magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média

Várható fejlemények

Arra számítok, az év végéig kiderül az ukrajnai frontharc fejleménye.

Amerika bukta már az egészet, kb. ott tartunk mint Vietnámban 1970-ben: Amerika még tartja a fővárost, az ottani bábkormányt és kontrollálja az ország nagyobb részét, de az észak-vietnámiakat már képtelenség megállítani.

Most Oroszország kész megállapodni. Ha Amerika belemegy, akkor maradhat a "dél-vietnámi" kormányzat, semleges katonai státusszal az ország egy részén. Ha nem, akkor ősztől beindul az úthenger, s elsöpör mindent. Immár nem vigyázva, azaz nem óvva a legfontosabb infrastruktúrát.

A vita most Amerikán belül folyik: a galambok meg akarnak állapodni, a héják harcolni akarnak, hiszen amerikai életekbe nem kerül.

A rosszabb kimenet: a héják győzelme. Ennek formája valamilyen hatalmas provokáció lesz, a legkézenfekvőbb a krími híd megtámadása. Amire az orosz fél kénytelen lesz Kijev központjának megsemmisítésével válaszolni, jó esetben atomtöltet nélkül.

Tippelni most nem tudok még.

46 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bircahang.blog.hu/api/trackback/id/tr6917886699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.26. 07:25:33

Ha az ostoba, idióta Liz Truss lesz a miniszterelnök, már vehetjük is a jódtablettát ...

Rodney2 2022.07.26. 12:52:47

@Deak Tamas: ez pont így van. És jelenleg sajnos ő az esélyesebb :(

index.hu/kulfold/2022/07/26/boris-johnson-nagy-britannia-kormany/

Azért tényleg elképesztő, hogy milyen degenerált idióták vannak mindenfelé a politikában az érett demokráciákban

Madarász Henrik 2022.07.26. 12:55:09

Nyilván képletes kifejezés Kijev központjának megsemmisítése, az a orosz történelem egy részének megsemmisítését is jelentené, azért ezt biztos nem teszik meg. Az viszont elképzelhető hogy befejezik az ukrán politikusok megkímélését és mondjuk kilövik az ukrán parlamentet amikor ülésezik plusz az ukrán elnöki hivatalt és a hadügyminisztériumot.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.26. 12:57:35

@Rodney2: ezzel lehet hogy megint elviszem a témát, de az euroangolos dologtalan egybites makogó népséggé torzult világból ez szükségszerű végeredmény. Nem is izgatna, ha nem lenne atom-, hidrogén- meg neutronfegyver. Képzeljük el mi lesz ha Liz tévedésből a Donbasz helyett megsunázza Rosztovot.

Rodney2 2022.07.26. 13:20:19

@Deak Tamas: Ha figyelted, már kölcsönösen megfenyegették egymást atomcsapással...
Majd ha Londont sikerül eltalálni, akkor azt a "nyugat" rasszista támadásnak fogja nyilvánítani, mert a Soros egyetemeken a "tudósok" kiszámolják, hogy az országos számarányukat messze meghaladó szinesbörű halott lett.

A UK nevű mega elkúrást van szerencsém kb 30 éve figyelni, tényleg csak idiótaságokat csinálnak és rombolnak (persze ez ott progressziónak számít)

Rodney2 2022.07.26. 13:24:33

@Madarász Henrik: Ezt már rég megtehették volna, fogalmam sincs hogy miért nem próbálkoznak. A jelenlegi szankciós szint és a nyugati fegyverszállítások + "kiképzők" már régen indokolnak tetszőleges mennyiségű és minőségű rombolást. Van néhény nyamvadt hiperszonikus rakétájuk, azt használva sikerülne is és erődemonstrációnak is jó (nyilván van valami fasza USA légvédelem Kiev körül amit nem reklámoznak, de a hiperszonikus rakéta ellen az nem jó)

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.26. 13:29:06

@Rodney2: valószínű amúgy épp ezért nem rombolnak, hogy ne legyen ürügy. De amúgy már olvastam a mandin valami sírást, hogy Putyinnak pont az a célja, hogy lődözgessék csak magukat tökön.
És mivel a Nyugat nem érti, sose értette és nem is fogja, mert nem is akarja érteni a bizánci típusú hatalomgyakorlást a tatár keménységgel, ez így is lesz.

Madarász Henrik 2022.07.26. 13:40:43

@Deak Tamas: Ritka debil politikusok vezetik az EU-t és az EU országait, arra sem voltak képesek hogy rendeljenek egy hatástanulmányt, hogy milyen hatással lesznek az oroszellenes szankciók az ő országaikra.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.26. 14:04:08

@Madarász Henrik: a tragikus az lenne, ha kisülne: volt, és el is olvasták, és az alapján döntöttek ...

vasútihíd 2022.07.26. 20:38:34

Amerikának ez egy kíváló politikai befektetés akkor is ha kijev bukik sőt akkor mégjobb szóval én nem látom miért állnának le a támogatással

2022.07.26. 21:07:02

A mai orosz ifjusag valasza a Nyugati oroszfobiara:
SHAMAN - Я РУССКИЙ (I am Russian)
www.youtube.com/watch?v=FAPwIEWzqJE
- - -
"You are who you are, you can't be broken
It is all because I am Russian
I push to the end I am Russian
My bloodline from my Father I am Russian
And got lucky I am Russian
To all spite of this world"
- - -
God Bless Russia! God Bless Putin! :)

GyMasa 2022.07.27. 16:18:24

@Deak Tamas:
Bezzeg a kurva óraátállítási szappanoperát azt 4 éve nem tudják eldönteni.
Pedig kb egy darab, másfél órás üléssel döntést lehetne hozni róla..

GyMasa 2022.07.27. 16:21:31

@vasútihíd:
Hát, azért az oroszok, a hadseregük kb 6%-ával éppen sikeresen demilitarizálják a teljes nyugati világot...
Ja, és egyes pletykák szerint már sikerült, fü alatt a talpig úriember ukránoktól egy komplett HIMARS meg Francia CEZAR rendszert igen kedevezö áron beszerezni...
Szóval, lesz dolga a "reverse engineering" osztálynak.

jónévez 2022.07.27. 19:53:48

@GyMasa:
Én még mindig 10%-ról tudok.
Mai nap azt mondta a rádióban (nem ott mondta, csak ott is leadták), hogy megöltek bizony 40000 orosz katonát. Hááát.... Akkor már majdnem a felét annak a (tudomásom szerint) 10%-nak?
Hogyne...

jónévez 2022.07.27. 19:54:52

@jónévez:
:)
(Csak a nevet hagytam ki.
A Zelenszkij nyilatkozta ezt)

GyMasa 2022.07.27. 21:48:33

@jónévez:
Szerintem az a 40 000 olyan 10 000 lehet.
Hiszen, egyyből az első héten megöltek 20 000-t
Akkor rohamosan nőttek a "számok".
Majd, valamikor 30k környéke óta már kevesebbel, de még mindig nőnek.
Ehhez képest a múlt hónapban meg az oroszok azt nyilatkozták, hogy gyakorlatilag megszűntek az orosz veszteségek.
Ami logikus is, hiszen most az a stratégia, hogy durva tüzérségi támogatás után (azaz, porig ágyúznak mindent) egyszerűen bevonulnak feltakarítani.
Azaz, a katonák jelentős része nem hagyományos harcban esik el, hanem az ágyútűzbe.
És, az is érdekes, hogyha az oroszok lassan bér, de folyamatosan haladnak előre, akkor vajon az ukránok hogy ellenőrzik az orosz halottak számát?

vasútihíd 2022.07.28. 07:00:43

@GyMasa: Állítólag az ukránoknak átadott amerikai angol meg francia azaz nemszovjet haditechnika direkt lebutított-buherált-trójaifalovasított ami ugyan csökkenti az ukrán oldalon is a hatékonyságukat de azért úgyahogy működik viszont orosz kézben mégjobban bekrapál.
Az amerikaiaknak meg nem probléma az ukrán veszteség vagy bukás mert a harcok távol vannak tőlük és most nem az ő embereik halnak vagy sebesülnek meg és hosszabb távon nekik jó befektetés a háború mert mégtöbb gázt meg harcászati eszközt tudnak majd eladni európa nyugati felének.

GyMasa 2022.07.28. 13:13:40

@vasútihíd:
Én, ebben nem vagyok biztos. Tegnap hallottam, hogy amikor az Ukránok felajánlották az orosz pilótáknak, hogy 1 MUSD-ért dezertáljanak repülőgépekkel, akkor azok bizony egyből az FSZB-hez mentek, amikor rájöttek, hogy nem prank, amit csinálnak velük.
És, állítólag sikerült fontos védelmi adatokat kicsalni az ukránoktól.
Állítólag emiatt folyik az ukrán tisztogatás a titkosszolgálatok körében.
www.youtube.com/watch?v=nQiAvDIMWxk

vasútihíd 2022.07.28. 17:46:57

@GyMasa: Én régebben hallottam hogy volt orosz nempilóta katona aki tényleg dezertált pénzért de pénz helyett rögtön börtönbe csukták mert gyanították hogy az FSZB beépített embere és ilyesmi persze fordítva is megtörtént ukrán ál-dezertőrökkel azaz mindez nem meglepő hoszen egy háború mindenféle látható és kevésbé látható módszerekkel is folyik. Mindezt amerikát nem érdekli vagy érinti mert a jövőbeli biznisz lehetőségeiket ez nem rontja és úgy számolnak nyerni fognak hosszútávon ha a konfliktus elhúzódik de akkor is ha ukrajna bedől.

GyMasa 2022.07.29. 10:19:15

@vasútihíd:
"...aki tényleg dezertált pénzért de pénz helyett rögtön börtönbe csukták mert gyanították hogy az FSZB beépített embere..."
How to get a Russian fighter jet AND save 1 Million USD...
Nice!

Serény Vélemény 2022.07.29. 10:29:25

@GyMasa: "Bezzeg a kurva óraátállítási szappanoperát azt 4 éve nem tudják eldönteni.
Pedig kb egy darab, másfél órás üléssel döntést lehetne hozni róla.."

Igen, és pont ez az a döntés, amiben pont az EU-nak lenne tényleg lehetősége mutatni valamit, valami egység-félét. De csak az abszolút balfkodás megy. Letolják tagállami szintre? És mi magyarok mindenféleképpen szívunk, mert a cet-nek pont a legnyugatibb részén vagyunk, így se a nyári időszámítás télen, se a normál időszámítás nyáron nem igazán jó...

Serény Vélemény 2022.07.29. 10:31:37

@GyMasa: Voltak már itt meglepik:

"Átállt az új parancsnok

Az ukrán flotta újonnan kinevezett parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra, Kijevben ugyanakkor hazaárulásért vádat készülnek emelni ellene. Gyenyisz Berezovszkij ellentengernagy ezt a fekete-tengeri orosz flotta szevasztopoli főparancsnokságán tartott sajtótájékoztatón jelentette be. A tengernagyot pénteken nevezte ki Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő az ukrán flotta élére."

(Ez mondjuk '14-ben volt...)

hirado.hu/2014/03/02/kijev-ez-mar-a-voros-riasztas/

2022.07.29. 10:53:48

@Serény Vélemény:
fél órás eltolódás is lehet.

2022.07.29. 11:05:20

magyar idő fél (másfél, harmadfél, stb) órára van a nyugattól és a kelettől. ezzel is a kereszténység egyégét hirdeti a földkerekségen.

Serény Vélemény 2022.07.29. 11:13:21

@cvsvrs: Egyserű matek, földrajz, meg hasonlók:
hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%A9p-eur%C3%B3pai_id%C5%91

A cet (vagyis utc+1) keleti végén vagyunk...

2022.07.29. 11:23:02

@Serény Vélemény:
a legvégén mert ott van még erdély is. ha magyarország egységes időszámítást akar erdéllyel, akkor köztes időzónát kell választania.

2022.07.29. 11:33:48

@Serény Vélemény:
ezen a térképen jól láthatod.
www.timezonecheck.com/images/european-timezone-map.jpeg
a kis-magyar időzóna gmt+1. ha csak ez számít, akkor a bécsi vagy a párgai időt kell választani. ezek esnek ezen időzóna közepére. és budapest is még ebbe esik. órás beosztásban a földrajzi határ nagyjából erdélynél van. nekik ha nem számít az anyaország, akkor a gmt+2 a jobb választás. a bukaresti idő.

az egyesített magyar idő gmt:+1:30. ami tkp. a debreceni idő. az a (sajátosan) magyar idő. debrecenhez való igazodás. nyilván budapest ellenzi. annyi mindent elleneznek.

GyMasa 2022.07.29. 12:29:44

@cvsvrs:
Figyelj csak! Fél órás eltolódást NEM csinálhatsz. Pont ez a lényege az időzónáknak.
Óránként vannak a kvantumlépcsők benne.

GyMasa 2022.07.29. 12:38:49

@Serény Vélemény:
Pontosan!
Mert, ha bedobják a gyeplőt a tagországok közé, akkor jönnek a saját, nacionalista "érvek", minthogy a románok itt IS szeretnének az EU-hoz tartozni, ezért ők azt választják, ami a CET zóna.
Aztán, mondjuk az osztrákok azok emberbarátok, így ők a télit választják. És, így tovább, aminek az lesz az eredménye, hogy egy Szófia-Lisszabon úton autóval vagy vasúton kb 10 időzónán kell keresztülutazni, ahol ténylegesen is 10 különféle idő van...
Ez, ugye akkor kifejezetten kellemetlen, ha mondjuk át kell szállni a vasúton, és figyelni kell arra is, hogy akkor mennyi is a helyi idő...
Ehelyett, kb csak annyit kellene dönteni EU-s szinten, hogy a JELENLEGI időzónákat megtartva a TÉLI vagy a NYÁRI időszámítást tartsuk meg.
EZ kb. egy 10 perces meeting a "tegye fel a kezét, aki szerint a nyári".
Ezzel el is dőlt a kérdés.

Yorg 2022.07.29. 12:52:50

@GyMasa: Vannak akik csinálnak, pl. India.

Serény Vélemény 2022.07.29. 13:04:29

@GyMasa: NNa, és akkor képzelj el egy kamionsofőrt, vagy szervezz össze egy mítinget egy német cégnél úgy, hogy magyar, cseh, meg görög (országi) résztvevők vannak! Persze, lehet, ahogy bármit is lehet...

@cvsvrs: A magyar időzóna az valóban a gmt+1, ami a cet, de most cest van, ami gmt+2, pontosabban utc+2 :)

2022.07.29. 13:04:30

@GyMasa:
miért ne lehetne?
pl. az iráni idő: gmt+3:30, az afgán idő:+3:30, indiai idő gmt:+5:30.
azán lehet mondani, hogy nehogy már ezekhez csatlakozzunk.
ez a racionalitás feltéve, hogy uniót akarunk (erdéllyel).

2022.07.29. 13:04:55

az afgán: +4:30

2022.07.29. 13:11:17

@Serény Vélemény:
értem, hogy egy köztes időzóna bonyolítja a dolgot, mert miért is legyen külön a magyaroknak saját időzónájuk. felejtsék el erdélyt és tartozzanak a nyugathoz. ez is egy lehetséges álláspont. a racionalitás az, hogy dehogy felejtjük el. és saját időzónát kell csinálni. nekünk ez a racionalitás. az nem valami abszolútum.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.07.29. 13:16:45

@GyMasa:

Bármilyen eltolódás csináálható. Számtalan ilyenre van pálda.

GyMasa 2022.07.29. 13:36:00

@Yorg:
És, mi értelme van?
Azon kívül, országon belül nyilván azt csinálsz, amit akarsz, de a Földön 24 időzóna van, ami 1-1 órának felel meg.
Szerintem Európán belül pont az lenne a lényeg, hogy minél kevesebb legyen belőle.
A jelenlegi 3 (GMT, CET és CET+1) az pont elég.

GyMasa 2022.07.29. 13:38:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
Persze, csinálható, de mi értelme van?
Nekem pl nem rémlik, hogy bármelyik számítógépes oprendszer támogatná a fél órás időzónákat.
Onnantól pedig ugye a rajtuk futó alkalmazások is csak külön erőfeszítés után lesznek rá képesek.

Yorg 2022.07.29. 13:53:22

@GyMasa: Nem azt írtad, hogy értelmetlen (egyébként nem az), hanem hogy nem csinálhatsz. De, csinálhatsz. Csak kellően erős akarat kell hozzá. Lásd pl. az emberek túlnyomó többsége számára TÉNYLEG értelmetlen nyári időszámítást. Volt hozzá kellően erős akarat, el is terjedt. Egyébként onnan ered, hogy az amerikai kereskedelmi lobbi kitalálta, hogyha az év abban a felében, amikor úgyis aktívabbak az emberek egy órával tovább van világos, akkor tovább, így többet vásárolnak az emberek. Aztán ez elterjedt a világ nagy részén.

"Szerintem Európán belül pont az lenne a lényeg, hogy minél kevesebb legyen belőle."

A kulcsszó ebben a mondatban a szerintem. Más szerint meg más a lényeg. Pl., hogy a nap tényleg délben deleljen. Vagy legalább minél közelebb hozzá.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2022.07.29. 16:09:13

Nem teljesen ide tartozik, de utánajártam az elhajtott ukrán nagykövetek eddigi megnyilvánulásainak. Nepop és Melnyik tevékenysége, diplomáciai finomsága, intelligenciája közismert, hogy a prágai követnek, Jevhen Perebyjnis-nek milyen alkohol nélkül, azt nem tudom. ti. gyors keresgetés után róla az derült ki, hogy egyfelől túl sokat emlegette Csehszlovákia szerepét a szép Ukránia világrasegítésében (lásd itt : valtozomult.blog.hu/2014/03/02/az_ukran_mozgalom_es_a_rutenfold - Huszton most a Boris Johnson utca mellé Tomas Masaryk utca is lett!!), de nyilván nem józanul Banderát a világ diktatúrái ellen harcolónak nevezte, illetve most május 9-én azt fejtegette, hogy lényegileg Ukrajna szabadította fel Csehszlovákiát 1945-ben.
A norvégiai követ, Vjacseszlav Jaciuknak valószínűleg az afganisztáni katonai múltja a fontos most, de ő is csinált legalább kettőt amitől Kijivben idegrángást kaphattak, nevezetesen azt mondta, hogy a menekültek ne jöjjenek Norvégiába, de inkább Lengyelországba, Szlovákiába és hozzánk, valamint csak egy nyílt levéllel lehetett otthonmaradásra bírni, nehogy egy politikamentes gyereknapi ünnepségen megjelenjen.

GyMasa 2022.07.29. 16:53:12

@Yorg:
Értem, akkor majd legközelebb világosabban fogalmazok.
ENnek ellenére a legfontosabb az lenne, hogy a dolog egységes legyen egész Európában, azaz, ahogy haladsz NY-K vagy K-NY irányba, ne "ugráljanak" az időzónák.

GyMasa 2022.07.29. 16:55:17

@cvsvrs:
Megadható, amiben csak akarod, de, amikor telepíted, akkor kiválasztasz egyet, ahol kerek órák vannak.
Nyilván, Karachit még nem próbáltam meg beállítani az időzónaámnak, szóval, kár igazad is lehet.
De, elmondom neked is, amit eggyel fentebb.
(és, amiről az eredeti hsz-em is szólt)
Ennek ellenére a legfontosabb az lenne, hogy a dolog egységes legyen egész Európában, azaz, ahogy haladsz NY-K vagy K-NY irányba, ne "ugráljanak" az időzónák.

Yorg 2022.07.29. 18:24:14

"ENnek ellenére a legfontosabb az lenne, hogy a dolog egységes legyen egész Európában, azaz, ahogy haladsz NY-K vagy K-NY irányba, ne "ugráljanak" az időzónák. "

Értem. De te meg azt értsd meg légy szíves, hogy ez nem valami objektív tudományos igazság kérdése, hanem egy vélemény. Másnak pl. nem számít az "ugrálás", mert mondjuk csak ritkán utazik vagy másért, az viszont fontos, hogy a nap kb. délben deleljen. Neked meg ez nem fontos.

GyMasa 2022.07.30. 00:01:02

@cvsvrs:
Aha.
Szerintem, te, ha kitennének akárhol az EU-n belül, nem tudnád fél óra pontossággal megmondani, hogy hány óra van...
magyar nyelvű szemfelnyitó, mélyelemző és tájékoztató média
süti beállítások módosítása