A napokban hír lett, hogy a Google elbocsátotta egyik alkalmazottát, mert az mást mondott valamiről, mint ami a liberális lobbi szerint a helyes vélemény.

Abszolút nem egyedi eset ez.

A korai liberalizmus addig harcolt a véleményszabadságért, míg ez érdekében állt, míg nem ők diktáltak. Amint a liberalizmus lett a domináns irányzat,  a kocka fordult: immár győzött az "igazság", s a véleményszabadság csak a téves vélemények szabadságát jelentené, azaz értelmetlen.

Ugyanez  a logika látható ma a liberálisok harcában az internet szabadsága ellenében: ami mást mond, mint ők, az "hamis hír" és fel kell lépni ellene, mert ez állítólag a közösség érdeke, hiszen a közösség joga van az igazi hírekre.

Mi a helyzet általánosságban egy munkaadó és egy munkavállaló viszonylatában a véleményszabadságot illetően? Egyetlen munkavállaló se tagadhatja meg munkaadója munkára vonatkozó utasításait: hiába gondolja, hogy hülyeség egy adott szabályt, azt köteles betartani, mert nem az ő feladata a szabályok meghatározása. Ha egy szabályt a dolgozó erkölcstelennek tart, felmond, s kész, de nem szabotálhatja a szabályt.

Pár éve munkát ajánlottak tolmácsként egy fizetős szexet szolgáltató vállalkozásnál. Nemet mondtam, mert a cég tevékenységét nem tartom elfogadhatónak.

Úgyszintén, a dolgozó nem dolgozhat munkaadója érdekei ellen, pl. nem lehetek a Coca-Cola alkalmazottja, közben azt hangoztatva, hogy a cég termékei szarok. Ilyenkor kötelező a hallgatás, ha a cég termékeit az alkalmazott rossznak tartja. Én magam a Coca-Cola alkalmazottja volt 2 évig, s ez idő alatt nem hangoztattam azt a nézetemet, hogy a cég mesterséges édesítővel készített termékei szerintem egészségtelenek. Ma már elmondom: csak a cukros termékeket fogyasszuk, ill. a szteviával édesítetteket (de ilyenek még nincsenek a magyar piacon).

Ugyanez az állami munkakörökben: nem lehetek egy minisztérium alkalmazottja, miközben mindenhol elmondom: a kormány politikája hülyeség. Nyilván ez csak politikai jellegű állami munkakörökre igaz, egy politikamentes állami alkalmazott lehet akár radikálisan ellenzéki is, hiszen ő nem a kormány, hanem az állam alkalmazottja, azaz lojálisnak az állammal, s nem a kormánnyal szemben kell lennie.

Azaz nyilván szükséges valamilyen szintű lojalitás a munkaadó iránt, ez nem kétséges.

De egy magánvélemény, mely nincs közvetlen kapcsolatban a céggel egyszerűen nem lehet része ennek a lojalitásnak. Nyilván egy keresztény szellemiségű cég, mondjuk egy egyházi iskola alkalmazottja nem lehet büszke homoszexuális, ahogy a homokbár alkalmazottja se lehet homofób, ez nyilvánvaló és ésszerű, de pl. az, hogy valaki melyik párt híve, mit szeret enni, mi a hobbija, mi a véleménye közéleti és nem-közéleti kérdésekről nem lehet követelmény.

Tudom persze, a cégek arra hivatkoznak, ha az az alkalmazottjuk olyan nézeteket hangoztat, melyek nem egyeznek a cégéivel, az hat a cégre, mert pl. bojkott indulhat a cég ellen az alkalmazott néztei miatt. Viszont ez abszurd érv, hiszen az gyakorlatilag azt jelentené: nincs vélemény- és szólásszabadság azok számára, aki bárhol alkalmazotti státuszban van, egyetlen szabadságuk vagy egyetérteni mindenben a cég politikájával vagy kussolni.

Na, ezért vagyok én alacsonyrangú proletár. Így le se szarja a munkaadóm, hogy miről mit mondok..