Európában az indo-európai nyelvcsalád terjedésének jellemzője, hogy a később jöttek legyőzték a korábbiakat.

Az általános feltételezés szerint az indo-európai őshaza a Fekete- és a Kaszpi-tenger közti térség, innen terjedt a nyelv északnyugatra és délkeletre, ahonnan lettek a nyelvcsalád európai és ázsiai ágai. Kb. 2000 év alatt az indo-európai meghódította egész Európát, 3 térség kivételével:

• Baszkföld (baszk nyelv),
• az Észak-Kaukázus, ahol megmaradtak az észak-kaukázusi nyelvek (lásd abház, avar, csecsen, cserkesz, ingus, stb.),
• Kelet-Skandinávia és a mai európai Oroszország északkeleti része (finnugor nyelvek).

Mindenhol máshol lezajlott az őslakosság asszimilációja, először nyelvileg, majd etnikailag is. Érdekes pl. Kréta-sziget esete: a krétai őslakosság még sokáig nevezte magát "igazi krétainak", bár már az i. e. XIV. századtól görög uralom volt, s az eredeti krétai nyelv is lassan kihalt, utolsó nyomai az i. e. III. sz. , de csak a római uralom idején, az i. e. I. századtól szűnt meg vélgleg ez a sajátos önmeghatározás.

Európa indo-európai inváziója azonban hullámokban zajlott. S a legelső ágak később kihaltak vagy marginalizálódtak. Az egykor hatalmas anatóliai ág mára eltűnt. A szintén hatalmas trák-illír ág egykor az egész Balkánt lefedte, sőt Kelet-Európa más részeiben is jelen volt, ma egyetlen maradványa az albán nyelv. Az egykor nagy balti ágból 2 kis nyelv maradt: a lett és a litván. A kelta ág - mely egykor egész Nyugat-Európát dominálta - kihalása napjainkban fejeződik be.

A később lett germán, itáliai és szláv ág szinte mindent legyőzött.

A kelta azért érdekes, mert a folyamat napjainkban zajlik.

Egyrészt létezik 2 kihalt kelta nyelv, melyet megpróbálnak újraéleszteni: a cornwalli és a manxi. A cornwalli esetében 150 éve, a manxi esetében 50 éve halt meg az utolsó anyanyelvi beszélő, ma már csak olyanok vannak, akik angol anyanyelvűek, de valamennyire értenek cornwalli/manxi nyelven, ez azonban az illető kulturához tartozó emberek 2-3 %-a csak és számuk csökken.

Amióta divat lett az ősi kulturák védelme, persze vannak már aktivisták, akik a nyelv visszállításán dolgoznak, a nyelvet tanítják több iskolában is, de ez jellemzően nem több, mint Magyarországon a néptánc szakkör: a lelkes táncosok persze beöltöznek népviseletbe, de aztán a fellépés után átöltöznek "normál" módra, itt is ez van: lelkes aktivisták összejönnek, beszélnek a kihalt nyelven, dalokat énekelnek, felolvasnak verseket, majd hazamennek és beszélnek angolul.

Bár közismert Franciaország egységesítő, kisebbségellenes politikája, ott a helyzet kicsit jobb. Bár ma már nincs ember, aki csak breton anyanyelvű lenne, mindenki kétnyelvű, de vannak máig falvak Bretanniában, ahol máig beszélnek emberek bretonul, viszont szinte csak idősek, a nyelv ismerete a korral fordítottan arányosan csökken. Ma még Bretannia lakosságának 5 %-a beszél bretonul, de - ha minden úgy megy, ahogy az előbb említett 2 nyelvnél -, akkor ez 0 lesz 100 éven belül.

Ezzel teljesen azonos a skót nyelv helyzete. Mindenki vagy csak angolul tud vagy angol-skót kétnyelvű, ez utóbbi nagyjából a lakosság 2 %-a. Egyedül a Hebrida-szigeteken (Észak-Skóciában) vannak még falvak, ahol a lakosság nagyrésze beszél skótul.

Saját élményem erről egyik multis munkahelyemről. Ahogy ez szokás, a munka kezdetén felkészító csapat érkezett hozzánk, s éppen Skóciából jöttek. Kommunikálni velük nehéz volt, a csapat legtöbb tagja csakis az angol skót nyelvjárását beszélte, ami az egyik legnehezebb angol nyelvjárás, az észak-amerikai néger angollal vetekszik. Úgy általában a harmadát értettem annak, amit mondtak, de a nálam angolul jobban tudók se többet, mint a felét. Az egyik emberrel sikerült közelebbi kapcsolatba kerülni: kiderült róla, ő nagy skót nacionalista, szóval gyorsan teszteltem is vele a helyzetet. A srác őszinte volt, elmondta, a lakosság 1 %-a tud valamit skótul értelmezhető szinten, azaz képes rendesen kommunikálni, mindenki más vagy semmit se tud vagy pár szót, itt önkritikusan megemlítette saját magát is, elmondta, ő tanulta a nyelvet, kb. 100 szót ismer, pl. a számokat 1-10 között, büszkén el is számolt nekem skótul. Majd azzal fejezte be "nem leszünk soha angolok, skótok vagyunk, de angolul vagyunk skótok".

Az ír helyzete a skótéhoz hasonló, picit jobb. Egyrészt kötelező tárgy az iskolákban és kötelezően kétnyelvű feliratok vannak a hivatalos intéményekben, államilag finanszírozzák az ír nyelv terjesztését, másrészt vannak az ország nyugati részén falvak, ahl a lakosság fele beszél ma is beszél írül. Egynyelvű ír persze ma már ott se létezik, s a nyelvhasználat erősen folklorizált. De itt a kihalás üteme lassabb. A nemzeti büszkeség azonban itt se segít: az angolnyelvűség nem számít problémának az ír nacionalizmus számára.

Érdekes módon, a legéletképesebb kelta nyev a velszi, pedig Wales a legtöbb ideje van angol uralom alatt. Ennek okaként azt szokták mondani, hogy kevés volt a lakosság keveredése, a nagyvárosokon kívül sok faluban megmaradt az eredeti lakosság. A többi kelta néphez képest hatalmas számadat: a velsziek 20 %-a tud velsziül, persze a nagy többség kettős angol-velszi anyanyelvű, de még akadnak idősebb egynyelvűek is. A fontos itt: a falvakban a gyerekeket is megtanítják a nyelvre, azaz a nyelv átadása lezajlik.

Szóval ha minden marad ahogy eddig, 100 év múlva az egyetlen élő, bár erősen marginális, kelta nyelv a velszi lesz.

Ujjongás a ballibeknél.

A Fidesz 34 %-on. Ha ez az eredmény igaz, akkor a Fidesznek 9 EP-képviselője lesz, míg az ellenzéknek 12.

A dolognak van egy szépséghibája: ez a Závecz kutatása. Ez az a Závecz, mely 2022-ben 39 %-ot jósolt a Fidesznek, az egyesült ballib ellenzéknek meg 36 %-ot! Miközben a legpontosabb jóslatot adó Medián ugyanakkor készült kutatása 50/40 %-ot adott. (A valós választási eredmény végül 54/34 % lett, amit még a fideszes Századvég kutató se talált el, ők is csak 49/44 %-ot jósoltak.)

Az újabb verzió még abszurdabb:

Ebből valószínűleg csak a Jobbik, a Mi Hazánk, az MKKKP, s az új Tisza Párt adata valós. De azt épeszű ember tudja, hogy 3 %-os LMP-ben még Ungár Péter se hisz. S a Momentum pezsgőt rendelne, ha tényleg 7 %-uk lenne.

Komolyan azt mondja a Závecz, hogy a Tisza Párt csak a nem-szavazók táborából és a Fidesz-kiábrándultakból áll? S hogy közben a Momentum nem vesztett szavazókat, a DK meg még meg is erősödött? Nem végeztem kutatást, de csak saját ismerőseim köre alapján mondhatom: átlag 10 Talpramagyar-rajongó ismerősömből kb. vagy 8-9 ballib-összefogdosás szavazó vagy kétfarkúkutyás, s talán 1-2 olyan akad, aki amolyan "befogott orrú" fideszes szavazó.

Szóval én a ballibek helyében nem örülnék, míg nem látom a Medián kutatását. Az valószínűleg reális képet fog adni. A Medián sok munkát végez nem-politikai szereplőknek is, így ügyel hírnevére, nem engedheti meg magának kamufelmérések kiadását. Szóval nem egy Publicus, aki 47/47 %-ot "mért" a két oldalnak a 2022-es választások előtt egy héttel.

A magyar ballib messiások sorsa sanyarú.

2010 óta több is akadt. A legtöbb pár hónapig tartott, a legjobbak 1 évig:

• 2010-2011: Juhi Peti,
• 2012: HaHa,
• 2012-2013: Bajnai, Éhségmenet,
• 2014: internetadóellenesek, Tétényi Éva,
• 2015: Simicska, Sándor Mária,
• 2016: Pumukli,
• 2017: Momentum,
• 2018-2019: Ligetdrogozók, rabszolgatörvényezők,
• 2020: jé, ebben az évben nem volt messiás!,
• 2021-2022: MZP,
• 2023: Hatházi,
• 2024: Talpramagyar Peti.

A Szalon szabályai rendkívül szigorúak. Amikor egy messiás mandátuma lejár, két lehetőség közül választhat:

• eltűnik a fenében (lásd Sándor Mária vagy Pumukli),
• beáll tapsolónak a következő messiás táborába (ez a legtipikusabb magatartás).

Esetleg lehet még diszkréten kussolni is. Van egy dolog, amit azonban nem szabad semmiképpen: aktívan kampányolni az éppen hivatalban lévő messiás ellen.

Hatházi Mákos ezt teszi éppen. Komolyan elhitte, hogy saját érdemei miatt lett messiás. Pedig nem, őt ugyanaz a hullám vitte fel, mint Nagy-Trágár Blankát és Pankotai Lilikét, csak persze náluk ő azért komolyabb ember, de maga a tömeg ugyanaz.

Lilike is megpróbált tényező lenni most, csatlakozni akart Talpramagyarhoz, az meg gyorsan hazazavarta őt, s Lilike felfogta: neki már nem osztanak lapot, így eloldalgott. Azóta nem hallani róla. Mákos azonban azt hitte, ő valós tényező, s "akadékoskodik", nem tapsol lelkesen Talpramagyarnak. Ilyeneket képes közölni:

S meglepődik a reakciókon: lelkes tábora nem tapsol már neki! A legjobb reakció az "Ákos, most nem ez a tét", "Most össze kell fognunk a Zorbán ellen", aztán van keményebb reakció is "ne irígykedj, Ákos, neked nem sikerült, ne akadályozz mást, neki sikerülhet", de a legsúlyosabb reakció is már létezik, mely szerint a Mákos valójában a Zorbán ügynöke, ezért dolgozik Talpramagyar ellen!

Mákos valóságérzéke hiányos. Nem veszi észre magát: mint amikor a családi körben éljenzett éneklő, zenélő kisgyerek szembesül a zeneiskolában azzal, hogy valójában tehetsége teljesen átlagos. Nem veszi észre, hogy ő nem Bartus blogger, aki bármit megengedhet magának, hiszen úgyse veszi őt komolyan senki 100-fős fanatikus kommentelőtáborán kívül:

Mákos! Te egy unalmas senki vagy, feladatod nem az, hogy egyénieskedj, hanem hogy kövesd szó szerint a gazdáid mindenkori ukázait.

Van erről egy régi szovjet vicc. Nagyezsda Krupszkaja, aki Lenin felesége volt 1898-tól egészen Lenin haláláig, egy időben ellenkezését fejezte ki Sztálin elvtárs egyes lépései ellen, ezért 1932-ben, amikor Krupszkaja megint ellenkezett valamilyen kérdés ügyében Sztálinnal szemben, Sztálin hivatta őt és ezt mondta neki: "Krupszkaja elvtársnő, ha tovább ellenzékiskedsz itt, akkor leváltalak Lenin elvtárs özvegyének tisztségéről".

Szóval, Mákos, szedd össze magad, kezdj ütemesen tapsolni Talpramagyarnak, különben ki leszel nevezve fideszesnek!

Ez a videó igazi gyöngyszem:

Azt hittem, Donáth Messiás Annácska felülmúlhatatan, kiderült: tévedtem. Rikácsoló buta liba alig vesz levegőt, hogy eldarálja a sablonjait. Közben egyetlen kérdésre se ad választ.

Tulajdonképpen a lényeg: bekattant Kattinka, hogy meg kell ismerkednie hamarosan a munka világával a júniusa bukás után. Persze azért nem eszik ilyen forrón a kását, dolgoznia június után se kell, Soros gazda nem fogja az út szélén hagyni, majd kap valami kamuállást valami kamuszervezetnél, pl. médiakoordinátor lesz a Le a 2022-es választási eredményekkel! civil szervezetnél.

Az ideális persze az lenne, ha már holnap lebombáznák az Európai Parlament épületét, majd a képviselőket többéves átnevelőtáborba küldenék, pl. egy ruandai szeméttelepre, de első lépésként az is jó, hogy ez a lib(b)a(nt) nem lesz képviselő.

Most megy a 2024-es sznúker világbajnokság. Ami arról híres, hogy az egyetlen sport, amiről van valamilyen értelmezhető szintű tudásom, mert egyébként nagyon nem érdekel a sport.

Alapvetően ez egy angol játék. A XIX. század végén találták ki Indiában unatkozó angol katonatisztek. Egy nap rájöttek, a normál billiárd minden verziója (nyolcas biliárd, kilences biliárd, karambol biliárd) már unalmas nekik, így kitaláltak egy nehezebb verziót: nagyobb asztal, kisebb golyók, több golyó, bonyolultabb szabályok. Nem véletlen, hogy amióta van sznúker világbajnokság (1927 óta, 2 megszakítással: 1941-1945 és 1958-1963) egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem brit vagy legalábbis brit ex-gyarmati játékos lett a viláhbajnok, ez épp tavaly volt.

S már a világbajnokság első napján tanulságos esemény zajlott.

A sznúker világbajnokság jelenlegi formátuma: 32 játékos vesz részt kieséses szakaszokban. A 32 játékosból 16 automatikusan kap meghívást, ez a mindenkori világranglista első 16 helyezettje, a többi 16 helyet pedig a világbajnokságot megelőző selejtezőkön lehet megszerezni. Aztán az első körben a sorsolás úgy megy, hogy mindig egy világranglistás és egy selejtezőkön bejutott kerüljön szembe egymással.

A tavalyi világbajnok a világranglista első helyén állt éppen, így meghívásos játékos, vele szemben egy a ranglista 31. helyén lévő játszott. Az első kör 19-frémes, azaz az jut tovább a második körbe, aki megnyer 10 frémet.

A tavalyi világbajnok, Luca Brecel magabiztosan vezetett 9:6 frém aránnyal, azaz már csak egy kellett neki. A 16. frémben is erősen vezetésre állt 55:1 pontaránnyal. A srácon látszott: már azt latolgatja, ki lesz az ellenfele a második körben.

Túlságosan elbízta magát. Aztán amikor a "pókot" használta - ez az egyik megengedett segédeszköz lövéseknél -, láthatóan nem összpontosított eléggé és hibásan lőtt/lökött (nem tudom magyar sznúker nyelven mi a használt szó). Persze sokkal nehezebb lőni segédeszközzel, ez tény, hiszen ilyenkor nincs rendes kéztámasztás.

Nem aggódott eleinte túlságosan, hiszen egy ilyen hiba nem számít 9:6-nál. Az ellenfele megnyerte a frémet azonban, ekkor már látszott Brecel arcán: érzi, hogy nem lett volna szabad ilyen könnyelműen viselkednie.

S ettől kezdve az egyébként jól játszó Brecel - persze ezen a szinten eleve nincsenek rossz játékosok, ezek a legjobbak legjobbjai - balszerencsés lett. Folyamatosan nehéz helyzetbe keveredett, az ellenfele viszont nem. 9:7 után 9:8 lett, majd 9:9, aztán a 19. frémet is nyerte az ellenfele, s Brecel kiesett.

Az utolsó frémet feltette az Eurosport a YT-csatornájára, itt már Brecel igazi hibát is vét a hatalmas lelki nyomás miatt:

Akadt olyan komment is, hogy direkt vesztett, ez valami fogadási csalás. Szerintem kizárt: annyit nem tudnak fizetni neki, hogy megérje anyagilag. Meg látszott is rajta.

A mút hét végén voltak a regionális választások Baszkföldön.

Spanyolország de facto egy föderatív állam, hivatalosan ez azonban nincs kimondva. A Franco utáni rendszerben létrejöttek az egyes autonóm régiók, a baszk és katalán szeparatizmus kezelésére, lassan azonban minden egyes régió autonóm lett, az etnikailag spanyolok is. Szóval de iure ez egy egységes nemzetállam, de facto viszont szövetségi állam - sajátos megoldás, melyre így mindenki hivatkozhat.

Szóval jelenleg az ország teljes területe "autonóm": 17 autonóm régió ("közösség") és 2 autonóm város, utóbbiak azért nem régiók, mert túl kicsik, ezek az egykor nagy észak-afrikai kontinentális spanyol terület két megmaradt része, két kb. 100 ezer lakosú város.

A spanyol modell fontos része, hogy nemzetiségi jogok vannak, nemzeti jogok nincsenek, azaz egyetlen spanyol nemzet van, mely soknemzetiségű, s a szuverenitás az egész nemzetet illeti, nem annak részeit. Tulajdonképpen ugyanaz a modell, amit Magyarország próbált vinni 1867 után. De a gyakorlatban ez itt se működik: ez egyeseknek túl sok jog, másoknak meg túl kevés. Az ország egységét leginkább az tartja össze, hogy képtelenség lenne a szétesést megoldani a sok összefonódás miatt, s mindenképpen gazdasági katasztrófa lenne a vége.

A mostani baszkföldi választás eredménye:

Magyarázat. Első látásra furcsa, hogy van párt mely 2,03 % szavazattal 1 mandátumot kap, míg másik meg 2,25 %-kal 0 mandátumot. Ennek oka a választási rendszer: Baszkföld 3 megyéből áll, s ha valaki bármelyikben eléri a 3 %-os küszöböt, akkor mandátum jár neki, akkor is ha az egész régió szintjén 3 % alatt marad.

A sajátosság itt, hogy nem az oldaliság számít, hanem a baszk nacionalizmushoz való viszony. Ha oldalt nézünk, akkor a hagyományos fogalmakkal így lehet az egyes erőket leírni:

• EAJ-PNV: középjobb,
• EH Bildu: középbal,
• PSE-EE/PSOE: középbal,
• PP: középjobb,
• SUMAR: szélsőbal,
• VOX: szélsőjobb.

A baszk nacionalizmushoz való viszony viszont ez:

• baszk nacionalizmus és függetlenségpártiság: Bildu,
• baszk nacionalizmus és regionalizmuspártiság: PNV,
• spanyol egység és baszk regionalizmuspártiság: PSE, Sumar,
• spanyol nacionalizmus és baszk regionalizmuspártiság: PP,
• spanyol nacionalizmus és baszk kulturális autonómiapártiság: Vox.

Látható, csak a Vox ellenzi a baszk nacionalizmust minden alakjában, de még ők is kulturálisan baszkpártiak. A Vox baszkföldi szervezetét egyébként egy színbaszk nő vezeti.

A függetlenséghez való viszony nagy választóvonal, így bár most ismét komoly nacionalista győzelem született (72 %), a két baszk nacionalista párt - a PNV és a Bildu - összeférhetetlen egymással, mivel az egyik támogatja, a másik ellenzi a baszk függetlenséget. A Bildu esetében külön "baj", hogy gyakorlatilag a már megszűnt terrorista szervezetből, az ETA-ból nőtt ki, persze többszörös áttételeken keresztül, amivel szalonképtelennek számít a többiek szemében.

A baszkföldi kormányzat marad a mostani: a PNV és a PSE koalíciója. Ami középjobb és középbal párt koalíciója, viszont a baszk nacionalizmus ügyében mégis közel állnak egymáshoz, gyakorlatilag a statusquót támogatják.

A Bildu vezére jelképesen mindig kétszer mond el mindent, spanyolul és baszkul:

Brüsszeli határozattervezet szerint Magyarország választási autokrácia.

A szó persze eredetiben nem jelent semmit, hiszen az autokrácia jelentése azonos a monarchiáéval, azaz "egyetlen személy abszolút hatalma". Na most mit jelent, hogy ez "választási"? Azt, hogy ezt a egyetlen személyt választják. Ami önellentmondás, hiszen ha választják, akkor a hatalma nem abszolút.

Persze a szó modern, européer jelentése más. Kb. azt jelenti "nem a mi emberünk, de nem sikerül leváltani, pedig próbáltuk".

Mélyebben nézve, arról van szó, hogy adott egy liberális demokrácia, melyben a hatalmon lévő vezető nem a liberális-demokratikus elvek szerint gyakorolja hatalmát. Azaz formálisan nem sérti meg a rendszer szabályait, de azokat valójában a rendszer ellen használja.

Nyilván minden rendszer elsősorban saját maga fennmaradását védi. Itt is erről van szó: a liberális demokrácia nyilván nem akar elfogadni semmilyen szabadságot, mely a rendszer ellen irányul.

Ezzel végülis semmi baj: minden rendszer ilyen. A gond egyedül a hamis narratíva, mely szerint a liberális demokrácia azonos a szabadsággal, míg minden más meg szörnyűség.

Pedig nem ez a helyzet, a liberális demokrácia egy a sokféle lehetőségek közül: van akinek jó és van akinek nem, bizonyos érdekeket hatékonyan kiszolgál, más érdekek érvényesítését pedig tiltja.

Logikus az új divat: élőben közvetítve meghalni.

Az élő pornó már unalmas. Valami extrémebb kell. Pl. gyerekpornó, de arra születni kell: egyszerűen nem érdekes az emberek nagy többségének, mert képtelenek szexuális élményt látni egy gyerekben. Vagy állatkínzás, annak szélesebb vevőköre van, a szenvedés és a halál mindenkiből valamiféle borzongást vált ki: nemrég tartóztattak le Kambodzsában egy bandát, mely majmokat kínzott és lassan ölt onlájn, fizetős amerikai nézőknek.

A dolog nem új, létezik legális alakban: az állatsegélyezők egy része pont ezt csinálja - kutyákat, macskákat abuzál, majd látványosan "megmenti" őket, pénzt gyűjtve az "állatmentő" tevékenységre. Írtam már erről.

Karsai csapata hasonlót talált ki: ő onlájn szeretne meghalni. Sajátos exhibicionizmus.

Karsai nagyon mélyre zuhant. Pedig eredetileg ő a ballib megmondóemberek egyik pozitívabb figurája volt. Többek között ő volt az, aki a 2022-es országgyűlési választások előtt ki merte mondani nyilvánosan, hogy a feles alkotmányozás ötlete baromság, s az Orbánék által elfogadott Alaptörvány legitím alkotmány, melyet persze ő is ellenez, de nem lehet elleni jogi alapon érvelni érvénytelenségre hivatkozva.

Szóval egy értelmes ember volt eredetileg. Nem értek hozzá, lehet, hogy a betegségének a mellékhatása az elhülyülés?

Kuba egyik sajátossága, hogy alig van veszélyes állat.

Pontosabban szárazföldön egyetlen állatfaj se létezik, mely azonnali halálos veszélyt jelentene emberre. Még mérges kígyók sincsenek Kubában, sem bármilyen halálosan mérgező rovar. Kizárólag vízi állatok között vannak ilyenek: krokodilok és egyes halfajok, elsősorban a cápa természetesen.

Történelmileg a krokodil volt az egyetlen valóban veszélyes állat - a kubai kajmán -, de ennek az állatnak a kiirtását már a kőkori szinten élő őslakos indiánok megkezdték, majd a spanyol korban ez nagy erőkkel folytatódott. Jelenleg az összes kubai krokodil zárt területeken lakik, számuk 2-3 ezer, fokozottan védett faj - az egyik ilyen krokodilrezervátum kedvelt idegenforgalmi célpont.

Az egyetlen mód állattól meghalni Kubában jelenleg: beúszni a tengerbe, átmenni az utolsó korallzátonyon, majd találkozni éppen éhes cápával.

Az ország legnagyobb részén többszörös ilyen korallzátony van, a parttól 100-300 méterre van a külső része. A zátonyon belül a víz 0-20 méter mélység között változik, s teljesen veszélytelen, míg azon túl hatalmas mélységek vannak, sok esetben több km mélység. A cápa akkor se tudna bejönni a zátony mögé, ha ezt szeretné.

Tipikus partszakasz, ez Varadero üdülőhely középső része, jól látható a színárnyalatokból hol van a zátonysor vége:

Van persze olyan partszakasz, ahol nincs zátony, kevés az ilyen rész, de van, s az ilyen helyeken persze életveszély beúszni. Ilyen pl. a Havannai-öböl bejárata:

Batista diktatúrája alatt a nagyon kellemetlen ellenzéki aktivistákat az öböl bejáratánál lévő várban tartották fogva, s időnként párat szimplán becsúsztattak a vízbe. Élve, hiszen nem kellett aggódni az illetőek megöléséért, a cápák ezt megoldották ingyenesen. Aztán a Forradalom győzelme után Che Guevara lett a felelős ezért a területért, s ő is folytatta a jól bevált módszert.

Egy időben próbáltam búvárkodni, jártam párszor a külső zátonyon több helyen is: már csak a ránézés a mélységre is kellemetlen élmény.

De vissza az állatokhoz. Ami sajátos: minden rovar óriási. Veszélytelen, de óriási. A csótányok 4-szer nagyobbak, mint Magyarországon, a különböző pincebogarak is.

Az európai gyarmatosítás az állatok között is katasztrófát okozott. Egyrészt jöttek a kutyák és a macskák, melyek eredetileg nem léteztek itt, majd - s ez még rosszabb - az európai patkányok, különösen a fekete és a barna patkány. Az európai patkányfajok itt sikeresen megnőttek az eredeti duplájára.

A legnagyobb, felfedezés előtti, kubai állat a hutia volt, ez egy rágcsaló, de sokkal békésebb a patkánynál. Nagyjából félúton van méretben az európai patkány és a világ legnagyobb rágcsálója, a dél-amerikai kapibára között. A második legnagyobb állat a szolenod volt (megnéztem, a hivatalos magyar név "patkányvakond"). A hutia úgy náz ki, mintha kereszteznénk a mókust a tengerimalaccsal, a szolenod meg mintha elefántormánya nőtt volna a patkánynak.

A szolenodot az európai patkányok és macskák majdnem teljesen kiirtották, ma már kiemelten védett állat, nagyon kevés van belőle. A hutia populáció nagy része is eltűnt, de itt egyes alfajok megszokták az ellenséges idegen állatokat és túlélték az inváziót. Egyes részeken annyi maradt, hogy védekeznek ellenük.

Ami érdekes: bár kinézetre inkább patkányok, rendkívül békések, olyan tengerimalacos a viselkedésük, így van aki házi hobbiállatként tartja: a hutiák alkalmasak erre, képesek megismerni gazdájukat, s háziállatként viselkedni. Raádásul nem terjesztenek betegségeket, mert nem dögevők, hanem növényevők.

Ami viszont a behozott európai patkányokat illeti, ez máig hatalmas probléma. Nagyobbak is, agresszívabbak is, mint Európában. Ha az ember nem védekezik ellenük, akkor ők támadnak. Amikor beköltöztünk lakásunkba Havannában 1980 augusztusában, egészen novemberig nem volt kutyánk, így ez alatt a 3 hónap alatt folyamatosan sétálgattak ide-oda a patkányok a kertben. A kutya megjelenése ezen drasztikusan változtatott: a patkányok értelmes állatok, nem mennek oda, ahol veszély van, s így kutyás házba se járnak be, szóval decemberre minden patkány eltűnt.

Problémásak, mármint nyelvileg és magyarul.

Afrikában 60 főváros van - 55 ország, de ezek közül 3-nek 2-2 fővárosa van, 1-nek pedig 3.

Ahol a név magyarosított, ott nincs természetesen semmilyen probléma, ill. azok, melyeknél a név szimplán a magyar helyesírás szerint olvasandó, ezek:

• Addisz-Abeba,
• Algír (itt sokan máig a francia "alzsír" verziót használják),
• Antananarivo,
• Aszmara,
• Bamako,
• Dakar,
• Dzsibuti,
• Dodoma,
• Fokváros,
• Harare (itt ingadozik a magyar ejtés "harare" és "háráre" között),
• Kairó,
• Kampala,
• Kartúm,
• Kigali,
• Lobamba,
• Luanda,
• Malabo,
• Maputo (itt egyébként a helyi ejtés "maputu", de magyarul évszázados szokás a portugál neveket spanyolul ejteni),
• Mbabane,
• Monrovia,
• Moroni,
• Nairobi,
• Porto-Novo,
• Pretoria,
• Rabat,
• Tripoli,
• Tunisz,

(azt nem írtam le, ahol az o-ból ó lesz a magyar ejtésben, ez szóvégi helyzetben mindig így van, de sok más esetben is);

Ahol a név idegen ugyan, de nincs gond, mert az általános szokások szerint kitalálható az ejtés az angol alapján, mely ma már a legismertebb idegen nyelv, ezek:

• Abidjan,
• Abuja,
• Accra,
• Bissau,
• Brazzaville,
• Conakry,
• Cotonou,
• Freetown,
• Hargeysa,
• Kinshasa,
• Libreville,
• Lilongwe,
• Lomé,
• Lusaka,
• Maseru,
• Mogadishu,
• N’Djamena,
• Niamey,
• Port Louis,
• Praia,
• São Tomé,
• Victoria,
• Yaoundé,
• Yamoussoukro.

S végül a 8 főváros, mely "problémás", legalábbis tapasztalataim szerint:

• Bangui - mély rejtély, pedig ez francia alapú, szóval az egyetlen opció a "bangi",
• Banjul - itt "banzsul"/"bandzsul" ingadozás szokott lenni, pedig ez angol alapú, szóval "bandzsul",
• Bloemfontein - kemény dió, hiszen kevesen ismerik a holland/afrikaans ejtést, szóval itt minden verzió hallható, a megoldás: "blumfontejn",
• Gaborone - itt sokan nem ejtik az "e"-t, abban a hiszemben, hogy ez valami angol/francia "néma e", pedig nem, az ejtés "gaborone",
• Gitega - hasonló az előbbihez, itt sokan valami dzs/zs hangra gyanakodnak, pedig az ejtés "gitega",
• Nouakchott - itt annyi, hogy ez a "ch" nem "cs", hanem "s", mert francia alapú, szóval "nuaksott",
• Ouagadougou - na, ezt még én se tudom rendesen kimondani, kb. "vagadugu", a leggyakoribb magyar ejtés - "ugadugu" - hibás,
• Windhoek - mint a Bloemfontein, a megoldás "vindhuk".

A kevés országok egyike, ahol nem címervita van, hanem zászlóvita.

Soanyolország kialakulása sajátos jelenség.

A legelső őslakosok az Ibériai-félszigeten a baszkok és az ibérek (a legtöbben feltételezik, hogy az ibérek és a baszkok rokonnépek). A baszkok sajátossága Európában: ez Nyugat-Európában az egyetlen ősi - az indo-európai invázió előtti - nép, mely máig megmaradt.

Aztán az indo-európai invázió során a félsziget nagy része kelta lett. Délen aztán karthagói betelepülés zajlott az i. e. V. századtól, majd görög városállamok is létrejöttek. Az egész félsziget egyesítése Róma által történt meg. Róma az i. e. III. sz. végén kezdte meg a hódítást, az i. sz. I. elejére az egész félsziget Rómáé lett. Az i. sz. II. sz. végére minden helyi nyelv eltűnt, a teljes lakosság átvette a latint, az egyetlen kivétel a mai francia-spanyol északi része, ahol a baszk nyelv fennmaradt.

Amikor a római uralom megszűnt a mai Spanyolországban az V. század elején, helyét a vizigót állam vette át. A vizigótok a saját nyelvüket azonban nem terjesztették el, sőt lassan ők is átvették a lakosság nyelvét, a latint.

A VIII. sz. elején a vizigót elit hatalmi harcaiba bevatkoztak a berberek, s onnantól kezdve egészen 1492-ig iszlám uralom volt a mai Spanyolországban, mivel a berberek egyszerűen megdöntötték az egész vizigót államot. A VIII. sz. közepén egyedül északon Asztúria nem volt már iszlám uralom alatt.

A muszlim uralom kezdete (711) és vége (1492) közti időszakot nevezi a spanyol történelem „visszahódítás” (reconquista) korának, ez egy rendkívül lassú folyamat, folyamatosan ment a határ a keresztény Spanyolország és a muszlim Spanyolország között délre, az utolsó muszlim város Granada volt.

Tulajdonképpen modern Spanyolország 1492-től van, amikor ki lett szorítva a muszlim uralom. Ennek folyamata eredetileg a lassan kialakuló keresztény államok szövetsége a muszlim hatalom ellen:

• a muszlim uralom alá sose került Asztúria lett a Leóni Királyság magva, ennek keleti részéből, Galíciából szakadt ki a XII. században Portugália, mely aztán már nem vett részt a spanyol egységben (sajátos, máig ható következmény: a független portugál államnak nem lett része Észak-Galícia, ez máig spanyol tartomány, s az ott beszélt nyelv közelebb áll a portugálhoz, mint a spanyolhoz),
• Leóntól keletre lett a Navarrai Királyság, mely felett aztán spanyol-francia vita lett később, itt a lakosság legnagyobb része baszkul beszélt a középkor végén, a XV. sz. létrejött egységes spanyol állam a XVI. elején hódította meg a déli részt (az északi máig francia),
• a Pireneusok déli részen lett az Aragóniai Királyság, egykor hatalmas állam, mely az Ibériai-félszigeten kívül is rendelkezett területekkel, a modern katalán nacionalizmus Aragónt katalán államnak tekinti,
• s végül a legfontosabb: az ország középső része, Kasztília.

A modern spanyol állam alapja az egyes egységek szövetsége. León a XIII. században lépett unióra Kasztíliával, majd Kasztília és Aragón a XV. században, ez után a XVI. század elején meg lett hódítva Navarra a közös szövetség által. Portugália csatlakoztatására az utolsó kísérlet a XVII. században volt, azóta folyamatosan önálló állam.

Egyébként jogilag egészen a XVIII. századig csak unió volt ez egyes formailag független területek között, a valóságban azonban legkésőbb a XVI. sz. elejétől ez már csak jelképesen volt nem-egységes állam.

A francia-spanyol határviták sajátos eredménye máig Andorra, melyet végül a felek függetlennek ismertek el. Nyelvileg Andorra egyébként katalán.

A címert illetően mindig követve voltak a középkori hagyományok, a mai címer ez:

a négy negyed, balról jobbra és felülről lefelé: Kasztília, León, Aragón, Navarra - lent Granada - címere, az utoljára visszahódított muszlim tartomány -, közepén a jelenlegi királyi dinasztia (Bourbon) családi jele, felül a korona, a szöveg a Gibraltári szorost jelképező két oszlopon meg latin: "plvs vltra", azaz "még tovább", mármint utalás Amerika felfedezésére, hogy van tovább is föld, Gibraltáron túl

Az egyes rendszerek közti változtatások csak a részelemek elrendezését és a királyi család jelképét érintették (értelemszerűen amikor nem a bourbonok voltak a dinasztia, akkor nem az ő 3 liliomjuk volt középen) és a használt korona alakját. Viszont egyes időszakokban a címer mögött volt a birodalmi sas - még német-római eredet - két kezében egy iga és nyílvesszők, valamint a "tanto monta" latin jelszó, jelentése "ugyanannyit ér", arra utalva, hogy a spanyol állam két fő eleme - Aragón és Kasztília - egyformán értékesek.

A két köztársaság alatt - 1873-1874 és 1934-1939 - a kereszt volt levéve a koronáról, jelezve a szekularizmust, de a korona maga maradt.

A spanyol fasizmus mázlija: a hagyományos nyílvesszők véletlen egyezése a Mussolini féle vesszőnyalábokkal. Így a spanyol fasiszták nem találtak ki saját jelképet, hanem a címerről levették az igát és a nyílvesszőket saját jelképnek:

- a fekete-piros szín pedig az anarchizmust jelzi. Ennek magyarázata: a spanyol fasiszták elutasították a náci fajelméletet, s nem-marxista, katolikus munkásmozgalomként határozták meg magukat, a nagytőke kollektivizációját tűzték ki, majd annak állami tulajdonát, önigazgató munkástanácsok segítségével. A "fasiszta" szót is elutasították, hiszen az Mussolinire utalt, helyette a "falangista" szót alkalmazták (eredete a "falange" szó, mely az ógörög phalanxból jön, jelentése kb. "hadoszlop")

Annak idején Francisco Franco nagy tette 1937-ben volt az a csoda, hogy a spanyol köztársaság két fő ellenfelét, az egymást eredetileg utáló két erőt, az előbb említett falangistákat és a monarchistákat egyesítette saját vezetése alatt. Bár mindkét fél radikálisai árulásnak tekintették az egyesülést, a nagy többség elfogadta a közös ellenség, a köztársaság, legyőzése érdekében.

Hogy mennyier nehéz lehetett a monarchistákat és a falangistákat kibékíteni, arra még a két mozgalom kampánydala is példa:

Egyébként Franco részben teljesítette mindkét fél igényeit: tényleg állami kontroll alá helyezte a nagy cégeket (de államosítás nem volt), bevezetett egy sor szociális intézkedést, a pártállami egyetlen szakszervezet emberei ott ültek az igazgatótanácsokban és ügyeltek a munkaügyi szabályok betartására, másrészt tényleg visszaállította jogaiba a Bourbon-dinasztiát, azzal a megkötéssel, hogy a Bourbon-ház feje csak Franco halálának napján lesz király, addig csak "herceg".

A Franco-rendszer alatti címer:

- benne a monarchista "madár" és a falangista jelszó "una, grande, libre", azaz "egységes, nagy, szabad", mármint Spanyolország, királyi korona nélkül, csak jelképes koronával. A köztársaságpárti szlengben a címersas gúnyneve egyébként "spanyol csirke"

Viszont a második - baloldali - köztársaság szakított a hagyományos piros-sárga zászlóval, helyette újat fogadott el:

ez a zászló aztán a köztársaság bukása után is használatban maradt az emigráns spanyol köztársasági kormány által.

Ennek érdekes eleme a magyar-spanyol diplomáciai viszony. A spanyol polgárháború kezdetéig - 1936 -persze nem volt gond, egy darab spanyol kormány volt, s ezt ismerte el Magyarország. 1936-ben Franco fellázadt, második kormányt hozva létre. Horthyék még a polgárháború vége előtt „átálltak”, azaz az új Franco-kormányzatot ismerték el, még 1937-ben. A budapesti spanyol nagykövet is átállt Franco mellé 1937-ben, azaz ugyanaz a nagykövet képviselte tovább az országot, csak már a másik kormány nevében. 1946-ban természetesen a magyar állam "átállt", megszakította kapcsolatait a Franco-kormánnyal, s a száműzetésben lévő spanyol köztársasági kormányt ismerte el, mely át is vette a budapesti spanyol követséget. Közben a hivatalos Spanyolország is így tett: nem ismerte el a magyar változást, Madridban egészen 1977-ig működött a Magyar Királyság Nagykövetsége - Habsburg Ottónak volt egy alapítványa erre a célra, az finanszírozta az épület költségeit és a Marosy Ferenc nagykövet fizetését. 1977-ben a száműzetésben lévő spanyol kormány feloszlatta magát, ekkor immár megszűnt az anomália, Marosy Ferenc nyugdíjba vonult, átadta az épületet az immár Budapestről delegált nagykövetnek.

A zászlókérdés egy ideig maradt. A Franco-ellenes spanyol erők 2 részre oszlottak:

• Franco rendszere alkotmányellenes volt - ami persze tény, hiszen egy választott kormányt döntött meg Franco 1939-ben -, így semmisnek kell tekinteni, azaz a jelképeknek is az 1939 előtti hagyományt kell folytatniuk, a monarchia is megszüntetendő ezzel együtt, hiszen az csak Franco miatt lett újra,
• a Franco-rendszer békésen adta át a hatalmat, ebben volt francóisták is szerepet vállaltak, köztük maga a király is, így nem szabad békétlenséget kelteni, hanem folytatni kell a megkezdett törvényes átmenetet, akkor is ha annak kezdete alkotmányellenes volt, azaz zászló és király marad, a dolgokat meg lassan kell reformálni.

Gyakorlatilag csak a kommunisták akarták az előbbit, a szocdemek, liberálisok, konzervatívok az utóbbit választották. Így ma a zászló ez:

A baloldal időnként megprobálja betiltani a sasos zászlót, de ilyen tilalom máig nincs, az egyetlen, hogy bármilyen nem-alkotmányos zászló használata tilos hivatalos állami intézményen, de bárhol máshol szabad.

Szóval a jobbos tábor egy része használja a sasos zászlót.

A köztársasági zászló is használatos, ma már kizárólag kommunisták által, íme itt a kommunista kéthetilap, a Mundo Obrero címlapján:

Néha a kompromisszum kifejezetten vicces: pl. emiatt nincs szövege a spanyol himnusznak. A spanyol átmenet során nem tudtak megállapodni a szövegéről, így annyiban maradtak, hogy nincs szövege.

Franco alatt eleve 2 himnusz volt de facto, a nemzeti himnusz mellett ment a falangista himnusz. Íme egy eredeti, még Franco alatt készült propagandafilm, teljes ideje alatt a falangista párthimnusz szól:

Ami talán magyarázatra szorul:

• a vörös keresztes fehér zászló párszor feltűnik: ez a köztársaságellenes monarchista zászló eredetileg,
• francóista arab katonák: Franco rendszere elutasította a fajelméletet, sőt a Franco-lázadás egyik kezdeti momemtuma volt, hogy marokkói egységek álltak át hozzá.

Itt ami a témát nem ismerőnek furcsa lehet, hogy lengethetik ugyanazt a sárga-piros zászlót mindkét oldalon. A magyarázat egyszerű: ez Aragón zászlaja, ami a katalán nacionalizmus számára Katalónia elődje, míg a spanyol nacionalizmus számára meg Spanyolország alkotóeleme, azaz mindkét oldal tiszteli ugyanazt a zászlót, csak más-más meggondolásból.

Franco és az arabok kapcsán, íme a felvétel Madrid felszabadításáról (értsd: amikor Franco bevonul Madridba, a köztársasági kormány pedig száműzetésbe vonul), jól látható, hogy Franco kocsiját első helyen a marokkói huszáregység vezeti fel:

0:55-től

A cikk fő mondása: "A kinti jövedelem nagyjából kétharmadát biztosító hazai pozíció lenne a legfontosabb tényező, amiért a külföldön dolgozó magyarok megfontolnák a hazatérést.".

Fordítsuk ezt le magyarra! Mivel a magyar árszint kb. a nyugati kétharmada, ez azt jelenti: akkor mennének haza, ha ugyanazt a jövedelmi szintet élvezhetnék. Azaz: a kitántorgás egyetlen értelmezhető oka a magyar életszínvonal elmaradása a nyugatitól.

S mégis: a ballib narratíva máig megy, mintha tényleg Zorbán miatt nem lenne nyugati életszínvonal Magyarországon. Mert "urambátyám", meg "korrupció", meg "feudalizmus", meg "diktatúra", meg "nem igazi piac" és "oligarchák", miközben egyik se igaz.

Alapvetően az ok az, hogy 2010 óta Orbán van, így nincs összehasonlítási alap, így a hamis narratíva hiteles képes maradni.

Bulgáriában sokáig ugyanez ment: a baloldal szerint a jobboldali kormány miatt van kitántorgás, a jobboldal szerint meg a baloldali kormány miatt. Miután minden oldal sokszor volt kormányon, a szöveg lassan eltűnt, mindenki meglátta: semmi kapcsolat a kormány és kitántorgás között.

(Persze most leegyszerűsítettem, Bulgáriában csak 1989-2001 között volt baloldal-jobboldal ellentét, 2001-től ez megszűnt, de ez most nem releváns itt.)

Most már a bolgár vélemények két részre oszlanak. A butábbak szerint az egész politikai osztály, a mucsai nép, s a korrupció miatt nincs Bulgáriában nyugati életszínvonal. Az okosabbak szerint meg a világrend miatt, egyszerűen Bulgária nem lett meghívva a magállamok klubjába.

Talpramagyarék legnagyobb vesztese a Momentum párt, ezt igazolja már minden felmerés.

Szerintem ezt érdemes mindenképpen elismerni Talpramagyar Péternek, ez valós teljesítmény. Nélküle meglett volna 1 EP-mandátumnyija a momentumosoknak. Most nem lesz. Vége van az egész bagázsnak.

Én már a legelején utáltam őket, amikor még csak az olimpia ellen gyűjtöttek aláírást. Pedig abszolút nem érdekel a sport, az olimpia ügye se igazán hoz lázba - akadt már olyan olimpia, hogy csak annak zárónapján jutott el hozzám az olimpia híre -, de mégis: az egésznek a mélyen demagóg jellege nagyon nem tetszett.

Aztán veszélyesen népszerű lett a Momentum, éppen a "se nem Gyurcsány, se nem Orbán" szöveggel. Szerencsére aztán gyorsan leamortizálták magukat, előbb hogy összefogtak Gyurcsánnyal, majd hogy sikerült Fegyőr személyesen egy Mr. Bean utánzatot vezetőnek választani, csak míg Bean vicces, addig Fegyőr szánalmas.

A szánalmasság tavaly újabb csúcsot ért el, az "Annácska Messiás" kampánnyal. S megkapták a milliárdokat is a háttérhatalomtól, plusz az összes vele járó "elismerést", volt ott "száz legígéretesebb fiatal politikus egyike", "emelkedő európai fiatal csillag", "európai polgárok reménysége", "év embere", meg a többi hasonló kamudíj, szerintem idén megkapta volna valamelyik momentumos mufti az EP Szaharov-kamudíját is, meg pár tucat magyar ballib kamudíjat, pl. Gömbölyös Pulicert, meg a többi, leghangosabban hadováló libbantaknak járó teljesen komolytalan "civil" kitüntetést.

A srácok nagyon lelkesek lettek, erejüket megtriplázva szidták Magyarországot. Aztán beütött a krach: jött Talpramagyar Péter.

Pedig tipikus: a Momentum elvtelen hülyegyerekek pártjaként kezdődött és mindig is ez maradt. Minden egyes pillanatban azt tették, amit éppen akart a liberális közvélemény: amikor új erőt követelt a kommentelő, akkor új erő voltak, amikor összefogást, akkor összefogtak, amikor meg megindult Gyurcsány hibáztatása, akkor Gyurcsány ellen beszéltek. Beszari majmok.

A Momentum sírján a felirat: "Soros adta, Soros elvette".

Zelenszkij, a Kijevi Főkormányzóság szabadidőruhás fűrere azt mondja: "A szavak nem állítják meg a drónokat és nem hárítják el a rakétákat". Pedig de, megállítják.

Zeli nem küld több embert a frontra harcolni idegen célokért, nem építi át kormányzósága területét a NATO felvonulási területévé - mindez szavakkal megtehető. S onnantól nem lesz rakéta és drón, se innen oda, se onnan ide.

A magyar kiskurva celebek "összeházasodtak". Önmagában ez még semmi, ma már alapjog nyugaton akár vécékefével is "házasodni".

De amit a cikk se mer leírni: már gyerekük is van, vettek maguknak.

Friss nyugati celebdivat: az emberkereskedelem.

Húsvétre nyuszi, aztán megdöglik. Majd kiskutya, kidobva pár hét múlva. Ma már a gyerek az új divat, agyonverik, abuzálják, eldobják. Ez Európa.

Nem marad más, mint az atomháború. Nyugat-Európát agyon kell bombázni, sivataggá kell változtatni. Ez az emberiség egyetlen esélye.

Az internet hatása: a "normál" pornóipar haldoklik.

Egyrészt a net tele van önkéntes pornóval, s az legalább autentikus, azaz nem színészek játszanak meg benne dolgokat. Aki meg megrendezettséget akar, az extra dolgokat szeretne, ez lehet két dolog: valami extrém típusú szex vagy interakció.

Engem sose vonzott egyik se, de ez az én személyes szerencsém.

A magyar liberális pornómilliárdos Gattyán annak köszönheti vagyonát, hogy időben felismerte ezt az igényt: ő interaktivitást ad kedvező áron. Eleinte ő maga alkalmazott szereplőket, de igazán gazdag akkor lett, amikor átvette azt az üzleti modellt, amit a normál modellügynökségek vagy a fordítóirodák alkalmaznak, azaz platformot adott független pornósoknak.

Mint a fordítóirodák, sok ilyen helynek dolgoztam életem során: a lényeg az, hogy az iroda munkát szerez, pl. egy könyv lefordítását vállalja mondjuk 1 millió Ft-ért, majd ezt kiadja a vele szerződött fordítónak félmillióért - mindenki jól jár, hisz egy átlag fordító nem képes magának munkát találni, az iroda meg nem fordít, csak kapcsolatokat épít ki, hogy kapjon megbízásokat. Ha van egy biztos mennyiségű ügyfélszám, már simán nyereséges egy ilyen iroda.

Gattyán pont ugyanezt csinálja: a pornóelőadás árának felét kapja a pornószínésznő, a másik fele meg Gattyáné, nyilván csak bruttóban, hiszen ebből költségei vannak, de akkor is ez hatalmas pénz.

Egyszer ajánlottak munkát ilyen helyen, mármint mint ügyfélszolgálatosnak, ilyen helyeken is elengedhetetlen az ügyfélszolgálatos ugyanis. Számtalan gond lehet, egy ismerősöm dolgozott is ilyen helyen, mesélte, mi volt a munkája, pl. tipikus hívások, ímélek az ügyfélszolgálatra:

• "tegnap befizettem a számlámra, a pénz nem jelent meg a rendszerben, mi történt?",
• "nem kaptam meg a friss felhasználóknak járó bónuszt, maguk átvertek engem!",
• "az Enikő azt hirdette, zöld bugyiban lesz, erre pirosban volt, s azt is túl gyorsan vette le, miközben lassú vetkőzést ígért, kérem vissza a pénzemet";

szóval tipikus ügyfélbajok. De nem vállaltam, mert ez az üzletág nálam már túl van az elfogadhatón.

Van az iparágnak egy alsó szegmense, a fizetett erotika. Ez alatt azt értve: a modellek nem pornóznak, csak amolyan szoft produkciót adnak elő. Ez alapvetően nem szokott gondot okozni a modelleknek, ez alig több, mint a normál fotómodellség. Csak persze ezzel sose lehet meggazdagodni. Egy átlag pornós a 20-szorosát keresi, mint egy szofterotikus modell.

Aki viszont ebből komoly pénzt akar, az mindenképpen tönkreteszi magát. Mert keményen pornózni kell.

Pedig egyszerűen vannak dolgok, melyek nem pénzesíthetőek, s ha ezeket mégis pénzesítjük, akkor annak hatalmas az ára.

Pontosan ez a modern polgári társadalom baja: aminek nincs pénzbeli értéke, az nincs. S ezt a jobboldali konzervatív eszme azzal próbálja megoldani, hogy tabukat állít fel, melyek viszont nem működhetnek, hiszen szembemennek az egész társadalmi logikával. A liberalizmus legalább nem hazudik: azt állítja, ez így van jól, de legalábbis ez a legkisebb rossz.

A napokban megnéztem Arthur Miller főművének a legelső filmes adaptációját (magyar rendező csinálta 1951-ben), ott végülis ez a mű témája. A régimódi Bill azt hiszi, kell lennie valami emberinek is a rendszerben, ami a pénz felett van, míg barátja Charly, akinek nincsenek illúziói, felvilágosítja, idézem szó szerint (saját fordítás, biztos van jobb magyar verzió, nem kerestem):

• Charly: A Howard kirúgott?
• Bill: Az a taknyos! Képzeld el, pedig én kereszteltem el Howardnek!
• Charly: Billy, mikor ébredsz rá, hogy nekik ezek a dolgok nem jelentenek semmit? Howardnek keresztelted el, na és, ezt nem lehet eladni. Ebben a világban csak az tiéd, amit el tudsz adni. Vicces, hogy eladóként dolgozol, s ezt mégse tudod.

Ezért utálom a kereszténydemokráciát: azt hazudja, a rendszer javítható. Pedig nem, az alap hibás.

Pont 17 éve dolgozom multiknak. A mostani munkahelyem a hetedik ez idő alatt.

Ami közös: még sose rúgtak ki sehonnan személyes okból. A nagy multik olyanok, mint a kommunista állami vállalatok voltak, sok szemszögből is, talán a 3 legfontosabb:

• akkora a cég, hogy megszűnik benne minden organikus élet, az egyes részlegek között alig van kommunikáció, a felső vezetés nem tudja mi a valós helyzet az alsóbb szinteken - mindez persze nagyon rossz a hatékonyság szempontjából, de az egyszerű dolgozónak éppen jó, simán el tud "bújni" a rendszerben, így hacsak direkt nem hívja fel magára figyelmet vagy valami kolosszális hibát nem vét, akár évekig is maradhat egy helyen állásban,
• az előbbiből következik az is, hogy a legfőbb szempont a személyes hálózatépítés lesz a cégben, ez mindent felülír, így ha valaki nem akar a cégben karriert, mindenki kedvelni fogja őt, hiszen nem jelent konkurrenciát a karrieristák számára - az ilyen problémamentes embert akkor is megtűrik, ha nem is jó szakember,
• a modern világban a legjobb a szolgáltató multi, mely direktben nem termel, itt sokkal kisebb a kapcsolódás a valós világhoz, emiatt az alkalmazottakra nehezedő nyomás is kisebb.

Amikor, egyetlen egyszer, kirúgtak, akkor se engem rúgtak ki, hanem egy egész részleg lett leépítve.

A kommunizmus bukásakor 22 éves voltam, nem dolgoztam egy percet se abban a rendszerben, dehát így is sokat láttam kommunista munkahelyet. Másra számítottam kapitalista munkahelyen, szóval eleinte még meg is lepett a nagyfokú hasonlóság. Aztán rájöttem: a mi régiónkban csak kevés cégre jellemző az, amit hittem a kapitalizmusról.

A valóság: nem dolgozás munkaidőben, felesleges tevékenységek. Igazi kapitalista élményhez olyan helyen kell dolgozni, ahol közvetlen teljesítménykényszer van, lásd gyártósor az üzemben, jutalékos eladó, szupermarketben pénztáros, árufeltöltő, s társai.

De ki akarna magának igazi kapitalista élményt? Mármint aki számára ez nem kényszer. Nekem mindig szerencsém volt, nem kellett soha igazi kapitalista élményt szereznem.

Legközelebb ehhez a legkisebb méretű munkahelyemen voltam. Ott a tulajdonos a cégben dolgozott, helyben, s anyagilag erősen függött a cég az eladásoktól. Így a közvetlenül nem eladásos alkalmazottak is nyomás alatt álltak. Mondanom se kellett, ott 11 hónapig dolgoztam, a 9. hónap után felmondtam. Ennyi elég volt, pedig még ez se volt teljesen autentikus kapitalizmus-élmény, egy gyártósorhoz képest üdülésnek tűnt.

Az összes többi helyen viszont mázlim volt. A cég profitja biztos, rögzített, valamilyen másik céggel való 1-2 éves szerződés alapján, nem függ tehát közvetlen piaci tényezőtől. Így a nyomás a dolgozóra nem túl nagy: aki betartja az alapvetőt, hogy pl. nem késik munkából, eléri a "számokat", nem szabotálja a munkát, annak biztos jövője van.

Külön ideális, hogy a munkáltatónak jellemzően több a közös érdeke a bérmunkásával, mint az idegen céggel, mellyel szerződött. Ha a dolgozó lojális, pl. nem "balhézik", nem csinál szakszervezetet - eleve nem szokás régiónkban szakszervezeti tagnak lenni, én se voltam soha, nem hiszek az ilyesmiben -, akkor számíthat ő is lojalitásra.

Kívülről nézve persze sokszor röhejes az egész kép: rosszul szervezett működés, mely azonban nem jár következménnyel, mert így működik a világrend.

A nagy cég hibázhat egész nap, mert nagy, s bírja. A kis cég meg ha jó is, akkor is esélytelen, mérete miatt. Közben a kisember is inkább a hibázó nagy cégnek dolgozik, mert könnyebb a munka és többet fizet. Fenntarthatatlan valójában, de mégis marad.

A rendszer teljesen abszurd, de a nyugatközpontú polgári-liberális rendszer ilyen. Kasztok vannak. A felső kaszt a magállamok lakossága, ott be se kell járni dolgozni, simán végig lehet élni egy teljes életet az úgynevezett "szociális háló" jóvoltából. Az alsó kaszt meg alig az éhbér felett halálra dolgozza magát, nulla eséllyel bármi javulásra, ez a világ négyötöde.

Mi meg be vagyunk szorulva a kettő közé: jómódúak vagyunk az alsókhoz képest, de páriák a felsőkhöz képest.

Közöttünk vannak kevesek, akik elhiszik a rendszer önpropagandáját, de szerencsére ez egy kisebbség. A nagy többség tudja: olyanok vagyunk, mint Nyugat-Róma középosztálya az állam utolsó századában. Úgy teszünk, mintha fontosak lennénk, pedig csak azért vagyunk, mert még nem áll érdekükben az északi germán barbároknak, hogy lerohanjanak minket, rendszert váltva.

Annyit tehetünk csak: krónikásai vagyunk egy romlott kornak. A rosszhírű polgári világnak.

Erkölcsi kötelességünk a jó mellett állni. Hiszen van hozzá elég pénzünk, szemben a világ négyötödével, melynek nem marad szabad ideje gondolkodni.

Nagy élmény: a pénteki Talpramagyar-interjú a Klub Rádióban. Ez maga az interjú:

Ami legjobban tetszett: a ballib keménymag tombol.

Egyrészt Talpramagyar többet beszél Gyurcsány ellen, mint a Fidesz. De ez a ballib tábor egy részében is létezik.

Viszont ukrán kérdésben Talpramagyar egy az egyben előadja a fideszes kormányzati narratívát. Ezt már Bolgár bácsi se akarja hagyni, folyton próbál közbeszólni. De Talpramagyar nem hagyja magát, végigmondja! Ez a rész szenzációs.

Talpramagyar egy új MZP, csak javított kiadásban.

Nemrég említettem Mező Gábort, most ismét kell.

Bekapcsolódott a Talpramagyar elleni kampányba, pontosan azzal a módszerrel, amivel a levitézlett Falkaházi-Karsai duó az új köztársasági elnök ellen.

A lényeg: adjon magyarázatot felmenője életéről, meg hogy miért állít családi legendákat a rokonról. Sulyok esetében az apja volt a baj, Talpramagyar esetében a nagyapja.

Mindkettőben közös: ugyanaz a primitív baromság. S persze teljesen kontraproduktív.

Lassan becsenget a valóság: a ballibek kezdik észre venni mi zajlik.

A két fő áldozat pánikol. A Momentum öngyilkos hangulatban, de a kétfarkú ballibbantak is gyászban vannak.

A legviccesebb: azok a ballib megmondóemberek, akik értik mi van, jelenleg árulóknak számítanak, hiszen nem lelkesednek a Messiásért. A múlt héten Tóth Zoltán elmondta Drága Bolgár Bácsinál mi a helyzet, hát nem lett nagy népszerűsége: Tóth egyébként egy gusztustalan alak, de valami csoda folytán most épp nem hazudott.

A kétfarkú ballibek nagyon mérgesek. Már épp berendezkedtek a pénzesőre azzal, hogy belülről szidják a ballibeket, erre jött ez a Messiás és beleköpött a levesbe. Annácska még rosszabb helyzetbe került, éppen két szék közt a földre zuhant, szidta Gyurcsányt, mire jött a Messiás, aki nála hitelesebben szidja Gyurcsányt! Pedig Annácska volt a kijelölt Messiás erre az évadra! Mi lesz így vele, a végén még el kell mennie dolgozni, ha ez így megy tovább!

A DK előtt viszont csak egy feladat van: valahogy jól begyakorolni tükör előtt a műfelháborodást, hogy hitelesnek tűnjenek, miközben pezsgőt bontanának a legszívesebben.

A Kádár-rendszer végén a legnépszerűbb csecsemőtermék márka a Chicco volt. Magam is érdekelt voltam, lévén nagyobbik fiam 1988-ban született, szóval még a kommunizmusban.

De most csak a kérdés nyelvészeti oldalát nézem. A magyar vásárlók alapvetően 2 nagy és 1 kisebb táborra oszlottak:

• akik szerint a helyes ejtés "csikkó" - ez volt a 60 %,
• akik szerint a helyes ejtés "kikkó" - ez volt a 30 %,
• s a fanatikus németpártiak, akik a "hikkó" verzióra szavaztak - s ez volt a 10 %.

Sajnos a csikkóisták növekedtek is, így még a helyes ejtést pártoló kikkóisták is sokszor kényszerültek csikkózni.

A rejtély megoldása: az 5 nagy nemzeti újlatin nyelv közül 3 nagyon hasonló írású, mégis eltérésekkel. Itt az olaszt, a portugált, s a spanyolt számítom így. A másik 2 nagy nemzeti újlatin nyelv - a francia és a román - nagyon más, a románban kemény szláv hatás van, a franciában meg még keményebb kelta és germán hatás, így ezeket nehéz összekeverni a többivel.

A nyelvész viccek szerint a román az olyan, mintha oroszok latinul próbálnának beszélni, a francia meg mintha gallok és frankok csak félig tanultak volna meg latinul.

Az eredeti latin nyelv a szétesése során a spanyol és a portugál a nyugati ágból lett, az olasz a déli ágból. A francia is a nyugati ágból lett, de a már említett erős kelta és germán hatás miatt radikálisan más lett a hangzása, így ma pl. a spanyolra sokkal jobban hasonlít az olasz, mint a francia. (A teljesség kedvéért: még volt 2 ág: a keleti, melyből a román lett, s egy ősi ág, mely a legközelebb maradt az eredeti latinhoz, ide tartozik a már gyakorlatilag nyelvjárási szintre visszaesett szárd nyelv.)

Az egyes latin betűk ejtése nagyon más lett, most nem minden eset, csak a fontosabb:

• a "c" betű a latinban mindig "k" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban és a portugálban "sz" hang lett, az olaszban meg "cs",
• a "g" betű a latinban mindig "g" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban "h" hang, a portugálban "zs" hang, az olaszban meg "dzs" hang lett,
• a "s" betű a latinban mindig "sz" hang volt, miközben ez csak a spanyolban maradt meg, az olaszban és a portugálban egy sor esetben az ejtés "z",
• a "v" betű a latinban mindig "w" hang volt, ebből az olaszban és a portugálban "v" lett, a spanyolban meg ejtése azonos lett a "b" betű ejtésével,
• a "z" betű a latinban egyedül görög jövevényszavakban létezett, ejtése az elit körében - görög mintára - "z" vagy "zd" volt, a köznép meg "sz" alakban ejtette, miközben ez az "sz" ejtés csak a spanyolban maradt meg, az olaszban "c" vagy "dz" lett, a portugálban meg "z".

Új, a latinban nem létezett hangok jelölésére az egyes nyelvek más-más megoldásokat találtak, innen is eltérések lettek, íme egy pár:

• a latinban nem létezett "cs", miközben ez van az olaszban és a spanyolban is: a spanyolban egyszerűen "ch", míg az olaszban - kissé zavaró módon - "ci", azaz az olaszban tudni kell, hogy a "ci" az mikor "csi" és mikor "cs",
• a latinban nem létezett "ly", miközben ez van - részben - mind a három nyelvben: az olaszban ez "gl" vagy "gli", a portugálban "lh", a spanyolban meg "ll" (a latin-amerikai spanyolban ez a hang megszűnt),
• a latinban nem létezett "ny", miközben ez van mind a három nyelvben: a porugálban "nh", az olaszban "gn" vagy "gni", a spanyolban meg külön betű lett kitalálva rá, a "ñ",
• a latinban nem létezett "s" hang, miközben ez van az olaszban és a portugálban is: a porugálban "ch", az olaszban "sc" vagy "sci".

Az egyes helyesírások a fentiek miatt külön-külön módszereket találtak ki az "e" és "i" előtti változó mássalhangzók "problémájára". Hiszen ha a "c"/"g"-ból "e" és "is" előtt mindig cse/sze vagy csi/szi és dzse/he/zse és dzsi/hi/zsi lesz, akkor hogyan írjuk le, ha a "ke"/"ki", "ge"/"gi" szótagot akarjuk leírmi?

Az olaszok egyszerűen álltak hozzá: ilyenkor oda tesznek egy "h" betűt, mely eleve néma, de ezekben az esetekben a "h" jelzi, hogy az előtte álló "c"/"g" ejtése "k"/"g", s nem "cs"/"dzs", szóval pl. ce = cse és gi = dzsi, de che = ke és ghi = gi.

A spanyolok számára ez nem működhetett, hiszen a "ch" az már foglalt a "cs" hangra.

Szóval ilyenkor a "k" hang jelölése "qu". Ez nem okoz gondot, mert semmilyen más esetben nem fordulhat elő "qu", azaz nem áll fel az "u" ejtésének veszélye, minden esetben ez néma "u". Ha viszont "ku" szótagot akarunk leírni, akkor annak írása "cu". Pl. Ecuador fővárosa Quito, ami "kito", nem "kuito", miközben Ecuador ejtése meg "ekuador" és nem "ekador". Tehát az írás és az ejtés között teljes egyezés van.

A "g" esete már keményebb kérdés. Itt is "néma u" a megoldás, azaz gue = ge és gui = gi. Ez sokáig megldhatatlan rejtély volt a latin-amerikai szappanoperák magyar szinkronjának munkatársai számára, így lettek a röhejes "miguel" típusú magyar ejtések a "Miguel" névre.

De itt bizony megeshet, hogy a szótag "gue" és "gui" ejtésű. S a találékony spanyol helyesírás-kitalálók megoldották: ilyenkor két pont van az "u" betűn! Kiváló példa a kubai Camagüey városnév. Ha Camagey lenne, akkor ejtése "kamahej" lenne, ha meg Camaguey, akkor "kamagej", de ennek a városnak a neve nem ez, hanem "kamaguej", így írása Camagüey.

De hallottam már magyar ifjúkommunistától egy "cse guevara" nevű emberről is. Ha valóban ez lett volna a neve, akkor "Che Güevara" lett volna, de persze nem az, hanem "cse gevara".

A portugál esetében a megoldás a spanyolhoz hasonló. Azzal a csúnyasággal, hogy a legutóbbi portugál helyesírás-reform óta nem kötelező a két pont kitétele, szóval egyszerűen tudni kell pl. mikor "ge" és mikor "gue".

Szóval "kikko".

Bevallom, én korábban abban a hiszemben éltem, hogy Európa első magascivilizációja a krétai, mely a feltételezések szerint Egyiptommal egyidőben indult, azaz i. e. 3100-ban és egészen i. e. 1610-ig tartott, amikor a Szantorini-vulkánkitörés (a 10 legnagyobb valaha volt kitörés egyike) megsemmisítette.

Tulajdonképpen nemrég tudtam meg, hogy volt előzmény, mégpedig a Kikladesz/Kükladesz szigetcsoporton (még: Kükládok/Kikládok). Mégpedig 300 évvel Kréta előtt.

Engem azonban nem ez döbbentett meg, hiszen folyamatosan fedeznek fel új civilizációkat. Hanem az, hogy a szigetcsoportokon egyfajta gyártelepek voltak, ahol többek között tömegesen gyártottak bronz tárgyakat.

A gond ezzel, hogy a bronzhoz két dolog kell: réz és ón, s réz még csak akad a térségben, de ón nagyon nem. Az európai-közelkeleti bronzkor nagy problémja az ónkérdés volt: az összes komoly lelőhely messze van, az ókor görögök a legolcsóbban hajókkal szállították a mai francia-spanyol-partvidékről, bár volt közelebbi lelőhely is a mai Csehországban, de onnan bonyolultabb és drágább lett volna a szállítás.

A feltételezések szerint ezzel a tevékenységgel a főníciaiak foglalkoztak: egyrészt leszállították az ónt a Kikladesz-szigetekre, majd ott létesített telepeken bronztárgyakat készíttettek, melyeket aztán eladtak bárhol az egész Földközi-tengeri térségben.

Dehát ez teljesen abszurd. Miért lenne értelme hatalmas távolságra szállítani a nyersanyagot? Nem lenne logikusabb ott csinálni gyártelepeket, ahol ott van a nyersanyag a közelben?

Manapság persze mindez gyakori jelenség. A Nike pl. minden alapanyagot elvisz Vietnámba, majd a vietnámi gyárában cipők készülnek, melyeket aztán eladnak az egész világban. Vietnám nem ad hozzá semmit a munkaerőn kívül. Az ok persze ismert: Vietnámban az átlagbér 250 dollár, s az ilyen Nike típusú cégek meg 400 körül fizetnek, ami egy amerikai átlagbér kb. tizede. A tízszer olcsóbb munkaerő nyilván megéri a világon ide-oda szállítgatást.

Ezek szerint ugyanez lehetett 5000 éve: valami miatt a kikládi munkaerő sokkal olcsóbb volt.

A ballib kettős mérce újabb csúcsa.

Én eddig évekig azt olvastam a ballib médiákban, hogy a hajléktalan az valami szent dolog, teljhatalamú entitás és a tökéletes jóság leképezése, azaz bármit, bármikor megtehet szabadon, s ennek akár a legenyhébb ellenzése is fasizmus, meg kódolt antiszemitizmus.

Mennyi ideig hallottuk: a hajláktalan szent joga bárhová szarni, s akinek ez nem tetszik, az gonosz ember. Az igazi européer ugyanis nyájas mosollyal fogadja, ha elészarnak.

Erre mit látok a 444-ben: már az megdöbbentő, hogy "agresszív hajláktalan" szókapcsolat van a cikkben, mi ez, talán a Kuruc Infó???

De kiderül aztán: ez a hajléktalan zavarja egy ballib ikonember, Bächer Iván emlékét!

Ja, hát ez mindent megmagyaráz. Ebben az esetben természetesen a hajléktalan a fasiszta, s az az européer, aki ellene van!

A liberális dogmák krisztálytiszták: mindig a liberálisoknak van igazuk!

A magyar közeletben van pár rendkívül elterjedt politikai kamu.

A kedvenceim:

• a független média,
• a szakértői kormány,
• a civilség,
• a világnézeti semlegesség,
• s végül: az ideológiamentesség.

Persze egy ideológiákkal nem foglalkozó szervezet lehet ideológiamentes. Pl. egy pókerklub lehet az, ha nem foglalkozik semmilyen közéleti kérdéssel.

De egy dolog biztos: "ideológiamentes jobbközép" nincs, ez kb. olyan, mint az "ízmentesen csípős", önellentmondás. De eleve "ideológiamentes párt" se lehet, mert a párt mint olyan arról szól, hogy közéleti álláspontot képvisel valamilyen eszme mentén.

Tulajdonképpen ideológiamentes párt egyetlen helyzetben lehet: ha az egy állampárt és egyben tömegpárt is, de ebben az esetben is inkább arról van szó, hogy az adott pártideológia kötelező és nem arról, hogy ne lenne ideológiája.

Ez még a kommunista országokban se volt sose divatban. Én egyetlen országról tudok, ahol valaha ilyen rendszer volt: Malawi 1966-1993 között. Malawiben 1964-es függetlenségétől egészen 1993-ig tulajdonképpen egyetlen ember diktatúrája volt, az illető neve: Hastings Kamuzu Banda - a hasonló afrikai diktátorokhoz képest annyi volt az eltérés, hogy Banda jobboldalinak mondta magát, nem szerette a Szovjetuniót, de persze ő is röhejes személyi kultuszt épített ki és dollár százmilliókat lopott (bár afrikai összehasonlításban mérsékelte magát, ott milliárdokat szokás lopni). Sok különcsége volt: mélyen puritán volt - hívő református volt -, ezért tiltotta a testalkatot kihangsúlyozó női ruhákat, s - egyedüliként Afrikában - hivatalosan elismerte a dél-afrikai kormányt az apartheid-rendszer alatt is. Volt még egy őrült ötlete: minden malawi állampolgár a 18. születésnapján tagja lett az egyetlen legális malawi pártnak, a Malawi Kongresszus Pártnak!

Szóval ez talán a világ egyetlen esete, ahol a teljes lakosság párttag.

Egyébként Banda - ellentétben sok más afrikai diktátorral - nem számít egyértelműen negatív személyiségnek ma sem. Ténylegesen is foglalkozott országával, épültek dolgok. Sajátos elképzelései voltak az oktatásról is, a középiskolákban bevezette a kötelező latin és ógörög oktatást. A vegyes hírnevét igazolja az a tény, hogy a diktatúra 1993-es bukása után se szűnt meg pártja, sőt ma is az egyik vezető párt a Malawi Kongresszus Párt, csak már többpárti rendszerben. A legutóbbi elnökválasztást 2020-ben is a Malawi Kongresszus Párta nyerte meg 59 %-kal, így a jelenlegi malawi elnök Banda pártjából való.

Talpramagyar Péter viszont - mint kiderült -, nem Talpramagyar Banda Péter, hanem Talpramagyar Tisza Péter.

Úgy néz ki, Kubában ismét jön a különleges időszak.

Egyszer már volt, 1990-2000 között. Akkor a Szovjetunió és a KGST megszűnése volt a fő ok. S akkor a megoldás az idegen tőke beengedése lett, különösen az idegenforgalomban.

Azóta azonban az idegenforgalom visszaesett. Egyszerűen rossz a szolgáltatások szintje Kubában.

Most a helyzet olyan, hogy a kubai vezetés olajért könyörög Oroszországtól, mert lassan le fog állni a tömegközlekedés és az áramszolgáltatás.

Az eleve alacsony életszínvonal sokat esett. Először az 1990-2000 közti speciális időszakban, ami alatt kb. az ötödére esett a dollár piaci értéke. 2000 után javulás lett: megszüntették a lakosság korlátait a pénzhasználatban.

2021-ben be lett vezetve a nagy pénzügyi reform: az addig létezett kétféle kubai peso - a normál és a konvertibilis - egyesítve lett, pedig ennek súlyos ideológiai ára volt, az egyesítéssel el lett ismerve, hogy infláció van az országban, s hogy 1 peso az nem 1 dollár.

Ez utóbbi ugyanis rögeszme. Alapja az, hogy egészen 1881-től - azaz még a spanyol uralom alatt - 1 peso mindig 1 dollár volt, a két pénznem párhuzamosan volt forgalomban, s ez megmaradt egészen 1960-ig. Ez olyan tartós emlék tehát, hogy máig hat, s csak 2021-ben ismerte el az állam, hogy ez nem így van.

Egyedüli pénznemként a volt konvertibilis peso maradt, mégpedig 1:25 árfolyammal a dollárhoz képest.

A reform azonban sikertelen lett, kiderült, hogy nincs az országban elegendő fedezet a pénztömeg mögött. Az 1:25 árfolyam csak az utalásokra maradt, gyakorlatilag csak idegen bankkártyát használó külföldi turisták fizettek így, akik nem tudták, hogy így rosszul járnak. A készpénzforgalomban még a Kubai Nemzeti Bank is, teljesen hivatalosan 110 pesót adott 1 dollárért.

S a legnagyobb kudarc: vissza kellett hozni a valutás üzleteket, persze fedett módon. Ezekben készpénzben nem lehet fizetni, csak speciális bankkártyákkal (nevük: MLC), viszont ezeket a bankkártyákat csak dollárral lehet feltölteni. Akinek van bevétele dollárban vagy a rokon küld neki pénzt, az tud vásárolni. Mindenki más meg kénytelen piaci árfolyamon dollárt venni, mert különben alapvető termékeket se tud venni.

Megindult a feketepiac, egyrészt a dollárért, másrészt immár az MLC-ért. A tegnapi napon pl. a fekete árfolyam ez volt: 330-350 között a dollár, s 280-290 között az MLC.

Természetesen léteznek normál pénzzel működő üzletek is. De egyrészt ezekben bizonyos termékek egyáltalán nem kaphatók, másrészt ami kapható, annak az ára is az MLC-s árakhoz van igazítva, kivéve pár alapvető, rögzített árú terméket, ezeket korlátozott mennyiségben lehet megvenni külön igazolás ellenében - ez az egykor sokkal szélesebb jegyrendszer maradványa. Pl. személyenként havi 12 darab tojás, 7,5 kg krumpli, 3 kg rizs, s még nagyjából 10 alaptermék. Ezeknek az ára nevetséges jellemzően, átszámolva a teljes fogyasztói kosár megvétele is csak 2-3 dollár átszámítva. Ha ez nem lenne, tényleges éhezés lenne az országban.

Az átlag kubai úgy él, hogy megveszi a teljes neki járó jegyrendszerbeli árumennyiséget, majd kifizeti a számláit (a közművek filléresek), aztán megpróbál piacon vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, ott az árszint jellemzően kedvezőbb, mint az MLC-boltokban. Aztán valahogy dollárhoz próbál jutni a "luxuscikkek" megszerzéséért, szinte minden luxusnak számít, lásd mosópor, sampon, vécépapír, kávé, konzervek, italok.

A helyzet egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki. A minimálbér havi 2100 peso, az átlag 4500. S még az egyes kiemelten fizetett szakmák - pl. orvos - is alig 15 ezer peso körül keresnek havonta. Ez utóbbi a tegnapi árfolyamon 40-50 dollár között van.

A helyzet rendezésének módja csak egy lehet: bevezetni a kubai peso konvertibilitását, persze olyan árfolyamon, melyet az állam elbír és mely stabil is marad, ez a szakértők szerint akár 400, sőt 500 peso is lehet. Az akadály ideológiai: stabil lesz a pénz, de akkor immár hivatalosan is 10 dollár lesz egy átlagbér. Még ha bele is vesszük, hogy Kubában egy csomó szolgáltatás vagy ingyenes vagy filléres (pl. áram, víz, tömegközlekedés, mozi, színház, sport), ez a szint a legszegényebb latin-amerikai országokhoz képest is nevetséges: még az állandó válságban lévő Venezuelában is 160 dollár körüli az átlagbér.

Ha nem ez lesz, akkor marad a második "különleges időszak". Amihez szerintem nincs meg a kellő erő, az erőszakszervezetek tagjai se érzik már jól magukat.