Mindig a "nincs más út" eszme képviselőit utáltam a legjobban.

Ma már, újbalos köröjben egyenesen kultusza van a nincsmásutasok kiröhögésének, rövidítése is lett az eszmének, lásd TINA (There Is No Alternative). Most ez teljesen független attól, hogy éppen az újbalosok azok, akik amint hatalmat kapnak kezükbe, a leggyorsabban simulnak be a TINA-logikába.

Belesimulás. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, más a belesimulás és más az alkalmazkodás. A kisember mindig minden rendszerhez alkalmazkodik. Meséltem már családi példámat: az anyai nagyapám 15 éven belül felesküdött Horthyra, Szálasira, a Köztársaságra, s a Népköztársaságra. Miközben egyiknek se volt a híve, egyszerűen az volt a hozzáállása: jelenleg ez a magyar állam, így ehhez kell alkalmazkodni.

Belesimulás alatt meggyőződéses alkalmazkodást értem. Akik hittel vallották 40 éve a szocializmus megdönthetetlenségét, s akik ma meg az euroatlantista és a liberálisdemokrata eszme örökkévalóságát hirdetik.

A legviccesebb: amikor változik a paradigma, s a régi nincsmásikút helyére új nincsmásikút lép.

Egyébként meg mindig van más út.

A bolgár nacionalizmus hivatkozási alapja alapvetően 3 okmány:

• az 1870. évi török szultáni rendelet a bolgár ortodox egyház függetlenségéről,
• az 1876-1877-es konstantinápolyi nagyköveti konferencia határozata,
• az 1878-as békekötés előzetes okmánya az 1877-1878-as orosz-török háború után.

Az 1870. évi török szultáni rendelet a bolgár ortodox egyház függetlenségéről egy sajátos eset. Hiszen egy muszlim állam hatósága rendelkezik itt egy keresztény egyházról. Egyházjogi szempontból ez természetesen semmis, emiatt a bolgár egyház 1870-1945 között ex-lex állapotban volt, a világegyház nem ismerte el. Ez természetesen adminisztratív nem-elismerést jelent, nem teológiai nem-elismerést.

A kettő az ortodoxiában elválik egymástól. Erre friss példa az ukrán egyház esete, mely 2018-ban kimondta függetlenségét az orosz egyháztól, de ezt még csak egyes ortodox egyházak ismertek el (eddig a konstantinápolyi, az alexandriai, a ciprusi, s a görögországi egyház ismerték el, az albán, a lengyel, a cseh-szlovák, a jeruzsálemi, az antiochiai, az amerikai, a román, s az orosz egyház a nem-elismerésről döntöttek, míg a bolgár és a grúz egyház az udvarias nem-elismerést választották: azaz azt mondták, a kérdést majd később vitatják meg, de egyelőre ez még nem aktuális). De természetesen az adminisztratív nem-elismerés nem jelent teológiai értelemben semmit: a szertartások ugyanúgy érvényesnek vannak elismerve, hiszen a vita csak adminiszratív jellegű, arról szó sincs, hogy az ukránok bármiféle eretnekséget tanítanának.

Az 1870-es döntés viszont etnikai szempontból fontos, hiszen a török állam ezzel kimondta, a Birodalom mely területén van a keresztény többség, s emellett a keresztények között hol domináns bolgár lakosság. Gyakorlatilag az aktuális népszámlálási adatok alapján lett kiadva a határozat.

Valójában ez az döntés a bolgár-görög viszályt erősítette, ezért is hozta meg az állami hatalom.

Az 1876-1877-es konstantinápolyi nagyköveti konferencia lényege: az európai nagyhatalmak igyekeztek megelőzni a háborút, ezért Ausztria-Magyarország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Olaszország, s Oroszország képviselői javaslatot tettek a török kormánynak egy autonóm bolgár állam létrehozására. (Az osztrák-magyar képviselő egyébként Zichy Ferenc gróf volt, aki az 1848-as Batthyányi-kormányban még Széchenyi helyettese volt, majd azonban amikor a kormány a Habsburgok ellen fordult, Bécsbe távozott, átállva az osztrák oldalra.)

Itt a konferencia tulajdonképpen elfogadta az 1870-es egyházterületet mint a tervezett autonóm terület kiterjedését, egyetlen korrekcióval: az Égei-tengeri határ 50-60 km-rel északra lett tolva, ugyanis a brit fél ellenezte, hogy új erő jelenjen meg a "tengereken".

Volt még egy korrekció, de ez a téma szemszögéből nem fontos: a konferencia nem 1, hanem 2 autonóm területről döntött, azaz létre akarta hozni a nyugat-bolgár és a kelet-bolgár autonóm területet, a határvonal a mai Veliko Tarnovótól kicsit nyugatra húzódott volna.

A döntésnek gyakorlati jelentősége nem volt, hiszen azt a török fél nem fogadta el. Éppen ez lett a formális ok, mely miatt Oroszország hadat üzent Törökországnak.

Az 1877-1878-as orosz-török háború orosz győzelemmel zárult. S ekkor megszületett a békeszerződés. Ennek aláírásának napja a bolgár nemzeti ünnep egyébként.

Az itt bolgárnak ítélt terület a fenti térképen minden beszínezett terület, kivéve a rózsaszín részeket.

A keleti rózsaszín részt (Észak-Dobrudzsa) Románia kapta meg kompenzációként, mert Oroszország magához csatolta a román többségű Besszarábiát. A nyugati rózsaszín részt (a Niši szandzsák keleti fele, s a Morava-vidék) pedig Szerbia kapta meg, cserébe hogy nem kapta meg a szerb és szerb nyelvű muszlim többségű Bosznia-Hercegovinát és a szerb nyelvű muszlim Novi Pazar-i szandzsákot.

Ez utóbbi oka pedig osztrák-magyar igény volt: Ausztria-Magyarország a háború előtt titkos szerződést kötött Oroszországgal, hogy semleges lesz az orosz-török hánorúban, ha cserébe:

• elfoglalhatja Bosznia-Hercegovinát, s ezt a lépés Oroszország támogatni fogja a nemzetközi színtéren,
• a Novi Pazar-i szandzsák nem lesz Szerbiáé: ugyanis ezzel Szerbia és Montenegró közös határral rendelkeztek volna, amit Ausztria-Magyarország úgy ítélt mint egy nem kívánt közös szerb-montenegrói állam kialakulásának előzményét.

Végül azonban bolgár szemszögből ennél is sokkal rosszabb vége lett az egésznek. Németország semleges maradt, alapvetően kiállt az osztrák-magyar álláspont mellett, ahogy Olaszország se túlságosan tiltakozott. Viszont a britek és a franciák követelték az egész szerződés újratárgyalását.

Még 1878-ban új megállapodás született Berlinben tehát. A teljes sárga színnel jelölt területet elvesztette Bulgária: a mai Szerbia területén lévő részt Szerbia akkor kapta meg, minden más pedig vissza lett adva Törökországnak. Berlinben Ausztria-Magyarországot szintén egy magyar, Andrássy Gyula gróf képviselte. (A legnépszerűtlenebb magyar a bolgár köztudatban máig Andrássy gróf, ezért különösen vicces, hogy a budapesti bolgár követség az Andrássy úton van.)

Ami maradt bolgár terület, az is két részre lett osztva:

• sötétzöld: Bulgáriai Fejedelemség, fővárosa: Szófia, Törökország vazallus állama,
• világoszöld: Kelet-Rumélia Tartomány, fővárosa: Plovdiv, Törökország autonóm tartománya.

Máig vitatéma miért történt így. Alapvetően a britek féltek, hogy ezzel az orosz befolyás immár nem csak Közép-Ázsiában nő meg (ez veszélynek értékelték az akkor brit India szempontjából), hanem a Balkánon is. Az orosz fél pedig úgy értékelte, egy újabb háborúban vesztene, így inkább elfogadta a brit követeléseket.

Ami biztos: így lett megalapozva az I. világháború. Erről részletesen írtam. Ha nem lettek volna ezek a furcsa döntések a XIX. században, valószínűleg még ma is állna Ausztria-Magyarország és sose került volna hatalomra a kommunizmus Oroszországban.

Egyébként Berlinben a megvalósultnál is vadabb javaslatok hangoztak le. Olyan brit és francia javaslat is volt, ne legyen bolgár-szerb határ (hátha a két ország kibékül, majd oroszbarát közös államot alakítanak), ezért a mai Északnyugat-Bulgáriát is vissza kell adni Törökországnak, azaz a mai Szófiát is. De ezt már a másik 4 tárgyaló fél abszurdnak minősítette, s el lettek vetve.

Aki 1991 után járt Kubában, az már nem tudhatja milyen volt az igazi kubai kommunista rendszer. Különösen meg az nem, aki 2021 után járt.

1991-ben megszűnt a tilalom az idegen pénznemek használatára kubaiak által. Ez a gyakorlatban vissza lett állítva 1994-ben, de immár csak a gyakorlatban, nem mint bűncselemény: akkor lett bevezetve a konvertibilis kubai peso nevű pénznem, s a valutás boltok csak ezzel dolgoztak. Ezzel ki lett szűrve az a kiskapu, hogy amerikai kubaiak beutaztak, majd rokonaiknak dollárt adtak, amiből az állam nem kapott semmit.

2021-ben meg lett szüntetve a kubai konvertibilis peso. Ezzel a rendszer végleg feladta az a korábbi rögeszméjét, hogy 1 USA-dollár = 1 kubai peso. Ennek ugyanis politikai jelentősége volt: a kommunista uralom előtt a kubai peso az amerikai dollár része volt, egyesített volt a két ország pénzügyi rendszere, s emiatt mindkét pénznem forgalomban volt, egyedül az érmékben volt eltérés: a két pénznem érmerendszere nem volt kompatibiis egymással, míg a kubai peso érméi 1, 2, 5, 10, 20 és 40 centavo voltak, addig az amerikai dolláré 1, 5, 10, 25, 50 cent - azaz pl. a kubai italárusító automaták és érmés telefonok csak kubai érmékkel működtek, amerikaiakkal nem. Ezt leszámítva keverve is lehetett fizetni a kubai boltokban, nem volt semmi jelentősége ennek.

Az 1=1 árfolyam ugyanis fontos emlék, mindig így volt, amióta Kuba független állam (1902). Így bár 1961-ben megszűnt a kubai peso és az USA-dollár kapcsolata, az árfolyamot fenn kellett tartani továbbra is. Érzésem szerint az egész hókuszpókusz a kétféle kubai pesóval éppen ennek elfelejtésére szolgált. Sikerrel. Ma már senki sincs meglepődve azon, hogy 1 USA-dollár = 25 peso.

1991 előtt viszont egészen bonyolult rendszer létezett, sokféle de facto pénzeszközzel és különböző szintű jogosultságokkal. Összesen 6-féle péneszköz volt forgalomban:

• "normál" kubai peso: ezzel bárki rendelkezhetett, de nemigen lehetett rajta vásárolni, mert alig volt áru, különösen élelmiszer - mi könvesboltokban tudtuk költeni, még egyes "normál" - értsd: nem idegenforgalmi célú - étkezdékben, időnként kenyér is kapható volt, s pár típusú konzerv,
• idegen valuta: ezzel csak külföldiek rendelkezhettek, s valutás boltokban, egyes turisztikai helyeken lehetett költeni,
• "A" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak külföldiek részére,
• "B" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak KGST-külföldiek részére,
• "C" típusú igazolás: dollárt vagy más konvertibilis valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,
• "D" típusú igazolás: KGST-valutát helyettesítő pénz, csak kubaiak (kubai diplomaták, külszolgálatosok, s egyes privilegizált magasabb rangú állami tisztviselők) részére,KGST-külföldiek részére.

Az adott pénzeszköz birtoklása önmagában nem volt elegendő, vásárláskor ugyanis ellenőrizték a jogosultság meglétét is.

Valutásboltba kubai be se léphetett, de ha esetleg bejutott, a pénztárnál már nem tudott volna fizetni, mert nem tudott megfelelő igazolványt bemutatni.

A KGST-pénznemek jogosultságát is szigorúan ellenőrizték. Egyszer leteszteltük. Apám jó havarja volt egy osztrák diplomata, s egyszer adtunk neki "B" típusú pénzt, vásároljon vele. A pénztárnál megnézték az igazolványát, majd szóltak neki "Ön nem szocialista, csak "A" típúsúval fizethet".

Az összes KGST-külföldi ennek következtében a gyakorlatban hatalmas árengedményt élvezett.

Élelmiszert Havannában szinte minden külföldi egy helyen vásárolt, egy kétemeletes nagy volt szupermarketben, ez volt a "Diplomercado" (= "Diplomata piac"). Itt rendes választék volt. A földszinten voltak a "normál" termékek, az emeleten a "kiemelt" termékek: az előbbieket "B" és "D" típusú igazolással is meg lehett venni, az utóbbiakat csak "A" és "C" típusúval. Az emeletet a kubai magyarok egyszerűen csak "dolláros részlegnek" nevezték.

Normál élelmezéshez fel se kellett menni az emeletre, ott jellemzően nyugati alkoholok voltak, nyugati cigaretták, svájci csokik, jobb minőségű kávé, jobb kakaó, egyes nyugati élelmiszerkonzervek, amerikai üdítők, stb.

A földszinten minden termék ára csak egy szám volt, pl. 1 kg marhahús 3 peso, erre emlékszem, s ezt kellett a pénztárnál megfizetni: a KGST-külföldiek 3 egységnyi "B"-t adtak, a nyugati külföldiek meg 3 egységnyi "A"-t. Csak éppen míg - korabeli magyar forintban számolva - 1 "A" 50 Ft-ot ért, addig 1 "B" alig 13 Ft-ot. Magyarul: a "B" és "D" igazolásért is kapható termékek a KGST-idegenek és a kubai privilegizáltak számára majdnek 4-szer olcsóbbak voltak! Apámék osztrák barátai nem véletlenül pakaszkodtak a drágaság miatt, hogy Havanna drágább, mint Bécs belvárosa, míg nekünk meg minden olcsóbbnak tűnt, mint a budapesti árak (s tényleg: 1 kg marhahús Budapesten 50-60 Ft volt ekkor, Havannában meg 40 Ft alatt kicsivel). De hiába próbáltunk segíteni nekik: átváltottunk nekik 50 "A"-t 100 "B"-re, a "B"-t nem tudták felhasználni. Ismerve sok élelmes kubai magyart, szerintem akadtak akik hasonló üzletek lebonyolításából gazdagodtak meg.

A normál kubai peso haszontalansága miatt, a külföldiekkel kapcsolatban lévő kubaiak jellemzően nem pénzt kértek szolgáltatásaikért, hanem árut. Legviccesebb emlékem: egy fiatal, nagyjából 28-30 éves srác járt hozzám felsőbb fokú spanyolt oktatni, s az óradíjak megbeszélésekor nagy nehezen kinyögte: legyen 3 peso egy óra, de mi ezt számítsuk át forintra, aztán ő ad majd egy listát, mi kellene, s mi meg megvesszük, amikor Budapesten vagyunk, ő inkább vár akár 1 évet is, de készpénz nem kell neki, mert csak pizzára és fagylaltra tudná költeni. S aztán az egész éves oktatás díja 3 pár cipő, 8 hosszúujjú fehér ing, s 2 hosszúnadrág lett.

A rendszer gondolkodott azonban a legnyomorultabb külföldiekről is, ezek a szovjet szakértők voltak. A szovjet kiküldöttek ugyanis éles hierarchiában éltek:

• a felső réteg kapott "A" és "B" igazolást is bére részeként,
• a középső réteg csak "B"-t kapott,
• az alsó réteg meg csak normál kubai pesót!

Ez utóbbiak részére voltak speciális boltok, ahol lehetett normál pesóért vásárolni, de csak egyes jogosultak vásárolhattak ott. Itt a választék jóval nagyobb volt, mint egy átlagos üres kubai üzletben, de meg se közelítette a Diplomercado földszintjének választékát. Továbbá ezekben a boltokban feljegyezték az egyes jogosultak fogyasztását, meg voltak határozva maximális mennyiségek (pl. havonta maximum 5 darab mirelit csirke), nehogy valaki kereskedni kezdjen kihasználva helyzetét.

Ezekben a boltokban minden KGST-idegen vásárolhatott, nem csak a szovjetek, de ennek számukra sok jelentősége nem volt, a magyarok pl. mind - a legalacsobb státuszúak is - kaptak "A" és "B" igazolást is, s senkinek nem volt bére "normál" pesóban.

Volt még egy diplomata üzlet Havannában, ennek neve "Diplotienda" volt (= Diplomata bolt). Itt ruhatermékek, iparcikkek voltak - itt már csak egy kis rész volt "B"-s termék. Itt vettem életemben először ajándékot a jövendő múzsámnak: vékony aranyláncon függő elefántcsontékszert. 1986 Bálint-napra volt, máig emlékszem, 22 "A"-igazolásba került, akkor ez marha sok pénznek tűnt.

Egy időben abban hittem, naprakészen tájékozottnak kell lennem a mai valóságban. Mert különben nem leszek képes véleményt alkotni.

Aztán kiszámoltam, napi 10-12 óra megy el munkára és a vele kapcsolatos melléktevékenységre, még 6-8 óra olvásra, azaz átlag napi 18 órám foglalt teljesen felesleges, legalábbis közvetlenül haszontalan dolgokra. Valójában tehát alig napi 6 óra szabadiőm van valami értelmesre.

Ha viszont ezt arra használom fel, hogy naprakész legyek, az időm zömét el fogja vinni.

Ezért nagyjából 20 éve úgy döntöttem, szakítok a naprakészséggel. Azóta a következőket nem csinálom:

• nem nézek sóműsorokat,
• nem nézek sorozatokat tv-ben: ha valami nagyon jó, akkor megnézem letöltve, hogy legalább a reklámokat megspóroljom,
• nem tájékozódom bulvárügyekben,
• nem nézek/hallgatok modern zenét,
• nem böngészek hosszasan szociális hálókat: itt sajnos a munkám miatt néznem kell egyes szociális hálókat, de munkaidőn kívül soha.

Csak a fentiekkel hatalmas időm szabadult fel. Ráadásul nem tömődik el a fejem marhaságokkal. Ugyanis nem igaz, hogy mindezt lehet felületesen csinálni, mindez mindenképpen hat az emberre: egyetlen megoldás a kizárás.

Milyen öröm is néha: az emberek tömegesen beszélnek valamiről, én meg azt se értem miről van szó, s külön rá kell keresnem az adott témára, amikor is kiderül, hogy tényleg felesleges lett volna ismernem ezt a témát. Egy példa: amikor pár éve világszám lett a Gangnam Style című koreai szám, én akkor tudtam ezt meg, amikor megjelentek róla paródiák.

Persze bennem is van azért bulvárvágy valamilyen szinten, szóval töredelmesen bevallom, az időm egy részét én se magasztosan töltöm el, a következő 5 bűnöm van e tekintetben:

• Megbabonáznak a billiárdversenyek, így ezeket képes vagyok órákig nézni, szerencsére évente csak párszor van ilyen esemény, a kedvencem a sznúker, ott évente 3 fő verseny van. Tavaly amikor éppen sehol se lehetett nézni élőben ingyenesen a döntőt Brecel és Xintong között a UK Championshipen, képes voltam kifizetni az Eurosport fizetős csatornájának a díját, hogy ne kelljen másnapig várnom a felvételről való ingyenes megnézésre. S rászoktattam a múzsámat is, már ő is nézi.

• A sci-fit szeretem, így ha egy sorozat sci-fi, képes vagyok akkor is megnézni, ha csak közepesen jó.
• Érdekel a női divat, ezért időnként megnézek egyes YouTube-os divatcsatornákat: öltözködési, sminkelési, frizura tanácsok. Ez hasznos valahol a gyakorlatban is, gyakorlatilag én öltöztetem a múzsámat évek óta.

• A művészi erotika mindig érdekelt. Kizárólag olyan, ahol nincs semmilyen meztelenség, se pornográf elem. A kedvenc műfajom: a vízes/nedves ruhás nők. Meg szoktam nézni egyesek új anyagait, beléjük nézek, s ha unalmas, nem nézem végig.
• A műveltségi vetélkedők. Ez az egyetlen sóműsor típus, amit szeretek nézni.

Írtam már bolgár történelmi cikket. De most egy összefoglaló elemzést készítettem. Csak a legfontosabb adatokkal.

Ez így a középkori bolgár állam története 681-1395 között, de ha mindent hozzáveszünk, akkor 632-1422 között, ez is két külön időrészben.

Bolgár alatt itt csak dunai bolgár értendő, azaz a mai Bulgária. Az ősbolgár törzsek, mint a magyarok, sztyeppei nép voltak, eredetükről több elmélet is van, a legdélibb szerint a mai tadzsik-afgán határvidék az őshaza, a legészakibb szerint a mai kínai-mongol határvidék nyugati szakasza.

Ami biztos: az ősbolgárok a IV. században jelennek meg Európában mint a hun szövetség részei, vagy csúnyábban fogalmazva: mint a hunok vazallusai. A hun állam szétesése után az ősbolgárok sok részre szakadnak, egy rész a mai Magyarországra került avar uralom alá, a legnagyobb rész azonban a Fekete-tenger északi partvidékén telepedett meg, ahol megszületett az első bolgár önálló állam 632-ben, fővárosa nem messze onnan volt, ahol a mostani új krími híd keleti vége található (jelenleg ez egy falu, neve Szennoj).

Az államot 651-ben megtámadják a kazárok, ezért a kazár kán vazallusa lesz. Az ősbolgárok egy része elmenekül, négy különböző irányban. Ebből két rész tud tartósan megmaradni. Egy kisebb rész északkeletre megy, ott megalapítja a Volgai Bulgáriát (ez egészen 1240-ig létező állam), a nagyobb rész pedig délnyugatra megy, a Duna torkolatához, ebből lesznek a dunai bolgárok.

A dunai bolgárok 680-ban átkelnek a Dunán, behatolnak a Római Birodalom területére (a mai Románia területén). A Római Birodalom határa a Fekete-tenger nyugati partján a Duna-torkolat volt, ez Moesia (görögül: Mojszia) tartomány része volt.

A bolgár nacionalizmus hagyományos jelszava a 3 volt római tartomány neve: Moesia - Thracia - Macedonia, alapvetően ezt a 3 területet tekinti a modern bolgár nacionalizmus "ősi" bolgár területnek.

A következő századok lényege éppen ez: harc a bolgárok és a bizánciak között. A bolgárok el akarják ismertetni államukat a bizánciakkal, a bizánciak pedig le akarják verni a betolakodókat, s a területet visszacsatolni. A konfliktus tulajdonképpen csak akkor ér véget, amikor megjelennek a színen a törökök a XIV. században, s immár ők lesznek mindkét fél számára a fő ellenség.

Íme a sorsdöntő pillanatok:

680 - A bizánci hadsereg háborút indít a területére behatoló ősbolgárok ellen, de veszít: ennek fő oka, hogy Aszparuh bolgár kán sikeresen szövetséget köt a mai Észak-Bulgáriában élő szláv törzsekkel.

A Duna-delta szerepe a bolgár nemzettudatban hasonló, mint a magyarban a Vereckei-hágó. Ezért is fájó pont, hogy ma ez külföldön van (ma ez a román-ukrán határvidék legkeletibb része).

681 - A vereség után Bizánc elismeri a bolgár államot. Ez számít hivatalosan a bolgár államalapításnak, a kommunista bolgár címeren rajta is volt az évszám.

685 - Az eredetileg csak a mai északkelet-bulgáriai és román tengermelléken lévő bolgár állam nyugatra és délnyugatra terjed, ennek oka: a mai Magyarország területén élő bolgárok elhagyják területüket, délre költöznek, a mai Macedónia és Kelet-Szerbia vidékére, majd egyesülnek a bolgár állammal. (De a mai dél-Bulgária és Szófia környéke továbbra is bizánci terület még ekkor.)

717 - A bizánci-bolgár kapcsolatok barátságos csúcsa, a bizánci császár segítséget kér Tervel bolgár kántól a Bizáncra támadó arabok ellen. Az arabok elűzése után a kapcsolatok ismét romlani kezdenek. Bulgáriában közben belső káosz kezdődik, az uralkodó hatalma egyre gyengül, csak a VIII. sz. 70-es éveire sikerül ismét megerősíteni a hatalmat.

811 - Látszólag sikeres bizánci támadás, a bolgár fővárost ugyanis földig rombolják a bizánciak, s a bolgár hadsereg nagy része megsemmisül, de hazafelé menet a Balkánon való átkeléskor a maradék bolgár hadsereg Krum kán vezetésével csapdába csalja a bizánciakat a Varbica-hágónál (a legkeletibb hágó a Balkánon), a 60 ezres bizánci hadsereg megsemmisül, maga a császár is elesik a csatában.

A bizánci vereség után a bolgárok megszerzik a mai Dél-Bulgária részét (Plovdiv és környéke), valamint a megszerzik a mai bolgár Fekete-tengeri partvidék északi és középső részét (csak a mai Várna marad bizánci).

813 - Az új bolgár etnikum kialakulásának fontos lépése, az addig létezett autonómiák megszűntetése. Korábban a szláv és az ősbolgár lakosság szövetségben élt, de egymástól külön, mindenki a saját szabályai alapján. 813-tól egységes közigazgatás és közös jogrend kerül bevezetésre az ország egész területén.

A kor fő konfliktusa a keresztény-pogány ellentét. A pogányok - mely a többségi vallás volt az ősbolgárok között - a kereszténységben bizánci politikai eszközt láttak, így ragaszkodtak az eredeti valláshoz. A szlávok jelentős része viszont már ekkor is keresztény volt.

Végül a kereszténypárti tábor győzött. Ennek egyik oka, hogy Borisz kán (864-től: Borisz cár) felemeli az arisztokráciába a szláv nemeseket, másrészt ügyesen kijátssza Bizáncot. A Bizánc elleni félelmeket úgy szereli le, hogy a németekkel és a római pápával állapodik meg a kereszténység felvételéről. Majd ezt tárgyalási alapnak használva engedményeket ér el Bizáncban: a konstantinápolyi pátriárka végül támogatja Borisz követelését, hogy az új bolgár egyház ne legyen része a bizánci egyháznak, hanem attól független legyen, ráadásul saját egyházi nyelvvel a görög helyett.

864 - Bulgária államvallása a kereszténység lesz. Mivel az egyházi nyelv és ezzel együtt az államnyelv az egyházi szláv lesz - ezt a nyelvet Cirill és Metód bizánci szerzetesek hozzák létre a 860-as években, a Thesszaloniki környéke szláv nyelvjárások alapján -, a nyelvi egység lassan megszületik: az ősbolgár nyelv lassan kihal, immár egységes nyelvű új egyesített bolgár etnikum alakul ki.

870 - A bolgár egyház függetlenségét elismeri a negyedik konstantinápolyi zsinat - erre a precedens a ciprusi egyház esete, melyet a harmadik egyetemes zsinat 431-ban függetlennek ismer el, ezzel létrehozva az első új független egyházat az 5 ősi pátriárkátus mellett.

A középkori Bulgária legsikeresebb szakasza kezdődik, az ország terüle nyugaton elér a Adriai-tengerig, a mai Albánia fele is bolgár lesz. A helyzetet a bizánci vezetés megalázónak érzi, ezért igyekszik a maga javára fordítani az erőviszonyokat.

917 - Sikertelen bizánci támadás. Anheloj folyónál (görög neve: Aheloosz), a Fekete-tenger partján, a mai Pomorie és Neszebar üdülőtelepülések között a bolgár haderő Szimeon cár vezetésével megveri a bizánciakat. Az eredmény katasztrofális Bizánc számára, mert a bizánci vereség hatására az addig bizánci szövetséges magyarok és besenyők felmondják a szövetséget Bizánccal, így megszűnik Bulgária számára minden veszély északi irányból is.

923 - Szimeon cár azonban túlértékeli a győzelmét, követeli, hogy legyen ő megválasztva új bizánci császárnak, célja a két ország egyesítése saját uralma alatt, saját magát "bolgárok és rómaiak császárának" nevezve. Bizánc sikeresen ellenáll, s Szimeon kénytelen felismerni: nem képes Konstantinápolyt elfoglalni.

A következő években Bizánc igyekszik erősíteni magát, új szövetségeseket keresve. Ugyanezt teszi Bulgária is, mely a magyarokkal és a németekkel köt szövetséget. Ennek keretében lett pl. Belgrád (Nándorfehérvár) magyar terület.

968 - Petar cár alatt aznban a bizánciak sikeresen ráveszik az oroszokat, támadjanak Bulgáriára északról, miközben ők délről támadnak. Hamarosan a két szövetséges egymás ellen fordul, de Bizánc sikeresen kihasználja a helyzetet, egész Kelet-Bulgária bizánci uralom alá kerül.

1014 - Bizánci támadás Nyugat-Bulgária ellen is. A kljucsi csatában a bizánciak megsemmisítik szinte a teljes bolgár hadsereget. Még folynak kisebb harcok, de 1018-ban megszűnik immár a teljes bolgár állam, Szamuil cár meghal, infarktust kap miután szembesül a hírrel hadserege megsemmisüléséről. A teljes volt bolgár területből római (bizánci) tartományok lesznek:

• Bulgaria tartomány: a mai északnyugat-Bulgária, Szófia vidéke, s a mai Észak-Macedónia, fővárosa: a mai Szkopje (Észak-Macedónia),
• Dirrahiu tartomány: a mai Albánia, fővárosa: a mai Durrës (Albánia),
• Makedonia tartomány: a mai Délnyugat-Bulgária, s Görögország és Törökország legészakibb része, fővárosa: a mai Edirne (Törökország),
• Parisztrion tartomány (a "Parisztrion" görög szó jelentése szó szerint "Duna-mente"): a mai Északkelet-Bulgária és a román tengermellék, fővárosa: a mai Szilisztra (Bulgária),
• Szirmium tartomány: a mai Kelet-Szerbia, fővárosa: a mai Szávaszentdemeter (Szerbia),
• Trakia tartomány: a mai délkelet-Bulgária, s az európai Törökország nagyobb része, fővárosa a mai Lüleburgaz (Törökország).

1018-ban még magát cárrá nyivánítja Szamuil egyik leszármazottja, II. Preszijan cár, aki pár hónapig ellenáll az albán hegyvidéken, majd Magyarországra menekül, ahonnan még 1061-ben bekövetkezett haláláig próbálja fenntartani a bolgár államiságot, egyfajta – mai szóval – emigráns kormányként, de semmilyen tényleges hatalommal.

Tehát 340 év után Bizánc teljes sikert ér el. Egészen 1185-ig nincs is Bulgária.

1185 - egy bolgár-kun földbirtokos testvérpár – Ivan Aszen és Petar – felkelése a mai Északkelet-Bulgáriában sikerrel jár. A felkelés kiinduló oka egyébként nem is politikai. S érdekes módon közvetve Magyarországgal kapcsolatos. II. Iszaakiosz császár III. Béla magyar király lányát, Margit hercegnőt készült feleségül venni, s az esküvő pompájának anyagi biztosításához különadót vetett ki az említett területen, ahol Ivan Aszen és Petar is földbirtokosok voltak. A különadó felháborodást váltott a földesurak között, s végül ez a felháborodás nőtt fegyveres felkelésbe, majd függetlenségi harcba. Miután Bizánc képtelen megbirkózni a felkeléssel, 1187-ben inkább elismeri a bolgár függetelnséget, s békét köt az új állammal.

Ezt Bizánc gyengesége is elősegítette. A Kis-Ázsiában megjelenő törököktől 1071-ben szenvedte el első vereségét Bizánc, ezt több hasonló vereség követte. Ezzel együtt - ugyanabban az évben - Bizánc elvesztette utolsó nyugati területét is. Párhuzamosan ezzel a központi hatalom meggyengült.

A katasztrófa persze 1204-ben jött, amikor a 4. keresztes hadjárat Jeruzsálem helyett Konstantnápolyt "szabadította" fel, ezzel Bizáncból gyakorlatilag a nyugati keresztesek gyarmata lett.

1204 - Bizánc megszűnésével persze meg is szűnt a bolgár-bizánc viszály, de helyette jött egy nagyobb probléma, a Latin Császárság. Kalojan bolgár cár ezt azzal igyekezett leszerelni, hogy unióra lépett a római pápával, azaz Bulgária hivatalosan katolikus lett, bár ez a gyakorlatban sose lett véghez víve. Közben Kalojan folyamatosan hintapolitikát folytat: egyszerre tárgyal a Latin Császársággal és a bizánci elit által létrehozott Nikaiai Császársággal. Ezt folytatják utódai is.

1235 - Bulgária hivatalosan is felmondja az uniót Rómával, de nem vállal nyít konfrontációt a Latin Császársággal.

1242 - Látva a magyarországi tatárjárást, Bulgária önként vállalja a mongol vazallusi státuszt, így megmenekül a mongol támadástól.

1261 - A Latin Császárságot megdönti a Nikaiai Császárság. Bulgária déli határán ismét megjelenik Bizánc ezáltal, közben a mongolok mégis támadnak északról, ezen kívül súlyos polgárháború robban ki, az ország gyakorlatilag 3 részre szakad.

1277 - A mongol támadással megbirkózni képtelen bolgár hatalom ellen parasztfelkelés tör ki, egy Ivajlo nevű disznópásztor vezetésével. A bizánciak ki akarják használni a helyzetet, s támadnak, de - csodaszerűen - Ivajlo legyőzi a bizánciakat. Emiatt a bolgár arisztokrácia elismeri Ivajlót cárnak, de hatalma nem tart sokáig, mert a mongolokat ő se képes megállítani. A mongolok pedig inkább a volt legitím dinasztiával akarnak vazallusi szerződést kötni, nem Ivajlóval.

A következő években Bulgária a mongolok vazallus állama.

1300 - A mongol uralom vége. Pár év stabilitás után az ország ismét 3 részre szakad.

1340 - Az ország észak-keleti része, Dobrudzsa végleg független lesz. 1397-ben a románok hódítják meg, 1444-től török terület.

1393 - A törökök elfoglalják Veliko Tarnovót, a központi bolgár állam fővárosát, majd 1395-ben egész területét.

1396 - A törökök elfolalják a 3. bolgár állam fővárosát is, Vidint. Az állam teljes elfoglalása 1422-ben fejeződik be.

Közben Bizánc még kitart majdnem egy századig. A törökök 1453-ban foglalják el a fővárost, az utolsó bizánci terület pedig 1475-ben kerül török kézre - ez a Krím déli részén fekvő kis bizánci terület, a mai orosz Mangup nevű város és környéke.

Végülis így a bizánci-bolgár viszályt a török uralom fejezi be.

Ezzel másodszor is megszűnik Bulgária, egészen 1878-ig. De az már nem a középkor.

Életkorom miatt természetesen csak a Brezsnyev-korról vannak intenzív tapasztalataim. Amikor megszülettem, már Brezsnyev volt a főnök, s Gorbacsov pedig akkor, abban az évben került hatalomra, amikor érettségiztem. A kettőjük közti 3-éves intermezzóról meg nincs mit mondani, az a Brezsnyev-kor folytatása volt Brezsnyev nélkül.

A férfiak öltözködése sose érdekelt, így komoly emlékeim sincsenek erről. A nőket viszont mindig szerettem tanulmányozni.

Én persze az igazi szovjet divatról beszélek, nem arról ahogy azt Hollywoodban elképzelték. Szóval nem ilyen torzonborz, katonakabátba öltözött nők, akik az utcasarkon tisztelegnek.

A szovjet női divat kb. olyan volt a 80-as évek elején, mint az amerikai 30 évvel korábban, persze szerényebb és olcsóbb kivitelben. Az alapvonal a hétköznapiasított nagyestélyi ruha volt, testalkattól teljesen függetlenül. Az átlag szovjet nő túlsúlyos volt, ennek mértéke az életkorral növekedett: a huszonéveseken még kicsi volt a többlet, az ötvenesek már hordóknak néztek ki. Visszaemlékezve kb. 50 szovjet volt tanárnőmre 2 volt többletsúly-mentes, s ez is volt az átlagos arány: volt egy rendkívül csinos matektanárnőm és egy hasonló, bár kissé szerényebb kinézetű orosztanárnőm. A nagyestélyi mérsékelt változata volt a hosszú szoknya és valami hosszúujjas felső.

Ami már akkor is szinte kötelező volt: a magassarkú cipő és a smink. A legrondább tanárnők is sminkeltek, s igyekeztek egyensúlyozni a magassarkú cipőjükben, még a 100-kilós kategóriájúak is, ami valóban nagy teljesítmény. S még egy kötelező elem: a kölni. Mindenki használt kölnit - a módosabbak nyugati márkát, a többség szovjetet -, s mindenki jelentősen eltúlzott mértékben. A szovjet és a nem-szovjet nőket szagról is meg lehetett különböztetni: ahol nem volt kölnifelhő, az nem volt szovjet nő.

Ami ellenzéki ruhának számított: a nadrág. Az egyik orosz osztálytársam anyukája valami művészlélek volt, ezt azzal is kifejezte, hogy nem tartotta be a szovjet divatszabványt - először is olyan amerikai tengerészgyalogos frizurája volt, majdnem gyurcsánynés hajstílus, továbbá rendszeresen ezüstös vagy aranyos vagy műbőr stílusú szűk nadrágban járt (szinte leggings, de akkor az még nem létezett), csillogó felsőkkel, de lapos cipőt viselt - a háta mögött "kozmikus kurvának" becézték, de nyíltan kedvesek voltak vele, mert a férje ezredes vagy alezredes volt.

Mivel egyébként mindenki szinte azonosan volt öltözve, a cipőből lehetett megállapítani ki gazdagabb. Máig igaz ez Oroszországra: hihetetlen mértékű cipőfetisizmus van. Még a fegyveres és rendőri erők női tagjainál is fontos kérdés, milyen cipő van az egyenruhához.

A gorbacsovi reformkor egyik fontos jele volt a divat drasztikus megváltozása volt. Először a huszonévesek, majd az idősebbek is elkezdtek másképp öltözködni. S mivel a kommunista rendszer legnagyobb ellenségének a farmernadrág volt korábban kikiáltva, hirtelen mindenki farmert akart viselni. Néha komikus is volt, amikor pl. 100-kilós nők is farmert próbáltak magukra húzni, persze azt is magassarkú cipővel.

Nagyjából a 90-es évek végére mindez lecsengett. Azóta csak a magassarkú cipő dominanciája az, ami jelentős eltérés a nyugathoz képest.

Egy jó cikk a 24.hu-n, csak a végkövetkeztetések abszurdak.

A cikk sorra veszi az egyes egyéni választókörzeteket, kb. a következő módon:

• 15 körzet, ahol most is ellenzéki a képviselő: ezeket a szerző biztos 2022-es ballib győzelemnek veszi - s ez az, ahol szerintem is igaza van,
• 24 körzet, ahol az ellezék 2018-ban éppenhogy vesztett - itt már abszurd a következtetése a szerzőnek, mert automatikusan ballib szavazónak veszi az összes volt Jobbik-szavazót, ami szabad szemmel láthatóan se igaz, azaz ahol nagy a jobbikos arány, ott korántsem biztos a ballib győzelem, továbbá az LMP esetében is ez a helyzet, bár az LMP súlya nyilván kisebb,
• 13 körzet, ahol teljes ellenzéki együttműködés kellett volna - itt ugyanez a helyzet,
• 7 körzet, ahol a teljes ellenzéki együttműködés is vesztett volna 4 éve, de kevéssel - ezek az igazi billegő körzetek,
• minden más körzet (47) - ahol a szerző szerint is Fidesz-győzelem várható.

A cikk következtetése: 59:47 arányban ballib győzelem. Ami egy enyhe listás ballib többséggel együtt szoros ballib győzelmet hozna (199 mandátumból 101). Azzal az extra feltétellel, hogy a Fideszen és a ballib összefogáson kívül senki más nem szerez mandátumot.

Ugyanezeket az adatokat figyelembe véve az én eredményem más:

• biztosan ballib: 37,
• biztosan fideszes: 47,
• billegő: 22.

Távolból nézve a hangulatot és közelről az adatokat, 60-65 körzetben lesz fideszes győzelem, azaz a ballib összefogás maximálisan lehetséges eredménye 46 körzet. Ez még 2-3 %-os listás többlet esetében is ballib vereséget jelent, kb. 95:104 arányban.

S bármely más párt bekerülése súlyosan érinti a ballibeket, negatív módon: emiatt teljesen logikus a ballib véleményvezérek küzdelme a Mi Hazánk és a Kétfrakúak ellen.

Az én végeredményem egyébként jelenleg nézve:

• Fidesz: 105-110,
• ballib összefogdosás: 80-85,
• Mi Hazánk: 5-6

S minden egyes ballib szerencsétlenkedés hozza fel az MKKP-t a parlamenti küszöbhöz,

A legutóbbi adása Soros Magyar Hangja embereitől elgondolkoztatott: ezek az emberek álnaívan hazudnak vagy tényleg idióták?

A műsor lényegi eleme: siránkozás miért nem támogatta a nagy többség a pedagógusztrájkot. A mögöttes gondolat: az lenne az igazi támogatás, ha az emberek a ballibekre szavaznának. Azaz a sztrájk politikai célú.

De ha egy sztrájk politikai, akkor miért lenne baj, ha az ellenzése is politikai alapú?

Komolyan gondolják ezek az emberek, hogy 2 álláspont van csak:

• támogatom a pedagógusok követeléseit, s a ballibekre szavazok,
• ellenzem a pedagógusok követeléseit, s a Fideszre szavazok?

Az fel se merül, hogy esetleg akadnak nagyon sokan - sőt szerintem ez a többség -, akik támogatják a pedagógusok követeléseit, de nem akarnak ballib országrontást, s csak emiatt nem álltak ki a sztrájk mellett?

Amikor 1986-ban kikerültem először Bulgáriába, több dolog is meglepett. Ezek egyike a "szovjet péntek" nevű sajátos dolog volt.

A bolgár televíziózás kicsit el volt maradva a magyartól. A rendes, állandó sugárzás is később indult, 1959-ben, egyetlen csatornával, s nem állandó műsorral, a sugárzás kora reggel keződött és éjfélig tartott. Viszont a tv nem sugárzott saját műsort péntekenként, ilyenkor egy az egyben a szovjet tv első csatornája volt sugározva.

1975-től lett kettes bolgár csatorna is, de csak hetente 3 napon sugárzott, s pénteken pont nem, azaz pénteken csak szovjet tv-t lehetett nézni az országban. Bármilyen műholdas vevőeszköz be volt tiltva, így mást csak olyanok nézhettek, akik valamely határmenti régióban éltek. Szófia a szerb határhoz van közel (kb. 60 km), de ahhoz túl messze - s a terület dombos -, hogy elérjen a szerb (jugoszláv) tv sugara, de pl. a Fekete-tenger déli bolgár partvidékén simán bejöttek az erősebben sugárzó török csatornák.

1986-ban a bolgár vezetés úgy döntött, a tervezett harmadik bolgár tv-csatorna nem lesz megvalósítva, a már kész kiépített infrastruktúrán pedig a szovjet egyes csatorna lesz adva. (S egészen 1997-ig ez így is maradt.) Így tehát pénteken csak a szovjet tv-t lehetett továbbra is nézni, míg a többi napon lehetett választani az 1-2 bolgár csatorna és a szovjet adás között.

Az eredeti cél persze ideológiai volt: a kommunista eszme terjesztése a fő helyről. meg az orosz nyelv népszerűsítése.

Utóbbihoz hozzá kell tenni, a bolgár és az orosz közeli nyelvek, egy átlagos bolgár nulla orosz tudással is megérti az orosz beszéd kb. 30-40 %-át. Kis tanulással pedig ez 70 %-ra emelkedik, márpedig 1990-ig a bolgár oktatási rendszer minden szintjén kötelező tárgy volt az orosz nyelv. Szóval a legidősebbeket és a kisgyerekeket leszámítva a lakosság 100 %-a képes volt nézni az orosz adást, élvezhető szinten.

A "baj" akkor jött, amikor Gorbacsov meghirdette 1987-ben az új irányt: azaz átépítés, nyíltság, s gyorsítás (igen, ez a harmadik is volt, bár ma már mindenki csak az előbbi 2-re emlékszik), oroszul peresztrojka, glasznoszty, uszkorenyije (перестройка, гласность, ускорение) - visszatérve a bolgár-orosz hasonlóságra, ugyanez bolgárul preusztrojsztvo, glasznoszt, uszkorenie (преустройство, гласност, ускорение), a 3 szóból 2 ugyanaz, csak kicsit más a kiejtés, az egyik pedig nem azonos ugyan, de ugyanazokból a szógyökökből áll.

Persze kezdtben senki se vette komolyan a gorbacsovi új irányt, addig is sokszor voltak új irányok meghirdetva.

A korabeli szovjet vicc szerint:

- Miért tart ilyen sokáig a kommunizmus építése?

- Mert minden pártkongressztus teljes megújulást hoz.

Csak ezúttal kiderült: ez tényleg új irány. Én 1988-ban kezdtem észlelni a szovjet tv műsorában, hogy az addig szabványos, papírról párthatározatokat felolvasó öltönyös 60-éves bácsik és nagyestélyis 50-éves nénik dögunalmas "műsora" mellett valódi események kezdenek zajlani: pl. magyarázó műsorok, sajátos véleményű dokumentumfilmek, sőt viták.

A helyzet egyre fokozódott. Az ember eleinte azon gondolkodott egyes szövegek után, vajon nem lesz-e hamarosan leváltva a tv egész vezetősége, s műsorban szereplők meg azonnal letartóztatva.

Én akkor lettem teljesen biztos, hogy mindez teljesen komoly, amikor az 1988. november 7-i ünneplés keretein belül volt egy olyan műsor, melyben az egyik résztvevő szidta Lenint. Lenin a szentek szentje tabu volt a szovjet közéletben, a hatalom elleni kritikai hozzáállás bevett módja is az volt, hogy "letértünk a lenini útról, vissza kell térni rá". De nyíltan elvetni Lenint kb. olyan volt, mint zsidó közösségben tagadni a holokausztot.

Közben a szovjet tv egyre népszerűbb lett Bulgáriában. Ott egyre inkább olyan dolgokat lehetett hallani, amiket korébban csak a SZER, a BBC, s a DW bolgár adásaiban. A bolgár vezetés pedig nem tehetett semmit, elképzelhetetlen lett volna a szovjet tv elleni bármilyen intézkedés.

Elterelő trükkök persz lettek. Pl. javítva lett a bolgár tv minsége, jövel több nyugati zene, nyugati filmek lettek leadva. A bolgár zenéből pedig a diszkó és rocj átkerült a tűrt kategóriébül a támogatottba.

A szovjet péntek 1990 elején szűnt meg Bulgáriában, pár hónappal a rendszer bukása után. Ma is népszerűek az orosz csatornák egyébként, de persze ma már más ennek a környezete. Mindenesetre még az legolcsóbb kábeltévés csomagokban is van orosz csatorna.

Van egy Leslie Nielsen jelenet a Csupasz pisztolyban, melynek lényege a spermaadás komikuma. Nos, velem majdnem megesett ez, de talán még viccesebb alakban.

1988 késő őszén elmentünk meddőségi vizsgálatra. Mert hogy nem következett be még terhesség.

Kicsit füllenteni kellett hozzá: hogy már 3 éve próbálkozunk sikertelenül. Nekünk a szexuális életünk tartalma akkor még csak kicsit több mint 2 év volt, de hozzáhazudtunk még pár hónapot.

Én azt hittem, a nőt vizsgálják, így teljes nyugalommal mentem. Aztán jött a villámcsapás: először ki kell zárni a férfi problémáját. Ennek módja pedig a sperma-életképesség számlálása.

Szerencsére az azonnali számlálástól megmenekültem, mert kiderült, úgy kell spermát adni, hogy az "erős" legyen, azaz legalább 72 óra szexuális önmegtartóztatás szükséges előtte. Mivel ez nem volt meg - huszonévesen és házason nem jellemző, hogy ember 3 napot kihagy -, csak új időpontot kaptam, 3 héttel későbbre, akkor akkor jelenjek meg 72 órás önmegtartóztatás után, s alaposan megmosakodva az illető helyen, majd adhatok spermát. Furcsán nézhettem, így az orvos kérdezgetni kezdett:

- Adott már valaha spermát?

- Soha, s nem is tudom hogyan kell csinálni.

- Vizeletet már biztos adott sokszor, ez majdnem ugyanaz.

- Nincs valami más módszer?

- Végülis van: belenyúlok a seggébe, a prosztatájához, attól spontán lesz egy kis spermakilövelés. De elég kellemetlen élmény, csak olyanoknál alkalmazzuk, akiknek merevedési zavaruk is van. Maga 20 éves, biztos nincs ilyen baja.

- Hát, nővel nincs, de műanyag pohárral lehet, hogy lesz.

- Ha kell, vannak segédeszközök: pornólapok.

- Nem szeretem a pornót.

- Hát, akkor vagy ráveszi a feleségét menjen be segíteni magának, vagy marad a seggbenyúlás.

Továbbra is berzenkedtem az egésztől, de ez a "feleség bemehet segíteni" szöveg kicsit megnyugtatott. De amint teltek a napok, s közeledett a vizsgálat napja, egyre inkább elfogott a rettegés. Az egész helyzet nagyon abszurdnak tűnt.

Aztán 4 nappal a vizsgálat napja előtt hihetetlen örömhír érkezett: a feleségem terhes! Persze maga a hír is kellemes volt, de ezt jelentősen növelte az is, hogy lemondhattam a spermaadást a kórházban mint okafogyottat.

1991-1992 között közelibb kapcsolatban álltam a mormonokkal, mint ezt utólag szerettem volna. Ami viszont előnye volt ennek: meg tudtam ismerni emberi oldalukat is.

Bár mindent megtesznek a mormonok, hogy nemzetközi egyház legyenek, ma is amerikai egyház ez. A hivatalos statisztikáikat nem érdemes nézni, ezek szerint jelenlegi tagságuk a világban 16 millió, s ebből 6 millió az USA-ban. Tudni kell azonban, a mormonok nem tényleges, aktív tagságot számolnak, hanem mindenkit, akit megkereszteltek, s a teljesen passzívvá váltakat se veszik ki az adatokból. Nincsenek ugyan hivatalos adatok erről, de valójában a tagság kétharmada nem is tag.

Az "ősi" mormon törzsterületen - Utah állam, Wyoming délnyugati része, Idaho déli része, Arizona északi része - persze más a helyzet. Ott a nem aktív mormon is ténylegesen mormon. Egyszerűen ezen a területen a mormonság szinte már etnizálódott. Úgy nevezik "kulturális mormon".

Máshol viszont - különösen Európában - az a modell, hogy a mormon missziók tevékenysége nulla körüli eredményt hoz: nagyon kevesen lépnek be, s a belépők közül még kevesebben maradnak. A mormon szempontból legsikeresebb európai ország egyébként Portugália, ahol a hivatalos taglétszám 40 ezer. A nagyjából hasonló nagyságú Magyarországon ugyanez alig 5 ezer fő. Érdekes, hogy a legnagyobb konkurrens - a jehovisták - sokkal sikeresebbek, pedig az ő taglétszám-adataik igazak, lásd a legkisebb "problémáért" kizárás jár. Jehovistából Magyarországon pl. 20 ezer van.

Az átlag mormon misszionárius tehát férfi, amerikai, 19-21 éves, s a mormon törzsterületről jött. A misszionárusi kétéves munka alapvetően családi kényszer - egy hithű családban felnőtt fiatal gyakorlatilag nem mondhat nemet -, másrészt mára egyfajta felnőtté válási rituálévá is vált: hiszen ez az első eset, hogy egy éppen a nagykorúságba lépett fiú különválik szüleitől, s viszonylag önálló életbe kezd.

A mormonok ma az USA-ban a leggazdagabb egyház. A becslések szerint a mormon egyház vagyona kb. 200 milliárd dollár (míg a sokkal több taggal rendelkező amerikai katolikus egyházé "alig" 30 milliárd). Ez azt jelenti, hogy anyagi gondok nincsenek.

Különösen így van, mivel az átlag misszionárius költségeit részben maga a misszionárius fizeti (jellemzően a családja). Jelenleg minden misszionáriusért a családja 10-12 ezer dollár körüli összeget fizet be az egyháznak - ez a kétéves misszió "ára" -, majd ezt az összeget maga az egyház osztja szét, azaz pl. lakást bérel a misszionáriusnak, utazási költséget fizet, valamint zsebpénzt ad. A zsebpénz jelenleg havi 400-500 dollár között van. (Ha a család szegény, akkor lehetséges, hogy mentesül a fent említett 10-12 ezer kötelezettsége alól.)

Nyilván ha a misszionárius gazdag családból van, van saját pénze is. De az ilyen költés fekete pontnak számít, az elvárás: a misszionárius éljen meg a zsebpénzéből. Nyilván ez a zsebpénz csillagászati összeg Afrikában, a gazdag nyugati államokban meg kevés. Ezért bevett szokás, hogy a gazdagabb országokban - ahol tehát az egyháztagok is jómódúak - a misszionáriusokat helyi egyháztagok etetik.

A 90-es évek eleji Bulgáriában a mormon misszionáriusok iszonyú gazdagok voltak a helyi viszonyok hátterén át nézve. Kifejezetten elő volt nekik írva, ne fogadjanak el ebéd- és vacsorameghívásokat a helyi tagoktól. Elvárás volt a szerénység is, pl. annak ellenére se használjanak taxit, hogy az filléres költség volt akkoriban.

A bolgár tagság a misszió megnyitása után gyorsan elérte a 200 főt. Személyes tapasztalatom: a legtöbb új tag tisztán hátsó gondolatból lépett be. Egyrészt azt hitték, ezzel majd könnyebb lesz az USA-ba kivándorolni, de legalábbis valamilyen amerikai ösztöndíjat szerezni. S persze voltak férjre vadászó csajok, ezek gyorsan csalódtak, mert talán az egyik legfeketébb pont egy misszionárius számára, ha kiderül a missziója alatt ismerkedett meg: ebből ugyanis egyenes a következtetés, hogy biztosan házasságon kívüli szexuális életet élt, ami pedig talán a legnagyobb bűn a mormonoknál.

A mormonok észbontóan puritánok ugyanis. A kamasz fiúknak és a fiatal, még nem házas férfiaknak a maszturbáció mint Sátán leggonoszabb kísértése van beállítva.

Szóval egyrészt ott vannak fiatal, életerős srácok, akik az önkielégítéstől is rettegni kötelesek, másrészt meg fiatal bolgár lányok. A bolgár lányok egy része meg direkt kellette magát, de aki nem tett így, az is túl jól nézett ki a puritán szabványok szerint. Egyszerűen nagyon másak az amerikai puritán szokások és a bolgár ortodox szokások. A bolgár szokások szerint - még az erősen konzervatív szokások szerint is - a szerény kinézet csak a házas nőkre vonatkozik, míg a hajadonoknál teljesen normális és nem erkölcstelen a kihívóbb kinézet. Egy szóval: még a bolgár szokások szerint szolíd nő is túl kurvás a puritán szokások mércéje szerint.

Akkoriban 4 amerikai mormon misszionárius működött Szófiában. Köztük a vezető olyan volt, aki korábban Belgrádban volt misszionárius, azért tették át Szófiába, mert beszélt valamennyire szerbül, így a bolgárt is várhatóan könnyebben tanulja majd meg. A srác olyan volt, mint egy amerikai vígjátékban a folyton szexről beszélő kamasz, csak ő nem beszélhetett, de látszott az arcán a fő baja: a disszonancia ösztönei és az egyházi tanítás között.

Egyszer megkérdeztem: mi számára a legnagyobb kihívás, hogy Kelet-Európában él 2 évet, miközben korábban egyetlen külföldi útja az volt, hogy nyaralt 10 napot a szüleivel Mexikóban. Nem szólt se honvágyról, se valamely hiányról - hogy pl. valamilyen megszokott termék nem kapható -, hanem azt mondta "a buszok". Dehát mi van a bolgár buszokkal? - csodálkoztam. Mire ő kissé elpirulva elmondta: a buszokon, a sofőr kabinjának hátsó üvegén rendszerint egy nagy naptár van kitéve, valamilyen cég reklámja, s azon teljes alakban egy szép csaj, lenge ruházatban. - Na most, képzeld el, imádkoznom kellene, hogy legyen sikeres a napi munkám, jól tudjak magyarázni az érdeklődőknek, s erre meg közben előttem egy gyönyörű lány fürdőruhában, lobogó hajjal, kisminkelve, kihívó pózban, mintha csak engem nézne, szóval szerinted lehet a Mennyei Atya tervén elmélkedni, ha közben áll a szervem mint egy acéloszlop?

A hollywoodi álomvilágban mindig eljön a nagy pillanat. A férfi megkéri a nő kezét, jellemzően ilyenkor halk zene hallatszik, gyűrűt vesz elő a férfi.

Jellemzően nyálas sztori, bár lehet, hogy pár év múlva mégis mély átéléssel fogunk erre emlékezni, mert akkor már férfiak férfiak kezét fogják megkérni a filmekben. Egyébként tiszta kiváncsiságból kérdezem: a férfikéz férfi általa megkérésekor mi a procedúra, ki kér meg kit? Ezt esetleg előzetesen kisorsolják?

Nos, mi bölcsészek vagyunk, távol áll tőlünk Hollywood.

Szóval hogyan is nem kértem meg a múzsám kezét? Ez 1986. április 11-én történt, a Gagarin-nap 25. évfordulója előtti napon, a késő délelőtti órákban. A hely: Havanna Vedado kerülete, a 19. utca és az I utca sarkától nem messze, a Victor Hugo park egyik padján, egy nagy fa alatt.

Akkor már 6 hónapja voltunk együtt mint pár, s ebből 4 hónapja teljesen komolyan.

Éppen arra terelődött a beszélgetés, hogy mi lesz a tanév vége után, júniusban. Mindkettőnknek haza kellett mennünk augusztus folyamán. Megállapítottuk, nem lenne jó, ha engednénk az események természetes folyásának, azaz beletörödnénk, hogy a kapcsolatunknak vége ezzel.

Kis gondolkodás után azt mondtam:

- Egy év egyetemet el kellene végeznem Budapesten, bürokratikus okokból, s aztán eljönnék hozzád, 1987 nyarán, s aláírnánk a papírokat.

- Milyen papírokat? - kérdezte ő.

- Úgy értem, a házassági papírokat.

- Ja, értem - mondta, a valószínűleg ez volt a világ legkülönösebb beleegyezése egy sajátosan feltett házassági ajánlatba.

