Adtam még egy esélyt az Alapítványnak. Kár volt.

Amikor 2021-ben megfilmesítették Asimov Alapítványát, nézni kezdtem az első évadot. Aztán nem bírtam végig nézni. A fő ok persze az volt, hogy ez nem megfilmesítés, hanem az eredeti alapján valami teljesen új.

Plusz a sok pártdirektíva: a férfi hősök nagy része a filmben nő lett, a hadseregeket jellemzően nők irányítják, de még a főrobotból is nő lett!

Minek kell fehér férfiből néger nőt csinálni, nehezen értem.

Végül a második évad 3. részéig bírtam. Addig valahogy elfogadtam: oké, ez egy másik sztori, ne keressem benne az eredetit.

Az tette be végleg a nézési vágy végét, hogy a történet szempontjából jelentős Bel Rios tábornok - Asimov gyakorlatilag a legnagyobb bizánci hadvezér, a VI. századi Beliszariosz/Velaszariosz alapján alkotta meg a karaktert, Beliszariosz volt az, aki Bizánc részére sikeresen visszahódította Nyugat-Róma nagy részét, igaz ez nem lett tartós, alig fél évszázadig tartott ki halála után - magánéletéről sajátos dolog derül ki: a tábornok házas, mégpedig férje van! Érdekes, belőle a filmesek nem csináltak nőnemű hadvezért.

Szóval a halivúdi szabály: a hadvezérek néger nők, ha mégse, akkor fehér nők, de ha azok se, akkor homokos férfiak. A halivúdi futurológia előrejelzése szerint a távoli jövőben a heteroszex férfiak mind békés bárányok lesznek, ami alkalmatlanná teszi őket a hadvezéri karrierre.

Vicces egyébként Halivúd másik vastörvénye is: bárki színész játszhat bárkit, viszont progresszív karaktert csak progresszív színész játszhat. Mondjuk az nem gond, hogy a fehéret négert játssza, de fordítva nem szabad, mert az "kulturális kisajátítás", a legnagyobb bűn pedig az, ha heteroszexuális színész homokos karaktert játszik.

Szóval Bel Riost is homokos férfi alakítja. Hogy hogyan nem tudom, nem néztem tovább.

Annak idején a szovjet filmekben nem volt ennyi direkt propaganda, mint a mai halivúdiakban.

A rendszerváltozás után Bulgária két súlyos alkotmányozási hibát is elkövetett.

Egyrészt, hogy egyáltalán alkotmányozott. Hiszen erre semmi szükség nem volt, elegendő lett volna - magyar mintára - csak kivenni a kommunista alkotmányból a kommunista részeket, majd időt hagyni, hogy a dolgok kialakuljanak. Bulgáriában nemhogy időt nem hagytak, de még be is betonozták az alkotmányt: kétharmados többséggel csak bizonyos részeit lehet megváltoztatni, az alapvető réeszeket nem, ezekhez külön speciális szerv összehívása szükséges.

Aztán még az tetézi mindezt, hogy az új alkotmány atyjai az alkotmányjoghoz nem értő emberek lettek. Így összehordtak tücsköt-bogarat, egymásnak ellentmondó részeket tettek bele, plusz megtömték indokolatlan intézményekkel.

Sok példát lehetne ezekre mondani, de most csak a konkrét ügy.

Ez a "szolgálati kormány" nevű valami. Ez amolyan ügyvivő ideiglenes kormány, mely akkor lép életbe, ha a parlament nem képes kormányt választani, vagy leszavazza a kormányt, vagy a kormány lemond. A világ legtöbb országában ilyen intézmény egyáltalán nem létezik, hanem a kormány mandátumának megszűnése esetében ugyanaz a kormány marad hatalmon a választásokig, csak kissé korlátozottabb a jogköre (a magyar alkotmány szerint is így van, bár ilyen eset a rendszerváltozás utáni Magyarországon még sose fordult elő: minden kormány vagy kitöltötte teljes mandátumát, vagy ha mégse, akkor helyette azonnal lett választva új kormány).

A szolgálati kormány jogfilozófiai oka: ha valaki lemond vagy más okból elvesztette a parlament bizalmát, akkor ne maradhasson hatalmon ideiglenesen se, helyére független, nem-politikai kormány kerüljön, mely egyszerűen kormányoz a kiírt rendkívüli választásokig. Nem véletlen, hogy ezzel az indoklással szinte sehol se értenek egyet, hiszen pl. olyan, hogy nem-politikai, szakértői kormány a valóságban nem létezik.

Abban a kevés országban, ahol mégis létezik ilyen intézmény - pl. Görögországban van ilyen -, maximálisan egyszerű a kinevezés menete, a szabályok rögzítettek. Ezzel szemben Bulgáriában maximálisan meg van nehezítve az egész.

S ezt az egész abszurd rendszert a pártok támogatják, alapvetően politikai okokból:

• mindez tovább könnyíti a kormánybuktatást, hiszen ha a kormány bukik, eltűnik szinte azonnal,
• mivel a rendkívüli választások előtt szolgálati kormány van, így minden párt ellenzékiként kampányolhat.

Az eredeti szabályok szerint a köztársasági elnök választotta ki a szolgálati kormány fejét és az összes tagját is. Azaz ő felelt a szolgálati kormányért. Ez azonban problémás, ha a köztársasági elnök nem áll a parlament többségével azonos állásponton. Hiszen 2-3 hónapig olyan kormány van hatalmon, mely a parlamenti többség de facto ellenzéke.

Idén a rendszert módosították: a köztársasági elnök nem választhat meg bárkit szolgálati kormányfőnek, egy zárt listából választhat csak, s a kormány tagjait nem az elnök dönti el, hanem a megnevezett szolgálati kormányfő.

Azonban az alkotmánymódosítók elkövették azt a hibát, hogy a szolgálati kormány kinevezése az elnök által történik továbbra is, így hiába nem ő jelöli ki a tagjait, továbbra is ő a felelős. Mivel viszont felelős, így simán megtagadhatja a kormány kinevezését, ha abba a kijelölt kormányfő olyan embert jelöl, aki nem tetszik a köztársasági elnöknek.

Persze az is lehet, hogy ez nem hiba volt, hanem direkt politikai számítás: a jelenlegi köztársasági elnök nem áll a parlament többségével azonos állásponton több kérdésben, így a cél az lehetett, hogy olyasmiért legyen felelős, ami nem tőle függ. Az elnök azonban átlátott a csapdán, s egyszerűen nem nevezte ki a kijelölt szolgálati kormányfő kormányát. Amire viszont joga van, éppen a fent leírtak miatt.

Így most ott tartunk, hogy augusztus 12-én a köztársasági elnök megnevezte kit választ szolgálati kormányfőnek, majd miután az illető beadta a kormánytagok listáját, 19-én az elnök kijelentette, nem adja ki a kormány kinevezéséről szóló rendeletet.

Ezzel megszűnt a kijelölt szolgálati kormányfő megbízatása. Újat kellett keresni.

A fentiek miatt Bulgáriában sokkal több választás és kormány volt, mint Magyarországon, a rendszerváltozás óta:

• parlamenti választás:
  • Magyarországon: 9 - 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014, 2018, 2022,
  • Bulgáriában: 16 - 1990, 1991, 1994, 1997, 2001, 2005, 2009, 2013, 2014, 2017, 2021 április, 2021 július, 2021 november, 2022, 2023, 2024;
• kormány:
  • Magyarországon: 11 - Antall, Boros, Horn, Orbán 1., Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, Orbán 2., Orbán 3., Orbán 4., Orbán 5.,
  • Bulgáriában: 22 - Lukanov, Popov, Dimitrov, Berov, Indzsova (szolgálati), Videnov, Szofijanszki (szolgálati), Kosztov, Szakszkoburgotszki, Sztanisev, Boriszov 1., Rajkov (szolgálati), Oresarszki, Bliznaski (szolgálati), Boriszov 2., Gerdzsikov (szolgálati), Boriszov 3., Janev (szolgálati), Petkov, Donev (szolgálati), Denkov, Glavcsev (szolgálati).

A magyar rendszer persze az ellenkezője: extrém módon stabil, sose bukott kormány (formailag bukott Gyurcsány 2009-ben, de ez is csak egy sima lemondás volt valójában), sose volt előrehozott választás, s természetesen sose működött kornány korlátozott ügyvivői mandátummal.

Most Bulgáriában augusztus 19. óta az zajlik, hogy a zárt listát nézi az elnök, de többen nemet mondtak, egyes pozíciók meg eleve betöltetlenek. Megoldást keresnek azóta egy olyan problémára, mely nem is létezne, ha nem lenne a szolgálati kormány felesleges intézménye.

22-én végül az elnök megbízta a jelenlegi szolgálati kormányfőt, legyen ismét szolgálati kormányfő. S 26-án ki lett nevezve a szolgálati kormány, melyből kimaradt az a személy, aki miatt az elnök nem írta alá az egy héttel korábbi kinevezést. Október végén megint választás lesz tehát.

A ballibekre mindig lehet számítani.

A mostani augusztus 20-i ünnepen a fő téma nem az lett, hogy miért van fasiszta tűzijáték. Én egyébként alapból tűzijáték-ellenes vagyok, marhaságnak gondolom, de amióta a ballibek elkezdték támadni, valahogy kezdem meglátni benne a szépet.

De most hatalmas leleplezés történt: kiderül, az új magyar Nobel-díjasok fideszesek!

Ez a Krausz most nem hogy elfogadta a díjat a Zorbántól, de még át is vette, kezet fogott, sőt köszönetet mondott. Már Karikó asszonyság is bajos eset volt, mert nem mondott ugyan köszönetet, de elment Zorbánnal együtt mosolyogni a Karmelita teraszára.

Pedig feladatuk azt lett volna, hogy köszönetet mondanak Gyurcsány Ferencnek vagy feleségének, az Okos, Nyelveket Beszélő, Szakember, Européer Nőnek, esetleg Talpramagyar Péternek, majd csatlakoznak hozzájuk, s gigatüntetést szerveznek - ha lehet, fegyveres felkelést - Zorbán ellen!

Ez van, nem lehet a Nobel-díjasainkra se számítani, a Zorbán megveszi őket egymillió zsák krumpliért. Mint múltkor a Kertész Imrét, aki halála előtt átállt a sötét oldalra...

Eleve mi ez a fasiszta, antiszemita név, hogy "Szent István Rend"? Hát, mi van itt, horthyfasiszta diktatúra?

Kedvenc kommentem:

Egy csata, amiről a történelem iránt egyáltalán nem érdeklődő bolgárok is tudnak: a 811-es csata a Varbica-hágónál.

Hozzá persze a történelmi környezet. Az első bolgár állam ideje a többségi vélemény szerint 681-1018, kisebbségi vélemények szerint a vége 1025, a kezdete meg 632.

A középkorban minden állammeghatározás esetleges volt, innen az eltérések. A 681-es dátum a dunai bolgár állam Bizánc általi elismerése volt: 680-ban a bolgárok áthaladtak a Dunán, közvetlen a Duna torkolatánál, ezzel betörve bizánci területre, s miután a bolgárokat kiűzni próbáló bizánci haderő vesztett, a következő évben a bizánci vezetés elismerte a terület feletti bolgár fennhatóságot - ez a terület a mai Északkelet-Bulgária volt és még a mai Délkelet-Románia része.

Az egyszerűség kedvéért a "Bizánc" szót használom, de meg kell jegyezni, ez anakronizmus, a korban senki se beszélt Bizáncról, se maga Bizánc, se mások. Bizáncot mindenki Rómának nevezte, a bizánciakat pedig rómaiaknak. A "Bizánc" szó újkori találmány, a német történelemtudomány újítása, hogy legyen külön név a Római Birodalom keleti felére, különösen a 476 utáni időszakra, amikor a nyugati fele de facto megszűnt.

Maga Bizánc önelnevezése Ῥωμανία volt (latin átírással Rhomania), jelentése "Róma ország", a románok egyébként innen vették a XIX. században országuk nevét.

A 632-es dátumot meg egy kisebbség mondja, akik szerint a dunai bolgár állam nem új állam, hanem a 632-ben a Fekete-tenger északi partján megalapított bolgár állam terjeszkedése. A nagy többség ezt nem fogadja el, azaz a 632-es államot önálló képződményként kezeli.

Ami pedig a végső 1018/1025 vitát illeti, itt egyesek az első bolgár állam utolsó cárjának a fiát tekintik az utolsó bolgár uralkodónak, ő pedig csak 1025-ben ismerte el a bizánci fennhatóságot. Ezt azonban kevesen fogadják el, a történelmi források szerint maga a nevezett személy se tekintette magát teljesértékű uralkodónak, saját magát nem cárnak, hanem csak fejedelemnek nevezte.

Szóval a legszűkebb számítások szerint ez 337 év. S ez a leginkább elfogadott meghatározás.

Röviden ez az időszak arról szólt, hogy a bolgárok és a bizánciak egymás ellen harcoltak. A bolgárok igyekeztek országukat megerősíteni, míg a bizánciak meg valójában sose fogadták el a bolgár államot, mindvégig vissza akarták azt szerezni. Aztán az erőviszonyok szerint egyszer az egyik fél győzött, másszor a másik.

A X. sz. elején még olyan időszak is volt, amikor a bolgárok majdnem megszerezték a bizánci trónt, s a bizánci vezetés pár évig bolgár befolyás alatt működött. Ekkor a bolgár cár magát hivatalosan "bolgárok és rómaiak császára" néven nevezte.

Végsősoron persze Bizánc nyert: a X. sz. végén meghódították Kelet-Bulgáriát, majd a XI. sz. elején Nyugat-Bulgáriát, ez utóbbinak a dátuma 1018 vagy 1025, a már említett narratívaeltérés miatt. Más kérdés, hogy aztán a bolgárok ismét saját államot hoztak létre, de ez már mint "második bolgár állam" ismert, s a két államiság között kb. 170 év bizánci uralom volt.

Persze sokszor hosszú békés időszakok is voltak az első bolgár állam alatt Bulgária és Bizánc között, amikor kellett, a két fél együttműködött közös ellenségek ellen. De mindig a leglátványosabb minden történelmi emlékezet számára a csatanyerés és csatavesztés.

Több fontos csata volt ez alatt a majdnem 3 és fél század alatt a két ország között, nagyjából fele-fele arányban született győzelem/vereség.

Sajátos módon a mai bolgár történelemtudat szémára nem a legnagyobb bolgár győzelmek a legfontosabbak, hanem egy fontos, de mégse annyira elsőrangú bolgár győzelem. Ez a 811-es csata a Varbica-hágónál.

Ekkor I. Niképhorosz bizánci császár elérkezettnek látta az időt Bulgária megsemmisítésére. Bizánc éppen békét kötött a frankokkal nyugaton és az arabokkal keleten, így bátran támadhatott északra. A bolgár vezetés, élén Krum kánnal arra jutott, a bizánci hadsereg túl erős, nyílt csatában a bolgár sereg biztosan vereséget szenvedne, így visszavonultak, beengedve a bizánciakat a Balkán-hegységtől északra, szabad utat adva az akkori bolgár főváros Pliszka felé (a kommunizmusban minden magyar ismerte a Pliszka szót, róla volt elnevezve egy népszerű bolgár konyak). A bizánciak elfoglalták és kifosztották a várost, azonban akkor jött a meglepetés. A bolgár haderő elrejtőzött a Konstantinápoly felé vezető legközelebbi hágó környékén - ez a Varbica-hágó -, s megtámadta a győztesen haza menetelő bizánci hadsereget.

A terepet nem ismerő bizánciak körében pánik tört ki, képtelenek ellenállást mutatni a bolgárokkal szemben. Az eredmény: a kb. 25 ezer fős bizánci hadsereg 90 %-a meghal a hágóban, köztük maga a császár. Az ezeréves bizánci történelemben összesen 3 császár van, aki csatában meghal, ő az egyik.

Politikailag egyébként az egésznek nincs is igazán jelentősége: a felek békét kötnek, s a háború előtti határokat ismerik el.

Viszont ami miatt az egész máig ismert mindenki előtt: Krum kán a halott bizánci császár fejét levágatja, majd a koponyát ezüsttel rakja kis, drágakövekkel ékesítteti, s onnantól ebből iszik ünnepi alkalmakkor.

Ez mindenki fantáziáját megmozgatja, szóval sajátos módon az egész első bolgár állam legismertebb eseménye ez a "Krum iszik Niképhorosz koponyájából" jelenet.

A csata helyszíne ma is nehezen járható, ez egy 17 km hosszú, szűken kanyargó hágó a Balkán-hegység két oldala között:

Észak- és Dél-Bulgária között máig problémás a közlekedés. A kb. 450 km hosszú országban 3 ponton lehet áthaladni vasúttal az északi-déli részt elválasztó Balkán-hegységen, ezen kívül elvileg több ponton közúton, de ezek közül kevés az egész évben használható, széles út.

Az írott szövegből van alacsony és magas szint.

Az alacsony szint lényege: egy adott elképzelést népszerűsíteni, mégpedig kizárólagos jelleggel. Jellemzően ilyenek pl. a kampányszövegek.

A magas szint viszont gondolkodást ösztönöz, nem ad egyértelmű választ, hanem csak egy adott értékrendet fogalmaz meg.

Sajnos ahogy az idő telik, egyre kevesebb ember alkalmas az utóbbira. S ha valami magas szintű iromány meg népszerű, akkor azt is igyekeznek beszorítani egy szűk értelmezési keretbe.

József Attila a Kádár-rendszer kedvenc költője volt. Persze nem volt szabad említeni szakítását a kommunistákkal, kései kommunizmus-kritikus írásait, viszont ki kellett emelni minden olyan írását, melyet még elkötelezett kommunistaként írt. A "Világosítsd fel" című versét egyenesen titkolták a benne lévő "fasiszta kommunizmus" sor miatt.

Sok esetben pedig egy adott versnek kötelező értelmezése volt, ennek legismertebb esete a "Levegőt!" versé. A korabeli kánon szerint itt József Attila a náci és a fasiszta eszme ellen küzd. Nehogy már valaki véletlenül is az akkoriban magától adódó értelmezésre "tévedjen", hogy a kommunista rendszer elnyomja a szabadságot! Mert nagyon csábító volt ez, a "számon tarthatják, mit telefonoztam" és a "szívünk, míg vágyat érlel, nem kartoték-adat" sorok nagyon nem Hitlerre, Horthyra asszociáltak a 70-es, 80-as években, hanem a létező Kádár-rendszerre.

A rendszerváltozás után a ballibek nagyon mérgesek voltak miatt. Ők át akarták vinni József Attilát a ballib táborba, valahogy belőle is "kommunista, azaz baloldali, de valójában liberális" hőst csinálva.

Az okosabb ballibek elfogadták azóta, József Attila a jobboldalnak is kedvence, mert túl magasan van, s túl univerzális. Nem lehet belőle ballib ikont csinálni.

A intellektuáliusan alacsonyabbrendű ballibek meg máig nyomatják a hülyeséget. Íme, a minap a magyarellenes Kolozsszaros Blog valamiféle Orbán elleni lázadót akar legyártani József Attilából.

Ráadásul manapság, a modern kései liberalizmus korábban, egyértelműen nem a "jobboldal" akarja a szabadságot elvenni, hanem a "baloldal". Elég csak az internetre gondolni: nem "jobboldali", hanem "baloldali" elvek alapján működik a cenzúra a legnagyobb platformokon.

Olyan ez, mint az angol Black Mirror sorozat. Csináltak pár filmet, melyek egyértelműen a modern polgári társadalmat kritizálták. Aztán rendkívül népszerűek lettek emiatt az alt-right körökben. S akkor jött a baj: magyarázkodniuk kellett, hogy ők nem alt-right alkotók, hanem lánglelkű progresszívek, s valójában a "szélsőjobb populizmus" ellen küzdenek.

Viszonylag közeli ismerősöm: az átlaghoz képest csillagászati fizetéssel egy úgynevezett civil szervezetnél. Persze nem az aktatologató és koordinátor kategória, azok nem keresnek többet, mint egy irodai munkás normál cégnél, hanem középvezető ember, szóval ez a "tanácsadó", "projektfelelős", "részlegigazgató" típus.

Beszélgetünk, mire lassan kiderül: az ügyek 90+ %-ában egyetért velem.

Mire meg is kérdezem: dehát te egy olyan szervezetet képviselsz, mely mindenben ennek az ellenkezőjét képviseli! mire jó ez neked?

Elmondja: megváltozott a véleménye, de csapdában van. Nincs elegendő vagyona a független élethez, dolgoznia kell, maximum fél évet bírna ki megtakarításaiból, ha rendszeres munkajövedelem nélkül maradna. Elmehetne tanárnak egy gimnáziumba - mert eredetileg angol-magyar tanár diplomája van -, de ez akkora esés lenne jövedelemben, hogy egész családja megszenvedné. Persze, mindenképpen fel fog mondani, mert zavarja a helyzet, de előtte keresni próbál egy jobb multi cégét, a civil szférában - mármint valóban civilt, azaz normál profitéhes kereskedelmi céget -, ahol el tud csípni valami középvezetői állást, mondjuk havi bruttó 1,5-1,6 millió Ft körüli jövedelmezéssel, ez a minimum, ameddig még le tud menni.

Addig meg tűr, hiszen nincs más. Azt mondja, ez nem szégyen, hiszen ez volt a múlt rendszerben is. Én meg mondom: "persze, ez volt, dehát nem azért volt rendszerváltozás, hogy ne így legyen?".

Aztán mesél meg. Hogy amint elkap a rendszer, nincs menekvés. S mindegy melyik oldalon - a fideszes álcivilség tök ugyanaz, mondja, csak ott kevesebb a pénz, mint a liberális álcivileknél -, mert az egész rendszer lényege: kinevelni jövőbeli politikusokat, parkolópályát adni visszavonultaknak, persze kiléphetsz, de akkor az utcán találod magad. Csak a nagy nevek, a vezető személyiségek igazán szabadok, ők ugyanis képesek akkor is megélni, ha szakítanak a rendszerrel. De az átlag számára ilyen nincs. Mint a maffia: kilépni sose lehet, itt csak annyival jobb, hogy nem ölnek meg, csak egzisztenciálisan lehetetlenülsz el.

Én ezt mindig tudtam. Ezért nem fogadtam el soha semmilyen támogatást senkitől.

Életemben egyszer kaptam pénzt kifizetőhelyről. 1992-ben a Soros Alapítványtól. Azt se személyesen, hanem egy egyetemi projekt tagjaként, tulajdonképpen párszáz dollár volt utazási költségre. A projekt felelősének jó kapcsolata volt az Alapítvánnyal és elintézte. Kétszer kellett bemenni: egyszer aláírni és átvenni a pénzt, majd aztán más alkalommal elszámolni, beadva a felhasznált repülőjegyeket. Baromira nem tetszett az egész sznob-nyakiggombolt-helyidegen-hurráoptimista környezet az alapítványi irodában - bár akkor még liberális voltam -, szóval másodszorra nem is mentem be, hanem ajánlott tértivevényes levélben küldtem be az elszámolást a felhasznált repülőjegyekkel.

Amikor néha sajnálom magamat munka közben, hogy már megint pénzhiány miatt marhaságokkal töltöm az időmet, mindig eszembe jut: sokan nálam sokkal rosszabb helyzetben vannak, pl. ez az ismerősöm.

Furcsa dolog a modern liberalizmus: egymásnak ellentmondó dolgokat kell egyszerre állítani.

Hiszen egy részről azt kell hangoztatni, hogy a nők és férfiak között egyenlőség van, bármi megkülönböztetés elavult fasizmus. Sőt - fokozott verzióban - a nem eleve egy társadalmi konstrukció, legalább 72 van belőle, így eleve nem lehet csak nőről és férfiről beszélni.

Ezzel párhuzamosan meg szörnyülködni kell, ha férfi nőt ver... Dehát miért? Nincs egyenlőség? Meg eleve, megkérdezték Győrffyt férfi identitása van-e? Mert ha nem, akkor ez a külső alapján tett fasiszta előítélet!

Itt bújik elő a valóság: valójában még a legvadabb liberális se gondolja komolyan amit mond. A legfeketeövesebb libbant is tudja a lelke mélyén, hogy csak 2 nem van, látszik ki férfi és ki nő, minden más marhaság, s hogy nők fokozott védelme társadalmi érték (aminek egyetlen oka pedig az, hogy csak a nők tudnak szülni, s ők képesek a legjobban gyereket nevelni, így létfontosságú védelmük a közösség szempontjából).

Szóval felháborodni azon, hogy férfi ver nőt önleleplező vallomás. Igaz hívő liberális nem háborodna fel ilyesmin.

Győrffy Balázs egyébként a hibát ott követte el, hogy Budapesten vert nőt. Párizsban kellett volna, ott aranyérmet kapott volna ezért.

Milyen gyorsan lehet az ember szabadságharcosból hétpróbás bűnöző - szinte hihetetlen!

Pavel Durov (neve magyarra fordítva: Hülye Pál) a VK és a Telegram megalapítója pár éve még hős volt a liberális médiákban. Ugyanis 2018-ban nemet mondott az orosz titkosszolgálatoknak, amikor azok hozzáférést követeltek a Telegram lenyomozhatatlan és szinte feltörhetetlen titkosításához, ami miatt bárki teljesen anoním maradhat a rendszerben.

Durov ekkor a demokrácia és a szólásszabadság hőse lett. Csak ez mentette meg a Szaharov-díjtól és a többi hasonló nyugati liberális kamudíjtól, hogy Durov határozottan elhatárolódott minden politikai szereptől, azaz az orosz ellenzéktől is, nem csak Putyintól.

Durov még Oroszországból is elköltözött.

Aztán azonban hatalmas hibát követett el: az amerikai titkosszolgálatoknak is nemet mondott, amikor azok hozzáférést követeltek a Telegram lenyomozhatatlan és szinte feltörhetetlen titkosításához, ami miatt bárki teljesen anoním maradhat a rendszerben.

Durov képtelen volt felfogni, csak az orosz titkosszolgálatokkal való együttműködés megtagadása jelenti a demokráciát, a szabadságot, a cenzúraellenességet. Az amerikai titkosszolgálatokkal való együttműködés megtagadása pont az ellenkezőjét jelenti: a diktatúra és az elnyomás pártolását!

Mára tehát ki is derült: Durov nem szabadságharcos, hanem kábítószer-pedofil-iszlámradikális-gyerekpornó-nemzetközicsaló-szerzőijogsértő-terrorista gazember! Valószínűleg vegyifegyver raktárak is vannak a kertjében. S szinte biztos, hogy Putyin közeli haverja, az egész összeveszés az orosz hatóságokkal nyilván csak megrendezett volt!

Egyébként nekem is van Telegram-csatornám. Durov ugyanis kevésbé kapzsi, mint Elon Musk. Szóval ingyenesen engedi a posztrobotokat. Mert én magam nem posztolok soha semmit, csak beállítottam egy robotot, hogy tegyen fel linket minden új cikkemről:

Korábban a Twitter is engedte ezt, bár néha törölték a linkjeimet mint "közösséget sértő tartalmat". Amióta Musk megvette a Twittert, nincs ugyan cenzúra, viszont fizetni kell a robotért. Én meg nem fizetek, így 2023. május 19. óta a Twitter-fiókomon nem jelent meg semmi: én magam nem posztolok, a robotért meg fizetni kellene. Nekem sajnos arra nincs időm, hogy külön tegyek fel kézileg linkeket a cikkekről ide-oda. Meg számomra eleve sok jelentősége az egésznek nincs is: a követőim 99+ %-a vagy közvetlenül olvas vagy a Facebookon keresztül. Szóval a Facebook melletti összes egyéb profilom csak amolyan jelképes, "nekem olyan is van" alapú.

Nemrég bukkantam rá: a katolicizmus "megújítását" követelő nyakikgomboltak honlapjára. Önleleplező, gyomorforgató olvasmány.

A cél tulajdonképpen a mai Németországban a katolicizmusban már többségben lévő Synodaler Weg mozgalom meghonosítása a magyar katolicizmusban is.

A Synodaler Weg 5 éve létezik, több ponton is reformot követel a katolikus tanításban és gyakorlatban. Természetesen a legfontosabb követelésük a Biblia és a jézusi tanítása átírása a homoszexualizmust illetően. Így szerintem a mozgalom helyes neve nem szinodális, hanem buzonális, én ezt az elnevezést használom a jobb érthetőség érdekében.

Mekkora az erejük Magyarországon, nem tudom. Szerintem törpe kisebbség, s csak ilyen Lukácsi, Perinta, Szaravány, Libeeró, s Szemtelenlélek típusú fanatikusan ballibbant jómadarak vesznek részt benne.

Tukajdonképpen azt csinálják, amit a patagóniai főeretnek, a Vatikánt ideiglenes megszállás alatt tartó Francisco Conchita Wurst Borgia is tenne, ha szabadon cselekedhetne. Csak hát ő nem szabad ember, kénytelen taktikázni, nem hirdetheti ki nyíltan Sátán tanítását a szószékről, bár mocskos pofáján jól látszik, ez legbelsőbb vágya.

