A polgári demokráciában raboskodó kisember nehezen menekül.

Az anyagi gondok, terhek visszahúzzák az embert a polgári mocsárba. Ez alól 2 módon lehet szabadulni:

• nagyon sok pénzt felhalmozva,
• visszavonulva a társadalomból marginalizálódni.

Az utóbbira nagyon kevesek képesek. Kőkemény hit és elszántság kell a marginális életvitelhez. Én kevés embert ismerek, aki erre képes, s még náluk is időnként feljön a panasz, hogy képtelenek elvonatkoztatni a társadalomtól.

Persze a legnépszerűbb verzió a "sok pénzt csinálok, aztán visszavonulok" opció, de ennek valószínűsége kb. az ismert bankrablói életcélé, az "egyszer nagy zsákmányom lesz, majd nyugdíjba megyek" verzióé, azaz nulla körüli.

Amit én eddig tapasztaltam az ezt választó embereknél, az 3 jellemző kimenet:

• ha sikerül, akkor az "ideiglenes" pénzcsinálás elemészti az embert, állandóvá lesz, teljesen megváltoztatja, a végén sose lesz vég, azaz sose vonul vissza,
• ha meg a pénzcsinálás próbálása sikertelen, akkor az ember sose éri el a kellő pénzmennyiséget, így duplán frusztrált lesz,
• ha meg a kettő között van: akkor az ember sose tud kilépni a rendszerből.

S a fiatalabb nemzedék esetében a helyzet rosszabb. A mai 20-40 éves nemzedék - ami nagyjából az én gyerekeim korosztálya - jóval nehezebben viseli a helyzetet.

Nyilván ez nem egy reprezentatív felmérés, de saját ismeretségi köröm alapján állítom: a 40 alattiak között 3-4-szeresen több a szenvedélybeteg, alkoholista, drogos, öngyilkos, depressziós, mint a 40 felettiek között.