
ne viccelj már. belarusz maradt ugyanannál a politikánál. lukasenkó volt az egyik aláíró. ugyanaz a politika megy 30 éve. és a nyugat azt mondja, hogy gazdasági, kulturális nyomást kell gyakorolni ezekre az országokra.

94-ben abban állapodtak meg a nyugat részéről pedig az amerikaiak és a britek, hogy ezt nem teszik. hanem belorusz, ukrajna maradnak orosz bábállamok (viszik tovább az oroszbarát autoriter belpolitikát), leszerelik az atomfegyvereiket, katonailag azonban semlegesek maradnak. cserébe nem fenyegetik a nyugatot. és a nyugat se basztatja őket. ez volt a deal.

kunzoo 2022.03.05. 18:47:38

@cvsvrs:
Te! Az előbb még azt bizonygattad hogy semlegesek lesznek. Most meg azt bizonygatod hogy maradnak orosz bábállamok. Kicsit belegabalyodtál.

kunzoo 2022.03.05. 18:50:01

@cvsvrs: .ez sem igaz, 1991 ben meg nem volt Lukasenkónak olyan monolit örökös hatalma meg mentelmi joga mint most.
Kijevet Belorusszia területéről támadják az oroszok. Belorusszia beengedte a területére a támadó haderőt. Ez rohadt messze van a semlegességtől.

fotelzsukov 2022.03.05. 19:02:08

@vasútihíd:
"És akkor mit fog Putyin tenni akkor a környező NATO országokból beözönlő fegyverek és nemhivatalos fegyveresek ellen?"
Ennek kulonosen orulni fog, tobb az esely egy ukranok kozotti polgarhaborura. Ennek jelei is vannak mar: az ukran titkosszolgalat eltette lab alol az oroszokkal folytatott beketargyalasok egyik resztvevojet:
mandiner.hu/cikk/20220305_meghalt_a_hazaarulassal_vadolt_ukran_politikus_aki_reszt_vett_a_beketargyalason
A masik hir az, hogy az ukran hadsereg rakatakkal lotte az ujfasiszta Azovi Zaszloalj allasait Mariupol-ban mivel akadalyozzak a menekulo civil lakossag kijutasat az ostromlott varosbol.

2022.03.05. 19:07:59

@kunzoo:
a budapest memorandumot minszk megsértette azzal, hogy támogatta a kijev elleni hadműveletet. igen. és kijev megsértette azzal, hogy a zelenszkij kormány kezdeményezte az eu/nato felvételt. igen. már eleve azzal, ahogyan hatalomra jutottak. és persze a krím annektálása. és az összes többi. a rendszerváltás után kialakult külpolitikai erőegyensúly felborult. az összes fél felrúgta.

az eu érdeke az lett volna, hogy oké, a ruszkik is csináljanak egy gazdasági, kulturális érdekszövetséget. eurázsiai uniót, vagy akármit. azzal a feltétellel, hogy katonai értelemben nem fenyegetik az európai uniót és a nato sem fegyegeti őket. jelzem az amerikai érdek is ez lenne, mert így léphetnek fel kína ellenében.

most a nyugat el kezd nacionalizálni. elszedik valami orosztól a yacht-ot. amire az oroszok majd nacionalizálják a betelepülő vállalatokat. az ikea eladja készletet. bezárja a boltját. és az ikea bolt az oroszoké lesz. csakhogy a kínaiak a nyugattal létrehoztt vegyesvállalatokat fogják nacionalizálni. és megindul a kereskedelmi háború.

és a pénzrendszer a nagy semmire van alapozva. a nagy semmit cserélik el a nagy semmiben. ezeket az elszámolásokat felrúgják. ha ebből nem lesz világháború, akkor már jó lesz.

mert egyben kellene tartani mesterségesen összetákolt egy 600 ezer km2-es ukrajnát. összehasonlításként nagy-britannia 250 ezer km2. németország 350 ezer km2. mert az ukrán nép, az ukrán idenitás milyen demokratikus, szemben az oroszok kulturális alsóbbrendűségével. a nyugati diplomaták is tökfejek, akik ezt hangoztatják.