Magyarországon - ez nagy szerencse - esélytelenek. Aki Magyarországon katolikus reformokat követel, az gyorsan ujjongó ateisták körében találja magát, s ezzel el is veszt maga alól minden egyházi talajt. Lásd Perinta Messiás esetét.

Mindenesetre az óvatosság nem árt. Bármilyen kevesen is vannak, érdemes a magyar buzonálisokat szem előtt tartani, hiszen alapvető stratégiai szabály: az ellenséget sose szabad lebecsülni.

Hörög a halivúdi celebvilág Trump alelnökjelöltjének kijelentése miatt, hogy „gyerektelen macskás nőknek” és "gyermektelen emberek" irányítják Amerikát.

Pedig a kijelentés teljesen igaz. Aki nem képes normál családot létrehozni, az miért akar társadalmat irányítani? Ez alól csak az képezhet kivételt, aki önhibáján kívül nem rendelkezik családdal.

Mert egyébként semmi gond, ha valaki szereti a háziállatokat, sőt ez egy plusz. De aki gyerek helyett szeret háziállatot, az közveszélyes beteg.

Mondom ezt mint nagy háziállat-barát. Macskából is három darabom van:

Bár egyébként kutyapárti vagyok.

Magyarországgal ellentétben, Bulgáriában az olimpia sose volt akkora nagy nemzeti ügy.

Míg Magyarország csak egyetlen alkalommal nem vett részt önszántából az olimpián (1984-ben), addig Bulgária egy csomó olimpiát kihagyott. Egyszerűen az állam nem támogatta a részvételt pénzzel, így nem nevezett be senki.

Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázatban máig az első 10-ben van, Bulgária meg a 20-30. hely között, csak a kommunizmus alatt állt a 10-20. helyeken.

Vicces módon, viszont az első modern olimpián, 1896-ban részt vett Bulgária, mégpedig 1 sportolóval. A sztori kifejezetten érdekes.

Amikor Bulgária felszabadult a török uralom alól 1878-ban, az egyik nagy probléma a szakemberhiány volt. A bolgár kormány igyekezett külföldieket csábítani az országba, jó anyagi feltételekkel (pl. így kerültek az országba tömegesen magyar cukrászok, erről írtam már).

Az első szófiai gimnázium - sokáig az egyetlen a városban - 1879-ben lett megalapítva. Itt éppen szakképzett tornatanárra volt kiírva pályázat. Erre jelentkezett egy Charles Champaud nevű svájci testnevelés-tanár. Vele együtt összesen 12 svájci tanár érkezett az országba. Charles Champaud gyorsan beilleszkedett, egy időben tréfásan a "Sarl Sampov" nevet használta.

Champaud nagy sportrajongó volt, egyrészt részt vett a bolgár labdarúgás megszervezésében, másrészt amikor értesült, hogy olimpia lesz Athénben, felkereste az illetékes bolgár szerveket, Bulgária miért nem vesz részt. Nagy érdeklődést nem sikerült kiváltania, de azt mondták neki: ha nem kér pénzt erre, akkor miért nem megy ő, képviselje ő Bulgáriát.

Akkor még nem voltak bonyolult szabályok ki kit képviselhet, így Champaud - bár csak svájci állampolgár volt - tényleg elment az olimpiára, ahol talajtorna, lólengés, s korlát versenyen vett részt mint Bulgária képviselője. (Csak az 1908-as oliompiával kezdve lettek szabályok megállapítva ki képviselhet egy adott országot.) Érmet nem szerzett ugyan, de máig híres ember Bulgáriában - Szófiában utca van elnevezve róla -, hiszen a legelső bolgár olimpiai résztvevő és legelső pontszerző egyben (lólengésben 5. lett).

Champaud aztán abbahagyta sportoló pályafutást (egy focimeccsen súlyos sérülést kap, ugyanis focista is volt a tornászi pályáján kívül), így elhalt a bolgár olimpiai mozgalom. Bulgária a legközelebb csak 1924-ben vett részt.

Az igazi csúcs a kommunizmus alatt volt, akkor szovjet mintára a sport állami prioritás lett Bulgáriában. De ekkor se lett a bolgár olimpiai részvétel soha olyan sikeres, mint a magyar.

A rendszerváltozás után persze teljes összeomlás jött.

Most már eljutottunk oda, hogy az emberek minden éremnek örülnek.

Bár annak megítélése sajátos, hogy sok az import-sportoló. A mostani párizsi olimpia 7 bolgár érmese közül 2 aranyérmes és 2 bronzérmes de facto külföldi: orosz, ukrán, iráni, kubai. S közülük 3 nyilvánvalóan "sportállampolgár", azaz csak a versenyzés miatt lett bolgár állampolgár. Egyedül a kubai valós eset: ő tényleg Bulgáriában él évek óta, bolgár felesége van.

A neves megmondóember magyar- és keresztényellenes szózata őszinte.

Az a baja, hogy a nép hagyta, ne valósuljon meg az a nyugatos, modern, kapitalista, polgári álom, amiről a rendszerváltozás szólt.

S személyesen is érintett vagyok. Én is hittem fanatikusan ebben az álomban, nagyjából 1993-ig. Aztán már inkább racionálisan, immár lelkesedés nélkül, de továbbra is, nagyjából 1999-2008 között.

Pedig tévedtünk. Ez az "álom" nem csak téves volt, de nem is létezett: a társadalom 90+ %-ának ez sose volt az álma. Ez a felső 10 % álma volt, s talán még olyanoké is, akik szerettek volna bekerülni a felső 10 %-ba, de a nép ilyet sose akart.

A nép normalitást akar, jobb életet, nem polgári szörnyrendet.

Csodacikk a Mércében, annak testvérlapja, a Fordulat kapcsán. Míg a Mérce alapvetően ballib, néha kommunista cikkekkel, addig a Fordulat őszintén komcsi.

A valóságtól való rugalmasan gyorsuló elszakadás mintapéldája az egész mű. A legjobb az egészet viccnek felfogni, mert különben a másik megoldás: a szerzők dühöngő elmebetegek.

Először is elmondom mi a probléma. A probléma lényege az, ami minden - majdnem minden - modern szélsőbalost izgat évek óta: hogyan lehet egyszerre kommunistának lenni és közben szidni a létezett kommunista rendszereket. (Azért írtam, hogy "majdnem minden", mert tény, hogy van egy kisebbség a szélsőbalon, mely helyesnek tartja a létezett kommunizmust, így számukra a probléma nyilván nem is létezik. De ők valóban csak egy törpe kisebbség.)

Sok kreatív magyarázat született erre. Valójában maga a Kádár-rendszer is egy ilyen mítoszon alapult. A Kádár-eredetmítosz: volt a horthyfasizmus, ez alól felszabadultunk, de aztán - ó jajj! - jöttek mindenféle magukról megfeledkezett kommunisták, ilyen csúnya személyikultusz emberek - élükön Rákosi személyikultusz miniszterrel -, akik - segítség! - eltávolodtak a lenini elvektől, de aztán ismét kisütött a Nap a történelem egén, mert a jó Kádár elvtárs visszaállította a lenini normákat, így azóta békében és boldogságban élünk.

A klasszikus szélsőbalos magyarázat persze az, hogy "de hiszen az nem is volt kommunizmus!", de ez nagyon hamiskás, meg kontrapoproduktív is, hiszen az elég hihetetlen, hogy minden egyes kommunista hatalomátvétel álkommunistákat helyez hatalomba, akik azonnal le is térnek a jó útról. Szóval valami kifonomultabb narratíva kell.

Itt a cikkíró azt a mellbevágó következtetésre épít, hogy:

• 1949-1969 minden szép volt Kínában, épült a szocializmus rendszere, bár folyamatosan válságok jelentkeztek (azt nem mondja, honnan),
• a nép aztán korrigálni próbált még 1976-ig, de végül a néptől rettegő vezetés legyőzte a népet,
• 1976-tól meg jöttek a burzsoá reformok, a hatalmat a pártnomenklatúra és a műszaki szakemberek kivették a nép kezéből, államkapitalizmus lett lassan,
• majd pedig, már az ezredforduló környékén, az államkapitalizmus részben magánosítva lett, a "vörös burzsoáziából" immár nem csak informálisan, de jogilag is tőkés osztály lett.

A csúcsmondat: "A kulturális forradalom általánosságban egy alulról szerveződő eseménysorozat volt (..) Ezt megtorlások, a termelés militarizációja, valamint a párt, a hadsereg és az államhatalom teljes összeolvadása követett. Ekkor szűnt meg a valódi, bázisdemokratikus és egalitárius szocializmus létrehozásának materiális alapja és lehetőségének reménye."

Szóval a sztálini típusú rendet követő korai kínai vezetés bázisdemokrata volt? Nekem van 2-3 sztálinista-kommunista ismerősöm, de ezen még ők is halálra röhögnék magukat. Meg persze azonnal felmerül: miért lázadt fel a nép e csodás bázisdemokrácia ellen, hiszen a cikk szerint a kulturális forradalom szinte népfelkelés volt.

A valóságban persze mi történt Kínában. A nem működő marxista gazdaság le lett váltva, helyette kapitalizmus lett, de egyrészt a politikai hatalom sose lett átadva az új gazdasági elitnek, másrészt az ország sikeresen megőrizte politikai-gazdasági függetlenségét. A kínai kommunisták megcsinálták teljesen ugyanazt, amit korábban Japán, Tajvan, Dél-Korea, Szingapúr, csak épp ott nem nevezték ezt "szocializmusnak".

Mindenképpen fontos persze, hogy az esélyegyenlőség jegyében immár az értelmi fogyatékos makákóknak is van elméleti folyóiratuk. Ez állatvédelmileg is jelentős eredmény.

Kossuth ükunokái tiltakoznak, mert a balatonfogasi Kossuth utcában a megkérdezésük nélkül a padok zöldre lettek festve! Ők kék-sárga csíkos színt akartak volna.

Hadd tiltakozzanak. Majd megunják és hazamennek drogozni!

Ilyen ez az uborkaszezon. A belpesti feketeöves libbantak éppen búskomorságba estek, nincs min műfelháborodni. De akkor jön az örömhír: a Szabadság-szoborra Zorbán keresztet erőszakol, ezzel megsértve a... nem tudjuk mit, ha mást nem, hát biztosan az európai jogállamiságot!

Szerencsére a tiltakozás már el is halt, ezt bizonyítja, hogy indult petíció is:

A ballib petíciók jelentése: az ügyet már ők is leírták veszteséglistájukba, de mégis kell pro forma hisztizni még pár napig.

A magyar kiküldöttek között Kubában a 80-as években igazi esettanulmányokat lehetett volna csinálni, mi az a 3 embertípus, amit a kommunista eszme és rendszer kinevelt.

Az ember jelleme leginkább akkor jön ki, ha ő van felül, erős pozícióban. Gyenge pozícióban ugyanis könnyű jó embernek lenni, hiszen sose lehet tudni, ennek oka belső erkölcsi meggyőződés vagy csak szimpla félelmen alapuló önzés.

Kubában pedig minden kiküldött erős pozícióban volt, sőt nagyon erős pozícióban a helyiekkel szemben. A kiküldöttek:

• sokkal jobb helyeken laktak, mint az átlag kubai, pl. ezeken a helyeken sok esetben nem voltak alkalmazva az egész országra jellemző közműszolgáltatás-leállítások, lásd Kubában akkor a legtöbb lakásban átlag napi 8 órán keresztül volt víz és 12 órán keresztül áram (ma ez sok helyen még rosszabb!), viszont az átlag külföldi lakta helyeken mindkettőből 24 órás szolgáltatás volt, gyakorlatilag a külföldiek lakta lakóhelyek be voltak minősítve a privilegizált kategóriába, ahová pl. a hadsereg és a rendőrség intézményei, az egyetemek, a kórházak, mozik, színházak is tartoztak, azaz abba a kategóriába, ahol nemzeti érdeknek számított, hogy ne legyen soha áram- vagy vízszünet,
• a hozzáférésben a dolgokhoz szakadék volt, egész bolthálózatok voltak csak valutás vásárlóknak és csak külföldieknek is (ma ebben jelentős javulás van, ma minden kubai szabadon vásárolhat valutás boltban, ha van rá pénze, már nincs kubaiellenes bolt-"apartheid" se) - még a legendásan legrosszabb életszínvonalú szovjet szakértők is 3-szor jobban éltek emiatt az átlag kubainál, mert ők is hozzáférték a "csak külföldieknek" boltokhoz,
• s persze maga a jövedelem: a már említett legendásan legszegényebb szovjet kiküldöttek is kaptak minimum 500-600 peso fizetést, míg egy átlag kubai 200-250 peso körül keresett (akkor feketén váltva kb. 5 peso volt 1 USA-dollár).

Ez utóbbiban a magyar kiküldöttek persze a szovjetekhez képes nagyurak voltak.

A korabeli szovjet gyarmatbirodalom egyik nagy sajátossága volt: a legrosszabb életszínvonal a gyarmattartónál volt, a gyarmatokon meg mindenhol jobban élt az átlagember. S ennek semmi köze a kádári reformokhoz! A teljesen reformmentes Bulgáriában is sokkal magasabb volt az életszínvonal, mint a Szovjetunióban.

A Szovjetunióban mindennapos látvány volt, hogy hatalmas sor áll a bolt előtt virsliért - ilyesmi Bulgáriában elképzelhetetlen volt, az olyan alapvető termékek mint amilyen pl. a virsli mindig kaphatóak voltak, szóval sorok csak egyes "magasabb" rendű árukért alakultak ki, pl. kávé, banán, nyugati kozmetikum.

S ez a privilegizált kiküldöttek esetében is így ment: a szovjet kiküldöttek fizetése jóval kisebb volt, mint bármely más szovjet csatlósállam kiküldötteié. Egy átlagos magyar kiküldött keresett havi 200 dollárt és 1000 pesót (azaz volt eleve dollár rész is mindenkinél, míg pl. a szovjeteknél csak a diplomaták kaptak dollárt is), a diplomaták meg nyilván többet ennél: most nyilván nem emlékszem konkrét számokra, de ha jól emlékszem, a legtöbbet kereső magyar, a nagykövet havi 1000 dollár és 2500 peso körül keresett.

(Persze a magyarok keresete is eltörpült a nyugatiakhoz képest. Pl. az osztrák nagykövet 6000 dollárt keresett, erre az adatra jól emlékszem.)

Szóval a legszegényebb külföldi kiküldött is gazdag volt a kubaikhoz képest. A többi dologgal együttvéve ez hatalmas erőfölényt adott.

Szóval hogyan is bántak a magyarok a kubaiakkal (mert persze ezt láttam a legjobban)?

Visszagondolva megfigyelhető volt egy kapcsolat a hivatalos állameszméhez való hozzáállással.

E tekintetben alapvetően 3 típus volt: a hívők, a karrieristák, s a liberálisok. Persze mind a 3 megnevezés pontatlan, most csak nem találtam jobbat, hiszen pl. volt hívő karrierista és liberális karrierista is, tehát az elnevezések csak esetlegesek.

Hívő alatt olyan ember értendő, aki komolyan hisz a kommunista eszmében. Persze ez akkor már ritkaság volt, de létezett, különösen az idősebbek között (aki akkor 60 felett volt, azaz a 20-as években született).

Ez a csoport igyekezett a eszmét átvinni a gyakorlatba is, azaz folyamatosan haverkodott a kubaiakkal, éreztetni akarta velük, hogy ő egyenlő velük.

Volt egy legendás eset, egy magyar, akiről mindenféle sztorik keringtek. Az illető zsidó volt, megjárta Auschwitzet, aztán ennek hatására kommunista lett, majd az ÁVH-ban folytatta, majd 56 után külkeres lett - egyébként tipikus életpálya, a 60-as években nagyon sok külkeres került ki a volt ÁVH-ból -, s végül, már nyugdíjas állásként, amolyan "jutalomból menj nyaralni 5 évre" diplomata lett.

Egyrészt megtanulta tökéletesen a kubai beszédet, hogy ő is az utca nyelvén tudjon beszélni, másrészt folyamatosan minden kubait meghívott beszélgetni, akit csak lehetett. A kubai alkalmazottak elkezdtek egy idő után félni tőle, mert egyszerűen nem hagyta őket dolgozni. Az egyik kertész mesélte, már miután az illető ember hazament, hogy volt, hogy nem hagyta egyáltalán dolgozni a kertben, mert XY elvtárs beszélgetni akart, s az meg udvariatlanság lett volna, ha nemet mond neki, aztán persze a kertészt lebaszta a főnöke "te miért nem vágtad le a füvet, mit műveltél egész délután?" - "XY elvtárs már megint azt akarta, meséljem el, mi volt az 1950-es években és hogy mi a nép viszonya a Forradalomhoz".

Persze ez a típus végülis tűrhető, hiszen barátságos. Az azonban ezek az emberek sose veszik észre, hogy ez sokszor kényszerbarátság a másik oldalról, hiszen az alul lévő egyszerűen nem mer nemet mondani a barátkozásra.

A másik kategória, a liberális, se nem ereszkedett le így, de nem is fölényeskedett. Ők amolyan üzletként néztek az emberek közti viszonyokra: te fizetést kapsz, megcsinálod amit kell, aztán szia, nincs miért mást belelátni a viszonyba.

Nem is volt ezzel gond, ha ez a típus nem kezdett nyerészkedni. Sokan sajnos azonban pont ezt csinálták. Pl. ennek jellemző módja volt az 1:3 "árfolyam". Azaz jön pl. egy kertész, aki havi 120 pesóért vállalja, hetente eljön kétszer és levágja a füvet, de erre a nyerészkedős azt mondja "120 utcai peso az 40 külföldiboltos peso, 3-szoros az értékeltérés", azaz mondja meg a kertész mi kell neki a csak külföldieknek fenntartott boltból, s mivel oda ő nem mehet be, nem vásárolhat, így a megbeszélt összeg harmadát számoljuk.

Persze az átlag kubainak így is megérte, de ez nagyon kemény visszaélés volt az erőfölénnyel. Megalázás nélkül, de mégis visszaélés.

S persze a legrosszabb típus a "karrierista". Ő anyagilag is visszaélt jellemzően az erőfölényével, de meg is alázta az embereket. Ilyenre is volt legendás eset.

Volt egy magyar kiküldött, akit a háta mögött kiröhögtek, ilyenek miatt. Az emberke és a felesége azt hitték, hogy valami csoda folytán a Hyppolit a lakáj filmbe kerültek, s elkezdtek tényleg így viselkedni, valamiféle furcsa szabályokat találtak ki hogyan kell visekedniük az alkalmazottaknak, ki mikor hogyan mehet be a lakásba - pl. alacsonyabbrendű ember csak "bejelentés" után léphetett be.

Bár ezen a típuson lehetett nevetni, de azok szemszögéből, akik az áldozataik voltak, a helyzet egyáltalán nem volt vicces.

Gyorsan kiderült: az anyagi kihasználás kevésbé megalázó, mint a személyes lenézés.

Persze más rendszer is kitermel típusokat. De akkor csak az a rendszer volt.

Önvizsgálatot tartottam életemben a legnagyobb általam elkövetett hibáimról. Nem teszem közzé a listát, mert ez túl személyes.

