magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Az álteológus

Volt egyszer egy haverom, akik agrármérnöknek végzett. Kérdeztem, mennyi műtrága kell arra a 3 bokorra, amit elültettem a ház előtt, elég rossz talajon, mert nem akartak nőni. Betartottam a tanácsot, a 3 bokor elpusztult. A szomszéd, aki egyszerű lakatos szakmunkás volt meg mondta, persze hogy elpusztultak, ha tízszeres adagot tettem rájuk. Szóvel ennyit a haver szakértelméről. A bokrokat meg máig sajnálom, bár az egyiket végül meg tudtam megmenteni, de ha nem csináltam volna semmit velük, megmaradtak volna mind. A megmentett bokor egyébként máig a helyén van, elköltöztem már onnan, de megnéztem a Google Stret View-n:

bokor.png

Ez jutott eszembe arról a katolikus teológusról, aki nem ismeri a katolikus tanítást.

Azt mondja, a Biblia nem ítéli el a homoszexuális életvitelt. Ezzel két gond is van.

Az egyik, hogy a katolikus tanítás szerint a Biblia nem tartalmaz minden tanítást, a tanítás másik forrása a Szent Hagyomány, s ez a két forrás egyenértékű. Azaz ha a Biblia nem is tartalmazná azt, hogy homoszexuális életvitel rossz, akkor se lenne feltétlenül igaz, hogy ez nem bűn.

A másik gond meg persze az, hogy a Biblia elítéli a homoszexuális életvitelt. S nem csak az Ószövetség, amit ki lehet esetleg magyarázni azzal, hogy azok már hatályukat vesztett zsidó szabályok (persze ez se lehetséges, az erkölcsi értelmű zsidó szabályok ma is hatályosak!), hanem az Újszövetség is, mégpedig feketén-fehéren:

"A férfiak hasonlóképpen abbahagyták az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, vagyis férfi férfival űzött ocsmányságot. De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." (A rómaiakhoz írt levél 1:27)

Komolyan nem tudná ezt egy katolikus teológus? Dehogy, ne viccelődjünk már. Tudja, ahogy gazdája, a vatikáni eretnek is jól tudja.

Címkék: politika
12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr1812656607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.12. 09:50:26

Ha az ószövetségi zsidó erkölcsi szabályok ma is hatályosak, akkor a keresztények nagy része nagyon erkölcstelen életet él.
Pl. gyermek nélkül meghalt testvér feleségének gyereket kell nemzeni. Meg még egy csomó hasonló erkölcsi parancs van az Ószövetségben.

Kicsit mazsolázgatásnak érzem én ezt.

Az, hogy a rómaikhoz írt levél keletkezésekor a keresztények szerint helytelen volt a buzulás, az miért releváns ma?

Gyorsan rákerestem:
"Róma 1:25 Az Istenről szóló igazságot hazugsággal cserélték fel. A Teremtő Isten helyett azokat imádták és szolgálták, amiket Isten teremtett. Pedig az imádat egyedül Istent illeti, aki örökké áldott legyen! Ámen.
Róma 1:26 Mivel az emberek ezt tették, Isten is átadta őket a saját szégyenletes kívánságaiknak. Az asszonyok felcserélték a férfiakkal való természetes szexuális kapcsolatot más nőkkel való természetellenes szexuális kapcsolatra."

Nem tudom hogy jól értelmezem-e, de azok a buzik azért lettek buzik, mert Isten ezzel sújtotta őket, amiért bálványimádók lettek (Isten más teremtményeit imádták). Mi van akkor, ha a mai buzik nem ilyen bálványimádók, hanem keresztények, akik hisznek Istenben?
Az is vicces, hogy Isten sújtotta őket buzeranciával, mert bálványimádók lettek, majd a buzerancia ocsmánysága miatt jól meg is büntette őket.

"De meg is kapták tévelygésük megszolgált bérét." - itt a tévelygés a buzeranciára vonatkozik, ami miatt büntetést kaptak vagy a tévelygés maga a bálványimádás, Isten elhagyása, ami miatt a buzerancia a büntetés?

Lehetséges, hogy Ferenc pápa felismeri a szent hagyományt, miszerint a buziság nem keresztényietlen dolog?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.12. 10:18:45

@karandash:

A SZH nem változik, ezért nem azonos az EGYHÁZI hagyománnyal, mely változhat és változik.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.12. 10:20:28

@karandash:

Nincs mazsolázsgatás, a kérdés egyértelmű. Amit megerősített Jézus, az hatályos, ezek azok a szabályok, melyek beleférnek Jézus fő szabályába.

