Hatalmas mozgások a pszichoellenzékben a múlt hónapban. A "hatalmas" szó persze az egyes csoportok méretéhez képest értendő.

Pszichoellenzéknek azokat az ellenzéki törpeszervezeteket nevezem, melyek a valóságban gyakorlatilag nem is léteznek, de rendkívül hangosak a neten, így azt a képzetet adják magukról, mintha sokezres tömeg lennének, pedig a valóságban pár száz ember, s még valami: az egész szervezet valamilyen teljesen elmebeteg ötlet köré épült fel (sőt, néha maguk a főemberek is erősen elmebajos-gyanúsak).

Már mindegyikről írtam többször is. Gyorsan el is sorolom.

Söpredék Zoli korábban tüntetéseket szervezett, meg alternatív parlamentet (ahol csak ő és haverjai jelentek meg), most állapota enyhült: már tüntikézés helyett piramisjátékot és csirkeosztást javasol, a csirkeólokba pedig milliós számítógépeket akar telepíteni. Ettől megváltozik ugyanis a társadalom hangulata, aztán Zorbán bukik.

A NyomtassTeIs Mozgalom - melynek törzsgárdája egyezik a Kolozsváros blogéval - abban hisz, hogy ki kell nyomtatni az internetet - ugyanis Zorbán betiltotta a netet vidéken -, majd azt be kell dobálni vidéki postaládákba, s akkor majd kinyílik az agymosott utolsó szemét mucsai bunkók csipes szeme, rájönnek, hogy minden, amiben hittek marhaság, s csatarendbe állva leszavaznak Soros embereire, támogatni kezdve a homokos “házasságot” és a határkerítés lebontását is.

A legismertebb persze az Amerikai Népszava blog közel száz fős rajongótábora. Ők két dologban hisznek: egy - Bartus mester a messiás, kettő - bojkottálni kell mindent ami mozog.

A kiábrándult ex-fideszes Tuareg - fanatikus fideszesből fanatikus ballibává lett, majd tovább ment: immár a ballibeket is hazaárulóknak tekinti, csak Gyurcsány iránt mutat valami enyhe szimpátiát.

S az Alkotmányos Ellenállás. A legjobban ismert számomra, mert már csírájában ismertem a mozgalmat. Az egész kezdete: egy Geri Tibor nevű, magát alkotmányjogásznak képzelő emberke kitalálta 2011-ban, hogy az új alkotmány érvénytelen. Érvei persze marhaságok, személyesen neki is cáfoltam minden indoklását. Geri kezdetben a ballibeknél próbálkozott, de onnan gyorsan kirúgták (a ballibeknél elég sok a valódi alkotmányjogász, egy ilyennek pedig kb. 10 perc kell, hogy lássa: Geri tézisei hibás alapon fekszenek). Ettől Geri megsértődött, egyre jobbra tolódott, a végén már keresztényellenes, pogány elmebetegekkel kezdett összejárni, akik szerint a magyar Szent Korona többezer éves és valóságos személy, akit ki kell nevezni államfővé, kormányfővé, miniszterré. Lassan a kb. száz fős mozgalma annyira radikális lett, hogy magát Gerit is kirúgták mint hazaárulót: gondolom, valamilyen "alkotmányjogi" tézis már neki is túl sok lett.

Na, most jön a lényeg. Tuareg mozgalma, a Kossuth Tériek és az Alkotmányos Ellenállás kezdtek összejárni. Bár ideológiájuk nagyon más - a Kossuth Tériek fanatikus nyugatpártiak, az "alkotmányosok" meg kb. Attila államát akarják "visszaállítani" - mégis összekötötte őket három dolog: az orbánozás, az a hit, hogy a jelenlegi alkotmány nem érvényes, valamint az a furcsa hobbi, hogy időnként sátrat vernek közterületen, majd ott heverésznek pár napig, néha összekötve ezt rövid fogyókúrával is.

Mivel azonban az alkotmányosok rendkívül agresszívek - ami nagy szó, Tuaregnél nem könnyű agresszívebbnek lenni -, lassan kezdték átvenni a vezetést a tuaregisták felett. Július közepén Tuareg visszaütött. A két szervezet gyorsan kiderítette egymásról, hogy "fideszes kamuellenzék", s Zorbán ukázait követik.

Szóval már éppen rettegett Zorbán, hogy 100-150 bátor ellenálló sátortáborozni fog a Kossuth téren, mire ez a hatalmas forradalmi tömeg most kettészakadt. Szegény pszichoellenzék...

Mindig jó hír, amikor az ellenség pánikolva tombol.

HaFr, megbízott blogger a nemzet totális lepolgárosítására és liberálissá züllesztésére őszinte cikket írt: maga is belátja, hogy tervei esélytelenek.

A szerző következtetései helyesek. Egyrészt a hatalom egyre gyengébb és bizonytalanabb. A brüsszeli csúcsoligarchia képtelen akaratát rákényszeríteni saját féleprifériájára, a kényszerpolgárosodás elmaradt, hiába igáznak le minket immár 30 éve.

A kétsebességes Európa pedig csak varázsszó: a központi elnyomó hatalom tehetetlenségét jelzi. Valódi jelentése: nem képesek immár annyi forrást elvenni a magállamok a félperifériától, azaz az eredeti EU-ötlet elbukott.

A kimenet két dolog lehet: ahogy a szerző írja, kizárják a félperifériát, de ennek sok értelme nem lenne, mert ezzel még jobban csökkenne a nyugati lopási potenciálja, tehát a valószínűbb, hogy - s ezt is írja a szerző - a magállami elitek utolsó próbálkozást tesznek a kelet-európai komprádor-liberális helyi elit visszasegítésére a hatalomba.

Trump esetleges veresége valóban segítené ezt. Ezért is kell mindent megtennünk győzelméért, akkor is, ha sok dologban nem értünk egyet vele. De természetesen Trump veresége se adna akkora erőt adni a brüsszeli oligarchiának, hogy képes legyen a helyzeten radikálisan változtatni. Ez esetben egyszerűen a harc keményebb és hosszabb lesz.

A legegészségesebb szervezetben is előfordul, hogy gennyes pattanás alakul ki.

A gennyes pattanások élete jellemzően 3 fő irányban szokott alakulni.

Az első esetben a pattanás kicsi marad, nem tud jelentősen fejlődni. Aztán lassan alkalmazkodik a környező egészséges sejtekhez, bár még sokáig érezhető, hogy a pattanás helye kissé más a környezethez képes.

Aztán az is megesik, hogy a pattanás burjánzani kezd, egyre nagyobb területet foglal el. Ilyenkor a szervezet tulajdonosa orvoshoz fordul, aki helyi érzéstelenítéssel kivágja a pattanást, szépen megtisztítja helyét, majd gyógyszert ír fel.

A harmadik esetben viszont a pattanás burjánzik ugyan, de a szervezet immunrendszere sikeresen gátolja terjedését, így a pattanásnak egyetlen útja marad: kifelé növekszik, magyarul egyre rondább lesz. A gennyes sejtek persze ilyenkor hőbörögnek az immunrendszer diktatúrája ellen, ha van netes hozzáférésük ki is írják, hogy "függetlenségünk veszélyben!".

Aztán a hőbörgés egyre hangosabb, végül a pattanás felszakad, majd pár óra vagy nap alatt (a pattanás nagyságától függően) minden genny kiömlik, a seb lezárul, s a szervezet lassan átveszi az uralmat a volt pattanás helyén.

A genny meg még esetleg tart egy kis tüntikézést, ordít, vakkantgat-gágog, de immár vége: a genny képtelen a gazdaszervezettől függetlenül megélni. A friss szél, a tiszta eső, s a szikrázó napsugarak kipusztítják teljesen a gennyt.

Az ember jókat mulat a nemrégi, de még folytatódó J. K. Rowling botrány kapcsán.

Én egyébként nem olvastam egy sort se J. K. Rowling irodalmi tevékenységéből. Immunis vagyok az agyatlan álmesék ellen. Főműve első részét viszont, beismerem, láttam moziban, csak azt tudom mentségemre felhozni, hogy a 25. perc környékén elaludtam, s csak a végső feliratoknál ébredtem.

Szóval a botrány lényege kb. az, hogy Rowling szerint minden nő szent joga az abortusz, tapsolni kell minden perverz betegnek, mindenki jogosult megrontani a gyerekeket, valamint a néger rasszizmus nem rasszizmus, míg ellenfelei szerint minden nő szent joga az abortusz, tapsolni kell minden perverz betegnek, mindenki jogosult megrontani a gyerekeket, a néger rasszizmus nem rasszizmus, valamint minden férfi joga, hogy magát nőnek nevezze. Nos itt van az ellentmondás: Rowling szerint nem létezik a férfiak joga, hogy nőnek nevezzék magukat. Rowling tehát fasiszta és rasszista, meg nem igazi genderprogresszív ellenfelei szerint.

A progresszív liberális megmondóemberek persze kötelezően fel is háborodnak az égbekiáltó Rowling-féle kirekesztés miatt, hiszen minden igazi proglib tudja, nem szabad kirekeszteni senkit (kivéve persze a fasisztákat, őket ugyanis ki kell rekeszteni).

40 éve volt egy orosz vicc. A bolondokházába bizottság érkezik, az intézmény vezetője büszkén mutatja eredményeit, tübbet között kihallgatja a betegeket, akik a "mennyi 2+2?" kérdésre egyhangúan azt mondják "4 és fél". A bizottság elnöke meglepődve megjegyzi "dehát 2+2 az 4!", mire az intézmény vezetője "rendben van, kolléga, de ezt csak mi tudjuk, a betegeknél a másik opció az 5, s ismerje el, azért mégiscsak jobb a 4 és fél".

