Hont Andrást sokáig Hontalan Andrisnak neveztem. Minapi bejegyzése óta nem fogom ezt tenni.
Aki ugyanis képes nyíltan beleszállni az egyik ballib szent tehénkébe - bár ez a tehénke kifejezetten csinoska -, azt tisztelni kell.
Egyébként engem Hont régesrég letiltott a kommenteléstől, sőt oldala nézését is blokkolta számomra (de ezt csak az nem képes áthágni, aki nem akarja), de ez nem számít: a jó cselekedet dicséretet érdemel, mindegy ki csinálja.
Az eredeti link itt. A kommentelők között sok a dühösen átkozódó ballib, ezeket kiváló mulatság végigolvasni.
Azon röhögök most, hogy ez a cikkem is bizonyíték lesz arra, hogy Hont "áruló"...
Amiben egyetértek a ballib elemzőkkel: a Fidesz-árva projekt megbukott. Ezen projekt lényege az volt: van egy konzervatív keresztény réteg Magyarországon, mely nem akarja Orbánt, s most ezeket majd jól megszólítja a néppártosodott Jobbik és az eleve néppárti MZP.
A megoldás nem az, hogy a Jobbik és MZP ostobák, ügyetlenek, ezért nem tudták ezt a réteget megszólítani, hanem az: ilyen réteg nem létezik. Ill. létezik, de marginális méretű: nem szoktam egyet érteni Dévényivel (a Soros Magyar Hangja vezető munkatársával), de ezúttal igen, a napokban írta, ez a réteg olyan kicsi, hogy tagjai név szerint ismertek.
S ahogy Fidesz-árva nincs, úgy baloldali radikális sincs, ill. persze van, de a tagság ismét név szerint felsorolható.
S a magyarázat teljesen egyszerű. Amit Magyarországon baloldalnak neveznek az valójában jobboldal, kb. a mai modern kereszténydemokrata fősodorhoz tartozik, azaz gazdaságilag teljesen liberális és globalista, nyugatcentrikus, szabadpiachívő, társadalmilag pedig mérsékelten progresszívista.
Na most, az elképzelt, ballib álomvilágbeli ideális Fidesz-árva kb. ugyanez: esetleg kicsit jobban húzódozik a progresszívizmustól, mint nyugati társa, de minden másban egy az egyben egyetért a ballib tábor alapeszméivel: gazdasági liberalizmus, globalizmus, nyugatimádat, szabadpiac-fétisizmus, stb.
Szóval ha lenne is ilyen réteg, az tényleg leszavazna gond nélkül a ballib pártokra. A vallás pedig eleve nem sokat számít, az átlag magyar szekuláris, ráadásul el kell ismerni: azért a ballib fősodor is mérsékelten nyomja a progresszívista értékrendet, máig Horn Gyula 1994-es mondása a mérvadó "semmi bajom a melegekkel, míg nem kötelező annak lenni" (bár most visszagondolva, lehet hogy Kovács László mondása volt, nem emlékszem).
A két tábor közti elválasztó ügyekben aki nem ért egyet saját tábora alapértékeivel, az a semmiben van.
Ahogy az ellenoldalon: nem létezik rendszerkritikus ballib, mert egy valódi ballib imádja, isteníti a rendszert, azaz az ellene való kritika pedig eleve a másik térfélen van. Lásd, a Schiffer András féle emberek automatikusan fideszes bajkeverőknek minősülnek a ballib oldalon, miközben az átlag fideszes meg szimpatizál vele.
Lám, a kevés radikális baloldali vagy a semmiben van, vagy nevetségessé teszi magát mint ballib segéderő.
S aki a semmiben van, annak semmi esélye. Egyik kedvenc magyar radbalos figurám Böröcz József, amerikai-magyar szociológus. Baromire okos ember, gyakorlatilag minden írását érdemes elolvasni. Kőkemény rendszerkritikát folytat. De minden hiába: a magyar ballib agytröszt számára ő egy amolyan kellemetlen büdös rokon - hiába orbánozik ezerrel, hiába írja alá a ballib agyatlan petíciókat, hiába küldi vissza a kitüntetését Ádernek, az ő szövege a ballib agytröszt számára szalonképtelen, amiket ő írt, az 20 éve még kódolt antiszemitizmusnak minősítettek, ma meg fideszes demagógiának.
Böröcz ellenpontja Jámbor András, aki szavakban kb. kommunista fegyveres felkelő, de aztán mindig valahogy belesimul a liberális klubba. Szóval ez meg a másik út: a magát nevetségessé tevés útja.
S pont ilyen nevetségesek azok a név szerint ismert igazikonzervatív ballibbantak is.
A politikusi szakma nagy veszélye, hogy amikor vége van, jellemzően nincs hová tovább.
Persze ha valaki nem vezető politikus vagy bukása nem hangos, akkor van visszaút a nem-politika világába. Ha van szakmája a politikusnak, akkor esetleg még vissza is mehet abba, persze ha nem töltött sok időt politikusként: 15-20 év vagy több esetében ez nemigen lehetséges már.
Ha a politikus megbukott ugyan, de pártja él, s jó a viszonya pártja vezetésével, akkor jellemzően semmi gond: egy nagyobb pártban jellemzően sok állás van, s még nem is mind teljesen kamu. Ha van kapcsolódás az államhatalomhoz, akkor lehetséges kiút az államapparátusba átigazolás.
Nyugaton a vezető politikusok jellemzően sokszorosan meggazdagodnak mandátumuk lejárta után. Ha jól szolgálta valaki a gazdáit, a gazdák ezt bőségesen meghálálják. A Clinton család pl. Bill elnökségének kezdetekor 1 millió dollár alatti vagyonnal rendelkezett, az addigi legszegényebb elnök volt (azóta megelőzte őt Biden, ő nála is kevesebb pénzzel lett elnök), míg ma 75 millió dollár a vagyonuk. Ez - figyelmbe véve az inflációt - 38-szoros vagyonnövekedés. Hogyan? Az elnökség utáni számtalan kamuállás jóvoltából: könyvszerződések, fizetett beszédek, megrendelt tanulmányok, egyetemi díszelőadások. Azaz lopnak nagyban, de csakis a mandátum lejárta után.
Keleten inkább a mandátum alatti lopás jellemző, mert a rendszer nem kidolgozott, így a volt vezető beosztású ember sose lehet biztos abban, vajon bukása után meg fogja-e tartani őt kapcsolati hálója, s nem fog-e kiesni szinte a nyomorgók közé. Így amíg még lehet, "félretesz", gondolva a sötét időkre.
Minden rendszerben, a maiban - liberális demokrácia - is kérdés, mekkora lehet a kisember alkalmazkodása a rendszerhez, hogy ezzel még ne vétsen saját elvei ellen. Természetesen azt feltételezve, hogy a kisembernek van más elve is mint a nyugalmas életre való vágy.
