Az internet hatása: a "normál" pornóipar haldoklik.
Egyrészt a net tele van önkéntes pornóval, s az legalább autentikus, azaz nem színészek játszanak meg benne dolgokat. Aki meg megrendezettséget akar, az extra dolgokat szeretne, ez lehet két dolog: valami extrém típusú szex vagy interakció.
Engem sose vonzott egyik se, de ez az én személyes szerencsém.
A magyar liberális pornómilliárdos Gattyán annak köszönheti vagyonát, hogy időben felismerte ezt az igényt: ő interaktivitást ad kedvező áron. Eleinte ő maga alkalmazott szereplőket, de igazán gazdag akkor lett, amikor átvette azt az üzleti modellt, amit a normál modellügynökségek vagy a fordítóirodák alkalmaznak, azaz platformot adott független pornósoknak.
Mint a fordítóirodák, sok ilyen helynek dolgoztam életem során: a lényeg az, hogy az iroda munkát szerez, pl. egy könyv lefordítását vállalja mondjuk 1 millió Ft-ért, majd ezt kiadja a vele szerződött fordítónak félmillióért - mindenki jól jár, hisz egy átlag fordító nem képes magának munkát találni, az iroda meg nem fordít, csak kapcsolatokat épít ki, hogy kapjon megbízásokat. Ha van egy biztos mennyiségű ügyfélszám, már simán nyereséges egy ilyen iroda.
Gattyán pont ugyanezt csinálja: a pornóelőadás árának felét kapja a pornószínésznő, a másik fele meg Gattyáné, nyilván csak bruttóban, hiszen ebből költségei vannak, de akkor is ez hatalmas pénz.
Egyszer ajánlottak munkát ilyen helyen, mármint mint ügyfélszolgálatosnak, ilyen helyeken is elengedhetetlen az ügyfélszolgálatos ugyanis. Számtalan gond lehet, egy ismerősöm dolgozott is ilyen helyen, mesélte, mi volt a munkája, pl. tipikus hívások, ímélek az ügyfélszolgálatra:
"tegnap befizettem a számlámra, a pénz nem jelent meg a rendszerben, mi történt?",
"nem kaptam meg a friss felhasználóknak járó bónuszt, maguk átvertek engem!",
"az Enikő azt hirdette, zöld bugyiban lesz, erre pirosban volt, s azt is túl gyorsan vette le, miközben lassú vetkőzést ígért, kérem vissza a pénzemet";
szóval tipikus ügyfélbajok. De nem vállaltam, mert ez az üzletág nálam már túl van az elfogadhatón.
Van az iparágnak egy alsó szegmense, a fizetett erotika. Ez alatt azt értve: a modellek nem pornóznak, csak amolyan szoft produkciót adnak elő. Ez alapvetően nem szokott gondot okozni a modelleknek, ez alig több, mint a normál fotómodellség. Csak persze ezzel sose lehet meggazdagodni. Egy átlag pornós a 20-szorosát keresi, mint egy szofterotikus modell.
Aki viszont ebből komoly pénzt akar, az mindenképpen tönkreteszi magát. Mert keményen pornózni kell.
Pedig egyszerűen vannak dolgok, melyek nem pénzesíthetőek, s ha ezeket mégis pénzesítjük, akkor annak hatalmas az ára.
Pontosan ez a modern polgári társadalom baja: aminek nincs pénzbeli értéke, az nincs. S ezt a jobboldali konzervatív eszme azzal próbálja megoldani, hogy tabukat állít fel, melyek viszont nem működhetnek, hiszen szembemennek az egész társadalmi logikával. A liberalizmus legalább nem hazudik: azt állítja, ez így van jól, de legalábbis ez a legkisebb rossz.
A napokban megnéztem Arthur Miller főművének a legelső filmes adaptációját (magyar rendező csinálta 1951-ben), ott végülis ez a mű témája. A régimódi Bill azt hiszi, kell lennie valami emberinek is a rendszerben, ami a pénz felett van, míg barátja Charly, akinek nincsenek illúziói, felvilágosítja, idézem szó szerint (saját fordítás, biztos van jobb magyar verzió, nem kerestem):
Charly: A Howard kirúgott?
Bill: Az a taknyos! Képzeld el, pedig én kereszteltem el Howardnek!
Charly: Billy, mikor ébredsz rá, hogy nekik ezek a dolgok nem jelentenek semmit? Howardnek keresztelted el, na és, ezt nem lehet eladni. Ebben a világban csak az tiéd, amit el tudsz adni. Vicces, hogy eladóként dolgozol, s ezt mégse tudod.
Ezért utálom a kereszténydemokráciát: azt hazudja, a rendszer javítható. Pedig nem, az alap hibás.
Pont 17 éve dolgozom multiknak. A mostani munkahelyem a hetedik ez idő alatt.
Ami közös: még sose rúgtak ki sehonnan személyes okból. A nagy multik olyanok, mint a kommunista állami vállalatok voltak, sok szemszögből is, talán a 3 legfontosabb:
akkora a cég, hogy megszűnik benne minden organikus élet, az egyes részlegek között alig van kommunikáció, a felső vezetés nem tudja mi a valós helyzet az alsóbb szinteken - mindez persze nagyon rossz a hatékonyság szempontjából, de az egyszerű dolgozónak éppen jó, simán el tud "bújni" a rendszerben, így hacsak direkt nem hívja fel magára figyelmet vagy valami kolosszális hibát nem vét, akár évekig is maradhat egy helyen állásban,
az előbbiből következik az is, hogy a legfőbb szempont a személyes hálózatépítés lesz a cégben, ez mindent felülír, így ha valaki nem akar a cégben karriert, mindenki kedvelni fogja őt, hiszen nem jelent konkurrenciát a karrieristák számára - az ilyen problémamentes embert akkor is megtűrik, ha nem is jó szakember,
a modern világban a legjobb a szolgáltató multi, mely direktben nem termel, itt sokkal kisebb a kapcsolódás a valós világhoz, emiatt az alkalmazottakra nehezedő nyomás is kisebb.
Amikor, egyetlen egyszer, kirúgtak, akkor se engem rúgtak ki, hanem egy egész részleg lett leépítve.
A kommunizmus bukásakor 22 éves voltam, nem dolgoztam egy percet se abban a rendszerben, dehát így is sokat láttam kommunista munkahelyet. Másra számítottam kapitalista munkahelyen, szóval eleinte még meg is lepett a nagyfokú hasonlóság. Aztán rájöttem: a mi régiónkban csak kevés cégre jellemző az, amit hittem a kapitalizmusról.
A valóság: nem dolgozás munkaidőben, felesleges tevékenységek. Igazi kapitalista élményhez olyan helyen kell dolgozni, ahol közvetlen teljesítménykényszer van, lásd gyártósor az üzemben, jutalékos eladó, szupermarketben pénztáros, árufeltöltő, s társai.
De ki akarna magának igazi kapitalista élményt? Mármint aki számára ez nem kényszer. Nekem mindig szerencsém volt, nem kellett soha igazi kapitalista élményt szereznem.
Legközelebb ehhez a legkisebb méretű munkahelyemen voltam. Ott a tulajdonos a cégben dolgozott, helyben, s anyagilag erősen függött a cég az eladásoktól. Így a közvetlenül nem eladásos alkalmazottak is nyomás alatt álltak. Mondanom se kellett, ott 11 hónapig dolgoztam, a 9. hónap után felmondtam. Ennyi elég volt, pedig még ez se volt teljesen autentikus kapitalizmus-élmény, egy gyártósorhoz képest üdülésnek tűnt.
Az összes többi helyen viszont mázlim volt. A cég profitja biztos, rögzített, valamilyen másik céggel való 1-2 éves szerződés alapján, nem függ tehát közvetlen piaci tényezőtől. Így a nyomás a dolgozóra nem túl nagy: aki betartja az alapvetőt, hogy pl. nem késik munkából, eléri a "számokat", nem szabotálja a munkát, annak biztos jövője van.
Külön ideális, hogy a munkáltatónak jellemzően több a közös érdeke a bérmunkásával, mint az idegen céggel, mellyel szerződött. Ha a dolgozó lojális, pl. nem "balhézik", nem csinál szakszervezetet - eleve nem szokás régiónkban szakszervezeti tagnak lenni, én se voltam soha, nem hiszek az ilyesmiben -, akkor számíthat ő is lojalitásra.
Kívülről nézve persze sokszor röhejes az egész kép: rosszul szervezett működés, mely azonban nem jár következménnyel, mert így működik a világrend.
A nagy cég hibázhat egész nap, mert nagy, s bírja. A kis cég meg ha jó is, akkor is esélytelen, mérete miatt. Közben a kisember is inkább a hibázó nagy cégnek dolgozik, mert könnyebb a munka és többet fizet. Fenntarthatatlan valójában, de mégis marad.
A rendszer teljesen abszurd, de a nyugatközpontú polgári-liberális rendszer ilyen. Kasztok vannak. A felső kaszt a magállamok lakossága, ott be se kell járni dolgozni, simán végig lehet élni egy teljes életet az úgynevezett "szociális háló" jóvoltából. Az alsó kaszt meg alig az éhbér felett halálra dolgozza magát, nulla eséllyel bármi javulásra, ez a világ négyötöde.
Mi meg be vagyunk szorulva a kettő közé: jómódúak vagyunk az alsókhoz képest, de páriák a felsőkhöz képest.
Közöttünk vannak kevesek, akik elhiszik a rendszer önpropagandáját, de szerencsére ez egy kisebbség. A nagy többség tudja: olyanok vagyunk, mint Nyugat-Róma középosztálya az állam utolsó századában. Úgy teszünk, mintha fontosak lennénk, pedig csak azért vagyunk, mert még nem áll érdekükben az északi germán barbároknak, hogy lerohanjanak minket, rendszert váltva.
Annyit tehetünk csak: krónikásai vagyunk egy romlott kornak. A rosszhírű polgári világnak.
Erkölcsi kötelességünk a jó mellett állni. Hiszen van hozzá elég pénzünk, szemben a világ négyötödével, melynek nem marad szabad ideje gondolkodni.
Ami legjobban tetszett: a ballib keménymag tombol.
Egyrészt Talpramagyar többet beszél Gyurcsány ellen, mint a Fidesz. De ez a ballib tábor egy részében is létezik.
Viszont ukrán kérdésben Talpramagyar egy az egyben előadja a fideszes kormányzati narratívát. Ezt már Bolgár bácsi se akarja hagyni, folyton próbál közbeszólni. De Talpramagyar nem hagyja magát, végigmondja! Ez a rész szenzációs.
Bekapcsolódott a Talpramagyar elleni kampányba, pontosan azzal a módszerrel, amivel a levitézlett Falkaházi-Karsai duó az új köztársasági elnök ellen.
A lényeg: adjon magyarázatot felmenője életéről, meg hogy miért állít családi legendákat a rokonról. Sulyok esetében az apja volt a baj, Talpramagyar esetében a nagyapja.
Mindkettőben közös: ugyanaz a primitív baromság. S persze teljesen kontraproduktív.
Lassan becsenget a valóság: a ballibek kezdik észre venni mi zajlik.
A két fő áldozat pánikol. A Momentum öngyilkos hangulatban, de a kétfarkú ballibbantak is gyászban vannak.
A legviccesebb: azok a ballib megmondóemberek, akik értik mi van, jelenleg árulóknak számítanak, hiszen nem lelkesednek a Messiásért. A múlt héten Tóth Zoltán elmondta Drága Bolgár Bácsinál mi a helyzet, hát nem lett nagy népszerűsége: Tóth egyébként egy gusztustalan alak, de valami csoda folytán most épp nem hazudott.
A kétfarkú ballibek nagyon mérgesek. Már épp berendezkedtek a pénzesőre azzal, hogy belülről szidják a ballibeket, erre jött ez a Messiás és beleköpött a levesbe. Annácska még rosszabb helyzetbe került, éppen két szék közt a földre zuhant, szidta Gyurcsányt, mire jött a Messiás, aki nála hitelesebben szidja Gyurcsányt! Pedig Annácska volt a kijelölt Messiás erre az évadra! Mi lesz így vele, a végén még el kell mennie dolgozni, ha ez így megy tovább!
Annácska szabályosan könyörög Magyar Liszan Algaib Péternek
Fel-Le de Mindigballib Marietta is borús
A DK előtt viszont csak egy feladat van: valahogy jól begyakorolni tükör előtt a műfelháborodást, hogy hitelesnek tűnjenek, miközben pezsgőt bontanának a legszívesebben.
A Kádár-rendszer végén a legnépszerűbb csecsemőtermék márka a Chicco volt. Magam is érdekelt voltam, lévén nagyobbik fiam 1988-ban született, szóval még a kommunizmusban.
De most csak a kérdés nyelvészeti oldalát nézem. A magyar vásárlók alapvetően 2 nagy és 1 kisebb táborra oszlottak:
akik szerint a helyes ejtés "csikkó" - ez volt a 60 %,
akik szerint a helyes ejtés "kikkó" - ez volt a 30 %,
s a fanatikus németpártiak, akik a "hikkó" verzióra szavaztak - s ez volt a 10 %.
Sajnos a csikkóisták növekedtek is, így még a helyes ejtést pártoló kikkóisták is sokszor kényszerültek csikkózni.
A rejtély megoldása: az 5 nagy nemzeti újlatin nyelv közül 3 nagyon hasonló írású, mégis eltérésekkel. Itt az olaszt, a portugált, s a spanyolt számítom így. A másik 2 nagy nemzeti újlatin nyelv - a francia és a román - nagyon más, a románban kemény szláv hatás van, a franciában meg még keményebb kelta és germán hatás, így ezeket nehéz összekeverni a többivel.
A nyelvész viccek szerint a román az olyan, mintha oroszok latinul próbálnának beszélni, a francia meg mintha gallok és frankok csak félig tanultak volna meg latinul.
Az eredeti latin nyelv a szétesése során a spanyol és a portugál a nyugati ágból lett, az olasz a déli ágból. A francia is a nyugati ágból lett, de a már említett erős kelta és germán hatás miatt radikálisan más lett a hangzása, így ma pl. a spanyolra sokkal jobban hasonlít az olasz, mint a francia. (A teljesség kedvéért: még volt 2 ág: a keleti, melyből a román lett, s egy ősi ág, mely a legközelebb maradt az eredeti latinhoz, ide tartozik a már gyakorlatilag nyelvjárási szintre visszaesett szárd nyelv.)
Az egyes latin betűk ejtése nagyon más lett, most nem minden eset, csak a fontosabb:
a "c" betű a latinban mindig "k" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban és a portugálban "sz" hang lett, az olaszban meg "cs",
a "g" betű a latinban mindig "g" hang volt, miközben "e" és "i" előtt a spanyolban "h" hang, a portugálban "zs" hang, az olaszban meg "dzs" hang lett,
a "s" betű a latinban mindig "sz" hang volt, miközben ez csak a spanyolban maradt meg, az olaszban és a portugálban egy sor esetben az ejtés "z",
a "v" betű a latinban mindig "w" hang volt, ebből az olaszban és a portugálban "v" lett, a spanyolban meg ejtése azonos lett a "b" betű ejtésével,
a "z" betű a latinban egyedül görög jövevényszavakban létezett, ejtése az elit körében - görög mintára - "z" vagy "zd" volt, a köznép meg "sz" alakban ejtette, miközben ez az "sz" ejtés csak a spanyolban maradt meg, az olaszban "c" vagy "dz" lett, a portugálban meg "z".
Új, a latinban nem létezett hangok jelölésére az egyes nyelvek más-más megoldásokat találtak, innen is eltérések lettek, íme egy pár:
a latinban nem létezett "cs", miközben ez van az olaszban és a spanyolban is: a spanyolban egyszerűen "ch", míg az olaszban - kissé zavaró módon - "ci", azaz az olaszban tudni kell, hogy a "ci" az mikor "csi" és mikor "cs",
a latinban nem létezett "ly", miközben ez van - részben - mind a három nyelvben: az olaszban ez "gl" vagy "gli", a portugálban "lh", a spanyolban meg "ll" (a latin-amerikai spanyolban ez a hang megszűnt),
a latinban nem létezett "ny", miközben ez van mind a három nyelvben: a porugálban "nh", az olaszban "gn" vagy "gni", a spanyolban meg külön betű lett kitalálva rá, a "ñ",
a latinban nem létezett "s" hang, miközben ez van az olaszban és a portugálban is: a porugálban "ch", az olaszban "sc" vagy "sci".
Az egyes helyesírások a fentiek miatt külön-külön módszereket találtak ki az "e" és "i" előtti változó mássalhangzók "problémájára". Hiszen ha a "c"/"g"-ból "e" és "is" előtt mindig cse/sze vagy csi/szi és dzse/he/zse és dzsi/hi/zsi lesz, akkor hogyan írjuk le, ha a "ke"/"ki", "ge"/"gi" szótagot akarjuk leírmi?
Az olaszok egyszerűen álltak hozzá: ilyenkor oda tesznek egy "h" betűt, mely eleve néma, de ezekben az esetekben a "h" jelzi, hogy az előtte álló "c"/"g" ejtése "k"/"g", s nem "cs"/"dzs", szóval pl. ce = cse és gi = dzsi, de che = ke és ghi = gi.
A spanyolok számára ez nem működhetett, hiszen a "ch" az már foglalt a "cs" hangra.
Szóval ilyenkor a "k" hang jelölése "qu". Ez nem okoz gondot, mert semmilyen más esetben nem fordulhat elő "qu", azaz nem áll fel az "u" ejtésének veszélye, minden esetben ez néma "u". Ha viszont "ku" szótagot akarunk leírni, akkor annak írása "cu". Pl. Ecuador fővárosa Quito, ami "kito", nem "kuito", miközben Ecuador ejtése meg "ekuador" és nem "ekador". Tehát az írás és az ejtés között teljes egyezés van.
A "g" esete már keményebb kérdés. Itt is "néma u" a megoldás, azaz gue = ge és gui = gi. Ez sokáig megldhatatlan rejtély volt a latin-amerikai szappanoperák magyar szinkronjának munkatársai számára, így lettek a röhejes "miguel" típusú magyar ejtések a "Miguel" névre.
De itt bizony megeshet, hogy a szótag "gue" és "gui" ejtésű. S a találékony spanyol helyesírás-kitalálók megoldották: ilyenkor két pont van az "u" betűn! Kiváló példa a kubai Camagüey városnév. Ha Camagey lenne, akkor ejtése "kamahej" lenne, ha meg Camaguey, akkor "kamagej", de ennek a városnak a neve nem ez, hanem "kamaguej", így írása Camagüey.
De hallottam már magyar ifjúkommunistától egy "cse guevara" nevű emberről is. Ha valóban ez lett volna a neve, akkor "Che Güevara" lett volna, de persze nem az, hanem "cse gevara".
A portugál esetében a megoldás a spanyolhoz hasonló. Azzal a csúnyasággal, hogy a legutóbbi portugál helyesírás-reform óta nem kötelező a két pont kitétele, szóval egyszerűen tudni kell pl. mikor "ge" és mikor "gue".
Bevallom, én korábban abban a hiszemben éltem, hogy Európa első magascivilizációja a krétai, mely a feltételezések szerint Egyiptommal egyidőben indult, azaz i. e. 3100-ban és egészen i. e. 1610-ig tartott, amikor a Szantorini-vulkánkitörés (a 10 legnagyobb valaha volt kitörés egyike) megsemmisítette.
Tulajdonképpen nemrég tudtam meg, hogy volt előzmény, mégpedig a Kikladesz/Kükladesz szigetcsoporton (még: Kükládok/Kikládok). Mégpedig 300 évvel Kréta előtt.
Engem azonban nem ez döbbentett meg, hiszen folyamatosan fedeznek fel új civilizációkat. Hanem az, hogy a szigetcsoportokon egyfajta gyártelepek voltak, ahol többek között tömegesen gyártottak bronz tárgyakat.
A gond ezzel, hogy a bronzhoz két dolog kell: réz és ón, s réz még csak akad a térségben, de ón nagyon nem. Az európai-közelkeleti bronzkor nagy problémja az ónkérdés volt: az összes komoly lelőhely messze van, az ókor görögök a legolcsóbban hajókkal szállították a mai francia-spanyol-partvidékről, bár volt közelebbi lelőhely is a mai Csehországban, de onnan bonyolultabb és drágább lett volna a szállítás.
A feltételezések szerint ezzel a tevékenységgel a főníciaiak foglalkoztak: egyrészt leszállították az ónt a Kikladesz-szigetekre, majd ott létesített telepeken bronztárgyakat készíttettek, melyeket aztán eladtak bárhol az egész Földközi-tengeri térségben.
Dehát ez teljesen abszurd. Miért lenne értelme hatalmas távolságra szállítani a nyersanyagot? Nem lenne logikusabb ott csinálni gyártelepeket, ahol ott van a nyersanyag a közelben?
Manapság persze mindez gyakori jelenség. A Nike pl. minden alapanyagot elvisz Vietnámba, majd a vietnámi gyárában cipők készülnek, melyeket aztán eladnak az egész világban. Vietnám nem ad hozzá semmit a munkaerőn kívül. Az ok persze ismert: Vietnámban az átlagbér 250 dollár, s az ilyen Nike típusú cégek meg 400 körül fizetnek, ami egy amerikai átlagbér kb. tizede. A tízszer olcsóbb munkaerő nyilván megéri a világon ide-oda szállítgatást.
Ezek szerint ugyanez lehetett 5000 éve: valami miatt a kikládi munkaerő sokkal olcsóbb volt.
Én eddig évekig azt olvastam a ballib médiákban, hogy a hajléktalan az valami szent dolog, teljhatalamú entitás és a tökéletes jóság leképezése, azaz bármit, bármikor megtehet szabadon, s ennek akár a legenyhébb ellenzése is fasizmus, meg kódolt antiszemitizmus.
Mennyi ideig hallottuk: a hajláktalan szent joga bárhová szarni, s akinek ez nem tetszik, az gonosz ember. Az igazi européer ugyanis nyájas mosollyal fogadja, ha elészarnak.
Erre mit látok a 444-ben: már az megdöbbentő, hogy "agresszív hajláktalan" szókapcsolat van a cikkben, mi ez, talán a Kuruc Infó???
De kiderül aztán: ez a hajléktalan zavarja egy ballib ikonember, Bächer Iván emlékét!
Ja, hát ez mindent megmagyaráz. Ebben az esetben természetesen a hajléktalan a fasiszta, s az az européer, aki ellene van!
A liberális dogmák krisztálytiszták: mindig a liberálisoknak van igazuk!
A magyar közeletben van pár rendkívül elterjedt politikai kamu.
A kedvenceim:
a független média,
a szakértői kormány,
a civilség,
a világnézeti semlegesség,
s végül: az ideológiamentesség.
Persze egy ideológiákkal nem foglalkozó szervezet lehet ideológiamentes. Pl. egy pókerklub lehet az, ha nem foglalkozik semmilyen közéleti kérdéssel.
De egy dolog biztos: "ideológiamentes jobbközép" nincs, ez kb. olyan, mint az "ízmentesen csípős", önellentmondás. De eleve "ideológiamentes párt" se lehet, mert a párt mint olyan arról szól, hogy közéleti álláspontot képvisel valamilyen eszme mentén.
Tulajdonképpen ideológiamentes párt egyetlen helyzetben lehet: ha az egy állampárt és egyben tömegpárt is, de ebben az esetben is inkább arról van szó, hogy az adott pártideológia kötelező és nem arról, hogy ne lenne ideológiája.
Ez még a kommunista országokban se volt sose divatban. Én egyetlen országról tudok, ahol valaha ilyen rendszer volt: Malawi 1966-1993 között. Malawiben 1964-es függetlenségétől egészen 1993-ig tulajdonképpen egyetlen ember diktatúrája volt, az illető neve: Hastings Kamuzu Banda - a hasonló afrikai diktátorokhoz képest annyi volt az eltérés, hogy Banda jobboldalinak mondta magát, nem szerette a Szovjetuniót, de persze ő is röhejes személyi kultuszt épített ki és dollár százmilliókat lopott (bár afrikai összehasonlításban mérsékelte magát, ott milliárdokat szokás lopni). Sok különcsége volt: mélyen puritán volt - hívő református volt -, ezért tiltotta a testalkatot kihangsúlyozó női ruhákat, s - egyedüliként Afrikában - hivatalosan elismerte a dél-afrikai kormányt az apartheid-rendszer alatt is. Volt még egy őrült ötlete: minden malawi állampolgár a 18. születésnapján tagja lett az egyetlen legális malawi pártnak, a Malawi Kongresszus Pártnak!
Szóval ez talán a világ egyetlen esete, ahol a teljes lakosság párttag.
Egyébként Banda - ellentétben sok más afrikai diktátorral - nem számít egyértelműen negatív személyiségnek ma sem. Ténylegesen is foglalkozott országával, épültek dolgok. Sajátos elképzelései voltak az oktatásról is, a középiskolákban bevezette a kötelező latin és ógörög oktatást. A vegyes hírnevét igazolja az a tény, hogy a diktatúra 1993-es bukása után se szűnt meg pártja, sőt ma is az egyik vezető párt a Malawi Kongresszus Párt, csak már többpárti rendszerben. A legutóbbi elnökválasztást 2020-ben is a Malawi Kongresszus Párta nyerte meg 59 %-kal, így a jelenlegi malawi elnök Banda pártjából való.
Talpramagyar Péter viszont - mint kiderült -, nem Talpramagyar Banda Péter, hanem Talpramagyar Tisza Péter.
az egyik ismert, anyagilag tehetős kenyai videóblogger csaj, aki egész vad helyeken is mer filmezni, itt Malawi fővárosának központjában sétál
Úgy néz ki, Kubában ismét jön a különleges időszak.
Egyszer már volt, 1990-2000 között. Akkor a Szovjetunió és a KGST megszűnése volt a fő ok. S akkor a megoldás az idegen tőke beengedése lett, különösen az idegenforgalomban.
Azóta azonban az idegenforgalom visszaesett. Egyszerűen rossz a szolgáltatások szintje Kubában.
Most a helyzet olyan, hogy a kubai vezetés olajért könyörög Oroszországtól, mert lassan le fog állni a tömegközlekedés és az áramszolgáltatás.
Az eleve alacsony életszínvonal sokat esett. Először az 1990-2000 közti speciális időszakban, ami alatt kb. az ötödére esett a dollár piaci értéke. 2000 után javulás lett: megszüntették a lakosság korlátait a pénzhasználatban.
2021-ben be lett vezetve a nagy pénzügyi reform: az addig létezett kétféle kubai peso - a normál és a konvertibilis - egyesítve lett, pedig ennek súlyos ideológiai ára volt, az egyesítéssel el lett ismerve, hogy infláció van az országban, s hogy 1 peso az nem 1 dollár.
Ez utóbbi ugyanis rögeszme. Alapja az, hogy egészen 1881-től - azaz még a spanyol uralom alatt - 1 peso mindig 1 dollár volt, a két pénznem párhuzamosan volt forgalomban, s ez megmaradt egészen 1960-ig. Ez olyan tartós emlék tehát, hogy máig hat, s csak 2021-ben ismerte el az állam, hogy ez nem így van.
Egyedüli pénznemként a volt konvertibilis peso maradt, mégpedig 1:25 árfolyammal a dollárhoz képest.
A reform azonban sikertelen lett, kiderült, hogy nincs az országban elegendő fedezet a pénztömeg mögött. Az 1:25 árfolyam csak az utalásokra maradt, gyakorlatilag csak idegen bankkártyát használó külföldi turisták fizettek így, akik nem tudták, hogy így rosszul járnak. A készpénzforgalomban még a Kubai Nemzeti Bank is, teljesen hivatalosan 110 pesót adott 1 dollárért.
S a legnagyobb kudarc: vissza kellett hozni a valutás üzleteket, persze fedett módon. Ezekben készpénzben nem lehet fizetni, csak speciális bankkártyákkal (nevük: MLC), viszont ezeket a bankkártyákat csak dollárral lehet feltölteni. Akinek van bevétele dollárban vagy a rokon küld neki pénzt, az tud vásárolni. Mindenki más meg kénytelen piaci árfolyamon dollárt venni, mert különben alapvető termékeket se tud venni.
Megindult a feketepiac, egyrészt a dollárért, másrészt immár az MLC-ért. A tegnapi napon pl. a fekete árfolyam ez volt: 330-350 között a dollár, s 280-290 között az MLC.
Természetesen léteznek normál pénzzel működő üzletek is. De egyrészt ezekben bizonyos termékek egyáltalán nem kaphatók, másrészt ami kapható, annak az ára is az MLC-s árakhoz van igazítva, kivéve pár alapvető, rögzített árú terméket, ezeket korlátozott mennyiségben lehet megvenni külön igazolás ellenében - ez az egykor sokkal szélesebb jegyrendszer maradványa. Pl. személyenként havi 12 darab tojás, 7,5 kg krumpli, 3 kg rizs, s még nagyjából 10 alaptermék. Ezeknek az ára nevetséges jellemzően, átszámolva a teljes fogyasztói kosár megvétele is csak 2-3 dollár átszámítva. Ha ez nem lenne, tényleges éhezés lenne az országban.
Az átlag kubai úgy él, hogy megveszi a teljes neki járó jegyrendszerbeli árumennyiséget, majd kifizeti a számláit (a közművek filléresek), aztán megpróbál piacon vásárolni zöldséget és gyümölcsöt, ott az árszint jellemzően kedvezőbb, mint az MLC-boltokban. Aztán valahogy dollárhoz próbál jutni a "luxuscikkek" megszerzéséért, szinte minden luxusnak számít, lásd mosópor, sampon, vécépapír, kávé, konzervek, italok.
A helyzet egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki. A minimálbér havi 2100 peso, az átlag 4500. S még az egyes kiemelten fizetett szakmák - pl. orvos - is alig 15 ezer peso körül keresnek havonta. Ez utóbbi a tegnapi árfolyamon 40-50 dollár között van.
A helyzet rendezésének módja csak egy lehet: bevezetni a kubai peso konvertibilitását, persze olyan árfolyamon, melyet az állam elbír és mely stabil is marad, ez a szakértők szerint akár 400, sőt 500 peso is lehet. Az akadály ideológiai: stabil lesz a pénz, de akkor immár hivatalosan is 10 dollár lesz egy átlagbér. Még ha bele is vesszük, hogy Kubában egy csomó szolgáltatás vagy ingyenes vagy filléres (pl. áram, víz, tömegközlekedés, mozi, színház, sport), ez a szint a legszegényebb latin-amerikai országokhoz képest is nevetséges: még az állandó válságban lévő Venezuelában is 160 dollár körüli az átlagbér.
Ha nem ez lesz, akkor marad a második "különleges időszak". Amihez szerintem nincs meg a kellő erő, az erőszakszervezetek tagjai se érzik már jól magukat.
a tegnapi feketeárfolyamok 5 forrás szerint
felirat kubai üzlet ablakán: "Az eladás ebben az egységben kizárólag konvertibilis pénznemben kiadott belföldi és külföldi mágneses kártyákkal lehetséges. Az árak USD-ben vannak kifejezve."
Lássuk a ballib tanítást az alkalmazottak szólásszabadságáról!
Amikor a liberális focicsapat edzője interjúban olyan véleményt fogalmaz meg, mely nem egyezik a csapat vezetőségének véleményével, akkor is ha a vélemény nem érinti az edző munkáját, akkor a hibás az edző, hiszen minek ugrál, meg eleve megsértette a munkaszerződését. Ha aláírta, akkor kussoljon, pont. Örüljön, hogy nem pereli be őt a munkáltatója!
Ha viszont a magyar kormányintézmény alkalmazottja ellenzéki tüntetésen szónokol, s hangoztatja a kormány leváltásának szükségességét, akkor ez botrány. Hihetetlen jogtiprás az ilyen ember kirúgása, merénylet a szólásszabadság ellen!
Az ultraliberális érv: mert az egyik magáncég, a másik az állam. Önleleplező érv, hiszen azt jelenti, a magánérdek korlátlan, míg az állam erőtlen - tulajdonképpen ez a liberális utópia, csak épp ez a liberális utópia senkinek se jó a társadalom felső 0,1 %-át leszámítva.
Valójában a kérdés megoldható lenne. Nyilván egyetlen alkalmazott se dolgozhat munkáltatója ellen, hiszen ha ezt akarja tenni, akkor ne dolgozzon ott, s mindegy ki a munkáltató. Viszont egyetlen munkáltató se szólhat bele dolgozója minden olyan tevékenységébe, mely nincs kapcsolatban a munkával, s ez utóbbi nem értelmezhető kiterjesztően. Mert ez a legnagyobb baj, a kiterjesztő értelmezés.
S ez a kiterjesztő értelmezés a szokás az egész nyugati világban. Amikor a Coca-Cola alkalmazottja voltam 2015-2017 között, a munkaszerződés 40-oldalas volt, s feketén-fehéren benne volt, hogy az alkalmazott mindig, mindenhol köteles a céghez "méltó" magatartást tanúsítani. Abszolút gumiszabály, persze senki se veszi komolyan, se az alkalmazott, se a cég, de ha bármi "baj" akadna, a cég könnyedén megszabadulhat az alkalmazottjától.
Na, ez az, amit tiltani kellene. Mert ha ez tilos lenne, akkor megszűnne a külső nyomásgyakorló civilek hatalma is a cégekre.
A Vatikán hivatalos irányelvet adott ki: a katolikus vezetés elítéli és az emberi méltóság elleni bűntettnek tekinti nem csak az abortuszt (azt mindig annak tekintette), de a béranyaságot, a nemváltást és általában a genderelméletet is.
Ez súlyos csapás a progresszívistáknak. S külön jó, hogy éppen egyik ünnepelt sztárjuk, a római pápa csapott oda a pofájukba.
Persze ettől még nem lett Szent Péter trónjának bitorlójából rendes ember. Én azt hiszem az egész mögött egy emberi tragédia lehet: gyakori jelenség, hogy idősödő emberek megenyhülnek.
Széles rokonságomban is láttam már ilyet: az elviselhetetlen, agresszív, kötözködő, rosszindulatú alak 80 éves kora körül elkezdett változni, s a végén már akár normálisan beszélni is lehetett vele. Persze azt sose tudtam meg, belülről is megváltozott-e, azaz nem csak külső-e a változás, azaz egyszerűen már nem volt ereje hülyén viselkedni, de ez most mindegy is.
Az Isten dolga, hogy ki őszinte és ki nem, az emberek dolga meg a viselkedés maga, csak az.
Szerintem itt is ez lehetett. A római pápa érzi, lassan elfolyik az élete, s most már az örökkévalóságnak kell dolgoznia, nem földi főnökeinek. Így megpróbálja enyhíteni azt a bűnhalmazt, amit az utóbbi években összehordott. Ez mindenképpen pozitívum, bármi is lesz a vége.
Magyarországon persze a szó klasszikus értelmében nincs baloldal. Ami van, annak 95 %-a klasszikus jobboldali liberális, s van egy kicsi rész progresszív liberális.
Sajnálatos így a sorsa a 0 %-hoz közelítő rendszerkritikus baloldalnak. A klasszikus marxistáknak még könnyebb, mert ők eleve nosztalgikus irányzat, szerepük olyan, mint amikor a 70 év feletti korú tagságú német Dschinghis Khan együttes fellép a nyugdíjasklubban:
ez a fiatalított verzió
De a modernebb verziónak végképp lőttek: rájuk tényleg senki se kiváncsi. Én azért szoktam követni ezeket a törpecsoportokat.
Kiderül: még a rasszizmusellenességet se lehet elterjeszteni a magyar baloldalon, mert ez is inkább jobboldali érték! Hogyan is, mikor ez látszólag ellentmond a tényeknek, lásd a migrációellenességet a Fidesz kezdte, a ballibek eleinte meggpróbáltak ellene beszélni, s csak akkor váltottak, amikor a nyugati konszenzus is "fideszes" lett?
Pedig egyszerű - s ezt szabatosan el is mondják a balos kutatók, ha nem is direktben -, az van, hogy Magyarországon 2 narratíva van:
baloldali: mi a fejlett világ részei vagyunk, természetes jogunk tehát jól élni, s csak a rossz Zorbán gátol meg minket, ráadásul ő oda akar kötni minket mindenféle vad orosz, türk, kínai népekhez, ahelyett, hogy euroatlantista élharcos lenne,
jobboldali: mi az elnyomott világ részei vagyunk, azon belül persze a csúcson, de végsősoron a nyugat azt teszi velünk, amit a "vad" népekkel is.
A rendszerkritikus balos meg kétségbeesetten látja: az ő narratívája senkit se érdekel, s ha mégis, akkor is az közelebb van a hivatalos jobboldalihoz, mint a hivatalos baloldalihoz.
Amikor jobboldali voltam - ezt durván 1993-2008 közé tenném -, 3 dolog zavart legjobban a magyar jobboldali közbeszédben:
az antiszemitizmus - ezt Orbán tudta csak megoldani, elsősorban a 2015-ös migránsválság kereteiben, az antiszemitizmus egyrészt konteó, másrészt önbecsapás,
a regionalizmust tudomásul nem vevő magyar nacionalizmus - ez máig probléma, csak bizonyos enyhülés lett,
s végül éppen ez: az ostoba felsőbbrendű európaiság.
Valószínűleg személyes okok miatt zavar ez utóbbi: hiszen 18 éves korom előtti életem felét Latin-Amerikában éltem le, így teljesen idegen számomra a gazdag világon kívüli emberek lenézése.
Mindenképpen Orbán érdeme, hogy ezen a téveszmén rést ütött a nyugatellenes szövegeivel.
Az orosz-ukrán háború alatt, amikor orosz oldalról támadták a Zaporozsai Atomerőművet, hatalmas világfelháborodás lett: ezek a csúnya oroszok miért veszélyeztetik a régió biztonságát?
Aztán a háború második hónapjától az erőmű orosz ellenőrzés alá került. 2022 szeptemberétől jogilag is orosz lett a terület.
Jelenleg ukrán oldalról támadják az erőművet. A felháborodás erősen fékezett habzású.
Most már tudom: kétféleképp lehet egy atomerőművet támadni, européer demokratikus módon vagy barbár embertelen módon!
A hívőtáborok reakcióján mérhető le legjobban a Talpramagyar-hatás.
S az is látszik, az emberek mennyire nem képesek a orruknál távolabb látni.
A leginkább negatív a DK-s tábor, sokkal jobban utálják Talpramagyart, mint a fideszes keménymag.
Teljesen abszurd, elvi okokból. Kb. az a gyurcsányista logika, hogy a Zorbán most a Talpramagyar segítségével mindent elrontott. Pedig már éppen kezdtek eltűnni a kisebb ballib pártok, s már éppen növekedett a DK.
Miközben egyrészt téves az értékelés. A DK elutasítottsága magas a ballib táboron belül is.
Másrészt pedig a kisebb ballib pártokat a DK sose lenne képes eltakarítani, míg Talpramagyar éppen ezt teszi. Talpramagyar tulajdonképpen segít a DK-nak: ha minden megy ahogy eddig, akkor nem lesz más klasszikus ballib párt hamarosan a DK-n kívül.
Örülniük kellene, nem dühöngeni.
A másik kérdést is megoldja Talpramagyar: az egyik tábort se kedvelő, de "befogott orral" mégis ballibekre szavazók kérdését.
Talpramagyar tulajdonképpen az új MZP, csak annak fő hibája nélkül. MZP ugyanis arról szólt, ő az igazi jobboldali, aki Zorbán diktatúrája miatt összefog a ballibekkel. Ami ellentmondásos megoldás, nem hiteles, meg is bukott. Talpramagyar viszont azt mondja: ő igazi jobboldali és Zorbán megdöntése céljából éppenhogy nem fog össze a ballibekkel.
Mint már mondtam, Talpramagyar a lengyel módszer áttétele Magyarországra: ne baloldal legyen jobboldal ellen, hanem két jobboldal egymás ellen. A terv ügyes, majd kiderül, hogy a magyar nép mennyire lát át ezen.
Én annyiban örülök Talpramagyarnak, hogy el fogja takarítani az ilyen Momentum, LMP, kétfarkúak típusú izéket.
Ami meglepett eddig: nem mondta be, melyik párttal fog szövetkezni. Én még mindig Vona Gábor pártjára tippelek, de hamarosan úgyis kiderül.
Az alapvető eltérés a bolgár és a magyar posztkommunista rendszer között, hogy a magyar rendszer mindig stabil, a bolgár meg csak ideiglenesen az.
A magyar rendszerben a pártrendszer stabil, jönnek persze új pártok és eltűnnek régiek, de ez sose drasztikus, mindig mindez lassú folyamat.
A rendszerbontó erők, a "messiások" meg teljesen esélytelenek. Vagy gyorsan fellángolnak és eltűnnek, vagy gond nélkül beépülnek a politikai rendszerbe és jelentéktelenné válnak. Olyan, hogy megjelennek, sikeresek, megőrzik identitásukat, majd lassan tűnnek el sose zajlik.
Bulgáriában pont az ellenkező modell van. Folyamatosan jönnek a messiások. Ha jól számolom eddig 6 volt:
1994-2001 - egy Zsorzs Gancsev nevű amerikai-bolgár szélhámos mozgalma, mely minden létező politikai irányzatot magáénak mondott, csúcseredménye: 22 % az 1996-os elnökválasztáson,
2001-2009 - a legsajátosabb eset, az 1943-1946 közti bolgár cár pártja, a csúcseredménye: a semmiből létrejött pártja 2001-ben megszerezte a parlamenti mandátumok 49 %-át,
2005-2019 - egy Volen Sziderov nevű újságíró, aki eredetileg nyugatos liberálisból oroszpárti nacionalista lett, csúcseredménye: 24 % a 2006-os elnökválasztáson,
ezek a már megszűnt messiások, bár közülük hivatalosan Sziderov ma is politikus, de pártja mélyen 1 % alatti;
s a még ma is aktívak:
2007- - Bojko Boriszov tűzoltóból lett őrző-védő, majd rendőr, 2001-től belügyi államtitkár, az egyetlen "messiás", aki sose bukott meg és sikerült máig megőrizni pozícióit, amióta önálló politikai erő, szinte minden választást megnyert, most is ő az esélyes 2024 júniusában, fő titka az, hogy mindig csak mérsékelten ígérget, így nem lehet igazán csalódni se benne,
2021- - Szlavi Trifonov popfolk-zenész és tv-személyiség, zavaros programmal, melynek része a korrupcióellenesség és a nacionalizmus, sok zavaros ötlettel (pl. a brit választási rendszer bevezetése Bulgáriában), csúcseredménye: 24 % az 2021. júliusi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, jelenleg parlamenti kispárt, komoly pozíció nélkül, emelkedésre esélytelen, mivel a 2021. júliusi választás megnyerése utá bizonyította, nem rendelkezik emberekkel a kormányzáshoz, tulajdonképpen a párt csak azért nem esett nullára, mert Trifonovnak zenészként és sómenként van egy kemény rajongótábora,
2021- - 2 Amerikában végzett bolgár közgazdász "korrupcióellenes" mozgalma (egyikük többet élt Kanadában és az USA-ban, mint Bulgáriában) PP - "Folytatjuk a változást" - néven, csúcseredményük: 26 % az 2021. novemberi parlamenti választáson, mely első helyet jelentett akkor, tulajdonképpen fő üzenetük az, hogy minden baj oka a nyugat nem követése és a korrupció, mára megkoptak, de ma is van egy 15-20 %-os stabil táboruk.
Most Magyarországon Talpramagyar Péter mázlija az, hogy éppen választások lesznek, melyeken sikeres lehet, szóval nem kizárt, hogy most először lesz egy sikeres magyar messiás. Láthatóan nagyon profi, s igyekszik nem elkövetni a tipikus hibákat. Sorosék ezúttal odafigyeltek.
A várható eredmény egyébként a Fidesznek és a DK-nak kedvez, mindenki másnak kárt okoz.
Ha Talpramagyar nem vét hibát, el fogja vinni a teljes pártsemleges tábort és a "kisebb rossz" alapon ballibekre szavazókat. Vége lesz mindenképpen az MSZP-nak, a Momentumnak, az LMP-nek, a Jobbiknak, s valószínűleg a kétfarkúaknak is. A DK megmaradása azonban fontos ellenpont Talpramagyarnak több szempontól is, erre nagyon ügyel: a szombati tüntin is többet beszélt Gyurcsány, mint Orbán ellen.
Szerintem Sorosék most a lengyel modellt próbálják meg, ez a Talpramagyar projekt lényege.
Egyébként a felsorolt 6 bolgár messiás közül 5-re sose szavaztam. S legjobban Sziderovot utáltam, pont azért mert mondott jót is, csak ezt sikeresen le is járatta minden egyébbbel. Egy messiásra - a volt cárra - szavaztam, de ezt nem tartom hibának, akkor ez optimális megoldás volt.
Ez az iparág az egyik jele a világ hatalmas egyenlőtlenségének.
Az extrém része kifejezetten kegyetlen: magas halálozási aránnyal szállítanak a harmadik világból állatokat gazdag országokba, de olyan haszonnal, hogy a kereskedőnek így is megéri.
Jóval humánusabb a hosszú szállítást bíró állatok esete. Alapvetően halak, kisméretű hüllők, s társaik.
Egyébként az egész kicsit olyan, mint a néger rabszolgakereskedelem: kegyetlen a kezdete, kegyetlen a közepe, de a vége kellemes. Lásd, ma az elfogást és szállítást túlélő néger rabszolgák leszármazottai szinte mind sokkal magasabb életszínvonalon élnek, mint azok a fajtársaik, akik Afrikában maradtak.
Szinte az összes hobbiállatnál ez van: rabságban sokkal hosszabb ideig élnek, mint szabadon. Ráadásul ha a mozgásigényük kicsi, akkor még szenvedés sincs.
A csiga pont ilyen: csak akkor megy máshová, ha a helyén nincs étel, vagy valami probléma van. A rabságban tartott csiga nem érez igényt, hogy elmenjen bárhová is.
A neretina vízicsigák a természetben 1-2 évet élnek, 2 hónapos korukban már szaporodóképesek. Folyamatos veszélyben élnek, a kis húsevő halak ugyanis eszik őket. Emiatt képesek színváltoztatásra: a nem fekete csigák feketére változnak veszély esetében, egybeolvadnak a víztalajjal.
Az emberek nem jelentenek számukra veszélyt: olyan kicsik ugyanis, hogy nincs értelme enni őket. Egyes kultúrákban esznek csigát, de kizárólag nagyobb méretű szárazföldi csigát és nagyobb tengeri csigafajtákat. A neretinákat viszont soha senki se ette.
Mivel képesek mind sósvízben, mind édesvízben élni, rendkívül népszerűek hobbiállatként. S persze olcsók: Magyarországon átlag 1000 Ft egy darab a kisállat-boltokban, nyugaton persze drágább, az USA-ban 10 dollár körül vannak. Az eredeti begyűjtők persze gyerekek a Zambezi folyó partjain, ott ezért havi 40-50 dollárt kapnak, szóval lehet számolni, a haszon a sokszorosa, mint a drogkereskedelemben.
A vásárlás persze zsákbamacska - pontosabban zsákbacsiga -, hiszen képtelenség megállapítani az egyes állatok életkorát.
Mindenesetre akváriumban simán el tudnak élni 2-3-szor hosszabb ideig is, mint szabadon. Hiszen ha van fény, oxigén, a víz nitrátmentes, van alga, s nincs az akváriumben húsevő hal, akkor a csigák kiválóan érzik magukat. Viszont előre sose lehet megjósolni meddig él egy adott csiga.
Én 3 darab fekete neretinával kezdtem, ezek közül egy halottnak tűnik. A "tűnik" azt jelenti: nem biztos a halál, mert nincs ammónia szaga az állatnak - a halott csigák ammónia szagot árasztanak. Az enyém meg nem mozdul, de szagtalan, így lehet, hogy csak hibernálta magát: így tehát bent hagytam az akváriumban, hátha él. Nemrég beszereztem még 2 zebra neretinát is: az egyik lomha, keveset mozog, a másik nagyon aktív.
megérkezésük után 1 órával, még kicsit stresszesek, nem mozognak, de a sávjaik már látszanak
a bal oldali aktív, már eszik, a jobb oldali alszik az üvegre tapadva - a bal oldali szikla tövében látható a halottnak tűnő fekete csiga, a két biztosan élő fekete csiga hátul van, a növények között
A mozambiki gyerekmunkások meg biztosan röhögnek a markukba: miféle barmok léteznek a világban, akik képesek pénzt költeni akváriumra és annak berendezésére pár csiga miatt.
Még a spanyol uralom alatt kezdődött meg kiépítése új városközpontként az akkori Havannától nyugati irányban. Az eredeti Havanna csak a Havannai-öböl nyugati partján terült el, ez mai Óhavanna kerület. Onnan nyugatra terjedt természetes módon a város. Kicsit nyugatabbra, kb. másfél kilométerre Óhavanna nyugati határától kezdődött az új városfejlesztés.
sárga vonal - Havanna mai határa, piros - Havanna területe a XIX. sz. közepén, szinte teljesen a Havannai-öböl nyugati része és egy kis parti rész a keleti parton
Mint a térképen jól látható, majdnem a teljes utcahálózat szabályos Vedadóban:
a nagy képen fehérrel a kerület határa, a kis képen Havanna lilával, a piros pont a kerület
Az utcanevek is szabályokat követnek: Nyugat-Vedadóban minden északkelet-délnyugat tájolású utca páros számú, a legkeletibb a 2-es utca, a legnyugatibb szabályos utca a 28-as (de van még 30-as és 32-es is, de ezek már nem párhuzamosak teljesen), Kelet-Vedadóban pedig minden ilyen utca betűs, A-val kezdve egészen az O-utcáig - a két részt elválasztó sugárút viszont szám- és betűnélküli, ennek saját "normális" neve van. S mindkét részen a merőleges utcahálózat pedig páratlan számot visel 1-től 25-ig (de van még 27-es is, bár ez már nem párhuzamos teljesen), kivétel maga a tengerparti sugárút, mely megint szám- és betűmentes.
Egyébként pár nagyobb utcának saját neve is van, de ezek kiegészítő nevek:
7-es utca: Calzada (= "Országút"),
9-es utca: Linea (= "Vonal"),
G utca: Presidentes (= "Elnökök"),.
A távolságok is azonosak, minden tömb 100 méter, kivéve a C és D közti szakaszt, mely csak 80 méter, s a D és E közti szakaszt, mely viszont 120 méteres. Ennek következtében pár hónap megszokással minden kerületbeli távolság azonnal kiszámolható a cím alapján.
Mindketten ebben a kerületben laktunk. Én a 13 és C sarkán, a múzsám a 17 és M sarkán, ez azt jelenti, 12 sarok, azaz 1200 méter.
Az eredeti tervek szerint vegyes kerületnek kellett volna lennie: azaz lakóházak, kereskedelmi, kulturális intézmények is. A független Kuba alatt - tehát 1902-től - ez annyiban változott, hogy erősödött a kerület lakóhely jellege, épült pár hatalmas kertes ház a helyi elit részére. A Castro-féle forradalom után csökkent mind a kereskedelmi jelleg, mind a lakónegyed jelleg, a nagy ingatlanok tulajdonosai szinte mind elhagyták az országot, ingatlanjaik államosítva lettek, s rendszerint állami intézmények költöztek be, valamint ki lettek adva bérbe idegen követségeknek.
Én egy ilyen államosított házban éltem, mely 1959-ig az egyik nagy kubai szivárgyáros lányának tulajdona volt. Múzsám meg egy eredetileg luxus-toronyháznak készült, 39-emeletes házban lakott - népszerű neve: Focsa, ami persze spanyolul olvasandó, azaz "foksza" -, ebben is eredetileg a kubai elit élt, az itteni lakások közül a kicsik 150 m2-esek voltak, de voltak kétszintes 400 m2 méretűek is, ez máig Kuba legmagasabb lakóháza. Az épület elit jellegét mutatta, hogy itt a lakások ára 17 ezer és 29 ezer peso között mozgott az 1956-os átadáskor, akkor a havi kubai átlagbér 150 peso körül volt, ez a lakásár mai áron kb. 210 ezer és 350 ezer dollár, azaz Kuba jóval olcsóbb volt, mint az USA.
Mivel a tulajok 99 %-a elhagyta az országot, az épület szinte egésze államosítva lett (a kubai kommunista kormány - ellentétben a kelet-európai gyakorlattal - nem államosította az országban maradt emberek lakását, ha az egyedüli lakás volt). Sokáig nem élvezhették tehát tulajdonukat a legtöbben, alig 2 és fél évig.
1961-1989 között ez volt az egyik fő hely a "baráti" országokból jött kiküldöttek elhelyezésére. A havannai magyar kiküldöttek kb. 40 %-a is itt lakott.
Az épületben volt több kereskedelmi és szórakoztató szint is eredetileg, ezeknek a szerepe a kommunista rendszerben a nullához közelített. Az én időmben összesen egy "speciális üzlet" - értsd: csak külföldiek számára -, egy fodrászat és két étterem működött még, egy nagy volt üzlethelyiségben pedig a Kubai Tv egyik kihelyezett stúdiója volt. A legfelső emeleten eredetileg egy forgó étterem volt, ebből a kommunista hatalom alatt katonai támaszpont lett: innen figyelték a Floridai-szorost jön-e a támadás az USA-ból (nem vicc). Az egykori luxus nyomai még a 80-as években is látszódtak: a belső kert még megvolt, egzotikus növénygyűjteménnyel, viszont a két hatalmas medence és park padjai már siralmas állapotban voltak.
A világkommunizmus bukása katasztrofális eredménnyel járt Kuba számára. Korábban is minden lassan omlott össze, rohadt szét, de a szovjet pénzek ezt azért valamilyen szinten lassították: a kommunista rendszer nem igazán épített semmit, nem voltak generális javítások, de legalább időnként festettek, lyukakat betömtek, megtámasztották a leesni készülő épületrészeket, kertészek dolgoztak az utcákon, stb. 1989-től ez is véget ért, immár jött az apokalipszisszerű állapot.
Azóta a helyzet kicsit javult, bejött korlátozottan az idegen tőke, s lett immár ismét egy jómódúbb kubai réteg. Szóval most Vedado úgy néz ki, hogy 20 %-a szinte normális, 20 %-a veszélyes rom, 60 %-a meg szánalmas állapotú, de még nem romhalmaz.
Az említett Focsa épület megmenekült, ma is áll és lakótömbként üzemel. Egyik mellékterméke ez Hugo Chávez venezuelai elnök és Fidel Castro személyes haverságának. 2002-2013 között rendkívül jó volt a kubai-venezuelai viszony, Kubába ekkor sok venezuelai tőke jött be, s ennek egy részét Havanna részének rendbetételére költötték, többek között a Focsa is fel lett újítva. Mára kezd visszaállni a kommunizmus előtti állapot: jómodú kubaiak megveszik a lakásokat, majd azokat kiadják külföldi turistáknak. Egy átlagos 150 m2-es lakás kb. negyedmillió dollárért vehető meg jelenleg, s napi 50 dollárért bérelhető. Ez az ár normál kubainak természetesen megfizethetetlen, a kubai havi átlagbér jelenleg 28 dollár. Viszont egy turistának ez olcsóbb, mint egy jobb szálloda.
Mielőtt bárki befektetésen gondolkodni - hiszen ez az ár az ötede-negyede egy hasonló ingatlanhoz képest a túlparton, Floridában -, fontos elmondani: Kubában ingatlanja csak kubai állampolgárnak és Kubában állandó letelepedési engedéllyel rendelkező külföldinek lehet. Az összes befektetési hirdetés tehát szimpla átverés.
az egyik kedvenc kubai bloggerem egész videót csinált az épületről tavaly
Falkaházit egy dolog mentette meg, hogy minden idők legtehetségtelenebb magyar humoristája legyen: az a tény, hogy akadt egy Sas József nevű ember, akinek tehetségtelensége olyan kozmikus méretű, hogy felülmúlhatatlan. Így Falkaházi csak az ezüstérmes helyezésért volt képes megküzdeni.
Falkaházi bácsi nagyon mérges - immár családostul -, hogy a ballib médiák már nem foglalkoznak hisztijével a köztársasági elnök apjával kapcsolatban.
Bolgár bácsi, miért szarnak le engem a mieink? Talán megvette őket kilóra a Zorbán? - panaszkodik az őstehetségtelenség.
Nekem egyébként nincs semmilyen pozitív véleményem az államfőről, bár negatív se, de így hogy a Falkaházi-fajtájúak hisztiznek, kezd szimpatikus lenni.
A karácsonyi és a húsvéti időszak egyik idegesítő liberális szokása egész nap "zsidókereszténységről" beszélni.
Miközben ez nem létezik. A zsidókereszténység ugyanis eretnekség, mégpedig mind keresztény, mind zsidó szemszögből.
Keresztény szemszögből a dolog nyilvánvaló. Az egyik legkorábbi eretnekség az az álláspont volt, már az I. században, hogy elfogadjuk Jézust mint a messiást, de maradunk zsidók, s a megnyílás a világ felé azt jelenti: mindenki zsidóvá lehet immár Jézus elfogadásával. Már az apostoli zsinat (50) előtt elszakadtak, s ebionita néven lettek ismertek (a héber אֶבְיוֹנִים ebióním szegények szóból), később az Arab-félszigetre vándoroltak és a VII. századig léteztek.
Keresztény szemszögből tehát a zsidókereszténység idegen vallás, egyfajta sajátos reformált judaizmus, mely Jézus szerepét abban látja, hogy ő a legnagyobb próféta az eddigi próféták sorában, így a hívő feladata Jézus morális üzenetének követése. De hiányoznak az alapvető keresztény tanítások náluk: Jézus nem Isten, nem szűznemzés eredménye, nem támadt fel, nincs Szentháromság, nem alapított egyházat, s nem lettek hatályon kívüliek a zsidó törvények.
De ugyanez létezik az ellenkező oldalról, a zsidóság részéről is, csak ott ez kései, újprotestáns jelenség a XIX. századból, mely - ellentétben az ebionitákkal - máig létezik. Ez a messianisztikus judaizmus nevű újprotestáns áramlat.
A messianisztikus judaizmus teljes egészében elfogadja az alapvető keresztény elveket, a sajátosság csupán annyi, hogy szerintük a zsidóság kiválasztottsága nem szűnt meg Jézussal, s a zsidókra továbbra is vonatkozik a zsidó törvény.
A judaizmus természetesen idegen vallásnak tekinti a messianisztikus judaizmust, ami teljesen meg is felel a tényeknek, hiszen a messianisztikus judaizmus nem más mint egy zsidók között működő protestáns felekezet, mely zsidó szokásokat hirdet.
Semmi gond azzal, ha valaki zsidó vagy keresztény, a kettő abszurd keverése a baj.
Zsidó szemszögből a kérdés tiszta: aki elfogadja Jézust vallási értelemben, az nem zsidó és pont, akkor se zsidó, ha ezzel párhuzamosan hirdeti a zsidó törvények továbbélését.
Keresztény szemszögből a kérdés nyilván bonyolultabb, hiszen a kereszténység a zsidóságra épül. Ha kizárjuk a szélsőséges áramlatokat e kérdésben, azaz a már említett ebionitákat és ellentéteiket is, akik teljesen tagadták a judaizmust, a judaizmust egyenesen sátánizmusnak mondták, nem használták egyáltalán az Ószövetséget, azaz a keresztéységet egy teljesen új, zsidóságtól független vallásnak tekintették - pl. a katarok vallottak hasonló eszméket -, akkor a fősodrú kereszténységre elmondható: mind elismeri a judaizmus és a kereszténység kapcsolatát.
A keresztény teológiában jellemzően többfajta felfogása van a zsidó-keresztény viszonynak. Az alapváltozatok:
több szövetség van, azaz van zsidó ó szövetség és keresztény új szövetség, ezek párhuzamosan hatályosak: ez nagyon népszerű újprotestáns körökben, ez áll a legközelebb a messianisztikus judaizmushoz, bár annál jellemzően mérsékeltebb, pl. szinte sose hirdeti minden zsidó törvény hatályosságát,
egy szövetség van: ennek két fő verziója van:
"új szövetség" - a zsidó szövetség el lett törölve, az új szövetség felváltotta, a régi szövetség természetesen pozitív volt, csak már vége van, nincs miért követni,
"egy szövetség" - az új szövetség egyszerűen folytatása az eredetinek, azaz kiszélesítés és módosítás zajlott.
Nyugaton az "új szövetség" verzió volt mindig a fő értelmezés, mind a katolicizmusban, mind a hagyományos protestantizmusban. Persze a hangsúly tehető sok helyre, így ez a tanítás se egységes. Ma, elsősorban politikai okokból, azaz hogy ne lehessen párhuzamot vonni a Hitler által preferált antiszemita "pozitív kereszténységgel", mely az "új szövetség" egészen szélsőséges verzióját hirdette, jellemzően enyhébb "új szövetség" verzió van divatban, néha már egészen elmenve az "egy szövetség" tanig - lásd II. János Pál, aki amikor ellátogatott a római zsinagógába, a zsidó hívekhez "idősebb testvéreink" szavakkal fordult.
Mint ez mindig szokott lenni, keleten a kérdés nem létezett, nem is vitáztak róla. A kérdésre, hogy "maguk milyen szövetségisták?", a válasz az szokott lenni, hogy ez egy nyugati terminológiai kérdés, mely nálunk nem releváns.
A gyakorlatban persze elmondható, az ortodoxia természetesen egyetlen szövetséget vall, a több szövetség tanát eretnekségnek tekinti, s legközelebb ahhoz áll, amit a nyugat "egy szövetség" tannak nevez. De persze itt is vannak hangsúlyok, olyan kemény álláspont is lehet, mely már inkább "új szövetség".
Immár a 16. parlamenti választás lesz Bulgáriában idén júniusban. Tulajdonképpen tét nélkül, értelmetlenül. Az egésznek az oka: az egyik kormánypárt eltaktikázta magát.
A dolog háttere. A 2009-2021 között szinte folyamatosan - 2 rövid szünettel - kormányzó Bojko Boriszov féle GERB párt hatalma ellen jelentős tüntetések zajlottak 2020-2021 között. Ez végül elvezetett a kormány bukásáig 2021 májusában.
Azonban a Boriszov ellen szervezkedő egyik erő - előbb az ITN, majd a PP - se volt képes stabil kormányt alakítani, folyamatos választások jöttek: 2021. április, 2021. július, 2021. november, 2022. okóber, 2023. április.
Végül a 2023. április választás után, melyet megint a GERB nyert meg, a PP nemhivatalos koalícióra lépett a GERB-bel: a teljes kormányt a PP adja, a GERB csak egyetlen embert, a kormányfő helyettesét. Erre a hatalmas nyugati nyomás adott esélyt, szóval a GERB belement ebbe a teljesen abszurdnak tűnő megoldásba. A megállapodás 18 hónapra szólt, melynek közepén a kornányfő és helyettese helyet cserélnek.
A PP ezt akarta folytatni, az eredeti minta szerint. Számítva arra, hogy a GERB kénytelen lesz belemenni. Azonban az eltelt 9 hónap alatt a PP teljesen legitimálta a GERB-et és Boriszovot a de facto közös kormányzással. Ráadásul a PP a nyugati nyomást is félrenézte: Boriszovék minden kulcs jelentőségű nyugati igényt teljesítettek, így a nyomás is megszűnt ellenük.
A PP egyetlen érve az maradt, hogy a GERB korrupt. Amit azonban éppen ők tettek hiteltelenné azzal, hogy közösen kormányoztak vele. Ha tényleg korrupt a GERB, akkor miért működik vele együtt a "korrupcióellenes" PP, s miért nem folyik egyetlen eljárás se Boriszov ellen? - kérdezi az amerikai követség.
Ráadásul küföldről nézve megmagyarázhatatlan, hogy mi a lényegi eltérés a PP és a GERB között.
Boriszov meg kihasználta a lehetőséget: immár nyílt közös kormányzást követelt, a miniszteri és egyéb vezetői pozíciók megosztásával. Amit meg a PP nem akart elfogadni, mert ezzel teljesen nevetségessé válnának: a PP végülis annak idején azért alakult meg, hogy Boriszovot kiszorítsa a hatalomból, ezek után egy nyílt koalíció megmagyarázhatatlan lenne.
Most tehát új választás lesz. Melyen a PP szinte biztosan veszteni fog súlyából, hiszen híveinek nagy része nem bocsátja meg a de facto koalíciót a GERB-bel, míg a GERB meg növekedni fog, hiszen ezzel a koalícióval nem vesztettek semmit hitelességből.
A balkáni tűzoltó (ez Boriszov eredeti szakmája) simán legyőzte az egész csapatnyi, Harvardon és Yale-en végzett, hosszú ideig nyugaton élt szakértőt. Mert sokkal jobban érti a valóságot az országban.
Az összeesküvés-elméletekkel az a baj, hogy mindent megmagyaráznak, s a mindennek az ellenkezőjét is. S mellékhatásként mindent elfednek.
Persze az ember lelkes szereti a meséket, mert egyszerűek és mindent könnyedén megmagyaráznak. Csak épp mindez önbecsapás. Azaz végsősoron átverés.
Fideszes körökben szentségtörés ilyet mondani, de én bátran állítom: Borvendég Zsuzsanna és Mező Gábor teljes munkássága ilyen masszív átverés.
Sok ideje figyelem őket. Elméletük kb. a szabadkőműves elméletek mintájára készült: azaz vannak valamiféle titkos csoportok, melyek hatalmas tudás és korlátlan lehetőségek birtokában képesek mindent előre látni, tervezni, manipulálni, s ebben ráadásul még sikeresek is. Az említett két embernél annyi az eltérés, hogy náluk szabadkőművesek helyett kommunisták vannak, akik azonban szintén pokolian okosak, hatalmasak, s mindig minden sikerül nekik.
Messze áll tőlem, hogy ne léteznének titkos csoportok, hiszen léteznek, mindig vannak tervezők, számolók, kivitelezők, lásd Soros gazda ultraliberális egész intézményrendszere teljesen nyíltan működik, de ezekre vezetni vissza mindent teljes abszurdum. Ha másért nem, hát azért mert nyilván nem létezik egyetlen közös érdek a világban, azaz sok ilyen titkos csoport van, különböző érdekek mentén, ami miatt ha más nem, hát egymást zavarják.
Csak egy konkrét adat náluk, amin aki kicsit is ismeri a területet, mélyen röhög: a magyar külkeres maffia kb. negyedbillió dollárt lopott ki Magyarországról! Na, most ennyi pénz még a rablóprivatizáció során se lett ellopva, mert nem volt annyi. Másrészt - szüleim révén elég jól ismerem a komcsi külker iparágat - az egész feltételezés teljesen szembemegy minden elemi logikával. El is mondom miért.
Kádárék alatt a hatalom kőkemény volt, mindenről egy 10-15-fős testület döntött, alsóbb szinteken csak végrehajtás volt.
250 milliárd dollár ellopása egyetlen módon lett volna lehetséges: ha ezt a Párt vezetése így akarja. Ha bárki más ilyet megpróbált volna felső engedély nélkül, az villámgyorsan le lett volna állítva, s most a kommunizmus áldozatai között szerepelnének neveik.
Amit valaki esetleg megtehetett, hogy ellop kisebb összegeket. Ez is rendkívül rizikiós lett volna, mert a külker apparátus tagjait még jobban figyelték, mint az átlagembereket. De ha valaki nagyon ügyes volt, akkor esetleg sikerülhetett volna neki. Az ilyen ellopott pénzek összértéke valószínűleg az említett szám ezredét se érte el.
Vagy esetleg volt valami titkos külkeres maffia, mely a pártvezetéstől függetlenül konspirált? Ez ma is lebukna gyorsan, főleg akkor.
Ha meg a pártvezetés szervezte az egészet, akkor miért tették ezt? Előre tudták, hogy a rendszer meg fog bukni? Ha viszont ilyen tudással rendelkeztek, akkor lopniuk se kell, már csak ez a tudás hatalmas pénzekhez vezethet. Ez kb. olyan mint kirabolni a lottózó irodát, miközben tudom a jövőheti számokat!
A másik az elit: állítólag a régi elitből lett az új. S a fő példa Gyurcsányné. Nos, Gyurcsányné azért fontos személy ma, mert ő a Gyurcsány felesége, s nem azért mert Apró Antal unokája. A férje nélkül ma valószínűleg még politikus se lenne. Gyurcsány maga meg nem származik semmilyen "kommunista dinasztiából", ő egy KISZ-es self made man, aki a KISZ-es vezetői kapcsolatrendszerét képes volt tőkés kapcsolatrendszerré változtatni. Vagy komolyan hihető, hogy Donáth Annácska ma azért ballib pértvezető, mert a nagyapja kommunista vezető volt a 40-es, 50-es években?
S vajon az miért nem merül fel: a volt kádárista felsővezetés 99 %-ának a gyerekei, unokái nincsenek hatalmon semmilyen módon ma? Miféle átmentés az ilyen?
Ha meg az elitet tág értelemben értjük, akkor persze igaz, hogy az elit maradt. Dehát ez mindig minden békés rendszerváltozáskor így van: ha erőszakkal nincs listázva az előző elit, akkor marad, hiszen képes használni kapcsolatrendszerét, mellyel képes beintegrálódni az új elitbe. Ehhez nem kell se összeesküvés, se kommunizmus. Csak a kedvenc példám: amikor 1815-ben Napoleon megbukott Franciaországban, a Bourbon-restauráció nem érezte magát elég erősnek a tisztogatáshoz, így csak azokat érte represszió a napoleonista elitből, akik nyíltan szembementek a restaurációval. Aki elfogadta az új hatalmat, azzal szemben semmi se történt: olyan szinten, hogy a Napoleon által kiosztott, bourbonista tulajdonból származó adományok nem lettek visszaadva az eredeti tulajdonosaiknak, ezek maradtak az új tulajoknál, a volt tulajdonosokat az állam államkötvényekkel kompenzálta!
De a magyar történelemből is ismert ilyen: a Rákóczi-szabadságharc 1711-es bukása után a Habsburg-hatalom minden volt ellenfélnek mentességet és vagyonvisszakapást adott, aki letette a hűségesküt József, majd Károly császárra.
A lényeg: baromi káros ilyen kommunista összeesküvésekről terjeszteni meséket.
Ezek a mesék egyébként már akkor léteztek. Még Magyarországon is, de a keményebben kommunista államokban még inkább, lásd Ceaușescu x milliárd dolláros számlája Svájcban és hasonlók. Aztán a rendszer bukása után kiderült: mindebből egy szó se igaz.
A tavalyi év végének eredménye: sikerült majdnem minden volt kubai osztálytársammal kapcsolatba lépni a FB-on.
1980-1985 között Havannában jártam iskolába, ott is érettségiztem 1985 májusában. Az egyik akkori havannai elitiskolába jártam, az orosz iskolába. Ez teljesen orosz volt, azaz jogilag is a szovjet követség iskolája volt, tehát teljesen kívül a kubai iskolarendszeren.
A kubai elit gyerekei persze ide jártak. Egyrészt a nyelv miatt, másrészt a normál kubai iskolákhoz képest magasabb színvonal volt, harmadrészt így lehetett mentesülni a kubai iskolarendszer több "bajától". A legfőbb ilyen baj az volt, hogy a kubai iskolarendszerben 5. osztálytól érettségiig 40 nap éves "önkéntes" diákmunka volt, s nem valami laza kamumunka, hanem a gyerekek el lettek víve lakóhelyektül távol 40 napra, s ott tényleg dolgoztak, jellemzően valamilyen mezőgazdasági segédmunka volt ez. A gyereket az orosz iskolába járatni volt a legkönnyebb módja ez alól kibújni.
Persze az orosz iskolába nem vettek fel bárkit: alanyi jogon csak szovjet gyerekeket vettek fel és szovjet-kubai vegyesházasságok gyerekeit. Udvariassági alapon járhatott még ide minden "népi demokratikus" országbeli hivatalos kiküldött gyereke, az én időmben ezek az országok voltak: Afganisztán, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, NDK. (Egyébként ezek az országok nem éltek mindig ezzel a lehetőséggel, pl. a magyar gyerekek kb. fele nem ide járt, hanem kubai iskolába, a kubai iskolarendszeren belül is voltak "jobb" iskolák.)
De a lényeg: ahhoz, hogy kubai gyerek ide járhasson, a szüleinek fontos embernek kellett lenniük. Annyira fontosnak, hogy az iskolavezetés ne mondhasson nemet a felvételi kérelemre. Pl. egy időben osztálytársam volt a kubai űrhajós fia. Íme előszedtem egyik osztályképemet, ez a legjobb minőség, itt ő nincs rajta, ebben az időpontom pont nem volt osztálytársam:
Bármennyire hihetetlen, ez volt a tipikus osztálylátszám. Itt 48 diák van, ez nem egyedi eset. Az iskola hatalmas volt, csúcsidőben 2000 diákkal, s ennek 15 %-a kubai. Itt ezen az osztályképemen 8 diák kubai, nagy részük a bal alsó sarokban összpontosul.
A teljesség kedvéért: még 2 ország van a képen képviseltetve, Csehszlovákia és Magyarország 2-2 fővel. A "maradék" 36 diák szovjet, persze a legkülönbözőbb nemzetiségekből: orosz, ukrán, belarusz, litván, román (mármint szovjet-moldáv, nem romániai, Ceaușescu rendszere tiltotta, hogy román kiküldöttek gyerekei ide járjanak), kazah, zsidó, német (mármint volgai német), stb. - az első sorban jobbról 5. helyen álló Bruce Lee hasonmás srác pl. burját.
Öt iskolai évem alatt kb. 20 kubai osztálytársam volt. Egy részt persze nem találtam meg se a FB-on, se ezek orosz verzióján, a VK-n és az OK-n, de 15 embert sikeresen megtaláltam. Mint mondtam, ezek mind elitgyerekek voltak, azaz a kubai nomenklatúra legalább középszintűen fontos embereinek gyerekei.
Alapos elemzés során persze az ember előbb a bulvárelemekre összpontosít: miért néz ki rozoga nagymamának az egykor szép csaj, miközben az egykor ronda kislány ma relatíve nem is néz ki rosszul, stb. De ami a legérdekesebb: ma a 15 emberből összesen 2 él Kubában, mindenki más elment, felerészt az USA-ba és Kanadába, felerészt máshová Latin-Amerikába - mindig a gazdagabb latin országokba, mint Chile, Uruguay, stb., nem Nicaraguába és Venezuelába - és Spanyolországba.
Alapvetően ez szokott minden kommunista elit veszte lenni. Kezdetben vannak a lelkes harcosok, akik még hisznek is az egészben. Aztán részük kiábrándul a valóság tesztje során, de aki nem is ábrándul ki, annak a gyereke már biztosan nem lesz az eszme híve.
A gyerekek elitstátusza pont hogy kontraproduktív: az elitgyerek nem hálás lesz, hogy az átlagnál jobban él, hanem azt eleve adottságnak tekinti és arra figyel, "miért csak így élek?". Hiszen hiába él jobban a kubai nomenklatúra az átlag kubaihoz képest, az így is alig éri el egy átlag amerikai munkás szintjét. Ráadásul ott lebeg folymatosan a szint elvesztésének félelme: az amerikai egyszerű munkás keres más munkát, ha elveszti jelenlegi munkahelyét, s él aztán, mint korábban, míg ha a kubai nomenklarúrista elveszti pozícióját, lesüllyed átlagemberré, s onnan nincs második esély.
A történelemben ismert eset ez. Ma már ez szinte hihetetlen, de a nyugat felemelkedése előtt, azaz nagyjából a VI. és a XIV. század között a nyugat sokkal fejlenebb volt a keletnél. Így amikor nyugati ember elkerült keletre, legyen az akár Bizánc, akár a muszlim Közel-Kelet, nézett maga elé, mint 80-as évek végi szovjet turista a svédasztalra. A XI. században a legnagyobb nyugati-európai városok lakossága se volt pár tízezernél magasabb, míg Konstantinápoly lakossága félmilliós volt, Damaszkuszé se maradt el sokkal ettől.
Ahogy ezt a Brezsnyev-kori szovjet viccben mondták:
Mi az árnyoldala annak, hogy a szovjet hadsereg felszabadította Európát a fasizmus alól?
Két árnyoldala is van: Európa meglátta a szovjet hadsereget, s a szovjet hadsereg meglátta Európát.
A szovjet kommunizmus bukásának szociális oka pontosan ez: a szovjet kivételezettek egyre jobban megismerték a nyugatot, s rádöbbentek, az a kiváltságos élet, amiben nekik részük van otthon nyugaton teljesen átlagos, s nincs miért annyira örülni neki.
A kubai rendszer persze nem bukik meg. De ennek az oka a sajátos helyzet: a kubai kommunista rendszer ellenfelei se akarnának ismét amerikai uralmat, ami a kommunista rendszer előtt volt. Márpedig ha megbukik a mostani rendszer, akkor szinte biztosan káosz lesz, melyet aztán az USA hatékonyan ki fog használni.
A latin-amerikaiak nagyon hazafiasak. Ha nagyon választani kell az utálatos saját rend és a jó idegen rend között, akkor bizony a nagy többség az előbbit választja.
A kubai vezetés rá is játszik erre, folyamatosan növekszik a propagandában a nacionalizmus és csökken a szocializmus.