Valahogy így van a libbant közélet is. Mindenki marhaságokat beszél, s néha összekapnak egymással a "betegek", mert egyesek keveslik mások marhaságát.

Általában - bár alapállását nem osztom - egyet szoktam érteni Puzsér következtetéseivel (úgy az esetek 80 %-ában), ezúttal azonban teljes tévedésben van.

Kezdjük azzal, hogy "A hazai baloldalnak minél előbb vissza kellene találnia a nincstelenek és az elesettek védelméhez, a munkavállalók képviseletéhez, a szakszervezetek támogatásához, a nagytőke elleni küzdelemhez és a szociáldemokrata értékekhez." - abszurd állítás, a magyar baloldal mindigis a nagytőke képviselete, a nyugati gyarmatosítás kliense, a felső 10-20 % pártja volt, azaz nincs mihez "visszatalálni". A magyar baloldal annyira távol áll a kisemberektől, hogy még a nyugati, liberálissá züllött szocdemekhez képest is jobboldali.

Arról nem is beszélve, hogy a szocdem értékek látványosan elbuktak. Alapjuk ugyanis az, hogy a magállamok elnyomottjai részt kapnak a világ kizsákmányolásából, így rendkívül magas bérszintet élvezhetnek.

Puzsér megtámadja Pogátsát, mert az egyetért azzal, hogy a szegények jobboldaliak. Pedig ez csupán egy tény. S nem magyar, hanem nemzetközi tény, ez csak azokban az országokban nem jelenik meg, ahol a "jobboldal" szónak erősen negatív érzelmi töltete van történelmi okokból (lásd Spanyolország).

Továbbá Pogátsa éppen azon kevés magyar baloldaliak egyike, aki azt vallja: a progresszívizmus nem baloldal. Ezért ez a támadás értelmetlen.

A liberalizmus a gondolkodás fősodra lett 200-300 éve. A legtöbb ember hajlandó alapból, gondolkodás nélkül elfogadni, bele se mélyedve. Még az ellenzők is többnyire úgy ellenzők, hogy a liberalizmus kereteit fenntartják.

Nagyon nagyon kevés a valós rendszerellenzék, ők természetesen szélsőségnek számítanak, különösen ha kimondják, hogy pl. nem akarnak se piacgazdaságot, se versenyt, se liberális demokráciát.

Pedig mindez csak a normalitás kijelentése. A piacgazdaság gonoszság, hiszen a piacot teszi meg döntőbíróvá. Ha egy társadalom piaci alapú, az azt jelenti, az emberek között harc zajlik, s az erősebb eltapossa a gyengét. A verseny hasznos lehet persze korlátozott területeken, de egy normális társadalom alapja az együttműködés kell hogy legyen, nem a folyamatos versengés.

A liberális demokrácia pedig azt jelenti: a választott hatalom korlátozott hatalmú, képtelen ellátni emiatt feladatait, sőt egy sor fontos feladat eleve ki van véve hatásköréből. A meglepő, hogy ezt a legtöbb ember ma természetesnek veszi, s el se gondolkodik azon, hogyan egyeztethető össze a demokrácia koncepciójával az, hogy a pénzügyi-gazdasági hatalom "független", s kinek jó ez a néptől való függetlenség. Ráadásul még a korlátozott jogosoltságű választott hatalmat is "felosztják ágakra", "fékezik", "ellensúlyozzák", nehogy véletlenül képes legyen szembeszegülni a senki által meg nem választott, korlátlan háttérhatalommal.

Nem mondom, hogy a liberálisok gonoszok. Mert egyrészt a legtöbb ember azért liberális, mert elhiszi, a liberalizmus az alap, olyan mint a levegő, adottság. Másrészt pedig sokan át se gondolják a fentieket.

A legrosszabb diktatúra nem az, ahol nyílt erőszak és kényszer utalkodik. Ott ugyanis szimpla túlélés kérdése minden, nemigen ítélhető el az átlagember, ha szimplán alkalmazkodik a szabályokhoz.

Erkölcsileg az enyhe, lágy diktatúra a legrosszabb, ott ugyanis nem az ember életéről van szó, hanem "csak" pl. ekzisztenciájáról, itt pedig már nehéz meghúzni a vonalat mit szabad elfogadni és mit nem.

Ezért is volt nehezebb Kádár rendszere, mint Rákosié. Ha Rákosi alatt valaki "pofázott", komoly baja eshetett, míg Kádár alatt ez - a legdrasztikusabb eseteket leszámítva - csak fekete pontot jelentett a személyi aktában, fokozattabb esetben munkahelyről vagy oktatási intézményből való kirúgást. Legalább a Kádár-kor kései időszakában ez volt a helyzet.

Az utolsó olyan akció Kádár alatt, amikor a rendszer nyíltan bekeményített a Nemzeti Színház ügye volt. Miután 1965-ben le lett bontva a Nemzeti Színház addigi épülete, a rendszer megígérte a színház új helyen való felállítását, ez azonban folyamatosan halasztódott. A legutolsó hullám a 80-as években volt, amikor országos gyűjtés indult az építkezés költságeire. Ez volt az az eset, amikor mindenkinek meg volt mondva: önkéntes, de ha nem adsz, pórul jársz.

Ezt az esetet leszámítva a kései Kádár-rendszer nem akart nyílt hatalommelletti tapsolást, elegendő volt nyíltan nem szólni a rendszer tabutémai ellen.

A nyugati fejlett liberális demokráciák eddig későkádári típusú diktatúrák voltak, pár tabutémát leszámítva nem okozott problémát az ellenzéki magatartás. (Ne tessék abba belekötni, hogy pártok harcoltak egymással, mert ennek semmi tétje nem volt, hiszen az alapkérdésekben minden párt ugyanazt mondta: egyik se volt a rendszer ellen.)

Az új fejlemény az emberek magánéletében való fokozott bevatkozás. A tabutémák száma egyre növekszik, s szólásszabadság, sőt a véleményszabadság egyre vékonyabb.

A nagy nyugati cégeknél pl. a kihirdetett politikai célokkal való nem egyetértés (akár passzívan) a céggel való illojalitásként van értékelve. Pl. tessék azt mondani a Coca-Colánál, hogy a dolgozóként nem támogatjuk a homoklobbista tevékenységet, ez súlyos vétségnek fog minősülni. De elegendő egy kisebb cégnél is ellentmondani. Ha maga a cégtulaj még egyet is ért az alkalmazottal, kénytelen a túl "problémás" alkalmazottat elbocsátani, hiszen miatta esetleg bojkottot kockáztat a cég ellen.

Érdekesség: ugyanaz a cég egész másképp viselkedik a magállamokon kívül. Pl. a nyugaton szivárványos Coca-Cola Kelet-Európában nem követel meg semmilyen aktivitást - személyesen tudom ezt, ott dolgoztam 2 évet.

Mi lehet a magyarázat? Természetesen az adott társadalom immunereje. A nyugati társadalmak elrohadtak, s normálisok nem mernek emiatt fellépni, így az egész narratívát az abnormalitás vezényli. Míg nálunk, keleten, az abnormálisok máig törpe kisebbség.

A kulcs tehát: egészségesnek maradni, nem alkudni a beteges eszmékkel. Az alapelv itt a zérótolerancia. Ha elkezdünk ugyanis alkudni a rosszal, hosszú távon a rossz győz.

A magyar közvélemény kezdi magát az őrületbe hiszterizálni a pedofil téma kapcsán.

A józan hangok egyre halkabbak.

Az már megszokott, hogy akasztást akar a nép képnézegetésért. De megjöttek a kamuszakértők is, válogatott marhaságokkal. Lássunk párat.

Állítólag a képnézegetők az okai a pedópornó iparágnak. A valóságban a pedópornó iparág fő része - ahogy a normál pornó esetében is - az önkéntes, amatőr, ingyenes anyag. Én magam nagyon utálok minden pornót, mert lealacsonyítónak tartom, durvának, megalázónak, de nyilván láttam már pornót. (Miközben nem vagyok puritán, mert a normál szoft erotikát szeretem.) Szóval elegendő a legnagyobb pornó honlapok bármelyikére ellátogatni, hogy az ember lássa, az anyagok nagy része nem azért készül, mert van rá kereslet.

A másik abszurd tézis szerint a pedó iránti érdeklődés gyakori. S ezt jellemzően azzal igazolják, hogy az átlag férfi szereti a fiatal lányokat. Ami igaz is, de ezzel van egy hatalmas gond: az, hogy pl. egy 45 éves férfinak tetszik szexuálisan egy 15 éves lány az semmilyen kapcsolatban mincs a pedofíliával. Tessék megjegyezni: egy igazi pedót nem érdeklik 15 éves lányok, őt csakis a serdületlen gyerekek érdeklik, márpedig egy átlag 15 éves lány minden, csak nem serdületlen. (Hozzáteszem: Európában, közte Magyarországon, eleve nem bűncselekmény a beleegyezéses szex 14 éven felettivel.)