Érdemesebb a kérdést a korábbi rendszerben vizsgálni, ott ugyanis ez nyíltabb módon jelentkezett: nézzük tehát a kommunista diktatúrában való alkalmazkodást.
Személyes érintettségem nulla, ezt szeretném előre leszögezni, ezért képes vagyok az ügyet semlegesen kezelni. Se párttag nem voltam, se KISZ-tag, pedig nemzedékemben 80-90 %-os volt a KISZ-tagság aránya.
Egyébként nálam is volt egy pillanat - 1984-ben -, amikor majdnem be kellett lépnem a KISZ-be, s meg is tettem volna ezt, ha nem lett volna más út, de végülis sikerült az egész ügyet elsumákolni.
A kérdés legyen ez a végletekig leegyszerűsítve: erkölcsileg ellítélendő-e az aki Kádár alatt párttag volt, mégpedig úgy volt az, hogy egyébként nem is hitt az ideológiában?
Először is én nem húznám meg a határvonalat itt: nem hiszem, hogy a párttagság valamiféle kemény határ lett volna, azaz aki bevállalta, az rossz, aki meg nem, az jó.
A rendszert mindenki kénytelen volt támogatni valamilyen szinten (nagy ritka kivételeket leszámítva). Az aktív támogatás viszont nem volt elvárva, de a párttagság szinte mindenkinél teljesen formális volt: tagdíjfizetést és kéthavonta egy-egy alapszervezeti gyűlésen való részvételt takart - ez nehezen nevezhető aktív támogatásnak.
A rendszerben élni és mégis kívül maradni - rendkívül ritka volt, ehhez hatalmas bátorság kellett, s nagyon komoly egzisztenciális gondokat okozott. Gyakorlatilag ezt csak hősök vállalták fel, dehát a hős azért hős, mert kevesen van.
A hős és a valamilyen szinten megalkuvó átlagember pedig egymást feltételezik. Hősnek akkor lehet csak lenni, ha a nagy többség nem hős, s ha mindenki hős lenne, akkor pedig a társadalom megbénulna.
Utólag számon kérni pedig abszurd. S jellemzően nem a volt hősők kérik számon a volt megalkuvókat, hanem a volt megalkuvók egymást, szimpátia-antipátia alapon.
Számomra a mérce egyedül a másnak való alaptalan, aljas szándékú ártás. Ha ez megvan, akkor a hős is megvetendő, de ha nincs, akkor a megalkuvó nem ítélendő el.
Hozzáteszem, a mai liberális demokratikus rendszer nem más, mint a kommunista rendszer volt: csupán nehezebben vehető észre a rendszer jellege, s persze a rendszer keretei szélesebbek, de ez a rendszer ugyanúgy elvárja a megalkuvást, amikor ez szükséges. S persze a hős is ugyanúgy ritka.
Ami az ex-szovjet kisember számára a legriasztóbb - s a nyugatias propaganda számára a legkellemetlenebb -, hogy semmilyen kapcsolat nincs a nyugati szempontból vett demokráciaszint és az életszínvonal között.
Nézzük a Freedom House jelentéseit, melyek a legjobban tükrözik a nyugati, liberális demokráciafelfogást. A Freedom House jelentésében 1-7 pont közti az egyes országok értékelése: az 1 a tökéletes liberális demokrácia megléte, a 7 pedig a liberális demokrácia teljes hiánya.
Íme a 19 posztszovjet állam helyzete a FH jelentésében (kihagyva a Donyecki és Luganszki NK-t, ezekről nincs még komoly jelentés, túl frissek):
Ami az életszínvonalat illeti, a 2020-as állapotot néztem. Hogy értelmes legyen az összhasonlítás, az EU-hoz képeset néztem, mégpedig az EU legalacsonyabb életszínvonalú országához, ami Bulgária. Bulgária életszínvonala jelenleg az EU átlagának 67 %-a. (A magyar adat: 74 %.)
Íme az adatok:
a bolgár szinten vagy felette: a 3 balti állam,
a bolgár szint háromgyedén: Azerbajdzsán, Belarusz, Kazahsztán, Oroszország,
a bolgár szint felén: Grúzia, Kirgizsztán, Moldova, Örményország, Transznisztia, Ukrajna, Üzbegisztán,
a bolgár szint egynegyedén: Abházia, Dél-Oszétia, Karabah, Tadzsikisztán, Türkmenisztán.
A két véglet Észtország és Karabah, de ha Karabahot nem számítuk (mert az gyakorlatilag egy állandó háborús állapot), akkor Tadzsikisztán.
A kedvenc orosz érv: Belaruszban sokkal jobb az élet, mint Moldovában, pedig a nyugat szerint az előbbi szörnyű diktatúra, míg az utóbbi meg demokrácia.
A leggyakoribb és egyben legviccesebb ballib érvelési hiba az argumentum ad perfectionem sajátos verziója.
A két oldal Magyarországon egyformán jobboldali (azaz kapitalizmus-párti), az eltérés az, hogy a "baloldal" a globális tőke mellett kardoskodik, a "jobboldal" meg a hazai tőke mellett. (Persze van más eltérés is, de most csak ezt vegyük, mert ez releváns mondandóm szemszögéből.)
Erre szokott jönni a "baloldali" érv: dehát a Fidesz nem üldözte el a nyugati cégeket, azaz "neoliberális"! Most abba ne menjünk bele, hogy maga a "neoliberális" szó egy semmit se jelentő marhaság, mivel neoliberalizmus nem létezik.
Az argumentum ad perfectionem érvelési hiba lényege: amikor valaki azzal “cáfol” valamit, hogy az nem hoz tökéletes eredményt. Példák: “Semmi értelme tiltani a drogokat, úgysem tudjuk sosem teljesen megszüntetni a drogkereskedelmet és droghasználatot.” vagy “Nincs értelme a kereszténységnek, úgysem tudja senki teljes mértékben követni Jézus példáját.”.
Itt pontosan ugyanez van: az ellenfélen a tökéletességet számon kérni, míg magunkra ugyanezt nem alkalmazni. Eleve a Fidesz sose mondta, hogy semmilyen idegen tőke nem kell, másrészt képtelenség is lenne minden idegen tőkét kizárni.
A hangsúly a két gazdasági liberalizmus között nem a dupla vagy semmi, hanem a hangsúly. Hiszen a "baloldal" se mondja azt, hogy csak idegen tőke kell.
Ami pedig a tőke erkölcsiségét illeti, ez értelmetlen próbálkozás. Jó tőke természetesen nem létezik és nem is létezhet, itt eleve a nagyobb és kisebb rossz esetei vannak csak. Az idegen tőke azért rosszabb, mert idegen érdekeket képvisel, s a haszonból sokkal kevesebb jut el az emberekhez. Ennyi az egész, ennél semmi több.
Természetesen nem az abszolút értelemben legdrágább ingatlanok az érdekesek. Ez a legfelső elit - nem is a felső 1 %, hanem inkább a felső 0,1 % - belügye, s sehol a világon nem érinti a kisemberek életét.
Ami engem izgat, az egy normális méretű és minőségű lakás egy jó, de nem luxus környéken mennyi átlagfizetéssel vásárolható meg. Tekintsük ezt a lakást 60 m2 méretűnek, s mondjuk Budapest viszonylatában jó helyen, de nem az I., a II., vagy az V. kerületben lévőnek, mondjuk vegyük a XIV. kerületet, azért ezt, mert én ezt ismerem a legjobban.
Egy XIV. kerületi 60 m2 -es lakás jelenleg átlagosan 52 millió Ft. A budapesti nettó havi átlagbér pedig 320 ezer Ft. Azaz kerekítve 14 évig kell dolgozni egy lakásért.
Összehasonlítás: Szófia esetében az arány kicsit rosszabb, kb. 16 év, míg London esetében csak 9 év. Londonban pl. 1 m2 átlagára 6 ezer font, míg a havi átlag nettó bér 3500 font.
Ami engem megdöbbentett pár éve: ráeszméltem, a legdrágább az ingatlan Afrikában! Sehol a világon nincsenek olyan fantasztikus arányok, mint Afrikában.
S Afrikán belül is a csúcs Angola. Angola fővárosában, Luandában az átlagfizetés 50 ezer kwanza (= 40 ezer Ft), míg egy 60 m2 -es lakás átlagára 45 millió kwanza (= 36 millió Ft). Azaz egy ilyen lakáshoz 75 évnyi átlagbér kell!
A magyarázat természetesen a hatalmas mértékű egyenlőtlenség Angolában. A lakosság kb. fele nyomorban él. További 40 % szegény. Ez a 90 % vagy lakás nélkül él vagy lakhatásra alkalmatlan lakásban, a legjobb esetben pedig lakhatásra ugyan alkalmas lakásban, de azt túlnépesítve. Akinek bármilyen saját normális lakása van, az eleve már a felső 10 % része.
Budapesten ez egy egyszerű lakótelep lenne, Luandában viszont ez elérhetetlen az emberek 90 %-ának
ez pedig a lakosság alsó felének tipikus lakóhelye
A ballib megmondóemberek alaptípusa a valóságtagadó. Bármi is történik, ő jobban tudja - ez az alapállás. Nagy szerencse, hogy a ballib megmondóemberek 95+ %-a ez a típus: így rendkívül könnyű harcolni ellenük, hiszen sose kell semmi újat kitalálni ellenük.
Érdekes ezért a kevés eset, amikor valami más történik.
Mérő ledob 3 bombát is.
Először is, azt mondja, a kormány nem csal a választásokon.
Aztán azt meri állítani, a Fidesz kampánya egyszerűen jobb volt.
S végül a szentségtörés: nem igaz, hogy csak Fidesz-propanda van a "mucsai" vidéken, mert ott is van 25-30 % ballib szavazó.
Egyébként egykor az ellenoldal, a nemzeti oldal pont ugyanilyen volt, úgy értem, nem mint Mérő, hanem mint az alaptípus. Egykor, 1997-1998 között nagyon alapszinten ugyan, de részt vettem a magyar politikai életben. Ekkori tapasztalatom: annak az oldalnak az emberei folyamatosan marhaságokat beszéltek, s üdítő kivétel volt, amikor nem ez történt.
Egyébként az aktív politikai részvételt éppen ezeknek a tapasztalatoknak a hatására hagytam abba 1998-ban. Azóta csakis közírói szinten politizálok, de sose vettem részt az íráson kívül semmiben: többek közt semmilyen gyűlésre nem mentem el.
Aztán ugyanez ment 2002-2007 között. A Fidesz 2002-es és 2006-os választási bukása után mindig összejöttek a fideszes megmondóemberek valóságtagadni. Akkor ennek fő helyszíne a Bayer-féle Sajtóklub volt, jellemzően a meghívott vendégek Bencsik András, Lovas István, Molnár Tamás, Tóth Gy. László voltak, néha mások is. A legnagyobb butaságokat jellemzően a nem tudom miért, de fideszes körökben máig idolként kezelt, szerintem teljesen beszámíthatatlan és tehetségtelen Lovas mondta. Bayer jellemzően helyeselt neki, ezt tette Tóth Gy. is, a másik két résztvevő passzívabb és mérsékeltebb volt. Emlékszem, a csúcsmagyarázat a fideszes vereségekre az volt, hogy minden volt MSZMP-tag és ezek közeli rokonai mind kivétel nélkül a ballibekre szavaz, plusz még csalások is vannak. Kb. mint a ballib "vidéki mucsai bunkó", "bejelentkezett egy címre ezer ukrán nyugdíjas" és "leállította Zorbán a szervert" narratíva, csak kicsit másképp megfogalmazva.
Aztán valamikor 2007-2008 között valaki a Fidesz kampánycsapatában ráébredt a valóságra, azóta folytatnak értelmes kampányokat.
Reméljük, a ballibeknél sose lesz ébredés. Ezt sikeresen megakadályozza saját törzsszavazói táboruk, mely minden apró eltérést a kánontól árulózással és fideszesezéssel jutalmaz azonnal. Mérő esetében ez már meg is kezdődött.
Alapvetően 3 csoportba oszthatók politikai rendszer szemszögéből a térség országai: ez jelenleg 21 ország, ebből 15 nemzetközileg elismert.
Nem a Freedom House és hasonlók elemzései alapján, hanem a tényleges helyzet alapján.
*
A legkönnyebb eset a nyugati modellt követő államok. Ezek jellemzői:
a politikai hatalom korlátozott, azaz erős a gazdaság szerepe,
a politikai hatalomért szabadon versengenek különböző pártok,
a szólás- és sajtószabadság alapvetően teljes.
(Ezeket az kritériumokat fogom használni minden csoportnál.)
Ide tartozik a 3 balti állam: Észtország, Lettország, Litvánia. Ezeket nem is részletezném, mert közismertek.
*
Egyértelműen diktatúrák is vannak.
Jellemzők:
a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság egyértelműen nem önálló tényező,
a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
a szólás- és sajtószabadság hiányzik.
Jelenleg egyetlen állam van itt:
Türkmenisztán - Mindig ez volt a rendszer, a volt szovjetkori vezetésből lett az új vezetés. Van több párt is, de mindegyik a fő pártot támogatja. Kizárólag kormánypárti médiák léteznek, az idegen médiákat cenzúrázzák.
*
Átmeneti csoport: autoritárius rendszerek.
Jellemzők:
a politikai hatalom korlátlan, a gazdaság alávetett, de önálló tényező,
a politikai hatalomért nincs szabad versengés, az csakis rendkívüli eseményekkor változik
a szólás- és sajtószabadság részleges.
Ezek a következő államok:
Azerbajdzsán - A hatalom egyetlen család kezében van 1993 óta. Itt vannak ellenzéki pártok, azaz ezek nincsenek betiltva, de legális eszközökkel meg vannak fosztva az anyagi forrásoktól, így nulla közeli az ismertségük. Független médiák vannak, ellenzékiek nincsenek - a túl kritikus médiák ellen a hatóság nem nyílt erőszakkal, hanem bírósági úton jár el, s a módszer jellemzően nem börtön, hanem pénzbüntetés, mely aztán lehetetlenné teszi a további tevékenységet.
Tadzsikisztán - Az ellenzéki pártok be vannak tiltva, ezek zöme ténylegesen iszlamista szervezet, de a nem iszlamistákat is így kategorizálják. Ellenzéki médiák nincsenek, függetlenek vannak, ezek igyekeznek nem "provokálni" a hatalmat. A jelenlegi állapot 1997-ben alakult ki 5-éves polgárháború után, melyet az ex-kommunista nacionalisták nyertek meg az iszlamisták ellen, az iszlamisták mérsékeltebb része elfogadta a kormányzatot, ők bekerültek a hatalomba.
Üzbegisztán 2016 óta (előtte egyértelműen a diktatúrák között volt) - Több párt is van, de az alapkérdésekben egyetértenek a fő kormánypárttal. Az ennél kritikusabb pártok be vannak tiltva, hivatalosan mint radikális iszlamista szervezetek. Vannak független médiák, de ellenzékiek nincsenek - a független médiák kerülik a "veszélyes" témákat, emlékeznek a 2016 előtti időkre, amikor rosszabb volt a helyzet.
*
Az oligarchikus modell.
Jellemzők:
a politikai hatalom gyenge, a gazdaság irányít,
a politikai hatalomért szabad a versengés,
a szólás- és sajtószabadság van.
Ilyenek:
Ukrajna - Az egyes nagytőkés-csoportok viszálya áll a politikai harc mögött. Még az oroszpárti-nyugatpárti eltérés is így szerveződik, minden pártnak megvan a maga oligarchája, a valóságban persze fordítva: az oligarcháknak van pártja.
Transznisztria - Ugyanaz, mint Ukrajna, csak itt egyetlen csoport van, mely mindent ural. Így tökéletes a béke, szervezett bűnözés sincs, amolyan szovjet minta lakópark az egész, ahol gondosan összesöprik és elviszik a szemetet a közterületről, lefestik az utcai padokat, ha már kopottak. Egy volt szovjet rendőrszint, a moldáv nemzetiségű Victor Gușan a rendszerváltozás után a terület leggazdagabb vállalkozója lett, 1993 óta ő uralja az ország gazdaságát, s ezen keresztül a politikai hatalmat is. Ő maga semmilyen hivatalos pozíciót nem tölt be, de megfigyelők szerint minden parlamenti képviselő (kormánypárti és ellenzéki), minden kormánytag, s az elnök is az ő embere.
*
A nyugati modell posztszovjet verziója.
Jellemzők:
a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
a politikai hatalomért van szabad versengés,
a szólás- és sajtószabadság van.
Itt van:
Grúzia - A politikai hatalom mindig rendkívül erős, függetlenül attól ki van éppen hatalmon, de már röbbször is változott a hatalom birtoklása.
Abházia - Tulajdonképpen az egyetlen keményen Putyin-párti rendszer, ahol van valós küzdelem az esélyes pártok között.
Örményország - A hatalom erős, az állam szerepe jóval nagyobb, mint nyugaton, de az államhatalom birtoklása könnyedén megváltoztatható választások útján.
Karabah - De facto ez Örményország része, az ottani rendszer van.
Moldova - Ez szinte már nyugati modell, talán csak az erős államhatalom miatt nem sorolható be oda. A fő viszály itt arról szól: nyugatra vagy keletre kellene orientálódni, a nyugat az itt Romániát jelenti, a kelet meg Oroszországot. Minden választáson kis többséggel nyer ez vagy az az irányzat.
*
Végül a "Putyin-modell".
Jellemzők:
a politikai hatalom erős, a gazdaság önálló, de depolitizált,
a politikai hatalomért nincs szabad versengés,
a szólás- és sajtószabadság van.
Ide tartozik:
Oroszország - Nagyjából 2007-től konszolidálódott a mostani rendszer. Lényege: a nagytőke szabadon működhet, ha lojális a hatalomhoz. Elvileg a hatalom leváltható, de ehhez a gyakorlatban olyan erős támogatottság kellene, melyet egyetlen ellenzéki párt se képes elérni. Mindenféle média működhet. A nyílt hatalmi erőszak ritka, jellemzően legálisan számolnak le a túl ellenzéki médiákkal, lásd becsületsértési, rágalmazási vádak. A külföldről is pénzt kapó médiák hírneve alacsony, mivel ezek kötelesek feltüntetni, hogy "idegen ügynökök".
Belarusz - Az ország, ahol már Putyin előtt ez a modell volt. A kezdeti nyugatpárti próbálkozások után vissza lett állítva a szovjet rendszer, csak immár kommunista ideológia nélkül. Nagyon kevés dolog tilos, szabadon lehet pl. pártot alapítani, de a rendszer nem pártalapú eleve (a hatalom parlamenti képviselői mind pártonkívüliek, független képviselőként indulnak a választáson), így gyakorlatilag csak akkor lehetne a rendszert megdönteni, ha a lakosság több mint fele így akarná. Szabadon lehet médiát alapítani, de ennek nincs sok jelentősége, továbbá a hatalom olyan rendszert alakított ki, melyben a szimpla kritika rágalomként, a negatív vélemény pedig álhír-terjesztésként üldözhető. Ennek eredménye: a kemény ellenzék az országon kívül van, emiatt hatása minimális.
Dél-Oszétia - Az ország de facto Oroszország része, a rendszer is ugyanaz.
Kazahsztán - Az orosz helyzethez hasonló, a sajátosság: itt egyes pártokat betiltottak azzal a magyarázattal, hogy azok iszlamisták.
Kirgizsztán - Az orosz és a kazah helyzethez hasonló, de a politikai hatalomért való versengés foka nagyobb, mert nincs egy párt se olyan jelentős többséggel, ahogy ez Oroszországban és Kazahsztánban van.
*
A 2 új államról -Donyecki és Luganszki NK - nem írtam, túl kevés az infóm róluk. Eleve ezek csak átmeneti képződmények szerintem.
Életemben egyszer voltam úttörőtáborban. 3 napot egy elit úttörőtáborban, Varaderóban (Kuba). Nemzetközi esemény volt, minden kommunista és kommunistagyanús ország úttörőmozgalma képviseltette magát, plusz még egyes nem-kommunista országok kommunista diákszervezetei is jelen voltak.
Kádár elvtárs úgy döntött: pénzkidobás lenne elkölteni egy halom pénzt 10-20 magyar úttörő + kísérők kiutaztatására egy távoli, de teljesen felesleges eseményre. Hiszen van Kubában majdnem 100 magyar kiküldött, azaz menjenek ezen családok úttörő korú tagjai az eseményre! A költség így az eredeti százada, csak Havannából kell egy darab busz Varaderóba, ez másfél órás út (a távolság kb. 130 km). S kísérő meg majd lesz 2-3 aktív magyar párttag anyuka, akinek napidíjat se kell adni, mert úgyis örülni fognak az ingyenes üdülésnek.