IT Knight 2017.07.12. 20:18:04

Szerintem hagyni kéne, hogy mindenki azzal házasodjon akivel akar. Pl. miért ne mehetne valaki férjhez egy almához. Ezek az emberek úgysem fognak soha beleilleni a hagyományos családmodellbe.

2017.07.13. 05:18:52

@IT Knight: azt én se értem, hogy miért ne köthetnének a buzik polgári házasságot, hisz az csak egy szerződés. Egyházakat ugyanakkor nem kellene arra kényszeríteni, hogy összeadják őket. Úgyis találnak majd valami bizniszbuddhista szektát, ami jó pénzért csinál nekik esküvőt.

@MaxVal BircaMan HJCD: a rómaiakhoz írt levél szövegéből nekem úgy tűnik, hogy Isten büntetése a buzerancia, Isten büntiből hagyta, hogy engedjenek szégyenletes kívánságaiknak.
Akkor azok a katolikus papok, akik buzik lesznek, azok is valami hitetlenség, bálványimádás miatti büntetésként kapták a buzerancia büntetését? Ez megmagyarázná, hogy miért pont a katolikus egyházban van szinte kizárólag burjánzó buzerancia, pederaszta tévelygés: Isten őket bálványimádókként ezzel sújtja.
A protestánsoknál, ortodoxoknál alig hallani buzulásról.

2017.07.13. 05:21:40

@MaxVal BircaMan HJCD: Jézus főszabályába az is belefér, hogy sógornőnknek gyereket nemzzünk, ha a testvérünk meghal, mielőtt utódja született volna. Meg a poligámia se ütközik Jézus szabályaival. Tudtommal.

2017.07.13. 05:27:42

@IT Knight: eleve a hetero házaspároknak is csak kis része fér bele abba a koncepcióba, amit a katolikus egyház "normális" házasságnak tekint.
Eleve a monogámia se kötelező a kereszténység szerint, csak valahogy így alakult.
A buziházasságnál szerintem többeket érdekelne a poligámia legalizálása.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 06:39:32

@karandash:

Mivel a katolicizmusban - pontosabban annak 90 %-ában - minden pap kötekelezően szerzetes, azaz cöleb, így nyilván megesik, hogy vannak homokosok, akik a papi szakmába igyekeznek menekölni, majd nem bírják ki.

De így is a katolikusok papok között a problémások aránya 0,1 % lehet. Azaz minden ezredik.

Igaz, ez több, mint más vallásban. Az ortodoxiában a papok 90 %-a nem szerzetes, azaz nem cöleb, így normál családja van, azaz a szakma nem vonz perverzeket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 06:40:40

@karandash:

A SZH a kezdettől 1 férfi és 1 nő házasságát tekinti egyedül normálisnak.

2017.07.13. 12:17:44

@MaxVal BircaMan HJCD: tehát a valamiért Isten által buzeranciával megvert emberek mennek római katolikus papnak. Az a 0,1% szerintem alábecsült arány. Magyarországi katolikus gimibe járt haverjaim beszámolója szerint a csuhák (ők így nevezték a pap tanárokat) közt is sok a buzi, akik meg gimi után beléptek a rendbe, azok közt a fiatalok szinte mind buzik voltak vagy küzdöttek a buzeranciájukkal. Gondolom ilyeneket könnyebb beforgatni papnak, szerzetesnek, mert a cölibátussal lehetőséget kapnak arra, hogy legalábbis tünetileg elnyomják a buzeranciát.
De így, hogy a homokosságuk miatt vezekelni, önmegtartóztatni akarók bevonzásával generációról generációra pont a buzik vagy buzeranciával küzdő lelki sérültek száma nő a katolikusoknál. Aztán lehet csodálkozni, hogy miért vannak szexuális visszaélések. A vége meg az lesz, hogy a sok homoszexuális vagy buziságával küzdő miatt pont a katolikus egyház lesz a leginkább homokos egyház. Lásd Ferenc pápa és amerikai katolikus vezetők homoszexek melletti kiállása. Közben meg mondjuk amerikai evangéliumi keresztény szekták, akik hardcore értelmeznek mindent, homoellenesek maradnak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.13. 12:24:48

@karandash:

A katolicizmus már 1054-ben letért a helyes útról, a mai homokpropagandájuk csak ennek következménye. Lesznek még ott női papok, homokos orgiák, kereszt levétele, Isten nyilványos megtagadása is.

Gerilgfx 2017.07.14. 13:51:12

sodoma és gomora lakosságát isten azért írtotta ki, mert a város minden férfija homoszexuális volt
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása