Nagyjából 28 éves korban eldöntöttem: sznúkerbajnok leszek.
Először is sokat néztem tv-ben a játékot. Aztán elolvastam több szakkönyvet. Fejből tudtam már hogyan kell a célgolyór megcélozni, mik a helyes szögek, s miként lehet elérni, hogy a célzógolyó előremenjen, hátramenjen, vagy megálljon.
Ezek minden billiárdjáték alapjai. Innen jön a profi szint: ahol már ki kell tudni számítani az ütéserejét, s már úgy kell megütni a célzógolyót, hogy az ne csak az adott pillanatnyi célt elérje, hanem immár a következő célhoz megfelelő helyre kerüljön az asztalon. A nagy profik erre az esetek döntő többségében képesek, míg aki erre nem képes legalább az esetek felében, az örökre amatőr marad.
1997-ben olyan házba költöztünk, ahol lett egy szoba, mely alkalmasnak bizonyult billiárdhoz. A billiárdasztalok mindig 1:2 méretarányúak, a profi asztalok közül a sznúkerhez jellemzően 12:6 láb a méret, erre persze gondolni se tudtam, ehhez legalább 55-60 négyzetméteres szoba kellene. De a "normál" - értsd: nem sznúker - billiárd 2 legnépszerűbb verzióját, a 8-as billiárdot s a 9-es billiárdot kisebb asztalon játsszák 9, 8, sőt 7 láb hosszú asztalon is.
A 7 lábas asztalhoz pedig elegendő egy 20 négyzetméteres szoba is, ha a szoba hosszúkás, pl. 5x4 méteres. A házban pedig a pince egy része majdnem ilyen volt, ez egy volt kazánhelyiség volt, kb. 4,8 m hosszú és 3,8 m széles.
A billiárdasztalok ára az egymillió dollár és az ezer dollár között mozog, ami meg ezernél is olcsóbb, az alkalmatlan komoly játékra. Kell ugyanis egy minimális stabilitás és súlyelbírás.
Szóval lett egy olcsó, de jó asztalunk.
Gyorsan kiderült: hiába minden elméleti tudás, teljesen hiányzik a kézügyességem, 10-ből 9-szer még kb. se tudtam megcélozni a célzógolyót. Még a normál billiárdgolyókkal is bajom akadt, pedig azok kb. 10 %-kal nagyobbak a sznúkergolyóknál.
Próbálkoztam még egy ideig, s abbahagytam. Majd eladtuk az asztalt.
Amikor a gondolkodó egyén felülemelkedik, megvan az a veszély, hogy elveszti minden érdeklődését a valóság iránt. Ami nem keresztény hozzáállás: a keresztény világnézet nem gnosztikus, de még csak nem is platonizmus, nem tekinti semmisnek vagy rossznak a valóságot, hanem a felemelkedés kiegészítő hozzáállás.
Mégis sokan beleesnek ebbe a hibába. Vagy önrombolásba kezdenek vagy felveszik a szórakozott professzor pózt. Bevallom, ez utóbbi elég kecsegtető, nehéz neki szembeszegülni.
Ráadásul jönnek az ellenségek mindig, s számon kérik azt, amit nem értenek: te miért vagy itt, ha ott vagy, miféle kétszínű ember vagy te? S erre a legkönnyebb válasz a helytelen válasz.
Hosszú évek során rájöttem, a paródia és általában a humor a legjobb eszköz mindez ellen.
Ha senki se mond le mandátumáról és a követségi szavazatok se hoznak változást, akkor a következő a belső ballib mandátumarány:
DK: 16 (ebből listás: 12),
Jobbik: 9 (ebből listás: 9),
Momentum: 9 (ebből listás: 5),
MSZP: 9 (ebből listás: 5),
Párbeszéd: 8 (ebből listás: 4),
LMP: 5 (ebből listás: 3).
Jól látható: a párbeszédesek a legokosabbak, sikerült biztosan győztes körzeteket kiharcolniuk 0,1 %-os országos támogatottsággal. Az LMP-sek meg a legbutábbak. Aminek nagyon örülök.
Számomra kiváló hír a Jobbik totális pofáraesése, összes mandátumukat azoknak köszönhetik, akik ellen alakultak annak idején - ez mindenképpen komikus.
S természetesen igaz lett fő jóslatom: a DK képtelen nem nyerni. S nyert is. A ballib tömbön belüli súlya keményen nőtt.
S persze a fő eredmény a legérdekesebb: az összes ballib párt + az akkor még nem ballib Jobbik és LMP együtt 2,7 millió szavazatot kapott 2018-ban, alig elmaradva akkor a Fidesz 2,8 milliójától. Most ugyanezek egyesülve 1,8 milliót értek el a Fidesz 2,7 milliójához képest.
A választási eredmények között van pár apróság, ami nagy örömet okoz.
Jó hír kiemelten: minden előzetes híresztelés ellenére szülővárosom (Budapest) nem minden körzetében lett ballib győzelem.
Szél Berni veresége szintén nagyszerű hír. Sikerült neki az utóbbi években egy kifejezetten kellemes politikusból a leggerinctelenebb szemétté kinőnie magát. Külön öröm számomra, abban a körzetben indult, melyben én egy időben laktam.
Az én mostani körzetemben persze a ballib jelölt nyert, de ott eleve nem is lehetett másra számítani.
Az elkurvult LMP minden vezető személyisége csúnyán bukott!
Ahogy a Jobbik emberei is nagyot buktak, sőt még nagyobbat. Ugyanis a Jobbik egyetlen egyéni körzetet se tudott megszerezni.
A 19 nyertes ballib körzet megoszlása a következő:
Párbeszéd: 5,
DK: 4,
Momentum: 4,
MSZP: 4,
LMP: 2.
Gyakorlatilag a Jobbik megszűnt, helyét átvette az eredeti Jobbik, ezúttal Mi Hazánk név alatt.
Lassan kipukkadt a lufi: nem lehetséges se modern liberális szélsőjobb, ez teljesen idegen jelenség Magyarországon, se nyugatmajmoló zöld párt. Nekem persze különösen az LMP bukása a jó hír: a Jobbiktól mindig viszolyogtam, minden korszakában, míg a Schiffer-féle LMP-t szimpatikusnak találtam.
A nagypofájú Czeglédi Csaba is elbukott. Sajnos ikertestvére, 6házi nem.
S persze a legeslegkellemesebb hír: MZP bukása. Sose szerettem Lázárt, nekem az ő stílusa viszketően irritáló, de most őszintén örültem győzelmének.
Azt hiszem mára elég ennyi sok jó hír. Pedig még sorolhatnám.
A harag hatalmas. A nyugat nem fog tűrni még 4 évet, mindent meg fog tenni a kormányváltásért még jövőre, majd évente 2026-ig.
Szóval biztosan elmondható: a kormányzatnak sose volt olyan nehéz dolga, mint ami a 2022-2026-os ciklusban lesz. Rendkívül ügyes politizálás (ballibül: "pávatánc") lesz szükséges.
Ezt egyetlen tényező enyhítheti bizonyos szintig: a meggyőző orosz győzelem a keleti fronton. Erre szerencsére az esély nagy, de ez csak az EU-n kívüli keletnek fog igazán sóhajtásnyi levegőt adni, nekünk nem. Mindenképpen keményíteni fog a nyugat, hogy saját félperifériáját acélosabban gyűrje le. Ismétlem: ez mégis a kisebb rossz, a nagyobb rossz egy amerikai győzelem lenne az ukrán fronton, de szerencsére erre az esély nulla körüli. Putyin elnök és közeli munkatársai eddig sikeresen játszották ki a nyugatot.
Bár a háborús akciósorozat eredeti célja nem jött össze, nem sikerült felállítani a Rusz Szövetséget, azaz Oroszország, Belarusz, Ukrajna szövetségi államát. De az orosz vezetés időben korrigált, s másodlagos cél lett felállítva, ez pedig szinte biztosan el lesz érve. Közvetve ez segít minket is, hiszen határt szab a nyugat pofátlan agressziójának, mely helyre lett téve.
A választási eredmény pedig természetesen jó. Most amikor ezt írom, még nincs teljes végeredmény, de már nyilvánvaló: hatalmas pofont kevertek le a választók a ballibbantaknak.
Ja, s nem tévedtem túl sokat az előrejelzésemmel. Legalábbis a 23 órai adatok alapján.
Abstract vector Illustration. Composition of 3d stairs
A ballib logika a "legyünk kicsik". Nem csak értelmetlen, mert Magyarország eleve nem kicsi, hanem közepes ország, de rendkívül veszélyes is mint magatartás recept.
Kb. így szól a recept: ha sokat ugrálunk, ez meg lesz bosszulva, s aztán rosszabb lesz nekünk. Nyilván egy teljesen egyenlőtlen helyzetben ebben van is igazság, lásd többszörös túlerő esetében nem fogunk frontálisan összecsapni az ellenséggel, ez öngyilkosság lenne, de attól még támadni fogunk, csak más módon.
Reszketni, mert majd esetleg valaki megharagszik ránk és megver minket régen rossz taktika. Aki eleve meghunyászkodik, azt csak dupla erővel verik meg. Egyszerűen értelmetlen magatartás ez, sose működik.
Elegendő csak megfigyelni az állatokat mit tesznek. A kistestű vagy közepes testű kutya kint van a kutyák játszóterén, mire megjelenik egy nagytestű kutya. A kisebb kutya ilyenkor sose azt teszi, hogy a földre dobja magát és megadást jelez. Ez csak kérdést vetne fel a nagyobb kutyában: biztosan valami rosszban sántikál a kisebb kutya, ezért csinál így. A normál magatartás: egyenlőként viselkedik a kisebb kutya, sőt harcias, s csak ha a nagyobb kutya agresszív, akkor adja meg magát a nyilvánvaló esélyek kiszámítását követően.
A kutya csak végső helyzetben adja meg magát előre, miért tenne másképp az ember?
Az ellenség is jobban tiszteli azt, aki kiáll magáért.
A "nem szabad az ukránok ellen lenni, mert lemészárolják a kárpátaljai magyarokat" című ballib nóta kapcsán jutott eszembe.
Thomas Nagel amerikai filozófus 1974-es, Milyen denevérnek lenni? című esszéje óta tudjuk: sose tudható meg egy másik előlény öntudata kívülről. Valójában lehetne Milyen szomszédnak lenni? is, mert egy másik emberi lény öntudata is zárt terület.
Csak szikrák, hirtelen meglátások, megérzések lehetnek. Vannak ilyen pillanatok, amikor szinte tudjuk a másik mit miért tesz, de még ekkor se jutunk el valós tudatáig, azt nem tudjuk átérezni hogyan érzi magát magának.
Saját magunkkal viszont mindez gyerekjáték, ha odafigyelve élünk. Kisgyerek korom óta megjegyzek egyes pillanatokat, s később képes vagyok visszaemlékezni akkori önérzésemre. Különösen kiskorú emlékek esetében könnyű ez, mert minél gyerekebb az ember, annál egyszerűbbek érzései, bár ezek se adhatók át másoknak.
Nagy segítség a leírás, a lerajzolás, vagy bármilyen más művészet. 16 évesen leírtam, hogy "Fénysugaras délután, fehér szék remegő körvonala a teraszon / Magányos légkondicionáló készülék áll ellen az elemeknek a szomszéd ház falán / Kis szél, szellőcske, szélecske rázza a kerítésbokrot, / Fekete falak, hideg van, / Talpammal dörzsölöm térdem", s annyira tudom, hogy ez mikor és hogyan volt, hogy félek visszaemlékezni teljesen, nehogy visszakerüljek ugyanabba a pillanatba.
Rájöttem: az átérzés a legkönnyebb a háziállattal, mert egyrészt primitív agy, másrészt emberközeli társ. Sok kutyám volt eddig, a mostani egyik kutyámmal ez nagyon sikeresen működik.
Sikerült majdnem megérteni milyen kutyának lenni. Persze csak nagy vonalakban, de azt hiszem, ez is komoly áttörés.
Ami furcsa: korábban lenéztem a kisméretű kutyafajtákat, most pedig kiderült: éppen egy kis fajtájúval sikerült szellemileg közelebb kerülni.
Amit legjobban utálok: a foklorizálódott szokás aktívizált alakja. Ez azt jelenti: valamilyen régi szokás kiüresedett, mert tartalma hiányzik, de formája meg van követelve.
Ilyen pl. a nemesség: 500 éve semmi értelme, de van aki szerint ezt komolyan kell venni. Pedig a nemesség eredeti értelmes valóban nemes volt, nem lehet egy szót se szólni ellene. S az se baj, ha valaki büszke régvolt nemes őseire. De aki maga komolyan nemeskedik, az egyszerűen egy bohóc.
Ez kb. olyan, mintha ma emberek összejönnének és egymást munkásőrré avatnák, mindezt teljesen komolyan gondolva. Miközben a Munkásőrség eredeti szerepe régóta nincs, azt a szerepet lehetővé tevő feltételek sincsenek jelen.
A tartalom nélküli hagyományőrzés jellemzően rosszabb a hagyományellenességnél, mert az utóbbi legalább őszinte, s senkit se téveszt meg.
Az, hogy emberek egymást pl. grófnak szólítanak az elmebajra vagy - rosszabb esetben - gonoszságra utal, mármint a 12 éves kor elérte után. 10-11 évesen napköziben mi is játszottunk pl. Alfa Holdbázist, egymást "kapitány úrnak" szólítva, de már akkor tudtuk, hogy ez csak egy játék.
A későkommunizmusban a legviccesebb vonás pontosan ez volt: az elit - mely a polgári társadalom elutasítására építette létezése alapját! - elkezdte egyre erősebben felvenni a polgári formákat.
Csodás élményem erről kamaszkoromból: egy magyar magas rangú diplomata elkezdte cselédnek kezelni a segédszemélyzetet. Pl. a takarítónő ki lett nevezve szobalány-komornyiknak, s egyik feladata a vendégek "bejelentése" volt. Aztán a sofőrnek meg lett tiltva, hogy az előszobán kívül máshová menjen a "rezidencián". A szerencsétlen láthatott valami filmet hogyan bánnak az angol nemesek a személyzettel, s ezt próbálta másolni mint egy kommunista állam diplomatája - röhejes. Csak persze mint újonc, túltolta a dolgokat: az igazi angol nemeseknél pl. a kocsist nem büntették előszobában álldogálással, hanem természetes volt, hogy bemegy a ház cselédszárnyába, s ott pl. pár falattal, kávéval kínálják őt a konyhai cselédek. Az újnemes-kommunista verzióban viszont a sofőr nem mehetett be a konyhai cselédhez!
A témát jól adja vissza egy korabeli vicc: a kommunista funkcionárius államtitkár lesz, s amikor feleségével valaki tiszteletlenül beszél, a nő kifakad: "tegnap óta az uram államtitkár, s ha nincs ez a rohadt rendszer, akkor én most már méltóságos asszony lennék!".
A rendszerváltozás kevés pozitívumainak egyike: az álpolgári elit tényleg polgár lett. Aki pedig nem tudott az új rendben a nyertesek közé soroltatni, az legalább abbahagyta az álpolgári cirkuszt.
Honnan tudom? Hát a ballib médiákból és megmondóemberektől. Ennél biztosabb jel nincs.
Már előre elkezdődött a választási csalásra hivatkozás. Mivel klasszikus választási csalás képtelenség, hiszen mindenhol lesznek ballib megfigyelők, valamint - minden közhiedelemmel ellentétben - a magyar választási rendszer papír alapú, a választási csalás fogalma ki lett tágítva a végtelenségig: immár az is választási csalásnak számít, hogy nem csak a ballibek kampányolnak.
A ballib hangulat gyászos. Immár arról beszélnek, mi lesz a vereség után: maradjon együtt az összefogdosás vagy legyenek megnevezve a "bűnösök".
Amire én számítok: MZP a saját választókerületét - a Csongrád-Csanád 04. számút - is el fogja bukni, majd nem fogja felvenni listás mandátumát - egyszerűen megszűnik mint tényező.
Az egyetlen ünneplő erő a DK, mely egyszerűen nem veszíthet: ha nyer a ballib koalíció, akkor ők nyertek, ha meg veszít, akkor MZP vesztett, aki csak azért tudta legyűrni az igazi jelöltet, Gyurcsánynét, mert fideszesek rá szavaztak.
Bulgária hagyomány rendkívül konzervatív volt a divatban. A hagyományos hozzáállás: amint egy nő megházasodik, abbahagyja a sminkelést, kendőt köt a fejére (lehetőleg sötét színűt), s hosszú szoknyában jár állandóan, hosszúujjú felsőben. Aki másképp viselkedik, az kelleti magát, azaz férfit keres, dehát minek keresne egy házas nő férfit?
Ez a szélsőséges hozzáállás persze a múlté, ma már csak falvakban maradt meg, ott is csak a 60 éven felülieknél.
Kb. 50 éve immár az ortodox templomokban sincs ilyen szigorúság. Ami máig szabály: tilos a miniszoknya és a rövidnadrág, tilos a jól látszó segg és a meztelen has (azaz ha a nő szűk nadrágot vagy cicanadrágot visel, takarja a fenekét, hasát felsőruha), s ne látszódjon a meztelen váll és hát (lehet rövidujjút hordani, azaz az is elegendő, ha ezt eltakarja ideiglenesen a nő vállkendővel).
A balkáni és az arab ortodoxiában nem szokás a fejkendő, míg az orosz ortodoxiában szinte elvárt. Ennek oka, hogy ezeken a területeken a fejkendő muszlim jellegű ruhadarab, így templomi viselete furcsán hat, emiatt csak 60 éven felüli nőknél bevett szokás. Fiatalabb kendős nő "muszlim" érzetet kelt, ami - érthető módon - nem helyénvaló keresztény templomban. Az orosz ortodoxok csodálkozni szoktak arab és balkéni országokban, amikor meglátják a templomokban a fedetlen, sőt lobogó hajú nőket.
Múzsám egy időben templomi kórusban volt tag, s soha nem volt fejkendője.
A hétköznapokban a bolgár divat folyamatosan változott. A divatos/szerény öltözködés korhatára folyamatosan ment fel az utóbbi 40 évben. A kezdet a 80-as évek eleje - legalábbis számomra, mert korábban ezt nem figyeltem -, amikor a bolgár dibvatszokások sokkal szerényebbek voltak a kor magyar szokásinál. Emlékszem, a 80-as évek elején akkor 35-40 év közti - bolgár - nagynéném még azon vacilált, nem lesz-e nevetséges, ha farmert vesz magának.
A 80-as évek végén nagyjából 30 év volt a korhatár, ez alatt lehetett korlátlanul divatosnak lenni, felette meg kiröhögték az ilyen nőket kb. "öreg nő kislánynak hiszi magát" alapon.
Mára ez felment 50 évre. De egyre többen szegik meg a határt, persze jellemzően a jobb testalkatú nők. Alapvetően: aki egyébként is törődik magával, az hajlamos az öltözködésben is merészebb lenni.
A Nemzetközi Bálint Nap alkalmából vettem a múzsámnak egy aranyszínű csillogó cicanadrágot, régóta kerestem ilyesmit. Mi a Nemzetközi Bálint Napot nem nyugatmajmolásból ünnepeljük, hanem mert Kubában ismertük meg egymást, ahol - ahogy egész Latin-Amerikában - ez népi ünnep századok óta.
Múzsa azt mondta: a testhezálló nadrág oké, az egyszínű cicanadrág oké. a műbőr és bőr cicanadrág oké, talán még a csíkos is az, de nem túlzás kicsit 50+ évesen a csillogó arany és ezüst? Én meg azt mondtam: hordd az utcán egy hétig, s meglátod, senki se fog kiröhögni. S így is lett.
A kérdés világos volt 1 hónappal ezelőttig. Az orosz-ukrán háború zavarta meg a képet.
Alapvetően az egymondatos válasz: mert az alternatíva annyira rossz, hogy bűn lenne hatalomra segíteni.
De bővebben.
Ha az ember kívülálló lenne, azt mondaná: nyerjenek most a ballibek, mert egyrészt akkor lesz min mulatni, másrészt annyira lejáratnák magukat, hogy aztán 20 évig esélytelenek lennének a hatalomnak akár a közelébe jutására is.
Dehát nem vagyunk kívülállók, nem akarhatunk rosszat saját népünknek. Egyszerűen annyi rombolás jönne, amit nem szabad megkockáztatni még taktikai szempontból se.
Különösen manapság, amikor a világ átrendeződik éppen. A változás hasonlóan drasztikus lesz, mint a múlt század 80-as éveinek végén.
Egy ballib magyar kormány mindent megtenne, hogy az országot odarögzítse a rossz oldalhoz. Ez pedig ugyanolyan katasztrófát hozna, mint a II. vh. alatt Horthy politikája. Nem vagyok biztos benne, a Fidesz mit fog lépni, de nála mégis több reményt látok normális politikára.
Számomra tehát itt a választás a biztosan téves út és a talán nem téves út között van.
A legnagyobb életviteli probléma a polgári demokráciában az átlagos rendszerkritikus kisember számára az egzisztenciális kérdés.
A kisember is meg kell, hogy éljen, ideológiai beállítottságtól függetlenül. A megélhetéshez viszont a rendszer részévé kell válni, még akkor is, ha ennek foka minimalizálható. Nagyon kevés kisember olyan szerencsés, hogy képes ennek okát nullára csökkenteni.
Ha viszont az egzisztenciális rendszerelkötelezettség mértéke nem nulla, ez mindenképpen lelki válságot okoz valamilyen szinten. Hiszen az ember olyat tesz, amit nem akar tenni: szimpla anyagi kényszer miatt mást csinál, mint amint szeretne csinálni.
Ilyen helyzetben jellemzően a rendszerkritikus kisember arra törekszik, hogy életerejének nagy része megmaradjon a rendszeren kívül. De ez mit is jelent? Jellemzően azt, hogy nem veszi komolyan munkáját, melyből megélhetése jön. Mert az szinte képtelenség, hogy valaki nem adja bele teljes valóját egy munkába, de mégis jó munkavállaló.
Az eredmény: a rendszerkritikus kisember rossz munkaerő, a társadalom marginalizálja őt.
Csak kevés nagyon kivételes egyéniségek vannak, akik akkora életerővel rendelkeznek, hogy egyszerre rendszerkrikusak és a rendszeren belül is megbecsültek.
A celebbel sose beszélgetnek vagy interjút készítenek vele, hanem mindig "faggatják", ő maga pedig nem válaszol, hanem "vallomást tesz".
Ha a celebnek valamiről negatív a véleménye, akkor "kiakad". (Ez lassan megy át a közéleti sajtóba is.)
A celebnőnek nem barátja, szerelme, vőlegénye van, hanem "pasija", aki "sármos", fokozott esetben pedig "szívdöglesztő".
A celeb nem megházasodik, hanem "révbe ér".
Szülés tematika. A gyereket szülő celebnő sose szimplán szül, vagy költőiesebben: életet ad, hanem mindig "gyönyörű kisfiúval/kislánnyal ajándékozza meg" a gyerek apját.
Amikor a celeb elválik, akkor "tovább lépett" és "lezárta élete egy szakaszát".
Ruha, öltözködés. Itt 3 jellemző is van:
ha szép, akkor az "ruhaköltemény",
ha alig takarja a testet, akkor "falatnyi ruha",
ha pedig valami kilátszik akaratlanul, akkor azt akaratlagosnak kell beállítani, lásd "bugyit villantott".
Ha a celeb bármi szokatlant tesz, akkor "kilép komfortzónájából". (Ezt a marhaságot a céges nyelv is átvette.)
Ha a celeb az égvilágon semmit sem csinál, akkor "jótékonysági tevékenységet folytat".
S végül egy általános nyelvtani szabály: minden névhez kell jelző!
Vajon hogyan lehet, hogy a ballibek nem adják meg a nyilvánvaló választ a népszavazási kérdésekre? Annak ellenére, hogy a ballib törzsszavazók se elleneznék ezt.
A megoldás egyszerű: az európai szellemiség, melyhez való ragaszkodás alapvető tájékozódási pont a ballibek számára.
S bár a népszavazás kérdései túlzóak, mindenki tudja, valóban tényleg ez a logikus jövő. 30 éve azt is mindenki képtelenségnek hitte, hogy a homokosok egyenjogúsítása nem a homokosok békén hagyását fogja jelenteni, hanem mindenki üldözését, aki nem hajlandó ütemesen tapsolni a homokos értékrendnek. Ahogy a genderológia is csak egy tudomány volt egykor a nemek társadalmi szerepéről, s nem azt jelentette: ezentúl férfiak fognak nőként versenyezni sportágakban, ahol a nemek eltérése alapvető jelentőségű.
Szóval bár ma még hihetetlen a nemi átalakítás általános propagandája gyerekek számára, bizony a mai progresszívek is érzik ösztönösen: 10-15 év lesz a norma, s fasizmusnak fog számítani e téren bármi vacilálás.
Én azt mondom egyébként: Európa megérdemel egy kiadós atombombázást. Pár épületért és műkincsért persze kár, de az emberekért nem.
Van pár nagyon furcsa szárazföldi nemzetközi határ a világon, melyen nem lehet áthaladni. Íme erről gyűjtésem. A "nem lehet áthaladni" alatt az értendő: normál esetben ez nem lehetséges, kivételes egyedi esetek nyilván előfordulhatnak.
Európában ilyen eset csak 3 helyen van:
az azeri-örmény határ: oka az 1988 óta megszakításokkal tartó azeri-örmény háború, a két ország között csakis harmadik országon keresztül lehet áthaladni - Grúzia vagy Irán -, Azerbajdzsánba eleve nem léphet be olyan személy, aki korábban olyan örmény területen járt, melyet Azerbajdzsán magáének tekint,
a déloszét-grúz határ: fizikailag se lehet átmenni, el van aknásítva a határ, csak Oroszországon keresztül lehetséges az átmenet (a grúz-orosz határon át lehet kelni),
az örmény-török határ: Törökország szolidáris Azerbajdzsánnal.
Ázsiában ilyen eset:
természetesen a délkoreai-északkoreai határ,
az indiai-kínai határ: máig nincs megállapodás a határ pontos vonaláról, emiatt határátkelőhelyek sincsenek, az egyetlen közeli lehetőség a Nepálon keresztüli út, melynek van átjárható határa mind Indiával, mind Kínával,
a bhutáni-kínai határ: mint a fenti eset, nincs határmegállapodás,
az izraeli-libanoni határ: Libanon nem ismeri el Izrael létezését,
az izraeli-szíriai határ: Szíria nem ismeri el Izrael létezését, az egyetlen kivétel itt izraeli arabok egyirányú utazása Szíriába végleges letelepedési céllal, aki egyszer élt ezzel, az soha nem jöhet azonban vissza, eleve ez az izraeli állampolgárságról való lemondás után lehetséges csak.
Afrikában az egyetlen eset:
az algériai-marokkói határ: az oka, hogy a nyugat-szaharai viszályban a két ország az ellenkező oldalon áll, egyébként a beutazás nem tilos, de csak más országon keresztül.
Amerikában és Óceániában nem tudok egyetlen esetről se.
itt át lehetett kelni, de meglehetősen furcsa határ volt: a keletnémet határellenörző pont Nyugat-Berlinből fényképezve 1984-ben - saját kép, a határ a stop tábla vonalában volt
Nem reprezentatív statisztikám alapján a házasságok kétharmada súlyosan megromlik.
Az alapvető ok pedig nem a partnerrel való elégedetlenség, hanem társadalmi. A modern polgári társadalomban hatalmas a sikerkötelezettség: aki nem lesz anyagilag sikeres, azaz gazdag, az szerencsétlennek érzi magát, mert mindenhonnan erre emlékezteti őt a rendszerpropaganda. Márpedig az emberek 95-99 %-a sose lesz sikeres anyagilag, ez szimpla matematikai logika: az egyén anyagi sikeréhez sokak anyagi sikertelensége kell ugyanis. Olyan ez, minr a lottó: sokaknak kell veszteniük, hogy kevesek nyerhessenek. Viszont míg a lottóbeli sikertelenség nem hoz kudarcélményt - az átlag játékos rendkívül kis összeget veszít, melynek elvesztése nem érződik meg életében -, addig a polgári társadalomban ez egy egzisztenciális játék, melyben a vesztes mindent veszít: nincs más út a vereség után.
Természetesen az egyetlen megoldás a rendszlogikán felül emelkedni, s észrevenni a rendszer és annak propagandájának a hamisságát. Dehát erre kevesek képesek.
A nagy többség tehát frusztrált. S keresi a hibát. Van aki saját magában találja meg a hibát, ezekből lesznek az alkoholisták. S van aki a partnerében.
Különösen középkorú férfiaknál figyeltem meg (a nők valóságérzéke nagyobb!), hogy azt hiszik, újra lehet mindent kezdeni, hátha most sikerülni fog, s az újrakezdés legjobb módja pedig egy új, egy nemzedékkel fiatalabb nő beszerzése.
Most, hogy az orosz fák ki lettek tiltva az Év Fája versenyről, csak egy kérdés maradt bennem.
A neves kanadai-magyar újságíró Orosz József hogy hogy még mindig taníthat kanadai egyetemen? Miféle putyinista tempó ez, hogy Kanadában oroszok taníthatnak?
A bolgár néplélek tipikusan köztes, azaz se nem nyugati, se nem keleti. Alapvetően a gyakorlat nyugati, a lélek pedig keleti: persze az egyensúly a kettő között változó. De kevés a radikális: aki nem akar semmi keletet, vagy nem akar semmi nyugatot.
S ez a középkortól jelen van. Lásd a sajátos bolgár egyházpolitikát a IX. sz. - a kereszténység felvétele - óta, amikor a bolgár állami vezetés folyamatosan kijátszotta a Konstaninápoly és Róma közti ellentéteket, egészen a XIX. sz-ig, amikor megjelent a bolgár elit egy részében a pro-katolikus szárny (sose lett sikeres, de megjelent).
A modern időkben az egyetlen radikálisan keletpárti irány persze csak a kommunizmus volt, de még akkor is - a kommunista kor második felében - Nyugat-Németország mindig a kettes számú partner volt a Szovjetunió után.
A radikális nyugatpártiság megjelenése a XX. sz. 30-as éveiben történt, abszolút nácipárti vonalon. Kevés sikerrel, maga a cár - aki egyébként egy német dinasztia leszármazottja - is ellenezte ezt. A bolgár vezetés szabotálta mind a zsidótlanítást, mind a háborúba lépést a Szovjetunió ellen. (A II. vh. alatt a moszkvai bolgár követség képviselte a német diplomáciai érdekeket, s a berlini bolgár követség pedig a szovjeteket. Ennek oka: Bulgária volt az egyetlen Hitler-szövetséges, melynek megmaradt a diplomáciai kapcsolata a Szovjetunióval 1941 után.)
Egyébként mindkét eset kamu indoklással zajlott, tipikusan bolgár módon:
a zsidókérdésben az volt a hivatalos bolgár magyarázat, hogy bár nagyon szeretnénk megszabadulni a csúnya zsidóktól, de sajnos nem tudjuk nélkülözni munkaerejüket ebben a háborús helyzetben, ezért munkatáborokba deportáljuk őket Bulgáriában, ahol hasznos munkát fognak végezni,
persze az istentelen kommunisták ellen is szívesen harcolnánk, az európai civilizáció nevében, de sajnos túl sok emberünk van, aki keveri a jó keresztény oroszt a rossz istentelen szovjettel, így nem lennénk hatékonyak a keleti fronton: félő, hogy sok katonánk nem harcolni lelkesen.
A XX. sz. 90-es éveiben jelent meg ismét a radikális keletellenesség. Nagyjából 1993-1997 között ismert szereplő voltam a bolgár interneten. Ott találkoztam ezzel a hozzáállással, volt egy Kanadában élő bolgár egyetemi tanár, akinek szövegei közmondássá váltak, lásd "szovjet vallásnak" nevezte az ortodoxiát, de talán a "mars Szibériába a hattyútavatokkal együtt" volt a csúcsmondása.
Manapság ez eszembe jutott, mikor akadt olyan nyugati ország, ahol Csajkovszkijt is szankcionálták. Azért az felmerült bennem: mit szól ehhez a homoklobbi? Csajkovszkij homoszexualitása közismert. Az orosz vicc szerint: Igaz, hogy Csajkovszkij buzi volt? - Igaz, de nem ezért tiszteljük őt.
De az első, rendszerváltozás utáni, jobboldali bolgár kormányzat (1991-1992) is keletellenes kultúrharcot folytatott. Ennek legviccesebb módja: 1992 tavaszán a bolgár állami tv közvetítette a római pápa húsvéti miséjét, majd egy héttel később - a Húsvét akkori keleti dátumán, nem mindig 1 hét az eltérés! - nem volt közvetítve a bolgár pátriárka miséje.
Azóta erre nem volt próbálkozás állami szinten. A későbbi bolgár jobboldalok nagyon nyugatpárti vonulata se próbált teljesen keletellenes lenni. Mindig eldarálják, hogy "Putyin Oroszországa rossz, de Dosztojevszkij Oroszországa az jó".
A mostani, tavaly ősszel megválasztott kormányzat az első próbálkozás hasonlóra ismét. Eleve a kormány két vezetője de facto külföldi: mindketten többet éltek nyugaton, mint Bulgáriában, maga a miniszterelnök pedig csak tavaly mondott le kanadai állampolgárságáról. Plusz mindketten a Harvardon diplomáztak, abszolút nyugati karrierjük volt a politikába való belépésük előtt. Magyar párhuzamként talán Bajnait tudnám felhozni, de ők egy fokozott Bajnai: Bajnai legalább mindig Magyarországon élt életvitelszerűen.
Úgy tűnik, jött egy fiatal, szakember elit, mely elfelejtette III. Borisz nevezetes mondását, mely szerint "mindig a németekkel, soha az oroszok ellen". Eleve én ha "fiatal szakemberről" hallok, kibiztosítom a fegyveremet, de most erre plusz okom is van.
Ami jelenleg menti a bolgár helyzetet, az egy teljesen váratlan tényező: a szocialisták, akik a kormánykoalíció tagjai - s szükséges tagjai, nélkülük nincs kormánytöbbség -, viszont akik szabotálják a kirívóan oroszellenes lépéseket.
III. Borisz cár (1918-1943) találkozik Európa korabeli vezetőjével 1943-ban
Vannak speciális munkahelyek speciális belső, bizalmas procedúrákkal.
A szovjet KGB-ben az új alkalmazottakat azzal a rendkívül egyszerű módszerrel szűrték meg, hogy a rendőrséggel letartóztattaták őket, koholt vádak alapján - általában huliganizmus volt a vád, pl. a teljesen ártatlan alkalmazottat meggyanúsították, tömegverekedést okozott egy kocsmában.
Aki aztán előjött azzal a rendőrök előtt, hogy ő KGB-s, hívják fel a főnökét, az majd tisztáz mindent, az azonnal be is tették a "megbízhatatlan" kategóriába, hiszen miféle jövendő titkosszolga az, aki még a saját rendőrség előtt is összeroppan és elárulja kilétét? Az ilyeneket nem rúgták ki egyébként, de KGB-n belül a karrierjüknek vége lett, s sose kerülhettek kapcsolatba titkos anyagokkal. Maradtak örökre kisegítő személyzet, adminisztrátori munkakörben. Tudni kell, hogy - a közhiedelem ellenére - a szovjet KGB nem csak kémelhárításból és kémkedésből állt, hanem olyan volt mint az amerikai CIA, FBI, s a Határőrség egyszerre, szóval ezrével voltak olyan állások a szervezetnél, melyekben nem volt semmilyen titkosszolgálati tevékenység.
Egy nagy európai bank - esetleg több is, nem tudom - pedig az pénztárosat és minden pénzzel dolgozó alkalmazottat tesztelt kissé hasonló módon.
A próbaidős alkalmazottnál megjelent egy kamuügyfél, jellemzően idősebb hölgy vagy úr, kifejezetten gazdag külsővel, aki átadott az alkalmazottnak 8 darab ezermárkás bankjegyet, majd felszólította az alkalmazottat, "ezt a 7 ezer márkát tessék elhelyezni a számlámon", vagy olyan verzió is volt, hogy az ügyfél a "7 ezer márka" átváltását kérte más valutára.
A gazdag külső fontos elem, mert szegény embert az átlagember nem szereti átverni, ebben az emberek nagy többsége lelkifurdalást érez, viszont egy kimondottan gazdagnak kinéző embert már az átlagember is hajlamos megszabadítani "felesleges" pénzétől, hiszen "ha egyszer olyan hülye, hogy azt se tudja mennyi pénz van nála, akkor meg is érdemli".
A teszt célja pontosan ez volt: a banki alkalmazott figyelmezteti-e az ügyfelet hibájára, vagy inkább elteszi a saját zsebébe az egyik ezermárkást. Veszélytelen művelet, a legkeményebb ellenőrzésű banknál se motozzák az alkalmazottakat, ha senki se jelent pénzhiányt, szóval a pénztárosnő beteszi pl. a bugyijába a bankjegyet, a hímnemű pénztáros meg pl. a zokinijába - a lebukás veszélye kb. nulla.
Aki figyelmeztette az ügyfelet, az alkalmas lett a jövőbeli banki munkára. Aki pedig eltette a "nyert" pénzt, azt elbocsátották próbideje végén. Semmi eljárás, semmi egyéb szankció, azaz az ilyen alkalmazott tényleg nyert 1000 német márkát, de munkáját elvesztette. Minimális költség egy nagy banknál egy-egy alkalmazott tesztelésére.
Nyilván a történet 2002 előtti, amikor még létezett német márka. Gondolom, most az 1000 frankos svájci bankjegy lehet már a tesztpénz. Az 500 eurós bankjegy - ez a legnagyobb euró bankjegy - értéke ma túl kicsi lenne, hiszen ezer svájci frank az majdnem ezer euró.
Nemrég meghalt az egyik háziállatom, az egyik madaram, név szerint Rambó Szilek, ausztrál hullámos papagáj.
Másfél évet élt, szóval mintha egy ember 25 évesen halt volna meg.
Először azt hittem, én vagyok a hibás, rossz táplálékot adtam neki, aztán kiderült, a táplálék jó volt. Szóval a halálok ismeretlen.
Jól élt, kényelmes nagy ketrecben, kellemes helyen, gazdag táplálékkal.
Kora reggel találtuk meg a ketrec aljára lezuhanva, fejjel lefelé, már kihűlten. A ketrecben vele élő másik papagáj kiabált egyébként, megrémült szobatársa halálótól.
Én ilyenkor mindig a saját halálomra szoktam gondolni, ill. a saját életemre. Nyilván az ember élettere hatalmas a hullámos papagájéhoz képest: a hullámos papagály szabadon élve se megy el a fától, ahol született (kivéve ha valamilyen katasztrófa van), de ez csak mennyiségbeli eltérés, nem minőségbeli.
Egyedül Istenen keresztül lehet leküzdeni az emberi ketrecet.
Amikor alsó tagozatos általános iskolás voltam, nagyban ment az "El a kezekkel Vietnámtól!" kampány. Akkor még nem tettem fel a kérdést, de kicsit később felmerült bennem: az ellenség miért támadott, mi volt a motivációja? Mert az mégsem lehet, hogy az USA szimplán gonoszságból háborúzik, ez teljes abszurd feltételezés. Pedig pont ezt állította a korabeli propaganda: van egy rossz oldal, melynek egyetlen motivációja a gonoszság, s van egy jó oldal, mely e gonoszság ellen harcol. Alsó tagozatos általános iskolásként ez még hihetőnek tűnt, de kamaszként már nem. Persze aztán utána is néztem.
S nem azt mondom, hogy nem a vietnámiaknak volt igazuk, mert én az ő oldalukon állok ma is, hanem azt: marhaság az ellenfél való motivációját titkolni, ez éppenhogy gyengíti a saját álláspontot is.
A lehető legprimitívebb gondolkodás azt hinni: az ellenfél megértése és az ellenféllel való egyetértés azonos.
Kínosan vigyázok évtizedek óta, ne essek ebbe a hibába.
S most mit látok: az orosz-ukrán háború kapcsán a fősodorban kötelező nem megérteni az orosz álláspontot. Az elfogadható narratíva szerint Putyin megbolondult, gonosz, világhódításra készül. Aki ennél többet mond, az már oroszpártinak számít.
Én egyértelműen az orosz oldalon állok ebben a háborúban, de egy percig se gondolom, hogy az ukránok motivációja onnan ered, hogy elmebeteg nácik és oroszokat akarnak mészárolni.
Szoktam nézni az orosz tv-csatornákat - engem nem lehet megállítani a Brüsszel által elrendelt cenzúrával -, s ott, bár tény: megy keményen a háborús propaganda, mégis ennél értelmesebb magyarázatok hallatszanak az ellenségről.
Még az orosz médiacelebek legegzaltáltabbja, a rendkívül népszerű, egyébként zsidó nemzetiségű, sőt zsidó aktivista - az Oroszországi Zsidó Kongresszus elnökségi tagja - Vlagyimir Szolovjov - a magyar médiákban annyit tudnak róla, hogy lefoglalták éppen olaszországi villáját - is elemzőbb ennél, mint ami a másik oldalon zajlik.
Bevallom, a háború kirobbanásakor kissé megijdtem, mert azt hittem, ez növeli a ballibbantak esélyeit. Ami be is következhetett volna, egy picit értelmesebb, profibb ballib kampánycsapat megléte esetében. Dehát a ballibeknék profik csak a DK-ban vannak, ők pedig nyilván nem akarják MZP győzelmét.
Aztán szerencsére jött maga MZP, s sikerült ügyesen elökörködnie a témát, aminek eredménye: a háború immár a Fideszt segíti. Na, ezt azért nem gondoltam volna. A Fidesz kampánya alig van, hiszen MZP csapata jobban dolgozik a Fidesz-győzelem érdekében, mint a legjobb Fidesz PR-os csapat.
Pedig csak ismerni kellene a magyar népjellemet egy kicsit. A magyar néplélek mindig a mérsékeltségre szavaz, a magyar nép csak kivételes helyzetekben harcol.
Történelmi példával élve: MZP az Sztójay, Orbán meg Kállay nagyjából. S csak egy nagyon fanatikus kisebbség sztójayista. Még a ballib tábor zöme is Kállayt akarja.
(Egy érdekes mellékes adat: Sztójay volt Magyarország történetének egyetlen ortodox keresztény vallású kormányfője. De az csak úgy eszembe jutott, nem kapcsolódik a témához.)
Sikerült találni tehát egy harmadik témát, melyben még a ballib törzsszavazók se értenek egyet a ballib állásponttal: a háború témája ez. Az előző két ilyen téma: a migráció és a homoklobbi, de a mostani még erősebb, mert itt tényleg közvetlen az életveszély.
MZP-ék logikája persze a szabványos ballib egybites gondolkodásra épült, lásd: nyugat jó, kelet rossz, NATO = nyugat, tehát háború!, akkor is ki kell jelenteni a támogatást, ha a NATO se akar nyíltan háborúzni. Plusz valahogy vissza kell hozni az oroszellenességet, mert nagyon-nagyon hiányzik. Csakhogy van ezzel is egy kis gond: aki oroszellenes, az se akar feltétlenül meghalni egy olyan háborúban, melynek semmi köze hozzá, mert teljesen idegen érdekek mentén zajlik.