A legviccesebb tézis szerint a pedóság a hatalom jele. Az elitnek megvan már mindene, így már csak ez hiányzik neki. Abszurd tézis, mert a pedofília nem döntés kérdés, senki se dönt úgy, hogy "meguntam a felnőtteket, holnap reggeltől pedó leszek". A férfiak 99,9 %-a nem pedofil, s ha hatalmas a hatalma, akkor se lesz az. S mivel nem az, semmi kielégülést nem fog ebben a témában találni. Aki milliárdos és jólétében képtelen már kielégülni, az számtalan dolgot tehet: 32-emeletes jachtot rendel, versenyautókat gyűjt, vesz még egy repülőgépet, épít még pár kasztélyt, stb., de biztosan nem lesz pedofil csak mert sok a pénze.

Érdekes módon, az egyébként jellemzően baromságokat író HVG-s Hontalan Andris írt talán a legjózanabbul erről a témáról. Persze meghurcolták érte még a hívei is...

Hont ezt írja: "Amennyiben az alapesetet szigorítják, úgy az a, mondjuk, 17 éves lány, akinek van egy 16 és fél éves fiúja (történetesen osztálytársak), és együtt járnak, és már szexuális viszonyt is folytatnak egymással (senkinek semmi köze hozzá: 14 év a beleegyezési korhatár), ezt pedig rögzítik, akkor Kaleta miatt szigorított jogszabály fog lesújtani rájuk. (A fiatalkorúakra vonatkozó általános szabályok figyelembevételével). Az sem megoldás, ha bekerül egy 18 éven felüli elkövetőkre vonatkozó kitétel, hiszen az előbbi példánál maradva, a pár marad együtt, a lány pedig időközben betölti a 18. életévét, és ezt követően további fél évet várniuk kell szokásaik folyatására, különben a lány aljas bűnelkövetővé válik. (Természetesen a példa lehetne 18 éves sráccal és 16 éves lánnyal is, ez esetben két évet kéne várniuk, és amennyiben ezt a tizennyolc éves szabályt a nemi érintkezésre is kiterjesztenék - ahogy néhány újkeletű purifikátor érvelni szokott -, úgy magával a szexszel is várniuk kéne, ami igen ifjúságbarát intézkedés volna. Nem árt tehát gondolkodni a szigorítások előtt.)"

Továbbá: "A pedofilok nagy része - a becslések szerint háromnegyede - úgynevezett ego-disztóniás pedofil, ami azt jelenti, hogy morálisan saját maga is elfogadhatatlannak tartja a pedofíliát, és vágyait a külső valóságban soha nem éli ki." S ez utóbbi a lényeg: a kevés pedofil nemi orientációjú ember zöme saját vágyait betegesnek tekinti, így azokat igyekszik magában elrejteni.

A csúcs: ősbuta celebek leveszik gyerekeik képeit mindenhonnan. Az őrület felső foka: egy kisgyerek kép, ami az emberek 99,9 % számára nem tartalmaz semmilyen erotikus, pornográf elemet hirtelen beteg agyakon keresztül nézendő. Alkalmazkodjunk tehát a 0,1 %-os pedofil értékrendhez és felejtsük el a normalitást. Tipikus liberális őrület. Ezzel világos is lesz, a pedofil hisztizés mögött ugyanaz a családellenesség van valójában, mint ami a homoklobbi, a feminizmus, a genderizmus tapsolása mögött, pedig látszólag az egyiket üldözik, míg a másikat kötelezően bevezetendőnek tekintik a liberrant harcosok.

Szeretem a ballib médiákat figyelemmel követni, általában azokat, melyekben van értelem is. De néha kikapcsolódásképpen megnézek egy-egy ballib bulvármédiát is, kedvenceim az Amerikai Népszava blog és a Kolozsváros blog, nemrég azonban az egyik náluk is alacsonyabb színvonalú médiába, az Ellenszélbe olvastam bele. Ezt a médiát pár elmebeteggyanús gyurcsányista civil üzemelteti, de radikálisabbak magánál Gyurcsánynál is, legalábbis az orbánozásban.

A főcikk: Juszt László leleplezi Zorbán "gerinctelenségét". Egyébként nem tudom, Juszt tett-e leleplezést, az eredetit nem találtam, szóval lehet akár kamu is a Jusztra utalás. Mindegy.

Orbán azt találta mondani, hogy "az idegengyűlölet nagy mesterét Karl Marxnak hívták" - ez persze nem igaz, de most ezt hagyjuk, azért van cak erre szükség, mert ez a cikk kiindulópontja.

Juszt logikája szerint aki ellenzi Marxot, az nem koszorúzhatja meg se Heydar Aliyev volt azeri elnök, se a Tiananmen téri hősi emlékművet.

Na most, a Tiananmen téri emlékmű semmi köze az 1989-es ottani eseményekhez, szóval még az is bátran koszorúzhat, aki az 1989-es puccskísérlet oldalán állna. Heydar Aliyev pedig a azeri állam megalapítója, s teljesen irreleváns, hogy korábban a szovjet legfelsőbb vezetés tagja volt (sőt, Brezsnyev utóda is lehetett volna, ha nem lett volna muszlim és türk, a szovjet rendszer íratlan szabályai kizárták, hogy ennyire kisebbségi legyen a nagyfőnök, különösen az egyetlen nem-szláv vezér, Sztálin után). Mindkét emlékmű olyan, mint nálunk a Hősök téri Hősök Emlékköve vagy a mögötte lévő Milleneumi Emlékmű. Ezeket rendszeresen megkoszorúzzák idegen állam- és kormányfők, ez a diplomáciai protokol része.

Nem megkoszorúzni Tiananmen téri emlékművet külföldi állami vezető által kb. olyan, mint nem megkoszorúzni a budapesti Hősök Emlékkövét arra hivatkozva, hogy ellenezzük Nagy Imre kommunista múltját, márpedig ott zajlott Nagy újratemetése 31 éve.

Magyarul: ostoba demagógia. De persze eleve csak a ballib keménymag legbutább részének szánt a cikk.

Amikor keresni kezdtem Istent, természetesen nem tudtam nem találkozni Jehova Tanúival.

Magyarországon a 3 legaktívabb misszoniáriusi tevékenységet folytató csoport a 80-as évek végén és a 90-es évek elején két amerikai felekezet, a jevisták és a mormonok, valamint egy magyar felekezet, a Hit Gyülekezete volt.

A mormonok elbukták magyar missziójukat. 30 év aktív missziós tevékenység után is alig 5 ezer tagjuk van, ezek nagyobb része is inaktív. Egyszerűen a mormonság nagyon nem illeszkedik a magyar mentalitáshoz, a mormonok a szektát keresők számára túl egyháziasak, míg az igaz egyházat keresők számára túl szektásak.

Tegyük hozzá: a mormonizmus nagyon naív, nagyon amerikai ízű, Európában gyakorlatilag sehol se tudtak a "kis amerikai bizarr szekta" képből kilépni, az egyetlen kivétel Portugália, ahol - számomra megmagyarázhatatlan okokból - a mormonok relatív sikert értek el, ma a lakosság kb. fél százaléka mormon.

A Hit Gyülekezete és jehovisták viszont máig rendkívül sikeresek Magyarországon. A Hit Gyülekezetének a titka, hogy az egyébként szintén amerikai eredetű pünkösdizmust megtisztítva annak amerikai stílusától, magyarra lokalizálva adja elő. Taglétszámuk 80 ezer körül van, s ha még ehhez hozzá is tesszük, hogy valószínűleg csak 40 ezer az aktív tag, ez is nagyságrenddel a mormonok felett van.

Engem személyesen a pünkösdizmus mindig taszított, így eleve sose kerültem közeli kapcsolatba a Hit Gyülekez

A jehovisták viszont régi, harcedzett szekta Magyarországon. Nagyon kemények, nagyon radikálisak, s erre mindig van kereslet. Magyarországon a XIX. sz. 90-es éveiben jelentek meg, s azóta folyamatos a jelenlétük, pedig a rendszerváltozás előtt minden létező rendszerben tiltották őket (a Monarchia alatt, Horthy alatt, a köztársaság alatt, Rákos alatt, Kádár alatt is). Jelenleg létszámuk kb. 50 ezer fő, amivel a katolikusok, reformátusok, evengélikusok, zsidók, ortodoxok, Hit Gyülekezete után a 7. helyen állnak, de valószínűleg megelőzik a hitgyüliseket, sőt az ortodoxokat is, ha csak az aktív tagságot nézzük.

Szóval 1987 elején tartós kapcsolatba kerültem a Jehova Tanúival. Persze már korábban, 1984-ben is találkoztam velük, de az egyszeri alkalom volt. Szóval 1987-ben eljártam hozzájuk tanfolyamra. A jehovistáknál ugyanis nem úgy van, hogy az ember hirtelen belép, hanem több hónapos tanfolytam van, majd gondolkodási idő, "vizsgáztatás" a vezetőség részéről, s csak akkor lehet az ember tag. (S ugyanennek az ellenkezője kilépéskor: napok alatt kirúgják azt, aki "eretnek", hiába tag esetleg évek óta.)

Szóval az oktató kezdte velem végig venni az új tagjelöltek tankönyvét, akkor ez az Örökké élhetsz paradicsomban a földön című kiadvány volt. De ez nem úgy ment, hogy átvettük, majd mentünk tovább, hanem minden fejezet végén el kellett mondani, egyetértek-e vele, meg alkalmazom-e ill. tervezem-e alkalmazni ezentúl az elmondottakat. Amíg nem jutottunk egyezségre, nem mentünk tovább. Szóval lassan ment.

