magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Feketekalaposok

Karakalpaksztáni tüntetések a hírekben. Mi is ez?

A karakalpakok (a népnév jelentése: "feketekalaposok") a szovjet közép-ázsia nemzetépítés "elveszett" hatodik népe.

Annak idején, a 20-as és 30-as években a szovjet nemzetiségi politikusok (élükön Sztálinnal, aki már az első Lenin-vezetésben is a kisebbségi ügyekért felelt) mindenképpen meg akarta akadályozni a közép-ázsiai térség egységes identitását, ezt veszélyesnek látták, különösen mivel a korabeli szovjetellenes közép-ázsiai főemberek ezt akarták.

Így el lett döntve Moszkvában: itt új szocialista nemzetek lesznek csinálva mindenáron.

A régió eredeti lakossága keleti-iráni, a legnagyobb közülük a szkíták voltak. Ezekre rájött a idegen bevándorlás 3 hullámban:

  • a türk invázió: a türkök őshazájukból (ez a mai Ujgúria, Kínában) elindultak a VI. században délnyugatra, lassan mindent meghódítva, asszimilálva az egész térséget, csak a délkeleti hegyvidék állt ellen (ott máig beszélnek keleti-iráni nyelveket, a mai afgán-tadzsik határvidéken),
  • jött ellenkező irányból a perzsa hatás, a VII. századtól, a lakosság nagy része kétnyelvű lett, azaz türk-perzsa, ez csak a XIX. század végére szűnt meg, amikor a két nyelv használata szétvált,
  • s jött a mongol hódítás a XIII. században, mely nyelvileg nem hatott, a mongolok ugyanis nem terjesztették nyelvüket, hanem átvették a helyi nyelvet.

A szovjet nemzettervezők eldöntötték: megtörik a közös turkesztáni öntudatot, helyette csináltak 1 iráni népet - a tadzsikot, s 4 türk népet - a kipcsák kazahokat és kirgizeket, a karluk üzbégeket, valamint az oguz türkméneket, mindenki más meg "kisebbség" lesz.

A gond akadt még egy nép, a szintén kipcsák karakalpakok, melyek túl kicsik voltak a néppé alakításhoz, viszont túl nagyok, hogy csak kisebbség legyenek. Egy ők a köztes "autonóm" státuszt kapták. Először Kazahsztán részeként, de végül - mivel már úgyis túl nagy lett Kazahsztán -, mint Üzbegisztán része. Ma Üzbegisztán majdnem felét, a nyugati felét foglalja el Karakalpaksztán.

A karakalpakok a kazahok közeli rokonai, a viszony baráti, a nyelvek kölcsönösen érthetőek, kb. cseh-szlovák szinten. A most készülő új kazah latinbetűs ábécé alapvetően a latinbetűs karakalpak ábécé lemásolása.

Tulajdonképpen az egyes népek között az eltérés ma nyelvi és genetikai. A nyilvánvalóan nyelvileg eltérő nép a tadzsik, hiszen ők irániul beszélnek: a tadzsik és perzsa nyelv egymás között kb. mint a szerb és a horvát. Az összes többi nép türk nyelvű, az irodalmi nyelvek elkülönülése csak a XX. sz. elején fejeződött be.

A genetikai eltérés meg a 3 említett elem keveredésének aránya. A kazahok és kirgizek mongolosabb kinézetűek, míg a türkmének, üzbégek, tadzsikok európaisabbak, a karakalpakok meg valahol a kettő között.

Miért is vannak most zavargások? Valójában nem etnikai ellentét az ok. Nem igazán létezett üzbég-karakalpak ellenségeskedés soha. A régió 2 fő gyülölködése a tadzsik-üzbég és a kirgiz-üzbég.

A nyugati azonnali magyarázat: Moszkvából szervezik az egészet. Ami nagyon valószínűtlen: egyrészt az üzbég vezetés oroszpárti, mászrészt a karakalpakok sose akartak elszakadni Üzbegisztántól - a szeparatizmus teljesen marginális erő, tulajdonképpen csak a neten létezik.

lilával Karakalpaksztán a volt szovjet Közép-Ázsián belül

A legvalószínűbb magyarázat szerint az egész egy hatalmas PR-hiba. A jelenlegi üzbég elnöknek 2026-ban járna le a mandátuma, s az alkotmány szerint ez a végső időpont, tovább nem lehetne elnök. Ezt megakadályozandó, most alkotmánymódosítást tervez, mely egrészt meghosszabbítaná az elnöki mandátumot 7 évre, másrészt lenullázni a korábbiakat, azaz így még 2040-ig elnök lehetne, 83 éves koráig. De ezt az egészet bele akarta tenni egy nagyobb alkotmánymódosító csomagba, hogy ne lógjon ki nagyon a lóláb, s a fő dísz Karakalpaksztán jogi státuszának rendezése lett volna, azaz lényegében a karakalpak szuverenitás visszavétele. Teljesen jelképes lépés, mert egyrészt Karakalpaksztánban is az elnök emberei vannak hatalmon, másrészt a terület lakosságának alig harmada karakalpak, azaz ha minden karapalpak függetlenséget akarna, akkor se lenne meg a szükséges többség az elszakadáshoz.

Viszont kiderült, hiába jelképes kérdés, éppen a jelképek hozzák lázba az embereket. Szóval a karakalpakok tüntetni kezdtek, a tervezett lépést valamiféle kisebbségellenes terv első lépésének tekintve. Azóta az elnök visszavonta, de most már nem hisznek neki.

karakalpak hazafias popfolk

Címkék: közélet
10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr4117882323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gery87 2022.07.19. 14:02:27

A szovjeteknek nagyon ment ez a "népcsinálás". Lásd moldovánok.
Még a turbónacionalista hírében álló románokat is eltérítették:)
Mondjuk 1812-1918 között elve nem volt Románia és így a románian román nemzeti ébredés részese....lehet jobban megmaradt a "moldovai" regionális identitásból valami.
Erdélyben is ezt kellett volna az ottani románokkal ha már annyian vannak hogy asszimilálni nem lehet őket, ja de hát ehhez némi ész meg jövőkép kellett volna....nem mindent elkártyázó dzsentrik...meg kutyabőrős döbrögik...mamelukok:)

"Annak idején, a 20-as és 30-as években a szovjet nemzetiségi politikusok (élükön Sztálinnal, aki már az első Lenin-vezetésben is a kisebbségi ügyekért felelt) mindenképpen meg akarta akadályozni a közép-ázsiai térség egységes identitását, "

ügyes lépés....számító és szemét, de ügyes.

"ezt veszélyesnek látták, különösen mivel a korabeli szovjetellenes közép-ázsiai főemberek ezt akarták."

Meg a törökök, akik le lettek szerelve azzal hogy "mi nem támogatjuk a török kommunistákat ti meg nem támogatjátok a türk szeparatizmus és pántörök eszmét a SZU-ban".
Ügyes...

2022.07.19. 14:03:46

egyenes férfiági eredetek az észak és közép ázsiai népeknél (kis minták alapján) és a és beszélt nyelvek.
en.wikipedia.org/wiki/Y-DNA_haplogroups_in_populations_of_Central_and_North_Asia

Gery87 2022.07.19. 14:04:14

Ez a szám egyébként borzalmas, nem igen áll össze az egész...meg nem sokon múlik hogy hamis legyen az ének, nem egy nagy szám a nő.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.19. 15:06:55

@Gery87:

Mindig nehéz, amikor modern zenét akarnak ötvözni népzenével.

Gery87 2022.07.19. 16:02:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Itt az énekesnőnél vérzik el a dolog meg a hangkeverésnél.
Amúgy működne.

alöksz róz 2022.07.20. 00:36:31

vagy érdekesebbeket írsz, mint régebben, vagy nekem tett jót h egy ideig nem látogattam a blogot :D

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.20. 00:38:10

@alöksz róz:

Szerintem ugyanazokat a témákat művelem 20 éve. Més nem érdekel eleve.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.20. 07:33:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: most olvastam meglepődve hogy a lengyel kisebbségügyi "referens" bizonyos Władyslaw Gomułka volt karrierje kezdetén. Jól csinálhatta mert ő lett az "új területek" kormánybiztosa is.

Gery87 2022.07.20. 11:51:33

"Jól csinálhatta mert ő lett az "új területek" kormánybiztosa is. "

Szar emberekre minden rendszernek szüksége van.
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása