magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

2020. május 11. 06:06 - MAXVAL bircaman közíró

Isztanbuli vita

Azt hittem, érdekes lesz a vita, de csalódtam.

A fideszes vitapartner egyszerűen kevés volt, a feketöves liberális feminista ellenfél az agyagba döngölte, pedig még csak igaza se volt.

Emília egyszerűen nem volt rendesen felkészülve. Láthatóan tanulmányozta ugyan a feminista típusérveléseket, azokra tudott válaszolni, de a mögöttük lévő logikát nem nézte meg.

Így amint a feminista vitapartner nem pontosan azt mondta, amit várt tőle Emília, egyszerűen ledöbbent, s nem tudott adekvátan reagálni, majd gyorsan igyekezett visszamenekülni a megszokott gondolati sávba, de ez meg csak újabb előnyhöz juttatta Nórát.

Nóra végül sikeresen belekergette Emíliát egy sor önellentmondásba. A legszebb pillanat a vége felé, hogy az ultraliberális műsorvezető - aki nyilván egyébként Nóra oldalán állt - megsajnálja Emíliát, s segíteni próbál neki, de Emília így se tudott rákapcsolódni a váratlanul jött mentőövre.

Ha egy teljesen kívülálló nézi ezt a vitát, az a benyomása, hogy a felek mindenben egyetértenek, csak az egyik - a fideszes - egy picit másképp szeretné elérni ugyanazt, de képtelen megmondani, mi is a baja konkrétan.

Emília egyébként érezte az igazságot, ez pozitívum, csak azt képtelen volt megindokolni, s a végére lassan már csak az maradt, ne veszítsen túl nagy pontkülönbséggel. Valószínűleg gyakorlatlan is, meg nem is ismerte jól az ellenfél álláspontját.

De mi is a valós helyzet az isztanbuli egyezmény alaplogikájával? Csak 3 pontot említek.

Egy. Az egyezmény preambuluma eleve tényként kijelenti, hogy van valamiféle történelmi háttér, strukturális állapot, melynek lényege, hogy a nők ellen a férfiak erőszakot követnek el. Erről semmit nem mondott Emília, s amikor a másik fél megemlítette, még egyet is értett vele.

Kettő. Gendermeghatározás. Itt belekezdett Emília a témába, de amikor az ellenfele azt mondta, ő se támogatja a legradikálisabb genderfogalmat, s rámutatott, az egyezmény se ezt mondja, Emília megdöbbent, majd elkezdett össze-vissza beszélni. Pedig csak azt kellett volna mondania, bármilyen genderfogalomnak eleve semmi köze a családon belüli erőszakhoz, így nincs ilyesminek helye az egyezményben.

Három. A legfontosabb, hogy pont azok követelik a családon belüli erőszak fokozott hatósági úton való megoldását, akik egyébként magánügyről beszélnek minden más magánéleti kérdés kapcsán. Emília szájából ez megvillant ugyan kezdetleges alakban, de ezt se tudta következetesen átadni. Pedig csak vállalni kellett volna azt a liberális körökben elátkozott álláspontot, hogy a családon belüli erőszak az esetek nagy többségében megoldódik a családban, külső behatás nélkül, viszont a külső kényszer, különösen a hatósági büntetőintézkedés csak elmérgesíti a konfliktusokat, eleve szétrombolja a családokat, ezért nem növelni kell a bevatkozást, hanem ellenkezőleg: csökkenteni. Bízni kell a család intézményében, ennyi az egész, pont ez a keresztény álláspont alappontja, s nem az, hogy "avatkozzunk be, de óvatosabban, s közben ne legyen szó genderről". A bevatkozás akkor is rossz, ha közben nem is beszélünk se genderista, se feminista marhaságokat. Kizárólag nagyon súlyos esetekben indokolt a külső beavatkozás egy család életébe.

Hozzáteszem, a nyílt vita nehéz műfaj, sokszor még olyanoknak se való, akik ismerik az adott témát mélyen. Hány és hány kiváló egyetemi oktató van pl. a világon, aki csodás cikkeket ír, de képtelen értelmesen előadni szóban. Hegelről mondják: alig voltak hallgatói az egyetemen, mert olyan zavarosan fejezte ki magát, hogy csak pár elkötelezett hallgató volt képes végigülni az előadásait.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr5815677918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen 2020.05.11. 08:02:16

Elhibázott stratégia egy alapvetően hibás kiindulópontot akár részlegesen is elfogadva vitába szállni,, abból már nem sok jó sülhet ki egy a valósággal amúgy is hadilábon álló hazudozó libsivel szemben!

vergyula 2020.05.11. 08:19:26

Magam sem értem, vajon mi köze lehet a gender meghatározásnak a családon belüli erőszakhoz. Talán az egyezményből kiderül, nem ismerem eléggé. Persze lehet, hogy csak sima "árukapcsolás".
Viszont: "pont azok követelik a családon belüli erőszak fokozott hatósági úton való megoldását, akik egyébként magánügyről beszélnek minden más magánéleti kérdés kapcsán" - Melyek ezek a "minden más magánéleti kérdés"-ek?
Egyébként a családon belüli erőszak azért tartozik más lapra, mert ott valakit bántanak, akinek esetleg külső segítségre lenne szüksége. Néha megoldódnak a konfliktusok családon belül, máskor meg nem. Ha valaki segítségre szorul, legyen meg a lehetősége, hogy segítséget kérjen. Ha valaki kap egy pofont, azt könnyű testi sértésnek hívják, családon belül is. Állítólag ez Magyarországon már megfelelően szabályozva van.
Ja, és az említett török várost magyarosan IsztaMbulnak hívjuk. :)

cicmen 2020.05.11. 08:46:31

@vergyula: Teljesen jól látod, a meglévő jogszabályok lefedik a kérdéskört, semmi szükség erre civilbharomságra!
A családon belüli erőszak egyébként is egy blöff, hiszen a fogalom a férfiak által elkövetett bűncselekményekre lett kitalálva, kijelölve a kötelező csapásirányt! Aki nem hiszi, próbáljon meg hívatkozni egy ezzel kapcsolatos vita során a félrekúró, piáló, pénzszóró, idegbeteg, állandóan kötözködő, a családjuk és a házastársuk életét pokollá tevő nőkre, aztán figyelje meg, hogy mit kap! Van újsághír amiben a férjét , vagy a csecsemőjét megölő nőt nem kezdik el azonnal mentegetni?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.05.11. 14:00:38

@vergyula:

Lásd abortusz, ki házasodhat, stb. - minderre a a vlasz, ez magánügy. Miért nem magánügy a családon belüli erőszak?

vergyula 2020.05.11. 15:24:58

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem egyik sem teljesen magánügy, akik ezt mondják, talán hippik.
De ha a családon belüli erőszak magánügy, akkor a családon kívüli miért nem az?
Egyébként a törvénytelen abortuszt tekinthetjük a családon belüli erőszak speciális esetének...

Gery87 2020.05.16. 13:20:46

Eleve nem értem miért kell bármiféle plusz törvényt hozni a "nők védelmére"...ha egy embert bántanak, vernek zaklatnak arra már van törvény, büntetik. Minek ideológiailag bonyolítani ezt?

@MAXVAL bircaman közíró:

Családon belüli erőszak nem magánügy.
Attól még hogy vki a házastársad, gyereked stb...még nem bánthatod...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média