bircahang

2018\09\20

Tisztulás

Viccesek a keveset gondolkodó véleményezők. Minden oldalon, a Fidesz oldalán is.

A fideszes fősodor máig álomvilágban él, amit nem ment az, hogy a ballibek is álomvilágban élnek, s a ballib álomvilág nyilván jóval rombolóbb.

A klasszikus eset 2000 ősze, amikor a republikánusok nyertek az amerikai elnökválasztáson, s a teljes fideszes médiavilág – mely akkor elég csekélyke volt -, különösen a Demokrata című hetilap annyira belelovalta magát az amerikai kampányba, hogy aztán valamiféle saját győzelemként kommuninálta Bush választási győzelmét.

Ellentétben Trump tavelyelőtti győzelmével, mely valóban komoly változásokra adhatott reményeket, Bush győzelme 2000-ben Gore ellenében semmilyen reményekre nem adhatott semmilyen lehetőséget. A két fő amerikai párt között az eltérés eleve minimális, mint mondjuk a német kereszténydemokraták és szocdemek között van.

A Fidesz újabb kormányzása – 2010 – óta sajnos ugyanezt látjuk, bár tény, hogy vannak már józan hangok is. De a fősodor még mindig valamiféle összeurópai jobb-bal ellentétbe igyekszik beleszuszakolni a magyar belpolitikát, értsd, van a rossz „komcsi” baloldal és a jó „keresztény” jobboldal.

Pedig a valóság az, hogy Nyugat-Európában se a kereszténydemokrata középjobb nem kereszténydemokrata, se a szocdem középbal nem szocdem: mindkettő színliberális. Mikroszkóppal kell keresni a két irányzat eltéréseit.

Remélem, most már a Néppárt agyatlan dicsőítése véget ér lassan. A Néppárt a nemzetközi tőke csicskása, s semmivel se jobb kamu ellenfelénél, a Szocialistáknál, sőt sokszor, retorikájában még rosszabb is: míg a szocialisták legalább a látszat kedvéért, szavakban meg-megszólalnak a kisemberekért, addig a néppártiak bőszen dicsőíték a szabad piacot.

Nyilván megértem, van taktika is a világon, de ne keverjük a kényszerű taktikát a valósággal.

Mindenesetre köszönjük meg Szargentíninek, hogy akaratlanul is segítette a fejek tisztulását.

 

politika

2018\09\19

A lélekről

Mint neve is mutatja, a lélek vizsgálata a téma. Mi a test és a lélek kapcsolata?

A test képes befolyásolni a lelket, pl. ez a testi szükségletek érzete. De a gondolkodás csakis a lélek sajátossága. Arisztotelésznél az emberi lélek 2 részre oszlik: értelmes és értelem nélküli részre, ez utóbbi engedelmeskedik az előbbinek, továbbá az értelmes rész 2 alrészre oszlik: gondolkodó és cselekvő részre. a értelem nélküli is 2 alrészre: tápláló lélekrészre és érzékelő-törekvő lélekrészre.

Itt elsősorban azonban csak a fizikailag releváns lélekről lesz szó, azaz nem az erkölcsi lelki szerepre.

Létezhet-e a lélek test nélkül? A lélek felfogható mint az élőlény mozgatója. A különböző filozófusok véleményét összegezve, megállapítható, hogy a lélek kérdésében 3 szempont van: mozgás, érzékelés, testetlenség.

Tud-e a lélek mozgatni, ill. önmagában képes-e mozgatni saját magát?

Ha a lélek mozog, akkor ez 4 fajta mozgástípust jelent: helyváltoztatás, átalakulás, csökkenés (pusztulás), növekedés. De van-e a léleknek természetes helye, mely szükséges, ha mozog? S ha képes mozgatni magát, ez azt jelenti, képes a testet elhagyni, ami képtelenség. Minden arra utal, a lélek csakis gondolkodás és akarat útján mozgat, maga pedig nem mozog. Az igazi megvizsgálandó kérdés: mi a kapcsolat a lélek és a test között.

Korábbi elképzelések

Arisztotelész elveti mind a lélek anyagi mivoltát, mind annak különállását a testtől. Platón elképzelését, hogy a lélek egyfajta harmónia is elveti, mivel a harmónia aligha lehet mozgató erő.

Platón 3 részre osztja a lelket: eszes, bátor és vágyakozó részre. De mi tartja a telekrészeket egyben? A test nem lehet az, hiszen az független a lélektől, Ha viszont valami más köti össze a részeket, akkor a lélek nem alapelv. Nyilvánvaló, hogy a lélek megosztottsága nehézséget jelent a kérdés magyarázata szempontjából.

Mi a lélek?

A természetben vannak élő és élettelen testek. Az élő testek három alapjellemzője: a táplálkozás, a növekvés és az öregedés. Minden test alany és anyag.

A test metafizikai értelemben anyag és valóságszerűség, míg a benne lévő lélek külön dolog, mely meghatározza a lelket, azaz lehetőségszerűség és forma. Az élőlény test és lélek elválaszthatatlan egysége: a testben lévő lélek adja meg az élőlény mivoltát.

Élőlény

Mitől élőlény valami? Jellemzők: ész, érzékelés, mozgás, táplálékozás.

A növények sajátos élőlények, mert nem rendelkeznek a mozgás képességével, mely jellemző a többi élőlényre. Csak azérzékelés képességével rendelkeznek.

A tapintás az emberi lény legegyszerűbb érzékelése. Ez az az érzékelés, mely szinte minden élőlényben jelen van. A tapintást nélkülöző élőlények a nap és a víz segítségével táplálkoznak.

Általában véve a léleknek tápláló, érzékelő, gondolkodó és mozgató képessége van.

Azonban vannak egyes ellentmondások, pl. vannak olyan növények és rovarok, amelyek darabokra vágva is életben maradnak. Itt tehát megmarad a mozgás, az érzékelés, a táplálkozás is. Ami viszont nem lehet a levágott részben az az észbéli képesség.

A lélekbeli képességek alapján lehetséges az élőlényeket csoportosítani. Van, melynél mindegyik képesség megvan, s van ahol csak egy, továbbá ezek közti átmenetek. A felsőbb képességek megléte esetében az alsóbbak is jelen vannak.

A növények csak táplálkozási képességgel rendelkeznek, egyes állatokban pedig a táplálkozó és az érzékelő képesség van meg. Mivel a táplálkozás egyfajta vágy eredménye, ezeknél az állatoknál megvan a vágyakozó képesség. A vágy, az indulat és az kívánság a vágyakozás három alakja. Viszont mivel a vágyakozásnak szükséges eleme az érzékelés, így ezzel a növényeknek is kell rendelkezniük.

Az érzékelő állatok rendelkeznek vágyakozó képességgel is. S vannak olyan állatok is, melyek ezen túl rendelkeznek mozgó, ítélő és szellemi képességgel is, ilyen állat az ember.

Táplűlkozás, utódnemzés

A táplálkozás a lélek egyik alapvető szükséglete. Nem csak azt teszi lehetővé, hogy az állatok táplálják magukat, hanem lehetővé teszi utódok létrehozását is általuk. Ez örökössé teszi az állatokat (tovább élnek utódaikan), s az táplálkozás alapvető fontosságú ebben a folyamatban.

A lélek mint a test oka

A lélek a test alapelve és oka is, a test lényege, célja és mozgásának alapja. Az anyag (ami a lehetőségszerűség) nem értelmezhető lényeg nélkül. Ebben az értelemben a test anyag és lehetőség lenne, míg a lélek a forma és valóság.

A lélek cél is egyben, mivel a természet mindig valami célból van. Minden cél táplálkozással és mozgással érhető el, azaz a lélek mindenben ott van, ami a táplálkozással és a mozgással kapcsolatos.

Táplálkozás

A táplálkozás egyszerre az „azonos azonossal” és az „ellentétek” elvén alapszik. A táplálék annak felhasználása előtt ellentétes, majd a táplálkozás folyamata alatt azonossá válik a testtel. A táplálék feldolgozása az élőlényben lévő tűz elem által zajlik.

Érzékelés

Az érzékelés lehet valóságszerű és lehetőségszerű. Maga a képesség lehetőségszerűség, míg a konkrét érzékelés valóságszerűség.
Az érzékelés feltétele mindig egy külső tárgy. Tehát a külső tárgyak mindig képesek elszenvedni az érzékelést, innen a lehetőségszerűség. Ez akkor válik valóságszerűvé, ha megjelenik az érzékeléshez szükséges eszköz, azaz az érzékszerv. A meglévő képesség realizálása annak teljesülése.

Az érzékelésnek három típusú tárgya van: kettőt önmagból következő, így pedig járulékos:

  • olyan tárgyak, melyeket egyetlen érzékkel tapasztalhatók, pl. a hang a hallás által, a szín a látás által, ezek egyedi érzékek,
  • olyan tárgyak, melyeket több érzékkel is tapasztalhatók, pl. mozgás. alak, ezek közös érzékek,
  • járulékos érzékelés: "ez a fehér Diarész fia", nyilvánvalóan a „fehér” nem szükséges elem.

A szó szoros értelmében csak az első kettő érzékelés.

A látás

A látási képesség tárgya az ami látható. A látott dolog a szín, ami egy olyan jellemző, mely elmozdítja az átlátszóságot a lehetőségszerűségből a valóságszerűségbe, ennek feltétele fény jelenléte.

A sötétség az átlátszó testeket képviseli lehetőségszerűen.

A hallás

A hang ismét a lehetőségszerűség és a valóságszerűség alapján fogható fel. Egyes dolgoknak van hangjuk, másoknak nincs.

A látáshoz hasonlóan a hangnak is szüksége van egy másik tárgyra, a két tárgy ütközése révén jelenik meg. Ez jellemzően a levegő vagy a víz, melyek hullámokat keltenek, melyek eljutnak a fülbe.

Olyan tárgy képes tehát hangot kiadni, mely képes mozgatni folyamatosan a levegőt vagy a vizet, míg ez a hatás el nem éri a fülünket.

A hangzás ugyanolyan, mint a fény. Ahogy a színek nem láthatók, ha nincs fény, hangszín sincs hang nélkül. A magas hangszín az, ami sok levegőt mozgat gyorsan, a mély hangszín pedig az, amelyik kevés levegőt mozgat lassan.

Saját hangot csak élőlények képesek kiadni, bár erre nem minden élőlény képes (lásd halak). Ennek az oka, hogy szükséges egy bizony szerv, a gége megléte a hangképzéshez. A levegőáram összeütközik a gégével, így lesz hangkibocsátás.

A szaglás

Az ember legfejletlenebb érzékszerve a szaglás, sokkal rosszabb, mint pl. a kutyánál.

Mindegyiknek az alapja egy adott tárgy, pl. a méz édes szagot áraszt.

A szagok közege a levegő és a víz. Az emberek számára csak a levegő, a vízi állatok számára a víz. Míg az ízeknek nedves tulajdonsággal kell rendelkezniük, addig a szagoknak szárazakkal.

Ízlelés

Ez a érzékelés nem igényel se közeget, se más testet. Az ízleléshez az ízlelendő dolognak nedvesnek kell lennie. Az ízlelést végrehajtó szervnek is enyhén nedvesnek kell lennie.

Íztípusok:

  • édes - keserű - ez a két fő ellentét,
  • eléőbbiek határsai: az oljaos és a sós,
  • köztük van: a csípős, a fanyar, a kesernyés, s a savanyú.

Tapintás

Ez a legszélesebb lefedettségű érzékelés, mivel sokféle ingert képes lefelfogni. A bőr alatt lennie kell egy vékony, vízből és levegőből álló rétegnek, mellyel ez megtörténik.

Érzékek általában

Általános értelemben az érzékelés az a képesség, hogy az érzékelhető dolgokat felfogjuk - érzelés akkor van, ha jelen van mind az érzékelhető dolog, mind az adott érzékelés képessége. Az egyes érzékszervekre gyakorolt túlzó ingerek gátolják e szervek működését. Nyilvánvaló, hogy az érzékszerv mindig lehetőségszerűségben van.

Ízlelés, szaglás, hallás, látás, tapintás - más érzék nem létezik. Mindegyikre van egy adott bizonyos szerv a testben, mely lehetővé teszi az érzékelésen keresztüli megismerést.

Mindegyik szerv megfelel egy-egy elemnek: levegő - fül és orr, víz - látás, föld - tapintás, víz és tűz - ízlelés.

Nem szükséges külön érzékszerv, olyan dolgok érzékelésére, mint a nagyság, a számok, az alak, stb. Ezek a mozgásnak vagy annak hiányának köszönhetően érzékelhetők.

Általánosságban elmondható, hogy minden érzés lehetőségszerűség, míg maga az érzékelés valóságszerűség. De ez is kétszintű: hiszen ami képes hallani, az nem hall mindig mindent. Az érzékelés szerepe: megkapni a dolgok alakját, de nem magukat az anyagukat.

Képzelet

A lékek egyik sajátossága az ítélés és a gondolkozás. Ezek is érzékelésnek tekinthetők, de kevés élőlényre jellemzőek csak.

Az érzékelés nem azonos ítéléssel. Az érzékelés tévedhetetlen, az ítélés nem az.

A képzelet eltér az érzékeléstől és a gondolkodásból, azaz az utóbbi sajátos esete. Képzeletalkotáshoz elengedhetetlen az érzékelés mint alap, s a gondolkozás is mint az előbbit követő folyamat.

A képzelet teljes mértékben alá van rendelve akaratunknak. Képzelet lehetséges értelem nélkül is, egyes állatok képesek képzeletalkotásra.

Értelem

A lélek képes megismerni, ítélni és gondolkodni. Az értelem nem kapcsolódik a testhez, ha így lenne, akkor hatnának rá a testi állapotok, hideg, meleg és egyéb testhelyzetek lehetnek, miközben az értelem csak érzékeli és megérti a test állapotát.

Az értelem lehet két féle: aktív és passzív. Az aktív cselekszik a dolgok tekintetéében, míg a passzív a dolgokkal azonosul. Az értelemnek szüksége van az anyagra mint dologra, ez a passzív rész. Továbbá szüksége van arra is, hogy a dolgokat formává tegye, így azokat megértse, ez az aktív rész. A két résznek szüksége van egymásra.

Az egyszerű dolgok esetében az értelem képtelen hibázni, míg összetett dolgok esetében ez lehetséges.

Értelem nem alakulhat ki képzelet nélkül. A lélek soha nem tud értelmezni, ha nincs képzelet. Az értelem értelmezni a képzeletet.

A tápláló, érzékelő és értelmes képesség nem mozgatják a lelket. A tápláló képesség alapja a vágy. Az érzékelő képesség pedig lehetséges mozgás nélkül is. Az értelmes képesség se lehet mozgató, mert nincs feltétlenül gyakorlati szerepe. A vágy és a gyakorlati értelem a mozgató erő, de elsősorban a vágy. A gyakorlati értelem már a vágy következménye. A vágy azonban lehet téves is, ezért szükséges, hogy a vágyat az értelemmel összekapcsoljuk, az értelem ugyanis sohasem téved. Viszont mégis lehetséges, hogy a lélek csak a vágy által mozgatva cselekszik. Tehát: a vágy és a gyakorlati értelem mozgatják a testen keresztül az élőlényt. Ami az elsőt illeti, azt mondhatjuk, hogy két formája van; mozgó és mozdulatlan, előbbi a vágyakozó képességgel. utóbbi a cselekedet megítélését végső értelmi képességgel kapcsolatos.

A tökéletlen állatokban (melyeknek csak a tapintásuk van) láthatjuk, hogy éreznek örömet és fájdalmat, ezért képesek étvágyat érezni. Kérdéses van-e képzeletük. Valójában az érzékelő képzelőerő értelem nélküli élőlényekben fordul elő, míg a vágyó képesség az értelmes állatokban, az embernél fordul elő. Tehát az állatok is képesek sokféle képzeletekre, de csak az ember képes azokat megfontolni, míg az állatok a legtöbbször vágyaik rabjai.

Lélektípusok

A lélek azonos azzal, ami a valóság. A valóság dolgai vagy érzákelhetőek vagy elgondolhatóak, azaz vagy az érzékelés vagy a tudás területe.  Az lélek nyilván nem magukkal a dolgokkal azonos, hanem azok formáival.  Ahogy a kész az eszközök eszköze, úgy az ész a formák formája. Az észnek halhatatlannak kell lennie, mert a lélek alapelve.

Minden élőlénynek van tápláló lelke, hiszen minden lény szükségszerűen fejlődik, öregszik, ami lehetetlen élelem nélkül. Az érzékelés nem minden élőlényben fordul elő, mert vannak olyan lények egyszerű testtel, de az állatok mind rendelkeznek érzéssel. A táplálkozó lényeknél szükségszerű legalább a tapintás, különben nem tudnának táplálkozni.

A testek egyik legfontosabb érzéke a tapintás. Az egyszerű testekben (tűz, föld, víz, levegő) csak a föld képes önmagában érzékelni. Ezek az egyszerű testek megtalálhatók az emberi testben, így a földnek köszönhetően közvetlenül érezhetünk dolgokat. Minden más érzék pótlólagos az élőlényekben, szerepük a tökéletesebb létezés biztosítása.

  • Tápláló lélek: jelen van minden emberben, állatban és növényben, lehetővé teszi a táplálkozást, az utódnemzést, a fejlődést, az öregedést.
  • Érzékelő lélek: jelen van minden állatban és az emberben - táplálkozás, utódnemzés, érzékelés, mozgás, vágy.
  • Szellemi lélek: csak az emberekben van jelen, lehetővé teszi az előbbieken kívül a gondolkodást is.

politika filozófia

2018\09\13

Hogy szavaztak a bolgárok?

Hogyan szavaztak a bolgár EP-képviselők a Soros-Szardzsentíni dokumentumról?

Bulgáriának 17 EP-képviselője van, ezek csoportok szerint:

  • Európai Konzervatívok és Reformerek - 2 képviselő (1 kormánypárti, 1 ellenzéki),
  • Európai Néppárt - 7 képviselő (6 kormánypárti, 1 ellenzéki),
  • Európai Szocialisták és Demokraták - 4 képviselő (ellenzékiek),
  • Liberálisok és Demokraták - 4 képviselő (ellenzékiek).

Szavazatok:

  • Európai Konzervatívok és Reformerek - 0 igen, 2 nem, 0 tartózkodás, 0 nemszavazás;
  • Európai Néppárt - 1 igen, 5 nem, 1 tartózkodás, 0 nemszavazás;
  • Európai Szocialisták és Demokraták - 1 igen, 1 nem, 0 tartózkodás, 2 nemszavazás,
  • Liberálisok és Demokraták - 3 igen, 0 nem, 0 tartózkodás, 1 nemszavazás.

Gyakorlatilag csak az ALDE-csoporthoz tartozók szavaztak határozottan Magyarország ellen, ők mind a bulgáriai török kisebbségi párt képviselői.

politika

2018\09\12

Szofisztikus cáfolatok

Olyan érvelésekről van szó, melyek valójában érvelési hibák. Az érvelési hibák igaznak tűnő, de hamis ellenérvek valamely állítással szemben.

Ezek az ellenérvek olyan állításokra épülnek, melyek által valami más, bennük nem foglalt dolog állítása következik látszólag. A fő ok:  beszélgetésben nem lehet a tárgyalt dolgokat szerepeltetni, hanem ehelyett a nevüket mint jelképeket használjuk, abból kiindulva, hogy ami a nevek közötti kapcsolat, az a dolgok közti is. Viszont míg a nevek száma véges, addig a dolgoké végtelen, így ugyanannak a névnek több jelentése is lehet.

A szofizmus tudománya - melynek lényege, hogy bölcsességet színlel annak valós megléte nélkül - abban áll, hogy a fentieket kihasználva a benne jártasak képesek becsapni a tapasztalatlanabbakat.

Érvtípusok

A párbeszéd formájú érvek négy típusa:

  • oktatási célúak (didaktikusak) -  a témának megfelelő elvekből indulnak ki,
  • dialektikus vita -  általánosan elfogadott kiinduló pontokból érvelés valamivel szemben,
  • erisztikus vita -  látszólag általánosan elfogadott kiinduló pontokból igazol valamit, érvelés vagy látszólagos érvelés útján,
  • vizsgálati érvek -  a vitapartner által elfogadottból indul ki, mely általános elfogadottságúnak számít.

Itt az erisztikus vitabeli érvekről lesz szó, mivel a szofisták ezeket alkalmazzák.

Erisztikus - ahol minden vitapartner igyekszik a maga igazát bizonyítani, az ellenfelét pedig cáfolni. Dialektikus - ahol a cél annak bizonyítása, hogy az adott álláspont valójában a vitapartner álláspontja is.

Vitacélok

Mik a célok ezekben a vitákban:

  • cáfolat - a másik fél álláspontjának  visszautasítása,
  • tévesztés - a másik fél általi tévesztés kimutatása,
  • ellentmondás -  a másik fél ellentmondásba kergetése,
  • nyelvhiba  - a másik fél arra késztetése, hogy nyelvileg hibás kifejezést használjon,
  • fecsegés - a másik fél arra késztetése, hogy önmaga ismételgetésébe kényszerüljön.

Módszerek

A cáfolat esetében kétféle módszer létezik: nyelvfüggő és nyelvfüggetlen.

Nyelvfüggőek:

  • kétértelműség - kihasználni azt, hogy egy szó több dolgot jelenthet, pl. „megtanul”, ami jelentheti azt is, hogy „ismeretet szerez” és azt is, hogy „megért”,
  • félreérthető mondatszerkesztés - az eredeti görög példák magyarul sajnos lefordíthatatlanok, a magyar mondatszerkesztés kötöttebb az indoeurópai nyelvekénél, magyarul talán az „a királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem” mondat jut eszembe,
  • helytelen szókapcsolás - a megoldás itt a helytelenül összekapcsolt szavak szétválasztása, a szerző példája „az ülő ember sétálhat”, ami nyilvánvalóan igaz abban az értelemben, hogy az ülő ember képes felállni és sétálni kezdeni, de nyilvánvalóan hamis abban az értelemben, hogy nem lehet egyszerre ülni és sétálni.
  • helytelen szóelkülönítés - a megoldás itt a helytelenül szétválasztott szavak összekapcsolása, a szerző példája „a kettes szám páros, a hármas szám páratlan, tehát összegük páros és páratlan”, nyilvánvalóan téves, a részekből nem következik azok kapcsolata ilyen módon,
  • hangsúly - magyarul ez nem lehetséges, mert a magyarban a hangsúlynak nincs jelentésmódosító szerepe, magyarul ez csak a  mondathangsúly lehet, pl. „nem te tetted” és „nem, te tetted”,
  • alaki hiba - a nyelvtani forma túl merev értelmezése, pl. „virágzó”, ami jelentheti szó szerint az, hogy valaminek virága van, de azt is, hogy állapota nagyszerű.

Nyelvtől függetlenek:

  • járulékos tulajdonságtól függők - lásd „Koriszkosz nem azonos Szókratésszel, aki ember, tehát Koriszkosz nem ember”, lényegileg: valami járulékos tulajdonságára hivatkozás, miközben a járulékos tulajdonság éppen azért járulékos, mert nem kötelező, azaz Koriszkos nem azonos Szókratésszel, mégis ez nem akadálya, hogy mindketten emberek legyenek,
  • kifejezés használata módja szerint, abszolút vagy nem abszolút módon - pl. az etiópiaiak fekete bőrűek, azaz mondható az, hogy az etiópiaiak feketék, de ebből nem következik, hogy a fogaik is feketék, mint ahogy fogaik fehérségéből sem következik, hogy az etiópiaiak fehérnek lehetnének mondhatók.
  • a cáfolat értelmének figyelmen kívül hagyásán alapulók - azaz olyan cáfolat hangoztatása, mely nem cáfolja a valóságban az eredeti állítást, lásd „nem igaz, hogy a kettes szám az egyes szám duplája, mert nem lehet dupla szám, hiszen nem a duplája a hármas számnak”,
  • feltételes állításon alapulók - pl. tételezzük fel, hogy a lélek és az élet ugyanaz, majd mondjuk, hogy az élet és a halál ellentétesek egymással, ahogy a létrejövés és a pusztulás is, majd vonjuk le a következtetést, hogy a halál a pusztulás, az élet pedig a születés, miközben a valóságban az élet nem születés, hanem már megszületett dolog,
  • körkörös érvelés - azaz a feltétel tartalmazza a köveztetést, lásd „mindig igazat mondok, tehát sose hazudom”,
  • téves okon alapulók - pl. abból, hogy esett az eső, következik, hogy a föld vizes, de a föld vizességéből nem következik, hogy esett,
  • több kérdés egyetlen kérdéssé egyesítésén alapulók - erre talán a vicces újságírói kérdés a politikushoz  a jó példa: „abbahagyta Ön a hazudozást?”, ami valójában azt feltételezi, hogy a politikus korábban hazudott, s azt is, hogy azóta már nem teszi ezt.

Általánosan a módszerekről

A legkönnyebben észrevehető hibák azok, melyek a szavak többes értelmén alapszanak. A többiek jóval nehezebben cáfolhatók. A szofisták minden esetben hamis és nyilvánvaló érveket is felhasználnak. Céljuk az összezavarás és a tudatlanságba kergetés. Valójában a szofisztikus cáfolat egyáltalán nem cáfolat. Mind az igazi, mind az álcáfolatok száma végtelen.

A szavak és gondolatok valóban lehetnek másak? Nem, a gondolkodás érvelése irányítja a szavak érvelését, s a dolgokkal kapcsolatos kételyek a szavakon keresztül valósulnak meg.

A szofisták további céljai

A szofista fő célja nem megengedni vitapartnerének, hogy világos álláspontot alakíthasson ki. Ezért ragaszkodik, hogy a vita csak a szofista által feltett kérdések mentén folyjon le. Ez ellen az egyetlen hatásos módszer a saját érvelés erős megfogalmazása, ami azonban persze nem mindig helyes.

A másik cél a vitapartner ellentmondásba vezetése. Lásd a Gorgiaszban a természetes és a társadalmi rend látszólagos ellentmondása.

Más cél az önismétlésbe kergetés és a nyelvbotlás.

A szofista módszer lényege általánosan, hogy  elrejtik valódi gondolataikat. Alaptechnikájuk a gyorsaság, hogy ne maradjon idő a vitapartner számára a módszer leleplezésére, s a vitapartner saját gondolata ne legyen kifejezhető zavartalanul. Amikor pedig a vitapartner ragaszkodik a szofista igazi gondolatainak megismeréséhez, az - jellemzően harag színlelésével - abbahagyja a  vitát.

A szofista igazi gondolatainak megismeréséhez a legjobb módszer a tagadás és a színlelt közömbösség módszere.

Az álérvek ellenszerei

A szofistákat megcáfolandó a legjobb nem valódi dolgokról, hanem látszólagos dolgokról beszélni, így ugyanis könnyebb eljutni oda, hogy az ő dolgaik is látszólagosak.

A kétértelműség és a félreérthetőség elkerülése könnyű: tisztázni kell a dolgok többes jelentését. Így rá lehet mondani, hogy ugyanarra a szóra egyszerre két ellentmondó állítás is igaz lehet, mindegyik a szó külön-külön értelmében.

Ami a hamis következtetéseket illeti, alapvető a kiinduló tételek cáfolása.

A szókapcsolás/szóelválasztás esetében lásd a példát, amit itt leírtam. Minden esetben a megoldás az aprólékos tisztázás.

A hangsúly esetében nyilván a hangsúlyra való kifejezett rámutatás a megoldás.

Félreérthetőség esetében ismét hasonló a megoldás: külön ki kell emelni a mondandót, akár körülírva is azt. Hallgatni egy adott zeneszerzőt nyilván nem azt jelenti, hogy hallgatom őt, amint beszél, hanem művének előadását hallgatom, s ha mégis az előbbit jelenti, azt ki kell emelni.

A harmadik kizárt elve

Mint ez már más műveiben is előadja, itt is megemlíti. Nem létezhetnek platóni ideák, mert ha van egy x idea, mely kifejeződik sok x dologban, akkor maga az x idea is egy x dolog, így kell lenne még egy x ideának, mely kifejeződik x ideában és x dolgokban, s így tovább a végtelenig. Azaz x idea mint valamiféle önálló entitás nem létezhet.

A nyelvfüggetlen álérvek ellenszerei

Járulékos érvelési hiba esetében rá kell mutatni a tulajdonság járulékos jellegére.

Abszolút és nem abszolút módon való szóhasználat esetében fel kell tárni a kettő közti ellentétet.

Téves cáfolat esetében meg kell jelölni, hogy csak az a cáfolat helyénvaló, mely ugyanabban a tekintetben cáfol, mint ahogy az állítás állít. Lásd a kettes szám dupla jellegét - rá kell mutatni, hogy ugyanaz a szám lehet adott tekintetben dupla, más tekintetben meg nem dupla.

A körkörös érvelés esetében rá kell mutatni a kiinduló érvelésben rejlő következtetésre.

Téves ok és feltételes téves állítás esetében szükséges az eredeti, igazi ok feltárása.

Bújtatott többes kérdés esetében szükséges a kérdések szétválasztása, s azokra való külön-külön válaszadás.

Következtetés

A szofista érvek minden esetben arra irányulnak, hogy direkt ne hozzanak  megoldást egyetlen kérdésre se, mivel nem foglalkoznak se az érvek alkalmazhatóságával, se az érvek kialakításának módjával, se a dolgok valós okaival.

politika filozófia

2018\09\02

A háborús bűnös halála

Kicsit jobb lesz mindig a világ, amikor egy hétpróbás gazember eltávozik örökre a pokolba.

Meghalt pár napja Káinfi Szidni János, kamumegkínzott háborús bűnös, agresszív héja, tömeggyilkosságok szónoka.

Gyászban úszik az egész magyar ballib tábor, kamuhősük már nincs az élők sorában. Ez is nagyon jellemző a magyar úgynevezett baloldalra: a nyugati rend legagresszívebb vonalának lelkes hívei. S messze nem csak azért népszerű, mert 4 éve Orbán lefasisztázta.

Semmi személyes, Dzsoni, egyébként, reméljük, hogy most megbánod bűneidet.

Mi lesz majd, amikor Káinfi főnöke, Soros gazda távozik a pokolba? Nehéz is elképzelni... valószínűleg fekete címlappal jelennek meg majd a magyar ballib lapok, s neves liberális megmondóemberek ruhájukat szaggatva fognak napokig sírni.

politika

2018\08\29

Az értelmezésről

Magyarul Hermeneutika néven ismertebb.

Első látásra rövid, könnyű szöveg. Aztán gyorsan kiderül: összetett és sok helyen nehezen érthető.

Írás, beszéd, gondolat

Az írás a beszéd jelképe, a beszéd pedig a gondolaté. Míg az írás és a beszéd emberenként változó, a gondolat nem az. Magyarul: ugyanaz kifejezhető több módon, a kifejezés meg leírható több módon.

A gondolat lehet egyszerű és összetett. Az egyszerű gondolat különálló dolgokra vonatkozik, névszókra vagy igékre, így esetükben nem lehet szó se igazságról, se hamisságról. Az összetett gondolatok esetében állítás/tagadás hangozhat el, mely lehet igaz vagy hamis.

Névszó

Névszó - ami nem kapcsolatos az idővel,

Egy névszó tagadása = határozatlan névszó.

A névszók ragozott alakjai névszói esetek.

Ige

Az ige - ami kapcsolatos az idővel. Nincs független értelme, de jelentést ad másnak.

Egészség - főnév, de egészséges - ige, mert másnak az állapotát jelenti.

Egy ige tagadása = határozatlan ige.

A nem jelent idejű ige = igeidő.

Az önmagában álló ige nem fejez ki állítást vagy tagadást, csak felhívja a figyelmet.

Vegyük itt észre, ez az "ige" sokkal szélesebb értelmű, mint a kifejezés mai jelentése.

Mondat

A mondat független jelentéssel bíró beszédrész.

A mondat tétel. ha lehet igaz vagy hamis, s nem az, ha nem lehet az, pl. ilyen az ima.

Tételek típusai

Hogy lesz az összetett dolgokból egy?

Egyszerű tétel, mely egy adott valós tényre utal. Kötelezően tartalmaz igét vagy igeidőt.

Összetett tétel - ami több, összekapcsolt tényre utal, ami így lesz egy.

Állítás, tagadás

Az állítás valaminek a megerősítése, a tagadás az ellenkezője.

Minden állításnak van tagadása. Ugyanarra az alanyra kell vonatkozniuk, s ez az alany nem lehet kétértelmű.

Általános, egyedi

Általános = ami több alanyra vonatkozik.

Egyedi = ami nem lehet más határozmánya.

A tételek néha egyedi, néha általános alanyokra vonatkoznak. Maga a tétel is lehet általános (univerzális) és nem-általános (részleges).

Általános jellegű tétel általános alanyra pl. a "minden ember fehér" vagy az "egyetlen ember se fehér". Nem-általános jellegű állítás általános alanyra pl. az "egyes emberek fehérek" vagy az "egyes emberek nem fehérek".

Azt hiszem, itt érdemes lesz az egyszerűség kedvéért a bevett latin eredetű rövidítéseket használni: AEIO. Ezeket Arisztotelész latin fordítói találták ki, de szerintem egyszerűbb lesz most így leírni a lényeget.

Tehát az általános alanyra vonatkozó tételtípusok:

  • A - Affirmo - „minden ember fehér”
  • E - nEgo - „egyetlen ember se fehér”
  • I - affIrmo - „egyes emberek fehérek”
  • O - negO - „egyes emberek nem fehérek”

(affirmo - állít, nego - tagad)

Négyféle kapcsolat lehet az egyes tételek között:

  • ellentmondás: a két tétel nem lehet se egyszerre igaz, se egyszerre hamis, ez áll fenn A-O és E-I viszonyban, példa: nem lehet egyszerre igaz, hogy minden ember fehér és egyes emberek nem fehérek, de ezen tételek egyszerre hamisak se lehetnek, hiszen ez azt jelentené, hogy igaz, hogy minden ember nem-fehér és egyes emberek mégis fehérek, ami nyilvánvalóan képtelenség,
  • ellentét: a két tétel nem lehet egyszerre igaz, de lehet egyszerre hamis, ez áll fenn A-E viszonyban, példa: nem lehet egyszerre igaz, hogy minden ember fehér és egyetlen ember se fehér, de ezen tételek lehetnek egyszerre hamisak, hiszen ez azt jelentené, hogy nem minden ember fehér és egyes emberek fehérek, ami lehetséges,
  • fordított ellentét: a két tétel nem lehet egyszerre hamis, de lehet egyszerre igaz, ez áll fenn I-O viszonyban, példa: nem lehet hamis egyszerre, hogy egyes emberek fehérek, egyesek meg nem fehérek, hiszen ez azt jelentené, hogy egyetlen emberre se igaz, hogy fehér vagy nem-fehér, de ezen tételek lehetnek egyszerre igazak, hiszen semmi akadálya, hogy egyes emberek fehérek, egyes emberek pedig nem fehérek,
  • alárendeltség: ha a tétel igaz vagy hamis, az alárendeltje is ugyanaz, ez áll fenn A-I és E-O viszonyban, példa ha igaz, hogy minden ember fehér, akkor az is szükségszerűen igaz, hogy egyes emberek fehérek.

Az ellentmondás esetében a fenti fennáll nem általános, azaz egyedi alany esetében is: "Szókratész fehér" és "Szókratész nem fehér", az egyik szükségképpen igaz, a másik meg szükségképpen hamis.

Álcázott összetett tétel

Ha egy szónak két külön jelentése van, a róla szóló állítás nem egységes. Ez esetben ez egy összetett tétel két alanyra.

Ilyen esetben természetes az állítás és a tagadás egyszerre igaz vagy egyszerre hamis lehet.

Jövő

Mi a helyzet a jövőre vonatkozó állításokkal?

A jelenbeli és az elmúlt dolgok esetében szükségszerű, hogy a vonatkozó ellentmondó tételek valamelyike igaz legyen.

Jövőbeli egyedi eseményekre vonatkozó tételek esetében nem lehet ugyanez a helyzet. Ha az lenne, akkor a jövő előre meghatározott lenne. Hiszen ebben az esetben a jövőre vonatkozó tétel igazságából következne az illető jövőbeli esemény szükségszerűsége. Nem lehetne a jövő tetszőleges.

Ez esetben megfontolásra se lenne szükség cselekedeteinket illetően.

Nem is szükséges az, hogy valaki megfogalmazzon egy tételt a jövőről. Hiszen semmi se azért következik be, mert valaki állította azt. Elegendő az a tény, hogy minden időben minden igaz állítás a jövőről mint szükségszerű eseményről szólt.

Mindez azonban képtelenség, hiszen látjuk, hogy a jövőbeli események kiindulópontja a megfontolásban és tettben van, olyan dolgok ezek, melyeknek megvan mind a megvalósulási, mind a nemmegvalósulási lehetősége, azaz mindkét lehetőségnek megvan az eshetősége.

Nyilvánvaló tehát, hogy nincs és nem megy végbe minden szükségszerűségből adódóan. Egyes dolgok tetszőleges kimenetelűek, azaz esetükben semmivel sem inkább igaz az állítás, mint a tagadás, míg más dolgok esetében az egyik kimenetel valószínűbb, de a másiknak is van eshetősége.

Ami van, az nem szükségszerűen van, s ami nincs, az se szükségszerűen nincs. Viszont minden szükségképpen vagy van vagy nincs, lesz vagy nem lesz, de a kettő egyikét nem szükségképpen kell állítani. Pl. szükségszerű, hogy holnap tengeri csata lesz vagy nem lesz, de nem szükségszerű se az, hogy legyen, se az, hogy ne legyen. Az azonban, hogy bekövetkezzen vagy ne, szükségszerű.

Ilyen esetekben tehát a két tétel egyikének igaznak, a másiknak meg hamisnak kell lennie, ám ez tetszőleges, hogy melyik. Azaz nem minden állítás, illetve tagadás esetén szükségképpen igaz a ellentétek egyike és hamis a másika.

Határozatlan névszavak

A létige nélkül nem lehetséges állítás vagy tagadás.

(Ez persze a magyarra pont nem igaz, jelen időben és harmadik számban nem használunk létigét tételekre. Szóval képzeljük oda a „van” szót, ill. ha kell kiírom mint „(van)” szót.)

A lehetséges kombinációk, állítás/tagadás és meglét/hiány szerint:

  • Ember (van) - Ember nem (van)
  • Nem-ember (van) - Nem-ember nem (van)
    (mindkét esetben olyan értelemben, hogy „egyes emberek”, ill. meghatározatlanul a "minden" és az "egyes" között, ez nem igazán világos számomra)
  • Minden ember (van) - Minden ember nem (van)
  • Minden-ami-nem-ember (van) - Minden-ami-nem-ember nem (van)

Minden állítmány meg is fordítható. Lássuk tehát az „igazságos” szóval az összes lehetőséget:

  • alfa: állítás: az ember igazságos
  • béta: tagadás: az ember nem igazságos
  • gamma: állítás: az ember nem-igazságos
  • delta: tagadás: az ember nem nem-igazságos

Az alfa-gamma és a béta-delta párok egyszerre igazak.

Továbbá::

  • alfa1: állítás: minden ember igazságos
  • béta1: tagadás: nem minden ember igazságos
  • gamma1: állítás: minden ember nem-igazságos
  • delta1: tagadás: nem minden ember nem-igazságos

Itt az alfa1-gamma1 pár nem lehet egyszerre igaz, de a béta1-delta1 pár igen.

  • alfa2: állítás: a nem-ember igazságos
  • béta2: tagadás: a nem-ember nem igazságos
  • gamma2: állítás: a nem-ember nem-igazságos
  • delta2: tagadás: a nem-ember nem nem-igazságos

Ezek azonosak az első négy esettel.

Ugyanez a helyzet van, ha a létige helyett más ige van a mondatban.

A „minden” ellentmondása nem a „nem minden”, hanem az „egyetlen se”, lásd „minden ember élvezi az egészséget” és „egyetlen ember se élvezi az egészséget”.

Egyedi alany esetében a helyzet: ha igaz a tagadás, akkor az ellentétes állítás igaz. Lásd: ha igaz, hogy „Szókratész nem bölcs”, akkor igaz, hogy „Szókratész nem-bölcs”

Ugyanez általános alany esetében természetesen nem így van, hiszen ha igaz annak tagadása, hogy „minden ember bölcs”, abból nem következik, az, hogy „minden ember nem-bölcs”. Itt a levonható helyes következtetés a „nem minden ember bölcs”. Az előbbi az ellentétes, míg az utóbbi az ellentmondó mondat.

A „minden-ami-nem-embet igazságos” és ennek ellentmondása nem azonos egyetlen más mondattal se. De a „minden-ami-nem-ember nem igazságos” azonos „semmi-ami-nem-ember igazságos” mondattal.

(Bevallom, hogy ezt nem értem.)

Az alany és az állítmány felcserélése nem változtat az értelmen.

Valódi egység

Mikor van valódi egység? Azaz ha egy alanyt több szó jelöl vagy egy alanyról többszavas állítmányt mondunk. Ugyanis nem lehet több dologról állítani vagy tagadni valamit, hacsak ez a több dolog valójában nem alkot egységet. A valódi egység akkor áll fenn, ha az elemek az adott alany lényegét fejezik ki. A „kétlábú állat” egység, mert az embert jelenti, de a „jó cipész” nem az. Az se egység, ha olyan szavakat használunk egyszerre, melyekből az egyik tartalmazza a másikat, pl. „kétlábú ember”. Nem mondható azonban olyasmi egy alanyról, ami ellentétes lényegével. A halott ember nem mondható embernek.

Az egyedről azonban elmondható az ami a fajtája, akár fajtája kombinálva valamely járulákos elemmel. Nem tehető ez meg, ha ez a járulékos elem ellentmond a fajta lénhyegének. Azaz egy adott emberről elmondható, hogy fehér ember, de egy halott ember nem nevezhető szimplán embernek.
Az egyed tehát lehet alany mind egyszerű, mind összetett tételek esetében, ha nincs az összetett állítmány részei közt ellentmondás, vagy amikor az állítmány részei lényegiek.

A két „van”

Arisztotelész megjegyzi a „van” két értelmét:

  • mint valami van, azaz létezik,
  • mint létige kötőszóként.

Lehetőség, eshetőség, lehetetlenség, szükségszerűség

Ezek a kifejezések az állítás és a tagadás „határvidéke”.

Az igazi tagadás az, mely az állítmányt tagadja. Ugyanígy itt a „lehet” ellentéte a „nem lehet”. Azonban ami lehet, pl. amikor egy ember sétálhat az azt is jelenti, hogy az illető tartózkodhat is a sétától. Képtelenség, hogy ellentmondó mondatok igazak ugyanarra az alanyra, így ebből az következik, hogy a „nem lehet” nem ellentmondó tagadás a ”lehet” állítással szemben.

A megoldás:

  • egyszerre igaz ugyanarra az állítás és a tagadás, vagy,
  • nem a létezés és nemlétezés a kérdés itt.

Az előbbi nyilvánvalóan képtelenség, így marad az utóbbi. Tehát: a „lehet, hogy legyen” ellentmondása a „nem lehet, hogy legyen”. Ellentétesen pedig: „lehet, hogy ne legyen” és „nem lehet, hogy ne legyen”. Ugyanez igaz a többi esetre.

Íme az összes egymásnak ellentmondó mondatpár:

  • lehet - nem lehet
  • elfogadható - nem elfogadható
  • lehetetlen - nem lehetetlen
  • szükségszerű - nem szükségszerű
  • igaz - nem igaz

Egyes állításokból és egyes tagadásokból ugyanaz a jelentés következik. Íme a 4 azonos jelentésű mondat:

A:
lehet, hogy legyen
elfogadható, hogy legyen
nem lehetetlen, hogy legyen
nem szükséges, hogy legyen

B:
nem lehet, hogy legyen
nem elfogadható, hogy legyen
lehetetlen, hogy legyen
szükséges, hogy ne legyen

C:
lehet, hogy ne legyen
elfogadható, hogy ne legyen
nem lehetetlen, hogy ne legyen
nem szükséges, hogy ne legyen

D:
nem lehet, hogy ne legyen
nem elfogadható, hogy ne legyen
lehetetlen, hogy ne legyen
szükséges, hogy legyen

A lehetetlen és a nem lehetetlen az elfogadhatóból, a nem elfogadhatóból, a lehetőből és a nem lehetőből következnek ellentmondás alapon. Fordítva pedig, a „lehetetlen” tagadása következik a 'lehet”-ből. Azaz minden A ellentmondása minden B-nek, s minden C minden D-nek, az első három-három mondat esetében.

A negyedik, a szükségszerűség esete viszont más. Itt látható, hogy a „nem szükséges, hogy legyen” nem tagadása a „szükséges, hogy ne legyen” állításnak, hiszen mindkettő lehet egyszerre igaz. Hiszen amikor egy dolog nem lehet, akkor szükségszerű, hogy ne legyen, míg amikor viszont egy dolog nem lehet, hogy ne legyen, akkor szükségszerű, hogy legyen.

Tehát míg a lehetetlenséget vagy nem lehetetlenséget kifejező mondatok az alany változtatása nélkül következnek az adott állítmányokból, addig a szükségszerűséget kifejezők esetében az alany ellentétére kell vonatkozniuk az állításoknak. Hiszen a "lehetetlen" és a "szükséges" nem egyenértékűek, hanem fordított kapcsolatban állnak egymáshoz.

Viszont ha egy dolognak szükségszerűen lennie kell, akkor az is igaz rá, hogy lehet, hogy legyen. (A másik lehetőség, hogy „nem lehet, hogy legyen” abszurd.) A gond: a „lehet, hogy legyen” következménye, hogy „nem lehetetlen”, abból viszont az, hogy „nem szükséges”. Ennek az az abszurd következménye, hogy ami szükségszerűen van az nincs szükségszerűen.

De a "szükséges, hogy legyen" nem következik a „lehet, hogy legyen” állításból. Valójában a "nem szükséges, hogy ne legyen" következik belőle. A „nem szükséges, hogy ne legyen” a "nem lehet" ellentmondásából jön. Hiszen a „nem lehet" mondatból következik,, hogy "lehetetlen, hogy legyen" és "szükséges, hogy ne legyen", és ezek ellentmondása a "nem szükséges, hogy ne legyen".

Kérdéses tehát, hogy vajon a „lehet” állítás következik-e a "szükséges, hogy legyen" állításból. Ha nem, akkor az ellentmondása következik belőle, azaz a „nem lehet”, vagy ha valaki szerint ez nem az ellentmondása, akkor a „lehet, hogy ne legyen” következik. Mindkettő azonban nyilvánvalóan téves, hiszen ellenkező esetben az következne, hogy aminek szükségszerűen lennie kell az lehet, hogy mégse legyen.

Nyilvánvaló azonban, hogy nem minden eset olyan, melyben a lehetőség kétoldalú. Vannak kivételek ugyanis. Elsősorban ilyenek az értelem nélküli dolgok, lásd a „tűz melegíthet”, hiszen ebben az esetben a tűz nem képes nem melegíteni. Értelem szükséges ahhoz, hogy a lehetőség egynél több eredményt hozhasson, azaz ellentétes eredmények is lehessenek. Viszont egyes értelem nélküli dolgok is képesek ellentétes eredményekre. A lényeg: nem minden lehetőség ad ellenkező eredményeket, akkor is, ha a szót egy értelemben használjuk.

Egyes esetekben viszont a szót kétértelműen használják. Az "lehetséges" kifejezés kétértelmű:

  • valóságszerűre való hivatkozásként, pl. valaki sétálhat, mert már sétál, azaz egy lehetőségszerűség valóságossá vált,
  • amikor a valóságszerűség feltételei fennállnak, pl. a séta lehetséges valaki számára, azaz a séta, bár nem feltétlenül valósul meg, nem lehetetlen.

Az utóbbi csak mulandó dolgoknál lehet, az előző örök dolgoknál is. A szó szűk értelmében a szükségszerűség csak az előbbire igaz.

A következtetés: mivel az általános az egyediből van, az ami szükségszerű az egyben lehetséges is, bár nem a szó minden értelmében. Talán a szükségszerűség és annak hiánya a létezés és a nem-létezés alapelvei, s minden más utánuk következik. A szükségszerűség tehát valóságszerű. Ami örök az előbbi, így a valóságszerűség a lehetőségszerűség előtt áll.

Néhány dolog valóságszerű lehetőségszerűség nélkül, ezek az első elvek. Más dolgok valóságszerűek és lehetőségszerűek is, ezeknek a dolgoknak ezek valóságszerűsége a természetben megelőzi a lehetőségszerűségüket, de időben ez fordítva van. S ismét a dolgok más csoportja, melyek soha nem valósulnak meg, azaz tiszta lehetőségszerűek.

Tagadások

Az állítás ellentéte a tagadás vagy egy másik állítás: lásd „minden ember igazságos” - „egyetlen ember se igazságos” - „minden ember igazságtalan”.

Az értelmi ítéletből következik-e az adott kimondott mondat? Ha igen, akkor pl. a „minden ember igazságos” ellentéte a „,minden ember igazságtalan”. Ha viszont az értelem szerint sincs ez a kettő ellentétben, akkor inkább a tagadás az igazi ellentét, azaz az „egyetlen ember se igazságos”. Ez a megvizsgálandó kérdés.

Ha 3 mondatot nézünk, az első igaz, mert a jóról azt állítja, hogy jó, míg a másik azt, hogy az nem jó, míg a harmadik azt, hogy az rossz, akkor az utóbbi 2 közül melyik az első ellentéte? Ha pedig mindkettő az, mi a 2 között a különbség?

Az ami jó az egyszerre jó és nem rossz. Az előbbi lényegi, az utóbbi járulékos tulajdonság. Az igazi mondatnak a lényegre kell vonatkoznia. Az az állítás a jóról, hogy nem jó hamis állítás, hiszen a lényeget illetően téves. Az az állítás róla viszont, hogy rossz, járulékos tulajdonságot illet. A lényegi tévedés a fontosabb.

Viszont az az állítás a jóról, hogy rossz összetett, hiszen aki ezt állítja, az azt is állítja, hogy a jó nem jó.

Az ellentmondó állítás a leginkább ellentétes.

Az általános tagadás tehát ellentét: „minden ember jó” - „egyetlen ember se jó”. Az ellentmondás pedig: „minden ember jó” - „minden ember rossz”. Az ellentétek nem lehetnek egyszerre igazak. Az ellentét tagadja valaminek a meglétét az alanyban, ami megvan benne, azaz hamis, az ellentmondás pedig egy hamis állítás ugyanarról az alanyról ugyanabban a tekintetben. Harmadik lehetőség nincs igaz és a hamis között.

politika filozófia

2018\08\25

Kötelező elem

A múlt héttől új munkahelyem van. Ez a hatodik helyem 2007 óta, amióta kólcenterekben dolgozom.

A gyakori munkahelyváltás nem ritkaság egyébként ezen a területen. Az emberek megunják a munkát jellemzően. Bár én nem emiatt váltottam eddig munkahelyet, hanem vagy a több pénz vagy a munkakörülmények változása miatt.

Ezzel kapcsolatban osztom meg egy tapasztalatomat.

Alapvetően kólcenterből van kétféle: ahol eladni akarnak valamit, s ahol szolgáltatnak. Az előző típus nagyon rossz, az utóbbi tűrhető.

A szolgáltató típusú kólcenterek fenntartását csak a legnagyobb cégek engedhetik meg maguknak nemzetközi szinten. Mivel én csakis ilyen helyeken dolgoztam, mindig nagyon nagy multicégek ügyfélszolgálatát láttam el.

A kezdet mindig valamilyen tréning, hiszen a kólcenteresség segédmunka, kb. az építőipari segédmunkás értelmiségi változata, azaz nem kell semmilyen előzetes tudás, mindent el lehet sajátítani a betanítás alatt. Mindenhol a tréning kezdete az, hogy bemutatják a képviselendő céget, elregélik történetét.

Ennek van egy kötelező eleme, a következők mindig elhangzanak az adott cégről:

  • a legjobb, de legalábbis az egyik legjobb a maga üzletágában,
  • innovatív, a jövő felé nyitott,
  • környezettudatos, zöld, segíti a fenntarthatóságot,
  • szociálisan érzékeny, segíti  a küzdelmet a társadalmi problémák ellen,
  • az alapító, a főtulajdonos, a főrészvényes, stb. filantróp.

A felsoroltak közül az első kettő persze igaz, hiszen ha nem lenne igaz, az adott cég nem lenne versenyképes. A többi három pont viszont baromság. Ha egy cég valóban környezettudatos lenne, csődbe menne, mert nem bírná a versenyt a nem környezettudatos versenytársaival. A szociális érzékenység önellentmondás, hiszen ha valaki egy olyan rendszer oszlopa, melynek alapértéke a piacpártiság, az per definitionem nem lehet szociálisan érzékeny. A filantrópság meg röhejes, egyszer egyik cég esetében ki is számoltam, hogy a millárdos tulaj által adományozott pénz úgy aránylik vagyonához, ahogy az én vagyonomhoz az, hogy adtam 3000 Ft-ot egy kóbor kutya ellátására. Lehet, hogy én is filantróp vagyok? Meg szociálisan érzékeny?

Az azért mindenképpen pozitívum, hogy szinte minden tréner a corporate bullshit részeként tekint ezekre a dolgokra.

politika

2018\08\22

Kategóriák

Az előző cikkek tapasztalatából okulva, most igyekezni fogok rövidebb és lényegtörőbb lenni.

Ez a mű ugyanazt a témát elemzi, mint a Metafizika, részben más részről kibontva.

Szóelemzés

Homonímia – amikor ugyanaz az alak, de más a jelentés, azaz egy szó több dolgot jelent.

Szinonímia - amikor ugyanaz az alak és ugyanaz a jelentés.

Paronímia – amikor végződésében eltérő, s a jelentés is ugyanaz, pontosabban származékos.

Szótípusok

Egyszerű, melyek önállóan állnak. Ezek a kategóriák.

S összetett, melyben szavak kapcsolódnak egymáshoz.

A 4 lehetőség:

  • Egyes dolgok lehetnek alanyok határozmányai, ezek sose szerepelnek magában az alanyban, az alanyban szerepelés nem azt jelenti, hogy része, hanem azt, hogy önmagában nem képes létezni tőle (azaz járulékos tulajdonság). Ezek az általános lényegi elemek, azaz általánosak és önállóan létezők.
  • Más dolgok nem lehetnek alanyok határozmányai, de szerepelnek magában az alanyban. Ezek az egyedi járulékos elemek, azaz egyedik, de önállóan nem létezők.
  • Megint más dolgok lehetnek alanyok határozmányai és szerepelnek is bennük. Ezek az általános járulékos elemek, azaz általánosak, de önállóan nem létezők.
  • Végül olyan dolgok is vannak, melyek se nem lehetnek alanyok határozmányai, se nem szerepelhetnek bennük. Ezek az egyedi lényegi elemek, azaz egyedik és önállóan létezők. Az önállóan vett egyed sosem lehet határozmány, de egyes esetekben szerepelhet az alanyban.

Általános

Ami egy dolog határozmánya, az automatikus határozmánya annak is, aminek ez a dolog határozmánya lehet.

Természetesen azonban egymással nem összefüggő nemek esetében a fajtáik nem kapcsolhatók össze.

Kategóriák

A 10 kategória:

  • lényeg,
  • mennyiség,
  • minőség,
  • viszony,
  • hely,
  • idő,
  • hely,
  • elhelyezkedés,
  • állapot/birtoklás,
  • cselekvés,
  • szenvedés.

A lényeg

A lényeg lehet elsőrendű és másodrendű. Elsőrendű az - ezt a Metafizikában a szerző egyszerűen csak lényegnek nevez, „elsőrendű” kiegészítés nélkül - ami maga az egyedi dolog, mely nem lehet semmilyen alany határozmánya, sem képes egy alanyt meghatározni.

A másodrendű lényegek a fajták - fajok és nemek. A faj neve és meghatározása is határozmánya az adott faj egyede számára.

Az alanyban meglévő dolgokból a név néha lehet határozmány, de a meghatározás sosem.

Az elsődleges lényegeket leszámítva minden lehet vagy határozmánya egy elsődleges lényegnek, vagy része lehet.

A másodlagos lényegek közül a faj lényegibb a nemnél.

Az elsődleges lényeg a lényeg a szó szoros értelmében, mert ő az, mely minden dolog mögött áll, s minden más vagy a határozmánya vagy tartalmazza őt.

Ugyanez a kapcsolat van a faj és a nem között. A faj alany a nem számára, melyről a nem határozmányt alkot, míg fordítva a faj nem lehet a nem határozmánya.

A másodlagos lényegek azok, melyek ismeretet adnak az elsődleges lényegről. Ezek az ismeretek sosem szerepelnek magában az alanyban.

Minden ami lehet határozmánya egy egyednek, az lehet az őt tartalmazó fajnak is.

A lényeg sajátossága, hogy nincs ellentéte. Ahogy a fajoknak és a nemeknek sincs.

A lényegre a fokozás se lehetséges.

A lényeg fontos jellemzője, hogy bár egy és ugyanaz, képes ellentétes minőséget felvenni, ez a lényeg egyedülálló tulajdonsága. Pl. egy szín nem lehet egyszerre fekete és nem-fekete. De ugyanaz a lényeg lehet egy adott pillanatban fekete, majd nem az.

Mennyiség

A mennyiség vagy különálló vagy folyamatos. Különálló: szám, beszéd. A különállóknak nincs közös határuk. Folyamatos: vonal, felület, szilárd anyag, idő, hely.

Egyes mennyiségek viszonylagosak mint rész az egészhez.

A mennyiség lehet egymástól viszonylagos helyzetű részek összessége vagy nem. Pl. a felületnek egymás mellet lévő részei vannak, míg az idő nem áll maradandó részekből.

Bizonyos dolgok csak járulékos módon mennyiségek. Pl. a fehér nagy, de az alatt pl. egy nagy fehér felületet értünk valójában.

A mennyiségnek nincs ellentéte. A „kicsi” és „nagy” nem mennyiségi, hanem viszonybéli ellentét.

A mennyiség nem fokozható. Az „öt” az nem erősebben öt, mint amennyire a „három” három.

A legnagyobb megkülönböztető jele a mennyiségnek az egyenlőség és az egyenlőtlenség. Minden típusú mennyiség vagy egyenlő vagy egyenlőtlen egy másik azonos típusú mennyiséggel.

Ugyanez nem igaz pl. a minőségre, ahol csak a hasonlóság és különbözőség lehetséges.

Viszony

Amikor egy dolog egy másik dologhoz képest van meghatározva.

Lehetséges ellentét. Továbbá fokozás is.

A viszony lehet kölcsönös viszonosság alapú vagy nem. A rabszolga és a rabszolgatartó feltételezik egymást, míg a tudás és a tudás tárgya lehet független egymástól.

Ami a lényegeket illeti, nem lehetnek egymással viszonyban.

Minőség

Amikor egy dolog milyenségére utalunk.

Négy változata lehetséges:

  • magatartás/tulajdonság - mely tartósabb minőséget jelez.
  • állapot - mely könnyebben változó minőséget jelent,
  • szenvedő minőség - olyan tulajdonság, mely valami más tartós részvétele miatt van jelen,
  • alak - dolgok külső alakja.

A minőségek esetében lehetséges az ellentét és a fokozás is.

Cselekvés és szenvedés

Mind a cselekvés, mind a szenvedés esetében lehetséges az ellentét és a fokozás is.

A többi kategóriát illetően Arisztotelész azt mondja, azok maguktól érthetőek.

Egyéb határozmányok

Most azoknak a szavaknak a vizsgálata következik, melyek állíthatóak mindegyik kategóriáról.

Szembenállás

A szembenállás négy dolgot jelenthet:

  • viszonylagosság, pl. dupla és fél,
  • ellentét, pl. rossz és jó,
  • meglét és hiány, pl. látás és vakság,
  • állítás és tagadás, pl. ül és nem ül.

A viszonylagosság esetében a két szembeálló dolog függ egymástól.

Ellentét esetében nincs ilyen függőség. A jó nem a rossz jója.

Ellentétből kétféle van:

  • egymást kizáró ellentét, itt nincs közbülső, pl. páros és páratlan,
  • egymást nem kizáró ellentét, itt van közbülső, pl. fekete és fehér.

A meglét és a hiány, valamint az állítás és a tagadás mindig ugyanarra az alanyra vonatkozik.

Nemlétező alany esetében minden rá vonatkozó ellentétes típusú megállapítás hamis lesz. Ugyanez meglét és a hiány esetében.

Ha azonban a nemlétező alanyra állítás és tagadás típusú megállapítás van, akkor a tagadó állítás igaz. Ha Szókratész nem létezik, akkor igaz róla az állítás, hogy nem beteg.

A szembeálló tulajdonságoknak ugyanazon fajhoz vagy nemhez tartozó alanyokban kell jelen lenniük. Az ellentétpároknak pedig vagy ugyanazon nemhez, vagy ellenkező nemekhez kell tartozniuk, vagy ők maguknak kell nemeknek lenniük.

Előzetesség

Az előzetességnek 5 értelme lehetséges:

  • időbelileg,
  • folyamatban való elhelyezkedést illetően,
  • bizony rend szerint,
  • jobbság és tiszteletbeliség alapján,
  • a tétel és a tény kapcsolata alapján (a tény fennállásából következik az erről szóló tétel igazsága).

Egyidejűség

Az egyidejűség:

  • dolgok, melyek létrejövése ugyanakkor történik.
  • dolgok, melyek természet szerint egyek, azaz az egyik létezése feltételezi a másikát, anélkül, hogy egymás okai lennének, pl. dupla és fél.
  • fajta szerint: az adott nem felosztásából eredő fajok.

Mozgások

Hat féle mozgás létezik:

  • létrejövés,
  • megsemmisülés,
  • növekedés,
  • csökkenés,
  • változás,
  • helyváltoztatás.

A változás más a többi mozgástípusnál. A megváltozott dolog nem feltétlenül növekszik, csökken, vagy szenved el más mozgást, ahogy ez fordítva is így van: a növekvő, csökkenő, más módon mozgó dolog nem feltétlenül változik meg.

Mindegyik mozgásfajtának van ellentéte, kivéve a változást és a helyváltoztatást, hacsak nem tekintjük a változás ellentétének a minőségben maradást, a helyváltoztatás ellentétének pedig a nyugalomban maradást.

Birtoklás

A birtoklás értelmei:

  • minőség alapján, pl. van tudásunk,
  • mennyiség alapján, pl. valaki adott magasságú,
  • szűkebb értelemben vett birtoklást illetően, pl. valakin van valamilyen ruházat,
  • tartalmat illetően, pl. egy adott hordónak van bora, a bor benne van,
  • szerzeményt illetően, pl. valakinek van egy háza,
  • viszonyt illetően, pl. valakinek van felesége, azaz vele él.

politika filozófia

2018\08\19

Csillagjövő

Közimert, hogy a populáris szórakoztatásból leginkább a sci-fi sorozatokat szeretem.

Minden fontosabb sorozatot láttam. Persze a legrosszabbakat nem néztem végig, de azokba is belenéztem.

Amikor azonban fantasy elem is van egy adott sorozatban, azt nem nézem meg, irtózom a fantasytől, pl. emiatt nem tudtam magamat rászánni a Game of Thrones nézésére. Ebből kikövetkeztethető, hogy a túl mesés sci-fit se bírom.

Ha 5 kedvencet kellene választani, ezekt mondanám, nem tetszési sorrendben:

  • Babylon 5,
  • Black Mirror - az első 2 évad után a minőség erősen zuhant,
  • Counterpart,
  • Outer Limits,
  • Philip K. Dick's Electric Dreams - egyes részei sajnos egyszerűen el lettek kapkodva,
  • Sliders - ez az a sorozat, melyet időben hagytak abba, így szinte végig érdekes maradt,
  • Stargate - a legutolsó sorozatok sajnos már unalmasra sikeredtek,
  • Star Trek - beleértve a The Orville című paródiasorozatot is.
  • The Man In The High Castle,
  • Twilight Zone.

Gyerekkorom nagy élménye volt még a Space: 1999 című sorozat is, ezt a magyar televízió Alfa Holdbázis címen sugározta 1976-1977-ben. Ma már nem tetszene, akkor nagyon tetszett.

Mindenképpen elmondható, hogy a Star Trek a mintapéldánya a műfajnak. A kitalálója valóban egy zseni, ezt nem is lehetne tagadni. Ha élne, már rég a meetoo hisztéria célpontja lenne, közismert volt arról, hogy a sorozat egyes színésznőit erősen "baráti" alapon kezelte. De nem ezért érdekes a Star Trek, hanem azért mert jól bemutatta a mndenkori hollywoodi ízlésdiktatúrát, mindig az "egyetlen helyes" álláspontot tükrözte. Míg élt Gene Roddenberry, azt ezt sikerült művészi módon csinálni, sajnos a legújabb Star Trek sorozatban ez már nem így: a 2017-ben indult Star Trek: Discovery immár a pofánkba nyomja az aktuális propagandát, minden korlát nélkül: tele a sorozat heves szerelemmel a fehérbőrű hímnemű főmérnök és a feketebőrű hímnemű hajóüorvos között.

Vicces, hogy míg a Discoveryben vannak homokosok, a TNG-ben viszont nincsenek, s az előbbi a XXIII. században, míg az utóbbi a XXIV. században játszódik. Ebből arra következtetek, hogy az orvostudomány valahol a XXIII. sz. végén találja fel a homoszexualitás ellenszerét. Ez mégis csak jó hír, s a Star Treknek köszönhetően tudunk róla.

Ami Roddenberryt illeti, politikailag kb. ma progresszív baloldalinak számítana, a "baloldal" szónak az eredeti értelmében: a sorozatbeli jövőben az emberiség pézn nélküli társadalomban él, nincs tőke, csak személyes tulajdon van, az erőforrások korlátlanok. Ugyanekkor ateista is volt, a szó legteljesebb értelmében materialista volt. Mindez egy röhejes szintű amerikai hazafisággal kombinálva. A legviccesebb jele ennek az Omega Glory című rész, az eredeti sorozatból, ahol egy idegen bolygón a jó jenkik és a rossz komcsik állnak harcban egymással. 

Ami viszont megmaradt a nőcsábász Roddenberry hagyatékából: a női szépség dicsérete átzengi az egész Star Trek világot. A XXIII. és a XXIV. században nincs se harmadik nem, se nőietlen feministák, a női hősök mind sminkelnek, láthatóan óvják kinézetüket. Ez mindenképpen megnyugtató.

2018\08\18

A Facebook-tiltás viccessége

Nem panaszkodni akarok. Sőt.

Annak idején Szolzsenyicin mondta, hogy az az ellenzéki, akit sose zaklatott a hatalom, nem is igazi ellenzéki.

Manapság is így van ez. Akit sose tilt ki a Facebook, az vagy sose foglalkozik közélettel vagy nem ellenzéki. Ma ugyanis a Facebook a nemzetközi médihatalom fontos része, így akit nem tilt le soha, az a hatalom érdekeit szolgálja.

Most van a hetedik letiltásom. De a mostani eset különösen vicces, mert nem arra hivatkozik a cenzor, mint eddig mindig, hogy pl. megsértettem mások vallását, "nemi kisebbségek" jogait, gyűlölködtem, hanem most az a baj, hogy extrém trágár voltam. Íme, mi a gond:

S íme mire válaszoltam ezt:

Érdekes, hogy a hatalom mellett állók szabadon sértegethetnek, akár faji, nemzeti alapon is, nem szankcionálják őket, de az erre való viszontválasz már sérti "közösségi" normákat.

Egyébként a Facebook felajánlja a fellebbezés lehetőségét, de ezt se bárkinek. Íme, ha az ember megpróbál felebbezni, most megpróbáltam, mivel nem politikai alapon lettem letiltva:

A fellebbezés nem küldhető el. Erre mondja a viccben Kohn bácsi: "ügyes".

2018\08\16

Hamis tanítások

Hamis és sajnos népszerű tanítások. Nem a politikában, hanem egy sokkal mélyebb szinten.

A legfontosabb 8-at vettem elő.

Pozitív gondolkodás

Állítólag elkerülhető a negatív hatás, ha az azokat kiváltó dolgokról pozitívan gondolkodunk.

Mi a valóság? Alapvetően tényleg hasznos a dolgokban a jót keresni, de a rosszat direkt nem meglátni bennük szimpla agyatlan struccpolitika, ami kifejezetten káros. A rosszat nem meglátni oda vezet, hogy nem is teszünk ellene semmit.

Az elfogadás

Állítólag másokat el kell fogadni, különösebb reakció nélkül.

Mi a valóság? A tényeket valóban el kell fogadni, de semmi ok arra, hogy mindent semlegesen nézzünk. Valójában ez a hozzáállás önellentmondás is: hiszen ha másokat el kell fogadnunk, akkor semmi ok, hogy másoknak ne kelljen minket is elfogadniuk, azzal is, hogy egyes dolgokat nem fogadunk el. Ha mindenki mindent elfogadna, akkor mindenki egyforma lenne, s már eleve nem is beszélhetnénk elfogadásról.

A megbocsátás hatalma

Állítólag mindent meg kell bocsátani.

Valójában ez a jézusi tanítás kiforgatása. Megbocsátani a tettét megbánónak kell, minden feltétel nélkül. De egyoldalúan megbocsátani annak, aki rosszat tesz, szimpla butaság, sőt bűnpártolás, hiszen ez csak további bűneket fog eredményezni. Ha a rosszat tevő nem szembesül soha tette következményeivel, esélye se lesz rádöbenni, hogy rosszat tesz.

Ne ítélkezz!

Hiszen állítólag minden relatív. A jó és a rossz változó fogalmak.

Ez is a jézusi tanítás kiforgatása. A "ne ítélkezz" azt jelenti, ne ítéld el a másikat, mert nem tudhatod, bűnös-e, ez Isten feladata. De ez abszolút nem jelenti azt, hogy a bűn relatív lenne, s ne kellene azt a leghatátrozottabban elítélni. Ugyanis a jó az jó, s a rossz az rossz, ezt relativizálni pedig különösen nagy rossz.

A szeretet mindenek felett

A szereret eszköz lehet, de nem áll az igazság és a jó felett. A hazugságot és a rosszat nem szeretni kell, hanem éppen ellenkezőleg: gyűlölni.

Csak akarni kell.

Állítólag csak hinni kell célunkban, s mindent elérünk.

Két szempontból is marhaság ez. Először is az anyagi világban cselekvés is szükséges, nem elég az akarás. Másodszor pedig, a hit valóban hatalmas erő, de segítségével sose fogunk bármit elérni. Minél nagyobb a hit, annál kevésbé akarunk helytelen célokat. Tehát nem akarni kell bármit, hanem a jót kell akarni.

Minden vallás jó

Az tény ugyan, hogy minden vallás alapjaiban jó célt szolgál, hiszen a cél a természetfeletti iránti kutatás, de ahogy minden másban, itt is van elkalmasabb és kevésbé alkalmas eszköz. Aki azt állítja, hogy nincs értékesség szerinti eltérés a tömeg emberáldozatokat követelő vallások és a kereszténység között, az szimplán buta.

A boldogság mindenek felett áll

Nem, nem áll. Az igaz boldogságon a jón alapszik, az álboldogság hamis érzeteken. Hamis módon boldognak lenne veszélyes önámítás.

2018\08\16

Nagy Etika

Bizonyos értelemben ez a mű a másik két etikai témájú mű összefoglalása. Nem akarom elkövetni az olvashatatlanság hibáját, melyet azt hiszem elkövettem az egyik műnél, így itt maximálisan tömöríteni fogok. Aki nem akarja elolvasni a másik két művet, olvassa el mindenképpen ezt: igen jól igyekszik összefoglalni Arisztotelész etikai nézetrendszerét.

Az erkölcs az államtudomány része, mert állami ügyekben semmit se tehető erény nélkül..

Mik az erény forrásai?

Az erény nem lehet tudás, mert a tudás összes fajtája következtetéssel párosul, a következtetés pedig a lélek gondol­kodó részében keletkezik. Márpedig az erények a lélek értelemmel nem rendelkező részében vannak.

Minden képességnek a célja jó, nyilvánvaló, hogy a legjobb képesség célja a legjobb. A legjobb képesség az államtudo­mány, így az ő célja a legjobb.

Az állami életben megnyilvánuló jóról kell tehát beszélni. Ezt hogyan határozzuk meg?

A jó nem idea, hanem közös jellemző, mely megvan az egyes jó dologban. Az a jó egyetemes érvényű, amelyet önmaga végett választunk.

Minden azonban ami jó csak az adott terület részjójával foglalkozik, az államtudomány esetében is ez a helyzet: a jóról mint saját céljáról kell beszélni.

Ennek meghatározásához a tárgyhoz tartozó kiindulópontokat kell választani.

Vannak feltétlen és feltételes javak. A feltétlenek azok, melyek választása mindig és minden körül­mények között méltó, ilyen pl. az igazságosság. Míg feltételes az, ami használható méltóan és azzal ellentétesen is, ilyen pl. a gazdagság.

A másik lehetséges felosztás: céljavak és nem céljavak. Az egészség például céljó, míg az egészséget létrehozó eszköz nem az. Mindig a cél a jobb, ahogyan az egészség jobb, mint az őt létrehozó eszközök. Általános igazság, hogy mindig az a jobbik, ami végett cselekszünk, annak pedig eszközeiként létezik a többi dolog.

A célok közül mindig jobb a teljes cél a nem-teljesnél. Teljes cél az, amelyet ha elértünk, semmi egyébre nincs szükségünk, nem-teljes az, amelyet ha elértünk is, szükségünk van egyébre is. Pl. ha az igazságosságot elértük is, sok mindenre van még szükségünk, ám ha a boldogságot értük el, nincs már szükségünk semmi egyébre.

Tehát ez a számunkra legjobb, melyet keresünk: a teljes cél. A teljes cél pedig a jó és a javak célja. Ez pedig a boldogság.

Vannak többféle javak:

  • lelki javak: belátás, erény, gyönyörűség,
  • testi javak: pl. az egészség, a szépség,
  • külső javak: pl. a gazdagság, a kitüntetés.

Ezek közül a legjobbak azok, amelyek a lélekben vannak.

A cél kifejezés azonban kettős értelmű: használat és birtoklás. A használat érdemesebb a választásra, mint a birtoklás, hiszen az igazi cél a használat: pl. senki sem kívánná, hogy legyen szeme, ha nem látni akarna vele.

Azon dolgok esetében, amelyeket használhatunk és birtokolhatunk is, mindig jobb és választásra érdemesebb a használat, mint a birtoklás.

Ahogy nem az egyik fajta tudás alkotja meg a házat és a másik fajta meg a jó házat, hanem mindkettőt a házépítő mesterség, úgy van ez minden másban is, a jó oka ugyanaz - mesterséggel, derekassággal megtöltve.

Ugyanaz alkotja a lelket és a lélek kiválóságát, de a lélek kiválósága következtében fogunk helyesen élni. A élet pedig nem más, mint a boldog élet. Helyesen az él, aki az erények szerint él. Ez tehát a cél is, meg a boldog­ság is és a legfőbb jó is.

A boldogság egy bizonyos fajta használatban és tevékenységben van benne. Hiszen ahol létezik birtoklás és használat is, ott az utóbbi a cél. A lélek használata az erény birtoklása. A boldogság tehát az erény szerinti életben van.

Minthogy a legfőbb jó a boldogság, s a boldogság a cél, mégpedig tevékenység révén megvalósított teljes cél, akkor lehetünk boldogok és rendelkezhetünk a legfőbb jóval, ha az erény szerint élünk. Az erények szerint való élet, amely a tevékenység értelmé­ben vett élet a boldog élet.

A léleknek van egy bizonyos része, amelynek a segítségével táplálkozunk, s amelyet táplálónak nevezünk. Ha van is erénye ennek a résznek, akkor sincs tevékenysége. Hiszen amiben nincs törekvés, abban tevékenység sem lesz. Ebben a lélekrészben nem vehető észre törekvés, hanem ösztönös. Ez a rész tehát semmivel sem járul hozzá a boldogsághoz.

Az erény a legjobb lelki alkat.

A lélek két részre oszlik: az értelmes és az értelem nélkül való részre. Az értelmes lélekrészben jön létre a belátás, az éleselméjűség, a bölcsesség, a jó felfogás, az emlékezés, stb., az értelem nélkül való részben meg azok, amelyeket erényeknek nevezünk: a mértékletesség, igazságosság, bátorság, stb.

Az utóbbiak alapján mondanak ugyanis bennünket dicsérendőnek, míg az értelmes lélekrészhez tartozó dolgok alapján senkit sem szokás dicsérni. Hiszen senkit sem szoktak megdicsérni amiatt, hogy pl. bölcs. Persze az értelem nélkül való lélekrészt sem szokták dicsérni, csak akkor, ha ez szolgálatot tesz, mégpedig az értelmes lélekrésznek tesz szolgálatot.

Az erkölcsi erény a hiány és túlzás állapotában elpusztul. Pl. a testgyakorlásban túl­ságosan sok gyakorlás esetén ugyanúgy elpusztul az erő, mint a túlságosan kevés gyakorlás esetében.

Látható: ugyanazok a dolgok növelik és pusztítják el az erényt.

Az erények meghatározhatók a fájdalom és a gyönyör segítségével is. Hiszen a gyönyör miatt cselekszünk hitvány dolgokat, s a fájdalom miatt nem cselekszünk erkölcsileg szép dolgokat.

Általában lehetetlen erényre és erkölcsi hitványságra szert tenni fájdalom és gyönyör nélkül. Az erény tehát gyönyörökkel és fájdal­makkal kapcsolatos.

Az erkölcsi erény alapja a szoktatás, nyilvánvaló, hogy az értelemmel nem rendelkező lélekrész erényei nem természettől fogva jönnek bennünk létre. Hiszen egyetlen olyan dolog sem változik meg szoktatás hatására, mely természettől fogva létezik, pl. a kő nem szoktatható rá, hogy ezentúl felfelé essen.

Lelki jelenségek: az érzelmek, a képességek, a lelki alkatok. Világos, hogy az erény ezek egyike.

Érzelmek: az indulat, a félelem, a gyűlölet, a vágyódás, a féltékenység, a szánalom, stb., melyeket fájdalom és gyönyör szokott kísérni.

Képességek: melyek révén az érzelemre képesnek mondanak bennünket, melyek révén képesek vagyunk például haragudni, bánkódni, szánakozni, stb.

Lelki alkatok: melyek révén az érzelmek tekintetében helyesen vagy helytelenül viselkedünk. Ha nagyon harag­szunk, akkor helytelenül viselkedünk a harag tekintetében, ha meg egyáltalán nem haragszunk, amikor kellene, akkor is helytelenül viselkedünk a harag tekintetében.

A közép szerint való viselkedés az, amikor az ember sem nem túl haragos természetű, sem nem teljesen érzéketlen. Amikor így viselkedünk, akkor lelkiállapotunk megfelelő.

A lelki alkattal kapcsolatos az érzelmek tekintetében tanúsított helyes és helytelen viselkedés.

A helyes viselkedés az érzel­mekkel szemben az, mely nem mutat sem túlzást, sem hiányosságot, hanem a középsőre irányul. Az erkölcsileg helytelen viselkedéssel kapcsolatos lelki alkat pedig a hiányra és a túlzásra irányul. Az erény az ezekkel az érzelmekkel kapcsolatos közép, az érzelmek pedig: fájdalmak vagy gyönyörök, vagy legalábbis nem fájdalom vagy gyönyör nélkül való dolgok. Az erény tehát fájdalmakkal és gyönyörökkel kapcsolatos.

Vannak azonban olyan érzelmek is, melyeknek erkölcsileg hitvány volta nem valamiféle túlzásban vagy hiányban áll, például a házasságtörés. A fegyelmezetlenséggel kapcsolatos gyönyör az alap, mely szintén túlzó vagy hiányos voltánál fogva ilyen.

Mi ellentétes a középpel: vajon a túlzás, vagy a hiány? Egyes esetekben a középpel a hiány áll ellentétben, más esetekben meg a túlzás. Például a bátorsággal nem a vakmerőség - a túlzás - ellentétes, hanem a gyávaság mint hiány.

Viszont a mértékletességgel, azaz a gyönyörökkel kapcsolatos mértéktelenség és érzéketlen­ség közötti középpel nem az érzéketlenség - a hiány - tűnik ellentétesnek, hanem a mérték­telenség, vagyis a túlzás.

De mindkettő ellentétes a középpel, mind a túlzás, mind a hiány, a közép ugyanis hiányosabb a túlzásnál, de túlzóbb a hiánynál.

Nehéz dolog derekasnak lenni, hiszen minden egyes esetben a közepet megragadni nehéz. Kört rajzolni például mindenki tud, de már a kör középpontját meghatározni nehéz dolog. Hasonlóképpen: haragra lobbanni is könnyű meg az ellenkezője is, de már a közép szerint viselkedni nehéz.

Lehetséges-e ennek a megvalósítása? Hiszen mindeni az erényességet választaná. A törvényhozó is azért nem engedi meg a hitvány cselekedeteket, viszont buzdítja a a szép és derekas dolgokat. Mi értelme lenne ennek, ha a dolgok meg­tétele nem rajtunk múlna?

Rajtunk múlik, hogy derék vagy hitvány emberek leszünk-e. A dicséret és az elmarasztalás se a nem-szándékos dolgok illeti. Hiszen senkit se marasztalnak el, mert betegek vagy csúnya. De elmarasztalunk embereket még efféle dolgokért is, ha megbetegedésüknek vagy csúnyaságuknak ők maguk az okai.

Azaz az erényhez és az erkölcsi hitványsághoz is kell cselekvésben megnyilvánuló szándékosság.

Minden szervezet képes arra, hogy önmagához hasonló lényeket hozzon létre, adott princípiumokból alapján. A fa például a magból jön létre, a mag ugyanis egy bizonyos princípium. Amilyenek a princípiumok, olyanok a princípiumokból létrejövő dolgok is. Az ember bizonyos princípiumok alapján cselekszik. Ez a princípium lehet az elhatározás, a kívánság, s mindaz, ami értelmen alapul.

Mindig mi magunk önként választjuk meg az adott princípiumot. Tehát rajtunk áll, hogy derekasak vagy hitványak vagyunk-e.

Ki ne akarna azonban a legderakasabb ember lenni? Viszont nem az lesz a legderekasabb, aki ezt elhatározza, hacsak nem ilyen a természete, de mindenképpen jobb lesz mindenki ahhoz képest, mint ami volt.

Mivel rajtunk múlik, hogy derekasak legyünk, szükséges, hogy ezek után az önkéntességről beszéljünk. Az erény szempontjá­ból ugyani a legfontosabb az önkéntes jelleg.

Önkéntes az a tett, melyet nem kényszer hatására cselekszünk. Törekvés hatására cselekszünk, a törekvésnek pedig három fajtája van: vágy, indulat, kívánság.

A vágy hatására történő cselekvés önkéntes, mert minden kényszer hatására történt cselekedetet fájdalom követ, míg ami ezzel ellentétes, azzal gyönyör jár együtt, tehát mivel a vágy gyönyörre irányul, így a vágy alapú cselekvés csak önkéntes lehet.

A fegyelmezetlen ember azonban, bár tudja, hogy a megcélzott dolog hitvány, mégis cselekszik, mégpedig a vágy hatására. Azaz nem önként cselekszik. Viszont a vágy hatására való cselekvés mégse tekintethető kényszerbeli cselekvésnek, mert a vággyal gyönyör jár együtt, amit pedig gyönyör végett cselekszünk, azt nem kényszerből tesszük.

Az embert önkéntes cselekedetei alapján szokás megdicsérni.

Ha viszont a vágyon alapuló cselekvés önkéntes jellegű, akkor a vágy ellenére bekövetkező cselekvés nem az. Csakhogy a fegyelmezett ember éppen a vágya ellenére cselekszik, a fegyelmezett ember tehát mintha nem önként lenne fegyelmezett. Ez nyilvánvalóan nem igaz, tehát a vágyon alapuló cselekedet nem önkéntes jellegű. Ez tehát önellentmondás.

Az indulaton alapuló cselekvés esetében ismét hasonló a helyzet. Itt ugyanaz az ellentmondás alakul kil

Marad a kívánság önkéntes jellegének vizsgálata,

A fegyelmezetlen emberek amire törekszenek, azt rögtön kívánják is. A fegyelmezetlen emberek tehát a hitvány dolgokat úgy cselekszik, hogy közben kívánják is. Senki sem cselekszik azonban önként hitvány dolgot, tudva, hogy az hitvány. A fegyelmezetlen ember viszont, a hitványról tudva, hogy hitvány, s kívánságától vezérelve megcselekszi. Nem önként teszi tehát, s a kívánság sem önkéntes jellegű.

Viszont ez az érv megszünteti a fegyelmezetlenség és fegyelmezetlen fogalmát, hiszen ha nem önként cselekszik az ember, nem is marasztalható el miatta. Mégis, a fegyelmezetlen ember elmarasztalható, azaz önként cselekszik, tehát a kívánság önkéntes jellegű.

Itt ismét ellentmondás van. Ennek feloldásához meg kell vizsgálni az önkéntesség fogalmát ismét.

MI a kényszer és a szükségszerűség?

A kényszer az, ha egy lény valamit külső okból tesz, saját természete vagy kívánsága ellenére. Ha viszont az ok belső, az nem kényszer.
Amikor a hitvány ember azt állítja, hogy egy hitvány cselekedetre a vágya kényszerítette, az nem igaz, hiszen a vágy benne belül van.

Nem szükségszerű a gyönyör végett cselekednünk. A szükségszerű csak az, ami külső körülményekben jelenik meg,

Mivel ki lett zárva a törekvés, marad az, ami a gondolkodásból fakad és az elhatározás.

Ami nem önkéntes, az szükség­szerűségen, kényszeren alapulva, s nem gondolkodással párosulva keletkezik. Ami a gondolkodásból fakad, az szükségszerűen önkéntes.

Az elhatározás törekvés-e vagy sem?

Törekvés létrejön az állatokban is, de elhatározás nem. Az elhatározáshoz ugyanis értelem szükséges, értelem pedig csak az emberben van. Azaz az elhatározás nem azonos a törekvéssel.

Esetleg az elhatározás kívánság? A kívánság vonatkozhat lehetetlen dolgokra is, de ezeket nem határozhatjuk el. Továbbá az elhatározás nem a célra vonatkozik, hanem a célhoz vezető eszközökre. A célokat kívánjuk, nem az eszközöket hozzá. Azaz az kívánság és az elhatározás két különböző dolog.

Az elhatározás tehát gondolkodáson alapuló tett? Ez sem, hiszen sok mindent elgondolunk, amit nem határozunk el.

Az elhatározás tehát külön-külön egyikkel a felsoroltak közül se azonos, viszont szükségszerű, hogy az elhatározás kapcsolatban álljon velük. Hiszen az elhatározásnál gondolkodnunk kell az eszközökön, meg kell fontolnunk őket, s ily módon már létezik bizonyos törekvés és kívánság is, melyek alapján végül az illető cselekedetet végrehajtjuk.

Ha az elhatározás egy bizonyos, gondolkodással párosuló megfontolt törekvés, akkor az önkéntes jellegű nem azonos az elhatározáson alapulóval. Hiszen sok mindent megteszünk önként, még mielőtt gondolkoztunk volna rajta, például leülünk, efféle dolgot önként teszünk ugyan, de anélkül, hogy gondolkoznánk rajta, míg mindaz, ami az elhatározáson alapul, gondolko­dással párosul.

Tehát az önkéntes jellegű nem azonos az elhatározáson alapulóval, de ami elhatározáson alapul, az önkéntes jellegű. Hiszen ha megfontoltuk a dolgot, és elhatároztuk magunkat a cselekvésre, önként cselekszünk. Ezért szokták súlyosabban büntetni a szándékos bűntetteket.

Az elhatá­rozás tehát a tettekben van jelen, mégpedig azokban a tettekben, amelyeknek megtétele vagy meg nem tétele tőlünk függ, s melyekben megragadható a cselekvés oka.

De ez az ok nem egyszerű, matematikai jellegű ok. itt ugyanis nincs rögzítve semmiféle meghatározott kiindulópont, hanem itt a szabad döntésünk ez az ok. Hibázhatunk cselekedeteinkben.

A gondolkodás nem olyan, mint az érzékelés: a látással senki sem tehet semmi egyebet, mint hogy lásson, míg a gondolkodással megtehetjük ezt is és azt is. Itt már helye van a megfontolásnak.

A javak megválasztásánál a hiba nem a célokkal kapcsolatos, hiszen abban például mindnyájan egyetértünk, hogy az egészség jó, hanem a célszerűvel van kapcsolatban, például, hogy az egészség szempontjából jó-e egy adott cselekedet. A gyönyör és a fájdalom csalja meg leginkább az embert ezekben a dolgokban, az előbbit választjuk, az utóbbit kerüljük.

Mire irányul az erény, a célra vagy a célhoz vezető eszközre?

Minden mesterségben ugyanaz ért a célhoz és az ahhoz vezető eszközökhöz, ugyanígy áll a dolog az erénnyel is: inkább feladata a cél szemmel tartása, mint a célhoz vezető eszközöknek, hiszen a cél az a bizonyos princí­pium, melynek kedvéért vannak a hozzá vezető eszközök. Következésképpen az erény esetében is nyilvánvaló, hogy az inkább a célra, mint a célhoz vezető eszközökre irányul.

Az erény célja az erkölcsi szép, tehát inkább erre irányul az erény, mintsem azokra, amikből az erkölcsi szép létrejön, bár ez utóbbiak is az erény körébe tartoznak.

Az erénynek feladata, hogy az erkölcsi szépet elébünk állítsa.

Valaki ellentmonhatna: itt miért nem a tevékenység fontosabbnak a birtoklásnál? Valójában ez itt is így van, a tevékenység jobb a birtoklásnál. A kiváló embert tettei alapján ítélik meg, hiszen az, hogy kinek mi az elhatározása, lehetetlenség megmutatni. Hiszen ha minden ember nézetét meg lehetne ismerni, hogy miként viszonyul az erkölcsi széphez, akkor cse­lekvés nélkül is tűnhetne kiválónak az ember.

Most egyes konkrét példák!

Mi a bátorság? Miben jelentkezik?

A bátorság sohasem jön létre érzelmek és törekvések nélkül. A törekvésnek az értelemből kell fakadnia, s az erkölcsi szépre kell irányulnia. Akinek a törekvése tehát az értelem révén, az erkölcsi szép végett irányul a veszélyre, és a veszélyes helyzetekben félelem nélkül viselkedik, az ilyen ember: bátor.

Nem bátor az, aki tudatlanságból nem veszi észre a veszélyt, se az aki tapasztalata alapján áll ellen egy sokak számára veszélyesnek tekintetett helyzetben. Az igazi bátor ember félelmet érez, hiszen valós veszélyre reagál, de mégis képes helytállni.

A mértékletesség a gyönyörökkel kapcsolatos mértéktelenség és érzéketlenség közötti középhatár.

A legjobb lelki alkat a legjobbra irányul, a legjobb meg a túlzás és a hiány közötti közép. Hiszen mindkettőre, a túlzásra és a hiányra áll az, hogy az ezeken alapuló tetteket elmarasz­taljuk.

Következésképp, ha a közép a legjobb, a mértékletességnek valamiféle középnek kell lennie a mértéktelenség és az érzéketlenség között. Nos hát, egyrészt ezek között a közép, másrészt a mértékletesség a gyönyörökre és a fájdalmakra vonatkozik, de nem mindegyikre és nem is mindenre, ami ezekkel kapcsolatos. Hiszen ha valaki egy kép, vagy szobor, vagy más efféle dolog szemlélésével szerez magának örömet, attól még az ilyen nem mértéktelen, hasonlóképpen az sem, akinek az öröme hallással vagy szaglással kapcsolatos, hanem a mértékletesség csupán a tapintással és ízleléssel kapcsolatos gyönyörökre vonatkozik.

Az az ember nem mértékletes, akire a gyönyörök egyike sincs hatással, az ilyen ugyanis érzéketlen ember. A mértékletes emberre hat a gyönyör, de nem olyanformán, hogy túlzásba vigye, s minden egyebet mellékesként kezeljen, továbbá magának az erkölcsi szépnek a kedvéért, nem pedig egyébért kell mértékletesen cselekednie. Aki ugyanis a túlzó gyönyöröktől félelemből vagy valami más ilyesfajta érzés miatt tartja távol magát, az nem mértékletes.

Csak az ember lehet mérték­le­tes, mert a többi élőlényből hiányzik az értelmi képesség, melynek segítségével megvizsgálhatná az adott dolgot és a szépet választhatná.

Következik több más lelki alkat részletes elemzése: a szelídség, a nagyvonalúság, a becsvágy, az áldozatkészség, a felháborodás, az önérzet, a szemérem, a barátságosság, az igazmondás leírása részletesen. Ezeket kihagynám.

Az igazságosságról szóló részt viszont érdemes részletesebben leírni.

Az igazságos kifejezés jelentése kettős: az egyik törvény szerint való, ami a saját magunkkal szembeni derék magatartást jelenti, a másik pedig az, ami másokra vonatkozik.

A törvény azoknak a dolgoknak a megtételét írja elő, melyek az erényen alapulnak, tehát az az ember, aki a törvényen alapuló igazságos dolgokhoz ragaszkodik, tderekas ember lesz, azaz az igazságosság valamiféle tökéletes erény. Azonban a másokra irányuló igazságosság másféle. Akik mással szemben igazságosak, nem korlátozzák az igazságos jelleget önmagukra. S éppen ezt a típusú igazságosságot kell meghatároznunk.

A mással szemben megnyilvánuló igazságos: az egyenlő. Hiszen az igazságtalan meg az egyenlőtlen. Amikor az emberek a javakból maguknak a nagyobb részt, a rossz dolgokból meg a kisebbet juttatják, az egyenlőtlenség. Általános vélemény, hogy ez igazságtalanság.

Tehát az igazságtalanság az egyenlőtlen dolgokban, míg az igazsá­gos­ság egyenlőségben nyilvánul meg. Nyilvánvaló, hogy az igazságosság: valamiféle közép a túlzás és a hiány, a sok és a kevés között.

Az igazságtalan embernek ugyanis igazságtalankodása révén többje lesz, annak pedig, akivel igazságtalanság történik, ennek következtében kevesebbje. Ezek között a közép az igazságosság.

A közép egyenlő, az igazságos ember egyenlőt kíván birtokolni. Legalább két ember viszonya az, amiben az egyenlő jelleg megnyilvánulhat. Tehát egyenlőnek lenni a másikhoz való viszonyunkban igazságos dolog.

Az igazságosság tehát az egyenlőnek és a középnek a keveréke. Ez az arányos egyenlőség. Az arányos egyen­lőség legkevesebb négy tag között jön létre. Mert ahogyan A aránylik B-hez, úgy aránylik C a D-hez. Arányos például az, hogy akinek nagy vagyona van, az sokkal járul hozzá valamihez, akinek meg kicsi, az kevéssel, viszont ugyanígy: aki sokat dolgozik, az sokat szerez, aki meg keveset dolgozik, keveset.

Az igaz­ságosság tehát az arámyos egyenlőségre vonatkozó, a lelki alkaton alapuló, elhatározással párosult törekvés: az arányos kölcsö­nösség.

Az állami igaz­ságosság elsősorban az egyenlőségben jut kifejezésre, ez egyenlőség teljes mértékben csak a teljesjogú polgárokat illeti meg.

A jogok közül néhány a természettől való, mások pedig szokáson alapulnak. Az előbbiek is változhatnak, de ez jellemzően csak hosszú időn keresztül következik be.

A természeten alapuló jogos jobb a szokáson alapuló jogosnál, de amit keresünk, az az államilag jogos, az pedig szokáson és nem természeten alapul.

A jogtalan dolog és a jogtalan tett nem azonos. A jogtalan dolgot ugyanis a törvény határozza meg, míg a jogtalan tett az, ha az ember már megtette a jogtalan dolgot. Hasonlóképpen a jogos dolog és a jogos tett sem azonosak.

Mikor beszél­hetünk jogos dologról? Amikor az ember elhatározás alapján és önként cselekszik, tudatában annak, hogy kinek az érdekében, milyen eszközzel és milyen cél érdekében tesz.

Amikor valaki egyik körülménynek sincs tudatában, miközben jogtalan dolgot cselekszik, akkor az ilyen nem jogtalan, hanem szerencsétlen.

Tehát nem mindig követ el jogtalanságot, aki jogtalanul cselekszik, minthogy tudatlanságban van a tette felől. Mi a tudatlanság? Ha a tudatlanság az oka annak, hogy valamit cselek­szünk, akkor nem önként cselekszünk, úgyhogy nem követünk el jogtalanságot. De ha az ember maga az oka a tudatlanságnak, s olyan tudatlanságból cselekszik valamit, aminek ő maga az oka, az ilyen ember már jogtalanságot követ el, s joggal nevezik az ilyet jogta­la­nnak.

Akik azonban nem maguk az okai, de az ő esetükben is a tudatlanság okozza, hogy ilyesmit cselekszenek, nem követnek el jogtalanságot. Az efféle tudatlanság a termé­szetben gyökeredzik, például a kisgyermekek tudatlanságukban ütik meg az apjukat.

De mi a helyzet a jogtalanság elszenvedésével? Vajon önszántából szenved-e az ember jogtalanságot, vagy nem? Mert jogtalanságot nem önként szenvednek el az emberek. Vannak emberek, akik noha jogosan igényelnek valami egyenlőt, mégis engednek az igényükből mások javára. Mármost ha egyenlővel rendelkezni jogos, akkor kevesebbel rendelkezni annyi, mint jogtalanságot elszenvedni. De az ilyen ember önként rendelkezik kevesebbel, tehát önként vállalja, hogy jogtalanság történjen vele. Viszont nyilvánvaló, hogy nem önként vállalja. Mindazok, akik a kevesebbet veszik el, ezt vagy kitüntetésért, vagy dicséretért, vagy hírnévért, vagy barátságból, vagy valami más hasonlóért teszik. Aki pedig arra cserél el valamit, amire akarta, azzal semmiféle jogtalanság nem történt.

Az ilyen és ehhez hasonló érvekkel ellentétben áll a fegyelmezetlen emberről mondott érv. A fegyelmezetlen ember ugyanis önmagának okoz kárt azáltal, hogy hitvány dolgokat cselek­szik, mégpedig önként cselekszik ilyesmit, tehát tudatosan árt önmagának, így önként, ön­magától szenved jogtalanságot.

De itt fölvethető egy olyan megkülönböztetés, amely lerontja ezt az érvet. Ez a megkülönböztetés az, hogy jogtalanságot elszenvedni senki sem kíván. A fegyelmezetlen ember azonban önként cselekszik olyasmit, ami a fegyelmezetlenségen alapul, így hát önmagával szemben követ el jogtalanságot, mert hát hitvány dolgot akar cselekedni önmagával szemben. De azt, hogy jogtalanságot szenvedjen, nem kívánja senki, így a fegyelmezetlen ember sem követhet el önként jogtalanságot önmagával szemben.

Továbbá, aki jogtalankodik, az ezt önként teszi, míg akivel jogta­lanság történik, ezt nem önként szenvedi el,  így hát ha lehetséges volna, hogy valaki ön­magával szemben kövessen el jogtalanságot, az is lehetséges volna, hogy valamit egyidejűleg nem-önként és önként cselekedjünk. Ez viszont lehetetlen. Így nem lehetséges tehát, hogy az ember önmagával szemben jogtalanságot kövessen el.

Lehet persze léleken belüli jogtalankodás. A léleknek ugyanis van rosszabb és van jobb része. ezek egymás ellen elkövethetik ezt, ha a rosszabb a jobb rész ellen irányul, azaz az ember magával szemben lehet igazságtalan. De ennek nincs köze az állami jellegű jogtalan­kodáshoz.

Ki követ el jogtalanságot és kin múlik a jogtalan tett? Azon-e, aki jogtalanul kap valamit, vagy azon, aki igazságtalanul dönt és juttat valakinek valamit, ahogyan ez a versenyeken szokott történni? Jogtalanságot nem az követ el, aki pl. elfogadja a díjat a verseny döntőbírójától, még ha az helytelenül is döntött, hiszen lehet, hogy az igazságtalanságot követett el, de az is lehetséges, hogy nem.

Mi a szabály tehát? A léleknek van egy értelemmel bíró és egy értelemmel nem rendelkező része. Az értelemmel bíró résznek is két része van: a megfontoló és a megismerő lélekrész, az előbbi elgondol, az utóbbi érzékel.

Más az a lélekrész, amely az érzékelhetőre, és megint más, amely az elgondolhatóra vonatkozik.

A megfontoló - és elhatározó - lélekrész az érzékelhetőre vonatkozik, mindarra, aminek van keletkezése és pusztulása. Megfontolni ugyanis olyasmit szoktunk, amivel kapcsolatban tőlünk, az elhatározásunktól függ mindaz, hogy megtesszük vagy nem tesszük meg a dolgot, másban nincs helye se a megfontolásnak, se az elhatározásnak.

Milyen is az igazság? Mire vonatkoznak a megismerés formái:

  • a tudományos megismerés - arra, amit bizonyítás és érvelés segítségével lehet megismerni,
  • a belátás - azokra a tettekre, melyeket választani és elkerülni egyaránt lehet, amelyekkel kapcsolatban tőlünk függ az is, hogy megtegyük-e vagy sem: itt a megalkotás és a megcselekvés folyamatában nem azonos az alkotó és a cselekvő elem, hiszen míg az alkotótevékenység mellett létezik még egy másik cél is, addig a cselekvő elem esetében a cselekvés folyamata mellett nem áll semmi egyéb cél (példa házépítés és lanton játszás) - a cselekvésre a belátás vonatkozik, az alkotásra meg a mesterségbeli képesség inkább, a belátás egy bizonyos lelki alkat, önmagában erény, míg a megismerés többi fajtájának van erénye, de önmagában nem az,
  • az ész - a gondolkodás tárgyainak és a létezőknek elveivel kapcsolatos, azaz ellentétben a tudományos megismeréssel, itt bizonyíthatatlan elvekkel dolgozik, továbbá az ezen elvekből bizo­nyítás útján nyert tételekkel,
  • a bölcsesség - az észből és a megismerésből tevődik össze: foglalkozik az elvekkel is, meg az elvekből bizonyítás útján nyert tételekkel is, melyekre a megismerés vonatkozik,
  • a feltevés - olyasmi, aminek segítségével a dologgal kapcsolatban bizonytalanságban maradunk.

Azonos-e a belátás és a bölcsesség? Nem, mert a bölcsesség tárgyai a bizonyítható és mindig ugyanúgy létező dolgok, a belátás viszont nem ezekre, hanem a változásban levő dolgokra vonatkozik. A hasznos dolgokra tehát a belátás vonatkozik, ám a bölcsesség nem vonatkozik rá.

Erény-e a bölcsesség? Nyilván­való, hogy az, hiszen a belátás erény, ám a belátás kevésbé értékes, mint a bölcsesség, tárgya ugyanis alacso­nyabb rendű, hiszen a bölcsesség az örök dolgokkal foglalkozik, míg a belátás a hozzájuk képest alacsonyabb rendűekkel.

Mi az értelmesség? Ugyanazon a területen nyilvánul meg az értel­messég, mint a belátás, a cselekvés területén. Arra mondjuk, hogy értelmes ember, aki képes a megfontolásra, s tud helyesen tud dönteni és ítélni. Csakhogy döntése kis dolgokkal kapcsolatos, s jelentéktelen helyzetekben nyilvánul meg. Az értelmesség tehát a belátásnak része, mely nem lehet meg nélküle.

Hasonló a helyzet az ügyesség esetében is. Az ügyesség nem azonos a belátással, mégis a belátó ember ügyes, ezért a belátással bizonyos mértékig együtt jár az ügyesség is. De ügyesnek szokták nevezni a hitványat is. Az ügyesség jellemzője, hogy megvizsgálja, milyen eszközökkel hajthatja végre az egyes tetteket, azután megszerzi az eszközöket hozzá.

Ahogyan az ügyesség viszonyul a belátáshoz, olyannak tűnik az összes erény viszonya. Vannak erények, amelyek természettől fogva is megvannak minden emberben, de vannak olyanok is, amelyek szoktatáson és elhatározáson alapulnak. Csupán a megfontolással párosultak tekinthetők teljes erényeknek és ezek dicséretre méltóak is, amikor a törekvéshez csatlakozva megjelennek. A természetes erény megfontolás nélkül való. A megfontolástól elkülönítve csekély mértékű, s dicséretre nem méltó, de hozzátéve a megfontoláshoz és az elhatározáshoz, tökéletessé teszi az erényt. Azaz erényre irányuló természetes törekvés együttműködik a megfontolással, s nincs is híjával ennek. Másrészt a megfontolás és az elhatározás sem válhat teljesen tökéletessé mint erény a természetes törekvés nélkül. Az a cselekvés dicsérendő, mely együtt van megfontolással párosult, az erkölcsi szépre irányuló törekvéssel.

A belátás miért erény? Mivel az igazságosság és a bátorság meg a többi erény amiatt, hogy az erkölcsileg szép dolgok megvalósítása a céljuk, dicsérendők is, nyilvánvaló, hogy a belátás is valamiféle dicsérendő dolog, hiszen amely dolgok megcselekvésére a bátorság, ugyanazokéra indít a belátás is. Ahogyan a belátás rendeli, úgy cselekszik a bátorság is, tehát, ha a bátorság dicsérendő, akkor az is, ami ezt elrendeli neki: a belátás.
A belátás egyfajta tervező mester az erények között, mert ahogyan ő előírja, úgy cselekszenek az erények.

A belátás uralkodik a lélekben? Nem, hanem egyfajta felügyelő a bölcsesség mellett, gondoskodik, hogy a többi lélekrész a munkáját végezze azáltal, hogy az érzelmeket zabolázza és mérsékli.

Mi a méltányosság? A törvénnyel szabályozott dolgok enyhítése. Mivel a törvény általános viszonyokat szabályoz, így esetenként szükséges az enyhítés egyes indokolt esetekben. Ez valójában a törvény szellemének érvényesítése, nem azzal ellentétes tevékenység.

A megértő gondolkodás ugyanarra vonatkozik, mint a méltányosság, azokra az esetekre, melyek a törvényhozó pontatlan meghatározásai következtében kimaradtak.

Aki döntést hoz a törvényhozó által elhanyagolt dolgokban, s felismeri, hogy azok jogos dolgok, az megértő gondolkodású. A megértő gondolkodás feltétele a méltányosság.

A jó megfontolásnak ugyanaz a tárgya, mint a belátásnak, mivel a választható és elkerülhető dolgokra vonatkozik, s nincs meg a belátás nélkül. A belátás a cselekvő elem ezen a területen, a jó megfontolás pedig az a lelki alkat, mely alkalmas arra, hogy a cselekvések területén megtalálja a legjobbat. Azok a dolgok nem tartoznak a jó megfontoláshoz, melyek önmaguktól a legjobb módon történnek. Ott ugyanis az értelemnek nincs szerepe.

Vajon feladata az igazságos embernek az, hogy a társadalmi élet minden területén mindenkinek egyenlőt nyújtson? Legyen mindenkihez hasonló? Nem, semmiképpen. Viszont mindenkinek meg kell adnia azt, ami őt megilleti.

Ellentmondás lehet, hogy a jogtalankodás azt jelenti, hogy az ember kárt okoz önként és tudatosan, azaz a jogtalankodónak tudnia kell, hogy melyek a jó és melyek a rossz dolgok, márpedig ez a a be­látás jellemzője, azaz a jogtalansággal a leg­nagyobb jó, a belátás jár együtt. Valójában azonban ez nem így van, mert belátásnak éppen az a sajátossága, hogy helyesen képes szemlélni a dolgokat. A jogtalan ember is általánosságban tudja ugyan, hogy mi a jó. de azt már nem, hogy az számára jó-e. Azaz a jogtalansággal nem jár együtt a belátás.

További kérdés: létezik-e jogtalanság a hitvány emberrel szemben is? Ha ugyanis a jogtalanság abból áll, hogy kárt okozunk, a károkozás meg javaktól való megfosztásból, akkor úgy tűnik, mintha nem okozhatnánk kárt az ilyennek, hiszen azok a javak, amelyekről ő úgy véli, hogy azok jók a számára, azok valójában nem azok. Ahogy pl. a gazdagság kárt okoz a hitvány embernek, mivel nem tud helyesen élni vele. Ha tehát kárt okozunk ilyen embernek, nem követünk el jogtalanságot. Aki lélekben hitvány, annak számára megfelelő eljárás, ha nincsenek javai.

Létezhet-e túlzás az erényekkel , abban az értelemben ahogy ez megesik egyes külső javakkal, pl. a a nagy vagyon pökhendivé teheti birtokosát. Az erénnyel is lehetséges ez: azaz pl. ha valaki túl igazságos, az rosszabbá válik? Nem, mert a derekas ember abban is derekas, ahogy él erénye jótéteményeivel, hiszen kötelező eleme a közép hiány és túlzás között. Az erény tehát, ha naggyá nő, nemhogy nem rosszabbá, de jobbá tesz.

Három olyan lelki jelenség van, amelynek az alapján hitványnak nevezünk embereket:

  • lelki rosszaság,
  • fegyelmezetlenség,
  • állatiasság.

Az elsőről már volt szó, lássuk a fegyelmezetlen­séget és az állatiasságot.

Az állatiasság túlzott rosszaság. Ez az erkölcsi rossz túl van az emberi mértéken, ugyanúgy a vele szemben álló erény is, mely az istenek természete.

Szókratész azt állította, hogy fegyelmezetlenség nem létezik, mondván, hogy senki sem választaná a hitvány dolgot, ha tudná, hogy az hitvány. Viszont a fegyelmezetlen ember nem ilyen, hanem olyan, aki tudja, hogy valami hitvány dolog, de mégis - érzelmétől sarkallva - azt választja.

Vajon a fegyelmezetlen embernek van-e valamiféle meghatározott ismerete, amelynek a segítségével szemléli és vizsgálja a hitvány dolgot? Ez nem lehet így, mert értelmetlenség volna, hogy ami bennünk a legerősebb és legszilárdabb, alá legyen vetve másnak. Ugyanis a tudás az, amely a bennünk levő összes dolog közül a legállandóbb és leginkább kényszerítő erejű, azaz a fegyelmezetlen ember nem tudás alapján cselekszik.

De ha nem tudás, akkor vélekedés-e? Ha a fegyelmezetlen embernek vélekedése van, nem marasztalhatjuk el, hiszen ha valami hitvány­ságot cselekszik, annak nincs pontosan tudatában, csupán vélekedik róla, így meg kellene bocsátani neki amiatt, hogy hitványságot cselekszik, hiszen nem tudja pontosan, hogy az hitványság, csupán tévesen vélekedik. De mégis elmarasztaljuk a fegyelmezetlen embereket. Itt tehát ellentmondás van.

Újabb ellentmondás, hogy mivel a mértékletes ember fegyelmezett, képes-e benne bármi heves vágyakozást ébreszteni? Hiszen ha fegyelmezett, akkor heves kell hogy legyen ez a vágyakozás, mert különben miben fegyelmezett? De ha viszont vágyai hevesek, akkor meg ez az ember nem mértékletes, hiszen az a mértékletes, aki sem nem vágyakozik semmire, sem nem szenved semmitől.

Továbbá, néha a fegyelmezetlen ember dicsérendő, a fegyelmezett meg elmarasztalandó. Hiszen aki téved a megfontolásban, de vágyától vezérelve a szépet választja, az dicsérendő. A fegyelmezett ember esetében ez nem fog megtörténni, hiszen értelme nem fogja megengedni neki, hogy hallgasson vágyára. Azaz fegyelmezetlen ember választ helyesen, így dicséretre méltó. A fegyelmezett ember pedig elmarasztalandó, hiszen tévedése miatt nem választja a szépet. Ez persze abszurd következtetés.

Mi a megoldás? Először is, az erős vélekedés és a tudás között ebből a szempontból nincs különbség. Fegyelmezetlen az olyan ember, akinek van ugyan tudása az erkölcsileg szép dolgokról, de nem aszerint cselekszik. A bennük levő tudás nem tevékeny. A fegyelmezetlen ember rendelkezik ugyan általános tudással arra vonatkozóan, hogy az efféle dolgok hitványak és kártékonyak, részlegesen azonban nem ismeri, hogy az éppen adott dolog rossz, úgyhogy az efféle tudás birtokában fog hibázni. Mert az általános tudással rendelkezik ugyan, de a részlegessel már nem. Tehát egyáltalán nem lehetetlen az sem, hogy ez történik a fegyelmezetlen emberrel: a tudás birtokában valami hitványságot cselekszik.

Továbbá, a fegyelmezett ember az, aki a helyes szabály birtokában és ezt alkalmazva ítéli meg a rosszat és a jót, s akit nem a vágyai vezetnek. Azaz akkor se érdemelhet dicséretet a fegyelmezetlenség, ha az a jót választja, s akkor se megrovást a fegyelmezettség, ha tévesen ítél.

Aki a testi vagy a külső javakkal kapcsolatban fegyelmezetlen, az feltétlenül fegyelmezet­lennek számít. A feltétlenül fegyelmezetlen ember ugyanis a testi gyönyörökkel és fájdalmakkal kapcsolatban ilyen.

Azonos-e vajon a mértéktelen és a fegyel­mezetlen Nem, mert mértéktelen az olyasféle ember, aki úgy véli, hogy amit tesz, az számára a legjobb és a legkedvezőbb, s aki nem rendelkezik semmiféle helyes szabállyal, mely ellenkezésbe kerülne mindazzal, ami számára gyönyörűségnek tűnik. A fegyelmezetlen emberben viszont megvan a helyes szabály, mely ellenkezésbe kerül vele, amikor vágyát követi.

Vajon melyik gyógyítható könnyebben, a mértéktelen vagy a fegyelmezetlen ember? A fegyelmezetlen emberben az alapelve megvan jó állapotban van, a mértéktelen emberben viszont nincs meg, ezért a fegyelmezetlen ember jobb a mértéktelennél, s könnyebben gyógyítható.

A fegyelmezetlenségnek két fajtája van. Az egyik valamiféle megfontolatlanság, mely hirtelen keletkezik és hirtelen cselekedetre késztet, a másik egyfajta erőtlen jelenség, amely akadályozó jellegű megfontolással párosul.

Az első fajta nem kárhoztatható túlságosan, hiszen megjelenik a derekas emberekben is, mégpedig azokban, akik forróvérűek és tehetségesek. A másik fajta viszont a hideg és melankolikus emberekben jelenik meg; az ilyenek megrovást érdemelnek.

Aki értelmével előre tisztázza a dolgokat, még ha a friss élményekkel kapcsolatban fegyelmezetlen is, akkor sem ragadja el a szenvedély. De aki értelmével látja ugyan, hogy ezt meg ezt nem kellene megtennie, mégis átadja magát a gyönyörnek, fokozottabb mértékben érdemel megrovást. A derekas ember soha nem is lehet ilyen módon fegyelmezetlen.

Ezek után a gyönyörről kell beszélni, mivel boldogság a gyönyör és kellemes élet, vagy legalábbis olyan élet, mely nincs híján a gyönyörnek. A gyönyör nem feltétlenül szükségeltetik a fájdalomban, ez csak egyes testi gyönyörökre igaz. A látás, a hallás és a szaglás esetében nincs szó előzetes fájdalomról, hiszen senki sem érezt fájdalmat azelőtt, hogy a látás vagy a szaglás gyönyört okoz neki. Hasonlóképpen a gondolkodás esetében se: aki szemlél valamit, az gyönyörűséget érez anélkül, hogy előbb fájdalma lett volna.

A gyönyöröket fajta szerint meg kell különböztetni. Vannak bizonyos hitvány gyönyörök is. Minthogy a természetek különbözők, ezért különbözők a gyönyörök is, s mert a gyönyör visszatérés a saját természet szerinti állapothoz, a hitvány természet esetében hitvány, derekas természet esetén pedig ez derekas gyönyör.

Nyilvánvaló, hogy a látásból, hallásból, gondolkodásból fakadó gyönyörök jobbak, mint a testi gyönyörök, melyek a feltöltésből – az üres állapotból a telített állapotig tartó folyamatból - származnak.

A cselekvő ember cselekvéséből fakadó gyönyör nem akadály, hiszen a gyönyör, ha a tevékenységből fakad, még fokozottabb tevékenységre serkenti. A derekas ember cselekvése az erényen alapul, s számára kellemes, hogy ezt cselekszi. Cselekvése ezután még tevékenyebb lesz. Ha örömmel cselekszik, derekas ember, ha meg fáj neki, hogy erkölcsileg szép dolgot cselekszik, akkor nem derekas. Fájdalom ugyanis ott van, ahol kényszerből történik valami, így hát ha fájdalmat érez valaki, amikor szép dolgot cselekszik, akkor azt kényszerből cselekszi. Aki pedig kényszerből cselekszik, az nem derekas ember.

Nincs olyan, az erényen alapuló dolog, amit ne fájdalommal vagy örömmel tennénk. Középút nincs, mert az erény az érzelmekben nyilvánul meg, az érzelem meg a fájdalomban és a gyönyörben, s nincs semmi, ami a kettő között lenne. Nyilvánvaló tehát, hogy az erény is fájdalommal és gyönyörrel párosul.

A külső javak nélkül, melyeknek a területén döntő szerepet játszik a szerencse, lehetetlenség boldognak lenni. Ki a szerencsés ember? A szerencse oka nem lehet a a természet, mert ha így lenne, akkor a szerencse szabályszerű lenne, márpedig ennek éppen ellenkezője a helyzet: rendszertelen és véletlenszerű a szerencse.

A szerencse az észre se vezethető vissza, hiszen itt is jellemző a rendszeresség és a szabályszerűség. Sőt ahol a leginkább van jelen a szerencse, ott van legkevésbé jelen az ész.

A szerencse esetleg valamiféle isteni gondviselés? Kizárt, hogy az istenség érdemtelenül osztana javakat.

A szerencse egyszerűen véletlenül keletkezik. Ami viszont a természet része. Ez ellentmondás.

A szerencse és a sors a nem tőlünk függő dolgok közé tartoznak, hanem azok közé, amelyeknek nem vagyunk urai és amelyeket megcselekedni nem áll hatalmunkban. Ezért pl. az igazságos embert mint igazságos embert senki sem mondhatja szerencsésnek, hiszen tőle függ, hogy olyan amilyen. Ugyanez igaz más erényekre is.

De egyes esetekben már megfelelőbb szerencséről beszélni. Az előkelő származású embert ugyanis szerencsésnek nevezzük, ahogy általában azt, akinek olyan javak jutnak osztályrészül, amelyeknek nem ő az ura. De itt sem teljesen helyénvaló talán szerencséről beszélni. A szerencsés kifejezést ugyanis több értelemben használjuk. Akinek a számítása ellenére sikerül valami jót cselekednie, szerencsésnek mondjuk, s akinek számítása szerint veszteséggel kellene zárnia egy ügyet, de mégis nyereséges, szintén szerencsésnek nevezzük. Akkor beszélünk tehát szerencséről, ha számításunk ellenére jön létre valami jó, s ha nem szenvedjük el azt a kárt, amire számíthatunk. De inkább van jelen a szerencse ott, ahol az ember valami jóra tesz szert. Hiszen az, hogy szert teszünk a jóra, már önmagában szerencsés esetnek számít, míg az, hogy nem szenvedünk kárt, csak járulékos módon szerencsés eset. A szerencse tehát értelem nélküli természet.

A szerencsés ember ugyanis az, aki az értelem irányítása nélkül rendelkezik a jóra irányuló törekvéssel, s el is éri a célját. Ez a természet hatása.
Mert a lélekben természettől fogva megvan az, aminek segítségével az értelem irányítása nélkül törekszünk arra, ahol megvan számunkra a jó állapot lehetősége. Ez olyan, mint az ihletett állapotban lévők esete: értelem nélkül való törekvés alapján cselekszenek.

A szerencse a dolgok változékonyságából ered, ahol magában az emberben benne van a javakra irányuló törekvés princípiuma.

Összefoglalásként az egyes erényeket alá kell rendelnünk valaminek. Ez a kalokagathia, azaz „szépjóság”.

Vannak szép és vannak jó dolgok, az erények egyszerre vannak a két kategóriában. Vannak feltétlenül jó és szép dolgok, s vannak olyanok, melyek nem feltétlenül azok. Az erkölcsileg szép és jó ember számára a feltétlenül jó dolgok jók, s a feltétlenül szép dolgok szépek. Az erényeken alapuló helyes cselekvés a helyes szabály alapján való cselekvés.

De mi ez a helyes szabály? Azt jelenti, hogy a lélek értelem nélkül való része nem akadályozza az értelemmel bíró lélekrészt abban, hogy az a maga tevékenységét végezze. Ahogy a test van a lélek kedvéért, úgy van a lélek gyengébb része van a jobbik részéért. A test akkor működik helyeen, ha nem akadályozza, sőt elősegíti a lélek munkáját. Ugyanígy: az érzelmek helyes működése az, ha nem akadályozzák az ész munkáját.

Milyen állapotban legyenek az érzelmek, hogy ne akadályozzanak? Ez nehéz kérdés, hiszen az embernek magának is hozzá kell járulnia, hogy észrevehesse ezt. Nem elég maga a tudás, hanem annak használata is szükséges. A boldogság nem abban áll, hogy ismerjük mindazt, amiből létrejön, hanem akkor jön létre, ha mindazt használjuk is.

Mi a barátság? A barátság tökéletes fajtája a derekas emberek sajátja, belőle származnak a barátság egyéb formái: a kellemesen és a hasznoson alapuló barátság. Van továbbá egyenlő és egyenlőtlenség barátsága és a tökéletes barátság. A barátság összes említett formái közül a rokonok barátságában jelentkezik leginkább a szeretet, ott is az apa fia iránti barátságában.

A jóakarat nem azonos a barátsággal, de feltétele annak.

Az egyetértés közeli kapcsolatban áll a barátsággal, a cselekvés területén jelentkezik, párosulva az azonos célra vonatkozó kívánsággal.

Létezik önmagunk iránti barátság is. Az önzően önmagát szerető ember, aki mindent önmaga érdekében cselekszik, hitvány, míg a derakas ember más érdekében cselekszik, nincs önző önszeretet. Viszont minden ember a javakra törekszik, s mindegyik úgy véli, elsősorban neki kell hogy legyenek javai. A derekas ember lemond a javakról - elsősorban a gazdagságról és a hivatalról - más javára, nem mintha nem őt illetné meg leginkább, hanem mert látja, hogy más ezekkel többre képes, mint ő. A többiek tudatlanságuk folytán nem tesznek így, mert nem gondolnak arra, hogy ők esetleg rosszul élnek ezekkel a javakkal.

A derekas emberben egyedül a széppel kapcsolatban lehet önző önszeretet, ez az az egyetlen, amit nem enged át másnak, míg a hasznost és kellemest átengedi.

Vajon önmagát szereti-e leginkább a derekas ember? Nos, egyrészt önmagát szereti leginkább, másrészt meg nem. Hiszen a derekas a hasznos javakról lemond a barátja javára, ekkor a barátját jobban szereti önmagánál, de amikor ezt teszi, saját magának örömöt szerez, azaz önmagának adja a szépet, ezért is mond le a hasznos dolgokról. Ez azonban a jó szeretete, nem pedig önző önszeretet, hiszen önmagát egyedül saját jósága miatt szereti.

Az önmaga számára elégséges embernek van-e szüksége barátságra? Igen, mert önmagunkat megismerni egyrészt a legnehezebb dolog, de a legkellemesebb is, viszont önmagunkból kiindulva nem szemlélhetjük önmagunkat, a barát pedig második énünk. Sok barát kell vagy kevés? Egyik se.

politika filozófia

2018\08\15

Metafizika III.

Harmadik, befejező rész (X-XIV. könyv), folytatás innen.

Az egység alapjelentései

Az egység 4 féle értelemben:

  • ami folytonos, vagy feltétlenül, vagy ami főként benső természete, nem pedig külső ok miatt az, így aminek a mozgása kevésbé osztható és ennélfogva inkább egyszerű,
  • ami zárt egész, s így valami alakja és formája van, főként, ha ezt a formáját a természetének, s nem valami külső erőnek köszönheti, amiért összefüggő, így a térben és időben oszthatatlan mozgása van,
  • a fogalmuk egy, amit egy gondolattal lehet megragadni, aminek fogalmát nem lehet tovább tagolni:
    • száma szerint ez az az egyed,
    • fajtája szerint pedig az általános, a lényeg fogalma.

Egyiknél a mozgás, másiknál a gondolat vagy a fogalom a részekre nem bontható.

Mérték

Más azonban a fenti értelemben vett egység a mérték értelmében vett egységnél.  Mérték az, aminek segítségével a mennyiség megismerhető. A mennyiség pedig mint mennyiség vagy az eggyel vagy a számával ismerhető meg, minden szám viszont az eggyel. Azaz minden mennyiség az egység útján ismerhető meg mint mennyiség. Tehát az egység a számnak mint számnak az elve.

A mérték és az elv valami egységet és oszthatatlanságot jelent, mint ahogy a hosszúságnál is azt, ami pl. egy lábnyi mint tovább nem oszthatót szokás használni. Ugyanis mindenütt olyasmit keres az ember mérték gyanánt, ami egy és oszthatatlan, s ez lesz aztán az egyszerű, akár minőség, akár mennyiség szerint.

A szám mértéke a legegzaktabb, a számegységet ugyanis minden tekintetben oszthatatlannak szokás tételezni. Másutt csak az egzaktság megközelítésére törekszünk.

A mérték mindig rokon a megmért dologgal. Pl. a térbeli nagyság mértéke térbeli nagyság.

A dolog mértékének mondjuk a tudományos megismerést és az érzéki megismerést is, mert megismerünk velük valamit, noha a megismerést inkább mérjük, semmint hogy ezt használnánk mérték gyanánt. De úgy vagyunk ilyenkor, mint mikor pl. a szabó mér bennünket, s abból tudjuk meg, mekkorák vagyunk, hogy ő hányszor rakja ránk a mértékegységet.

Az egység vagy feltétlenül oszthatatlan, vagy annyiban, amennyiben egység,

Az egy mint határozmány

Az egység vajon önmagában megálló lényeg? Nem, mert a lényeg általános, s ezért nem állhat fenn úgy, mint egy a sok mellett, hanem csak mint azok állítmánya.

Az egy sem lehet más, a létet és az egységet ugyanis mindenről mint a legáltalánosabb állítmányt szoktuk állítani.

Tehát sem a dolgok osztályai nem valami önálló és a többiektől külön megálló természetek, sem az egység nem lehet osztályfogalom éppen azon okoknál fogva, melyek alapján a lét és a lényeg sem lehetnek azok.

A többi kategóriákra nézve is szükségképpen ugyanazt a viszonyt találjuk meg. A lét ugyanis annyi értelemben használatos, mint az egység.
Nem elegendő azt mondani, hogy az egységnek éppen az a természete, hogy egység.

Ha a dolgok változó tulajdonságaiban, a minőségekben, a mennyiségekben és a mozgásban mindenütt számok vannak és egység van, s pedig bizonyos dolgok száma és egy bizonyos egység, ám nem úgy, hogy ez maga a lényeg, akkor így kell ennek lennie a légyegeknél is, mert mindenütt hasonló a helyzet.

Látható tehát, hogy az egység minden fajtában egy meghatározott természet, s hogy egyik fajtának se maga ez az egység a természete.

Lét és egység

A lét és az egység bizonyos értelemben azonost jelentenek, nyilvánvaló először is abból, hogy mindketten egyformán járulnak hozzá a kategóriákhoz, s mégsem esnek egyik alá sem, pl. sem a lényeg, sem a minőség kategóriája alá. Sőt az eggyel éppúgy vagyunk, mint a léttel: nyilvánvaló abból, hogy a dolog lényegén semmit se változtat.

Ahogy a létezés jelzése sem jelent semmi újat a mibenléten, minőségen vagy mennyiségen kívül, úgy egynek lenni és ennek meg ennek lenni ugyanazt jelenti.

Egy és sok

Az egy és a sok több értelemben alkot ellentétet. Elsősorban is úgy állnak egymással szemben, mint az oszthatatlan és az osztható, a szétosztható ugyanis sokaság, a szét nem osztható pedig egység.

Az osztható jobban az érzékek körébe esik, mint az oszthatatlan, ezért van az egy hiányról elnevezve.

Azonosság, hasonlóság és egyenlőség

Az egység körébe tartozik az azonosság, hasonlóság és egyenlőség fogalma, a sokaság körébe pedig a különbözőség, hasonlótlanság és egyenlőtlenség.

Azonosság:

  • száma szerint,
  • fogalma és száma szerint,
  • az első lényeg fogalma egy.

Hasonlóság:

  • a dolgok összetett lényegük szerint különböznek, de azonos a formájuk,
  • azonos a formájuk és amelyekben a nagyobb és a kevesebb megvan, de azért ez sem inkább, sem kevésbé nem jelentkezik,
  • forma szerint megegyező tulajdonságokkal nagyobb vagy kisebb mértékben bírnak,
  • amiknek több azonos, mint eltérő tulajdonságuk van.

Másság:

  • mint az azonos ellentéte,
  • sem az anyaga, sem a fogalma nem egy,
  • a matematikában, ahol a más nem ellentéte az azonosnak, ezért nem is nemlétező dolgokról állítjuk ezt.

A különbözőség nem azonos a mássággal.

Minden, ami létezik, az vagy más vagy azonos. Ami azonban különböző, az valaminek az alapján különböző valamitől; tehát kell lenni valami azonosnak is, amire vonatkoztatva beszélhetünk különbözőségről, Ez az azonos pedig a nem vagy a faj. Ami különböző, vagy nem vagy faj szerint különbözik egymástól. Nem szerint, ha nincs közös anyaguk és nem alakulhatnak át egymásba, faj szerint pedig, ha ugyanazon nem körébe tartoznak.

Ellentét

A legnagyobb különbség az ellentét. Amik nem tekintetében különböznek, azok összehasonlíthatatlanok. Ellenben amik csak faj szerint különböznek, azoknál a keletkezés folyamata az ellentétből mint legszélsőből indul ki;,a szélső tagok távolsága pedig a legnagyobb, tehát az ellentét tagjaié is.

Ami pedig egy-egy nemben a legnagyobb eltérés, az a teljes eltérés, melynél nagyobb nem lehetséges. Azaz egy dolognak csak egy ellentéte lehet. A különbség fogalma nem alkalmazható ott, ahol nem egy nem alá tartozó tárgyakról van szó. Az egy nem alá tartozók között azonban ez a legnagyobb különbség.

Hiány

A legnagyobb ellentét a bírás és hiány között van, a teljes hiányra vonatkozóan. A hiány az ellentmondás egyik faja. Azon a tárgyon van meg, amelyik vagy egyáltalában képtelen a bírásra, vagy amelyik nem bírja azt, amit természete szerint bírnia kellene.

Az anyagban minden keletkezés az egyik ellentétesből a másikba való átmenetet jelenti, s pedig vagy a forma bírásából vagy a forma hiányából kiindulva. Nyilvánvaló tehát, hogy minden ellentét hiány, ellenben nem minden hiány ellentét. Ennek oka az, hogy sokféle értelemben nevezhető egy alany hiányosnak. Ellentét azonban csak a változási sor két szélső tagja között áll fenn.

Az egyenlő ellentéte

Hogyan van az egy ellentétben a sokkal, s az egyenlő a naggyal és a kicsivel? Az "olyan vagy nem olyan?" kérdést csak ellentét fennállásakor szokás feltenni. De akkor mi a helyzet a "nagyobb vagy kisebb vagy egyenlő?" kérdéssel? Hiszen se csak az egyikkel, se mind a kettővel nem lehet az egyenlő ellentétben.

Az se lehet a megoldás, hogy az egyenlő a nem-egyenlővel van ellentétben, hiszen akkor is két ellentét van, mivel mind a nagyobb, mind a kisebb nem egyenlő.

Tehát az egyenlő valójában közbülső helyet foglal el a nagyobb és a kisebb között. Ami pedig közbülső, az nem lehet ellentét a meghatározásnál fogva. Az ellentét ugyanis nem lehet teljes, ha közbülső tagról van szó.

Tehát az egyenlő a nagyobbal és a kisebbel úgy áll szemben, mint azok tagadása, hiánya. Hiányt jelentő tagadása mind a kettőnek. Ezért lehet háromtagú vagylagos kérdés.

Az egyenlő tehát az, ami se nem nagyobb, se nem kisebb, ellenben természeténél fogva alkalmas arra, hogy vagy nagyobb, vagy kisebb is legyen, mind a kettővel ellentétben áll mint hiányt jelentő tagadás és így közbülsőt jelent közöttük.

Ilyen közbülső  léte azonban nem szükségszerű következmény. Az ellentétek együttes tagadása csak ott lehetséges, ahol van valami közbülső tag s ahol van valami távolság is az ellentétes tagok közt.

A sok és az egy

Hasonló kérdés az egy és a sok viszonya. A sok nyilvánvalóan nem lehet az egy ellentéte.

A egy és a sok úgy állnak egymással szemben, mint a mérték és a megmért dolog, relatívan ellentétes módon.

A sokaság sem ellentéte a kevésnek, sem az egynek. Az egyik értelemben ellentéte, mert a sokaság osztható, az egy meg oszthatatlan, a másik értelemben meg relációban vannak, azaz a sokaság számot jelent, az egy pedig a szám mértékét.

A közbülső

Minthogy az ellentétes tagok között létezhet közbülső, a közbülsőnek az ellentétes tagokból kell állnia. Minden ilyen közbülső ugyanis ahhoz az osztályhoz tartozik, amelyhez az ellentét tagjai. Azt nevezzük közbülsőnek, amin előbb keresztül kell mennie annak, ami változik.

Ahol az ellentét ellentmondást jelent, nem lehet közbülső tag. Az ellentmondás ugyanis éppen az az ellentét, melynek vagy az egyik vagy a másik tagja mindenféle dologra érvényes.

A többi ellentét pedig részint viszony, részint hiány, részint az ellenkező tagok ellentéte. A viszony ellentéteinél nincs közbülső, ennek oka az, hogy tagjai nem szoktak ugyanazon osztályhoz tartozni. Mi lehetne pl. a tudás és a tárgya között közbülső? De a nagy és kicsi között már van közbülső. Mert az ellentét tagjai vagy egy osztályhoz tartoznak vagy nem. S ha egy osztályhoz tartoznak, akkor van valami, ami korábbi mint az ellentétes tagok, az ellentétes különbségek, melyek úgy hozzák létre az ellentétes tagokat, mint az egy osztályhoz tartozó fajtákat, az osztályból és a különbségekből keletkeznek ugyanis a fajták.

A közbülső tagok vagy mind összetettek, vagy nincsenek. Az ellentét mindegyik tagjánál ugyanis van egy „kevésbé“ és egy „inkább“, s éppen ez a kevésbé és inkább a közbülső a két szélsőség között. Azaz minden más közbülsőnek is összetettnek kell lennie.

Fajokon belüli ellentétek

Ami faj szerint más, az valamitől valamiben különbözik, ami mind a kettőben megvan. Tehát amik faj szerint különböznek, azok  szükségszerűen egy nemhez tartoznak.

A nem azt jelenti: amire vonatkoztatva két dolgot egynek és ugyanannak lehet mondani, melyek ugyanakkor nem járulékosan különböznek egymástól, anyagban, akár másképpen. A közös jegynek meg kell lennie bennük tehát, de másképp. Ezért van az, hogy a közös jegy is faj szerint eltérő.

Ez a különbség a nem szükségszerű különbsége. A nem különbsége az a belső különbség, mely magát a nemet mássá teszi, továbbá belülről tagolja. Ami e tagolás folytán létrejön, az ellentét lesz. Minden ugyanis ellenkező fogalmakkal osztódik részekre, s az ellentétek egy nem körébe tartoznak.

Az ellentét a teljes különbség. A faj szerint való különbség pedig mindig valamitől valamiben való különbség s éppen ez a valami az, ami mindkettőben ugyanaz, azaz a nem.

Faj szerint különbözőnek lenni éppen azt jelenti mint ugyanabban a nemben, tovább már oszthatatlan tagokként, ellentétben állni. Faj szerint azonosak pedig azok a fogalmak, melyek nincsenek egymással ellentétben, mert a felosztásnál és a közbülső tagoknál mindig lépnek fel ellentétek, amíg csak el nem érünk a tovább már nem osztható fajokhoz.

Nő és férfi

A nő miért fajilag más, mint a férfi, bár ellentétek? Azaz miért fajalkotó az egyik ellentét miért, s miért nem az a másik? Mert az egyik a nem fogalom sajátszerű tulajdonságait tárja föl, míg a másik kevésbé mondható ilyennek, továbbá mert az az egyik fogalom, a másik meg anyag. Az anyagi ellentétek pedig egyedi ellentétek. Ezért a nő és a férfi, ahogy a fehér ember és a néger ember se alkotnak külön fajt. Ezek sajátszerű tulajdonságok, de nem lényegük szerint, hanem anyagukban és testi mivoltukban rejlik ez a különbség.

Az örök/állandó és az ideiglenes/mulandó

Az ellentét tagjai faj szerint különbözők. A mulandó és az állandó szintén ellentétek. Az állandónál azonban a mulandóság mint hiány bizonyos meghatározott képtelenséget jelent, tehát szükségszerűen másnak kell lenni nem szerint a mulandónak és az állandónak.

A mulandóság és az állandóság nem lehet járulékos, ez mindig a lényeg része. Úgy tűnik, mintha azoknak, amik mulandók és amik állandók, nem kellene szükségszerűen nem szerint különbözőknek lenniük. Azonban vannak ellentétek, amik csak járulékosan vannak meg némely tárgyon, s olyanok is, melyeknél ez lehetetlen. Az utóbbiak közé tartozik a mulandó és az állandó ellentéte. Nincs ugyanis olyan tárgy, amelyik járulékosan volna mulandó.

A mulandó és az állandó tárgyaknak tehát lényegükben kell mulandóknak/állandóknak lenniük. Mind a kettő ugyanis szükségszerű fennállási módot jelent. Az elv tehát, amely által és amely szerint az egyik tárgy mulandó, a másik meg állandó, ellentétet zár magában, ennélfogva szükségképen nem értelmében különbözőnek kell lenniük.

Következmény az ideákra

Nem létezhetnek ideák, mert akkor volna olyan ember, aki mulandó és olyan, aki állandó. Hiszen az ideákról azt állítják, hogy faj szerint azonosak az egyedi dolgokkal s nemcsak névben hasonlítanak hozzájuk; ám amik nem szerint különbözők, azok messzebb állanak egymástól, mint amik faj szerint különböznek.

A XI. köny leírását kihagyom, ez ugyanis más részeket fogalmaz újra.

Háromféle lényeg

Ha a mindenség egységes egész, akkor a lényeg az első része, utána következik a minőség, aztán meg a mennyiség.

A lényeg három féle lehet:

  • érzéki valóságbeli lényeg, melynek egy része örökkévaló, a másik meg mulandó,
  • mozdulatlan lényeg,
  • az ami változik.

Az érzéki lényegek a természettudományhoz tartoznak, mert mozgással vannak egybekötve. A mozdulatlan lényeg másik tudomány tárgya. Lehetséges, hogy valami közös elvük van.

A mulandó érzéki lényeg azonban változó. A változás alapja az egyenesen ellenkezőből vagy egy közbülső tagból jövő mozgás. Így szükségszerű, hogy legyen valami, ami ellentétessé változik, hiszen nem maguk az ellentétek változnak.

Van ami megmarad, míg az ellentét nem marad meg. Van tehát még egy harmadik valami is az ellentét két tagján túl, ez az anyag.

Négy féle változás

A változás négy féle:

  • a lényegé: abszolút keletkezés és pusztulás,
  • a minőségé: tulajdonságváltozás,
  • a mennyiségé: növekedés és fogyás,
  • a helyé: térbeli mozgás.

A változás minden egyes esetben az ellentétre irányul, s az anyagnak kell ebben az irányban változnia, mert az mind az egyik, mind a vele ellentétes másik irányba való mozgásra képes. Minthogy pedig a létező kettős természetű - lehetőség és valóság -, minden dolog lehetőség szerint létezőből valóságosan létezővé változik át. Hasonló az eset a növekedésnél és a fogyásnál. Tehát nemcsak azt állíthatjuk, hogy a nemlétezőből esetlegesen keletkezik valami, hanem hogy minden létezőből jön létre: olyanból, ami lehetőség szerint ugyan létező, de valóság szerint még nem létező.

Anyag

Mindannak, ami változik, van anyaga, még pedig mindegyiknek más és más. S azoknak az örökkévaló testeknek, melyek nem keletkeznek, de a térben elmozdulnak, szintén van anyaguk, csakhogy nem a keletkezés, hanem a helyváltoztatás értelmében.

Három ok

Miféle nemlétező az, amiből a keletkezés történik?

Ha valami lehetőség szerint létezik, az nem bármi, hiszen a különböző dolgok különböző dolgokból származnak - ha nem így lenne, nem lennének különböző dolgok egyáltalán. Az ok egy és az anyag is egy, akkor annak kell valóságosan lennie, ami lehetőségszerűen megvolt az anyagban.

Az okok/elvek pedig a következőek:

  • a fogalom és forma ellentéte,
  • a bírás és a hiány ellentéte,
  • az anyag.

Az anyag formálása

Sem az anyag nem keletkezik, sem a forma, mármint a végső anyag és a végső forma. Minden változásban van valami, ami változik, s aminek hatására változik, s végül, amivé változik. Az, aminek hatására változik valami, az első mozgató, az, ami változik, az anyag, s amivé változik, a forma. Nem mehet vissza a folyamat a végtelenségig.

Minden egyes lényeg hasonló fajtájú, azaz vele egynevű lényegből van. Ami keletkezik, az vagy művészet vagy természet, vagy véletlen folytán vagy pedig önmagától keletkezik. Művészet az ok, ha a keletkezés elve a dolgon kívül rejlik, természet, ha magában a dologban található

Három féle lényeg

A lényeg szintén háromféle:

  • először is az anyag, ami már mint valami meghatározott létező tünetileg létezik, mert mindaz anyag és lényeg ami részeinek érintkezése és nem természetes egyesülése által létezik,
  • másodszor a belső természet mint egyedi meghatározottság és pozitivitás, amely lesz valami, bizonyos fajta készség,
  • harmadszor az egyedi valóság, mely ezekből alakult.

A mozgató okok és a fogalmi okok

A mozgató okok már eleve léteznek, azaz megelőzik hatásukat, a fogalmi okok ellenben a tárggyal egy időben léteznek.

A fogalom létezhet külön? Igen, de csak bizonyos esetekben, s nem teljesen.

Okok/elvek kétféleképpen

A különböző tárgyak okai és elvei egyik szempontból nézve különbözők, a másikból azonban, ha általánosan és analógia szerint nézi őket az ember, valamennyi tárgy számára ugyanazok.

Egyrészt különbözőknek kell lenniük, hiszen az egyes elemek nem lehetnek azonosak azokkal az elemekkel, melyekből állnak. A gondolható dolgoknak se lehet közös elemük, pl. a létezö vagy az egység, mert ezek minden tárgyhoz hozzátartoznak.

Tehát nem minden tárgynak azonosak az elemei.

Bizonyos értelemben viszont mindennek azonosak az elemei, hiszen mindennél megvan a forma, a hiány, az anyag. Azaz analogikusan ezek megvannak, bár más és más tartalommal.

Külső okok

Ugyanígy a fenti belső okok mellett ez a helyzet a külső okokkal is, melyekből - mint mint már korábban láttuk - négy van.

Első mozgató

A három mozgatón - a saját természet, a forma és annak hiánya - mellett van még egy negyedik, mely valamennyi tárgy közt legelsőként mozgat mindent.

Önálló lényeg

A tárgyak részint önállóak, részint nem önállóak, s közülük az önállóak a lényegek. Ennélfogva ezek mindennek az okai, mert nélkülük a tulajdonságok és a mozgások sem lennének. Ilyen lényegi okok bizonyára a lélek és a test, vagy az ész, a törekvés és a test.

Az analóg módon azonos dolgok elvek

Egy másik értelemben analógia szerint minden dolognak azonos elvei vannak: a valóság és a lehetőség. Azonban ezek is különbözők a különböző tárgyaknál és különböző tartalmúak.

Analogikus okok

Bizonyos okokat mint általánosakat foghatunk fel, másokat viszont nem. Minden dolognak első elvei valami meghatározott ez meg ez, ami valóságosan létezik és egy másik meghatározott ez meg ez, ami lehetőség szerint létezik. Ezekben tehát nem láthatjuk a keresett általánost, az egyednek ugyanis az oka is egyed.

Az dolgoknak analógia szerint azonos okai lesznek: mivel minden dologban közös az anyag, a forma, a hiány, s a mozgás, mindezek azonban csak az általános fogalom szemszögéből azonosak.

Bizonyos értelemben a lényegek okai úgy foghatók fel, mint mindennek az okai, mert ha ezek megszűnnek, velük együtt megszűnik minden. A fő ok pedig a mozgató ok.

A mozdulatlan lényeg

Az egyik lényegtípus a mozdulatlan. Ez az örök, mozdulatlan lényeg szükségszerűen létezik. A lényegek ugyanis elsődleges létezők, így ha mind mulandó lenne, akkor minden mulandó lenne. Viszont lehetetlen, hogy a mozgásnak akár kezdete, akár vége legyen, hiszen mindig volt, így van az idővel is.

Ha pedig volna valami olyan tényező, amelyik tudna ugyan mozgatni és alkotni, de valósággal még sem teszi ezt, akkor mozgás sem volna. Feltehető ugyanis, hogy az, ami tud mozgatni, valóságosan még nem mozgat.

Nem segít, ha örökkévaló valóságokat tételezünk fel (pl. ideákat), hiszen nincs meg bennük az a képesség, hogy mozgást tudnak létrehozni. Olyan lényegre van tehát szükség, melynek sajátos valója a tevékenység, s azonfelül anyagtalannak és örökkévalónak kell lennie.

Csakhogy itt egy nehézség bukkan elő: ami tevékeny, a tevékenység képességét is bírja, ami ellenben ezt a képességet bírja, az nem mind tevékeny, ennélfogva a tevékenységet megelőzné a képesség. Azonban, ha ezzel így állna az eset, akkor semmi sem létezne, mert feltehető volna, hogy képes ugyan a létezésre, de még nem létezik.

Hiszen az anyag sem mozgatja magát, ezért kell valamilyen örök tevékenység. Viszont mi ennek az oka? Mert semmi sem mozog magától úgy, ahogy mozog, hanem kell, hogy mindig legyen valami, ami mozgatja. Továbbá melyik az első, eredeti mozgás?

Ha pedig azt akarjuk, hogy legyen keletkezés és elmúlás, akkor egy másik oknak is kell lenni: ez az egyik módon önmagában tevékeny, másik módon pedig másra való vonatkozásban, ez a más lehet valami harmadik vagy önmaga. Szükségképen az utóbbi feltevés a helyes, mert ez önmagának is oka meg a másnak is.

Az ég örökkévaló

Van valami, ami mindig mozog szüntelen mozgással és pedig körben. Ezt a tények tapasztalata is nyilvánvalóvá teszi. így tehát az első égi szféra, az állócsillagok köre, örökkévaló.

Az első mozgató szükségszerűsége

Van tehát valami olyan is, ami mindezt mozgatja. Mivel azonban a mozgó egyúttal mozgat, ennélfogva a középen is van valami, ami bár nem mozog, de mozgat, ez örökkévaló, lényeg és tevékenység egyszerre.

A törekvés és a gondolat tárgya mozgat így. Ezek ugyanis mozgatnak anélkül, hogy maguk mozgásban volnának. Ezek eredeti formájukban azonosak is. A vágy tárgya ugyanis az, ami jónak mutatkozik, az akarásé első sorban az igazi jó. Ha valamire törekszünk, az azért van, mert jónak tűnik, s nem azért tűnik fel valami jónak, mert törekszünk rá. Mert a kezdet a gondolkodás.

Az észt pedig a gondolkodás tárgya hozza mozgásba, az ész önmagában is tárgya a gondolkodásnak mint az elemi fogalmak egyik sorozata, melyen az első a lényeg, s különösen az egyszerű és a valóban létező lényeg.

De a jó és az önmagáért kívánatos a tárgyak ugyanazon sorozatba tartoznak, s ez első mindig a legjobb vagy ami hozzá hasonló.

A cél a mozdulatlan dolgok közé tartozik, kétféle cél van ugyanis: az egyik, ami meglétében jó, s a másik, ami a feléje való törekvést teszi jóvá. Az utóbbi tehát úgy mozgat, mint a szeretett lény, míg a mozgatott való másnak adja tovább a mozgást.

Ha tehát valami a mozgását kívülről nyeri, akkor lehetséges, hogy meg is változzon. így ha első tevékenysége térbeli mozgás, akkor erről feltehető, hogy ha nem is lényegére, de térbeli helyzetére nézve, megváltozik. De mivel van valami létező, mely úgy mozgat, hogy maga mozdulatlan és valóságos tevékeny létező, róla fel sem tehető, hogy megváltozik. A változások közül ugyanis első a térbeli mozgás, még pedig a körmozgás, s ezt az a mozdulatlan mozgató hozza létre. Ennek létezése tehát szükségszerű.

A szükségszerűnek többféle értelme van. Először jelenti a külső erőszakot, ami a benső hajlam ellen van, másodszor a feltételt, ami nélkül nincsen jó, s harmadszor azt, ami másképpen nem lehet, ami tehát feltétlen. Egy ilyen elvtől függ tehát az ég és a természet.

Élete olyan, mint a mienk abban a rövid időben, mikor a legjobbat érjük el. De mindig ilyen, ami nekünk persze elérhetetlen. Tevékeny léte csupa boldogság.

A magábanvaló gondolkodás tárgya a magábanvaló legértékesebb tárgy, s minél inkább magábanvaló az a gondolkodás, annál inkább ilyen a tárgya. Saját magát gondolja az ész, mikor megragadja a gondolat tárgyát, mert ő maga lesz a gondolat tárgya abban, ahogyan megragadja és elgondolja a tárgyat, s így azonos lesz az ész és a gondolatban megragadott tárgy.

A leggyönyörűségesebb és legjobb a tiszta megismerés. Ha tehát Isten azt a gyönyörűséget élvezi állandóan, amit mi néha-néha, akkor csodálatos! Ha pedig még nagyobb mértékben jut ez osztályrészéül, még csodálatosabb! S még az élet is megvan benne. Az ész tevékenysége ugyanis élet, ő pedig a tiszta tevékenység. S a magábanvaló tiszta tevékenység a legjobb és az örökkévaló élet. Tehát Isten az örökkévaló és tökéletes élő lény, ennélfogva az örökkévaló lét a tulajdona.

Van valami örök, mozdulatlan és az érzéki valóktól különálló lényeg. Semmi kiterjedése sem lehet ennek a valóságnak, hanem egységes és oszthatatlan. Mozgató hatást fejt ki ugyanis végtelen időn át, s véges lénynek nincsen végtelen ereje. Minden nagyság pedig vagy végtelen vagy véges. Ámde véges nem lehet, végtelen viszont azért nem, mert végtelen nagyság egyáltalában nem lehetséges. Továbbá, a benyomások iránt nem fogékony, minőségi változásnak nincs alávetve. Minden egyéb mozgás sorrendben a térbeli mozgás után következik.

Az örökké mozdulatlan lényegek és az ég

Vajon egy vagy több ilyen lényeg van?

Ha valami mozog, akkor kell, hogy valami mozgassa, de az első mozgatónak önmagában mozdulatlanak kell lennie. Az örökkévaló mozgás pedig örökkévaló mozgatótól, s az egységes mozgás egy mozgatótól származhat.

Azonban azt látjuk, hogy a mindenségnek egyszerű mozgásán kívül vannak még más örökkévaló mozgások, a bolygóké, melyek örökké és megállás nélkül mozognak körben kell tehát, hogy e mozgások mindegyikének önmagában mozdulatlan és örökkévaló valóság legyen a mozgatója.

Ugyanannyi természet szerint örökkévaló és önmagában mozdulatlan s az előbb említett oknál fogva kiterjedés nélküli lényegnek kell lennie, mint ahány ilyen mozgás van.

Viszont az égitestek mozgása több, mint azok száma. Összesen 55 féle ilyen mozgás van a csillagászat szerint.

Ez mai szemmel persze vicces, de Arisztotelész korában a csillagászat a csillagokat mozdulatlan testeknek tekintette, melyek az égbolttal együtt mozogtak, annak forgása miatt, míg a bolygókat örökké létezőknek és körpályán mozgóknak a Föld körül. Az ókori csillagászat 55 féle ciklikus mozgás alapján írta le az eget, s ennek alapján tudta meghatározni a Nap, a Hold és a bolygók mozgását.

Ha minden mozgás oka egy másik mozgás, akkor kell lennie egy végpontnak, ahonnan minden mozgás ered.

Égbolt csak egy van, így csak egyetlen dolog mozog folyamatosan és állandóan. Egy tehát mind fogalmára, mind számára nézve az első mozdulatlan mozgató. S az örökké és folytonosan mozgó valóság is egy, tehát a világ is csak egy.

Az isteni gondolkozás

A tapasztalatunk körébe eső dolgok közül az észtevékenység a legistenibb. Isten nem gondolhat azonban úgy, ahogy az ember, mert ebben az esetben a gondolkodás csak képessége lenne és nem lényege. De így nem lenne a legtökéletesebb lény.

Továbbá: akár a gondolkodó képesség, akár a gondolkodás tevékenysége az ő lényege, mi lehetne gondolatainak tárgya, mint saját maga? Nyilvánvalóan egy tökéletes entitás nem gondolkodhat tökéletlen dolgokról.

A tudásnak, az észlelésnek, a gondolkodásnak mindig más a tárgya, mint ami saját maga, kivéve ha a gondolkodás tárgya nem anyagi. Ami nem anyagi, az oszthatatlan. Az emberi gondolkodás az időben zajlik, az örökkévalóságban való gondolkodás viszont saját magát alkalmazza tárgyként.

A világrend

Hogyan tartalmazza a világegyetem természete a legmagasabb jót? Mind különállóként, mind a dolgok rendjét illetően, de leginkább különállóként, mert attól függ a rend. A világban minden egyfajta rendet alkot, de nem egyforma módon. Egy célnak van minden alárendelve, s minden rész kiveszi a maga részét a rendből.

A XIII. és XIV. könyv tárgya legnagyobb részt a matematika, itt erősen rövidíteni fogok.

Matematika, egység

A matematika tárgyai nem léteznek az érzékelhető valóságban. Azonban önállóan sem létezhetnek, mert csak az anyaggal együtt lehetségesek.

Az egységek összeadhatók, az egység része a kettősségnek, a hármasságnak, stb. Minden egység egyesíthető és egymástól nem különbözik, így jön létre a matematikai szám.

Azt se mondható, hogy az egység és a szám megkülönböztethetők a mennyiségi kategóriáján belül, ugyanis a számok csak a mennyiségi kategóriában különböztethetők meg, míg az az egység nem, mert ha így lenne, akkor két, ugyanannyi egységet tartalmazó szám is különbözne egymástól. Nem lehet minőségi különbség se, hiszen a számok együtt járnak a mennyiséggel, pl. a kettes szám kétszerest jelent.

Az egység anyag, míg a szám a formája. Másrészt az egység a kettősség előtt van.

A nagyság a tárgyakban lévő nagy és kicsi anyagához viszonyított, a szám viszont oszthatatlan egységekből és nem nagyságokból áll. A számok azonban nem létezhetnek a nagyságrendtől függetlenül, hiszen minden egyes szám nagyobb vagy kisebb lehet egymástól. Szorosan összefügg tehát egymással a két szempont.

A számok az érzéki tárgyakban vannak, de azok nem származnak tőlük.

Az egység nem lehet alapelv, az első mozgatónak a jónak kell lennie. A számok sem lehetnek a dolgok hatékony okai, mert valójában ezek anyagok, nem képviselik a dolgok lényegét. A számok nem különülnek el az érzéki dolgoktól, s nem is a dolgok kezdetei

A számok tehát nem képesek megmagyarázni a dolgok létezését, mert az anyagban vannak, attól nem választhatók el.

Az egység leginkább a dolgok mérésének fogalma. Ahogy a mennyiség is. Tehát az egység egy bizonyos mennyiség mértéke.

Az ideák és az ellentétek

Az ideák nem okozhatnak mozgást. Valójában az idea nem szükséges feltétele semmi létrehozásának. Továbbá, az ideák se nem keletkeznek, se nem pusztulnak el, így nem lehetnek okok se.

Az ellentétek se lehetnek alapelv, mert nem léteznek ellentétek a dolgok előtt. Az ellentétek mindig a dolgokban vannak, azok jellemzőiként.

Ha az örök lények elemekből állnak, akkor anyagiak, mert ami elemekből áll, az anyagi. Ami azonban anyagi, az lehetőség szerinti. Ami viszont lehetőség szerinti, az nem lehet örök.

Ha azonban ezek a lények anyagiak, mindkettő létezhet, és nem létezik, mert az anyag hatalom. Ezért a nem-lét fogékonnyá válása nem lenne örökkévaló, és nem lehet elemek, vagy nem alkotható.

A nemlétezés

A nemlétezés két dolog lehet: a hamisság és a lehetőségszerű létezés.

Sokaság

Hogyan létezhet sok lényeg? A lényeget összekötve a mennyiséggel, látható, hogy a dolgoknak csak egyik jellemzőjük a lényeg.

*

Most pedig megkísérlem az egész mű lényegének lényegét összefoglalni kb. egy A4-es oldal terjedelmében:

Az ember természetes törekvése a tudás. A tudomány az általánosított tapasztalat útján levont rendszerezett, elméleti tudás.

Az első filozófia (metafizika) az a tudomány, mely a legáltalánosabb az összes közül, s a létezőt csak mint létezőt vizsgálja, annak alapelveit, alapokait. A létező mint létező jelentése: a létező dolog lecsupaszítva minden járulékos jellemzőjétől. Magábanvaló jellemző az, ami a dolog kötelező eleme, mely nélkül a dolog nincs, járulékos jellemző pedig az, ami csak hozzáadott jellemzője a magábanvaló dolognak. A magánbanvaló dolog azonos annak lényegével.

A 4 ok: anyagi ok, formai ok, ható ok, célok. A korábbi filozófusok csak egy-egyet vettek figyelemben, esetleg kettőt ezek közül. Arisztotelész szerint csak a 4 együtt ad kielégító magyarázatot. Mind a 4 ok tekintetében kell lennie valamilyen végső és örök alapnak.

Van egy általános alapelv, mely minden tudomány módszertani alapja: ez az ellentmondásmentesség elve.

A létező kérdése a létező lényegének kérdése, nem figyelembe véve a létező járulékos tulajdonságait. Ez a létező mibenléte.

A mibenlétet a rá vonatkozó fogalom, meghatározás jelöli meg. A mibenlét azonos a magukban való dolgok esetében azok lényegével.

Ez a meghatározás egy részekből álló fogalmi állítás, mely csak a formára vonatkozik, nem az anyagra, s csak az az általánost jelöli, nem az egyedit. Az anyag azonban szükséges, s 2 féle lehet: érzékelhető és elgondolható. A meghatározás az általánosra vonatkozik.

A dolgok keletkezése egy adott eleve már létező forma eleve létező anyagba helyeződése. A mibenlét valójában éppen ez a forma, a dologban lévő forma alakjában, de nem anyagi, hanem oksági értelemben.

A létezés két értelme: a lehetőségszerűség és a valóságszerűség. A lehetőségszerűség egy adott változás képessége. A valóságszerűség a megvalósult lehetőségszerűség és korábbi. A lehetőségszerűség az anyaghoz kötődik, a valóságszerűség a formához. Arisztotelészmél nem kérdés a dolgok eredete, nincs nála teremtés: az anyag és a fogalom örök dolgok, viszont ezek különbözévé válása, azaz a mozgás/keletkezés kérdése számára az alapvető kérdés, azaz a mindig meglévő örök dolgokból miért lett más.

Azaz a lényeg a forma mint ok, mely azonban nem egyedileg, hanem általánosan (faj szerint) határozható meg, az a fogalmi elem, továbbá az anyag, de csak mint lehetőség. Az egyedi dolog lényege annak mibenléte, melyet fajilag határozunk meg.

Szükséges egy mozdulatlan első mozgató, mely elindította mozgást/keletkezést, ez egyúttal a formák formája is.

politika filozófia

2018\08\12

Nincs sapka Orbánon

A Kettős Mérce neve álbaloldali, ultraliberális média érdekes cikket közöl.

Címe: Orbán nem elnyomott Európában, hanem a vadkapitalizmus erős embere.

Na most, van itt egy kis hitelességi gond. Ugyanez a média teljes mértékben kiállt a ballibek mellett a választási kampányban, mely során a ballibek éppen az ellenkezőjét állították: Orbán üldözi a külföldi tőkét, s minden bajok oka, hogy Orbán saját hazai tőkéseket akar a nyugati multitőke helyett.

De hagyjuk ezt, mert van valami még furcsább. Mégpedig az, hogy különösen érdekes a cikk utolsó mondata: "ez az a helyzet, amely meghaladásával hosszú távú, fenntartható jólétet tudunk teremteni Magyarországon", az "ez" alatt azt értve, hogy az országban a külföldi tőke dominál, s emiatt nincs esély a bérek jelentős növekedésére. Itt a gond az, hogy a mondat kivételesen igaz, viszont teljesen szembemegy azzal a ballib alapdogmával, hogy a külföldi tőkére épített gazdaság az út az üdvözítő jövőhöz.

Most akkor mi van, tessék mondani! Azért kell megdönteni azonnal Orbán "diktatúráját", mert nem fogad szót a nyugatnak, vagy azért mert szót fogad neki?

Tegyük hozzá, a cikket nem egy véletlenül odakeveredett vendégszerző, hanem maga a főszerkesztő Jámbor András írta.

politika

2018\08\10

Ballib trianonozás

Ostoba cikk a Népszavában, de érdemes olvasni, mert kiválóan felmondja a ballib mítoszokat a témában.

Lássuk a cikk főbb abszurd állításait:

"Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál."