De a lényeg: a hibáim 95 %-a 3 okra vezethető vissza:

• félelem - azaz megijedtem mi lesz, ha nem azt teszem, amit teszek, hanem az ellenkezőjét,
• harag - azaz erős negatív érzelem alatt cselekedtem, nem kivárva annak elmúltát,
• pénzhiány - azaz azért csináltam valamit rosszul, mert azt hittem, az adott hibás cselekedet pénzbevételt fog eredményezni.

A vicces az, hogy a legritkább ok a téves jövőbelátás. Pedig azt lehetne hinni, ez a fő ok.

Ma már semmi akadálya VIP-utasnak lenni repülőtéren. Csak pénz kérdése. Ill. egyes hosszabb repülőjáratokon az elsőosztályú jegyhez automatikusan jár a VIP-státusz.

A VIP-státusz előnye: az egész jegy- és csomagintézést személyzet csinálja, nem kell sorbaállni, mindenki előtt be lehet szállni a repülőgépbe, a VIP-teremben pedig van jellemzően mindenképpen ingyenes ital, sokszor étel is.

A Kádár-rendszerben is volt Ferihegyen VIP-terem, de akkor a használata nem volt megvehető, ott csak a bizonyos rang feletti utazó emberek mehettek át. Ha jól emlékszem, csak miniszterhelyettestől felfelé és az ennek megfelelő párttisztség (KB osztályvezető-helyettes) szinttől járt ez. Állandó kiküldöttek esetében kizárólag a nagyköveteknek járt ez, az nagyjából miniszterhelyettesi szintnek számított.

Persze ha VIP-jogosult személy delegációval utazott, akkor a delegáció tagjai is a VIP-termen keresztül utaztak.

E körön kívül egyedi alapon járhatott a VIP-utas státusz.

Mivel szüleim nem voltak a jogosult csoport tagjai, mi mindig a normál módon utaztunk, Ferihegy akkor egyetlen terminálján keresztül. Az akkor - a 80-as évek elején - már egy erősen lerobbant buszpályaudvarra emlékeztetett, tömeg volt, szűk folyosók, kevés jegy- és csomagellenőrző pont, mindig hosszasan kellett várakozni. (Csak 1985-ben kezdődött el a teljes felújítás, amikor megnyílt a kettes számú terminál Vecsés határában.)

Az egyetlen VIP-élményen 1981 augusztusi.

Az akkori szokások szerint a fontos külföldi főemberek köszöntése a nagyköveteken keresztül zajlott, a protokollajándékokat pedig a normál diplomáciai futárok vitték. A diplomáciai futárok maguk is diplomata sztátuszúak voltak, így mentesültek minden biztonsági előírás alól, ennek persze sok jelentősége nem volt, hiszen az ajándékok nem sértettek semmilyen biztonsági előírást, de mégis rangot adott, hogy ezek nem vizsgálhatók át biztonsági okokra hivatkozva se.

A konkrét esetben azonban éppen nem volt diplomáciai futár, mert júliusban-augusztusban holtszezon van e téren. Ilyenkor a megszokott megoldás, ha mégis küldeni kell valamit: megnézni van-e éppen oda utazó hivatalos kiküldött, aztén neki adni egyszeri futár megbízást.

A lényeg: apám ideiglenes futár lett. Éppen ő ment Havannába, s ő vitte Kádár elvtárs ajándékát Fidel Castrónak, utóbbi születésnapjára (augusztus 13.). Én meg vele utaztam. Kádár elvtárs ajándéka egyébként egy népművészeti motívumokkal díszitett bortartó bőrtáska volt, 2 üveg kiemelt minőségű tokaji borral, mellette írógéppel egy spanyol nyelvű egymondatos születésnapi köszöntés, alatta Kádár sajátkezű aláírása.

Az egész esemény rendkívül mókás volt. Először is szirénázó belügyes kocsi hozta az ajándékot a repülőtérre, olyan titkossággal mintha legalább atomrakétákat indító táskáról lenne szó. Aztán azt valami civilruhás belügyes átadta egy egyenruhásnak, majd az nekünk.

A kor jellemzője, hogy már mennyire keveredtek a hivatalos megszólítások. A komor hivatalos személyek, akik a táskát hozták a Pártközpontból még "elvtársnak" szólították apámat, de a bent intézkedő ember - szintén állambiztonságis, de nyilván alacsonyabbrangú - már "úrnak".

Az intézkedő ember a normál üzleti osztályű repülőjegyeinket első osztályúra cserélte - akkor még volt ilyen a Maléven, később megszűnt -, aminek a fő előnye, hogy kicsit nagyobb a hely, kényelmesebbek az ülések emiatt.

De ez csak Madridig tartott. A Párközpont nyilván úgy ítélte meg, nem kell teljes útra első osztály és VIP, így a Madrid-Havanna járaton már VIP-mentesek és normál üzleti osztályú utasok voltunk.

Kicsit kényelmetlen volt. Az ugyanis szigorúan ki volt adva: az ajándék nem adható fel külön csomagként, azaz apám köteles kézicsomagként vinni magával teljes utazása alatt.

Gondolom, máig ott van a bőrtáska valamelyik kubai múzeumban. A kubai vezérnek adott ajándékok jellemzően aztán szét lettek osztva különböző kubai múzeumoknak. A bort meg biztosan megihatta valaki a munkatársai közül, ő maga csak viszkit és rumot ivott.

Közismert: Fidel a Macallan márkájú skót viszkit szerette és a Havana Club Máximo kubai rumot. Ez utóbbi ugyanaz, mint a Bacardí Superior, de a Bacardí-család beperelte a kubai államot a 70-es években jogsértés, névbitorlás miatt, így a havannai Bacardí-gyár termékei azóta a "Havana Club" nevet viselik, s csak a Bacardí-család új, a kubai forradalom után csinált, puertoricói gyárának termékei viselhetik a "Bacardí" nevet (én nem vagyok rumszakértő, de aki ért hozzá, az szerint egyébként egymástól nem lehet megkülönböztetni a két gyár termékeit, azonos a recept).

Az ilyesmi rendkívül káros: Labossa Péter Mihály bocsánatot kért.

Persze értem: félelem. Az egyik legyakoribb motiváció. Holnap írok erről.

De most a konkrét ügy, melyről már írtam.

A pap persze próbálja menteni a menthetőt: "Az érdi templomban 2024. augusztus 4-én elmondott prédikációmból sajátos módon kiemeltek részleteket, amelyeket úgy lehetett értelmezni, mintha a holokauszt a Jézus korabeli zsidó vezetők megnyilatkozása miatt Isten büntetése lett volna. Ettől az értelmezéstől elhatárolódom. A holokauszt relativizálásának minden formáját elutasítom. Ha bárkit megbántottam, így zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek." - azaz azt mondja, ő sose mondott ilyet.

De ha ezt állítja, akkor miért kér bocsánatot? Ezen az alapon: utazom a villamoson, majd bocsánatot kérek a mellettem álló nőtől, aki meglepődik, mire elmagyarázom neki "az előbb majdnem a lábadra léptem, bocs" - valószínűleg elkönyvelne súlyos elmebetegnek az illető, vagy azt gondolná, biztos ez egy trükk, így akarok ismerkedni vele.

Labossa esetében a helyes a következő lett volna:

• nem kérek bocsánatot, mert nem követtem el semmit,
• aki kiemelte szövegkörnyezetéből mondataimat, az szégyellje magát és kérjen bocsánatot,
• aki pedig direkt féleemagyarázta mondandómat, az csináljon önvizsgálatot miért vannak titkolt antiszemita nézetei.

Van erről egy 20 évvel ezelőtti kubai vicc (persze nem eredeti, van ennek ősrégi szovjet változata is):

Havanna központjában egy részeg ember üvöltözik (egyébként ez ritkaság, a részegség nagyon ritka Kubában):

• Tudom miért ekkora a nyomor! Tudom ki a hibás, hogy ilyen szegénységben élünk!

Jön egy rendőrautó, gyorsan le is kapcsolják a részeget, viszik a rendőrörsre. Már a kocsiban, a részeg megint kiabálni kezd:

• Tudom miért ekkora a nyomor! Tudom ki a hibás, hogy ilyen szegénységben élünk! Az amerikai bojkott miatt van mindez, Bush elnök a hibás!

A rendőrautó megáll, kiteszik a részeget, de az még az autó után kiabál:

• S azt is tudom, maguk kire gondoltak!

A baj ezzel a magatartással, amit a pap is előad, az a baj, hogy biztatja a keresztényellenes erőket, hadd folytassák kampányukat.

Az ultraliberális média álkérdése: "Mit mond a korunkról, ha a dalaikból mindent tudunk Taylor Swift szakításáról vagy Ed Sheeran depressziójáról?".

Nos, a probléma nem létezik.

Én pl, egyik ügyről se tudok semmit, sőt a nevezett személyeket se ismerem. Annyit tudok róluk, hogy Taylor Swift egy amerikai énekesnő, Ed Sheeran meg egy ír énekes - most utána néztem, s még ezt se tudtam jól, Ed Sheeran nem ír, hanem olvas, pontosabban angol(na) -, de sose hallottam őket énekelni. Ed Sheerant fel se ismerném, nem sokszor ütköztem bele a képébe. Taylor Swiftet sajnos felismerném, mert túl sokszor láttam lapokban, de pl. nem tudom biztosan, hogy a Dua Lipa az az ő másik neve vagy külön személy - mondanom se kell, Dua Lipát se hallottam soha énekelni -, mindenesetre nehezen tudnám őket megkülönböztetni.

Ez az internetes kor hatalmas előnye: a felesleges és kéretlen információk sokkal nehezebben pofátlankodnak be az ember agyába. A korábbi korban ez nehéz volt: amikor az ember bekapcsolt, megnézett egy szerkesztett médiát, ömlött rá minden, ami ott volt. Most meg könnyedén lehet válogatni: még egy világsztár esetében is lehetséges, hogy nem tudunk róla semmit.

Egyébként semmi bajom se Taylor Swifttel, se Ed Sheerannel, fogalmam sincs mit csinálnak és hogyan, s még azt se zárom ki, hogy esetleg tehetséges művészek. Egyszerűen a téma nem érdekel még azon a szinten se, hogy leellenőrizzem tehetségüket.

A ballibek nagyon jól csinálják ezt: ha nem vesztenek éppen, kreálnak maguknak vesztes ügyet.

A képmutatás magasiskolája egyébként ez az ügy: mindenki tudja miről van szó, de egyesek - politikai okokból - úgy tesznek mintha nem értenék mi van.

Pedig elég lenne, ha a legtöbb ember visszaemlékezne saját diákkorára.

Az iskola lényege, amióta létezik ez az intézmény, a kényszer: azaz a társadalom által fontosnak gondolt ismeretek kényszerű átadása a gyerekeknek, hogy aztán azok integrálódni tudjanak, felnőtt korukat elérve, a társadalomba.

Mivel kényszer az egész, így a természetesen szabadságvágyó gyerek igyekszik kibújni alóla. Az iskola pedig ez ellen hat, erre van az egész iskolai rend, az alárendeltség a tanárnak, s minden egyéb hasonló eszköz.

Az ellenzők mindezt nem veszik tudomásul, s úgy tesznek mintha az iskola azt jelentené, hogy hatalmas tudásvágyú gyerekek alig várják a tanítást, s feszülten figyelik tanáraik szavait, mert életcéljuk a tanulás. Persze akad ilyen diák, de egyrészt ők egy törpe kisebbség, másrészt az ilyen erősen tudásvágyó gyerek se rendelkezik univerzális tudniakarással: akit pl. nagyon érdekel a fizika, azt jelemzően nem érdekli az irodalom. Plusz probléma: a nagyon tudásvágyó gyerekek hajlamosak függetlenül az iskolától tanulni, sokszor többet tudnak a tananyagnál, így egyszerűen unalmas nekik az óra.

Az az érv, hogy "az eszközök tiltása helyett integrálni kéne őket" tehát teljesen hazug. Mintha az órán mobilozó gyerek arra használná a telefonját, hogy éppen utána néz az éppen tanult témának, s nem arra, hogy játsszon és cseteljen tanulás helyett.

A hazugság fokozása is jelen van e témában ballib vitaműsorokban. Ott hazudós megmondóemberek előadják: a Zorbán informatikai analfabétákat akar csinálni a gyerekekből ezzel a tiltással. Mintha úgy lenne bárkiből informatikailag művelt ember, hogy órán tanulás helyett mobilozik!

Természetesen a liberálisok tiltakoznak. Ez azt jelenti: az új szabályozás jó.

A globális liberalizmus régi célja az oktatás lerohasztása. Primitív tantervekkel, áltudományos elméletekkel (pl. "ne magoljon, hanem tanuljon gondolkodni"), nyíltan sátánista rituálékkal (lásd Waldorf és társai). A cél világos: írni-olvasni éppen csak tudó, könnyen irányítható tömeg létrehozása.

A ballibbant szellemiség egyik főbűne a szakértőség mítosza.

Természetesen olyan területekre igaz ez, ahol valójában elméletek versenyeznek egymással, s nincs egyetlen "szakmai" igazság. Mert a természettudományos szférákban jellemzően tényleg van szakértőség, azaz létezik valami általánosan elfogadott eszme arról mi helyes és mi nem az.

Viszont a társadalomtudományok nem ilyenek. Ott nem az van, hogy van az igazság és minden más tévedés, hanem egymással versengő igazságok vannak.

Honnan is ez a magyar ballib magatartás, amit kedvencem, Kériné is képvisel? Egyrészt nyugati hatás: ma már a nyugat is ilyen, azaz kimond "igazságokat", melyeket aztán nem szabad kritizálni. Másrészt helyi jelenség: a magyar ballib elit marxista gyökerű, s a marxizmus tipikusan ilyen: Marx komolyan hitte, hogy a társadalomtudomány ugyanolyan tudomány, mint a természettudomány, lásd meg lehet állapítani a történelem "törvényeit", s akkor tévedhetetlenül tudjuk mi volt, mi van, mi lesz.

A ballib elit természetesen nem marxista, hanem ultraliberális, de ez a marxista modell az egyetlen igazságról meghatározza gondolkodását.

Kériné azért jó ebben, mert ő olyan nőies kecsességgel adja ezt elő, immár 35 éve folyamatosan. Egyrészt kőkemény diktárorkodós, lenézős stílusban, de ezt játékosan-nőiesen prezentálva.

35 éve tudjuk tőle minden egyes pillanatban, hogy mit kellene éppen tenni a gazdaságban, s hogy mi mihez vezet és honnan jön. Az is mindig kiderül, hogy a mindenkori baloldali döntéshozók mindent helyesen tesznek, s ha aprókat tévednek is, azok nem is igazi tévedések, s ugyanígy, a mindenkori jobboldali döntéshozók meg mindenben tévednek, s ha véletlenül valamit jól csinálnak, az se menti meg a rosszat, amit tesznek. Kériné képes ugyanazt a gazdasági adatot biztató növekedésnek és katasztrofális zuhanásnak is elemezni, attól függően, hogy a kormány politikailag az övéiből áll vagy nem.

Az alapeszme itt: a jók azért jók, mert szakértők, azaz az egyetlen igaz tant követik, míg a rosszak nem egyszerűen rosszak, hanem nem értenek hozzá.

Ez a gondolkodás hatalmas sikert hozott az MSZP-nek 1994-nek, akkor sikerült az országgal tényleg ellhitetniük, hogy az MSZP a "szakértők pátrtja", míg Antallék meg nem azért nem hozták el az osztrák életszínvonalat, mert rossz emberek, hanem mert nem szakemberek!

Azóta persze sok idő eltelt. A "szakértők" hitelét erősen csökkentette az a tény, hogy amikor hatalmon voltak, akkor se lett osztrák életszínvonal. De a ballib szavazótábor máig hiszi a szakértőséget, s a siker hiányát valami megmagyarázhatatlan külső tényezőknek teszi meg.

Emlékszem, pár éve, amikor a ballib keménymag még hajlandó volt vitázni is, volt egy ilyen vitám, akkor a kőkemény ballib blogger-kommentelő teljes komolysággal levezette nekem, azért volt sikertelen a baloldal 2002-2010-es kormányzása - mert szerinte is az volt! -, mert egyrészt szörnyű, száz éve nem látott nemzetközi válság lett, másrészt a gonosz Zorbán folyamatosan "elrántotta" a kormányt.

Valójában mindaz, amit Kériné is képvisel az a minden eltörölni akaró, totalitárius, elitista gondolkodás. Reméljük, hosszú lesz még az élete Kérinének és aktív is lesz, mert amíg az ő fajtája uralja a ballib holdudvart, addig biztos Zorbán győzelme minden választáson.

A genetika nem tud mindent meghatározni.

Hiába bolgár az ember származás szerint fele arányban, ha nem nőtt fel ilyen környezetben. Ennek több jele is van nálam, az egyik a ritmikus gimnasztika nevű sport (bolgárul "művészi gimnasztika" a neve) iránti viszonyom.

Számomra érthetetlen okból ez az egyik legnépszerűbb sportág Bulgáriában.

Én kezdetben próbáltam nézni, de olyan lett ez, mint amikor Kubába költözve, megpróbálva alkalmazkodni a kubai környzethez, megpróbáltam megérteni az egyes számú kubai sportot. Ez a bézból egyértelműen, Kubában ez nem csak első sport, de mindent legyőzve első, abszolút első. A kubai gyerekek, amikor az utcán játszanak, nem kosárlabdáznak vagy fociznak, hanem bézbólt gyakorolnak.

Valójában Kubában a bézból fontosabb, mint az USA-ban. Az USA-ban a bézból csak a 3. helyen van, megelőzi őt az amerikai futball és a kosáslabda. Kubában még politikai jelentősége is van, a spanyol gyarmati uralom elleni harcban a XIX. sz. végén egyenesen jelkép lett, hogy a kubai nacionalista nem focizik, mint a spanyolok, hanem bézbólozik.

Aztán a független Kubában minden rendszer támogatta a bézbólt, abszolút nemzeti sport.

Gondoltam, megismerkedem vele, de pár hét után feladtam: a játék egyrészt baromi lassú, folyamatosan szünetek vannak, másrészt a szabályainak megértése a latin nyelvtanéval vetekszik.

A ritmikus gimnasztika sokkal egyszerűbb, ez tulajdonképpen egyfajta sportosított balett, de egyrészt dögunalmas, másrészt teljesen szubjektív: a bírák pontoznak valami teljesen átláthatatlan rendszer szerint és folyamatosan viták vannak, most éppen jól pontoztak-e. Én már a balettet se szeretem (csak a balett zenét, de zavar ha közben emberek ugrándoznak), szóval a ritmikus gimnasztikát is így fogom el, ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy fiatal csajok zenére ugrándoznak tárgyakat dobálva.

A ritmikus gimnasztikát egyébként Franciaországban találták ki. De igazi robbanása a Szovjetunióban lett, a XX. sz. 60-as éveiben a szovjet sportdiplomácia sikeresen elérte, hogy elismert sport legyen.

Úgy alakult a helyzet, hogy a 60-as évek végére a két nagyhatalom a ritmikus gimnasztikában a Szovjetunió és Bulgária lettek.

A legtöbb helyre ilyen hatás alatt került. Pl. Izrael akkor lett erős a ritmikus gimnasztikában, amikor pár zsidó nemzetiségű ex-szovjet ritmikus gimnasztikai szakember kivándorolt óta.