Megállapítottuk tehát mi a terv, majd jött pár csók, bár az amúgy is jött volna. De aztán pár perc múlva ő ismét megszólalt:

- Nem lenne egyszerűbb Karácsony környékén? Minek várni a tanév végéig?

- Igen, végülis így van. Szar lenne nélküled annyi ideig. Meg hát házason is lehet egyetemre járni.

- Tudod mit akkor? A legegyszerűbb még idén. Én eljövök hozzád ősszel még. Jobb a tanév elején, mint a vizsgaidőszakban.

- Nagyszerű ötlet, mikor jössz?

- Amikor hazamegyünk, megnézzük milyen papírok kellenek, s akkor megbeszéljük telefonon.

Ebben maradtunk. Augusztus 9-én elbúcsúztunk egymástól a havannai repülőtéren. Ő hazaért Szófiába augusztus 11-én, én meg Budapestre szeptember 6-án.

Aztán október 2-án eljött Budapestre, majd 16-án aláírtuk a "papírokat".

Annyit azért megtettünk, hogy az esküvő - mely tényleg szinte csak aláírás volt - után kisszámú vendégeinket elhívtuk a budapesti Havanna bárba - akkor ez a VI. kerületben volt, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majdnem szembe az Arany János utcai metrómegállóval - egy-egy italra, ezzel emlékezve meg az eredeti "kéz nemkérés" helyszínére.

Az expat a bevándorolt és a hivatalos kiküldött közti állapot alanya.

Ő nem hivatalos - állami - képviselő, de nem is olyan, aki az új országban le akarna telepedni. Hanem a tartózkodását ideiglenesnek szánó személy.

A kommunizmusban - legalábbis a magyar verzióban - még az expat is hivatalos kiküldött volt, de csak a szó tágabb értelmében. Hiszen nem lehetett csak úgy neki indulni egy másik országba ideiglenes, de tartós ottlét céljából. A vendégtanárok is engedélyt kaptak ehhez, de még a magánösztöndíjasok is.

Mégis ez egy eltérő csoport volt a hivatalos állami kiküldöttekhez képest.

Amikor Kubában éltem 1980-1986 között, a legnagyobb ilyen expat közösség a szovjet volt természetesen. Összlétszáma - családtagokkal - az 50 ezres szám körül volt. Ennek 60 %-a Havannában.

Talán legjellemzőbb vonásuk a célország bojkottja volt, ezek az emberek egyszerűen megtagadták a beilleszkedést Kubába, ennek legdrasztikusabb jele a spanyol nyelvtudás teljes hiánya volt. Persze nem is volt erre szükségük, a munkahelyük szovjet volt, a baráti közegük pedig a hasonszőrűek. A gyerekeik se tanultak meg spanyolul, mert szovjet iskolába jártak.

A mai nyugati expat közösségek szinte teljesen ugyanígy működnek. Zárt gettóvilágot alkotnak: nemzetközi iskolák, saját klubok, az angol nyelv teljhatalma. Amikor helyi szolgáltatás kell, kétségbeesetten keresnek angolul beszélő fogorvost, autószerelőt, gyerekóvót, stb.

A mai helyzet talán csak annyiban rosszabb, hogy ma egy nyugati expat és egy helyi lakos között nagyobb az életszínvonalbeli eltérés, mint annak idején egy szovjet expat és egy átlag kubai között volt.

S amikor a fő szabály megtörik, nagy a meglepetés.

Még pár éve volt. A büszke holland expat Szófiában él, nagy nemzetközi cég vezető beosztású embere. Annyira idegen volt neki minden ott helyben, hogy - bár angolul tárgyalt a hivatalos találkozókon - felbérelt kísérő tolmácsot.

Aztán legközelebb 2 évvel később találkoztam az illetővel. Persze angolul szóltam hozzá, hiszen tudtam, csak hollandul és angolul tud. Mire ő elkezd folyamatosan beszélni bolgárul. Nem teljesen tökéletesen ugyan, de jobban, mint amennyire én beszélek angolul. Döbbenet, mi történt ezzel az emberrel, vajon hogyan adta fel felsőbbrendűségét, hogy képes volt "helyi nyelvet" tanulni (igen, ez a felsőbbrendűség egyik idegesítő jele, még a nyelv nevét se mondják ki, hanem "helyi nyelv" alakban nevezik meg).

Ennek csak egy magyarázata lehet, gondoltam, s ő meg is erősített ebben: 1 éve feleségül vette a kísérő tolmácsát. Hozzá is tette viccesen: nincs jobb nyelviskola az ágynál.

Azóta a holland átállt az ellentáborba: most már ő szörnyülködik a "sok hülye külföldin", aki elmegy élni évekre egy országba, aztán nem tanul meg semmit az ország nyelvéből.

A hollywoodi filmek monopóliumának talán legkárosabb hatása egy irreális életvitel átlagosnak való bemutatása. A családban 1 ember dolgozik, de van legalább 2 jó minőségű autó, a házban minden gyereknek saját szobája van, hatalmas nappali is van. A kiadásokra mindig van pénz, soha nincsenek anyagi gondok, a család gyakran jár szórakozni.

Na most, egy átlagos filmbéli családi ház vagy egy központban lévő nagy lakás bérleti díja 7-8 ezer dollár/hó körül mozog azokon a helyeken, melyek az ilyen filmekben lenni szoktak, tehát New York, Chicago, Los Angeles, stb. Ha megvette valaki, azaz banki hitel van, akkor is ennek az összegnek a 80 %-a körül.

Az alapszabály: a kényelmes élethez nem szabad a jövedelem egyharmadánál többet a lakhatásra költeni. Azaz a konkrét esetben 22 ezer dollár nettó jövedelem mellett engedhető meg a fent leírt lakás. S mivel a feleség nem dolgozik, ilyen jövedelemmel a férjnek egymagában kell rendelkeznie.

De mi a valóság? A medián - direkt mediánt írok, nem átlagot, mert az átlag nyilván magasabb - amerikai nettó havi jövedelem 2021-ben 3200 dollár volt.

Amerikában hány embernek van ilyen jövedelme? Nagyjából a lakosság 6 %-ának. Nem a világon, hanem a gazdag Amerikában!

Azaz a filmbeli átlagember messze nem átlagember, hanem a felső középosztály tagja.

Kb. mintha egy budapesti banki felsővezető életvitelét - átlag nettó havi 4 millió Ft - hazudnánk magyar átlagnak.

Már nem a keleti férfi számára, neki ez természetes.

A nyugati világ egyik jelensége, hogy az ottani férfiak keleti feleséget akarnak. Keleti alatt érthető kelet-európai, de ázsiai is.

Először is nem követelőzik, hanem kooperatív. Aztán nőiességét még hagyományosan értelmezi, a férfi igényeket figyelembe veszi. Semmiképpen se feminista.

A dolog egyébként rizikós. Személyesen ismerek nyugatit, aki nagyon pórul járt ezzel. Keleti felesége ugyanis éppen azért akart nyugatra kerülni, mert irigyelte a nyugati nők életvitelét. S amint kikerült nyugatra, s stabilizálta ott helyzetét, nyugatibb lett egy őshonos nyugatinál.

A művész az embertömeg felett van. Másképp nem is lehetséges.

A három jellemző kimenete ennek az öndestrukció, a kihasználás, a beolvadás.

Az öndestruktív művész azt érzi, szakadék van közte és a társadalom között. Ő nagyon fent van, az emberek meg nagyon lent. Megoldás nincs, tehát jön az alkohol, a drog, majd az öngyilkosság.

A kihasználó művész ugyanerre a következtetésre jut, de a megoldás egészen más: ha már ennyire fent vagyunk, mindenki más meg ennyire lent, akkor a sok hülyét meg kell fosztani pénzétől.

A beolvadó művész is látja a hatalmas szakadékot, de ő azt szeretné, ha a tömeg része lehetne, anélkül, hogy elvesztené ezzel a madárperspektíváját. Sajnos ritkán működik ez, a legtöbbször az eredmény a művész tehetségének elvesztése.

Sajátos keresztény probléma annak kérdése ki keresztény és ki nem az.

A legtöbb nagy vallásban ez a probléma nem létezik. A buddhizmusban az egyes irányzatok elfogadják egymást, ha nem is értenek egyet egymással. (Az ortodoxabb buddhizmus - a theravada buddhizmus - ma a fő vallás Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában - kivéve Vietnámot -, míg a reformistább verzió - a mahajana buddhizmus - pedig Mongóliában, Kínában, Koreában, Japánban, Vietnámban.) A hinduizmusban - ahol az egyes irányzatok között akkora eltérések vannak, hogy nem is ismerhető fel könnyen a közös alap - ugyanez a helyzet. A judaizmusban hasonló a helyzet: persze vannak egymásról még viccek is, de azt senki se kérdőjelezi meg, hogy a másik ne lenne zsidó.

Tulajdonképpen csak az iszlámban létezik ellenségesség az irányzatok között, különösen a szunniták és a siíták között. (A szunniták minden iszlám országban jelentős többségben vannak, kivéve: Azerbajdzsán, Bahrein, Irak, Irán. Két országban a két irányzat közel azonos arányban van: Jemen és Libanon - a jemeni polgárháború tulajdonképpen egy szunnita-siíta harc. S egy ország van, ahol az iszlám harmadik irányzata - az ibadita - a többségi: Omán.)

Egy hindu vagy egy buddhista jellemzően viccesnek tartja, hogy keresztény felekezetek egymást nem ismerik el, miközben - legalábbis hindu/buddhista szemmel - alig van köztük eltérés.

Mind a 3 fő keresztény irányzatban van természetesen radikális és mérsékelt értelmezés is, ill. ma már teljesen nyitott értelmezés is.

A protestáns hagyományos értelmezés szerint az "5 sola" elfogadása szükségszerű a kereszténység számára, s különösen közülük a következő 3, mely 2 dolgot jelent valójában:

• sola scriptura elv, azaz kizárólag a Biblia a tanítás egyetlen biztos alapja, minden másnak pedig vele összhangban kell lennie - ez eleve kizárja a katolicizmust és az ortodoxiát, ahol a Biblia csak része a Szent Hagyománynak, s nem szükséges az összhang a Bibliával, hanem a Szent Hagyománnyal kell összhangnak lennie,
• sola fide elv, azaz megigazulás csakis hit által és sola gratia elv, azaz megigazulás csakis Isten kegyelme által - itt inkább az eltérő értelmezés jelent gondot.

A radikális protestánsok különösen szeretnek ugrani a sola fide elvre, egyenesen eretnekségnek tekintik a hagyományos katolikus és ortodox nézetet a jócselekedetek szerepéről. Míg a protestáns sola fide szélsőséges értelmezése az, hogy az ember egy gonosz bűnhalmaz, mert semmi jóra nem képes önerőből, addig ezt elvetik mind a katolikusok, mind az ortodoxok.

Ha az ember amerikai protestánsokkal beszél, két fő tabut hall: a nem-biblikus tanítások tilalmát és a jócselekedetek elvetését. Az utóbbira a protestáns magyarázat még félig-meddig koherens, hiszen azt vallják a jócselekedet okozat, nem ok - bár itt felmerül az, hogy akkor ezek szerint semmi jó nem történt Jézus előtt, ami abszurd állítás. Ami pedig a másikat illeti, valójában a protestantizmus is tele van nem-biblikus tanításokkal, csak éppen azt hazudják róluk, hogy ezek valami rejtélyes módon levezethetők a Bibliából.

Eleve ennek a Biblia-alapúságnak a képtelenségét az is bizonyítja, hogy több száz, sőt több ezer ilyen "biblikus" protestáns felekezet létezik, jelentős különbségekkel egymás között.

A mai modern protestáns álláspont ma már sokkal inkább az, hogy minden magát kereszténynek mondót elfogadnak kereszténynek, egyes drasztikus eseteket leszámítva, lásd pl. a Szentháromság megvallása ma is kötelező elem, ezért a protestánsok jellemzően nem ismerik el kereszténynek a jehovistákat, a mormonokat, s az unitáriusokat.

A katolikusok és az ortodoxok jellemzően elismerik egymást, azaz a másikat csak szakadárnak tekintik, de nem eretneknek. Ennek oka: a kereszténység kritériuma náluk a Szent Hagyomány és az apostoli lánc megléte.

Itt a legengedékenyebb álláspont: mindenki keresztény, aki legalább a niceai alapokat vallja. Azaz gyakorlatilag mindenki, kivéve: jehovisták, mormonok, unitáriusok.

A legkeményebb, radikális álláspont szerint pedig egymást se ismerik el, azaz a ortodoxok a katolikusokat, s viszont, de ez manapság ritka vélemény.

A mai többségi álláspont ortodox részről az idegen kereszténység felosztása 2 különálló részre:

• idegen hitűek (szlávul: иноверие, görögül nem tudom): ide azok tartoznak, akik magukat kereszténynek nevezik, de közben nincsenek érvényes szentségeik, s emellett eretnek tanításokat hangoztatnak - ide tartozik minden újprotestáns, minden marginális protestáns, s a hagyományos protestantizmus egy jelentős része, a kálvinista típusú felekezetek jellemzően itt vannak,
• más tanításúak (görögül: ἑτεροδοξία, szlávul: инославие): ide azok tartoznak, akiknek vannak érvényes szentségeik, vagy nincsenek ugyan, de bár téves, mégse nyíltan eretnek tanításokat hirdetnek - ide tartoznak a katolikusok, s a hagyományos protestantizmus jelentős része.

Persze az udvarias szóhasználat mögött a tartalom nem igazán udvarias, hiszen a "más tanítású" jelentése "helytelen tanítású", lásd görögül heterodox és ortodox - az "ortodox" szó jelentése "helyes tanítás": ορθός δόξα, s ennek szláv tükörfordítása a "pravoszláv".

Az ortodoxián belüli 3 ág esetében ugyanez van, itt természetesen "más tanítású" a másik 2 csoport. Valójában itt az eltérés egy hitelvet érint.

A katolicizmusban az udvarias régi hivatalos szó a "nem egyesült egyházak", azaz katolikus szemszögből érvényesek a szentségek, érvényes az apostoli lánc is, de nem ismerik el a római pápa egyházfőségét.

Már érintettem azt a témát, hogy a kommunizmus bukása ott okozott a legnagyobb változást, ahol a rendszer a leginkább zárt, leginkább hithű volt. Akkor elsősorban a szexuális erkölcsöt hoztam fel példának.

Magyarország nagyon nyílt rendszer volt a Kádár-kor második felében, az ideológiát a rendszer működtetői se vették már komolyan. Ennek persze meglettek a súlyos következményei, de viszont drasztikus változás sem állt be ennek következtében: egy 1985-ös és egy 1995-ös magyar átlagember nem viselkedett különbözően, nem jöttek el új szokások, s nem haltak ki régiek - a magyar rendszerváltozás sok külső változást hozott, de a lelkekben szinte semmi se változott.

Ezzel szemben a bolgár rendszerváltozást drasztikus változásokat eredményezett. Korabeli bolgár szemmel a magyar későkommunista korszak teljesen romlottnak tűnt, míg a magyar korakapitalista korszak meg ósdinak, nem elég "haladónak".

A későkommunista Bulgária három legstabilabb népi jellemzője: a főváros-vidék ellentét, a házasságon kívüli gyerekek diszkriminálása, s a teljes szkepticizmus volt.

A főváros-vidék ellentét teljesen eltúlzott volt. A legnagyobb sértésnek az számított, ha valakit vidékinek neveznek. A rendszerváltozás ezt teljesen elsöpörte, Szófia lakossága a duplájára nőtt azóta, mert hirtelen megszűnt minden akadály a betelepülés előtt. Az 50-es felüli szófiai lakosság körében még ma is él a vidékiek ellenzése egyébként, de ma már ez persze marginális jelenség.

A másik: a fattyúgyerekek megvetése. Ez is nagyon radikális volt. Az együttélő, de nem házas szülők gyereke is fattyúnak számított. Ez annyira az ellentétére fordult, hogy ma már több gyerek születik házasságon kívül, mint belül.

Ma már ritkaság a stabil család. Olyan szintű zavar lett, hogy mára a leginkább polgárpukkasztó magatartás normálisnak lenni.

A teljes szkepticizmus viszont megmaradt, csak éppenhogy tovább rontott mindent. A szólásszabadság eljövetele azt eredményezte, hogy most már nem kell hazudni, immár lehet nyíltan is mindenben kételkedni, mindent értelmetlennek mondani. Ez a nyíltság azonban azt eredményezi, hogy a vaciláló embereket is a rossz felé tolja.

Én úgy látom, hogy ha nem jön meg Bulgáriába is a nyugatellenesség vonata, ami elindíthat egy újfajta normalizációt, akkor az országnak vége lesz az évszázad végéig.

A legnépszerűbb bolgár tv-vetélkedő igencsak sajátos. Először is nem licenzműsor, azaz helyi találmány. Másodszor, az állami tv-ben sugározzák. S végül a harmadik, a legsajátosabb: nem lehet semmit nyerni rajta, a nyeremény az, hogy nyert az ember, s pont. Még jelképes tárgynyeremény sincs. Ennek ellenére hatalmas részvételi igény van.

A műsorvezető nem profi, hanem egy népszerű - bár nem elsővonalbeli - idősődő bolgár könnyűzenei énekes, aki pár éve színészként is szerepelt egy eléggé sikeres bolgár vígjátékban, a Londoni Misszió című alkotásban, ahol ő játszotta a bolgár köztársasági elnököt. A film egyébként az egész bolgár politika paródiája, a sztori annyi, hogy Bulgária 2007-es EU-belépése kapcsán a londoni bolgár nagykövet - aki persze semmihez se ért - ünnepséget szervez, erre eljön a bolgár elnök és felesége is, mert a nagykövet megígéri, személyesen II. Erzsébet is jelen lesz a fogadáson, ami persze nem következik be, így végül egy királynő-hasonmást szerződtetnek. Közben mindenféle abszurd dolgok zajlanak: az elnök csapata annyira inkompetens, hogy még az elnöki beszédet is elvesztik egy nyilvános vécében, a követségen pedig furcsa alakok dolgoznak, az egyik pl. úgy spórol, hogy hattyúkat fog londoni közparkokban, s többek között ebből készül a fogadáson az ebéd is. Közben a londoni rendőrség nyomoz a rejtélyes hattyúlopások miatt, az e célból a hattyúkon elhelyezett egyik nyomkövetőt végül a bolgár elnök felesége nyeli le a díszebéd során. A film végén a brit Külügy leszól a londoni rendőrségnek: a nyomozást abba kell hagyni, diplomáciai mentesség miatt.

De a lényegi téma most a vetélkedő. Minden hétköznap van. Jelentős benne a szerencseelem, mert több ezer témakörből sorsol a számítógép. Az első körben 4 játékos van, a kör végén kiesik a legkisebb pontszámú. Van még 2 kör, a végén egy ember marad, ő a nyertes. A nyertes játszik a következő adásban is.

Engem a 2. kör riaszt vissza, ahol archív videók alapján vannak kérdések. Egyszerűen nem ismerem jól a bolgár zenészeket, színészeket, eleve nem éltem az országban soha 19 éves korom előtt, ez mind hatalmas hátrány számomra. A múzsám viszont bátrabb volt, ő elment játszani. Persze pechje volt, jó pontszámmal kiesett már az első körben.

Talán legidegesítőbb jellemzője a ballib propagandának a kényszeres belemagyarázás. Különösen akkor volt ez nagyon erős, amikor ballib teljhatalom volt a médiák terén.

Meséltem, hogyan lett annak idején Bod Péter Ákos náci gazember a ballib médiákban, amikor még MNB-elnök volt. Bod egyszer úgy döntött, nem hallgat a szakértőkre, hanem ő maga választja ki az új magyar érmék dizájnját. Ekkor jött a ballib értelmezés kb. a következő módon: a nem dizájner beleszól a szakemberek dolgába = nem ismeri el a szakértelmet = egyetért Csurkával aki szerint a szakértelem bolsevik trükk = tehát antiszemita, mert az antibolsevizmus kódolt antiszemitizmus = tehát náci.

Abszurdum, amikor most a fideszesek ugyanezt csinálják. A választási kampány hevében.

Karácsony Gergely azt mondta: "Parkba építkezni olyan, mint a templomban belepisilni a szenteltvíz tartóba, ami belefér, csak tönkre teszi azt, amiért ott vagyunk." - nos, ez persze egy marhaság, de ebből azt kihozni, hogy KariGeri kiáll a szenteltvíz tartóba pisilés kb. ugyanaz, mint Bod esete az érmékkel.

Ez mire jó? Segíteni akarnak a ballib kampánynak?

A KariGeri-féle eszköz neve egyébként hiperbola (hüperbolé), ez egy szókép, melynek fő eleme a túlzás.

Amikor a megmondóember újságírónak képzeli magát. S látványosan felbuktatja saját magát.

A Soros Magyar Hangja új műsorszáma Gulyás Balázs podcastja.

Elképzelem: Balázs kampányolni akar, ezért csinált egy műsort. Nos ki is találja az alapötletet: a Fidesz egy szekta, szavazói pedig fanatikusok.

Csak aztán elköveti azt a súlyos hibát, hogy vendégével nem egyeztet előre, abban reménykedve, hogy mivel a vendég ismert ballib, nyilván meg fogja mindezt erősíteni. Azonban Lakatos Júlia már az elején ellentmond, s azt állítja: a Fidesz csak annyiban vallásos szekta, amennyiben minden más párt tábora is, azaz hiba vallásos hitként leírni a jelenséget.

Balázs próbál erősködni, de Júlia nem tágít, sőt még azzal is megpakolja a szövegét, hogy a ballibek is éppen azért sikeresebbek most, mint korábban, mert hasonló módon kezdtek el viselkedni.

Balázs halkan tajtékzik, a műsor feléig folyamatosan támad, nem akarja elhinni, hogy Júlia nem hajlandó megtámogatni őt.

Aztán lassan feladja Balázs. A végére felveszi a sértődött kisgyerek pózát, akinek nem vett az apukája vattacukrot, pedig megígérte.

Kiváló szórakozás. Sokat lehet nevetni Balázson.

Balázs, még sokat kell tanulnod a szakma nagyjaitól! Bolgár Gyuri bácsinál ajánlok egy mesterkurzust, ő még hümmögéssel is képes hatékonyan kampányolni, s nincs az az intrejúalany, akinek szavait ne lenne képes a maga javára fordítani.

Kijöttek a bolgár tavalyi népszámlálás adatai. Az összadat már nyilvános: 6,5 millió fő.

Ez abszolút katasztrófa, 10 éve még 7,3 millió volt. Az utolsó kommunista évben - 1989 - pedig 8,9 millió.

Magyarország is csökkenő lakosságú, de a bolgár esethez képes elhanyagolható mértékben: 32 év alatt csökkent 10,4 millióról 9,7 millióra.

Jelenleg Bulgária az abszolút népességcsökkenésben az 5. helyen van a világon. Az első 4 helyezet sorrendben: Lettország, Moldávia, Litvánia, Észtország. (Magyarország a 16. helyen van.)

Ami azonban még rosszabb, a természetes csökkenésben Bulgária világelső, itt nem veszik figyelembe a ki- és bevándorlást, csak a születéseket és halálozásokat. (Magyarország ebben a 8. helyen van.)

Mivel egyaránt vannak személyes tapasztalataim mostanról és a 80-as évek végéről is, mindez a drasztikus változás szabad szemmel is látható.

A 80-as évek végén több volt a kisgyerek Szófiában, mint Budapesten. Ma az arány fordított. Amikor az ember kiment egy játszótérre Szófiában a 80-as évek végén, szinte verekedni kellett a többi kisgyerekkel. Manapság ha az ember kimegy egy ilyen helyre, alig pár játszó gyereket lát.

A másik a gyerek:kutya arány. A 80-as évek végén ez 5:1 volt, most 1:5. Nem messze tőlünk van egy közpark, most a közparktól kissé délnyugatra élünk, a 80-as évek végén meg a parktól északnyugatra. Ma a kutyák zavarják egymást a kevés gyerek között, akkoriban a gyerekek zavarták egymást a kevés kutya között.

Pár napja írtam régi, ma már bőven 60+ éves, bolgár ismerősömről, aki 30-as évei kezdetén ortodoxból újprotestáns (még pontosabban: pünkösdista) lett.

Bevezetőként a bolgár vallási helyzet.

Bár Bulgária alapvetően ortodox keresztény (a lakosság kb. 80 %-a), jelentős muszlim kisebbséggel (a lakosság kb. 15 %-a, ebből 14,3 % szunnita, 0,7 % siíta), vannak kisebb vallások is. Ez kb. 2 % katolikus (ebből nagyjából 1,5 % latin rítusú, 0,5 % bizánci rítusú, magyar szóhasználattal "görögkatolikus"), s kb. 3 % protestáns.

A protestantizmus a kommunizmus bukása előtt abszolút marginális volt, 1 % alatt. Azaz a mai protestáns hívek zöme a 90-es évektől lett az, leginkább a kommunizmus bukása utáni első évtizedben, amikor tele volt az ország mindenféle külföldi újprotestáns misszonáriusokkal, de nem csak velük, hanem olyanokkal is, melyekkel se a hagyományos, se az új protestánsok nem vállalnak közösséget (pl. jehovisták, mormonok).

Az ezredfordulóra nagyban lecsengett mindez, a csatlakozott bolgárok nagy része ki is lépett. Ma már nincsenek látványos "evangelizációk". Maradtak egyes keménymagok. A leghűebb új tagok a cigányok egyébként. Eléggé sajátos: Bulgáriában az újprotestánsok között felül vannak reprezentálva a cigányok.

Egyébként vannak Bulgáriában hagyományos protestánsok is: baptisták, evangélikusok, metodisták, reformátusok, de kevesebben vannak az újprotestánsoknál. Nekem egyszer akadt egy református bolgár kollégám, ő mesélte, egész Bulgáriában összesen 2 ezren vannak - magyar szemmel vicces, hiszen Magyarországon a reformátusok a második legnagyobb felekezet.

A sajátos helyzet miatt a bolgár hagyományos és új protestánsok együttműködnek. Magyar párhuzamnmal mintha a Hit Gyülekezete és a Református Egyház egymás szövetségesei lennének, sőt egy közös társadalmi szervezetben lennének együtt tagok. De ez Bulgáriában normális, hiszen az eltérések köztük jóval kisebbek, mint az eltérés bármelyikük és az ortodoxia között, plusz az érdekvédelem másképp nem is működhetne. Hiszen ezek mind kis, párezres, maximum 10-20 ezres felekezetek.

Ebben az összprotestáns együttműködésben csak azok nem vesznek részt, akik saját hitelveik miatt senkivel se szövetkeznek (pl. az adventisták), ill. azok, akik magukat keresztényeknek tekintik, de ezt a többiek nem ismerik el (lásd jehovisták, mormonok).

A legnépszerűbbek a hagyományos protestánsok között a baptisták, az újak között a pünkösdisták, a marginálisabb felekezetek között pedig természetesen a jehovisták. A jehovisták azok, akik a kommunizmus alatt is aktívan működtek (persze illegalitásban).

A legkellemetlenebb marginális csoportok - Egyesítő Egyház, mormonok, szcientológusok - mára teljesen összeomlottak, ezeknek csak pár száz aktív tagjuk van.

De vissza a témára. A keresztény teológiai oktatás Bulgáriában a fentiek miatt természetesen ortodox teológiát jelent. Ez annyira így van, hogy sokszor protestánsok is beiratkoznak az ortodox teológiára. Ma már vannak protestáns iskolák is, de sokszor ezekben is ortodox tanárok vannak. A jellemző az: ami eleve közös, azt ortodoxok tanítják, s ami protestáns specifika, csak arra van saját ember - lásd egyháztörténetet, patrisztikát, filozófiát, Biblia-történetet, egyházi nyelveket bárki taníthat, de pl. apologetikát nem, mert ez utóbbi felekezetfüggő.

Szóval ismerősöm és eleve protestáns haverja az ortodox teológián voltak negyedéves hallgatók. Otthon vannak éppen, s csengetnek. Két szép amerikai nagykamasz áll az ajtóban, öltönyben, az öltönyön hátizsák - még el se kell olvasni a névtáblájukat, de már ebből tudható: megjöttek a mormon misszionáriusok! Előadják a szabvány szövegüket, hogy valami fontosat akarnának megosztani Jézus Krisztusról.

Persze a házigazdák azonal kapcsoltak miről van szó, de összenéztek: hadd jöjjenek be, vicces lesz. Bejöttek, leültek, amerikai mosollyal elkezdték a szöveget. Hagyták is beszélni őket. Aztán jöttek a házigazdák, minden mondatba belekötöttek.

Sajnos az egészre már nem emlékszem, pedig részletesen elmesélte nekem az ismerős, de a leglényegesebb 3 kérdés ez volt:

• A mormon egyháztörténet szerint valamikor még az első egyetemes zsinat előtt az Egyház elhagyta a hitét (általános aposztázia tana), s ezt állította vissza Isten megbízásából Joseph Smith 1830-ban.
  • A keresztkérdés itt szimplán megismételni 1 mondatot, amit maguk a misszionáriusok mondtak, amikor egyházuk örök igazságáról érveltek "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt." (Máté 16:18.) - meg kell kérdezni, ez a mondat igaz-e? Nemmel nyilván nem válaszolhatnak, de ha igennel válaszolnak, akkor az csapda, hiszen nem lehet egyszerre igaz a hitehagyás és az "az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" állítás, valamelyik mindenképpen nem igaz. A mormonok a hagyományos protestáns megoldást se mondhatják itt - hogy nem volt teljes hitehagyás, csak részleges -, hiszen ha nem volt, akkor minek kellett Joseph Smith új egyháza? A protestáns verzió itt teljesen koherens, lásd Luther nem akart új egyházat, erre rá volt kényszerülve, miután kizárták, eleve ő sose állította, hogy előtte 1500 évig minden csak hibás lett volna.
• A mormon misszionáriusok még nem is tértek magukhoz, s jön a következő: honnan tudható, hogy a mai Egyházban (mármint a mormonban) nincs éppen teljes aposztázia? Hiszen ami egyszer megtörtént - valamikor az II. és a III. sz. között - az ma is megeshet.
  • Nyilván most már végképp nem jöhetnek az "az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt" szöveggel az előző kérdés után. A szabvány válaszuk az ima érv szokott lenni: "kérdezd meg imában Istent, ő megmondja melyik az igaz egyház". Amire a viszontválasz: honnan tudhatom, hogy Isten válaszolt, s nem a Sátán? Ami nem zárható ki, hiszen:
  • Ha ugyanis Isten azt válaszolta nekem, nem a mormonok az igaz egyház, akkor az nem Isten válasza volt! Tipikus körkörös érvelés.
  • Azaz ha x, akkor Isten, de ha nem nem-x, akkor Sátán. Dehát akkor minek az egész ima, ha annak eredménye irreleváns? Hiszen annak bizonyítéka, hogy Isten, egyedül az, hogy x a válasz! Azaz egyetlen helyes válasz van, mégpedig x, de ez egy axióma ebben az esetben, nincs mit kérdezni. Arról se kérdezzük Istent imában, hány fok egy sík térben lévő derékszög, hiszen az definíciószerűen 90 fok.
• Itt már kezd vörösödni a misszonáriusok feje. Ekkor eszmélnek rá, Provóban (ez Utah állam, ott van a misszionárusi felkészító intézmény) nem volt túl jó a 3-hónapos tanfolyam, ráadásul csupa olyat mondtak, ami csak protestánsokkal szemben működhet. Most nem tudom mi a helyzet náluk, de akkoriban jellemző volt: a mormonok nem ismerték rendesen az ortodox és a katolikus tanítást, így fel se voltak az ilyen ellenérvekre. Szépen bele is futottak zsákutcákba emiatt.
  • Lásd, amikor fölényesen megkérdezik, honnan van a Biblia, honnan tudhatjuk igazságát. Egy protestáns erre nehezen tud koherens választ adni, de egy katolikus vagy ortodox igen, így vége is az érvnek.
• De jön az előző érv megismételve a szentírások kapcsán. A mormonok szerint azért kellett a Mormon Könyve, mert a hitehagyott Egyház meghamisította a Bibliát, azt átírta, részeket meg törölt - lásd Mormon Könyve, Nefi 1. levele, 24:26. -, viszont a Mormon Könyve tartalmazza az eredeti tanítást, megmásítás és törlés nékül.
• Nos, fogadjuk ezt el, de hogyan lehetünk biztosak benne, hogy a Sátán nem töröltetett részeket a Mormon Könyvéből is, nem másította azt meg. Isten ezt megakadályozta? De hogyan volt erre képes, ha pedig képes volt rá, miért nem akadályozta ezt meg már a Biblia esetében is?

Aztán a két misszionárius gyorsan fel is állt, sietve elköszöntek, az egyik még sértődötten vissza is szólt: "azért jöttünk, hogy mi tanítsunk, s nem azért, hogy minket tanítsanak!".

Az intézményrendszer, meg a fékek és ellensúlyok - ez az egyik kedvenc liberális marhaság. Sokan legyintenek rá, mások meg elhiszik. De kevesen néznek a dolog mögé.

Minden intézményrendszer alapvető célja: az adott politikai rend védelme, hogy azt nehezen lehessen megváltoztatni, sőt egyáltalán ne lehessen megváltoztatni. Ha egy adott rendszerben jelen van a demokratikus elem, az csupán azt jelenti: az adott rendszer keretein belül van mozgástér, de kizárólag a kereteken belül.

Az egyik liberális büszkeség: lám az amerikai rendszer annyira stabil, hogy jöhet ugyan egy rendszeridegen elnök - lásd Trump -, a rendszer marad, azon nem képes lényegileg változtatni senki.

De mit is jelent ez valójában? Azt: az emberek akarata nem számít, hiába akarnák a rendszert megváltoztatni, ezt megakadályozza maga a rendszer.

Persze lehet ennek örülni. Ha pl. abban hiszünk, hogy egy adott rendszer a lehető legjobb, így megváltoztatása szükségszerűen rosszabb rendszert eredményezne, ezért még a népakaratot is korlátozni kell, nehogy a "buta nép" rosszul dönysön. De elhazudni mindezt nem szabad.

Az őszinte liberálisok ezt be is vallják: hogy a liberális demokrácia a demokrácia egy korlátozott alakja, s a korlátozások alapját a liberális elvek képezik: azaz a népnek nincs joga ezeket az alapelveket hatályon kívül helyeznie.

Azért az meglepő fejlemény, hogy Majtényi László a józanság hangja.

Márpedig a Jelen hetilap alkotmányozási vitájában ez zajlott.

Persze nem volt nehéz: az ellentétes álláspont annyira abszurd, hogy nem nehéz hozzá képes józannak lenni.

Majtényi szinte fideszes: lényegében azt mondja, a ballibek nyerjenek, kormányozzanak jól, majd egy új választáson szerezzenek kétharmadot, aztán meg alkotmányozzanak.

Az ellentétes álláspont meg össze-vissza halandzsázás: népi alkotmányozástól nemlétező alkotmányig. Legalább nem volt meghívva Róna Péter, jelenleg ő viszi a csúcsot az alkotmányozási halandzsában.