Aztán sikerült is összetrombitálni egy tucatnyi magyar "úttörőt". Meg lett 3 darab kísérő anyuka. Én akkor 15 éves voltam, azaz pont benne a szabványos úttörőkorban (13-17 év), így én is a "delegáció" tagja lettem.
Magáról az eseményről is írhatnék, bár semmi különös nem volt, de most az egyik magyar kísérőről, egy akkori szemmel néniről, mai szemmel csinos fiatal nőről.
A 80-as évek eleje volt ez, az úttörőség már a bulizásról szólt egyedül, így azonnal fojtott röhögés volt a reakció, amikor a nő megpróbálta ideológialag lelkesíteni a társaságot. Pl. amikor a nő azt kiáltotta "éljen a kubai forradalom!", a társaság fele bambán nézett, a másik fele meg megvonta a vállát, majd azt morogta "hát éljen".
Amikor biztos voltam benne, hogy a nő nem látja, hogy nézem, alaposan megfigyeltem. Mint egy hervadó virág úgy viselkedett: látszott a fején: nem is annyira mérges lett, hanem mély szomorúság vett rajta erőt.
S nem volt semmi megjátszás benne. A későkádári Magyarországon a hatalom abszolút nem várt el már semmilyen ilyen aktívkodást, teljesen elegendő volt csendben lenni és nem beszélni Kádár és a szovjet uralom ellen, ezt leszámítva még simán kritizálni is lehetett szinte bármit.
A nő aztán elmondta a másik 2 kísérőnek, ő még menetelt gyerekkorában Sztálinvárosban is. S micsoda hangulat volt ott! Erre már összenézett a másik két kísérő, nem mondtak persze semmit, de a nézésük mindent elárult, azt fejezte ki egyértelműen: "ez hülye!".
Kifejezettem megsajnáltam a nőt. Ha nem lett volna egy korosztállyal felettem, meg is próbáltam volna vígasztalni pár szép szóval.
Nem is tudom miért (ez persze csak közírói fordulat), de ez a nő jutott eszembe a Soros Magyar Hangja legutóbbi Kötöttfogás adása kapcsán, látva Lukácsi Katalin produkcióját. Ő idén lesz 35 éves, még a kor is egyezik nagyjából.
Hétfőn azt mondja a ballib megmondóember: az igazi polgári társadalomban a polgár a jólétre szavaz, azaz arra az erőre, mely képes emelni az életszínvonalat.
Aztán kedden szidja a szavazókat, mert azok önző módon a saját zsebük alapján szavaznak, s nem a jogállamiság szempontjai szerint.
Idén Bucsában lesz az Oszkár-díjátadás. Logikus, hiszen ott gyűlt össze a liberális filmipar apraja és nagyja.
Persze ukrán szemszögből érthető mindez a kamuzás, hiszen az egyetlen front, ahol az ukrán erők nyerésre állnak az a médiafront. Így nyilván ezt kell nyomniuk, ráadásul maga az elnök is színész, azaz szakmabeli.
Azt hiszem, ezentúl hetente lesz 2-3 új Bucsa. Hiszen a szakma alapszabálya: a sikeres előadáshoz kellenek új részek.
Pedig ő csupán őszinte volt. Nem profi politikus, nem képes jól terelni. Hanem akkor is kiszalad szájából az igazság, ha ez éppen hiba.
A csúcskérdés itt mindig Ukrajna. Hogy a csúnya Gulyás Marci csőbe húzta MZP-t neves interjújában, ő meg beleesett a hatalmas csapdába.
Pedig hát nem MZP találta ki a ballib kampányt, mely évekkel ezelőtt 3 téma körül összpontosul:
korrupció, lopás - a téma senkit se érdekel pár budapesti ballib értelmiségit leszámítva,
jogállamiság - ez még az előző témánál is kevesebbeket érdekel,
nyugat és kelet, lásd Zorbán ki akar lépni az EU-ból, stb. - tulajdonképpen ez az egyetlen, mely kelt valamilyen érdeklődést, hiszen mindenki azonnal arra gondol: ezentúl majd vízum fog kelleni nyugatra (ami egyébként marhaság, a moldovai útlevél is vízummentes az EU-ban).
MZP természetesen az utóbbira koncentrált. S hát az ukrajnai háború kiváló alkalom, hiszen adott a liberális narratíva: a csúnya keleti Oroszország gyilkolja a nyugatra törekvő hősies ukrán népet. Mi más lehetne a nyugatpárti válasz mint az ukránok támogatása?
Képzeljük csak el mi lett volna, ha MZP óvatosan válaszol, azaz nem áll ki határozottan az ukrán fél mellett, nem támogatja a fegyveres segítséget? A mértékadó ballib megmondóemberek napokig szidták volna mint Zorbán emberét és kriptoputyinistát!
MZP egyszerűen megtanulta akkorra, nem lehet a ballib táborban a megmondóemberek, az agytröszt ellenében politizálni, ott a legkisebb eltérés a pártvonaltól is árulásnak minősül.
Tulajdonképpen ez mindannyiunk, akik nem akarunk ballib kormányzást, a legnagyobb szerencsénk: a ballib tábor mindig a valóságot akarja hozzzáigazítani saját dogmáikhoz, s sose a dogmákon változtatni a valóság alapján.
MZP utólag próbál kompenzálni: a sajátjai is kiröhögik immár
A makrogazdasági mutatók persze érdekesek, de sokszor keveset mutatnak és túl sokat takarnak.
Az egyik kedvenc adatom a valóságról a nyomornegyed-mutatószám.
Mi a nyomornegyed? Olyan lakóövezet, melyre az alábbiak jellemzői részben vagy teljesen:
bizonytalan a tulajdon- és/vagy birtokviszony: a lakóknak nincs biztos jogcímük a lakásukra,
nincs stabil lakóház: a házak nem állandó használatra alkalmas anyagokból épülnek,
egészségtelen lakóház: nincs megfelelő szigetelés a külvilágtól, a falak nedvesek, a tető átázik, a padlózat nem burkolt,
túl sok ember lakik egy lakásban,
nincs vagy csak részben vannak közszolgáltatások: víz, áram, csatorna, szemétszállítás, közlekedés.
Azt hiszem nyilvánvaló, ilyen Magyarországon is van, jellemzően cigánygettók, de szegényebb magyarlakta faluvégek is, sőt nemrégig még Budapest központjában is volt ilyen (a VIII. ker. egyes részei).
A mérőszám azt mutatja: a lakosság hány %-a él ilyen körülmények között.
A világadat 24 %, de ennek megoszlása drasztikusan eltérő. Íme régiónként:
10 % alatti arány: Észak-Amerika, Nyugat-Európa, Óceánia gazdag része (Ausztrália, USA, Új-Zéland),
10-20 % közti arány: Kelet-Európa,
20-30 % közti arány: Észak-Afrika, Kelet-Ázsia, Latin-Amerika, Nyugat-Ázsia, Óceánia szegény része (az Ausztrália, USA, Új-Zéland kívüli rész),
30-40 % közti arány: Dél-Ázsia, Közép-Ázsia,
50 % feletti arány: Afrika Észak-Afrikán kívüli része.
Országszinten persze ez még drasztikusabb.
Latin-Amerikában pl. első helyen Costa Rica van, ahol a szint nyugat-európai, alig 4 % a mérőszám, az utolsó helyen meg az afrikai szintű Haiti, ahol a mérőszám 66 %.
Magyarország mérőszáma 14 %, majdnem a régió átlag száma. Kelet-Európában Magyarországnál csak Szlovénia és Lengyelország, valamint a balti államok állnak jobban, az utolsó helyezett pedig Moldova, ahol ázsiai szint van. A kelet-európai rangsort jelentősen befolyásolja mennyi a cigány népesség aránya: a balti államokban és Lengyelországban ez szinte nulla, míg Romániában és Bulgáriában 10 % körüli.
A csúcs persze Afrika legszegényebb részei, ott rendszerint 70 %-os a nyomorszint, de van ahol 80 %, sőt 90 % felett van.
Persze a nyomornegyed se ugyanaz mindenhol. Pl. a legkevésbé hiányzó közszolgáltatás az áram, még az afrikai nyomornegyedek zömében is van áram.
Annak idején, amikor kisgyerekként Peruban éltem, hatalmas élmény volt, hogy az emberek felhúzták a kocsi ablakait, amikor olyan útra kerültünk, melynek környékén nyomornegyed volt: a hatalmas bűz miatt. Ugyanis ezeken a részen nem volt se csatornázás, se más szeptikus rendszer, se víz, se szemétszállítás, de áram mindig. A jellemző kép: ül az indián család a szeméttelep közpén, lakhatásra teljesen alkalmatlan, egészségtelen, koszos kunyhóban, s tévét néz. De ugyanazt olvastam pl. Pápua Új-Guinea nyomortelepeiről: a tengerparton, a vízbe vert cölöpökre vert kunyhó jellemző építkezési módszer, de még ott is van kifeszített áramkábel: valahogy kell tv-t nézni és fel kell tudni tölteni a mobiltelefonokat.
Etiópia az az ország Afrikában, mely a legjobban érdekelt Afrikában. Sose jártam ott, de Kubában sok eriópot ismertem. Érdeklősédem oka persze vallási: Afrikában 2 ország létezik, melyben ortodox keresztény többség van, s ezek egyike Etiópia.
Persze itt "ortodox keresztény" nem a Magyarországon tévesen "görögkeletinek" becézett vallás értendő, hanem a 451-től önálló keresztény ág, melynek eredete: nem fogadták el a III. egyetemes zsinat (Khalkedón) döntéseit. Nyilván ők ugyanezt fordítva értelmezik, azaz szerintük Khalkedónban a többség eretnekségbe esett, míg ők kitartották az eredeti tanítás mellett, ennek alapján ők magukat "ortodoxnak" nevezik, míg minket "melkitának" (jelentése: királypárti, császárpárti), ezzel arra utalva: mi elfogadtuk a korabeli hatalom, a római császár - Markianosz kelet-római császár- álláspontját egy egyházi vitában, míg ők nem.
Erről a vitáról - mely egyébként egyetlen egy teológiai kérdést érintett - most nem írnék, annyit csak megjegyeznék: a "melkita" szó ma már mást jelent, ugyanis a kora újkorban így kezdték nevezni azokat a volt ortodox és bizánci rítusú arab keresztényeket, akik elfogadták a római pápa főhatalmát. A megosztottság máig létezik: ma a keresztény arabok kb. 25-30 %-a mai értelemben vett "melkita".
Etiópia egyébként Afrika második legnépesebb országa, s azon 3 afrikai ország egyike, ahol a népesség 100 millió feletti (a másik kettő: Egyiptom és Nigéria).
Etiópia többnemzetiségű ország, s egyik sajátossága, hogy történelmileg egyetlen nép uralta, de nem a legnagyobb nép, hanem a második legnagyobb, az amhara nép, mely jelenleg a lakosság alig 27 %-át teszi ki.
Etiópia 9 szövetségi állama: piros - keresztény többség, zöld - muszlim többség, kék - keresztény és muszlim közel azonos arányban az államok: Af - Afar, Am - Amahara, B - Benisangul-Gumuz , D - Déli (ez jelenleg már 3 állam, a térkép készítésekor még 1 volt), G - Gambela, H - Harar, O - Oromia, S - Szomália (nem keverendő az országgal!), T- Tigre (nem jelölve betűvel a 2 szövetségi várost: Oromián belül a nyugati piros és a keleti zöld pont)
Az 1974-es kommunista hatalomátvételig egyértelműen amhara uralom volt az egész országban, a császári dinasztia is amhara nemzetiségű volt. Az amharák mellett még a tigrinyák élveztek kiemelt státuszt, akik az ősi Akszúm őslakosai.
Etiópia népei alapvetően 3 csoportba oszthatók:
szemita népek: az amharák, a hararik, a tigrinyák, s egyéb kisebb népek, összesen a lakosság kb. 40 %-a, a hararik muszlimok, az amharák és a tigrinyák keresztények,
kusita népek: az afarok, a oromók, a szomálik, s egyéb kisebb népek, összesen a lakosság kb. fele, az afarok és a szomálik muszlimok, az oromók között fele-fele arányban vannak muszlimok és keresztények,
nílusi-szaharai népek: a térképen B., D., s G. betűvel jelölt államok lakosságánek zöme, szinte teljesen keresztények, egyedül B. államban van jelentős muszlim jelenlét.
Az 1974-ben hatalomra került kommunista diktatúra a kezdeti többnemzetiségű politikai irány után visszatért az amhara dominancia politikájához, mert rájött: nem lehet központosított hatalom sok nyelven. Bár maga a vezér - Mengisztu - egyébként kisebbségi volt, egyetlen nagy etiópiai néphez se tartozott. A kommunista uralom bukásához ez is hozzájárult.
Viszont, sajátos módon, Mengisztu hatalmát kommunisták buktattták meg, csak éppen egy másik kommunista szervezet, a tigrinya kommunisták. Akik aztán a 90-es élvek közepére felhagytak a marxizmussal, lassan bevéve a hatalomba 1-1 amhara, oromo, s déli pártot, bár végig megtartva maguknak a hatalom zömét.
Az új hatalom etnikailag szövetségi államot hozott létre, de az amharákat kezdték negatívan diszkriminálni, s folyamatosan növekedett a tigrinya túlsúly (pedig országos arányuk alig 6-7 %).
2018-ban megbukott a tigrinya dominanciájú vezetésű kormányzat, elsősorban az omoró tiltakozások miatt.
Az oromók számítanak a legdiszkrimináltabb népnek az 5 nagy etióp nép - afar, amhara, omoró, szomáli, tigrinya - közül. Nyelvük a kommunista időszak előtt be volt tiltva nyilvános használatra, de később is másodrendűeknek számítottak.
Az oromók helyzete máig fontos kérdés. A 2018-as tigrinya bukás óta növekedik az oromók szerepe, ez viszont a más népeknél ellenérzést szül. 2020 óta háború van a tigrinyák és a jelenleg oromó vezetésű központi kormányzat között.
Az oromóknak külön viszályuk van a szomálikkal. Ez ősi viszály, az oromók földművesek, a szomálik pedig állattenyésztők. A harc lényege: a két szövetségi állam pontos határa.
Az etiop politika a problémákat úgy próbálja megoldani, hogy immár totális autonómiát élveznek a szövetségi államok, az etióp alkotmány megadja az országtól való elszakadás jogát is. Elszakadni viszont szinte senki nem akar, az igazi viszály immár nem a központi kormányzattal való, hanem az egyes államok között. Így az autonómiajogok csak súlyosbítják a helyzetet.
Ami érdekes: a XX. sz. vége előtt sose voltak az országban vallási alapú viszályok. Ennek egyik oka, hogy a muszlimok baráti országként kezelták a keresztény Etiópiát. Ennek alapja Mohamed próféta életrajza: amikor Mohamed a VII. sz. elején megalapítja az iszlámot, s emiatt el kell hagynia Arábiát pár évre, Etiópiában kap menedéket. Jelenleg, idegen hatásra, immár vannak vallási ellentétek is, de máig sokkal inkább etnikai és politikai a belső viszályok oka, a vallási eltérések kis szerepet játszanak. Etiópia jelenlegi vezetője pl. muszlim apától és keresztény anyától származik, muszlimnak született, majd felnőttként áttért a kereszténységre.
Ami az életszínvonalat illeti, Etiópia a világ egyik legszegényebb országa. Szintje a világátlag 15 %-a (összehasonlításként: Magyarország adata 180 %), Afrikán belül is az alsó harmadban van. Az átlagos nettó havi bér, vásárlóértéken korrigálva, 65 ezer Ft. Az eltérések - ahogy mindenhol Afrikában - óriásiak, az emberek negyede az átlagbér negyedét keresi.
2020-as 200 birr bankjegy (= kb. 1300 Ft)
Az etióp keresztények nem csak saját ábécét használnak, hanem saját naptárat is: a bankjegyen szereplő 2012 tehát az etióp naptár szerint értendő, mely 8 és fél évvel később kezdődik, mint a "normál" naptár, az etióp 1. év 1. napja a mi naptárunk szerinti 8. év őszén van. A hónapok beosztása hasonló: 12 darab 30-napos hónap, valamint egy 5-napos 13. hónap (minden 4. évben 6-napos), s az év nem januártól, hanem ősztől kezdődik (idén szeptember 11. az Újév).
Írtam már korábban is Oroszországban a kisebbségek helyzetéről. De most más szempontból.
A szovjet idők maradványa a különféle autonóm területek rendszere. Jelenleg 26 ilyen közigazgatási egység van, ezek közül azonban csak 22 a legmagasabb, "köztársaság" státuszú, azaz autonómiája jelentős fokú.
Alapvetően az egyes autonóm köztársaságok mind valamely kisebbség területeként lettek lérehozva. Az azonban egyedi helyzet kérdése, ez mennyiben segíti az illető kisebbség identitását.
A 22 autonóm köztársaság felosztható 3 csoportra ebből a szempontból:
eloroszosodott területek, ahol vagy a többség eleve orosz és/vagy a kisebbség zöme ma már orosz nyelvű, identitású, az eredeti kisebbségi identitás legfeljebb foklór:
ilyen az összes finnugor köztársaság: Karélia, Komi, Mari, Mordovia, Udmurtia,
ilyen a Krím, ahol a lakosság alig 15 %-a krími tatár, s közülük is egyharmad kizárólag orosz nyelven beszél,
ilyen az egyetlen keresztény észak-kaukázusi köztársaság: Észak-Oszétia;
a kisebbségi identitást örző területek:
a két Volga-menti muszlim autonómia: Baskíria és Tatársztán - itt még a helyi orosz lakosság is tud pár szót a helyi nyelven,
két buddhista autonómia: Kalmükia és Tuva,
az összes észak-kaukázusi muszlim autonómia: Adigea, Csecsenia, Dagesztán, Ingusétia, Kabardin-Balkária, Karacsáj-Cserkeszia,
egy türk, de keresztény autonómia: Altájia;
a kettő közti köztes állapot:
három türk, de keresztény autonómia: Csuvasia, Hakaszia, Jakutia - ezek közül Jakutia a fejlődés példája, ott tényleg erősödik az identitás,
egy buddhista autonómia: Burjátia.
Ahol az utca nyelve nem az orosz, az Csecsenia és Ingusétia, de természetesen itt is általános a kétnyelvűség.
Az egyetlen autonómia, ahol nem csak az utca nyelve nem az orosz, de a helyi kisebbség zöme nem is beszél rendesen oroszul: Tuva.
Tuva sajátos hely, csak 1944-ben lett a Szovjetunió része, s máig el van szakadva természeti adottságai miatt Oroszország többi részétől. Nincs vonatközlekedés, az egyetlen kapcsolat a repülő és egy darab autóút, mindez egy Magyarországnál másfélszer nagyobb területen, de alig 300 ezer fő lakossággal.
A szovjet kor végén és közvetlenül utána az orosz lakosság több mint fele elhagyta Tuvát, ennek eredménye: ma a lakosság alig 15 %-a orosz. Emelette a tuvaiak szaporulata a többszöröse az orosz átlagnak. Mindennek eredménye: Tuva egyre inkább tuvai többségű. Oroszországban Tuván kívül egyedül az Észak-Kaukázusban fordul elő, hogy a lakosságban az orosz arány folyamatosan csökken.
a Tuvát Oroszország többi részével összekötő R-257 autóút része a Jenyiszej feletti híd Kizil központjában - az autóút Krasznojarszkot köti össze Mongóliával Hakasszián és Tuván keresztül, bár maga az út véget ér a határnál, mongol területen a folytatás földút - a határátkelőhely nem nemzetkozi, azaz csak orosz és mongol állampolgárok mehetnek itt át
Sajátos jelenség a tuvai nacionalizmus, mely nem szeparatista, de oroszellenes: azaz Oroszország része akar maradni, azonban helyi szinten az orosz lakosságot idegen kisebbségként kezeli, azaz aki nem tuvai nemzetiségű, annak pl. alig van esélye bármilyen állami állásra.
Ez egy sajátos oroszországi kisebbségi jelenség, mely az Észak-Kaukázusbna is jelen van: a moszkvai központi hatalom a helyi nacionalista kisebbségi eliteknek elnézi az orosz lakosság diszkriminálását, ha egyébként ez az elit lojális Moszkvához.
Földrajzilag egyébként Tuva valószínűleg a világ egyik legszebb helye: gyönyörű hegyek, völgyek, hatalmas folyók és tavak, tiszta levegő. Elzárt jellege segített megőrizni sajátos szokásait: Ázsia egyetlen helye, ahol a sámánizmus élő vallás maradt, az átlag tuvai egyszerre buddhista és sámánista.
a 22 autonóm köztársaság - narancsszínnel, Tuva zölddel
A tuvaiak sajátos nép: a nyelv türk, a származás viszont mongol (kinézetre nemigen lehet ma se megkülönböztetni egy tuvait és egy mongolt), s a terület északra van az iszlám legnagyobb kiterjedésének vonalától, így - ellentétben a türk népek legnagyobb részétől - itt sose volt muszlim térítés. Egészen a XVIII. századik a vallás a sámánizmus volt, ekkor felvették a buddhizmust, de a két vallás párhuzamosan együtt él, a legtöbb tuvai mindkettőnek a híve.
Mindez így együtt idilli képet sejtet, viszont a valóságnak van egy másik oldala is: Tuva Oroszország egyik legszegényebb régiója, hatalmas a munkanélküliség és az alkoholizmus, a bűnözési statisztikában a tuvai főváros, Kizil az első helyen áll Oroszországban. Maga Kizil úgy néz ki, mintha egy zombifilm díszlete lenne: nagyjából az építési terület és a szeméttelep keveréke.
A legismertebb helyi sajátosság a tuvai torokének.
modernizált verzió
A leghíresebb tuvai ember ma Putyin belső körének egyik tagja, Sojgu tábornok, honvédelmi miniszter, aki a szovjet-kori Tuva pártvezetőjének a fia (az anyja orosz vagy ukrán, ez vitatott).
a Sojgu-család a 60-as évek elején. a kisfiú a mai orosz honvédelmi miniszter
Kedvenc pillanatom, amikor a ballib megmondóember beleütközik a valóságba. Manapság ez gyakori élmény.
Máig képtelen például megérteni ez a csoport, hogy a szegény magyarok a jobboldalra szavazni, miközben a baloldal hagyományosan a szegények védelmezője.
Ez a vágyak keverése a valósággal, hozzáadva pár hamis axiómát. Először is a magyar baloldal nem baloldali, még annyire se az, mint jócskán jobbra tolódott nyugati baloldal. Magyarországon minél gazdagabb valaki, annál nagyobb valószínűséggel "baloldali". S minél szegényebb, annál inkább "jobboldali".
Magyarország a műveltek, a gazdagok, a nagytőke, a polgárság, a társadalom nyerteseinek az oldal a a "baloldal". Ennyi az egész.
Ez történelmi örökség. Egytszerűen a rendszerváltást a "baloldal" vezényelte le, nem a jobboldal követelte ki, így a rendszerváltozás nyertesei között aránytalanul sok a "baloldali".
Még a nagy ballib városban, Budapesten is így van. Panellakótelep, munkásnegyed = "jobboldali" szavazók. Kertváros, lakópark = "baloldali" szavazók.
Amerikában a lottómilliomos azt hazudja, hogy pénze vállalkozásból van. Oroszországban a gazdag vállalkozó - ballibül: "oligarcha" - azt hazudja, hogy pénzét lottón nyerte.
Miért? Mert egészen más a társadalmi közhangulat.
Oroszországban aki vállalkozóként lett gazdag, az bűnöző a közvélekedés szerint, de legalábbis tisztességtelen alak, aki sok embert dolgoztatott kevés fizetésért, innen lett igazságtalan módon sok pénze. Míg a szerencsejátékosként milliomossá lett ember meg lehet bárki, ő csak egy szerencsés ember, aki nem tett semmi rosszat.
Amerikában a szerencsejátékos meg egy parazita, akinek csak szerencséje volt, de semmit nem tett le az asztalra. Míg a vállalkozó megdolgozott a gazdagságért, azaz jogosan van sok pénze.
Alapvetően a klasszikus liberális és a hagyományos keresztény életszemlélet ellentéte ez.
A csinált tárgyak azért fontosak, mert magukban foglalják az emberi készítőik életerejének egy részét, az pedig Istentől van, ezért minden készített tárgyban van isteni szikra is.
Ezért a tárgyak nem rendeltetésszerű használata egyben Isten káromlása is.
Ezt egészen gyerekkoromban is megértettem már, persze csak ösztönösen.
Amikor 2 éve elromlott a koreai márkájú, de Törökországban gyártott hűtőszekrényem, különösen megéreztem ezt, pedig végülis nem történt tragédia: senki se rontotta el a szerkezetet, s az több ideig volt használatban, mint a garanciális idő duplája, azaz túlélte azt az időszakot, amire tervezték: emberi mértékre lefordítva kb. 110 évesen halt meg.
Dehát a 110 éves korában meghalt rokonunkra se azt mondjuk "ideje volt meghalnia", hanem gyászoljuk.
Végülis azzal sikerült a dolgokat valahogy rendbe hozni, hogy amikor megrendeltem a neten - én mindent a neten csinálok - az új hűtőt, ott azt láttam: igény esetében elszállítják a felesleges háztartási gépeket ingyenesen újrahasznosítás céljából. Azaz a régi eszközök részben tovább élnek. Ami mégiscsak a normalitás bizonyos fokú helyreállítása.
Sose szerettem egyik elmebetegséget se, különösen a szociopata erőszakot.
Aki mondjuk bekattan, fegyvert fog, majd elkezd lövöldözni fegyvertelenekre - ebben nincs semmi magasztos, de még tiszteletre méltó se. Ez pont ugyanaz, mint sok pénzzel a zsebben arról értekezni, hogy a pénz nem számít.
Van viszont egyetlen hasonló magatartás, melyet becsülök. Ez a bekkatant ember, aki elbarikádozza magát, majd várja az ellene kiküldött speciális osztagokat, s aztán tűzharc kezdődik a felek között. Rendkívül bátor magatartás.
Sokakhoz hasonlóan én is megszerettem kisgyerekként a játékmackókat.
Nálam a sajátos: ez megmaradt.
Kedvenc mackómat 1968-ban kaptam, első születésnapomra.
2 héte baleset történt vele: az egyik macska leverte a polcról, mire az egyik kutya meg harapdálni kezdte a fülét, ezzel enyhe sérülést okozva a medvének.
Ezen a héten el is vittem a medvét "orvoshoz", ami a konkrét esetben a varrónő volt. Aztán a varrónő elárulta: életében most lát először 10 évesnél idősebb embert saját játékmackóval. Amikor elárultam neki, hogy a medve idén augusztusban lesz 54 éves, nagyot nézett.
A kutyának pedig elmagyaráztam: Rózsa Mackó a barátunk, a barátunk fülét pedig nem harapdáljuk. (Csak névrokona Rózsa Péternek a medve.)
