A kisemberek 3 fő célja, gyakorisági sorrendben, csökkenő felsorolásban: pénz, hírnév, bölcsesség.

Valójában önmagában véve egyik cél se rossz, de minél előrébb van a fenti felsorolásban, annál károsabb, ha öncéllá válik.

A világ egyetlem modern eszméje, mely szerint nem hogy nem rossz, de egyenesen pozitívum a pénz öncélú hajszolása - a liberalizmus. Romlott eszmeiség. Vele szemben született meg a kommunista válasz, mely azonban nem old meg semmit, mivel arra az utópisztikus elképzelésre épít, hogy lehetséges olyan anyagi bőség, melynél egyszerűen elveszti értelmét a pénz.

Létezik olyan - elsősorban vallási - válasz is, mely elutasítja a pénz szükségességét. A kereszténység ezt azonban elveti, mert elutasítja az anyag rossz mivoltának képzetét, márpedig ha elvetjük az anyagiság értékét, akkor Isten ellen vagyunk. A helyes tehát a kérdés nem elvetése, hanem helyén kezelése. Ebből következően, a keresztény erkölcs számára a fizikai munka sose alantas, megvetendő. (Egyébként nem a kereszténység az egyetlen vallás, mely ehhez így áll hozzá.)

Amennyiben elfogadnánk a liberális eszményt, ki kellene dobnunk minden nem "piaci" értéket. Hiszen mi helye lehetne mindannak, ami nem racionális. Kiválóan írja le ezt Szathmári Sándor magyar író Kazohínia című művében (szerintem a legjobb magyar könyv a XX. században), ahol bebizonyítja: egy maximálisan racionális társadalomban a lélek nem lenne más mint súlyos betegség.

De lássuk a kissé magasabb életcélt, a hírnevet. Nyilván nem a sok pénz általi hírnévről van szó, ez jellemzően csak nyűgös mellékhatás. Persze van összefonódás, a hírnév pénzt is hoz szinte mindig, de mégis: nem mindegy melyik a cél és melyik a következmény.

A hírnév iránti vágy hatalomvágy. A hatalom nem feltétlenül jó és nem feltétlenül rossz, minden attól függ mire van használva. Ezért is kevésbé rossz az öncélű hírnévre szomjazás, mint az öncélú pénzimádat.

De legfelül a bölcsességvágy van, melynek öncélúsága extrém esetekben tud csak rossz lenni. Egy ismerősömmel esett meg ez például: örökölt egy kisebb összeget, mely elegendő lett volna romos állapotú lakása felújítására, ezzel normális életkörülmények teremtésére ismerősöm és az általa egyedül nevelt kamaszkorú gyereke számára, ismerősöm azonban inkább befizetett egy háromhetes dél-amerikai útra, mert számára a tudásvágy fontosabb volt, mint az, hogy legyen rendes és kényelmes fürdőszobája és konyhája lakásában.