Minden nagy cég életében eljön pár évente a nagy pillanat: a legmagasabb vezető személyesen jelenik meg a cégnél!

Úgy vagyok ezzel, mint a kommunista rendszerben a politikai gyűléssel: annyira bizarr, hogy időnként el kell menni rá, akkor is, ha ki lehetne esetleg bújni alóla.

Egyszer kihagytam egy ilyet pár éve, betegséget bekamuzva. S megbántam: utólag pár kolléga elmondta mi volt, s máig sajnálom, hogy egy ilyet kihagytam. Ugyanis a nagyfőnök akkor azt csinálta, hogy a beszéde közepén elővett a zakója belső zsebéből egy nagy kötegnyi 100-dolláros bankjegyet, s a köteggel hadonászva gesztikulált percekig.

Bár vallásellenes üzenettel, de megírta ezt Szathmáry Sándor éppen 90 éve, főművében. De a nagy szerzők ilyenek, univerzálisan alkalmazhatók igazságaik. Szóval nem kell arra figyelni, hogy ő ezt ateista nézetei alátámasztására írta, mert maga a mondanivaló sokkal szélesebb. Íme, idézem:

"A fülbetik bilevezése úgy történt, hogy egy betiknek a fülére akasztottak két irgalmatlan, láncos rézkockát, majd két behin megragadta a lábát, kettő meg a kezét, és így lógatva végigcipelték az udvaron, ahol az egész tébolyda összegyűlt. Füléből a rézkockák harangoztak, és mégis mosolygott. Velem együtt sok locsoló ember haladt elöl, majd furcsa torzak jöttek. Volt olyan, akinek orrából hosszú kóc lógott, másik kinyújtott tenyerén egy lyukas téglát tartott, és mindegyik agyon volt halmozva tönkrelyuggatott finom ruhák tömegével, míg köröttük a rongyos tömeg tombolt és üvöltött, sokan hasra feküdtek és felugráltak, néhányan cipőjüket lehúzták, földhöz verték, majd magasra dobálták, és a torkokból majomszerű, artikulálatlan hangok gurguláztak elő.

Minden pillanatban attól féltem, hogy agyon fognak verni, amin cseppet sem csodálkoztam volna. Utólag tudtam meg, hogy a tömeg nem a felháborodástól, hanem az örömtől üvöltött!

Midőn pedig azt kérdeztem, hogy mi örülnivaló van a természetes emberi méltóságnak e rút és visszataszító karikatúráján, azt felelték: - Na hallod? Fülbetik csak egy van, és minden nyolc évben csak egyszer bilevezik!"

Szóval volt már szerencsém több fülbetikhez, ill. halivúdi nyelven CEO-hoz. De a bilevezés maga teljesen ilyen: értelmetlen, tartalmatlan.

Az autizmus egy súlyos probléma, de van egy apró előnye: a benne szenvedő képes gyorsan átlátni az értelmetlen formaságokon, ez azért sokat segített nekem mindig, el kell ismerni.

A műfajnak persze megvannak a maga alapszabályai. Ezek része még értelmes is.

A főember utolsónak érkezik, ez mindenhol így van. A zenekaroknál is ez a szokás: az egész zenekar már a színpadon van, minden néző ott a nézőtéren, majd csak ezután jön be a szólista (kivéve, ha a karmester a főember, mert akkor ő jön be legkésőbb). De ez egy értelmes szokás, így van kihangsúlyozva ki a sztár:

A CEO bilevezésekor is hasonló van, viszont a CEO sose egyedül jön be, hanem a legközelebbi emberei gyűrűjében. Ennek fontos üzenete van a dolgozók számára: íme kik a valóban fontos emberek a cégben, kik méltóak a nagyember közvetlen közelében lenni egy ilyen ünnepélyes pillanatban. Az egyedül bevonuló nagyember jelzés: még nincs senki aki méltó lenne hozzá. Putyin pl. mindig egyedül vonul be, ez bajt is okoz a kremlinológusoknál: nincs semmilyen kiválasztott utód!

A politikusoknál gyakori a házastárssal vonulás, ez üzenet, íme a családos ember. A multis életben ez teljesen idegen szokás, még sose láttam, a házastárs eleve nincs is jelen, s ha mégis, akkor már ül a hallgatóságban.

A beszédnek vannak mindig értelmes kellékei is. Apámtól tudom, aki egy időben meghívott tanár volt a budapesti Külker Főiskolán (ez jelenleg a BGE Külkereskedelmi Kar), hogy 15 percenként kell valami váratlant mondani, mert ellenkező esetben a hallgatóság agya kikapcsolódik.A CEO-bilevezés közben ez gyakrabban zajlik, különösen ha prezentációvetítés is van közben, a prezentációk ugyanis garantáltan altatnak.

Eleve senkit se érdekelnek se a cég eredményei, se a tervei, ez teljesen hidegen hagyja a dolgozót, ő eleve csak a havi bére miatt jár be. A dolgozó csak akkor emeli meg fejét, s kezdi hegyezni fülét, ha elhangzik a racionalizálás szó, mert ez azt jelentheti, érdemes elkezdenie új munkahelyet keresni. De ezt leszámítva mindenki utálja a céget, ahol dolgozik, a legjobb esetben is csak semleges érzelmeket táplál iránta.

Persze mindig akadnak akik tényleg szeretik munkájukat és a céget. Ez egy törpe kisebbség, s őket mindenki más elmebetegnek tart. Kb. mint ahogy a kommunista rendszerben néztek azokra, akik tényleg hittek a marxista eszmében - ezek vagy mindenen áttaposó karrieristák vagy gyengeelméjűek lehetnek csak!

Az átlag dolgozó még túlságosan is utálja munkahelyét, sokszor teljesen irracionális módon. Nem egyszer megesett, hogy beszélgetésben a cégvédő áldatlan szerepébe kerültem. Egyszer valaki elkezdte mondani a "nálunk 3-szor kisebb a bér, mint a nyugat-európai egységben" lemezt, mire én megjegyeztem, hogy ez nyilvánvaló, pont ezért jött ide a cég, hiszen ha ugyannyit fizetne, mint ott, akkor nem lenne itt, amire megkaptam a szemrehányást, hogy "téged lefizettek, hogy védd őket?".

A beszéd alatt izzasztó helyzetben van a menedzsment. Egyrészt ugyanis úgy kell tenniük, mintha érdekelné őket a beszéd, másrészt a dolgozók is látják őket, szóval totál idiótáknak se nézhetnek ki, így nehéz egyensúlyozás szükséges egész idő alatt.

A friss középvezetők gyakori hibája, hogy ilyenkor jegyzetelést szimulálnak, pedig ez határozottan tiltott, hiszen a középvezető számára nem kell, hogy újdonság legyen a beszédben, így ha jegyzetel, azzal csak azt írja alá, hogy nem ismeri jól a cég tevékenységét, tehát alkalmatlan. Jegyzetelnie csak az egyszerű dolgozónak szabad, legfeljebb még a kisfőnököknek, nekik ugyanis tényleg lehet, hogy olyasmi hangzik el, amit eddig nem tudhattak.

Az ideális középvezető magatartás a gondolkodásszimulálás, néha bólogatással körítve, de ezt nem szabad túlzásba vinni, mert paródiává fajul.

Ami viszont nagyon fontos: mosolyogni, amikor a nagyember viccelődik! A fülbetik ugyanis így csekkolja ki figyel oda és ki nem. A viccelődés mindig jelen van, még nem voltam bilevezésesen, ahol a nagybetik ne viccelődött volna többször is. A "viccelődés" szót nem szabad azonban szó szerint érteni, ugyanis a viccelődés sose vicces, s ha nem a nagyember mondaná, senki se mosolyodna le, még halványan se.

A diplomáciai fogadásokon a kávé felszolgálása az egyezményes jel, hogy mindenki takarodjon haza legkésőbb fél órán belül. A CEO-bilevezésen a kávé szerepét a "van kérdés?" szöveg tölti be. Azt jelzi: még fél óra van hátra.

A tapasztalt középvezető felkészült alaposan. Jó előre beszélt 1 vagy 2 alá tartozó egyszerű dolgozóval, s ha senkije sincs, legalább 1 alá tartozó kisfőnökkel, hogy majd kérdezzen valamit.

Kulcspillanat. Egyrészt olyat kell kérdezni, amire nem lehet egymondatos választ adni, másrészt olyat, amire előre tudjuk a választ, harmadrészt pedig nem lehet olyan, ami elhangzott a beszédben. Mert ha a válasz egymondatos lehet, akkor túl hamar véget ér az esemény. Mert ha nem tudjuk előre a választ, akkor esetleg a kérdésünk kellemetlen lehet. Mert ha az előbb elhangzott a válasz már, akkor nem figyeltünk oda.

Izzad ilyenkor minden középvezető: sikerüljön jól, ne pont a végén legyen baleset! A legrosszabb a kínos hosszú csend: nem áll fel az, akinek kérdeznie kell, sőt egyetlen ilyen személy se áll fel. A tapasztalt középvezető ilyenkor persze még megmentheti a kellemetlen helyzetet, ő maga feláll, s valami olyat mond, hogy pl. "Ön már említette a B2 pontot beszédében, figyelmesen hallgattam, de tudna esetleg mondani még pár példát, mert attól félek, nem minden kolléga számára lett világos ez a komplikált rész, ami pedig rendkívül fontos cégünk jövője számára?". De ez már csak kármentés, mint amikor fingottunk a szobában, majd mintha mi se történt volna kinyitjuk az ablakot.

A bilevezés után a hangulat mindig kiváló. Hiszen mindenki boldog, hogy vége van. A szemfüles menedzsment eleve úgy szervezi a CEO-bilevezést, hogy vége a munkaidő végével essen egybe, azaz a végén mindenki haza menjen, ne vissza az íróasztalához. Ez kirobbanóan jó hangulatot biztosít.