Annak idején, amikor Castróék harca folyt, népszerűségük folyamatosan növekedett.

Hivatalosan a kubai forradalom 1953. július 26. (ez a mai kubai nemzeti ünnep) és 1959. január 1. (ezen a napon menekült el Kubából a korábbi vezteő, Batista elnök) között zajlott, a valóságban az egész alig kicsit több mint 2 év volt: 1956 novembere és 1958 decembere között.

Elmondható, a kubai lakosság 90+ %-a a forradalmárok oldalán állt, persze passzív módon.

A latin-amerikai rendszerek jellemzően két típusba sorolhatók: korruptak vagy hazaárulók. Nos, Batista rendszere egyszere volt mind a 2: egyrészt iszonyúan korrupt volt, másrészt mindenben kiszolgálta az amerikai érdekeket. Ez így együtt túl sok, mert ha csak korrupt, de legalább hazafias, akkor számíthat egy bizonyos támogatásra, s akkor is, ha idegen érdekeket képvisel, de legalább nem korrupt.

Plusz ok volt csalódás Batista személyében, aki karrierjét mint nagy reformer kezdte, korrupcióellenes volt és hazafias is, s ehhez képest kései tevékenysége nagy változás volt.

Immár több mint 60 éve áll fenn a kubai kommunista rendszer. Ilyen hosszú ideig kommunista rendszer kevés országban volt. Persze vannak kétségtelen eredemények, amiket kár tagadni, de az alapígérete a forrdalomnak sose valósult meg, s ma már a rendszer leghűebb hívei se hisznek ebben.

Ami ténylegesen megvalósult:

• a kb. 10 %-os mélyszegénység megszüntetése: ma nincsenek nyomorgók Kubában, se éhezők, se hajléktalanok, a lakosság 95+ %-a egyenlő szintű szegénységben él,
• ingyenes oktatás, egészségügy van, persze ez utóbbi sok problémával, a jellemző: orvos van, de az orvosnak nincs megfelelő gyógyszere,
• nincs az a máshol megszokott latin-amerikai állapot, hogy nyomornegyedek, nogo-zónák vannak, a kubai városok borzasztóan néznek ki ugyan, alig van karbantartás, de a hatalom arra azért ügyel, hogy ne alakuljanak ki gettók sehol.

Persze - akár magyar szemmel is nézve - az élet hihetetlenül szegényes. Képzeljük el: az átlag kubai fizetése 15 ezer Ft, az árak meg olyanok, mint Magyarországon - ez még úgy is elképzelhetetlen, hogy a lakbér és a rezsi kb. nullába kerülnek, meg nincs semilyen adózás.

A forradalom azt ígérte: Kuba szuverén lesz, jóléti állam, nagyfokú igazságossággal. Ebből egyedül a szueverenitás lett igaz, Kuba tényleg teljesen független bármely nagyhatalomtól. A jólét sehol sincs, mára Kuba lett Latin-Amerikai második legszegényebb országa. Az igazságosságból meg csak annyi lett, hogy a mélyszegények fel lettek emelve a normál szegénység szintjére. Viszont a felső oldalon ma legalább olyan igazságtalanság van, mint korábban: aki olyan szerencsés, hogy jó kapcsolatai vannak, vagy külföldi segítői vannak, vagy illegális tevékenységet űz, az ma százszor jobban él az átlaghoz képest.

Lassan újra kiépül az átlagtól elszakadt felső osztály, pont ahogy 1959 előtt. Csak ma az eltérés a kettő között nagyobb, mint akkor.

Egy praktikus példa Kubából. Havanna központjában található egy parkban a Coppelia, ami a leghíresebb kubai fagylaltozó. A minőség valóban kiváló, Magyarországon csak a legjobb helyeken taláni hasonló minőséget. Korábban ez a Forradalom egyik büszkesége volt, a 60-as években épült, s a cél világszinvonalú fagylalt árusítása volt a népnek. Persze a kommunista gazdasági modell alkalmazásával: azaz államilag támogatott, irreálisan alacsony árakon. A projekt mögött Fidel Castro személyes mániája is ott volt: Fidel imádta a fagylaltot. Szóval a létestímény fenn volt tartva, s nem lett soha megengedva, hogy a minőség leessen.

S az árak nevetségesek voltak. Én gyakran jártam ott a múzsámmal 1985-1986 között, s az egyetlen ok, hogy nem mentünk sokkal többször az volt, hogy nem volt kedvünk minden egyes alkalommal végigvárni a 2-3 órás sort. Ez ugyanis az olcsóság átka: túl sok a vevő. Abban az időben a legnagyobb fagylaltkehely 3 peso volt, de a legolcsóbb sima 1 gombóc fagylalt meg 0,70 peso, ez mai vásárlóértéken kb. 50 Ft.

A szovjet rendszer összeomlása után Kuba rendkívül nehéz helyzetbe került. A fagylalt is luxusnak lett minősítve, így az állam egyre kevésbé tudta fenntartani a híres fagylaltozót. Egy időben oda fajultak a dolgok, hogy már sorba állni se lehetett, előzetes helyfoglalás kellett 1-2 nappal korábban. Mondjuk hétfőn elmegy a vevő a fagylaltozóba, sorba áll, de nem ám fagylaltért, hanem regisztráltatja fagylaltigényét, mire az alkalmazott sorszámot ad neki, hogy "szerdán 14:30-kor jöhetsz fagytlaltozni, 15 percnél nagyobb késés esetében elveszted fagylaltevési jogodat".

A 2010-es évek végén a kubai vezetés nagy reformra szánta el magát, Többek között ki lett jelentve, hogy a fagylaltozás mégse alkotmányos alapjog, hanem az fagylaltozzon ezentúl, aki képes megfizetni a termék valós árát! Persze mindez a szokásos kubai kommunista újbeszél nyelven előadva, ahol a "jenki imperializmus", a "gazdasági blokád", az "illegális Guantánamo-öbli amerikai támaszpont", meg még sok más hasonló is fel lett sorolva mint az olcsó fagylalt megszűnésének oka. Az már a reformszellemiség jele, hogy az okok között szerepelt azért a "mert drága a jó minőségű tej" is.

Egy időre bezárták a létesítményt, ez alatt tataroztak, felújítottak, rendbe hozták az épületet. Aztán a tavalyi év végén újranyílt. Az első látogatókat persze sokk érte, amikor meglátták: 1 gombóc fagylalt immár 0,70 peso helyett 9,00 peso, ami majdnem 1300 % áremelkedés.

Viszont tény: azóta nem kell sorszám, sőt sorba se kell állni. Immár bármikor be lehet jutni fagylaltozni, mert az átlag kubai számára megfizethetetlen az új ár. Emiatt aztán sorok se alakulnak.

Magyar szemmel persze az új ár is baromi alacsony, ez kb. 200 magyar Ft, Budapesten ennél drágább fagylalt is van. De a magyar medián átlagbér a kubainak kb. a 15-szöröse.