A desztálinizáció (= elfordulás Marxtól) hozta létre a leválthatatlan kommunista nomenklatúrát. Már hiába hibázott az elvtárs, nem kellett félnie se kivégzéstől, se börtönből, de még csak életszínvonal csökkenéstől sem. A kommunista nomenklatúra egyfajta marxista nemességgé változott, örökletes jogokkal.

Ez az új nemesi osztály lassan észlelte: hiába minden előjoga, nem él jobban a nyugati alsó középosztálynál, s még a legfelső vezető réteg is alig éri el egy átlagos nyugati banki felsővezető életszínvonalát. Közben kifejlődött az új nemesi réteg értelmisége is, mely már átlátta: a marxizmus egy zagyvaság és megbukott minden szinten.

E réteg vezetője volt Gorbacsov, aki eldöntötte, megdönti a rendszert, visszaállítja a kapitalizmust. S ha már kapitalizmus lesz, mindenki igyekezzen abban a tőkésosztály részévé válni. A legtöbb esetben ez azonban csak arra volt elég, hogy mindenki leszerződjön a nyugati nagytőke helyi emberévé.

Oroszországban az újgazdagokat végül Putyin tette a helyükre. Mindenki választhatott: vagy hajlandó a de facto lopott vagyonból egy részt visszaadni és ezentúl orosz érdekeket szolgálni, vagy ha nem, akkor bíróság előtt bizonyíthatja, nem lopott. Mivel mindenki lopott, ez utóbbi nem volt realisztikus opció. Aki azt hitte, hogy nyugati hátszéllel majd ellen tud állni (Hodorkovszkij), az ráfázott.

A kelet-európai kis kommunista államokban hasonló folyamat zajlott, kicsiben, csak nem lett helyi Putyin, aki meg tudta volna védeni az állam érdekeit később.