Ma már sok országban van, de a legtöbbször van valami ex-szovjet vagy bolgár kapocs. A kommunizmus összeomlásával sok ember szerte szét ment a világban, a német ritmikus gimnasztikát de facto máig oroszok csinálják, mind játékosi, mind edzői szinten. De pl. az olasz ritmikus gimnasztika meg bolgár edzők munkája.

Amikor szétesett a Szovjetunió, pánik is lett emiatt Bulgáriában. Hogy az eddigi egyetlen komoly ellenfél - a szovjetek - helyett lett egy rakás "szovjet" ellenfél: orosz, ukrán, belarusz, kazah, azeri, stb.

Persze a bolgár ritmikus gimnasztika ettől független is összeomlott. A kommunista rendszer vége után nem maradtak szponzorok. Míg Oroszországban nem így lett, ott gyorsan újraszervezték a finanszírozást, szóval egy időben teljes orosz és ex-szovjet dominancia lett a sportágban.

Az utóbbi 10 évben kezd újjáéledni a bolgár ritmikus gimnasztika is. A mostani olimpián egyéniben az ezüstöt egy bolgár kapta. Viszont nemzeti csapás is történt: a csapatok szintjén Bulgária csak 4. lett, éppen lemaradva az éremről.

Én persze örülök az érmeknek, de azt továbbra se értem: mi a jó a ritmikus gimnasztikában...

Az utóbbi hetekben megnéztem több olyan klasszikus filmet, mely eddig kimaradt életemből.

Nemrég az Anatomy of a Murder című került sorra.

A film érdekes, bár nem tudom miért került fel az ilyen "világ 10 legjobb filmje" listákra, annyira azért nem kiemelkedó.

Egy mellékes elem, ami azonban felvidított. Van egy elég általános nézet, hogy a nő akkor szexis, szép, nőies, ha női ruhát, szoknyát, stb. visel, a nadrágos nő jellemzően nem számít általánosan elfogadottnak. A film szerzője viszont velem azonos véleményen van: a női főszereplő esetében elhangzik, hogy kihívóan öltözködik, mert nadrágot hord.

A férfi főszereplő figyelmezteti is a női főszereplőt, legközelebb öltözzön szolídabban, vegyen fel szoknyát:

A ballib szigetlakók felfedezték a Zorbán újabb szörnyű bűnét: öröklés nélkül szinte lehetetlen saját ingatlant vásárolni!

A valóság persze nem zavar senkit: ez a helyzet az egész világon.

Ami a relatív lakásárakat illeti, ezek gyakorlatilag az egész világ borzasztó drágák. Ennek oka: ahol nominálisan olcsóak a lakások, ott jellemzően a munkabérek is alacsonyak, s fordítva. Lásd: Addisz-Abebában hiába kerül fele annyiba egy lakás, mint Budapesten, az etióp bérszint a magyar 15 %-a.

Nem véletlen, hogy a legmagasabb relatív lakásárak nem valamelyik népszerű idegenforgalmi helyen vagy felkapott pénzügyi-kereskedelmi központban vannak, hanem nagyon szegény országokban. Addisz-Abeba a világ relatíve legdrágább városa ingatlanszempontból: ott egy átlag házaspár 55 évi munkabérébe kerül egy átlagos lakás. Míg olyan kínai pénzügyi központokban, mint Sanghaj, Hongkong, Peking ez "csak" 28-30 év, pedig nominálisan Kínában az ingatlanok jóval drágábbak (ezekben a kínai városokban a budapesti árszint 8-10-szerese van az ingatlanárakban).

A budapesti adat: 14 év. Ami teljes átlagos Európában. Persze tény: sok nyugati városban ez a szám alacsonyabb, inkább 9-12 között van. Ami szintén az "öröklés nélkül szinte lehetetlen saját ingatlant vásárolni" kategória.

Nem véletlen, hogy nyugaton az átlagembernek nincs saját lakása, egész életében bérlakásban él.

A dollarizáció azt jelenti: egy adott ország lakossága nem veszi komolyan országa hivatalos pénznemét.

Fokozott esete: eleve más pénznemet használnak. Enyhébb esete: a hivatalos pénznemet használják, de mindent idegen valutában számolnak, folyamatosan átváltva az aktuális árfolyam szerint.

Általában a magas infláció hatása ez, de nem minden magas infláció okoz ilyet. Ha a magas infláció időben lassan bontakozik ki, nem lesz dollarizáció.

Magyarországon sose volt dollarizáció, legalábbis soha a forint 1946-os bevezetése óta. Magyarországon hiperinfláció se volt 1946 óta. A legmagasabb magyar infláció azóta 1991-ben volt: 35 %.

Bulgáriában a rendszerváltozás óta kétszer is volt hiperinfláció: 1991-ben 473 % volt az éves infláció, 1996-ban pedig 489 %. De 1990-1997 között minden egyes évben a bolgár infláció jóval magasabb volt a magyarnál, s egyedül két évben nem volt hiperinfláció, 1994-ben és 1995-ben, amikor 25-30 % körüli volt az éves infláció. Normál mértékű - 10 % alatti - infláció Bulgáriában csak 1999 óta van, egyedül 2022-ben ment ismét kicsit 10 % fölé az egész világon jelentkező háborús infláció hatásaként (amit a ballib közgazdászok és pénzügyi zsenik - lásd Kériné - szerint a Zorbán talált ki).

Mégis: dollarizáció csak a második bolgár hiperinfláció alatt lett, mely az 1995/1996-os tél végén kezdődött és 1997 júliusáig tartott, kb. 15 hónap volt. Emlékezetes pillanat: a piacon almát áruló nénike dollárban számolt, majd a napi árfolyamon váltott levára, s így mondta az árat - a kor sajátossága: mindenkinél volt számológép (még nem voltak elterjedve a mobiltelefonok).

De pl. Szerbiában a helyzet teljesen hasonló volt évekig, csak ott nem dollárban, hanem német márkában számoltak mindent. (A szerb hiperinfláció sokkal nagyobb volt, mint a bolgár, a csúcspontján 25 ezer % volt éves szintre számolva.)

Kuba most hasonló helyzetben kezd lenni. Ott egyszer volt a 90-es évek hatalmas sokkja, 1991-2000 között, amikor a Szovjetunió és a KGST összeomlása miatt a kubai gazdaság teljesen szétesett. Az elmaradt szovjet segélyek katasztrófát okoztak. Az átlagos infláció 100 % körüli lett éves szinten, s csak azért nem több, mert nem volt az országban kapitalista rendszer, így az állam mindent képes volt a kezében tartani. Ezután jött egyfajta stabilizáció, majd lett a 2021-es nagy pénzügyi reform.

Ez a reform totálisan megbukott. Eredeti célja az volt, hogy a hármas valutarendszer ("normál" peso, konvertibilis peso, dollár) megszűnjön, s az egész gazdaság átálljon az egységes pesóra. Az ideológiai okokból erőltetett 1:1 árfolyam is fel lett adva, helyette 1:25 lett, de ez se segített, ma már a Kubai Nemzeti Bank hivatalosan is 110 pesót ad 1 dollárért, a 1:25 csak a kártyával fizető külföldi turisták lehúzására maradt hatályban.

De a helyzet így se rendeződött. Újra be lett vezetve a konvertibilis peso, csak immár nem bankjegy, hanem elektronikus pénz alakjában. Közben elszállt a peso teljesen, párszor 1:500 is volt az árfolyam (a mai 1:335). A kormányzat igyekszik valahogy lejjebb vinni a piaci árfolyamot, sikere is volt, a korábbi 400 körüli helyett ma inkább 300 körüli.

Azonban kiderült: hiába az árfolyam viszonylagos stabilizálása a 300-350 közti szinten, az árak a dollárhoz igazodnak, abban számol mind eladó, mind vevő. S mivel nincs bizalom a saját pénznemben, a kereskedők beleszámolnak mindenbe egy kockázati jutalékot. Hiszen most már van magánszektor Kubában, annak áraira nem tud hatni az állam. Így az árak immár dollárban nőnek meg.

Tulajdonképpen az alakult ki ami 1996-1997-ben Bulgáriában: már mindegy mi az árfolyam, dollárban megy a számolás.

A gond Kubában csak az, hogy az átlag kubai sokszorosan szegényebb egy 1996-1997 közti bolgárnál, s ma már Kuba "sikeresen" elérte a 89 %-os szegénységi arányt: a lakosság 89 %-a képtelen alapvető szükségeleteit kielégíteni jövedelméből.

S persze ehhez jön a "propaganda". Az idősebb kubaiak még mesélnek milyen volt a forradalom előtti Kuba. Persze Kuba akkor se volt az USA szintjén, de akkor egy átlag kubai annyit pénzt kesredett 1 hónap alatt, mint egy átlag amerikai 10 nap alatt, azaz 1:3 körüli volt az eltérés az életszínvonalban, míg most az arány inkább 1:30 - egy átlag kubai annyit pénzt keres 1 hónap alatt, mint egy átlag amerikai 1 nap alatt.

Kubai közgazdászok komolyan felvetették: a legkisebb rossz a valóság elfogadása lenne, azaz megszüntetni minden kubai pénzt, s bevezetni az amerikai dollárt. Egyébként ennek van precedense Latin-Amerikában, 3 országban - Ecuador, Panama, Salvador - az USA-dollár a hivatalos pénznem.

Ideológiai probléma esetében, csak hogy ne pont az USA-dollár legyen a pénznem, megoldható lenne másképp is: a kanadai dollár vagy az euró bevezetésével.

Persze az emberek ettől még nem lennének kevésbé szegények, s az ország vezetése is elvesztene minden kontrollt a pénzpolitika felett, de legalább megkezdődhetne egy normális gazdasági folyamat, hogy az emberek a pénzükben megbíznak.