Nagyjából a kör harmadánál abba is maradt okításom. Akkora derült ki alkalmatlanságom. Már előtte is voltak problémák velem, lásd Jézus nem Isten, meg miért nem kereszt, hanem cölöp, de erre mindig olyan választ kaptam, hogy ez a helyes fordítás, mert minden más félrefordítás, amire nemigen tudtam mit reagálni, lévén egy szót se tudtam akkoriban görögül. Aztán az se nagyon tetszett, hogy amikor nehéz kérdést tettem fel, a válasz kb. az volt, hogy ez nem fontos, ezt elég a vezetőségnek tudnia. Egyre gyakrabban jött a hivatkozás a brooklyni mindentudó vezetőségre (akkoriban ott volt a világközpont).

De végülis a szakítás ott jött el, hogy én nem tartom be a "tiszteld szüleidet" parancsolatot, mivel szüleim akarata ellenére házasodtam (akkor épp 5-hónapos házas voltam), ezért most bocsánatot kell tőlük kérnem. Megkérdeztem, vajon ha valaki Jehova Tanúja akar lenne, s szülei ellenzik, akkor lehet-e tag? Az oktató erre hebegett-habogott, hiszen volt annyira intelligens, hogy felismerje a csapdát, s tudta azt mégse mondhatja "az más". Szóval mérges lett az oktató. Aztán lenyugodva azt mondta, majd szóljak, ha elfogadom aszülői tiszteletről szóló tanítást, mert addig nem tudunk tovább lépni.

Ebben maradtunk. Ez 33 éve volt.

Persze aztán még sokat elmélkedtem a jehovizmuson, mert - nem akarom tagadni - hatott rám bizonyos szempontból. Kellett még fél év, hogy rájöjjek, életem egyik helyes döntése volt a velük való szakítás. Aztán még 1993-ig kutattam őket, szükségem volt arra, hogy képes legyen cáfolni alapvető tanaikat.

Vicces volt követni a lengyel elnökválasztás magyar reakcióit.

A két forduló között magabiztosság.

A második forduló estéjén a mimimális eltérést jelző előrejelzések hallatán örömujjongás, majd belekapaszkodás a külföldi szavazatokba. Arra nem gondolnak, hogy ugyanazek az emberek Magyarországon átkozzák a külföldi szavazatokat.

Aztán jön az eredmény: a liberális jelölt bukik. S tegyük hozzá: ez a lengyel liberális jelölt a magyar ballibantakhoz képest fényévnyivel normálisabb alak.

Csend, majd gyorsan jönnek a magyarázatok:

• csalás volt,
• megvan a "kétharmad" (a valóságban nem a kétharmad van meg, hanem a 100 % egyébként, hiszen a vesztes nem kap semmit),
• miféle választási rendszer ez? (persze ha ők nyertek volna, nem lenne gond),
• az okosak, a fiatalok, a műveltek kevesebben vannak, mint a buták, az öregek, s a bunkók.

A ballib meg sose tanul... a valóság nem izgatja őket.

Ráadásul ezt az embert nehéz támadni. Azzal ugyanis támadni, hogy a hagyományos család híve, keresztény, s homofób nemigen lehet, hiszen ezek Kelet-Európában pozitív értékek. Itt lehetne még oroszpártiságról és antiszemitizmusról hadoválni, de pont egyik se működik: a zsidó feleséggel 25 éve házas és oroszellenes Duda esetében ez vicc lenne.

Puzsér bátran kimondja a ballibaizmus egyik apostoláról, hogy kamu. S teljesen igaza is van, az igazi művész a művészetén keresztül politizál, s nem helyette.

Az nem művészet, hogy jelszavakat ordítok színpadról. Ahogy az nem irodalom, amikor az író jelszavakat sorol művében. Az igazi író lehet politikailag motivált, ebben az esetben érezteti mondanivalóját, arra rávezeti az olvasót.

Két példa rossz íróra: Antoine de Saint-Exupéry és Ayn Rand. Az előbbi sajnos egy rendkívül népszerű író, Kis Herceg című fércműve miatt, már írtam róla részletesen, nem ismétlem meg. Az utóbbi sajnos egy időben nekem is kedvencem volt, liberális-konzervatív koromban imádtam őt politikai tartalma miatt, pedig ő csak egy politikai filozófus, aki megpróbálta eszméjét pár rossz regényben előadni.

De mondanék még egy nem művészt, szintén ballib apostolt, Iványi Gábort, aki kamupap - ő a vallásán keresztül politizál, direktben. S számtalan híveinek 99 %-a nem vallása miatt imádja őt, hanem kizárólag politikai alapon. A valóságban ő egy ballib megmondóember, nem pap, de úgy döntött: papi álcában fog politizálni.

Folytatom a gondolatmenetet.

A virtuális világban élő lény nem tud kilépni belőle. A teremtés és a teremtő viszonya ugyanaz, mint a mi világunké és egy számítógépes játék virtuális világé. A mi világunk szempontjából nemlétező, kitalált a számítógépes virtualitás.

A virtuális világ filozófusa lehet sokféle. Mondhatja, hogy minden tűz, arra utalva, hogy az áramörökök teremtik a világot. Lehet materialista, azt állítva, nincs felsőbb erő - és ez is igaz, hiszen a virtuális világ értelmében valóban nem "létezik" felsőbb erő. De lehet az ellenkező végleten is, lásd Parmenidész, hogy a létezés egy (a külső erő), s minden más látszat. Lehet püthagoriánus is, hogy minden szám, hiszen valóban mindent a nullák és egyesek sorozata hoz létre. Még egy helyén kezelt panteizmus is betekintést képes adni, bár ez jellemzően félrevezető utakra vihet. A legjobban persze nyilván a virtuális Platón írja le a helyzetet: az ideák világa, mely minden kívül áll, de minden belső belőle van, arra utalva, hogy kívül van meg az alap, s minden megvan ott előzetesen, s így is van, hisz a programozó és programja valóban mindenben előzetes. S persze modern alakban Heidegger mint aki a létezés és a létező különbözőségét tárja fel, s rámutat az értelem központi szerepére.

S a keresztény misztikusok érzik meg leginkább a kapcsolat mibenlétet a bent és s kint között. A "kint" annyira más, hogy nem felfogható a "bent" fogalmaival. Viszont vagy egy közös elem, a szellem: a "bent" értelmes lényei egyfajta csökkentett formában részesei az abszolút értelemnek, így az igazi létezésnek.

S az igazi cél mindig figyelemben tartani ezt, a felső célt.

Amit Szakács Árpád tesz, az rendkívül fontos. A narratíva harca nem a gazdaságban és a politikában indul, hanem sokkal mélyebben: a kultúrában.

A liberálisok azért tudnak győzni, mert a viták kerete, a szakszavak máig liberálisak. A liberális trükk: a liberális eszmét semlegességként eladni. Így az ellenvélemény is liberális keretben jelenik meg, ami mindenképpen liberális győzelemhez vezet.

Szóval az irány helyes.

Egyetlen veszély van: semlegességként valami mást hirdetni. Ez hatalmas hiba lenni, nem az ellenkező végletbe kell elmenni, hanem a normalitásba, a normalitás pedig az, hogy semlegesség nem létezik, mert többféle nézőpont lehetséges.

Adott ez a Reichert János nevű művelt, okos alak. Talán a legértelmesebb pofa az egész kiábrándultfideszes táborban, mert még képes önállóan gondolkodni, esetleg akár szembe is menni a ballib kánonokkal. Szóval nem az a Szél Berni, Hatházi Mákos típus, akik egyetlen dologra képesek: 100 %-osan pontosan hirdetni az éppen aktuális ballib ukázt, remélve, megbocsátja nekik a ballib agytröszt, hogy egykor szófogadatlan ballibellenesek voltak.

De sajnos a kór megkéri a magáét. Nem lehet sokáig együtt lenni a disznókkal a sárban és nem bepiszkolódni. Ezt a Kötöttfogás legújabb adásában észleltem. Immár Reichert is eljutott oda, hogy a Fidesz titka, hogy lop, s azért lop, mert lop, s mindenki lopni akar, a csúnya magyar nép meg tolvaj mucsai banda, ezért nem zavarja a lopás. Plusz képtelen megérteni a nyilvánvalót, hogy miért akarja Kelet-Európa megreformálni az EU-t.

Vigyázz, János, még 1 év butulás, s képviselőjelölt leszel a DK listáján!

Alapvetően a nők elvárt öltözködésével kapcsolatban a keresztény kultúrkörben az a 2 fő álláspont, hogy egyrészt a női hivalkodás bűnre ad alapot, másrészt a női szépség Istent dicséri.

A szélsőséges álláspont, mely csak az előbbire összpontosít viszonylag ritka. Ezek egyes újprotestáns, s újprotestáns alapon kialakult marginális csoportok, melyek a nőiességet alapból valamiféle bűnnek kezelik. Itt szigorú dresszkód van, gyakorlatilag a nő köteles nem nőnek kinézni. Nincs se smink, se más kozmetika, s a nőknek kötelező rondán öltözködni. Talán a legextrémebb példa erre a fundamentalista mormonizmus, mely a XIX. századi amerikai puritán divatot a végletekig vitte.

Szemben velük a fősodrú mormonok követik az amerikai protestáns divatot, mely ma jelenleg kb. amolyan hivatalos vagy félhivatalos irodai öltözetnek felel meg. A nem hivalkodó ékszerezés és smink nemhogy nem tiltott, de kifejezetten jó szemmel nézik.

Ami érdekes, hogy az egyébként mindenbe belepofázó jehovisták kifejezetten engedékenyek az öltözködést illetően. Az egyetlen szabály, hogy nő nem viselhet nadrágot, vagy más hozzá hasonlót (pl. cicanadrágot), ennek oka, hogy "a nadrág férfi viselet". A jehovisták emellett nem követelik meg az irodai stílust, ennek oka ideológiai is: a jehovizmus elutasítja a hivatalosságot, azt sátáninak véli, s valószínűleg ez hat ki arra, hogy a jehvista nőknek engedett nőiesen öltözködni, nagyobb mértékben, mint a jehovizmus hazájában, az USA-ban ez megszokott keresztény körökben.

Személyes élményem tavalyelőtt: egyszerre benyomul a metróba kb. 30-40 nő, mind láthatóan kiöltözve, mindenki sminkkel, ékszerrel, párnak még a hajában is dísz. Először azt hittem, valami modern táncos találkozó, aztán vettem észre pár nőn a névtáblát, hogy "Jehova Tanúi", szóval nem táncest volt, hanem valamilyen misszonáriusképző összejövetel.

Ami az ortodox kereszténységet illeti, az a nagy helyzet, hogy nincs egységes dresszkód a templomban. Nincs, mivel ez nem egyházi szabály, egyházi szabály csak egyházi személyek öltözékére van, nem világiakra.

Nagyjából 3 részre osztható kulturális szempontból az ortodoxia: nem-balkáni szláv (az egyszerűség kedvéért "orosznak" nevezem), balkáni, arab-etióp-indiai (az egyszerűség kedvéért: "arab").

Ami közös bennük az pár tilalom: rövid szoknya, rövidnadrág, meztelen vállak, átlátszó öltözék, túlságosan testhezálló ruha. A kihívó öltözék tilos, de kultúrkörfüggő mi számít annak.

Íme néhány sajátosság:

• smink: az araboknál az erős smink is jónak számít, ez ugyanis annak jele, hogy a nő ünnepélyesen öltözött, tisztelve a templomot ezzel, máshol a túl erős sminkre kicsit ferdén néznek, de sminkellenesség sehol sincs, ami viszont követelmény: az ikont megcsókoló hívő nő ne hagyjon semmiképpen rúzsnyomot, azaz vagy olyan rúzst használjon, mely nyomtalan, vagy ikoncsókolás előtt törölje le diszkréten a rúzst, majd utánna ismét tegye fel magára,
• magassarkú cipő: az oroszoknál ez normál viselet, bár hivatalosan ott is harcolnak ellene, míg a többiben a túl magas sarok nem számít megfelelőnek templomban,
• fejkendő: az oroszoknál ez gyakorlatilag kötelező, míg a másik két kultúrkörben csak idősebb nőknél általános, az araboknál egyenesen demonstratív fejkendőellenesség is van, ezt ott sokan egyfajta "nem vagyok muszlim" üzenetnek szánják,
• vállkendő, sál: az oroszoknál nagy divat, a többiben ez jellemzően csak akkor használatos, ha célja az alatta lévő szabályellenes ruha takarása (jellemzűen rövid ujj eltakarása),
• nadrág: a balkáni területen teljesen normálisnak számít, az araboknál nem kedvelt, mert a szoknya éppenhogy a "nem-muszlimság" jele, így az preferált, az oroszok csak akkor fogadják el, ha nem túl szűk és része nadrágkosztümnek,
• cicanadrág: az araboknál azért se szokás, mert túl "muszlimnak" számít, ahogy mondtam, az arab keresztényeknél abszolút szoknya és női ruha uralom van, ez az, ami a leginkább eltér az arab muszlim női viselettől, az oroszoknál ferdén néznek rá (egyes kolostorokba be se engedik így a látogatót), a Balkánon elfogadott viselet, ha a vele együtt viselt felső ruha fenék alattig ér,
• puritán viselet: apácáknál kötelező, de világiaknál ez tilos, ez egyrészt hivalkodásnak számít, lásd "bűntelen nő vagyok", másrészt idegen, protestáns hatásnak, az alapszabály az, hogy az istentisztelet ünnep, így ünnepi módon kell öltözni hozzá, ami persze nem szabad, hogy hivalkodóan szexis legyen, de az ellenkező véglet, a szürkeség még nagyobb hivalkodásnak, lelki hivalkodásnak számít.

A ballibant újbeszél egyik gyakori új szava a "karaktergyilkosság" szó.

Jelentése: valaki kritizálja egy ballib politikus, megmondóember, neves személyiség életét, működését, tevékenységét.

A ballib eszme szerint ugyanis ballibet nem szabad kritizálni. Ez ugyanis nem "európai" magatartás. Eleve a ballib megmondóember per definitionem "szakértő", így kritizálása bunkóság.

Vigyázat: ha egy ballib kritizál egy nem-ballibet, az nem karaktergyilkosság!

Azt hiszem, ez a szó bele is fog kerülni a Rövid ballib értelmező szótár új kiadásába.

Kifejezetten vártam Will Ferrell filmjét az Eurovízióról. Nekem Ferrell szimpatikus, nemcsak mert velem egyidős, hanem mert jó színész. Persze nem kiváló színész, gyakorlatilag mindig egyetlen szerepet játszik, de azt elég jól csinálja.

A film azonban teljes csőd. Még a legkisebb mértékben sem parodizálja az Eurovíziós Dalfesztivált. S itt nem is számítottam arra, hogy ezt politikusan tegye, pl. utaljon arra, hogy a fesztivál a homoklobbi foglya évek óta.

De itt még a teljesen nem politikamentes ügyekben sincs parodizálás. Tulajdonképpen a legnagyobb paródia az "izlandi" dal, de nem az amit a fesztiválon adnak elő, hanem amit a résztvevő páros korábban készített.

Maga a film romantikus giccs. Az egyetlen paródia is csak az oroszellenes elem, lásd a homokos orosz énekes, aki rejti homokosságát. Minden más vagy unalmas, vagy egyszerűen erőltetett és szánalmas.

Két hete folyamatosak a tüntetések Bulgáriában, elsősorban a fővárosban. Jellemzően 2-5 ezer ember vesz részt rajtuk.

A háttér: mára szinte polgárháborússá vált viszony a köztársasági elnök és a miniszterelnök között.

A bolgár köztársasági elnök szerepe a magyaréhoz hasonló, azaz nem ő az ország vezetője, hanem a miniszterelnök.

A magyar köztársasági elnök szerepe persze extra gyenge, hozzá képest a bolgár kollégájának valamivel több jogosítváya van, pl. állampolgárságot ad, attól megfoszt, kegyelmet gyakorol, kitüntetéseket ad, ezekhez Magyarországon kormánydöntés kell, míg Bulgáriában az elnök önmaga is jogosult rá.

Ami viszont a magyar köztársasági elnökhöz képest jelentős többlet hatalom az egyes kinevezések terén van, így pl. alkotmánybíróság tagjainak harmadát az elnök nevezi ki, saját hatáskörben, nem kell hozzá se a parlament, se a kormány hozzájárulása. Szintén a magyar TEK-nek nagyjából megfelelő bolgár szerv vezetése is a köztársasági elnök hatásköre (a magyar TEK a kormány alatt áll).

Ennél is fontosabb azonban az úgynevezett "ügyvivő kormány" intézmény. Ez a bolgár alkotmányjog egyik kiemelten bizarr intézménye, melyet valami beteg elme talált ki még a 90-es évek elején, s azóta is megmaradt, mert most már nehéz lenne változtatni rajta. Elmagyarázom. Magyarországon ha egy kormány lemond, s nem sikerül új kormányt választania a parlamentnek - ilyen még sose volt 1990 óta -, akkor új választás következik, s az új választási eredmény utáni kormányalakításig egyszerűen marad a lemondott kormány hatalmon. Ezzel szemben Bulgáriában ilyen esetben a kormány mandátuma azonnal megszűnik, s helyére a köztársasági elnök saját hatáskörben, parlamenti döntés szükségessége nélkül ügyvivő kormányt nevez ki, mely hatalmon van 3-4 hónapig, míg megszervezésre kerül az új választás, majd azután nem kerül megválasztásra a parlament által új kormány.

A bolgár elnök hatalmának fő oka persze az, hogy a nép választja meg közvetlenül. De ez az ügyvivő kormány intézmény azt is jelenti, hogy az elnök komoly hatalomhoz képes jutni, amikor egy kormány megbukik. Tulajdonképpen az elnök csak ebben az esetben tud tényleges hatalomhoz jutni, ezért érdeke, hogy a kormány bukjon, különösen ha az politikailag nem az ő ízlése szerinti. Ráadásul ügyvívő kormány működése során nincs parlamenti kontroll a kormány felett! A kormány ilyenkor csak az elnök előtt felelős, ő pedig immunitással rendelkezik.

Persze ez az egész egy hatalmas marhaság, mert "fékek és ellensúlyok" címszó alatt beépít a rendszerbe egy jelentős instabilitást. Hogy ez kinek jó, nem világos, az országnak biztosan nem jó.

Az első szabad választás óta öt alkalommal volt ügyvívő kormány (1994-1995, 1997, 2013, 2014, 2017).

A helyzet kiinduló pontja 2016 vége, amikor az elnökválasztáson a kormánypárt jelöltje vereséget szenvedett a fő ellenzéki párt, a szocialisták pártonkívüli jelöltjével szemben. Így ellenzéki lett a köztársasági elnök.

Azonban ez az elnök nem csupán ellenzéki (ez eddig is megesett), hanem pártfüggetlen is, magyar szóval "civil", azaz szemben minden eddigi köztársasági elnökkel nem politizált aktívan megválasztása előtt. (Minden más eddigi köztársasági elnök volt pártvezér, de legalábbi volt pártvezetőségi tag volt.)

A politikában teljesen tapasztalatlan Radev azonban erős személyiség. Nem is csoda ez, hiszen az egyik bolgár sztárpilóta volt aktív korában, szakmája katona.

Úgy tűnik, lekapcsolta magáról az őt elnökké kampányoló szocialistákat, s nagyjából 1 éve teljesen autonóm személyiség, aki immár senkire se hallgat. Egyre futcsább nyilatkozatokat kezdett tenni, kezdve azzal, hogy megvonja a bizalmat a kormánytól (ezzel a gond az, hogy a bolgár alkotmány szerint a kormány teljesen független az államelnöktől, s nem kell, hogy bírja a bizalmát), majd a főügyésztől is megvonta a bizalmat (akit ő maga nevezett ki, de a kinevezésre köteles az alkotmány szerint), most már személyes sértéseket is hangoztatva a kormánygfő ellen ("maffiózó").

A kormánypárt természetesen a szocialistákat hibáztatja. A valóságban ez kizárt, azaz nem a szocialisták utasítják az elnököt, sőt inkább fordítva: a szocialisták szinte kényszerből támogatják az elnököt, hiszen az ő jelöltjük volt, így nem hátralhatnak ki mögüle, de érezhető, hogy az elnök céljai pont nem egyeznek a szocialista párt belviszályban lévő 2 fő frakciójának egyikével se.

A tüntetések szervezői tipikusan nem szocialisták, hanem a bolgár jobboldal parlamenten kívüli része, mely most ürügyet látott az eseményekben. A bolgár jobboldal most éppen 3 fő részből áll:

• a jelenlegi kormánypártból, mely egy névleg kereszténydemokrata párt, a valóságban egyetlen ember, a miniszterelnök személyes klubja, heterogén nézetekkel, azt mondanám, valahol középúton a magyar Fidesz és a német CDU között, azaz a nyugati középjobb pártokhoz képest nyugatszkeptikus, de messze nem olyan mértékben, mint a cseh, a lengyel, vagy a magyar kormánypárt,
• a nacionalistákból, ez most 3 parlamenti párt, közülük 2 a kormánykoalíció része,
• a leginkább nyugatpárti középjobb, ezek most parlamenten kívüli törpepártok.

A tüntetések aktív magja ezen utóbbi típusú jobboldalról jön. Látványosan így van, magam voltam tanúja, hogy a tüntetőhöz odamenő újságírónak nem hajlandó nyilatkozni a tüntető, mivel az újságíró a szocialista tv-csatornának dolgozik! (Ez is bolgár sajátosság, vannak pártirányítású tv-csatornák: 1 szocialista, s 3 nacionalista.)

Szóval igencsak furcsa szerveződés van az egész mögött: a szocialisták színében megválasztott köztársasági elnök, mögötte kullogva a szocialisták, a szocialistákat mélyen gyűlölő középjobb, s kiábrándult nacionalisták, elsősorban tipikus focihulligánok személyében, több Soros által aktívan pénzelt civil szervezettel együtt, s még egy éppen az Egyesült Arab Emirátusokba menekült bolgár oligarcha is.

Alapvető hozzállásom ilyen esetekben: a kormány oldalára állni. Ugyanis abszurdnak tartom, hogy egy demokratikusan megválasztott kormánynak le kellene mondania, csak mert valaki képes összeszedni pár ezer tüntetőt napokon keresztül. S ezt Budapesten is így láttam 2006-ban. Mint ahogy most se szavaztam erre a kormányfőre, szóval nem emiatt védem őt.

Amit látok: egy sértődött oligarcha, akinek az állam elvette az üzletét, egy alkalmatlan köztársasági elnök (akire sajnos én is szavaztam), akit személyes bosszúvágy vezérel, plusz pár jobboldali törpepárt, akik reményekednek, most majd valahogy bekerülnek a parlamentbe.

Itt a konkrét esetben ráadásul az is látszik: a tünbtetések mögött állók nem rendelkeznek semmilyen akarattal, leszámítva a rombolási szándékot. A tüntetések jelszavai mind ezt jelzik, lásd "rendszerváltást", "korupciómentes államot", "nem a pártokra", "új alkotmányt", ezek semmitmondó szavak. Plusz abszurd törökellenes jelszavak, pedig a jelen helyzetnek semmi köze ehhez.

Kifejezetten jónak tartom, hogy ezúttal a kormányzat nem reagált, nem mondott le, a tüntetések kifáradására játszik. Pedig Boriszov miniszterelnök módszere nem ez: hasonló esetben 2013-ben és 2017-ben simán lemondott, majd a következő választást megnyerve visszaszerezte a hatalmat, szóval sajátos módszere éppen ez. Most viszont megmakacsolta magát, eleve értelmetlenség lenne a lemondás, a parlament mandátuma úgy is lejár jövő tavasszal.

S az a menete az eseményeknek, hogy a két oldal egymást "kompromátokkal" bombázza. Magyar szemmel nagyon szokatlan, de Bulgáriában simán nyilvánosságra hoznak titkosszolgálati eszközökkel szerzett adatokat is, ha ezt a politika éppen megkívánja.

Bulgáriában van 2 nagyon rossz hagyomány:

• tüntetés címszó alatt bármit lehet tenni, pl. 20 ember lezárhatja bejelentés nélkül a forgalmat több ezer közlekedő előtt, a rendőrség meg kimegy "biztosítani", azaz védi a 20 embert, nehogy valaki csúnyán reagálhasson rájuk,
• egy rakás idegen álcivil alapítvány (nem csak Sorosé) minden kontroll nélkül garazdálkodhat, nagyon kevesen mernek ez ellen felszólalni.

Drukkolok a kormánynak. Nem mert annyira jó. Hanem mert az ellenfél annyira rossz. Meg a legfontosabb: nem szeretem a tisztességtelenséget. Viszont sajnos a jelek arra mutatnak, hogy a kormány le fog mondani, úgy tűnik, a Török Áramlat gázvezeték miatt Washingtonban megharagudtak a kormányfőre. A kormányfő pedig olyan ember, hogy hajlamos megadni magát, ha túl erős ellenféllel találja magát szemben.

Úgy tűnik, a ballibaizmus nem csak ideológia, hanem betegség is. Mindegy, hogy a ballib eredetileg is ballib, vagy ex-kommunista, esetleg ex-nyilas, vagy kiábrándult ex-fideszes, az eredmény ugyanaz: 30 éves marhaságok papagájkodása.

Erre jutottam a Magyar Hang utazó cirkuszi sója új adásának megnézése közben, mely most több hónapos kihagyás után került megrendezésre. A több hónap ellenére pont ugyanazt ismételgetik, mint amit korábban is.

Lássuk az alapvető mítoszokat, ez nagyjából 5 pont.

Első. Van a jó, nyugati kapitalizmus, s vele szemben Zorbán rettenetes feudális álkapitalizmusa. Nyugaton minden "piaci" alapon megy, tisztességesen, ezért magas az életszínvonal, Magyarország meg azért szegény, mert "oligarchák" lopnak.

Mi a valóság? A magyar rendszer kapitalizmus, annak félperiférikus verziója, melynek lényege, hogy a helyi nagytőke gyenge, alá van rendelve a nyugati nagytőkének, s képtelen konkurrálni vele. Ahol az utóbbi mondjuk 50 évben sikerül felzárkózni a magállamokhoz, ott ez mindenhol masszív állami bevatkozással történt a "szabad" piacba. Magyarország csapdahelyzetben van, mert az EU-s szabályok miatt nem képes ezt az állami beavatkozást kellő módon végrehajtani.

Természetesen a nyugati kapitalizmus is "haveri", hiszen minden létező szakkönyv elismeri, a humán tőkénél, az kapcsolati hálónál nincs fontosabb. S természetesen nyugaton nem ezért van jólét, hanem egyetlen okból: a nemzetközi pénzügyi és kereskedelmi rendszer szabályai úgy vannak kialakítva, hogy azok nekik kedvezzenek.

Második. A hatalmas EU-s források, melyeket jól kellene felhasználni, s nem összeszerelő üzemet csinálni az országból. Bezzeg Észtország, Szlovákia, Románia jól használják fel a segélyeket, ezért elhúztak mellettünk.

Mi a valóság? Egyrészt az EU-s segély kevesebb, mint amennyi az országból kimegy az EU-ba, nagyjából minden 1 Ft EU-segélyért az ország 4 Ft-.ot fizet.

Másrészt az összes többi régiós állam is "összeszerelő üzem", sehol se jöttek létre Samsung és Huawei jellegű világmárkák. Eleve a régió nem azért lett bevéve az EU-ba, hogy konkurráljon vele, hanem hogy le legyen szerelve, a cél a biztos piac megadása.

Az életszínvonalbeli eltérések pedig szinte hibahatáron belüliek a régióban.

Ami persze külön demagógia: éppenhogy az volt a korabeli ballib szöveg a 90-es években, hogy jó dolog összeszerelő üzemnek lenni. Akkor ezt úgy nevezték, a nagy nyugati cégek bedolgozói láncában részt venni, ez majd felhúzza az egész gazdaságot.

Harmadik. Most majd a járvány miatt hatalmas válság lesz, s bukik Zorbán.

Mi a valóság? Egyrészt egész Kelet-Európa jobban teljesít járványügyben. Másrészt, a papagájemberek nem veszik itt észre, hogy ellentmondanak saját maguknak. Hiszen ha a nyugatnak haszna van az "összeszerelőüzem" országból -- s nyilván van, ezt ők se tagadják - válság idején biztosan nem a biztos hasznot hozó összeszerelést fogják leállítani. Szóval ez éppenhogy azt fogja eredményezni, hogy a gazdasági válság kisebb lesz a félepriférián, mint a centrumban.

Negyedik. A 2 milliós Fidesz egy kisebbség, csak a maradék 6 millió képtelen magát megszervezni.

A valóság persze az, hogy ha valóban 6 millió ember lenne a Fidesz ellen, akkor jóval nagyobb lenne a választási részvétel, s az elégedetlen tömegek bárkire szavaznának, csak bukjon a Fidesz. Éppen az a tény, hogy ez nem történik meg, mutatja azt, hogy a többség elégedett, de legalábbis nincs olyan elégedetlenség, mely bármi áron kormányváltást akarna.

Ötödik. S persze az unicverzális magyarázat, hogy ha egyszer minden ennyire világos, s ennyire biztos Zorbán bukása, akkor ezt miért nem veszi észre az országra. Ekkor jön, hogy az emberek nagy része elől el vannak zárva az ellenzéki médiák, csak sose derül ki, hogyan tudta ezt elérni Zorbán, továbbá hogyan sikerült az internet szűrése oly módon, hogy a szűrőn Budapest határain kívül csak fideszes tartalmak tudnak átmenni.

Sokat elmond a műsorról, annak aktualitásáról, hogy benne a legérdekesebb rész Havas Henrik 40 évvel ezelőtti emlékei.

Vicces írásra készülök, régóta szeretném megírni a bolgár rendszerváltozás utáni történelmet magyarul, szó szerint magyarul, azaz magyar személyekkel, magyar pártokkal. Igyekszem nem adni erőltetett párhuzamokat, azt hiszem, ez sikerült is nagyrészt.

*

Az első szabad választáson 1990-ben csak 3 erő képes bejutni a parlamentbe:

• abszolút többséget, 55 %-ot szerez az MSZP, melynek legfelsőbb 5-tagú vezetősége a következőkből áll: Németh Miklós, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Thürmer Gyula,
• második, 35 %-kal a tucatnyi ellenzéki párt laza koalíciója, a Demokratikus Erők Szövetsége, tagja az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, a KDNP, a Kisgazdapárt,
• harmadik a 10 %-os Cigányok Pártja.

Megalakul a Németh-kormány, azaz újjáalakul, de immár demokratikus parlamenti felhatalmazás alapján. Gesztusként a vesztes ellenzék felé, az MSZP Antall Józsefet választja meg a jelképes köztársasági elnöki posztra.

A hatalmas gazdasági válság, 500 %-os infláció, drasztikus munkanélküliség, valamint a bűnözés növekedése miatt a kormány már 1991-ben kénytelen lemondani. Az új választásokon a Demokratikus Erők Szövetsége nyer, de alig 1 %-kal kap többet, mint a szocialisták, így koalícióra kényszerül a cigányokkal, a miniszterelnök a radikálisan nyugatpárti Pető Iván.

A Demokratikus Erők Szövetségén belül erősödik a már korábban megkezdődött belharc, a radikálisok és a mérsékeltek között, közben nő a feszültség a két kormánypárt között is. Emellett Antall köztársasági elnök nyíltan a miniszterelnök ellen fordul. 1992 végén a Cigánypárt kilép a kormánykoalícióból.

A parlamenti többség megakadályozza új választások kiírását, "szakértői" kormány alakul, a köztársasági elnök, a szocialisták, a cigányok, s a szétesett demokraták mérsékeltjeinek háttértámogatásával.

1994-ben a választáson a szocialisták abszolút töbséget szereznek, a miniszterelnök Pozsgay Imre, a szocialisták népi szárnyának vezetője, aki leállítja az ország NATO-hoz való közeledését, helyette semlegességet szeretne. Másfél évvel később ismeretlenek meggyilkolják Németh Miklóst, aki a szocialisták nyugatpárti szárnyának volt a fő személyisége.

1996 végére, 1997 elejére gazdasági katasztrófa köszönt be. Az infláció immár 700 %-os. A nyugati befektetők kivonnak minden pénzt a bankrendszerből, az eredmény a teljes összeomlás.

Pozsgay kivonul a politikából, pártja az MSZP pedig történelmi vereséget szenved, a korábbi 55 %-ról 22 %-ra esik vissza. Az MSZP új elnöke Horn Gyula, aki lemond a semlegesség programról, immár kiáll a nyugati integráció mellett.

A parlamenti választáson a demokraták radikálisai nyernek, abszolút többséget szerezni, az elnökválasztást is ők nyerik (időközben módosítva lett az alkotmány, a továbbra is jelképes köztársasági elnököt immár a nép választja). Az új kormányfő Kuncze Gábor.

A Kuncze-kormány stabilizálja a helyzetet, az infláció 700 %-ról lemegy 15 %-ra. Közben azonban gyakorlatilag minden mozdíthatót privatizál, sokszor nevetségesen alacsony áron, a Malévet pl. félmillió dollárért adják el. Közben a bevezetett költségvetési szigor miatt az átlag havi nyugdíj immár egy hétre se elég, a egészségügyi ellátást is magánkézbe adják, az állam csak egy részt fizet a betegek helyett.

Az elégedetlenség azonban nem ingatja meg a kormányt, mert a fő ellenfél, a szocialisták kormányzási kudarca is még friss emlék. Ebben a légüres térben lép fel a korábban a politikától tartózkodó, de rendkívül népszerű Habsburg György. Új pártja, a Habsburg Mozgalom a 2001-es választásokon majdnem egyedül megszerzi az abszolút többséget. A szocialisták és a demokraták immár azonos súlyúak, 20-20 % mandátumot szereznek.

A Habsburg Mozgalom jelenléte és győzelme különösen a demokratákra jelent hatalmas csapást. A várakozások ellenére ugyanis a habsburgisták nem a demokratákkal alkotnak koalíciót, hanem a cigányokkal, s erősen támogatja őket az időközben köztársasági elnökké választott Horn Gyula is (aki a második fordulóban pár szavazattal győzi le ellenfelét, elsősorban a cigány szavazatoknak köszönhetően). A demokraták arra számítanak, hogy a hagyományosan republikánus érzelmű szocialisták konfliktusba fognak kerülni a származása miatt nem éppen ideálisan republikánus Habsburg Györggyel, de ennek pont az ellenkezője történik: a szocialisták egyre közelebb kerülnek a habsburgistákhoz. A 2005-ös választások során immár nyílt habsburgista-szocialista-cigány koalíció alakul. Maga Habsburg György háttérbe vonul, helyére Mesterházy Attila kerül.

A demokraták képtelenek kihasználni a 8 évnyi habsburgista-szocialista-cigány kormányzás negatívumait, egyre több részre esnek szét, egymást "kommunistabérencnek", "cigány ügynöknek", "oroszpártinak" bélyegezve.

Egy korábban politikusként jelentéktelen személyiség jelenik meg a színtéren. A korábban csak a sportrajongók által ifjúsági birkózó bajnokként ismert Németh Szilárd alapít pártot. Németh korábban aktivista volt a demokratáknál, sose töltve be komoly pozíciót, majd átállva a habsburgistákhoz miniszterhelyettes lett a Belügyminisztériumban. Itt bizonyos sikereket ért el a szervezett bűnözős ellen, majd kilépve a habsburgistáktól sikeresen megnyerte az önkormányzati választást Budapesten. Mint budapesti főpolgármester pártot alapított, mely mindenkitől elhatárolódva lett népszerű mint "a demokrata- szocialista-cigány maffiakormányzás ellenzéke", segítette őt az is, hogy a közben teljesen eljelentéktelenedett habsburgisták megmaradt tábora is mellé állt.

Németh immár 2009 óta szinte folyamatosan hatalmon van. Egyedül 2013-ban sikerült megbuktatni, amikor a szocialisták és a cigányok koalíciót alakítottak, s megnyerték hozzá az ex-demokrata Vona Gábor új cigányellenes, ultranacionalista pártjának támogatását is. De ez a koalíció már 2014-ben szétesett, s Németh még nagyobb támogatottsággal tért vissza a hatalomba.

Jelenleg nagyban segíti Némethet az is, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a szocialisták belharcot vívnak, Mesterházy Attila hívei és Szili Katalin hívei közt ádáz harc zajlik a párton belül.

Szinte biztos, hogy a jövő tavaszi választásokon Németh fog nyerni, a kérdés csak az, kivel fog majd koalícióra lépni.

A neves magyar keresztényellenes aktivista újabb cikket adott közzé.

Érzelemmentes elemzés következik, a nevezett cikk csak ürügy a témához. A cikk lényege egyébként a CitizenGo nevű keresztény lobbista szervezet elleni támadás. A CitizenGo azon kevés civil szervezetek egyike, melyet én is támogatok.

A hamis logika több részből áll.

Hamis dilemma érvelési hiba alkalmazása, lásd a gyerekét elhagyó heteroszexuális ember szemben a gyereket örökbefogadó, jó szülő homoszexuális emberrel. A gond az, mint minden hamis dilemmával, hogy teljesen irreleváns, a "vagy-vagy" kapcsolat nem létezik a valóságban.

A másik érvelési hiba a szalmabáb érv. Lásd a hazáját szerető homoszexuális esete. Na most, senki se állítja, hogy a homoszexualitás ellentétes lenne a hazaszerettel. Azonban ebből sehogy se következik, hogy a haza jelképe összemosható lenne a homoszexualitással. Attól, hogy én pl. vegetáriánus vagyok és kommunista (nem vagyok egyik se, ez csak egy abszurd példa), még nem következik sehogy se, hogy a vörös csillagot jogom lenne a vegetarianizmus jelképeként használni. Ahogy a magyar Szent Korona se használható homoklobbista jelképként, még akkor se, ha esetleg van olyan ember, aki egyszerre magyar hazafi és büszke homokos.

S persze a legnagyobb gond a "meleg és keresztény" érv. Na, ezt válasszuk alaposan ketté.

Nyilván lehet olyan, hogy valaki homoszexuális, gyilkos, pedofil, szadista, tolvaj, szexuális erőszaktevő, rabló, sikkasztó, pornókedvelő, stb. és ezzel együtt keresztény. Hiszen a keresztény nem egy tökéletes ember, hanem olyan ember, aki elfogadta Jézust, a kereszténység üzenetét,azzal egyetért, s tisztában van saját tökéletlenségével, igyekszik azt meghaladni, úgy hogy jól tudja, sose lesz ebben teljesen sikeres. Szóval lehet valaki olyan ember, akinek nemi orientációja az, hogy az azonos neműeket kedveli, s ezzel együtt keresztény. Az ilyen ember egyszerűen nem éli ki azon vágyait, melyek ellentétesek a keresztény tanítással.

De az ember gyenge. Az is lehet, hogy valaki keresztény, s időnként kiéli kereszténységgel össze nem egyeztethető vágyait. Ez olyan, mint bármely más bűn. Amíg azonban az ember úgy bűnözik, hogy ezt rossz lelkiismerettel teszi, addig semmi gond.

A gond akkor van, ha a keresztény ember bebeszéli magának, hogy semmi baj azzal, amit tesz, sőt Isten egyenesen tapsol neki. Ilyenkor Isten helyett a mérce az ember fantáziája lesz, s az ilyen ember nem keresztény.

Fokozott bűn, ha az ilyen álkeresztény még el si várja, mindenki más értsen vele egyet, sőt fenyeget mindenkit. Lásd: "Fogunk találkozni. Mert én és mi nem maradunk láthatatlanok, és csöndben. Ott leszünk a templomban melletted, a hittanos szülőin, a gyereked lehet, hogy az én gyerekemmel fog egy közösségbe, hittanra járni, és nem fogom szó nélkül hagyni, hogy neki olyat mondjon (mert otthon azt hallja), ami aláássa a biztonságát. Szemünkbe kell néznetek! A számotokra idegeneknek. Vajon hogyan fogtok tudni majd ennek a helyzetnek keresztény (=krisztusi) módon megfelelni?". Gusztustalan sátánizmus ez.

Én csak egy dolgot mondhatok. A szemetekbe nézve mondjuk: nem fogjuk tűrni, hogy gyerekek háta mögé bújva gyalázzátok Istent és romboljátok a normalitást. Pont.

A kis magyar pedofilbotrány. Magyar diplomata pedofilnek bizonyult, bár ő maga nem akciózott, csak tiltott képanyagokat gyűjtött, részt véve a sok pedofil önsegélyező hálózat valamelyikében.

Aki ismer pedofil embereket, az jól tudja, a pedofilek nagy többsége saját magát betegnek tekinti, ezért sose jutna eszébe vágyait kiélni. S bár sajnos ma már létezik pedofil lobbi is, az százszor kisebb nagyságú pl. a homokos lobbinál.

A vágyait kiélő pedók nagy többsége meg csak úgy teszi, ahogy ez volt magyar diplomata, passzívan, azaz képeket, videókat gyűjt.

A törvény - helyesen - büntetni rendeli ezt a passzív kiélést is. Ugyanaz a logika, mint a kábítószer megítélése: maga a birtoklás is bűncselekmény.

S persze mindkét oldal marhaságokat mond. Pedig a téma teljesen alkalmatlan politikai harcra.

S ismétlem amit sokszor mondtam: a pedofilvadászat korunk boszorkányüldözése. A valóságban minden ezredik ember pedofil, azok 90 %-a nem aktív, s mégis a liberális médiák úgy tesznek, mintha minden sarkon átlag 3-4 pedofil állna.

Most még olyan emberek is beleálltak a divatba, akik egyébként igyekeznek nem együtt haladni a mindenkori hisztériával, lásd erre Puzsér rendkívül demagóg szövegét. Gyakorlatilag felesége marhaságát követi. Kb. azt mondja ez a divat: a pedofília legyen bűncselekmény, s minden pedót akasszunk fel, de legalábbis kasztráljuk őket, persze altatás és fájdalomcsillapítás nélkül. S nem veszik észre, hogy mindez egy abszurd boszorkányüldözés.

Pogátsa Zoltán egyik hobbija időnként megtrollkodni az ATV-t, s általában Bombera Krisztina a célpont, az ATV kiemelten buta szőke libája (nem mert minden ATV-s szőke liba buta, pl. Krug Emília egyáltalán nem buta).

A módszer: az általános orbánozós légkörben Pogátsa hirtelen bedobja, hogy "ebben igaza van Orbánnak", majd cáfolja valamelyik ballib tabut. Ilyenkor Krisztina szemei kiszélesednek, néz össze-vissza, majd szinte könyörög, tessék orbánozni megint, mert ezzel a szöveggel nem tud mit kezdeni. Ilyenkor az 50-hez közelítő Krisztina gyámoltalan kislánnyá válik, mint aki épp rendesen játszik szép ruhájában a játszótéren, majd megjelenik egy bajkeverő kisfiú, aki elkezd csúnyán beszélni: a szüleit nem akarja hívni, mert ezzel még jobban megalázná magát, de alig bírja visszatartani a sírást a "szabálytalan" viselkedés miatt.

Nem is írtam volna erről, de a napokban ismét megismétlődött.

Ez 2 és fél éve volt. De most júliusban megint bejött, immár halmozottan. Hatalmas élvezeti érték, figyelem!

Itt Krisztina többször is igyekszik visszatéríteni Pogátsát a normál, szabványos orbánozás medrébe, de az nem hagyja magát, mindig visszatér a saját "szabálytalan" mondandójához. A vége felé már azt hittem: Krisztina mindjárt zokogva kirohan a stúdióból.

Gondolom Gulyás évadzáró humoros számnak szánta ezt a beszélgetést, engem egy Monty Python számra emlékeztetett. Párszor úgy tűnt, Gulyás nehezen fogja vissza a röhögési ingerét.

Szóval adott pár szélsőbalos ember, akik szeretnék megismételni kb. Lenint, azért csak "kb.", mert láthatólag abban sincs egyetértés, hogy akkor Bakunyint kellene követni, Lenint, vagy Lenint ugyan, de annak trockista továbbgondolásában, esetleg valami mást, lásd Rosa Luxemburgot (ti. ő elvetette az anarchizmust, de a leninizmust is, csak időben ölték meg, nem volt ideje sokat beszélni Leninék elen, így aztán a leninisták ki tudták kiáltani saját hősüknek, leplezve az ellentéteket). Amiben egyetértés van: Amerikában kommunista forradalmi hangulat van, s ez majd kiterjed Magyarországra is, ennek elősegítése a "harcosok" feladata. Aztán majd lesz valami, ami egyszerre zöld, közösségi, forradalmi, anarchista és nem-anarchista, szóval nagyszerű lesz. A részletek nem számítanak, de ez nem furcsa: már Marx is azt vallotta, majd lesz valahogy, s minden önmagától rendbe jön (szó szerint "elégtelen és tarthatatlan rendszabályok, melyek azonban a mozgalom folyamán túlhajtanak önmagukon").

Egy pozitív dolgot azért el kell mondani a srácokról: teljesen őszinték. Pl. elmondják, hogy teljes támogatói táboruk százas nagyságrendű, aktív hívük "pár tucat" van, s még ezek is harcolnak egymás ellen időnként, gyakori emiatt a döntésképtelenség és viszály. Továbbá az "akciócsoport" fő tevékenysége, hogy egymás cikkeit elolvassák, majd megvitatják szobákban ki az igazibb baloldali.

Direkt el is olvastam pluszban az egyik interjúalany aktivista egyik, a műsor által ajánlott cikkét. Jókat lehet rajta nevetni, amolyan bizseregtető, de jóhiszemű butaság lengi be az egészet. A valósággal való kapcsolat kb. nulla szintű, pl. a szerző erős gyári munkásságot hallucinál. De majd lemennek az aktivisták a munkásság közé, s fellobban valami, majd jön a proletárdiktatúra.

Egy pillanatra azért elképzeltem, mi lenne ha a könyvesbolti eladó kinézetű "akciócsoport"-tagok tényleg találkoznának pár valódi munkással. Valószínűleg csak azért nem lenne verés a vége, mert a munkások akkorát röhögnének, hogy nem maradna erejük ütni.

Meg is ismételném, itt is a teljes őszinteség a fő jellemző, ami mégiscsak valami. Pl. az aktivista maga is elismeri, mindannyian középosztálybeliek, egy szál munkás nincs köztük, s se vezetőik, s támogatóik nincsenek.

Egyébként semmi gond mindezzel, legalább addig se drogoznak a srácok, míg "akcióznak".

Egy pozitívum: a szerző elhatárolódik a liberalizmustól, a ballib eszmeiségtől, bár odáig nem jut el, hogy nem szabadna egy baloldalinak a ballibekkel szövetkeznie, de mindenesetre határvonalat von a kettő közé.