2022.03.05. 19:09:45

@kunzoo:
a budapesti memorandumot 1994 decemberében írták alá. nem bush, hanem clinton idején.

fotelzsukov 2022.03.05. 19:09:59

@Boldeone Bull:
"A ruszkik kazettás bombákat dobnak"
Oszt milyen zene van azokon a kazattakon? Roger Waters? :)
---
"Hogy szakadtál volna oda , a legelejèn!"
I love you too. :)
---
Peace! :)

fotelzsukov 2022.03.05. 19:20:38

Ezt a hozzaszolast szeretnem megoszani a Nagyerdemuvel, nagyon erdekes:
"Also, if Ukraine farmers cannot access seed, diesel or fertilizer and get in their fields in the next 60 days, there will not be a harvest for them this fall. Kind of hard to plant when armies are tramping through the fields and bombs are going off. Ukraine is at the 49th parallel, same as PNW in USA. They have approx. a 60 day growing season. Crops need to be planted no later than the 1st of June, and ideally by 2nd week in May, to have a decent harvest. Under current conditions, may not happen this year. Look out this fall and next year! Famine will kick into high gear!!"
---
Ezert nem tamadott az orosz nyaron, mikor jol jarhato a sztyeppe nehez harcjarmuvekkel. Hitlernek nem szamitott, sot jol jott, hogy aratas elott tonkretette a termest. Az orosz ezert nem megy ra a szantofoldekre, nem pedig azert, mert nincs fagyas. Nem akarja tonkretenni. Ezert rostokollnak a hatalmas teherauto konvojok a muutakon, nem pedig uzemanyag hiany es gumiabroncs problemak miatt. Bar a katonai meteorologia szerint eleg komoly fagyasokra lehet szamitani az ekovetkezendo napokban Ukrajnaban.
Folyt. kov.

Boldeone Bull 2022.03.05. 19:25:08

@fotelzsukov: hu.m.wikipedia.org/wiki/Kazett%C3%A1s_l%C5%91szerek

Ez gyászzene , amire csak haláltancot lehet járni , ahogy a vákumbombák is azok, amiket kedvenceid szórnak ...

2022.03.05. 19:26:17

@kunzoo:
nem tudom, hogy mi nem érthető. ez nem a jó és a gonosz küzdelme. ahogyan egyik demokrácia export projekt sem volt az. fegyveres puccsok voltak, bűnőző elemekből verbuvált miliciák csaptak össze. a nyugat ezeket támogatta pénzzel, fegyverrel. és a nyugatos bábkormányok semmivel se bizonyultak jobbnak, mint a keletiesek.

meg lehet nézni az összes országot, ahová ez a politika betette a lábát.

vasútihíd 2022.03.05. 19:33:16

@fotelzsukov: Ezek a nyugatról beömlő fegyverek és zsoldosok főleg az orosz haderő ellen lesznek bevetve azaz egy nyugatbarát Ukrajnát erősítve. Érdekes feltevés, hogy Putyin ennek különösebben örülne.

fotelzsukov 2022.03.05. 19:38:44

Folyt.: az oroszok tobb celt akarnak elerni a polgarhaboru kirobbantasaval: ezzel indokolni a "felszabaditott" es megerositett, tobbsegeben orosz anyanyelvu uj teruletekre az emelt fovel valo visszavonulast par heten belul, tehat nem kell megszallasi gondokkal kuszkodniuk egesz Ukrajna teruleten, csak az orszag 1/3-an. Az ukranok ne tudjanak a belso harcok miatt csak annyit vetni, ami a sajat szuksegleteiket fedezi, igy az orosz gabonat meg jobb arert el lehet adni.
Egyenlore csak ennyi. Szoval szurkoljunk a banderistak, a mersekelt semlegessegpartiak es neonacik egymas kozti polgarhaborujahoz! :)
---
Peace! :)

fotelzsukov 2022.03.05. 19:41:31

@vergyula: @Boldeone Bull:
Ezek szerint nem ismerik Roger Waters-nak, az egykori Pink Floyd zeneszenek politikai nezeteit.