Nos, nem, nem maradhattunk ki. Magyaország nem volt akkor független ország, s a külpolitikai döntésekbe a magyar kormányzatnak csak részben volt beleszólása.  Az osztrák félnek pedig fontosabb volt mindennél Németország törekvéseinek támogatása.

Hozzáteszem: Magyarországnak nem állt érdekében ez a háború, szóval miféle nacionalizmus vagy irredentizmus? Akkoriban a magyarok közül csak a csángók voltak a határon túl, Romániában, Románia pedig éppenhogy semleges állam volt a háború első 2 évében.

"Az elszakított területek lakosságának kétharmada nem magyar volt, és azok a nemzetiségek, akik többségben éltek az elcsatolt területeken, boldogok voltak, hogy elszakadhattak Magyarországtól. Ez a tragédia. Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bánt velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne."

Az állítás első fele persze igaz, a magyarországi kisebbségek örültek Trianonnak. Mert ők is nacionalisták voltak, mint a magyarok. A szerző kettős mércét alklamaz: a nem-magyarok nacionalizmus, úgy tűnik, pozitívum, míg a magyaroké meg negatívum, furcsa...

A második fele az állításnak viszont teljesen téves. A valóság az, hogy semmilyen kisebbségi politikával nem lehet harcolni az ellen, ha egy kisebbség eleve el akar szakadni az országtól. Példaként lásd a mai katalánokat. Katalónia olyan mértékű autonómiával rendelkezik, hogy szinte már önálló állam, s lám, mégis önálló államot akarnak. Nos, Magyarországon ugyanez volt, a délvidéki szerbek Szerbiához akartak csatlakozni, az erdélyi románok Romániához, az autonóm Horvátország el akart szakadni, stb. A magyar nemzetiségi politikai bármit is tett volna, ezen változtatni nem tudott volna.

Végül az aktuálpolitika:

"Ezért a magam részéről elutasítom, hogy a fideszes-jobbikos parlamenti többség – visszaélve a trianoni békeszerződés következtében más államokban kisebbségi helyzetbe került magyarokkal való természetes együttérzéssel – politikai gesztusokkal, az állampolgárság és a választójog határon túliakra való kiterjesztésével, a Jobbik részéről a területi revízió követelésével mérgezi Magyarország és szomszédai, illetve az anyaországi és kisebbségi magyarok kapcsolatát."

A 90-es évek ballib dogmái ezek, hogy legyünk kicsik. A történelem viszont másra tanít: csak az lehet sikeres, aki kiáll érdekeiért, azokat hangoztatja.

 

politika

2018\08\09

Az újbalosokról

Sokban szimpatizálok az újbaloldallal.

Az mindenképpen hatalmas eredmény, hogy sikerült hátat fordítaniuk sok esetben a hagyományos, liberálissá züllött baloldalnak. A gond az, hogy ez a hátat fordítás nem elég határozott, ezért sokszor nem tűnik hitelesnek.

Magyarországon az újbalosok persze marginális csoport. Szavakban persze vannak ilyenek. Ezek nagy része eleve álbaloldali színliberális, mondjuk talán erre a legjobb példa Jámbor András megmondóember és köre, gyakorlatilag a Kettős Mérce szerkesztósége - náluk baloldali érvek csak akkor merülnek fel, ha éppen így lehet a legjobban orbánozni, de a ballibekkel szemben összefogás van minden szinten. Gyakorlatilag TGM is ide sorolható, bár ő legalább őszinte, a Kettős Mércéhez képest. Aztán vannak olyanok is, akik valójában kommunisták, csak magukat ma már újbalosoknak is nevezik, pl. az Eszmélet köre vagy az Új Egyenlőség (vannak más, még kisebb csopotok is). Ez a két társaság mérföldekkel áll a Kettős Mérce féle majmok felett, ezt el kell ismerni mindenképpen. De így is indokolt velük az óvatosság: az Eszmélet képtelen bármilyen kritikára a ténylegesen létezet kommunista államokkal szemben, a nyilvánvaló bűnöket is igyekeznek eltussolni, az Új Egyenlőség pedig masszívan kultúrliberális. Amiben viszont rendkívül hasznosak: mindkét csoport határozottan rámutat, hogy a ballibek nem baloldaliak.

A másik gond, hogy - mint ezt az előbb jeleztem - ezek a mozgalmak szinte mindig ultraliberálisak a kulturális tengelyen, ebben sokszor felülmúlva a hagyományos baloldalt is. Ez pedig a nagytőkéhez köti őket. A gazdaságpolitikailag antiliberális, kulturálisan liberális újbal bizony kőkeményen segíti a gazdaságpolitikailag liberális, kulturálisan liberális erőket. Erről szól a nagytőke és progresszió összefonódása. Ezt szokták - tévesen - a fideszesek kultúrmarxizmusnak nevezni.

Szóval összegezve: míg a hagyományos baloldal abban falaz a nagytőkének, hogy teljesen átállt a tőke oldalára a tőke és a munka harcában, addig az újbalosok abban falaznak a nagytőkének, hogy azt kulturálisan legitimálják.

Mára a nagytőke és a progresszió összefonódott. A legnagyobb kizsákmányolók a progresszió élén állnak. Lásd, Amerikában a nagytőke homoklobbizmus, a bangladesi telephelyén meg extraprofit a gyerekmunkásokkal.

Szóval értékelem a újbalosok szerepét a liberális gazdaságfilozófia rombolásában, de távolságot tartok tőlük mégis a kulturális liberalizmusuk miatt. Kicsit úgy vagyok velük, mint az újjobbal, mely - helyesen - elveti a nacionalizmust, de valamiféle bizarr középkorpárti alapon, s parttalan miszticizmusba téved a racionalitás szintén helyes elutasítása okán.

A populizmus mégis valami más, nem azonosítható egyikkel se.

politika

2018\08\08

Ars poetica

Születésnapomra:

Három lény él lelkem mélyén évtizedektől:
Békés birca, sötét farkaslény, jókora medve,
Bölcsen okos, bár kissé furcsán ótvar a birca,
Nem kegyes, ütlegel, ordít, dúl, birkózik a lompos,
Udvarias, félénk, sőt kedves a marcona mackó.

Kérdezik: élhet-e együtt három hősi e szóló?
Éjszaka a mély fátylak alatt az idilli, a béke,
Reggel súlyos néha a kollektív lebegés, bú,
A természetes, a szép és az igaz hatalom szól,
S így az felső akarat mindent lenyomó jó.

2018\08\07

Soros Magyar Hangja

Ahhoz hozzá vagyok szokva, hogy egyes magyar ballib médiák letiltanak, mert kellemetlen számukra valamely hozzászólásom.

Persze ebben is sokféleség van. Van, aki teljesen tilt, van aki csak részben (pl. a HVG csak a belső kommentrendszerükről tiltott le, a Facebookról nem).

Viszont nem kifejezetten ballib média ritkán szokott letiltani.

Ezért is hírértékű, hogy a magát határozottan nem ballibnek mondó Magyar Hang letiltott. Az ok: kicsinyesség, képtelenek voltak elviselni, hogy rossz értékelést adtam róluk.

Hozzáteszem, sose értettem, miért zavarna bárkit is az ellenvélemény. Dehát ezek liberálisok, akikeket rémiszt a szabad vélemény...

ha valaki le van tiltva, az onnan látható, hogy számára nincs jelen a Like gomb

politika

2018\08\06

Olga

Én imádom a Kálmán Olgát. Szóval kicsit sajnálom is most.

Ahogy nyomja teljes beleéléssel a ballib lemezt, a tényektől nem zavartatva magát - ez már mestermű. Ráadásul antifeminista nő a gyakorlatban, azaz mindig ügyel a külsejére, szóval látványnak kellemes.

A legszebb pillanatok a beszélgetéseiben, amikor a meghívott vendég bármiben eltér a ballib kánontól. Az ilyen dolgokat Olga személyes sértésként éli meg, ilyenkor durcás kamaszlánnyá vedlik vissza, akinek nem vették meg szülei a vágyott ruhát.

Az ATV-n a Krug Emília próbálja utánozni az Olgát, néha be is jön neki, de fiatalabb, így még nem érte el a nagy mesternőt.

Egyébként ha én médiamilliárdos lennék, sose törekednék ilyen csatornára, mely állítólag független, ami a valóságban mindig függést jelent. S nem azt csinálnám, hogy a műsorokba meghívnék egymással ellentétes véleményű embereket (ezt sok csatorna csinálja, bár éppen a Hír Tv-re nemigen volt jellemző az utóbbi időben, onnan minden fideszes ki volt tilva, a vita legfeljebb a Jobbik és a ballibek közt mehetett). Hanem azt tenném, hogy maguk a műsorvezetők lennének egymással ellentétes véleményűek.

2018\08\05

Profit

Igaz-e a liberális - klasszikus - közgazdaságtan azon állítása, miszerint a profit a vállalkozó szent tulajdona, s hozzá semmi köze a bérmunkásnak?

Természetesen nem.

A profit a tőke és a munka közös eredménye minden esetben,

A munkás személye természetesen bármikor felcserélhető, de ugyanez igaz a tőkés vállalkozó személyére is.

Nem igaz, hogy a bérmunkás szerepe megszűnik a folyamatban bére átvételével, se az, hogy az elvégzett munka ellenértéke annyi, mint a fizetése, s ezek után a profithoz nincs köze. A valóságban a bérmunkás fizetése is a profitból jön, az elvégzett munka ellenértéke pedig nem egy objektív érték. A tőkés profitja és a bérmunkás bére ugyanannak a része, s az elosztás kettejük között kizárólag a felek érdekérvényesítő képességétől függ.

Nem igaz, hogy a profit a tőkés munkabére. Ez még akkor se igaz, ha a tőkés valóban részt vesz munkájával a folyamatban, hiszen ebben az esetben is magyarázatra szorulna, miért olyan magas a bére. De végképp nem igaz ez a klasszikus tőkés esetében, aki csak a tőkét adja, s helyette mások irányítják a termelési folyamatot.

Még a leghihetőbb magyarázat az, hogy a profit a tőkés jutalma mert kockázatot vállalt. Azonban ez se igaz. Hiszen ez azt jelentené, a kapitalizmus valamiféle rulettjáték, mely egyesektől elveszi a tétjeiket, másoknak meg megsokszorozza azokat. Eleve abszurd ez, hiszen a rulett egy tisztességes játék, mert csak azoktól vesz el, akik játszanak, semmit se vesz el azoktól, akik nincsenek a rulettasztalnál.

politika

2018\08\04

Agyatlan lánykérés

Két hete voltam egy rokonom esküvőjén. Képeket is csináltam.

De most nem erről fogok írni: minek is írnék kisemberek esküvőjéről?

De viszont ennek kapcsán jutott eszembe a celebmajmoló, hollywoodi stílusú leánykérés témája.

Szerintem aki nyilvánosan kér meg valakit, az nem házasodni akar, hanem celebkedni szeretne. A celeb meg úgyse gondol semmit komolyan.

Szóval szerintem minden nyilvánosan megkért nő gondolkodás nélkül mondjon NEMet.

Az említett rokoni esküvőt természetesen nem előzte meg agyatlan celebkedés.

2018\08\02

Az orbánizmus legnagyobb ellentmondása

A 2010-es fordulatnak van egy alapvető belső hibája.

Orbán helyesen felismerte az 1990-2010 közti gazdaságpolitikai modell - a liberális görénykurzus - tarthatatlanságát.

Az országot lassan vissza kell szerezni, le kell törni a nyugati rablótőke szarvát, bivalyerős államot kell kialakítani. Ez mind helyes cél. Egyes lépések meg is történtek.

A nyomás viszont az országon hatalmas. A nyugati liberális elit éjjel-nappal támad. Az ország még a V4 keretein belül sem rendelkezik e támadás leállítására elegendő erővel. A liberális elit hatalma csökken ugyan nyugaton, immár van 3 nyugati állam, mely a szövetségesünknek tekinthető, de ez még nagyon kevés.

Orbán azt a módszert alkalmazza, hogy a magyarországi nyugati tőke egy részét bőkezűen segíti (lásd emelkedő adókedvezmények), amit ez a tőke azzal viszonoz, hogy otthoni kormányaikat féken tartja. Ez a legnagyobb részben a német tőkével látható. Paks 2-nek pl. Brüsszel azután adott zöld fényt, miután Orbánék bevonták a német nagytőkét is a projektbe.

Innen az ellentmondás: egyrészt a cél a nyugati tőke visszaszorítása, másrészt ugyanez a nyugati tőke véd meg minket a nyugati politikától.

Nehéz ügy ez. Arra emlékeztet, mint amikor Horthy egyszerre próbált jóban lenni az angolokkal és a németekkel.

politika

2018\08\01

Metafizika II.

Második rész, folytatás innen.

Az előző rész a I-VI. könyv, itt a VII-IX. könyv.

A lényeg és a létező

A létező egyrészt a mibenlétet és az egyedi létezőt jelenti, másrészt pedig a minőséget, a mennyiséget, s más kategóriákat. A létező nyilvánvalóan elsősorban a mibenlét, mely a lényeget jelenti. Minden más, amit létezőnek mondunk, az az előbbi mennyisége, minősége, tulajdonsága, stb.  Csak a lényeg áll meg önmagában, a többi azt határozza meg. Ami egyszerűen csak van, csak létezik az a lényeg.

Csak egyedül a lényeg állhat meg önmagában, fogalom szerint is ő a legelső, mert bárminek a fogalmában a lényeg fogalmának már benne kell lenni, hiszen akkor ismerünk egy dolgot legjobban, ha azt tudjuk róla, hogy mi a lényege, míg a határozmányok ismerete csak akkor számít, ha tudjuk, hogy mire vonatkoznak.

Arra a kérdésre tehát, hogy „mi létező?” a legjobb választ a „mi a lényege?” kérdés adja.

Miben van jelen a létező?

A létezés leginkább szemmel láthatóan a testekben van jelen. Azonban vajon csak a test létező?

Egyes vélemények szerint a testek határai, pl. a sík, a vonal, a pont, s az egység sokkal inkább valóságok, mint a testek. Vannak olyanok is, akik úgy vélekednek, hogy nincs lényeg, azaz a valóság az érzékelhető dolgokon kívül van. Megint mások - Platón - ideákat és matematikai tárgyakat, örökkévaló létezőket feltételeznek. Kérdés tehát: vannak-e lényegek az érzéki valóságokon kívül vagy sem? S ha igen, hogyan vannak? Ennek a tisztázásához azonban először ki kell fejteni mi is a lényeg, azaz a valóság.

A lényeg meghatározása

A lényeg szó négy különféle jelentésben használatos:

  • a dolog mibenléte (esszenciája),
  • az általános (univerzálé) fogalma,
  • a nem fogalma,
  • az alapanyag (szubsztrátum) fogalma - ez az amiről a többi határozmányokat állítjuk, míg ő maga sohasem lesz másnak az állítmánya.

Az alapanyag (szubsztrátum)

Az alapanyag látszik leginkább valóságosnak, hiszen ez egyrészt az anyag, másrészt a forma, harmadrészt pedig az előbbi kettő együtt.

Az alapanyag az, ami marad, ha elvesszük a testek tulajdonságait, tevékenységeit, képességeit.

Az anyag önmagában se nem valami, se nem mennyiség, se más olyasmi, amikkel a létezőt szoktuk meghatározni. A határozmányokat a lényegről állítjuk, a végső magábanvaló létező nem lehet se valami, se mennyiséggel, se más egyéb határozmánnyal felruházott, de nem lehet ezek tagadása sem, mert hiszen a tagadás is csupán esetlegesen illetheti meg a végső létezőt. Az anyag tehát az, melyet megfosztottunk minden nem lényegitől, a szó szoros értelmében, azaz mindent ami nem lényegi állítunk a lényegről, míg magát a lényeget az anyagról állítjuk

Ha így nézi az ember a dolgokat, akkor arra az eredményre juthat, hogy az anyag maga a lényeg. Ámde ez lehetetlen. Mert az elkülöníthető és a rámutatással meghatározható létezés elsősorban nyilván a valóságot illeti meg, mivel az egyediség és az elválaszthatóság nem az anyagot illeti, hanem a lényeget. Mindenképpen sokkal inkább lehetne az anyag és a forma kombinációja a lényeg, mint csak az anyag.

Azonban ez az alapanyag szintén elvetendő mint lényeg, mivel nem elsődleges.

Marad még a forma mint lehetőség, ezt még meg kell vizsgálni. (Ezt a szerző egyelőre félreteszi.)

Következtetés tehát: az alapanyagon keresztül nem határozható meg a lényeg.

A mibenlét

Most a mibenlétet vizsgáljuk mint lehetőséget a lényegre. Először is nézzük az érzékelhető dolgokat. Nézzük  a mibenlétet önmagában és meghatározás szerint.

Minden egyes dolognak az a mibenléte, azaz a fogalmi lényege, ami azt önmagában megjelöli - ami miatt az ami. A mibenlét a magábanvaló lét. Minden dolog mibenlétének a fogalma az a fogalom, amiben a dolog ugyan nincs benne, de ami a dolgot megjelöli.

Továbbá, a mibenlét az, ami valami, viszont amikor az egyik dolgot egy másikról állítjuk, ott nincs egy meghatározott egyedi való. A mibenlét itt azokban a dolgokban rejlik, melyek fogalma meghatározás. Az azonban még nem meghatározás, ha a név ugyanazt jelenti, mint a fogalom, hiszen akkor minden fogalom meghatározás is volna.

Meghatározás csak ott van, ahol a fogalom valami elsőt, valami eredetit fejez ki, s ilyenek azok a meghatározások, amelyek nem úgy jönnek létre, hogy valamit egy másik dologról állítunk. Tehát ez csak a fajtákra igaz, nem a nemekre. Mert a fajták nem úgy vannak, mint azok a létezők, melyek létükkel részt vesznek valami más dolog létében, s nem is változó tulajdonságok vagy esetleges állítmányok.

A meghatározás

A tíz lehetséges meghatározásból csak a mibenlét az, ami elsődleges, a többi kilenc másodlagos, az előbbi feltétlenül hozzátartozik a lényeghez, az utóbbiak csak feltételesen.

A mibenlét eredetileg és feltétlenül csak a lényeget illeti meg, annak szoros értelmében, s csak szélesebb értelemben minden mást, ami nem a feltétlen mibenlétet, hanem a feltételes minőséget, mennyiséget, stb. fejezi ki. Ez utóbbiak is létezők, de nem ugyanabban az értelemben.

Világos, hogy az eredeti és feltétlen meghatározás értelmében a mibenlét a lényegre vonatkozik

Meghatározás csak akkor van jelen, ha a szó egy benső egységet és nem valami külsőséges összefüggést jelent. Azaz ha olyan egyet jelent, amilyennek szokás érteni az egység igazi értelmét.

Meghatározása csakis a lényegnek lehet. Mert ha lenne a többi kategóriának is, akkor azoknak egymás kibővítéseinek kellene lenniük.

Szigorú értelemben véve semmi másnak nincs meghatározása és mibenléte, mint a lényegnek.

Azaz a meghatározás a mibenlétnek, a fogalmi lényegnek a megjelölése, s mibenléte pedig eredetileg és feltétlenül csak a lényegnek van.

Mibenlét és egyedi valóság

A mibenlét és az egyedi valóság azonosak-e vagy különbözők? Azaz a dolgok azonosak-e lényegükkel, azok meg mibenlétükkel?

A járulékosan állított dolgoknál a fogalom más, mint a valóság, hiszen ellenkező esetben a nem-azonos fogalmak azonosak lennének.

De fogalomnak és a valóságnak az azonossága szükséges a magukbanvaló dolgokban, mert ha lenne más előzetes lényeg, akkor a mögött is kellene lennie még egy előzetes lényegnek, s így tovább a végtelenségig. Továbbá, ha az idea nem azonos a mibenléttel, s mibenlét sem az ideával, akkor az előbbiről nem fogunk tudni tudomást szerezni, míg az utóbbi nem fog létezni. A fogalom és létező tehát nem válhatnak szét egymástól.

Tehát a mibenlét és az egyedi valóság azonos a magukbanvaló dolgok esetében.

A dolgok - lényegek - létrejötte

Ami keletkezik, az:

  • természet,
  • művészet,
  • véletlen

következtében jön létre. Minden, ami van, valami által, valamiből és valamivé lesz.

Természetes keletkezés: anyagból lesz, természeti adottság által, olyan valamivé, amit lényegnek szokás nevezni.

Mindannak, ami akár természet, akár művészet szerint keletkezik, van anyaga, hiszen mindegyik a lét vagy nemlét képességével rendelkezik, s ez a képesség az anyagukban van.

A keletkezés egyéb módjait mesterséges alkotásoknak szokás nevezni. Az alkotás forrása:

  • a művészet,
  • a képesség,
  • az értelmes gondolat

lehet.

Az alkotott dolgok közt is van ami csak úgy magától és véletlenül jön létre, akárcsak a természet által létrehozott dolgok között. Mert itt is úgy van, akárcsak ott: ugyanaz a dolog egyszer magból, máskor meg mag nélkül keletkezik.

A művészét által keletkezettnek formája előbb a lélekben van meg. Forma = egy bizonyos dolog mibenléte és első lényege. Ilyen értelemben egy dolognak és az ellentétének is ugyanaz a formája van, az ellentét ugyanis hiány, ellentétes értelemben vett valóság. A mibenlét itt anyag nélküli lényeg.

A létrehozás folyamatának két eleme: a gondolkodás és az alkotás. A gondolkozás elvből és formából indul ki, az alkotás pedig a gondolkodás utolsó lépéséből indul ki.

Lehetőség szerint a birtokunkban van a létrehozás, megvalósítása tehát rajtunk áll.

Művészet általi keletkezés esetében a lélekben van jelen ez a lehetőség, míg véletlenszerű keletkezés esetében ott, ahol a művészi alkotás is elkezdődhet.

Lehetetlen, hogy valami legyen, ha előtte nem volt semmi se. Nyilvánvaló ennélfogva, hogy a keletkező dolog egyik elemének már előzetesen a meg kell lennie, s ilyen elem az anyag. Ez van benne alkotórészként a keletkező dologban, s ez alakul, ez fejlődik valamivé.

Ugyanez a helyzet a fogalmakkal,. A fogalomba bele tartozik mind az anyag, mind a forma, ezen az első faji fogalmat értve, ami alá az egyedet alárendeljük.

Mi az alkotás?

Miután tisztázva lett, hogy az alkotás valamiből valami által valamivé tétel, világos, hogy az alkotó nem alkotja meg a kiinduló valamit: se annak anyagát, se formáját.

Az alkotó egy bizonyos anyagba tevékenységével beleviszi a formát, e tevékenység eredménye az alkotás. Minden e két elemre osztható fel keletkezés szempontból.

A forma nem létezik azonban kívül az egyes dolgokon, nem lehetnek ideák mint a formák okai. De még ha léteznének is, nem adnának magyarázatot a keletkezésre. A fajta oka benne van magában.

Véletlen keletkezés

Hogyan lehet keletkezés véletlenül, önmagában? Az ok maga az anyag. Egyes anyagok képesek mozgásra, mások csak bizonyos módon, megint mások egyáltalán nem. Ezért egyes dolgok nem jöhetnek létre művész segítsége nélkül, mások viszont igen. Ez utóbbiakat valami olyan mozgatja ugyanis, ami nem ért ugyan a művészethez, de mozgásba tud jönni önmaga vagy valami más által, ami szintén nem ért a művészethez.

Ugyanez igaz minden többi kategóriára is.

Azaz a lényegnek valóságosan eleve meg kell lennie, míg minden más kategória elegendő, ha csak lehetőség szerint van meg.

Meghatározás és annak részei

A meghatározás fogalmi állítás - képlet - és mint ilyennek vannak részei. Vajon ezek az alkotó részek fogalma benne van-e az egész fogalmában vagy sem, hiszen úgy tűnik, egyesekben benne van, másokban pedig nem.

További kérdés: a részek az előbbiek vagy az egész?

A „rész” szó nem egy dolgot jelent. A lényeg esetében ez úgy merül fel: ha egyik része az anyag, másik a meg forma, valamint van ezek összetétele, akkor a valóság anyag is, forma is, összetett való is, így bizonyos értelemben az anyag a dolog része, bizonyos értelemben pedig nem az, mert csak az rész, amiből a forma fogalma áll. Az érc az egész konkrét szobor része; de nem része, ha a szobrot csupán mint formát gondoljuk: a formát ugyanis néven kell neveznünk, s mindegyik dolog a szerint kap nevet, mi a formája, az anyagi rész azonban sohasem lehet önmagában elnevezése.

Tehát az alkatórészek nem a lényeg valóságos részei, hanem az őket alkotó anyag részei, de nem részei a formának, se az egész fogalomnak.

Egyszer a dolog fogalmában az ilyen részek fogalma is benne rejlik, máskor meg nincs erre szükség.

Az összetett való forma és anyag, elpusztulásakor szétbomlik anyagra. Ami anyag nélküli fogalom az pedig nem pusztul el. Tehát az előbbi esetben a fogalmukban benne van az anyagi elv és rész, míg a az utóbbiban a formának se nem része, se nem elve.

A fogalom részei egyes esetekben visszavezethetők részeire, másokban nem.

Vannak alkotórészei a formának is, a formából és anyagból összetett konkrét valónak, s az anyagnak is. De a fogalom részei csak a forma részei, a fogalom pedig az általánost jelöli. A konkrét valóról nincs meghatározás. Az anyag pedig önmagában megismerhetetlen.

A forma és részei

Mely részek tartoznak a formához, s melyek azok, amik nem hozzá, hanem az összetétel általi egészhez tartoznak?

Lehetetlen egy dolgot meghatározni, míg ezt nem tisztázzuk, mert a meghatározás az általánost és a formát jelöli meg. Azaz tudni kell, mely részek tekintendők anyagnak, s melyek nem, mert addig a dolog fogalma sem lesz világos.

Ahol egy forma mindig másokon való keletkezésében mutatkozik, ott nyilvánvalónak látszik, hogy keletkezett dolgok nem tartozhatnak a forma lényegéhez. Ahol ez a különvalóság nem látható, ott sincs semmi akadálya, hogy a viszony hasonló legyen az előbbihez, mégis nehézkes itt a gondolatban való elválasztás. Itt a részek minek a részei, a formának vagy a fogalomnak vagy az anyagnak?

Vannak esetek, mikor egy bizonyos forma egy bizonyos anyagban fordul elő, vagy pedig bizonyos módon van ez meg az anyaga. Ez a helyzet az érzéki adottságú dolgok esetében. A matematikai tárgyakban a a részek fogalmai nem részei az egész fogalmának, mert ilyen adottságok.

Anyaga azonban egyes nem érzéki adottságú dolgoknak is van. Általában mindennek van anyaga, ami nem tiszta fogalom és magábanvaló forma. A körnek pl. mint általánosnak a félkörök nem részei, de részei az egyes reális köröknek, mert az anyag részben érzékelhető, részben meg nem, azaz értelmi természetű.

A lényeg formájában az az anyag részei nincsenek jelen, de az egyedi dologban igen. A mibenlét és az egyedi dolog sok tekintetben azonosak, de ez nem jelenti valaminek a jelenlétét valami másban.

De az anyagi jellegű vagy anyagot tartalmazó egészi jellegű dolgok nem azonosak mibenlétükkel.

Meghatározás és lényeg

Miben áll a lényeg egysége? Melyik egység járulékos és melyik lényegi? mikor egység, mikor többség? Az előbbi esetben a fogalom egyben meghatározás, az utóbbiban nem.

Az anyag és a forma kapcsolata egészen más, mint a lényeg és annak járulékos tulajdonságának kapcsolata. A forma valóságos, az anyag pedig lehetőség.

Az univerzálék és a lényeg

Most jön az univerzálék megvitatása mint a lényeg lehetséges meghatározója.

Lehet-e a nemet univerzáléknak tekinteni? Nem lehet, mert a dolgok lényege egyedi, míg a nem több dolgot tartalmaz. Továbbá, a lényegek nem lehet határozmányok, míg a nemek igen.  Azaz a nem nem lehet lényeg. De lehet-e a nem része a lényegnek? Nem lehetséges, mely önállóan csak fajok vannak, nem nemek, minden nemhez tartozó egyben faj is.

Az univerzálé nem lényeg, hanem határozmány. Viszont ha a valóság nem állhat az általánosból és nem is jelenthet egy bizonyos meghatározott tárgyat, s az összetett valóság nem lehet valóságosan létező valóságokból összetéve, akkor minden valóság összetétel nélkül való, s így egyetlen valóságról sincsen fogalom, hiszen semmi se határozható meg. Talán úgy oldható meg a kérdés, hogy bizonyos értelemben van, bizonyos értelemben meg nincs univerzálé, ez a későbbiekben lesz megvitatva. (Tehát itt ellentmondás van részben a korábbi állítással.)

Az ideák elvetése

Milyen következménnyel jár, ha az ember az ideákat különálló valóságoknak tételezi, s ezzel együtt a formát a fajtából és a különbségekből származtatja? ha így lenne, az ideáknak egymásnak ellentmondó tulajdonságokkal kellene rendelkezniük. A példa a ló és az ember: ha van élőlény mint önálló létező, annak egyszerre van 2 és 4 lába? Magábanvaló élőlény pedig nem létezik.

A lényeg típusai

Tehát másféle valóság az összetett egész és más a fogalom:

  • lényeg = az anyaggal egybefogott forma, mely keletkezik és elpusztul,
  • lényeg = anyag nélküli fogalom általában, mely örök - a fogalom keletkezés és pusztulás nélkül van és nincs.

Az érzékelhető lényegeknek nincs se meghatározásuk, se bizonyításuk, mert van anyaguk, amelynek olyan a természete, hogy létezhet is, meg nem is. A meghatározás mindig több dologra vonatkozik.

A látszólag egyedi dolgok esetében is csak arról van szó, hogy az adott fajta egyetlen tagot tartalmaz.

S éppígy egyetlen ideát sem lehet meghatározni, hiszen az állítólag egyedi és különálló valóság.

Lehetőségszerintiség

A legtöbb lényegnek látszó tárgy csak lehetőség, pl. az élőlények részei. A részek nem alkothatnak csak pusztán egy tömeget, egy halmot, hanem valóságos egységnek kell lenniük, ami természet szerint egy és összefüggő, s nem mesterségesen és összenövés következtében egy.

Az egység itt a lét, s az egy valósága is egy. Aminek a valósága szám szerint egy, az szám szerint is egység.. Tehát sem az egység, sem a lét nem lehet a dolgok lényege.

A lényeg semmi máshoz nem tartozik, csak önmagához, és ahhoz, ami hordozza, aminek lényege.

Ami egység, az egyszerre nem lehet meg sokszorosan, ellenben ami közös, egyszerre sok esetben megvan. Nyilvánvaló tehát, hogy az egyes eseteken kívül nincs általános létező.

Az ideaelmélet azért is téves, mert egyszerre tételezi fel, hogy az ideák önállóak és univerzálék, ez pedig képtelenség.
Következtetés: nincs olyan univerzálé, mely lényeg lenne, s egyetlen lényeg se áll lényegekből.

Egy más nézőpont

A lényeg egy őselv és egy ok. A lényeg azt jelzi miért az valami ami. Miért az valami ami? Az, hogy egy dolog miért az az illető dolog, az tény, hiszen egy dolog az ami, s erre egy magyarázat és egy ok van minden dolognál: minden dolog az önmagával való viszonyában oszthatatlan és önazonosság.

A másik kérdés miért miért tartozik hozzá egy alanyhoz egy állítmány. Ezzel egy dologról egy másik dolgot kérdezünk. Itt az okra kérdezünk rá.

Az egyszerű dolgok esetében nincs mire rákérdezni ebben az értelemben, míg az összetett dolgok esetében a kérdés az, miért van az adott egység. Itt a mibenlét vagy a forma nem csupán az anyag és a forma összességének része, hanem ok is arra, hogy ezek a részek miért alkotnak egységet
A lényegek tehát kialakulnak vagy saját természetük alapján, vagy olyan természetes folyamat által, melyben a természet nem rész, hanem elv.

A mibenlét tehát egyes dolgoknál a cél, másoknál az első mozgató. Ez utóbbi is ok, Az utóbbi fajta okot keressük a keletkezés és elmúlás folyamatainál, az előbbit pedig a lét kérdéseiben.

Az egyszerű valóságokra nézve nem áll fenn a kérdezésnek és az okulásnak a módja. Az összetett valóságok esetében viszont azoknak mint egésznek sajátos léte van, ami több, mint elemeinek a léte.

Az előbbieket azt hiszem, érdemes összefoglalni. Tehát ez a VII. könyv nagyon rövid összesítése.

Mi a lényeg?

A lényeg az, ami meghatározza a létezőt.

A lényeg a mibenlét, míg a három másik lehetőség - univerzálé, nem, alapanyag - elvetésre kerül.

Az alapanyag: az anyag, a forma, s ezek összesítése. Az anyag nem lehet lényeg, mert nem rendelkezik elkülöníthetőséggel. Az összesítés se lehet az, mert nem elsőrendű. Mi viszont a forma? Ez a végén derül ki.

Az univerzálék nem lényegek. Itt univerzáléként a nem merül fel. Azaz Arisztotelész egyszerre cáfolja a kettőt. Ezek azért nem lehetnek lényegek, mert a lényeg fajtai, s nem lehet egyszerre igaz egy nem minden fajtájára, ez ugyanis azt okozná, hogy a lényeg inkoherens lenne. Továbbá: a lényeg jellegzetessége, hogy nem lehet határozmány, míg az univerzálé lehet az, sőt éppen hogy az elsősorban.

Még úgy se lehet az univerzálé lényeg, hogy annak részét alkotja, mert nincsenek olyan fajták, melyek csak nemek, anélkül, hogy fajták is lennének.

Tehát a mibenlét az ami a dolgot magában meghatározza külső értelemben. A meghatározás egyfajta képlet, de nem minden képlet meghatározás, csak az, mely nem állít a dologról egy másik dolgot, hanem azt egyedi és elsődleges módon meghatározza. Ilyen csak a nemek fajtáinak van.

Viszont két állítás összetétele még nem feltétlenül meghatározás. Lehet ez ugyanis csak járulékos egység. A meghatározásról még szó lesz.

Elsődleges dolgok esetében igaz, hogy a dolog egyezik annak lényegével, minden más dolog esetében nem.

Kétféle lényeg van: összetett (anyag és forma), fogalom (forma anyag nélkül).

Keletkezés

Keletkezés: természetes és mesterséges. Az anyag és a forma mindkét esetben már előzetesen megvan, egyiket se hozzuk létre. A létrehozás nem más, mint anyag formába helyezése. Az egyes fajták egyes egyedei azonos formák, különböző anyagban.

A létrehozás lehet véletlenszerű és művészi. Egyes dolgok csak a kettő egyike útján jöhetnek létre, mások mindkét módon. Az ok: egyes anyagokban már benne van az az erő, mely előidézi a véletlenszerű létrehozást, míg másokból ez hiányzik, ez utóbbiak esetében szükséges egy külső erő.

Az ideák elvetése

Az ideák nem alkalmasak a dolgok magyarázására. Az ideák nem lehetnek lényegek és univerzálék egyszerre.

Az egész és a rész fogalmának viszonya.

Egyes esetekben a részek fogalma megelőzi az egész fogalmát, műs esetekben ez fordítva van. A magyarázat: ha a rész az anyagot jelenti, akkor nem része a rész fogalma az egészének, ha viszont forma, akkor igen.

Az anyag és a forma egysége mint egyedi dolog nem rendelkezhet meghatározással, mert a benne lévő anyag önmagában nem ismerhető meg, legyen az érzéki vagy értelmi valóság.

Ha az anyag mivolta nyilvánvalóan nem része a dolog lényegének, akkor az anyag nem része a lényegnek. De az anyag akkor se része a lényegnek, amikor egy adott dolog anyaga jellemzően egy bizonyos anyag.

Viszont minden dologban van anyag, akkor is, ha az értelmi.

Fajta és egyed

A fajta két univerzálé összesítése: forma univerzáléé és anyag univerzáléé. Az egyed pedig ugyanezen forma univerzáléé és egy adott konkrét anyagé. Innen az eltérés a fajtán belüli egyedek között.

Az egyedi lényegek nem meghatározhatóak, mert anyaguk van. Ez akkor is igaz, ha egyetlen egyed tartozik egy adott fajtához, akkor is csak a fajtának van meghatározása.

A meghatározás pontosítása

Mitől lesz egy képlet meghatározás, az egység? A meghatározás nem lehet járulékos egység. Az anyag és a forma kapcsolata nem ilyen, mert benne az anyag lehetőség szerint, míg a forma valóság szerint van jelen.

Viszont hogyan állhat a lényeg univerzálékból? Ha pedig nem áll ezekből, akkor semmi se határozható meg, hiszen minden lényeg egyben univerzálé is lenne. Továbbá: az egyszerű dolgoknak hogyan is lehet meghatározásuk, ha a meghatározás mindig összetett képlet.
A lényeg jellemzően lehetőség. Az lényeg valódi egység, nem csupán járulékos egység.

Egyetlen univerzálé se lényeg. Egyetlen lényeg se áll további lényegekből.

A lényeg alapelv és ok. Az ok arra utal, miért van egy adott dolog úgy ahogy az van.

A mibenlét valójában a forma, de nem abban az értelemben, mint az alapanyag része, hanem mint mint ok hogy az anyag miért egy adott módon van egy adott formában.

Az alapanyag (szubsztrátum) mint lényeg

Az alapanyag is lényeg, de csak lehetőség szerint. Minden változásnál ugyanis valami a szubsztrátum szolgál a változások alapjául. A lényeg változása maga után vonja a többi változást is, míg a többi változás egyikével vagy kettőjével rendesen nem jár együtt a lényeg változása.

Mi azonban az érzékelhető dolgokban az anyag mint lényeg? A dolgok állapota ez: az, amiben egymástól különböznek. E különbségek maguk nem lényegek, még anyaggal egybekötve se, de lényegszerűek. Az egyik esetben az összetétel, a másikban a keverés, a harmadikban pedig valamely egyéb említett különbség lesz a döntő mozzanat. Az a megjelölés, mely a különbségeket emeli ki, a formára és a valóságos létre irányul, míg amely az alkatrészeket hangsúlyozza, inkább az anyagot jelöli meg.

Az ellentétek

Az anyagból lehetnek ellentétes dolgok egy adott dologban, Ennek módja, hogy a dolog előbb anyagára bomlik, majd újra lesz más dologként.

A létező mint lehetőség

Lehetőség az ami a változás elve: másban vagy magában a ható alanyban, az előbbi aktív, az utóbbi passzív. Az elv lehet pozitív és negatív is, azaz változás/változtatás képessége vagy változásnak ellenállás képessége.

Az aktív és a passzív elv egyszerre hasonló és különböző: hasonló, mert az elv ugyanaz, s különböző, mert máshol van a változás elve, a ható dologban vagy a hatást elszenvedőben. A kettő nem lehet meg egyben valahol, mert ott csak egység van, ahol nincs meg egyik hatás se.

Lehetetlenség

A lehetőség ellentéte a lehetetlenség hiányt jelenti, így a lehetőség és a lehetetlenség mindig egyugyanazon dologra, s ugyanazon tekintetben állnak egymással szemben.

A hiány fogalma azonban azt is jelenti, hogy valaminek valamije nincs meg, különösen, ha természet szerint meg kellene lennie az illető valaminek, akár általában, akár olyankor, mikor természet szerint meg kellene lennie, akár másképp.

Értelmi és nem-értelmi lehetőség

Az értelmi lehetőség a lelkes lényekben fordul elő, a nem-értelmi pedig a lélek nélküliekben.

Minden művészet, alkotásra irányuló tudásértelmi lehetőség. Az értelmi lehetőségek egyúttal az ellentéteikre is vonatkoznak, míg a nem-értelmiek csak egy csak egy bizonyos hatáshoz kötöttek.

Ennek oka: a a tudás fogalom, a fogalom pedig egy és ugyanaz marad, akár a dolgot, akár annak hiányát tárja föl előttünk. Elsősorban a tudás szoros értelemben pozitív tudás, de másodsorban, mintegy járulékos módon annak tagadása, hiánya is. Ezzel szemben egy nem-értelmi lehetőség, pl. a melegítés csak melegíteni tud, hűteni nem.

A kellően hatni tudás fogalmában benne van az általában csak hatni, illetve szenvedni tudás fogalma is, míg ez utóbbiban az előbbi nem foglaltatik benne szükségszerűen.

A lehetőség és a valóságszerűség

A lehetőség azt jelenti, hogy egy dologban nincs semmi, ami lehetetlenné tenné az illető lehetőség megvalósulását.

A megvalósulás főleg mozgásnak tűnik, ezért van, hogy azokról, amik nincsenek, nem is mondjuk, hogy mozognak, hanem más kategóriákat alkalmazunk rájuk pl. elgondolhatónak mondjuk őket, de mozgónak nem.

A létezés lehetősége

Ami létezhet, az létezik is. Nem ugyanaz a hazugság és a lehetetlenség, ami hazug az nem igaz, de nem lehetetlen.

Ha A létéből szükségképen következik В léte, akkor A lehetőségével együtt szükségképen adva kell lenni В lehetőségének is. Ha A létéből szükségképen következik В léte, akkor A lehetőségével együtt szükségképen adva kell lennie. Hiszen ha В lehetősége nem szükségképen való, akkor nincs akadálya, hogy ez a lehetőség ne legyen meg. Továbbá: ha А-ban megvan a létezés lehetősége, B-nek is szükségképen lennie kell, de ha В szükségképen lehetetlen, akkor szükségképen ilyennek kell lennie A-nak is, viszont mivel A lehetséges, így В is az.

Az értelmi lehetőségek helye

A lehetőségek vagy veleszületettek, vagy gyakorlás és tanulás útján megszerzettek. Amihez értelem kell, az csak élőlényben lehet meg, a nem értelemhez kötöttek pedig élőlényekben és más dolgokban is meglehetnek.

Az értelem nélküli lehetőségeknek, amikor a képességnek megfelelően a cselekvő és a szenvedő egymás közelségébe jutnak, egyrészt hatásra, másrészt szenvedésre képesnek kell lenniük, az eszes lehetőségeknél ez a szükségesség nem áll fenn. Az utóbbiaknál szükséges a szándék is, hiszen két ellentétes irányú megvalósulás is lehetséges.

Az értelmi lehetőség, ha egyszer kíván valamit, kénytelen mindig azt cselekedni, aminek megtételére lehetősége van, ahogyan lehetősége van rá. Ez a lehetőség akkor van birtokában, ha a szenvedő tárgy - amire szándéka irányul - jelen van és vele a cselekvés kívánta viszonyban van.

Valóságszerűség

A valóság annyit jelent, hogy a dolog megvan, de persze nem úgy, mint ahogyan a lehetőség szerint létezőt mondjuk meglévőnek.

A valóság ugyanis egyszer azt a viszonyt jelenti, ami van a mozgás és a lehetőség között, máskor meg azt, ami van a lényeg és az anyag között.

A végtelen

A végtelen és az űr más jelentésűek, mint a közönséges tárgyak. Az utóbbiaknál ugyanis az állítás minden további nélkül igaznak bizonyulhat, hiszen a látott azért ilyen, mert látjuk, vagy mert meg lehet látni. Viszont a végtelen nem ilyen értelemben létező, hanem csak a gondolatban lehet valóságossá.

Mozgás és valóságszerűség

Ami a cselekvéseket illeti, az olyan cselekvés, aminek vége van, egy se cél, hanem csak eszköz a cél felé vivő úton. Az ilyen cselekvés nem befejezett, mert hiszen nem cél.

Viszont az a folyamat, melyben benne van a cél, befejezett cselekvés.

Befejezett cselekvés pl. a „látja”, mert akkor már meglátta a tárgyat, Ellenben nem ugyanaz a „tanul“ és a „megtanulta“.

Egyes folyamatok mozgások, mások beteljesedések. Minden mozgás befejezetlen. Nem ugyanaz keletkezni és már meglenni.

Viszont most is láthatja az ember azt, amit már egyszer megpillantott. Azaz az ilyen folyamat beteljesedett.

Tehát a beteljesedés az a valósággal létezés.

Lehetőség szerinti dolgok elvei

Mikor létezik egy dolog lehetőség szerint és mikor nem?

Lehetőség szerint létezni annyit tesz, mint valakinek az akaratából történni, ha semmi külső akadály nincs. Mindazon dolgokra igaz ez, melyek keletkezési elve rajtuk kívül eső dolog.

Ha viszont az elv önmagában benne van a dologban, azaz önmagától lesz, akkor az nem lehetőség szerinti létező, mert előbb saját benső elve következtében már el kell jutnia az illető állapotba.

Alapanyag

A lehetőség szerinti, mikor valóságossá lesz, nem egy a lehetőség szerintivel, hanem abból való. A láda pl. nem fa többé, hanem fából való.

S minden alkalommal ez a más, ami a sorban későbbi, az igazi értelemben lehetőség szerint való. A láda pl. nem földből való és nem is föld, hanem fából való.

Ha pedig van e sorban egy első tag, amire nem mondjuk többé egymással való vonatkozásban, hogy abból van, akkor az lesz az első, az alapanyag.

Abban különbözik az általános és az alapanyag, hogy az utóbbi lényeg, az előbbi pedig nem.

Ahol tehát ilyen módon járul hozzá egy lényeghez egy tulajdonság, ott a végső hordozó egy lényeg, ahol azonban nem így áll a dolog, hanem az állítmány forma és egyedi való, ott a végső hordozó anyag és anyagi lényeg

A valóságszerűség elsőbbsége

A beteljesült valóság korábbi, mint a lehetőség. Ez nem csak arra a lehetőségre értendő, amikor a változásnak az elve másban vagy olyasvalamiben, amit másnak veszünk, található, hanem minden mozgást illetően.

A valóság korábbi, mind fogalom, mind lényeg szerint, sőt idő szerint is.

Fogalom szerint előbbi, hiszen az lehető, amiről feltehető, hogy valósággá tud lenni, s a valóság fogalmának és ismeretének meg kell előznie a lehetőség fogalmát és ismeretét.

Időben is megelőzi a valóság a lehetőséget fajilag, szám szerint viszont nem. A látó lénynél időben előbbi a látóképesség, de ezt időben megelőzi más valóságos lény, melyből létrejön. Azaz a valóságosan létező mindig a lehetőség szerint létezőből keletkezik egy valóságosan létező hatására. Mindig valami első, eredeti lény indítja meg a mozgást, ez a mozgató lény pedig már valóságosan létezik.

Minden, ami keletkezik, valamiből, valamivé és valami által lesz, és pedig olyasmi által, ami forma szerint vele azonos. A valóság ily értelemben is előtte jár a lehetőségnek úgy a keletkezés, valamint az idő tekintetében, pl. aki tanul, annak már rendelkeznie kell a tudás egy részével.

Lényeg szerint is megvan a valóságnak az elsőbbsége. Ami keletkezés szerint későbbi, az forma és lényeg szerint korábbi. Minden keletkező dolog egy elv és cél felé tart. Elv ugyanis az, amiért történik valami, a keletkezés pedig a célért történik. Cél viszont a megvalósultság, s ennek kedvéért jut valami a lehetőséghez. Pl. az élőlények nem azért látnak, hogy szemük legyen, hanem azért van szemük, hogy láthassanak.

Az anyag lehetőség szerint van, mert esetleg formába mehet át, s mikor aztán valóságosan létezik, akkor már formáltan létezik. S így van ez másoknál is, azoknál is, melyeknél a mozgásban rejlik a cél. A természet tehát úgy tesz, mint a tanító, aki azt hiszi, hogy már elérte célját, ha megmutatja, hogy a tanítvány már valósággal tud.

Vannak esetek, mikor a végső a lehetőség használata, pl. a látóképesség használata a látás. Viszont más esetekben a tevékenységen túl még egyéb is jön létre, mint pl. az építőképességből az építő tevékenységen túl a felépült ház. Azért a megvalósulás ott éppúgy cél, itt pedig még inkább cél, mint a képesség.

Amiknél ellenben a megvalósulás tevékenységén túl egyéb mű nincsen, ott a valóság magukban a tárgyakban áll fenn, ahogy pl. a látás a látóban van. A boldogság is, a boldogság ugyanis egy bizonyos minőségű élet.

Világos tehát, hogy időben egy valóság mindig megelőz egy másikat egészen az örökkévaló első mozgatóig.

Az örökkévaló

Ami örökkévaló, lényege szerint megelőzi a mulandó dolgokat, s nincs lehetőség szerinti örökkévaló. Ami nem létezhet, nem is lesz meg soha, aminek azonban megvan a létezésre való lehetősége, az képes meg nem valósulni is. Ennélfogva az, ami létezhet, éppúgy képes létezni is, meg nem létezni is. Tehát ugyanaz a dolog képes arra is, hogy legyen, meg arra is, hogy ne legyen. Viszont ami képes arra, hogy ne legyen, az romlandó. Ami azonban feltétlenül nem létezik, az lényeg szerint nem létezik. Tehát semmiféle, általában romlandó dolog nem lehet általában lehetőség szerint való, de persze annak nincs semmi akadálya, hogy bizonyos vonatkozásban, pl. minőségre vagy helyre nézve ne legyen lehetőség szerint való.

Ugyanígy nem lehet lehetőség szerinti létező az sem, ami szükségképen létezik. Hiszen ezek az első létezők: ha ők nem volnának, semmi sem létezne.

Az örökkévalót utánozza a változásnak alávetett is, mint pl. a föld és a tűz. Ezek is örök tevékenységben vannak: önmaguk szerint és önmagukban mozognak. A többi lehetőségek azonban mind ellentétekre képesek: ami ugyanis képes így mozdulni, az arra is képes, hogy ne mozduljon így, ha ész szerinti mozgása van.

Jó valóságszerűség és jó lehetőségszerűség

A valóság egy jó lehetőséggel összehasonlítva jobb. Ami lehetséges, annak az ellenkezőjére is lehetséges, még pedig ugyanabban az időben, ellenben ki van zárva, hogy az ellenkező egyszerre valósággal létezzen.

A rossz

Szükséges, hogy a rossz dolgokban a cél és a valóság rosszabb legyen, mint a lehetőség, mivel a lehetőség még egyformán jó is és rossz is lehet. Tehát a rossz nem létezik a dolgokon túl, mert a rossz természeténél fogva későbbi, mint a lehetőség. Ezért a legfőbb elvekben és az örökkévaló dolgokban nincsen semmi rossz, többek közt hiba, romlás, pusztulás.

Mértani viszonyok

A mértani alakok tulajdonságait is a megvalósulás útján találjuk meg: az alakok osztása útján talál rájuk az ember. Ha a lehetőség szerint létező dolgokat a tevékeny állapotra vezetjük vissza, mindig megtaláljuk a tételt. Ennek az az oka, hogy a gondolat valóság. A valóságból származik tehát a lehetőség, s ezért jutnak ismerethez azok, akik a lehetőséget valósággá teszik. A valóság ugyanis, mint számszerűleg meghatározott valami, keletkezés szerint későbbi.

Létezés mint igazság

A létező és a nemlétező a kategóriák formái szerint szoktak megjelöltetni, továbbá a lehetőségük és a valóságuk vagy ezek ellentéte szerint, de legfőképpen a szerint, hogy igazak-e vagy tévesek.

Mikor áll fenn az, amit mi igaznak és tévesnek mondunk, s mikor nem? Bizonyos, hogy nem azért vagy fehér, mert mi azt gondoljuk, hogy igazán fehér vagy, hanem mert fehér vagy, azért van igazunk, amikor ezt állítjuk.

Vannak dolgok, melyek állandóan együtt vannak, ezeket lehetetlen egymástól elválasztani, vannak, melyek állandóan külön vannak, ezeket lehetetlen egyesíteni, s végül vannak, melyek mind a kétféleképpen lehetnek. A lét annyi, mint együtt lenni és egynek lenni, a nemlét pedig nem együtt lenni. Tehát esetleges tényeknél lehet ugyanaz az állítás egyszer igaz, másszor hamis, hiszen a dolog lehet egyszer így, másszor úgy. Szükségszerű tényeknél az állítás vagy igaz vagy hamis, nem változhat.

A nem összetett lényegeknél nem lehetséges a csalódás. Ezek valóságosan vannak és nem lehetőség szerint, mert nem keletkeznek és nem múlnak el. Ami feltétlenül van és feltétlen valóság, efelől az ember nem lehet tévedésben: csupán megragadhatja gondolattal vagy nem. Ellenben a vizsgálódás arra irányulhat az ilyen tárggyal szemben, hogy micsoda, azaz: hogy ilyen és ilyen tulajdonságai vannak-e vagy sem.

A lét pedig mint igazi lét és a nemlét mint téves lét, az egyik esetben így van: ha a valóságban is együtt van az, ami az állításban, igaz, ha ellenben nincsen együtt, téves.

Az örök tárgyakat illetően ki van zárva a tévedés az idő tekintetében. Ellenben azt hiheti az ember, hogy az illető tárgy valami, vagy hogy nem az, de mivel ezek örök dolgok, az ember igazat fog állítani vagy tévedni fog.

folytatása itt

politika filozófia

2018\07\31

Szabadságellenes?

Aki nem liberális, az ellenzi a szabadságot?

Állítólag igen, legalábbis a liberálisok szerint.

A magyar Wikipédiában: "A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. " - egy röhejes meghatározás.

Mellesleg a magyar az egyik legrosszabb Wiki-verzió, úgy lett a cikkek zöme, hogy összeültek szélsőséges magyar nacionalisták és szélsőséges magyar liberálisok, majd eldöntötték, hogy mindkét oldalnak félig igaza van. Így vannak röhejes uktraliberális és ultranacionalista cikkek is. Abban is megállapodott a két oldal, hogy minden harmadik oldali nézőpont tiltandó.

De mindegy, a definíció alapvető tévedése, hogy a valóságban a liberalizmus nem az egyén szabadság ezméje, hanem ezen szabadság egy bizonyos értelmezésének az eszméje. Ráadásul csak az erősen marginális liberális irányzatok tagadják, hogy van közösség is az egyéneken kívül.

Ami biztos: aki nem liberélis, az nem feltétlenül egyéniszabadság-ellenes, hanem esetleg csak a liberalizmus szabadság-koncepcióját ellenzi.

politika