2022.03.05. 19:45:42

@vasútihíd:
az orosz számítás nyilván az, hogy elmenekülnek a földművesek, a munkások. ott maradnak ezek a miliciák. és egységes katonai vezetés hiányában ezek egymást is felszámolják. és ez is lehetséges. és az is, hogy szétverik a várakozó menetoszlopokat. és az is, hogy a megmaradt népesség őket kéri meg, hogy állítsák helyre a rendet.

vasútihíd 2022.03.05. 19:56:22

@cvsvrs: Az tudható, hogy megállapodásokat sok ország és szövetség akkor és úgy rúg fel, ahogyan éppen az érdekében jónak látja mégha végül is gyakran nem is jól jön ki belőle.
De a kérdés az volt, hogy mit fog Putyin tenni ha a jelenlegi helyzet miatt a finnek vagy a svédek elhatározzák, hogy belépnek a NATO-ba?

fotelzsukov 2022.03.05. 20:08:33

Meg egy erdekes dolgot szeretnek onokkel megosztani, bar csak kozvetve kapcsolodik az ukranok es oroszok kozti harci cselekmenyekhez.
Sokak mondjak, hogy majd Kina el fogja foglalni Sziberiat a gazdasagilag es katonailag legyengult Oroszorszagtol. Azokat, akik ebben az alomban ringatjak magukat, ki kell abranditanom: probaltak az Uralon tuli teruletekre kinai kereskedoket, lakosokat nagy kedvezmenyekkel becsalogatni es letelepiteni az oroszok, hiszen komoly demografiai gondokkal kuszkodnek. Egy kinai sem birta 3 evnel tovabb, mind vissza- vagy elkoltozott onnan. Ezert nincs ma szamottevo kinai diaszpora, kinai negyed Irkutszk, Yakutszk vagy Vlagyivosztok varosaiban. Valahogy nem szeretik a "huvos" idojarast. Inkabb fizetnek a nyersanyagokert minthogy ok termeljek ki. Azon a zord videkeken csak a helyi oslakosok es a feher emberek kozul is csak kevesen kepesek. Ezert is volt idealis hely a szamuzetesre. :)
---
Peace!

fotelzsukov 2022.03.05. 20:22:11

@vasútihíd:
"De a kérdés az volt, hogy mit fog Putyin tenni ha a jelenlegi helyzet miatt a finnek vagy a svédek elhatározzák, hogy belépnek a NATO-ba?"
Semmit, egyszeruen nem erdekli. Hogy miert? Mert a svedek, a finnek soha az eletben nem engednenek atomfegyvert telepiteni az orszaguk teruletere. Ugyanez elmondhato az esztekre, litvanokra es lettekre is. Sot Kanada is NATO tagallam, de nem engedne atomfegyvert telepiteni a teruletre.

vasútihíd 2022.03.05. 20:25:38

@cvsvrs: Ha elmenekülnek a földművesek és átlagpolgárok akkor mégkönyebb lesz a nyugati részeken nyugati befolyással egy NATO-barát liberális állam létrehozása és nem hiszem, hogy Putyinnak az tetszene hiszen saját bevallása szerint pont ezt akarja megakadályozni igaz ez lehet egy újabb taktikai félrevezetés része is.

vasútihíd 2022.03.05. 20:31:57

@fotelzsukov: A finnek és svédek meg a kanadaiak szemponjából ez örvendetes, hiszen akkor szerinted maguk tudnak arról dönteni, hogy NATO tagok akarnak-e lenni és akarnak-e atomfegyvert a területükön. Egyébként Kanada területén voltak nukleáris fegyverek sőt lehet, hogy még vannak is persze nem fogják híresztelni.

2022.03.05. 20:50:56

@vasútihíd:
semmit. (véleményem szerint). moszkva egy birodalmat épít. és a kreml ezen birodalom részének tekinti ukrajnát és fehéroroszországot. nem tekintik annak skandináviát. ahogyan a baltikumot se. nem léptek fel ellenükben. szemben a kaukázussal.

rendesen azt nézik, hogy van-e erőegyensúly. ha erről az elképzelt eurázsiai unióról egy 40 milliós ukrajna leszakad, akkor ugye könnyen leszakíthatják a többi volt szovjet tagköztársaságot. fehérországot is, kazahsztánnal is próbálkoznak. úgy oroszország a nyugathoz képest jelentősen meggyengyül.

2022.03.05. 21:10:42

@vasútihíd:
feltéve, hogy a nyugat megnyeri a háborút. és úgy dúsgazdag milicisták lesznek, akiket addigra kitömnek egy zsák pénzzel. a pénzt a semmiből teremtik, tehát nem kell hadiadót kivetni azért, hogy néhány milliárd eurót vagy dollárt átutaljanak. hanem ezt odaadják nekik azért, hogy cserébe majd átengedjék ukrajnát a befektetőknek. és létrejön a modern ukrajna, amiben ugyanúgy multinacionális vállalatok uralkodnak, ahogyan mondjuk magyarországon. és kereskedelmi tévé adók uralják a kultúrát. a nyugatosság pálcát tör a keletiesség felett.

vagy megfordítva. a nyugat elveszti ezt a háborút. európa egész pontosan. mert amerika túl sokat nem kockáztat.

vasútihíd 2022.03.05. 21:43:51

@fotelzsukov: @cvsvrs: Mondjuk a finneknek már mintha beszólt volna Putyin, hogy nem nézné jó szemmel ha NATO tagok akarnának lenni, de ezek szerint lépni nem fog azaz csak súlytalan fenyegetés volt vagyis inkább csak politikai taktika ami alapvetően nincs befolyással a NATOra meg a finnekre.

chrisred 2022.03.06. 06:50:35

Ezt a posztot mintha a Pentagon megrendelésére írták volna, hiszen a világ legnagyszerűbb államává teszi az Egyesült Államokat, ami a második világháború óta egyes egyedül fékezi meg a bolsevik és a muszlim agressziót a világ minden pontján.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.03.06. 09:10:41

A keresztény erőszakmentesség lényege az erőszak értelmetlenségére való figyelemfelkeltés, rádöbbenteni az agresszív felet, hogy az erőszak értelmetlen. Erre lenne a kenyérrel való visszadobás példája.
Csak hogy valami ontopic is legyen ebben az elképesztő agyviharban.

Gógita 2022.03.06. 11:16:19

@Boldeone2: "Putyin meg akar dönteni egy demokratikusan választott kormányt egy független nemzetállamban "

Gondolom erről rögtön eszedbe is jutott Irak, Afganisztán, Szíria... és a többi, amiket az USA támadott meg és lényegében dobott/BOMBÁZOTT vissza száz évvel, a törzsi állapotokba.

Miért nézitek el az egyiknek, azt simán és zokszó nélkül, amit a másiknak nem?

Gógita 2022.03.06. 11:18:55

@Deak Tamas: Igen. A jogos, önvédelemből történő harcot a kereszténység sosem tiltotta.
A keresztény joga magát, a családját, a házát és a hazáját megvédeni.

chrisred 2022.03.06. 13:42:09

@Gógita: Szíriának a közelébe sem volt a az amerikai hadsereg, Afganisztánban nagyven éve van háború, és ezt az oroszok kezdték el, Irakban Szaddám már egy évtizede harcolt Iránnal, amikor Kuvait lerohanása és a Sivatagi Vihar megtörtént.

vasútihíd 2022.03.06. 16:52:03

@Gógita: Alapvetően mindenki könnyebben elnézi vagy akár megindokolja egy ország elleni aggressziót ha az egyezik a saját világképével lásd mondjuk az érvet, hogy ez elkerülhetetlen volt azaz az erőszak indokolt volt.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2022.03.06. 19:27:51

Engem a saját papunk (katolikus) pont ezzel a szektássággal akasztott ki, mert ő mindenen felülállónak értelmezi a keresztény erőszakmentesség parancsát. Mikor vitákban előjött, hogy bemegy a betörő a házadba stb. , akkor is ragszkodott ehhez a baromsághoz. Akkor egy kicsit mgrendeült, mikor az egyik barátom elmondta neki a példát, hogy a gyereke akar valamit, ami biztosan a sérüléséhez vezetne, akkor sincs jogom erőszakkal megállítani? Ez egy kicsit megzavarta. Ja, és a képjelenetnél megmagyarázta, hogy rossz a értelmezés, mert a templomban marhákat is árultak, és ő csak azokat verte ki ostorral. :-)))))))))))

Nem sűrűn járok arrafelé, és főleg miatta.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.03.07. 08:16:52

@Gógita: illetve, ugye először az erőszak értelmetlenségére rámutatás lenne az első, azért nem véletlen, hogy Krisztus először erről beszél, és UTÁNA megy zsibvásárt szétcsapatni.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása